Már csak másfél hét, s nyílik a HELL cégcsoport legújabb, nagyszabású turisztikai beruházása, az Avalon Park családi- és szórakoztató centrum.
Az első ütemben elkészülő attrakciók között található a HELL KART & Event Center, mely Európa egyik legmodernebb elektromos gokart pályája. A 32+1 kétszemélyes RIMO elektromos gokartokból álló flotta már megérkezett Miskolctapolcára. A HELL két kiváló versenyzője, Bús Edina és Bessenyey Zoltán tesztelhették elsőként a járgányokat, sőt egy összehasonlító teszt keretében – a benzines társakkal összevetve – házi versenyt is tartottak tegnap Szikszón, a HELL gyáránál.
„A mai teszt apropóját elsősorban az adja, hogy hamarosan a nagyközönség előtt is megnyílik az egyedülálló erdei elektromos gokart pályánk, melynek legfőbb különlegessége, hogy – szemben a benzines változattal – teljesen környezetbarát, zéró füst és szennyezőanyag kibocsájtással. Mindeközben pedig, a sisakba épített hanggenerátornak köszönhetően teljes élményt nyújt a száguldás és a verseny szerelmeseinek. Ráadásul további előnye még, hogy a benzines változatokkal szemben jobb a gyorsulása, nagyobb teljesítményre és sebességre képes, szóval mindenképpen az elektromos változat az, ami a gokartozásban a jövőt jelentheti” – mondta el az Avalon Park szóvivője, Tóth Eszter Anna.
A HELL, lévén, hogy több kiváló autóversenyzőt is a csapatában tudhat, amolyan háziversenyt rendezve tartotta meg a frissen üzembe helyezett elektromos gokartjai első tesztjét – erejüket, gyorsaságukat és teljesítményüket is – összevetve a hagyományos változataival. Bessenyey Zoltán (Bzz), kétszeres Európa-bajnok rali versenyző udvariasan hölgy csapattársának, Bús Edinának, a B3 Racing autóversenyzőjének adta át a választás jogát, így Edina a HELL Kart gokartjának ülésében, Bzz pedig egy benzines gokartban vágott neki a küzdelemnek. A teszt végeredménye nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen az előzetes várakozásoknak megfelelően a benzines változat jóval lassabbnak bizonyult, mind a kigyorsításánál, mind pedig a szlalom feladatnál.
Június 14-től az elektromos gokartok mindenki számára kipróbálhatóak Miskolctapolcán, az Avalon Parkban.
Bővebb infó:





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


