A Ford országos haszonjármű roadshowja Budapesten állomásozott egy napig. Az eseményen bemutatkozott az egész paletta, alapvetően a KKV szektor, illetve flottapartnerek képviselői voltak jelen. Persze azért néhány szakújságíróval is találkoztunk.
Bár flottás és céges esemény volt elsősorban a Ford haszonjármű roadshowjának budapesti, az Aquaworld-ben megrendezett szakmai napja, újságírókat is – így minket is – invitáltak az eseményre. Bő, mindent átfogó prezentációk keretein belül lehetett megismerkedni a Ford jelenleg aktuális haszonjármű-protfóliójával, a Transit, Tourneo, valamint a Ranger modellek különböző variációval találkozhattak testközelből a meghívottak.
Az előadások során megtudtuk, hogy 2018-ban a kishaszonjárművek szegmensében 15.1 százalékos részarányt, míg a nagyhaszonjárművrl piacán (3.5 tonna felett) kerek 4 százalékos részarányt ért el a márka Magyarországon.
2018 július végéig egyértelműen a Ford vezette a haszonjárműpiacot idehazam 21.7 százalékos értékkel, maga mögé utasítva a többi konkurens márkát (Fiat 9.3, Renault 9.0, Volkswagen 6.6, Mercedes-Benz 5.6 százalék).
Újdonságként a V362 PHEV kódnevű projektet is bemutatták, amely egy haszonjármű koncepció, plug-in hybrid hibrid hajtásra építve.
A rendszer 50 kilométer tisztán elektromosan megtehető hatótávot ígér, vízhűtéses akkumulátor-rendszerrel.
A társított 1 literes EcoBoost 3 hengeres benzinessel együtt akár 500 kilométer hatótáv is elérhető lesz. Mindezt úgy, hogy a rakfelületek nem változnak (Tourneo).
Elhangzott, hogy a Ford kiemelt figyelmet fordít a dízelmotorok emissziós rendszerinek fejlesztésére. Így nem meglepő módon elsődleges helyen a DPF kerül fókuszba a fejlesztések során, redukálva a korom- illetve PM kibocsátást a modern dízelmotoroknál.
A DPF (Diesel Particulate Filter) részecskeszűrő adott szemcseméret felett szűri ki a nemkívánatos összetevőket, a koromrészecskéket átmenetileg tárolja.
Szó esett a Ford márkaszervizek kapacitásának folyamatos növeléséről. Ezt úgy oldják meg, hogy még több szerelőt vesznek fel a hálózatba, ezáltal a jövőben új szervizpontok létesülhetnek (például Ford Expressz Szerviz), de az újgenerációs munkaerőt is támogatják.
Ehhez nyújt segítséget a Ford Karrier Programja, amely elsődleges célja a szerelők megtartása, a gyakornokok képzése, valamint a műszaki- és szakközépiskolákkal való együttműködés.
Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal
Fotó: Canon Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Duplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország Utómunka hardver: Acer, ASUS





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)










































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


