Korábbi cikkünkben már említést tettünk arról, hogy projektautónk, az 1997 W140-es Mercedes S420 enteriőrje teljes frissülésen megy keresztül. Az egyik legsarkalatosabb pont a két első ülés közt9 könyöklő volt, mivel az elmúlt 22 év alatt jócskán meglátszott rajta a használat. A Victor’s Customs megoldotta a problémát.
Hogy ne akadna még egy remek állapotú W140-esen is némi hiba a beltérben? Nyilván akad, s mi még szerencsések vagyunk, hiszen nincsenek szakadások, repedések, nagyobb karcok. Egy volt, konkrétan az óracsoportnál lévő résznél egy kisebbfajta szakadás, amolyan végigszántós történet; nyilván az előző tulajok valamelyike nem kimondottan hozzáértő módon fogott neki az óracsoport modul kiszedésének. Mondjuk elég annyi, hogy a hookot (főként, ha nem speciális MB kiszedő) rossz irányba forgassuk, miután ki akarjuk húzni a cluster mellett – máris kész a baj, elméletben és gyakorlatban is.
No de vissza a cikk eredeti témájához: az egyik releváns fórumon felvetettük, hogy facelift W140-be keresnénk kombinált könyöklőt a mostani helyett. Ekkor jelentkezett Egri Viktor, a Victor’s Customs tulajdonosa, és jelezte: felújítja a könyöklőt némi bőrfestéssel, a mély karcokat pedig eltünteti.
Miért is ne? Úgyis tervben volt, hogy keresünk egy állandó bőrfestő restaurátor műhelyet (bízunk benne, hogy a Victor’s Customs lesz állandó kontaktunk e téren), úgyhogy elvittük az S420-at Viktorékhoz. Akkor, ott helyben korrigálták az instument cluster (óracsoport) melletti burkolat szakadását, majd kiszerelésre került a könyöklő a további teendők elvégzése révén.
Nagyjából 1 hét elteltével jelezte Viktor, hogy elkészült a könyöklő, lehet menni érte: remek munkát végeztek ismét, a barázdák, karcok eltűntek teljesen. Simításra sem érződik semmilyen szinteltérés, a könyöklő felületeinek tapintása olyan, mintha gyári lenne.
Ugyanakkor mattabbnak tűnt (az árnyalat stimmelt) a könyöklő, mint a beltér többi része – például ülések, de hamar áthidaltuk ezt a jelenséget, miután megkapta az autó a kötelező bőrápolást. Így most teljes a harmónia, és újabb jelentős mérföldkövön vagyunk túl az S420 W140 megújításának tekintetében. A könyöklő mögötti csuklórész (zsanértakaró burkolat) szintén kap majd egy kis frissítést, ugyanis ott még virít némi hiba/árnyalatkülönbség, ez majd az egyik következő futamunk lesz Viktorékkal.

Következő kapcsolódó W140 cikkünkben leírjuk, hogyan fussunk neki a fachlift (1995-) S-Klasse könyöklőjének kiszerelésének.
Együttműködő partnerek: Classic Vehicle Hungary, Victor’s Customs, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország, ULO
Fotó: Canon / Camera Kft.
Utómunka: Acer





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)




































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


