Az Audi szenzációs újdonsággal indítja az új évet. 2017 januárjában a detroiti Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon (North American International Auto Show – NAIAS) mutatkozik be ugyanis a prémium autógyártó Audi Q8 tanulmányautója.
A sorozatgyártás közeli tanulmány egyesíti a kupékra jellemző érzelemgazdag formavilágot és az SUV modellek sajátosságát, a tágas belső teret. Ezzel a lépéssel a márka a prémium kategória egy új szegmensét célozza meg.
„Az Audi Q8 tanulmánnyal új csúcsmodellt alkottunk a Q modellsorozaton belül. Formaterve egyértelműen sportosságot és tekintélyt sugároz” – nyilatkozta Marc Lichte, az Audi vezető formatervezője. „Úgy gondoljuk, ennek a tanulmánynak igen fontos jellemzője, hogy a lapos tetővonal ellenére az általa kínált tágas beltérben négy egyformán kényelmes ülőhelyet kínál.”
A koncepcióautó igen határozott orrkialakítással bír. A nyolcszögletű Singleframe hűtőrács lényegesen szélesebb, mint az Audi jelenlegi sorozatgyártású modelljeinél és jelentősen előrébb került illetve térhatású kialakítást kapott. Az Audi Q8 számos formatervezési részletében visszaköszönnek az 1980-as évek Ur-quattro modelljének elemei. Ilyen például a rendkívül lapos szögben döntött, ugyanakkor kifejezetten széles C oszlop és a kiemelkedő illetve kiszélesedő kerékjárati ívek. Kiegyensúlyozott arányai egyenlő mértékben hangsúlyozzák az első és a hátsó kerekeket, amely jelzi, hogy egy tipikus quattro modellel van dolgunk.





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


