Főoldal Blog Oldal: 160

Így vezessünk esős tavaszi időben

A tavaszi esők – bár aranyat érnek, hiszen felüdülést jelentenek a természetnek, és nekünk is – több balesetet okoznak, mint a havas, és jeges utak. Egy egy heves zápor, vagy akár egy szimpla, csendes eső is megváltoztathatja a vezetési körülményeket. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan tudunk felkészülni az esős, csúszós utakon való közlekedésre.

Készítsük fel autónkat!

Az autónkat ugyanúgy fel kell készíteni az esős időjárásra, mint télen a havazás okozta változásokra. Három olyan kihagyhatatlan lépés létezik, amelyeket mindenképp meg kell tennünk a biztonságunkért. A legfontosabb természetesen a jó nyári gumiabroncs. Ha megvan a nyári gumi, jöhet az ablaktörlő lapátunk (vagy legalább a gumijának) cseréje. Ugyanis fontos, hogy tökéletesen töröljön, folt, és csíkmentesen. A harmadik fontos pont az ablaktisztító folyadék. Saját érdekünkben töltsük fel mindig, hiszen nincsen annál veszélyesebb, amikor nem tudjuk letörölni az izévédőkről a vizet és a sarat.

Fentiek alapvetően megelőző intézkedések voltak, most pedig nézzük, mi a teendő, ha esőben vezetünk.

Lassítsunk

Azt mondják, hogy kétféle autós létezik: az, aki törte már össze az autóját esőben, és az aki még nem. Mivel esőben jelentősen lecsökken a látótávolságunk, s nehezebben vesszük észre a veszélyeket, ezekből adódóan nehezebb a megállás, a fékezés és fordulás is, ezért lassítsunk. Jusson eszünkbe, hogy amikor esőben városban haladunk, akkor az 50 kilométer/órás sebességet betartva 38-40 méteres (!) lesz a féktávunk, tehát amíg nullára fékezzük az autót. Ha például 35 kilométer/óra tempó körül haladunk, lehet, hogy ledudálnak, de 15 méteren belül meg tudunk majd állni. Ez életet menthet!

Minden fényt felkapcsolni, ablaktörlőt bekapcsolni

Az idősebbek még emlékezhetnek a macskára, és a kutyára, akik KRESZ-t oktattak (Stop! Közlekedj okosan), és már 30-40 éve azt sulykolták, hogy a „látni és látszani” elv nagyon fontos. Esős időben nem csak az a fontos, hogy lássunk rendesen, hanem, az is hogy minket is lássanak. Ezért mindent meg kell tennünk! Gondoljunk arra a gyalogosra, aki a szakadó esőben, rossz látási körülmények között épp át akar menni az úton: ideális esetben mindkét fél látja egymást, de ha netán nem is vennénk észre, akkor legalább neki kell minket észrevennie, ezért kapcsoljunk lámpákat. Ugyanez természetesen a többi autósra is vonatkozik.

Nem mindig majmolás az utánzás

Esőben meg kell mutatnunk azt, mennyire előrelátók vagyunk, és be kell tartanunk néhány fura szabályt. Azt tudjuk, hogy nagyobb követési távolságra lesz szükségünk, de azt vajon tudjuk, miért értemes utánozni az előttünk levő vezetési stílusát? Azért, mert ő hamarabb látja azt, amit mi még nem látunk: ha beljebb húzódik, akkor lehetséges, hogy egy biciklist és/vagy kátyút kerül ki, tegyük meg mi is; kövessük őt (nyilván észszerű keretek között). De az utánzás most azért is célravezető, mert ha az ő nyomvonalán megyünk, ő már kispriccelte onnan a vizet, és abban a keréksávban szárazabb lesz az út.

Felkélszülve mindenre

Van kedvünk kísérletezni? Rendben, akkor vegyünk a kezünkbe 4 szelet kenyeret. Tegyük le a konyha közepére, úgy mintha az lenne az autód 4 kereke. Most menjünk pár lépést hátra, és gondoljunk abba bele, hogy az autónk egy adott pillanatban ezen a 4 (kenyérnyi) folton érintkezik az úttal.

Ha ez nem elég ok arra, hogy egy életre eldöntsük, hogy az esőben mindig mindenre fel fogunk készülni, akkor gondoljuk mindezt tovább: a 4 kenyérnyi rész felfekszik egy víztócsára, és megcsúszik az autónk. Döbbenetesen meleg pillanatokat tud okozni akár egy tócsa is. Ilyenkor egyébként az a helyes, ha nem pánikolunk, várjuk, merre megy a kocsi, és amint lehet (érezni fogjuk) azonnal beleavatkozunk, korrigálunk. Addig semmi értelme, a kocsi a víz felszínén csúszik, lényegében mindegy, mit teszünk.

Átgondoltan használjuk a technikát!

A mai autók már rengeteg technikai megoldással segítik a vezetést. A sebességtartó automatika, az adaptív sebességtartás, a sávtartó asszisztens, vagy akár az ütközést megelőző rendszer hamis irányítási érzetet adhat, és ha túlzottan rábízzuk magunkat, lehet, hogy épp ez okoz majd gondot. Okosan kell használod ezeket a technikai segítségeket, semmiképpen nem szabad rábíznunk magunkat teljesen!

Szakszerű problémamegoldás (teljes körű autószerviz, karosszériamunkák): Classic Vehicle Hungary

1997 Mercedes-Benz W140 S420: utastér levegőkeringető szűrőbetét tisztítása

Mint ahogyan előző kapcsolódó cikkünkben vázoltuk is, a 97-es W140 S420 Mercedes projektautónk összesen három darab, az utaskabin tiszta levegőjéért felelős szűrővel lett felszerelve. A pollenszűrő cseréje viszonylag egyszerűen zajlott, most következzen az utastér levegőkeringett szűrőbetétjének cseréje.

Itt már kicsit nehezebb a feladat. A levegőkeringett szűrőház a vezető melletti utasoldali lábterének felső felületén található, egy kisebb doboz formájában. A tartó, azaz maga a szűrőház összesen kettő műanyag patenttel csatlakozik a kerethez, valamint kettő csúsztatható zsanért is hordoz.

A szűrőház, illetve maga a szűrőbetét kiszedéséhez két tompavégű csavarhúzóra lesz szükség. Ezeket a kettő patenthez tartozó mélyedésekbe süllysztjük, majd igen enyhe nyomással kipattintjuk – akár egyszerre a kettőt – helyükről.

Így le is nyílik a szűrőház, viszont tartja az egészet a hátsó kettő csúsztatható zsanér. A szűrőházat enyhén megemelve szedhetjük ki a helyéről.

Ismét beigazolódott sejtésünk, miszerint nagyon szennyezett lesz a levegőkeringető szűrőbetét, jöhetett is nyomban a porszívózás. Jelen esetben nem láttuk szükségességét a teljes cserének, hiszen ez a betét mosható, fertőtleníthető. Ugyanakkor az anyaga kifejezetten elasztikus, viszont szakadásra hajlamos. Így mi kézi tisztítást alkalmaztunk, ehhez a porszívózás után a Loctite 731335 klímafertőtlenítő spray-t használtuk. Persze egy alapos mosást is eszközöltünk, majd a száradás után ismét egy kevés Loctite-tiszítás következett.

Természetesen a szűrőház visszaszerelése a fent leírtak fordítottjaként működik. Nehézséget viszont okozhat az, hogy a csúszózsanérok visszapozícionálása türelmet igénylő feladat.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

A Világ Év Autódizájnja 2020: Mazda3

A Mazda 100. éves évfordulója mellett a vállalat egy új díjnak is örülhet: a Mazda3 kapta a Világ Év Autódizájnja címet 2020-ban, a World Car Awards (WCA) által szervezett verseny egyik speciális kategóriájában. A Mazda3 a második Mazda modell, amit ezzel tüntetnek ki, 2016-ban az MX-5 szerezte meg ugyanezt.

„Mielőtt átvesszük ezt a díjat, a Mazda Motor Corporation szeretné együttérzését kifejezni azok felé, akik megbetegedtek, vagy a frontvonalban harcolnak a koronavírussal szemben” – mondta Akira Marumoto, a Mazda Motor Corporation elnök-vezérigazgatója. „Nagy megtiszteltetés pont a 100 éves évfordulónk évében átvenni ezt a díjat. Továbbra is olyan autókat gyártunk vásárlóinknak, melyek termék, dizájn, technológia és élmény szempontjából egyedülállóak.”

A Mazda aktuális termékválasztékának díjnyertes stílusa mögött a 2010-ben bemutatott KODO dizájn filozófia a hajtóerő, ezért lehetséges, hogy az autó vonalai életre kelnek, álló helyzetben is energiát, dinamikus mozgást tükröznek.

A 2019-ben bemutatott Mazda3 volt az első, újgenerációs modell, mely a vállalat legfrissebb KODO-megközelítését hordozta. A Mazda3 esetében a minimalista, „a kevesebb több” elvet alkalmazták, ehhez a japán esztétika, hagyományok egyszerűségét és a tárgyak közötti tér szépségét hívták segítségül.

A Mazda3 végső formája több száz órás agyag-modellezés és festési kísérletezés során alakult ki. Ezért látjuk úgy, hogy az autó igazi formáját a fény/árnyék játéka adja, ezáltal lesz megjelenése merész, ugyanakkor megnyugtató és élettel teli. Egy ilyen forma létrehozása – amely egyszerűen szép – nagyon sok időt, fegyelmet és precizitást igényel. De elengedhetetlen, ha olyan autókat szeretnénk gyártani, amelyek évtizedekkel később is művészi értéket képviselnek.

A Világ Év Autója díjat 25 ország 86 autós újságírója ítéli oda minden évben, s a Mazda ezen a megmérettetésen többször is sikeresen szerepelt. A Mazda3 Világ Év Autódizájnja díja olyan elismeréseket követett, mint a Red Dot: Best of the Best 2019-ben, vagy a Világ Év Női autója tavaly, vagy az Év kisméretű kompaktja 2020-ban az Egyesült Királyságban.

Kényszerszünet alternatív programokkal: a BMW Motorrad versenyzői otthon sem unatkoznak

A koronavírus a kétkerekű versenysportok élvonalát is sújtja: a motorkerékpárok leparkoltak és egyelőre megjósolni sem lehet, mikor gurulhatnak ismét. A BMW Motorrad két pilótája, a brit Tom Sykes és az ír Eugene Laverty otthonában tölti a várakozás heteit, de ez közel sem jelenti azt, hogy unatkoznak. Édesapaként Tom Sykes minden idejét a lányaival tölti, miközben Eugene Laverty régi kedvteléseinek hódol és újabbnál újabb ismereteket sajátít el.

„Maradj otthon!“ – Tom Sykes és Eugene Laverty is így tett, még mielőtt a kormány kötelezővé tette volna az otthon maradást. „Furcsa egy helyzet ez. Feleségemmel, Pippával már a kormányrendelet előtt úgy döntöttünk, hogy bezárkózunk és otthon várjuk meg, amíg a veszélyhelyzet elmúlik” – fogalmaz Eugene Laverty, aki Portugáliában, Portimão versenypályájától nem messze lakik. „Mindenki számára nehéz idők ezek. Mindenki kiveszi a részét a vírus elleni küzdelemből, ki így, ki úgy. A legjobb, amit tehetünk, hogy otthon maradunk és bízunk benne, hogy minél előbb túljutunk ezen az egészen” – teszi hozzá Tom Sykes.

Idény közben a WorldSBK versenyzői rengeteget vannak úton, így a kétgyerekes Tom Sykes kihasználja az időt és a kényszerszünet minden percét lányai társaságában tölti a nagy-britanniai Leamington Spa-béli otthonukban. Rokonaikkal telefonon tartják a kapcsolatot. „Rendkívül szerencsés vagyok, hiszen fiatalkorom óta az volt az egyik legnagyobb célom, hogy egy szép otthont teremtsek a családomnak. Hogy sikerült, most minden eddiginél inkább megköszönöm a csillagoknak” – meséli a brit pilóta, aki szerint a kényszerszünet általánosságban nem sok mindent változtatott az otthon töltött idején. Házát hatalmas kert övezi, ahol jó idő esetén gyermekeivel játszik egész nap.

„Felállítottunk pár dolgot a kertben, többek között egy nagy trambulint is, amit nagyon imádunk. Szerencsések vagyunk, amiért mostanában jó idő van, ebben a kora-nyári időben pedig szinte az egész napot kint töltjük. A lányaim nagyon szeretnek táncolni, így építettem nekik egy fából készült kis kerti színpadot és sokszor bekapcsolom nekik a kinti zenét. Amikor táncolnak, azt nem csak ők, de én is nagyon élvezem” – így Sykes, aki hidegebb időben a házban is feltalálja magát gyermekeivel. „Festünk, kézműveskedünk, filmeket nézünk és kényeztetjük magunkat. Teljesen normális hétköznapokat élünk, azzal a különbséggel, hogy a lányok nem járnak iskolába” – mondja a versenyző, aki az elmúlt hetekben tanárrá is előlépett lányai szemében, hiszen nagyon sokat segít nekik a házi feladatban.

A kert és a nappali mellett Tom Sykes a konyhában is sok időt tölt. „Eddig is rendszeresen főztem, de az utóbbi hetekben már-már művészi szintre emeltem a főzőtudományomat” – meséli nevetve. „Folyamatosan jár az agyam a jobbnál jobb ételeken. A hűtőnk tele van friss ételekkel, így ha felmerül egy-egy újabb ötlet, gyorsan tovább is gondoljuk azt mindenféle különleges összetevővel” – fogalmaz Tom Sykes, aki igazi mesteremberként minden ház körüli munkát is saját kezűleg végez el.

Gitár, nyelvtanulás és elsősegély-tanfolyam

Eközben Eugene Laverty sem unatkozik Portugáliában. A kényszerszünet kezdetén egyik első dolga volt beszerezni néhány 1000-darabos puzzle-t, amelyek közül az elsőt már ki is rakta. Emellett online gitárórákat is vesz. „Közeledik a nyár, a WorldSBK versenyhétvégéit pedig mindenképpen meg kell töltenünk hangzással. A belépés ingyenes, és még füldugót is adok” – kezdi nevetve Laverty, aki régóta tanulja a portugál nyelvet, de mostantól napi órákat is vesz. „A zene és a nyelvtanulás két olyan dolog, amelyekkel szívesen foglalkoznék többet, és most van is rá időm. Az elmének is jót tesznek” – teszi hozzá.

Feleségével, Pippával a napokban egy online elsősegély-tanfolyamot is elkezdtek. Megtanulják, hogy mi a teendő például légzéskimaradás, szívroham és vérzés esetén, szív-és tüdőmasszázst tanulnak, illetve elsajátítják a stabil oldalfektetés praktikáit is. „Fontos alapok ezek, amelyek életeket menthetnek” – fogalmaz a kétkerekű pilóta, aki emellett az online térben is aktív. Rajongóit többek között saját podcastjaival szórakoztatja, amelyeket most otthonában vesz fel. A közösségi média adta lehetőségeket kiaknázva ráadásul különböző kihívásokkal is teszteli versenytársait, a puzzle-től kezdve egészen a fitnesz-feladatokig.

És ha már fitnesz: a rendszeres testedzés mindkét pilóta számára rendkívül fontos, így naponta több órát töltenek mozgással. Profi versenyzőként minden nap készen kell állniuk az idény folytatására, amely tökéletes fizikai erőnlétet igényel. Tom Sykes számára semmi nem változott e tekintetben. „2011 óta otthon edzek. Mindig is terveztem, hogy átállok az otthoni edzésre, főként azért, mert sok időt spórolok meg és senkitől nem függ a programom. Szerencsés vagyok, amiért van egy teljesen felszerelt, saját edzőtermem. Ennek köszönhetően folyamatosan formában vagyok. Az egyetlen, amit most nem csinálok, az a szabadtéri kerékpározás” – fogalmaz Sykes.

Eugene Laverty egy időre most szintén félretette egyik kedvenc hobbiját, a szabadtéri kerékpározást. „Mehetnék kerékpározni, de az az igazság, hogy évente százezer kerékpáros baleset történik és egy ilyen esetben nem szeretném az egészségügyet pluszban terhelni” – mondja Laverty, aki stabil állványra helyezte kerékpárját és otthonában edz. Miközben több órát teker naponta, régi versenybeszámolókat és szezon-összefoglalókat néz. Erőnlétét mindezek mellett fitneszgépek segítségével tartja fenn. „Hiányzik a motorkerékpárom. De a vágyakozással töltött napok gondolatban felpörgetnek, így még inkább készen állok majd, amikor folytatódik az idény” – teszi hozzá.

A Ford európai gyártási tevékenységének ideiglenes felfüggesztése legalább május 4-ig érvényben marad; folytatódik a közösségi támogatások szervezése

A Ford megerősítette, hogy a legtöbb európai üzemében folyó jármű- és motorgyártás ideiglenes felfüggesztése várhatóan legalább május 4-ig tart majd.

A bejelentést egy korábbi közlemény előzte meg, amelyben a vállalat arról tájékoztatott, hogy március 19-től több hétre ideiglenesen felfüggeszti a gyártást a Ford legfontosabb kontinentális európai üzemeiben (Saarlouis és Köln, Németország; Valencia, Spanyolország; és Krajova, Románia), valamint március 23-tól leállítja a termelést az Egyesült Királyságban a Bridgend és a Dagenham motorgyárakban. Ugyanakkor a vállalat legalább április 27-ig ideiglenesen felfüggeszti a Valenciában folytatott tevékenységét.

“Fontos, hogy munkatársainkat a lehető legegyértelműbben tájékoztassuk arról, meddig áll majd fenn a jelenlegi helyzet,” nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke. “Reméljük, hogy a következő hónapban javul majd a helyzet; ám a munka újrakezdésével kapcsolatos terveink továbbra is a mindenkori feltételektől és az adott országok kormányainak rendelkezéseitől függnek.”

A Fordnak a gyártás újraindításáról szóló terveit jelentős mértékben befolyásolják a következő hetek járványügyi eseményei, az adott időben érvényes országos szintű korlátozások, a beszállítók rendelkezésre állása és a márkakereskedői hálózat működésének lehetőségei. A vállalat ‘vissza a munkához’ terve a dolgozók védelme érdekében minden körülményt figyelembe vesz, így az emberek számára javasolt fizikai távolságtartást biztosító intézkedéseket, valamint egyéb munka- és egészségvédelmi és biztonsági protokollokat is.

A termelési tevékenységeket biztosító munkatársak, illetve azok számára, akik továbbra is fontos szerepet töltenek be a gyártással nem foglalkozó létesítményekben és távolról végzik a munkájukat, továbbra is fennmarad a jelenleg fennálló munkarend.

Ugyanakkor a Ford és dolgozói számos olyan kezdeményezésben vesznek részt Európa-szerte, amelyek a koronavírus (COVID19) terjedésének fékezését szolgálják, támogatva az országos szintű projekteket és a közösséget segítő tevékenységeket. Ezek a kezdeményezések számos területet ölelnek fel: az orvosi berendezések, például arcmaszkok és lélegeztető gépek gyártásától kezdve az egészségügyi dolgozóknak szánt tábori ágyak biztosításán át egészen a járművek adományozásáig a létfontosságú orvosi szolgáltatások céljára, vagy éppen élelmiszer fuvarozására és sürgősségi szállításra.

A vállalat számos nonprofit és civil szervezettel működik együtt, egész Európában segítséget nyújtva a helyi közösségeknek. A Ford Alapítvány ezen a héten ismertette új globális kezdeményezését, aminek révén a Ford munkatársai támogathatják hat európai ország jótékonysági szervezeteit.

A gyártás ideiglenes felfüggesztése mellett jelenleg a Ford legtöbb egyéb tevékenysége is szünetel Európa-szerte, kivéve azt a néhányat, amelyek létfontosságúak az üzletmenet folyamatosságának biztosításához.

A gyártás újraindításáról szóló tervekről további információk közlése a tervek megerősítése után várható.

A Ford a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanáccsal együttműködve 15 személygépkocsit biztosít a humanitárius segélyszervezeteknek használatra a koronavírus elleni küzdelem segítése érdekében

A koronavírus járvány Magyarországot is elérte, és a járvány számos területen okoz nehézségeket. A veszélyhelyzet leküzdésére több vállalt fogott össze a magyarországi humanitárius szervezetekkel, segítséget ajánlva a krízis elhárításában. A Ford Magyarország azon a területen segít, mely a szakterülete. 15 személyautó és személyszállító kisbusz használatba adását ajánlotta fel a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsnak, amely szervezet a legnagyobb segélyszervezetekkel együttműködésben juttatja el a gépjárműveket azokra a területekre, ahol leginkább szükség van rájuk.

Így a Ford Magyarország által felajánlott Focusok, Kugák, Mondeok és Tourneo Custom kisbuszok a Magyar Vöröskereszt, Katolikus Karitász, Ökomenikus Segélyszervezet, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat, Magyar Református Szeretetszolgálat, és a Heim Pál Gyermekkórház, valamint a Szent László Kórház használatába kerülnek, hogy segítsék a szervezetek logisztikai, szállítási feladatait.

Nehéz idők járnak Magyarországra és az egész világra. Eljött a cselekvés és az együttműködés ideje. Több iparág összekapcsolásával komoly segítséget nyújthatunk a rászorulók és a válsághelyzet élvonalában küzdő emberek számára” – nyilatkozta Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. „A Ford elkötelezetten lép fel e helyzetben – ahogy az már máskor is előfordult cégünk 117 éves története során. Büszkék vagyunk arra, hogy a Ford világszerte segítő kezet nyújt a világjárvány idején” – Tette hozzá Szabó Attila – „A Ford Motor Company egyik michigani gyártóüzemében április elején kezdte meg a Levegőszűrős Légzőkészülékek (PAPR) nagy sorozatú gyártását, és plymouthi üzemében hetente több mint 100.000 darab műanyag arcvédő pajzsot szerel össze. A Ford Angliában az Airbus-szal és a Rolls-Royce-szal közösen szintén levegőszűrő készülékek fejlesztésén dolgozik, és több európai országban a Ford Magyarországhoz hasonlóan számos személygépkocsit és haszonjárművet ajánlottunk fel a vírus elleni küzdő szervezetek mobilitásának biztosítására.”

A Ford által felajánlott gépjárművek a márciusban meghirdetett veszélyhelyzet visszavonásáig állnak majd a kórházak és a karitatív szervezetek szolgálatában, segítve elsődlegesen az egészségügyi személyzetet, illetve a kórházak és karitatív szervezetek bármely, a veszélyhelyzettel összefüggő feladatának ellátását.

Mutatjuk a 100 éves évfordulós Mazda modelleket

A Mazda fennállásának 100 éves évfordulóját limitált szériás modellekkel ünnepli, melynek keretében minden modell speciális formában jelenik meg.

A modellek a Mazda első személyautója, az R360 Coupe egyediségére emlékeztetnek.

Az R360 Coupe karakterisztikája, úgymint a korszerű technológia, a kiemelkedő dizájn és az élvezetes vezetés mind a mai napig jellemző a Mazdákra, sok-sok elégedett rajongót szerezve a márkának világszerte.

Az évfordulós modellek külseje fehér, gyöngyházmetál színt kapott, belterükben a burgundi vörös dominál, sok más, 100 éves évfordulós elem mellett – ez a kétféle színű megoldás tette annyira sikeressé az R360 Coupe-t, amikor 1960-ban a piacra lépett.

Mazda R360 Coupe (1960)

Az R360 Coupe a II. világháború utáni japán autógyártás egyik ikonikus figurája – a Mazda első személyautója volt. Nagyon sokan megszerették kis méretét, egyedi, kedves, jövőbe mutató formatervét, nagyszerű vezethetőségét és versenyképes árát. Ez akkoriban sokaknak az autóbirtoklás első örömét adta a nehéz idők után. Az autóban egy négyhengeres motor dolgozott, ami akkoriban azért szokatlan volt a mikro- és mini személyautók között. Automata váltójának és könnyű építésének köszönhetően vezetése egyszerű és élményteli volt – ebben hasonlít a mostani Mazdákhoz.

100. évfordulós modellek (2020)

A vásárlók a Mazda-választék teljes szélességében választhatják a 100. évfordulós felszereltséget, a kétféle (kívül fehér, belül burgundi vörös) színnel, és sok kicsi, egyedi részlettel, melyek különlegessé teszik ezt a limitált szériát.

Részletek:

  • szőnyegek 100 éves évfordulós logoval varrva
  • első fejtámlák 100 éves évfordulós logoval varrva
  • burgundi vörös padló kárpit
  • távirányítós kulcs 100 éves évfordulós logóval, limitált szériás dobozban
  • Felnikupak 100 éves évfordulós logóval
  • 100 éves évfordulós logo az első lökhárítón
  • Snowflake fehér gyöngyház metál Mica külső fényezés

A limitált széria modelljei április 3-tól elérhetőek a japán piacon, az európai vevők 2020 őszétől tudnak majd ilyen felszereltséget Mazdát rendelni.

1997 Mercedes-Benz W140 S420: MANN CU4007 pollenszűrő cseréje

Igencsak aktuálissá vált az 1997-es évjáratú Mercedes-Benz W140 S420-nál a pollenszűrő cseréje. Meg is csináltuk, s mindehhez az Olajshop.hu által biztosított MANN CU4007 használtuk.

Ildomos tudnunk, hogy a W140-esbe – esetünkben egy 1997-es S420-as – összesen három darab utastér-szűrőt építettek be. Egy pollenszűrőt, utastér-keringető szűrőt, illetve opcionálisan egy aktívszén-szűrőt (projektautónk felszereltségéhez tartozik).

Terveink szerint mindhármat kicseréljük, legutoljára majd az aktívszíén-szűrőt hagyjuk, egyelőre a fontos központi elemekre fókuszálunk. Jelen cikkünkben pedig a MANN CU4007 típusú pollenszűrő cseréjét vázoljuk.

A W140-es Mercedes pollenszűrőjét a motortérből érhetjük el, a felső, szélvédőhöz közeli műanyag panelburkolat alatt kell keresnünk. A panelt összesen 6 db csavar tartja (projektautónkból hiányzik kettő sajnos, pótolni fogjuk hamarosan), 5 darab szemből nézve a bal oldalon, míg 1 darab a jobb oldalon.

Miután meglazítottuk, kicsavartuk a csavarokat, óvatosan kiemelhető a panel. Itt nagyon kell vigyáznunk, hogy a műanyagba integrált keringetést végző gumicsöveket nehogy megsértsük, vagy nemes egyszerűséggel kitépjük a helyükről.

Vigyáznunk kell továbbá a panel bal oldalán futó vákuumcsőre is. Ezt nem ajánlatos lecsatlakoztatni a panelről, mert feszítés hatására könnyedén elpattanhat a dugó, a pótlás nem túl kellemes feladat. Általában egyébként a vákuumcső kellően hosszú, a panel megemelésével nem feszül meg kritikusan, amennyiben körültekintően járunk el.

Ha mindent jól csináltunk, a felnyitott panel alatt máris megtaláljuk a nagy valószínűséggel teljesen szennyezett szűrőt. Esetünkben persze így történt, tehát nem volt kérdés, hogy az új MANN CU4007-est berakjuk a helyére.

Visszaszerelés tekintetében a folyamat nyilvánvalóan a fentiek inverze. Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a panelfelület szabályosan illeszkedjen az alsó részekhez, valamint a szűrőbetét szélei is felfeküdjenek a keretre.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Fólia eltávolítása az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420 hátsó üvegfelületeiről

Projektautónkon, az 1997-es évjáratú W140 Mercedes-Benz S420 hátsó oldalablakain, valamint a hátsó szélvédőn utólag felrakott sörétítő üvegfólia díszelgett. Egészen mostanáig, sikerült végre eltávolítanunk.

Valamilyen egészen furcsa megfontolásból pattanhatott ki az ötlet az előző, magyarországi tulaj fejéből, hogy az S420-at körbe kell fóliázni a B oszloptól. Nem vonjuk kétségbe senkinek az ízlését, meg ugyebár ízlések és pofonok különbözők, de az tény, hogy a W140 klasszikus szedánját vétek ilyesmivel elrondítani. S akkor még nem ts beszéltünk a 17+ felnikről, a momemade ültetésekről, az ál-AMG feliratokról, csak a port kavaró hátsó szárnyakról, és a többi, és a többi. Persze ez nem azt jelenti, hogy a W140-nek nem voltak dögös gyári (kihangsúlyozzuk: gyári) sportosított optikai- és műszaki megoldásai – ha ilyesmit szeretnénk, akkor ildomos az eredeti AMG-vonalon keresgélni. Vagy esetleg a Brabus nyilván, de az nem official gyári, viszont certifikált átalakításokat végeztek, végeznek a mai napig.

Tehát az eredeti tervezés maradjon meg az eredeti állapotában. Anno a Mercedes tervezőmérnökei nem véletlenül hoztak megfelelő döntéseket, nem véletlenül került beépítésre a megfelelő formában, formátumban minden alkatrész. A W140 esetében különösen igaz ez a tézis, hiszen minden egyes alkatrésznek megvan a működő szerepe, minden egymásra épül és funkcionál.

A custommade üvegfólia (amely egyébként nem a legrosszabb minőség volt) leszedéséhez a klasszikus, hajszárítós módszert választottuk. Ennek lényege, hogy az üvegfólia felületét – tehát az autóüveget belülről – melegíteni kezdjük, folyamatosan haladva felülről lefelé. Az ablaküveget mindenképp le kell húzni úgy háromnegyedig, hogy a fóliát meg tudjuk bontani az olvasztás után.

Ez a legnehezebb folyamat, sok esetben nem is sikerül – már itt elakad a sztori. Nagyban függ a fólia minőségétől, korától, s persze attól, hogy mennyire van ráégve az üvegfelületre.

Esetünkben szerencsés volt a szituáció, mivel a hajszárító kellően meg tudta olvasztani a ragasztóréteget, így viszonylag simán elindult a fólia lefejtése. Itt arra kellett nagyon vigyáznunk, hogy a fólia ne szakadjon be, mivel olyan esetekben újabb nehézséget jelent a kapargatás újrakezdése. S lehet, hogy ott el is akad a folyamat, hiszen a matricafelület nem egyenletesen fekszik, ragad fel az üvegre, nincs két egyforma pont.

Miután lejöttek egyben a fóliák az ablakokról, bődületes mennyiségű ragasztómaradék díszelgett az üvegeken. Csakúgy, mint a nagyjából egyenként három órán át tartó kis háromszögüveg-részletről történő fóliaeltávolítás (ez volt a legnehezebb), itt be is szakadt a fólia többször.

A leginkább bonyolult fóliaeltávolítási folyamatot egyértelműen a hátsó szélvédőüveg jelentette. Egyrészt a kárpitok oldaledései miatt, másrészt az integrált antenna, valamint a fűtőszál jelenléte miatt.

Bár utóbbiak két üvegfelület közé vannak integrálva, mint utóbb kiderült (nem szakadtak ki a fólia lehúzásánál, alapvetően emiatt), így ez a része szimpla feladatot jelentett. Viszont maga a fólia eltávolítása kihívás volt, mivel első körben le kellett bontani C oszlop belső plüsskárpitját, lekötni az utastérvilágítást, valamint a rádióantenna első számú erősítőjét is (vezetőoldali C oszlopba integrálva).

Miután sikerült megbontani az egyébként masszívan ráégett fóliát némi hajszárítózás után, úgy-ahogy egyben le is jött az üvegfelületről. Az autó fejegység rádiójának ezennel megszűnt az összes vételi problémája is – ugyanis a sötétítfólia leárnyékolta nagyban azt a két létfontosságú antenna-szálat a fűtőszálak felett, amely nélkülözhetetlen a fachliftes/GPS-t hordozó W140 S420-as rádiórendszerének rendeltetésszerű működéséhez.

Így nézett ki eredetileg, a még sötített hátsó üvegekkel. Hamarosan befotózzuk újra, és mutatjuk a különbséget

Jöhetett a ragasztómaradványok eltávolítása. Ehhez elegendő egy sima schnitzerpenge, de praktikusabb egy célirányos üvegkaparó beszerzése. A ragasztót óvatosan elkezdtük kapargatni, arra ügyelve, hogy a penge ne karcolja meg az üvegfelületet közben. A makacsabb lerakódások oldásához lehet nitrohigítót használni, mi speciel a már korábban beszerzett Motip matricaeltávolító spray-t vetettük be eredményesen.

Sziszifuszi munka a ragasztómaradványok eltávolítása, több délutánon keresztül ment a kaparászás, de eredményesen zárult a feladat. Ismét egyértelműen kiderült, hogy nem érdemes a gyári felszereltséget, küllemet módosítani, mert amellett, hogy a legtöbb esetben bizarr és egyenesen ronda lesz a végeredmény, a gondosan megervezett egységet nagy mértékben befolyásolhatja a gányolás. Esetünkben a rádió vevőkapacitása javult meg, és állt vissza 100 százalékosra, valamint a középső tükörben is végre lehet látni a háttérben zajló történéseket. S nem utolsósorban: megint (nem) kicsivel autentikusabb lett az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

1997 Mercedes-Benz S420: az olajcsere megoldotta a vezérlés problémáját, megszűnt a zörgés

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a folyamatos megújuláson és karbantartáson áteső 1997-es évjáratú W140-es bálna Mercedes-Benz S420 megkapta kötelező, időszerű olajcseréjét az Olajshop.hu által ajánlott és biztosított Petronas Syntium 800 EU 10W-40 kenőanyaggal a Zöld Autószervizben.

Itt jön képbe máris egy érdekesség. Sokáig dilemmáztunk egy hibajelenség kapcsán. Az S420 hidegindítást követően 5-6 perc elteltével fura zajokat hallatott, a motorblokk frontrészéről jött a zaj, ismétlődő, rövid periódusokban, zakatolás, zörgés jelleggel. Sok teória született, alapvetően a vezérlés problémájára gondoltunk lehetséges hibaforrásként. Hosszbordásszíj levétele után melegen a jelenség megmaradt, így egyértelműen a láncvezérlés problémája merült fel (görgők, csapágyas olajpumpa, láncvezetők- és feszítők). Már érett is az újabb csere, pedig komplett vezérléscserét kapott korábban az M119, ezért is volt érthetetlen a jelenség.

Miután megkapta a motor az új, Petronas Syntium 800 EU 10W-40 motorolajat, a zörgős jelenség eltűnt, a motor vajpuhán jár melegen is. Nagyon valószínű tehát, hogy a vastagabb olaj az, amit kedvel a rendszer, és ez a változás instant kihatott a vezérlés összes elemére is.

Az M119 amúgy is kimondottan érzékeny arra, hogy a kenés minden felületen száz százalékosan megfelelő legyen. Gondoljunk csak vissza egyik tavalyi szervizünkre, amikor is olajátvezető csöveket kellett cserélni a motorban, mert az folyamatos, monoton kopogás-jelenséget produkált.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULO, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

LEGFRISSEBB

Gyönyörűen fel lett újítva egy legendás Peugeot 203 pick-up

0
Kevés olyan autó akad, amely úgy testesíti meg a francia eleganciát, a technikai előrelátást és a funkcionalitást, mint a Peugeot 203. A népes modellcsalád...

TESZTJEINK