AutóAddikt Újdonságok Gyártás alatt az új Nissan LEAF Európában

Gyártás alatt az új Nissan LEAF Európában

Hivatalosan is megkezdődött a világ legnépszerűbb elektromos járműve, a Nissan LEAF következő generációjának gyártása az európai ügyfelek számára.

Legurultak az első Nissan LEAF-ek a Nissan egyesült királyságbeli, sunderlandi gyárának gyártósoráról, így megkezdődött a februárig tartó visszaszámlálás, amikor az első ügyfelek átvehetik járművüket.

A vállalat által a Nissan Intelligent Mobility keretében felvázolt jövőkép megtestesítőjeként a már nemzetközi díjakkal is kitüntetett új modell teljes megújuláson esett át, hogy nagyobb hatótávolságot, dinamikus dizájnt, továbbfejlesztett vezetéstámogató technológiákat és fokozottabb összekapcsolhatóságot nyújtson.

Kevin Fitzpatrick, a Nissan Europe regionális gyártásért felelős alelnöke a következőket mondta el: „A Nissan vezető szerepet tölt be az elektromos járművek európai bevezetésében 2011 óta, és évről-évre egyre több ügyfelünk osztozik velünk a vezetéssel kapcsolatos jövőképünkben.

Izgalommal tölt el minket, hogy megkezdődött a gyártás Sunderlandben, és az is, hogy februárban már az európai piacokon is elérhetővé válik az új Nissan LEAF.”

Az új Nissan LEAF nagyobb, 378 km-es* hatótávolságot kínál egyetlen feltöltéssel, így a járművezetők hosszabb utakat tehetnek meg a kibővített európai CHAdeMO gyorstöltőhálózathoz kapcsolódva.

Az új Nissan LEAF, többek között, az alábbi csúcstechnológiákat kínálja:

Az új ePedal technológiával a vezetők mindössze egy pedál lenyomásának szabályzásával gyorsíthatják, lassíthatják és állíthatják meg az autót, így még könnyebbé válik az irányítás, és a vezetés is stresszmentesebb lehet. Az ePedal még lejtőn is képes megtartani az autót, és már belépő szinten is alapfelszereltségként érhető el.
A fejlett ProPILOT vezetéstámogató rendszer szabályozza az elöl haladó jármű mögött tartott távolságot, és kormányozza is a járművet, hogy segítsen azt a sáv közepén tartani. Ezek a funkciók jelentősen hozzájárulnak a vezetési élményhez autópályán, illetve sűrű és zökkenőmentesen haladó forgalomban egyaránt.
A ProPILOT Park technológiának köszönhetően az új LEAF-fel a parkolás mindössze egy gombnyomás. Ez a teljesen automatikus parkolási funkció a nagyfelbontású kamerák képét feldolgozó technológiát és az autó különböző pontjain található 12 ultrahangos érzékelő adatait használva biztonságosan és pontosan irányítja be az autót a parkolóhelyre.

A Nissan LEAF 2013 óta készül az Egyesült Királyságban az európai piacokra. 2011 óta, a Nissan Japánban található oppamai üzeméből történő szállítások megkezdése óta már több mint 85 000 darab kelt el belőle Európában. A Nissan Sunderlandi üzemére fordított korábbi 420 millió fontos befektetésen túl egy további 36 millió fontos befektetés is támogatta a Nissan LEAF bevezetését, és mindeközben 2000 új munkahely jött létre a Nissannál és egyesült királyságbeli beszállítói láncánál.

Nem sokkal a gyártás megkezdése előtt a Nissan LEAF megkapta első jelentős nemzetközi díját az évente megrendezett New Yorki-i CES-en (Consumer Electronics Show), a CES Unveiled ceremónián. A LEAF-et a következő díjakkal tüntették ki:

A CES Legjobb innováció díj győztese az Intelligens járművek és önvezető technológia kategóriában, valamint a CES kitüntetettje a Technológia egy jobb világért kategóriában

A Nissan LEAF mellett a Nissan sunderlandi gyárában készülnek a piacvezető Qashqai és Juke crossoverek, illetve az Infiniti márka Q30 és QX30 modelljei is. Az üzem a tavalyi évben ünnepelte 30 éves fennállását, és ebben az évben az összes gyártási mennyiség meghaladta a 9 millió járművet, ezzel az üzem megerősítette pozícióját, mint a valaha volt legnagyobb autógyár az Egyesült Királyságban.