AutóAddikt Hírek A Volkswagen sikeres üzletmenete

A Volkswagen sikeres üzletmenete

Folytatva kedvező évkezdetét, a második negyedév során is sikeresnek bizonyult a Volkswagen márka üzleti tevékenysége, s 2017 első félévére egyaránt növekvő forgalmat és eredményt könyvelhetett el.

Értékesítési forgalma június végéig – a márka és a vállalatcsoport közötti elhatárolásra az év eleje óta érvényes, új szabályok szerint – az előző év azonos időszakához viszonyítva mintegy 8 százalékkal 39,9 milliárd euróra bővült. A működési eredmény ugyanezen bázison megduplázódva, 1,8 (0,9) milliárd euróra emelkedett az első félév során. Első hat havi pozitív teljesítménye ismeretében a Volkswagen megerősítette a teljes évre kiadott nyereség-előrejelzését. A márka vezetősége szerint a forgalomarányos működési nyereség a 2,5-3,5 százalék közötti tartomány felső részében alakul.

„Jó úton halad a Volkswagen márka. Autóink világszerte keresettek, stratégiai átalakulásunk pedig kedvező hatást gyakorol az operatív üzletmenetre” – emelte ki Herbert Diess, a márka igazgatótanácsának elnöke. „Sikerrel léptünk vállalatunk fejlődésének új szakaszába. Célunk, hogy a Volkswagen teljes mértékben felkészülten tekinthessen a jövőbe, hogy a holnap autózásában is vezető szerepet tölthessen be” – folytatta Herbert Diess.

A Volkswagen – a korábbiakhoz hasonlóan komoly kihívást jelentő körülmények között is – jól teljesített a piacokon 2017 első féléve során, s értékesítésének növekedése tovább gyorsult az utóbbi időszakban. A márka kiszállításai 3,5 illetve 4,0 százalékkal emelkedtek május és június hónapban, összességében pedig a Volkswagen bő 2,9 millió gépkocsiját adta át világszerte ügyfeleinek az első félévben. A kiszállítások ezzel 0,3 százalékkal alakultak magasabban az előző év azonos időszakáénál. Átlag feletti növekedést sikerült elérni egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államokban (plusz 8,2 százalék), ahol a Volkswagen márka növelni tudta piaci részesedését, valamint Dél-Amerikában (plusz 12,2 százalék) és Oroszországban (plusz 17,9 százalék). A legfontosabb piacon, Kínában 0,2 százalékos bővülést sikerült elérni.

„Egyes kulcsfontosságú régiókban ismét jelentős növekedést produkáltunk az elmúlt időszakban, részben széleskörű modelloffenzívánknak köszönhetően, amely kedvező fogadtatásra lelt a piacokon. Új modelljeink, mint a Polo, az Arteon és a Tiguan Allspace a második félévre is kedvező kilátásokat biztosítanak számunkra” – hangsúlyozta Jürgen Stackmann, a márka igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja.

Jóval kedvezőbb pénzügyi mutatók, megerősített előrejelzés

A jól érzékelhető piaci sikerek az első félév forgalmának pozitív alakulásához is nagyban hozzájárultak. Az értékesítési volumen, a modellek szerinti összetétel és az árrések egyaránt kedvezően befolyásolták a működési eredményt, amelynek emelkedése a tovább javuló költséghelyzetre is visszavezethető. Az első félév során a termékköltségek optimalizálására is lehetőség nyílt, a fix költségeket a tovább zajló termékoffenzíva ellenére is sikerült az előző év szintjén tartani. Mindemellett az elmúlt ősszel a jövőre vonatkozóan kötött megállapodás hatása is mindinkább megmutatkozik. Mindezeken túl a márka az egyes régiókban is jelentős előrelépést tett átalakulása útján.

„Szigorú költségfegyelmünknek és termelékenységünk folyamatos növelésének köszönhetően a tervek szerint haladunk a versenyképes költségstruktúra felé. Ezzel megteremthetjük annak feltételeit, hogy a Volkswagen közép- és hosszú távon olyan nyereséget termeljen, amely jövőbemutató pozíciójához szükséges az autózás megújuló világában” – fejtette ki Arno Antlitz pénzügyi igazgató.

Az év további részére a márka vezetősége az első félév kedvező üzletmenetének folytatódására számít, amelynek keretében a teljes 2017-es év forgalma mintegy 10 százalékkal bővülhet az előző évhez viszonyítva. A forgalomarányos működési nyereséget a 2,5 – 3,5 százalékos tartomány felső részébe várják, emellett a Volkswagen továbbra is tartja a forgalomarányos nyereségére vonatkozó, 2020-ig legalább négy, míg 2025-ig hat százalékot előirányzó közép- és hosszútávú célkitűzéseit.

„Lépésről-lépésre kívánjuk javítani a Volkswagen márka pénzügyi versenyképességét az elkövetkező évek során, amelyhez a jövőre vonatkozó megállapodás éppúgy hozzájárul, mint TRANSFORM 2025+ stratégiánk következetes végrehajtása” – folytatta Arno Antlitz.

Még intenzívebb modelloffenzíva

Stratégiailag a versenyképesség további fokozása és az egyes régiókban tervezett átalakítás folytatása mellett mindenekelőtt a vállalat történetének legnagyobb modelloffenzívája áll az év hátralévő részében a középpontban. Ennek súlypontját továbbra is egyértelműen az erőteljes növekedés és nyereségesség jellemezte SUV-szegmens képezi, ahol a Volkswagen jelentősen bővíteni kívánja kínálatát. Az eredetileg két modell alkotta paletta 2020-ra már 19 modellt tartalmaz majd. Összességében a teljes kínálat is átfogóan megújul és a kulcsfontosságú piaci szegmensekben tovább bővül 2020-ig, amikor a márka innovatív elektromos modelljeinek offenzívája indul.

„Új, vonzó és érzelmekben gazdag járművekkel szeretnénk növelni piaci részesedésünket, tovább fokozni versenyképességünket. Ki kívánjuk használni a vállalatunk minden részében és kint a piacokon egyaránt érzékelhető lendületet, hogy egyaránt gyorsítsuk márkánk átalakítását és operatív üzleti tevékenységünket. Ismét offenzívába lendül a Volkswagen márka” – foglalta össze Herbert Diess, a márka igazgatótanácsának elnöke.