AutóAddikt Hírek Meghosszabítja globális partneri megállapodását a Nissan az UEFA-val

Meghosszabítja globális partneri megállapodását a Nissan az UEFA-val

A Nissan bejelentette, hogy három évvel meghosszabbítja globális partneri megállapodását az UEFA-bajnokok ligájával, amely kiterjed az UEFA-szuperkupára is. A legendás Gareth Bale úgy ünnepelte a bejelentést, hogy meglepett egy csoport iskolás gyermeket, és megtanította nekik, hogyan ismételhetik meg legendás, győzelmet érő gólját, melyet a 2014-es döntőben, az Atlético Madridnak lőtt.

A megállapodás, melynek értelmében a japán gyártó a 2020/2021-es szezon végéig a torna hivatalos partnere marad, megelőzi a 2017/2018-as UEFA Bajnokok Ligája szezonjának első mérkőzését.  A 2014/2015-ös szezon óta tartó együttműködés meghosszabbításával az UEFA Bajnokok Ligája továbbra is a Nissan legjelentősebb szerepvállalása marad a sportesemények szponzorálása terén.

Az UEFA Bajnokok Ligája továbbra is a legtöbb nézőt vonzó sportesemény a világon, egy szezonban összesen több mint négymilliárd tévénézőt tudhat magáénak a sorozat. Az UEFA Bajnokok Ligája 2017-es döntője, ahol a Real Madrid legyőzte a Juventust és 11. alkalommal nyerte meg a sorozatot, globálisan 160 millió nézőt ültetett a TV elé – többet, mint bármely más éves sportesemény.

„Az innováció élménye minden téren meghatározza tevékenységünket, és a három éve tartó partneri együttműködésünk a világ legizgalmasabb bajnokságával kulcsfontosságú szerepet játszik ebben” – mondta el Roel De Vries, a vállalat alelnöke, a Nissan globális marketingigazgatója. „Örömünkre szolgál, hogy újabb három szezonnal meghosszabbíthattuk ezt a partneri megállapodást, mely továbbra is központi szerepet játszik globális marketingstratégiánkban. Hatalmas siker számunkra a megállapodás, és az ezzel járó további kapcsolódási pontok ügyfeleinkkel.”

Az új megállapodás értelmében a Nissan széles körű jogokat kap az UEFA Bajnokok Ligája meccsekkel kapcsolatosan. Olyan exkluzív jogok is ide tartoznak, mint a meccs előtti kezdőkör-zászló bevitele és a mérkőzések utáni „UEFA Bajnokok Ligája –  A Hét gólja”, melyet a Nissan közösségi média felületein mutatnak be.

A megállapodással kapcsolatban Guy-Laurent Epstein, az UEFA Events SA marketingigazgatója a következőket mondta el: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a rendkívül sikeres első ciklust követően is folytathatjuk partneri együttműködésünket a Nissannal. Rendkívül fontos tagjaivá váltak szponzoraink családjának, és felbecsülhetetlen szerepük van a bajnokság globális promóciójában. Az UEFA Bajnokok Ligája márka vonzereje évről évre töretlenül erősödik, és felülete lehetőséget biztosít a Nissanhoz hasonló legnagyobb globális márkáknak a futballszurkolók elérésére világszerte.”

 „A Nissan nagy örömére szolgál, hogy meghosszabbíthatta partneri megállapodását a világ legnagyobb és legnépszerűbb sporteseményével. Az UEFA Bajnokok Ligája tökéletes felületet nyújt nekünk, hogy kapcsolatba kerüljünk futballszurkolók millióival Európában, és meggyőződésünk, hogy a következő és későbbi szezonokkal kapcsolatos terveink tovább erősítik szenvedélyüket és lelkesedésüket a világ legnagyszerűbb játéka iránt” – mondta Jean-Pierre Diernaz a Nissan Europe marketingért felelős alelnöke.

Az UEFA Bajnokok Ligája egy újabb példája a Nissan elkötelezettségének a sportszurkolók szórakoztatása iránt, melynek keretében együttműködik a Nemzetközi Krikett Tanáccsal, és a City Football Group, Canadian Football League valamint a Heisman Trust/Heisman-trófea partnere.

Szóljon hozzá!