AutóAddikt Autóteszt Opel Opel Insignia 2.8 V6 Turbo OPC Unlimited teszt

Opel Insignia 2.8 V6 Turbo OPC Unlimited teszt

Számos verzióját bemutattuk már a hérköznapok közkedvelt Opel Insignia modelljeinek, ám mindezidáig a német gyártó zászlóshajójaként aposztrofált verzió csúcsmodelljét még nem.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_001

Az OPC (Opel Performance Center) táblácskát kapott, mattfekete fóliával büszkélkedhető Opel Insignia önmagában véve is kuriózumnak számít, hiszen a gyári, 250 kilométer/órás végsebesség helyett jelen esetben, a fojtás elhagyásával 270 kilométer/órára hízik a maximálisan kihozható száguldás – köszönhetően az Unlimited kiegészítő feliratnak.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_013

Alapjaiban véve az Opel Insignia OPC számottevő, vagy inkább rendkívüli módon kirívó különlegességet nem tartalmaz sem kívül, sem belül, legalábbis, ha a modellciklus nagyjából felénél történt facelift mikéntjét nem vesszük ide. Nyilvánvalóan az OPC, valamint az OPC Line modellválasztékát is érintette a ráncfelvarrás, amely alapvetően a front rész még hangsúlyosabbá tett hűtőmaszk-rajzolatából és a felület még inkább elnagyolt részleteiből (beömlőkre, lámpatestekre helyezett fókusz), mellette pedig a far helyzetjelzőinek elrendezése, a krómozott díszcsík átvariálása, s a négyszögletes, ám aszimmetrikus vonalakból építkező kipofogóvég-páros együtteseire vonatkoznak. Természetesen a szigorú, még álló helyzetben is tekintélyt formázó megjelenéssel, a szunnyadó erőt sejtető körítéssel nyakon öntve, pontosan úgy, ahogyan a nagykönyvben az meg vagyon írva.

Kis visszatekintés, összehasonlítással. Van helye

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_002Nem egyértelmű, hogy érdemes-e a korabeli Lotus Omega-hoz hasonlítani a mai kor megfelelőjét, azaz az Opel Insignia OPC-t, de az viszont tény, hogy az aktuális modellportfólió élén menetelő (kiváltképp, ha Unlimited szériás alternatíváról van szó) most hozzávetőlegesen ugyanazt a szerepet tölti be, mint az Opel és Lotus közös fúziójaként létrehozott, Opel Omega alapokra építkező sportos aspektusú autó anno. A mindössze két éven át sorozatgyártásban lévő (1990-92) gépszörny az akkori kor igényein jóval túlmutatott, főként, ha figyelembe vesszük a 3.6 literes, 382 lóerőt mozgosító, 6 fokozatú ZF váltóval szerelt autó paramétereit, no és az 5.2 másodperces 0-100 kilométer/órás sprintet. Sajnos mára már kevés az olyan példány eme klasszikusból, amely ténylegesen jó állapotban maradt volna motorikusan és a kaszni állapotát tekintve, úgyhogy a nosztalgiázást keresők is bátran érvelhetnek jelenünk kortárs versenyzője mellett.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_004

Visszakanyarodva tehát az Opel Insignia OPC külcsínének taglalásához: a fekete, matt fóliával bevont kocsiszekrény nyilván megosztó, véleményünk szerint rettentően pozitív hatással van a küllem megítélésére, hiszen nem árt, ha valami sportos, ténylegesen, akkor az matt is. A fóliázás egyébként majdnem hibátlan, eltekintve egy-két illesztés mentén felfedezhető eldolgozatlanságtól, de végülis láttunk már ilyet, illetve sokkal rosszabbat.

Nagyautós küllem és kényelem, rendkívül sportosra hangolt tálalással

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_003Méretek tekintetében hasonló adatokkal számoljunk, mint a hagyományos modell esetében: a 4830 milliméteres hossz már a felső-közép felé kacsintgat, nincsen messze a bűvös 5 méter; a futómű gyári ültetéséből adódó minimális magasságkülönbség elenyésző, esetünkben 1498 milliméter, míg a szélesség 1858 milliméter. Sajnos a cikk tárgyát képező Opel Insignia OPC téli gumikkal, és az azokhoz tartozó „mindössze” 18 col átmérőjű felnikkel érkezett, a 20-as, már az Opel Astra OPC-n is megismert hasonló papucsokkal (19 col) talán majd legközelebb, egy nyári hónapokban levezénylésre kerülő teszt fotómelléklete révén találkozhatnak olvasóink. Nem mintha nem lenne illusztris a látvány, vagy az összehatás így is, de azért az az igazán nyerő konfiguráció.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_014

Minden a sportosság – hangsúlyozzuk: a tényleges sportosság szellemében került kialakításra az Opel Insignia OPC belterében. Alapvető kelléke fentieknek a Recaro kagylóülés-kettős elöl, melyek bár keményebb tömésűek, stabilabb és fix tartással bírnak, mégsem kényelmetlenek, akár hosszabb távra kivetetve is jól teljesítettek (közel 400 kilométeres folyamatos út megtétele alkalmával, 70 százalék autópálya és 30 százalék város-előváros viszonylatban).

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_012A jól hangolható derék- és combtámaszok közbeiktatásával reálisan testre szabhatóak az első fotelek, a váll vonalát követő, egybeépített fejtámlás felső részek pedig remekbeszabottan tartanak, még eszeveszettebb tempóval bevett kanyarok esetén is. Szerencsénkre feszegethettük az Opel Insignia OPC határait tavaly, a Hungaroringen néhány éles kör erejéig, s akkor már megállapítottuk, hogy stabilitásban, kanyarvételezésben és útfekvésben jóval túlmutat kategóriáján és szerepkörén mint az Insignia, mind pedig az Astra OPC (tavalyelőtt a Corsa OPC Nürburgring variánsával is köröztünk, ha lehet, az még inkább lenyűgöző volt).

Majdnem olyan, de mégsem

A központi műszeregység kialakítása nem sokban tér el az utcai Opel Insignia változatokétól, a felépítés jellege adott – analóg és LCD részletek váltják egymást. Természetesen az OPC csomagnak köszönhetően a kijelző néhány hasznos funkcióval bővült, mint például a gyorsulásnál ránk nehezedő erőhatás folyamatos mutatása, a forgatónyomaték gázadással párhuzamos növekedésének monitorozása, az olaj hőmérsékletével kapcsolatos információk, a turbónyomás felépülése mind olyan apró kiegészítő opciók, melyeknek kizárólagos elsőbbsége van ilyen esetekben. Egyetlen gond lehet talán, hogy a kijelzésre váró képernyők közt váltogatnunk kell, ami megszokást igényel.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_010

Aranyszabály, hogy hátul két felnőtt utazhat kényelmesen, persze fejtér korlát azért van, viszont a két szélső ülőhely kialakítása ergonomikus, az ülések jó szögben döntöttek, a bőrözés ellenére nem érzékeltük, hogy csúszós lenne az ülő- illetve hátfelület. Hárman is utazhatnak itt, szűkösebben, de nem megterhelően, az autó méreteiből adódóan csak minimális kompromisszum megkötésére kell törekednünk. A két első ülés mögötti térd- és lábterek kielégítőek, még akkor is, ha az elöl helyet foglalók 200 centiméter körüli testmagassággal bírnak, a 2737 milliméteres tengelytáv érzékelteti áldásos hatását.

Mi áll a stabilitás és a perfekt menettulajdonságok hátterében?

Elöl MacPherson, hátul Multilink felfüggesztés található az Opel Insignia OPC karosszériája alatt, s ezzel néhány mondat erejéig visszanyúlunk a fentebbi menetstabilitás taglalásához.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_006Annak ellenére, hogy az autó viszonylag magas, pluszban eléggé jelentős a száraz tömege is (1825 kilogramm), rendkívül feszesen vehetők be a kanyarok még szélsőségesebb esetekben is. Az összkerékhajtás meghozza gyümölcsét, OPC módba kapcsolva pedig úgy érezzük, szinte nincs előttünk akadály a versenypályán. Nyilván azért adódnak korlátok, hiszen végtére egy közel 5 méter hosszú, viszonylagosan nagy tengelytávú kocsiról van szó, tehát a fordulékonyság, kanyarokból történő kigyorsítások nagyobb igénybevételt jelentenek, ha gyors reakcióidejű vezetésről szól a fáma. A stabilitás megtartásához rengeteget tesz hozzá az elektromos hátsó differenciálmű, melynek jelenlétét leginkább a kanyarvételezéseknél érezhetjük gyakorlatban. Briliáns kormányzás, megfelelően kemény és direkt visszajelzések segítik a vezetőt a hajszálpontos manőverek kivitelezésében, a végállástól végállásig 2.7 fordulást ígérő, alul egyenesebb ívvel rendelkező kormánykerék remek társa a pilótának versenykörülmények közt is.

V elrendezésű, 2.8 literes, 325 lóerőt mozgósító turbótöltött benzinmotor dolgozik az Opel Insignia OPC orrában, mely a maximális teljesítményt 5250-es percenkénti fordulatszámon adja le.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_009

A forgatónyomaték-csúcs is 5250-nél érkezik, így máris érezhető volt, hogy a gyorsulás érzete nem annyira számottevően nyers, mint egy alacsonyabban hangolt erőforrás esetében, a hatgangos, manuális kéziváltó összes fokozata ebből kifolyólag jól kiautózható. Muszáj is jól kiautózni, hiszen a tényleges G-erők 4000 környékén érzékeltetik jelenlétüket, innen viszont már drasztikusan növekszik a nyomatéktartomány kiaknázása is, mígnem megszűnik a leszabályozásnál úgy 6300 RPM (maximális gyári adat: 6500).

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_008

A nulláról százra történő sprint saját méréseinkre alapozva 6.1 másodperc alatt volt teljesíthető, második fokozatban gyönyörűen teljesíthető is, 112 kilométer/óránál váltottunk fel, fikarcnyira a leszabályozástól. A Hungaroring célegyenesében 238 kilométer/órára sikerült felgyorsítanunk úgy, hogy biztonságos fékezéssel tudjunk érkezni az első jobbos kanyarba; de érezhetően bőségesen maradt még szufla a gyárilag meghatározott 270 kilométer/órás végsebesség eléréséhez.

Ha kell, hétköznapi autóvá szelidíthető

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_011Sokan állítják, hogy ezen kategóriát képviselő autók esetében felesleges pedzegetni a fogyasztást, hiszen alapvetően nem ez a releváns ilyen alternatívák választásakor. Egybehangzó véleményünk viszont az, hogy az Opel Insignia OPC esetében szükséges odafigyelni erre az egyébként egyáltalán nem elhanyagolandó tényezőre, ugyanis 2.8 literes lökettérfogat, V6 elrendezés, 325 lóerő, turbótöltés, zabolázhatatlan teljesítmény ide, vagy oda, remek mutatókkal operál az autó. Több felhasználási környezetben végeztünk méréseket, elsőként kezdjük stílszerűen a versenypályával! Teljesítményre kihegyezett vezetési stílussal, erőteljes gyorsításokkal, fékezésekkel nem odafigyelősen 26.9 literes átlagot rögzítettünk 100 kilométerre. Ez nyilvánvalóan relatíve sok, de nagy valószínűséggel nem ez lesz a leginkább napi jellemző, ha a vásárló beszerzi újdonsült Opel Insignia OPC-jét. Sokkal inkább a vegyes stílusban előadott vezetés, városban, néha-néha odalépve piros lámpák zöldre váltása után, persze csak a jó ízlés határain belül; némi dugóban levezényelt araszolás közepette: így máris 10 liter környékén volt tartható az átlag (10.4 liter/100 kilométer, sok dugóval tarkítva 14.9 liter/100 kilométer).

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_015Országúti, visszafogott, sok, forgalomban részt vevő autós számára érthetetlen és feldolgozhatatlan 90 kilométer/órás tempónál írd és mondd 5.9-6.5 liter/100 kilométeres átlagfogyasztást rögzítettünk, ami semmivel sem marad el egy átlagos, akár 1.6 literes benzines motorral szerelt – legyen Opel – értékeitől sem. Ugyan 130 kilométer/órás autópályatempónál 2800-as percenkénti fordulatszámot mértünk átlagosan, a fogyasztás itt sem ugrik meg drasztikusan, 8.5 liter körüli értékre kell számítanunk.

Mérsékeltnek tekinthető árazás

Amennyiben összehasonlítunk, vagy épp reálisan osztunk-szorzunk, egészen biztos, hogy az Opel Insignia 5 ajtós OPC verziójának ára mértékletesnek tűnhet hasonló teljesítménnyel bíró versenytársak tekintetében. AWD összkerékhajtással, 325 lóerős V6 turbós benzinessel, hatfokozatú manuális kéziváltóval 12 390 000 forintért állítható a garázsba, s természetesen létezik automataváltós verzió is, hasonló paraméterekkel (12 980 000 forint). Ha netán a kombi, azaz a Sports Tourer kaszni kialakítás lenne szimpatikusabb, semmi gond, manuális váltóval 12 560 000 forint, míg automatával 13 150 000 forint a bruttó listaaár. A tesztben szereplő Unlimited verzió felára nagyjából 3 millió forint az alapfelszereltségű, 250 kilométer/óra maximális végsebességű, tulajdonképp belépő szintű Insigna OPC modelléhez képest.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_005

2014 Opel Insignia 2.8 V6 Turbo OPC Unlimited specifikációk

Motor

Motortípus: hathengeres V-elrendezésű turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 2792 cm³

Maximális teljesítmény: 325 LE @ 5250 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 435 Nm @ 5250 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4830 mm

Szélesség: 1858 mm

Magasság: 1498 mm

Tengelytáv: 2737 mm

Első gumik mérete: 235/55 R19

Hátsó gumik mérete: 235/55 R19

Tömeg, üresen: 1825 kg

Megengedett össztömeg: 2230 kg

Csomagtartó mérete: 530 liter, 1465 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 270 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.2 s (gyári), 6.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 12.3 l/100 km

Országúti: 6.2 l/100 km

Vegyes: 8.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 15.8 l/100km

Országúti: 7.6 l/100km

Vegyes: 10.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 249 g/km

Bővebb információ az Opel hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS