AutóAddikt Magazin Ötvenezren választották eddig az Opel Crossland X-et

Ötvenezren választották eddig az Opel Crossland X-et

Belül nagyon tágas és különlegesen variálható, kívül vagány és kompakt, mutatós kétszínű fényezéssel és laza SUV-megjelenéssel – nem csoda, hogy Európa-szerte máris több mint ötvenezer vevőt győzött meg az új Opel Crossland X.

Március óta rendelhető meg, és az első példányok néhány hete futottak be a márkakereskedőkhöz.

„Nagyon örülünk az élénk érdeklődésnek az új Opel Crossland X iránt. Igazán jól néz ki, rendkívül praktikus, és kompakt külső méretek között kínál nagyvonalú utasteret“ –  jelentette ki az Opel értékesítési vezetője, Peter Küspert. „A csúcsszintű innovációk és kivitelek megrendelési számai azt mutatják, hogy az emberek értékelik filozófiánkat, miszerint széles vevőkörnek teszünk elérhetővé jövőbemutató technikát.“

Nemcsak az ügyfelek lelkesednek, a média is ünnepli a sokoldalú autót. Stílusával éppúgy meggyőzte a Crossland X az újságírókat, mint gyakorlatiasságával és tágas férőhelyével. Az új típus eddig öt ország hat összehasonlító tesztjében szerezte meg az első helyet. Németországban az Auto Bild (augusztus 11.), az auto motor und sport (augusztus 17.) és az Auto Zeitung (augusztus 22.) értékelése szerint húzott el a vetélytársaktól, Hollandiában az Auto Week (augusztus 9.) hozta ki győztesnek, Olaszországban az Automoto (augusztus 7.), Lengyelországban pedig az Auto Swiat.

Tolatókamera és parkolóasszisztens könnyíti meg a manőverezést

A Crossland X vevőinek kereken fele rendelte meg a tolatókamerát vagy a panoráma-tolatókamerát, amely 180 fokra növeli a hátsó látószöget. Ahogy érthető is egy vérbeli városi autó esetében, a vásárlók negyven százaléka ikszelte be a Parkpilot rendszert, első és hátsó parkolóradarral. Csaknem minden negyedik választotta a legújabb generációjú automatikus parkolóasszisztenst, amely felismeri az alkalmas üres helyet, és önállóan be-, majd kikormányozza a járművet. A vezetőre mindkét esetben csak a pedálok és a sebességváltó kezelése marad.

Közkedvelt a LED-fényszóró és az AGR-ülés

Az új Crossland X megrendelési adatai jól érzékeltetik az Opel csúcstechnikájú világításának és üléseinek elismertségét is. Az autók közel ötödébe építik be az innovatív teljesen LED-es fényszórót, amely sötétben a lehető legjobb látást garantálja. A Gesunder Rücken e.V. (AGR – Egészséges Hát Munkacsoport­) bizonyítványával ellátott és többszörösen kitüntetett ergonomikus vezető- és utasülést e kategóriában egyedül a Crossland X kínál.

A Crossland X ötvenezer vásárlója közül legtöbben a nívós INNOVATION felszereltség mellett döntöttek, és szinte valamennyi autó kétszínű fényezéssel vonja magára a tekintetet: a tetőhöz külön szín választható, attraktív kontrasztot képezve a karosszéria többi részével.