Egy csapat, két jármű – mindkettő teljesítette az Africa Race 6500 kilométeres versenytávját, s eljutott a legendás Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóig. Az Opel Dakar Team két párosát, az autós mezőnyben 11. (s kategóriájában második) helyen végző Szalay Balázs, Bunkoczi László párost, valamint a kamionosok között hatodikként végző Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettőst arra kértük, idézze fel a Marokkón, Mauritánián és Szenegálon áthaladó viadal legjobb pillanatát.
Szalay Balázs: „Talán furcsán hangzik, de számomra az volt a legjobb pillanat, amikor elhibáztam a nyomot, és egy hatalmas dűne tetejéről orra esve egy tevefűben landoltunk. Teljesen kilátástalannak tűnt a helyzetünk, úgy tűnt, onnan lehetetlen kiszabadulni, hiszen az egyik oldalon egyáltalán nem ért le az autó. De három-négy ásással, centiről centire araszolva onnan is kijöttünk, s ez számomra azt a tanulságot hozta, hogy nincs lehetetlen, a kilátástalan helyzetekből is van kiút.”
Bunkoczi László: „Klassz érzés volt újra ott lenni a Rózsaszín-tó partján, ami a terepralisok számára legendás helyszín, hiszen a célba érkezést jelképezi, azt, hogy teljesítetted a távot, átszelted a Szaharát. Én hetedszer voltam ott, és most is lenyûgözött az élmény, Balázs pedig tizenegyedszer, de rajta is azt láttam, hogy nem változott meg benne az érzés.”
Darázsi Zsolt: „Nagyon tetszett a mauritániai homokos játszóház, ahol egy-két helyen már tudtunk tényleg gyorsan menni, és akadtak igazán remek pillanataink. Persze nehéz is volt, de nagyon élveztük. A legjobban az akzsuzsti hurokszakaszt, amely során gyönyörû tájakon autóztunk, és amikor egy kanyonban, a homokfolyóban mentünk, vagy amikor onnan kijöttünk egy meredek feljárón, az felidézte bennem a régi Dakar-érzést, akkor gondoltam azt, hogy itthon vagyok. Afrika varázsa visszatért.”
Szalai Norbert: „A verseny minden pillanatát élveztem – kivéve persze azt, amikor egy kerékcsere közben észrevettük, hogy eltört a laprugónk, mert akkor nagyon megijedtem, azt hittem, hogy itt a vége. Ez a két hét még jobban összekovácsolt minket Zsozsóval (Darázsi) és nagyon jó érzés volt megérkezni a Rózsaszín-tó partjához. Amikor meglátom azt a tavat, mindig boldog vagyok, mert az azt jelenti, hogy célba értünk…”





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


