AutóAddikt Magazin Már az első hét 2016 Év Autója-jelölt közt az Opel Astra K

Már az első hét 2016 Év Autója-jelölt közt az Opel Astra K

22 európai ország 58 tapasztalt szakújságírója dönti el, melyik lesz 2016 Év Autója. Az új Opel Astra K pedig ott menetel az élbolyban.

opel-astra-k-magyarorszag-menetproba-autoaddikt-003

A jelöltek listáján először 35 idei újdonság szerepelt – köztük a teljesen újonnan tervezett Opel Astra K. Dániában már kiállta a próbát a kritikus újságírók könyörtelen Tannis-tesztjén 33 vetélytárs mellett. Az Év Autója választásban nincsenek különböző kategóriák, csupán egyetlen győztest hoznak ki – az illető év legjobb autóját.

Első lépésként a zsűri egyszerű választással kijelölte azt a hét modellt, amely bekerült a 2016 Év Autója döntőjébe. A „Top Seven” egyike az új Opel Astra, amelyet két hónapnál rövidebb idő alatt kitüntettek a legjobb biztonságért járó SAFETYBEST 2015 és az Arany Kormánykerék 2015 nemzetközi elismerést jelentő díjjal. A döntőben pontozással hozza ki a győztest a hét jelölt közül 58 zsurnaliszta, olyan neves médiumok képviseletében, mint a Le Figaro, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Stern, a La Stampa, az El Mundo vagy a The Daily Telegraph, illetve Magyarországon az Autó Magazin és a Totalcar.

Az „Európai Év Autója” díjat 1964 óta adják ki. Az Opel legutóbb 2009-ben az Insigniával, illetve 2015-ben az Amperával szerezte meg ezt a címet. A jövő év győztesét és címviselőjét a Genfi Autószalon előestéjén, 2016. február 29-én hozzák nyilvánosságra.