AutóAddikt Magazin A Toyota feltette a kérdést: vajon gyermekeink miatt vásárolunk hibrid autót?

A Toyota feltette a kérdést: vajon gyermekeink miatt vásárolunk hibrid autót?

Az elmúlt 4 évben megnyolcszorozódott környezetbarát, a városi közlekedés során akár 50-70 stázalékban tisztán elektromos üzemben, károsanyagkibocsátás és fogyasztás mentesen közeledő hibrid elektromos autók magyarországi értékesítése, aminek éllovasa egyébiránt az együtt a hazai hibrid értékesítések négyötödét jegyző Toyota, és prémium márkája, a Lexus volt.

Szemben a kezdeti időszakkal, amikor az idén már két évtizedes múltra visszatekintő zöld technológia felé túlnyomórészt csupán a környezettudatos magánvásárlók nyitottak, mára a hibrid elektromos autók eladásainak közel kétharmadát Magyarországon is a vállalati flották jegyzik. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy az utóbbi időben a juttatásként céges autót kínáló vállalatok körében egyre inkább hódít az úgynevezett ’user-chooser’ opció, amikor a munkavállaló egy meghatározott költségszinten szabadon választhat néhány márka modelljei között. Az ilyen felhasználó autóválasztási szempontból gyakorlatilag magánvásárlóként működik, hasonló motivációkkal és preferenciákkal. Az alábbiakban annak jártunk utána, hogy miért is választunk magánvásárlóként és vállalati autóként is egyre többen környezetbarát hibrideket, és mennyire befolyásolnak minket gyermekeink ebben a döntésben.

Aki ma Magyarországon környezetbarát új autó vásárlásában gondolkodik, 21 márka 89 részben vagy teljesen elektromos modelljéből válaszhat (hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos), amiből 45 db külső töltést nem igénylő full hibrid elektromos (HEV), 30 db egy addicionális, külsőleg tölthető akkumulátor révén további tisztán elektromos kilométerek megtételére alkalmas plug-in hibrid elektromos (PHEV) és 14 db limitált hatótávú akkumulátoros elektromos (EV) modell. Más kérdés, hogy az autóvásárlók a zöld autózást gyakorlatilag két márkához, a hibrid elektromos technológia élharcosaként ismert Toyotához és prémium márkájához, a Lexushoz kötik: a hazánkban eladott zöld autók négyötödét e két japán márka jegyzi, és a Magyarországon legnépszerűbb zöld autók TOP5-ös listájára sem fér fel más márka modellje. Ebben kétségkívül szerepe van persze annak is, hogy a Toyota és a Lexus közismerten évtizedes előnnyel rendelkezik a hibrid elektromos technológia fejlesztése terén, és ha ez nem volna elég, ők kínálják a piac leszélesebb, 16 modellből álló, a városi kisautó Toyota Yaristól a Lexus LC szuperspotkupéig minden szegmensre kiterjedő környezetbarát hibrid modellportfólióját.

No de miért választ ma valaki magánemberként vagy épp vállalati flottafelhasználóként tudatosan zöld autót? A vállalati felhasználókat több ok is sarkallhatja erre, a hibrid elektromos autókra jellemző alacsony üzemben tartási költségektől kezdve a jobb értéktartáson át a vállalati imázsra gyakorolt pozitív hatásig. Miközben a környezetszennyező dízelekhez hasonlóan alacsony fogyasztást várhatunk tőlük, egy hibrid autóban ötször kevesebb alkatrész van, mint egy dízelben, amelyek az utóbbi esetén borsos javítási számlákat eredményezhetnek, ráadásul a hibrid autók maradványértéke (használtautóként várható eladáskori ára) a legjobbak között van a piacon. Ha pedig a vállalati imázs és társadalmi felelősségvállalás került szóba, érdemes megemlékezni a a Klíma Csoport EV100 elnevezésű globális kezdeményezéséhről. Ennek keretében meghatározó globális vállalatok kötelezték el magukat arra, hogy 2020-ra vállalati flottáik 25%-a, 2025-re 50%-a, 2030-ra pedig 100%-a hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos (plug-in hibrid), akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos járművekből álljon.

No de mi hajt bennünket magánvásárlóként, vagy épp szabadon választó ’user-chooser’ flottafelhasználóként a környezetbarát hibrid autók vásárlása irányába?

Kifejezetten az autóiparnál maradva például több kutatás is rávilágít arra, hogy a gyerekek sokat foglalkoznak az autós márkákkal, figyelik a reklámokat és szüleik ilyen irányú viselkedését is, ám ha lehet, még náluk is fogékonyabbak a környezetbarát, zöld, a természetet megóvó megoldásokra. Nem meglepő (a gyerekek sok területen követik szülei attitűdjét), hogy a Michigan State University korábbi kutatása szerint a gyermekek 39 százaléka vásárol majd később egy bizonyos autómárkát, ha azt már szülei is használták. Ez a meglepően erős korreláció egyre jobban kihat az autóforgalmazók marketingstratégiájára. Sokkal izgalmasabb ugyanakkor, hogy az Adage kutatása szerint ötből három szülő bevonja a gyermekét az autóvásárlásba, pontosabban a kicsinyek szempontjait is figyelembe veszi, ha új járművet szeretne a család. Nem egy családfő számolt be például arról, hogy gyermekének jövőjére gondolva, nem ritkán a csemeték konkrét sugallatára döntött úgy, hogy környezetbarát hibrid elektromos autót vásárol.

Azokban az esetekben pedig, amikor nem konkrétan a gyermekek kérték a hibrid autók vásárlását, kvázi számon kérve a szülőket, sok esetben meghatározó szempontnak bizonyult az, hogy milyen világot szeretnénk a gyermekeinkre hagyni. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy akár magánvásárlóként, akár user-chooser vállalati autó használóként döntünk az új autó paramétereiről, gyermekeink (és a számukra általunk kívánt jövő) alapvető hatással vannak arra, hogy zöld autót választunk…még abban az esetben is, ha nem vagyunk gyakorló szülők, de közép- vagy hosszútávon családbővítést tervezünk.