Lélegzetelállító látvány Ausztriában: Zell am See városában a Formula E csapatbajnoki címvédő Daniel Abt és a DTM bajnoka René Rast merészkedett versenyautójával a hóra és a jégre, bőven fagypont alatti hőmérséklet mellett. Az Audi Sport színeiben feltűnt a legendás rallyversenyző Walter Röhrl és a szabadstílusú síelés sztárja, Benedikt Mayr is.
Képek, amelyek körbejárták az egész világot: a nagy hagyományokkal rendelkező jeges verseny sikeres újjáéledése Zell am See-ben, ahol három Audi versenyautó hozta lázba a nagyszámú nézősereget. Daniel Abt, aki az Audi Sport ABT Schaeffler csapattal a 2017/2018-as szezonban elhódított a Formula E bajnoki címét, most az akkori bajnok Audi e-tron FE04 versenyautót vezette, míg René Rast az Audi RS 5 DTM kormánya mögött foglalt helyet. A havon és jégen való látványos felállást a rally világbajnok Walter Röhrl tette teljessé, aki a nagy klasszikus Audi Sport quattro volánja mögött tűnt fel.
„Igazán kellemes hétvége volt, hihetetlen hangulattal és fantasztikus emberekkel” – nyilatkozta Daniel Abt. „Most először volt lehetőségem jégen autózni egy Formula E versenyautóval. Elképesztő érzés! Igazán jó móka volt, főleg amikor látod a rajongókat a kanyarokban driftelve. Remélem lesz lehetőségem rá, hogy a következő évben is részt vegyek az eseményen.”
Abt sikerrel tette próbára képességeit a nagy hagyományokkal bíró síjöring területén is, ahol a síelőt egy autó húzza maga után. A hétvége után a szabadstílusú síelés sztárja, Benedikt Mayr elmondhatja magáról, hogy ő az első ember, aki egy Formula E versenyautóhoz rögzített kötéllel száguldott havon és jégen. „Ez óriási volt. Ezek után alig várom, hogy egy Formula E versenyre is kilátogassak.” – nyilatkozta a német.
Lényegesen nehezebb körülmények között kellett boldogulnia René Rastnak. Míg az Audi e-tron FE04 versenyautó hosszú rally szegecsekkel szerelt gumikat kapott, a DTM bajnokának – a DTM versenyautó szűkös kerékjárata miatt – rövid szegecsekkel kellett helyt állnia a jeges pályán. „A rövid szegecsekkel és 500 lóerővel a hátsó tengelyen volt némi tapadási problémám.” Rast nevetve hozzáteszi: „Ennek ellenére egy DTM versenyautóval a havon és a jégen száguldani érdekes élmény és kitűnő szórakozás volt.”
A Volkswagen már rögtön 2019. elején egy jelentős gyártási jubileumot ünnepelhet, január közepén ugyanis az ötmilliomodik Tiguan is elhagyta a wolfsburgi üzem gyártósorát.
A kompakt méretű Tiguan már 2007-es piaci bevezetése óta óriási sikernek örvend világszerte, jelentősen hozzájárulva a márka növekedési stratégiájának és SUV offenzívájának sikeréhez.
A Tiguan és – 2017. óta – a Tiguan Allspace harmonikus formatervét osztatlan lelkesedéssel fogadták az ügyfelek világszerte. A Tiguan feltűnő külső formatervével és belső kialakításával, a legkorszerűbb műszaki megoldások alkalmazásával és kiemelkedően sokoldalú karakterével hódít. A 2018-ban átadott közel 800 000 Tiguan és Tiguan Allspace modell egyértelmű bizonyíték a kompakt SUV népszerűségére és sikerére.
Dr. Andreas Tostmann, az igazgatótanácsnak a gyártás területéért felelős tagja így kommentálta a jubileumot: „A Tiguan átlépte a történelmi, ötmilliós gyártási darabszámot. Csapatunk tudása, egyedülálló csapatszelleme és a Volkswagen modellek gyártása iránti lelkesedése jelenti ennek a nagyszerű sikernek az alapját és biztosít szilárd bázist SUV stratégiánkhoz.”
Bernd Osterloh, az üzemi tanács elnöke hozzátette: „A Tiguan több tízezer magasan képzett dolgozó munkáját biztosítja világszerte és jelentősen hozzájárul a pénzügyi eredményekhez is. Éppen ezért fontos, hogy ne csökkenjen a Tiguan fejlesztésére és gyártására szánt befektetéseink mértéke, hiszen a jövőben is ezzel az autóval kell ösztönöznünk a vásárlóinkat.”
A Tiguan gyártása 2007-ben indult Wolfsburg központi üzemében és ezzel kezdetét vette a kompakt terepjáró sikertörténete. Az első teljes gyártási évben, 2008-ban már több, mint 120 000 darab gördült le a gyártószalagról. Ezt pedig egy folyamatos, meredek növekedés követte, 2015-ben például már több, mint 500 000 Tiguan talált gazdára világszerte.
A Tiguan második generációja 2016-ban mutatkozott be. Ez volt az első olyan SUV a Volkswagen kínálatában, amely a Moduláris Keresztmotoros Platformra (MQB) épült. Ezt követte 2017-ben a különösen tágas Tiguan Allspace, amely 22 centiméterrel hosszabb modellváltozatként hétüléses kivitelben is elérhető volt.
Az új generáció és a Tiguan Allspace jelentette modellcsalád bővülés újabb pozitív löketet adott az értékesítésnek. 2017-ben több, mint 700 000 darabot értékesítettek a modellekből, 2018. pedig az eddigi legsikeresebb évként vonul be a Tiguan modellsorozat történetébe, ebben az időszakban ugyanis közel 800 000 járművet vehettek át tulajdonosaik.
A Tiguan és a Tiguan Allspace jelenleg négy Volkswagen üzemben készül (Kínában, Németországban, Mexikóban és Oroszországban) és világszerte a legfontosabb piacokon érhetőek el.
2018-ben a Lexus 76188 autót értékesített Európában, ami rekordszintű eredménynek számít a márka számára a régióban.
Mindez annak fényében még szembeötlőbb, ha tudjuk, hogy a világ legzöldebbjének tartott japán luxusautó márka az elmúlt 5 évben 76%-al növelte európai eladásait, és jó úton jár afelé, hogy 2020-ra 100000 autót értékesítsen a kontinensen. A Nyugat- és Közép-Európában értékesített Lexus-modellek 95%-a (Magyarorságon 96%) öntöltő hibrid volt. A legnagyobb növekedést produkáló Lexus modellek Európában az LS, az LC és az NX voltak, de az RX és a CT népszerűsége is töretlen.
2018-ban a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autóiról ismert Lexus immár az ötödik egymást követő évben növelte értékesítési eredményét az európai piacokon. A márka mindössze öt év leforgása alatt 76 százalékkal gyarapította eladásait Európában (a keleti piacokat is hozzászámítva*), ahol 2018-ben 76.188 autót értékesített (2 százalékkal többet, mint 2017-ben).
A Lexus zászlóshajó-modelljei, az LS és az LC kiemelkedő eredményt értek el 2018-ban. A 2017 decemberében bemutatott új generációs LS eladásai 552 százalékkal, 1.075 darabra nőttek, míg az LC luxuskupé 17 százalékos növekedést és 689 darabos értékesítést könyvelhetett el. Tavaly is a Lexus közepes méretű SUV-ja, az NX bizonyult bestsellernek Európában, ahol 29.508 darab talált gazdára a modellből (2017-hez képest +6%), amelynek megújított változata 2017-ben jelent meg a márkakereskedésekben. Az értékesítési listán az RX nagyméretű SUV lett a második 18.847 darabbal, vagyis a 2015-ben bemutatott modellgeneráció sikere továbbra is töretlen, sőt az autó népszerűségét tovább növelte a 2018-ban színre lépett új, hétüléses RX L. A 2017-es modellfrissítés hatására a CT kompakt ferdehátú is remek teljesítményt nyújtott 2018-ban, hiszen 3 százalékos növekedést, azaz 9.131 darabos értékesítési eredményt ért el. Európában 45.675 öntöltő hibrid Lexus kelt el 2018-ban, ami minden idők legjobb eredménye, vagyis a Lexus továbbra is az elektromos hajtás trendjének éllovasa a régióban. Nyugat- és Közép-Európában a Lexus-vásárlók 95 százaléka hibrid hajtású autót választott.
„Úgy véljük, hogy két új, nagyon fontos modellünk, a Lexus ES szedán és az UX kompakt crossover bevezetésével értékesítéseink lendülete 2019-ben is töretlen marad, s így jó úton vagyunk afelé, hogy elérjük célkitűzésünket, vagyis 2020-ra 100.000 autót értékesítsünk Európában” – avat be Pascal Ruch, a Lexus európai vezetője.
Alapvetően nem lehet nem szeretni a Mazda6 modellverzióit. Hogy miért? Azért, mert a középkategóriát oly módon bírják képviselni, hogy az valahogy kicsivel többet adjon az elvártnál, alapvetően a dizájnt és a tálalást illetően. Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT teszt.
Viszont az egyértelmű, hogy ha egy jól bevált sikermodell fennállási ciklusa alatt másodjára is megfrissül, akkor ott már nem nagyon lesz kivetnivaló, vagy épp hiányérzet. Az első lépések nyilván mindig nehezek, pár évvel ezelőtt, amikor az akkor újdonsült Mazda6-koncepció napvilágot látott, a szaksajtó kedvelte is annak rendje s módja szerint. Az első facelift is hozta az elvártakat, és a 2012-es arculat tovább csiszolódott, olyannyira, hogy a harmadik felvarrásnál sem kellett szinte semmihez hozzányúlni, maximum apróbb részletekhez. S végül így lett szinte tökéletes a 2019-es modellévű Mazda6.
Persze az igazság az, hogy a kombi változatot- a Mazdánál Sportkombi elnevezéssel bír – talán még jobban szeretjük, mint a szedánt. Nemes egyszerűséggel kecsesebb, cseppesebb, íveltebb, egységesebb. Mellette tényleg sportos lendületet sugall, a Sedan pedig konzervatívabb tud maradni. Annak ellenére, hogy dinamizmust sejtető részmegoldások, meg maga a kialakítás azért itt is megmaradt olyannak, amilyennek szerettük volna.
Tesztautónk magas felszereltségi szintje a Takumi Plus elnevezést kapta, így tulajdonképp minden, ami konfigurálható a Mazda6 esetében, belekerült a kocsiba. Most nem is részletezzük ezeket az egyébként opciós extrákat, elegendő olvasóinknak egy pillantást vetni az aktuális, kapcsolódó listákra a Mazda magyarországi weboldalán.
Jócskán sikerült túlszárnyalni a kategória határait
Bár a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT egy középkategóriás autó, mégis úgy érezhetjük, hogy némileg túlmutat a meghatározott trendeken az irányvonal. Elsősorban az anyaghasználat, a minőség tűnik szembe, s itt máris kijelenthető, hogy ez a modell az egyik legjobb ár-érték arányt képviselő versenyző a piacon. Egyrészt azért, mert a feljebb már említett formaterv, kialakítás és maga a dizájn még mindig egyedinek hat, másrészt pedig a kvalitás szintén fontos tényezőként van jelen akkor, amikor 10 millió forintos árkategóriában próbálunk alternatívát találni.
Megosztó lehet a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT beltere, bár ez nem újkeletű kérdés. Sokak szerint a valódi “japános” stílus az pontosan ilyen: letisztult, lényegre törő, finoman fogalmazva puritán. Kellhet ennél több is? Talán igen. A középkonzol tabletje például generációkon keresztül szinte teljesen ugyanaz, nem beszélve a telepített OS-ről; de akad azért más hasonszőrű, tényleges újítást igénylő-érdemlő kiegészítő.
No de mindegy, majd a nagy modellfrissítésnél, nem a facelifteknél kell már keresni a megvalósulást – úgy gondoljuk, a következő nekifutás már tényleges modellmegújulás lesz. Csak azért fohászkodunk, hogy el ne térjenek merőben az eddig jól bevált koncepcióktól.
Mindent a komfortért?
Kényelem szempontjából sincs kivetnivaló a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT esetében. Inkább úgy fogalmazzunk, hogy egetverő változás itt speciel nem történt szintén, a bőséges, tág helykínálat megmaradt, bár ellenérzés akadt akkor, amikor a hátsó traktusba három megtermett felnőtt próbálta az utazás klasszikus értelemben vett kényelmét meghatározni.
Nehézkes, ugyanis a fejtér még mindig kompromisszum-igényes. Ez egyébként megbocsátható, hiszen ha a Mazda tervezőmérnökei megpróbáltak volna nyerni itt a kapacitáson, egész biztos, hogy a sikkes és lapos alapformának búcsút inthetnénk. Ez egy Mazda6, itt a külcsín sok mindent befolyásol, de azért a praktikumra sem lehet ráaggatni a másodlagos jelzőt.
Elegendő teljesítmény, szerethető hajtáslánc
Ahogyan az lenni szokott, a masszívabb faceliftek egyik alappillére a hajtáslánc megújulása, korszerűsítése. Ez az új, 2019-es modellévű Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT esetében is igaz: a tesztautóba épített 2.2 literes, soros turbós dízelmotor 184 lóerőt produkál 4000-es percenkénti fordulatszámon, a maximálisan kihozható forgatónyomaték pedig 445 Newtonméter, már 2000-től.
Jó menettulajdonságokat tapasztaltunk a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT esetében, ami elsősorban a hajtáslánc karakterisztikáján mutatkozott meg. A társított 6 sebességes automataváltó áttételezései remekek, a fokozattartományok jól kiautózhatók, viszont ügyesen “felméri” a rendszer, hogy mikor milyen sebességet és vezetési stílust kultiválunk, és jól alkalmazkodik mindehhez.
Negatívumként egyedül a motor zajossága hozható fel: fűtött garázsból indultunk ugyan minden egyes nap útnak (külső hőmérséklet: mínusz 2-3 fok étlagosan), de a gázolajos lassú melegedésével párhuzamosan a csattogós, kopogós viselkedés meg is maradt végig. Viszont 90 fokos vízhőmérséklet környékén – ahogyan az meg van írva a nagykönyvben – eltűntek a vadabb hangzások, kellemetlen, 90-es éveket idéző zörejek, és máris visszatért a prémiumérzet.
Tökélyre hangolt menetkomfortot biztosít a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT, amely egyfelől a finom, lágy rugózásnak, más felől a magasra járatott kanyarstabilitásnak (is) köszönhető.
Hókásás, csúszós útszakaszokon sem lehetett zavarba hozni az irányítást, mellette az időnként fel-felbukkanó – persze inkább visszafogottabb – kátyukat is könnyedén kezelte az elöl MacPherson, hátul többlengőkaros futómű.
Fogyasztás és árazás
Őszintén megvallva jobb fogyasztási adatokat vártunk a tesztelés során. A gyárilag megadott 5.1 literes 100-as átlagot nem sikerült hoznunk, pedig beleadtunk apait-anyait: tankolás után számításaink szerint 7.3 literes érték született.
A tesztelt Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT valamivel kevesebb, mint 11.5 millió forintos listaáron vásárolható meg a hazai Mazda kereskedésekben.
2018 Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT specifikációk
A Ford bemutatta az új Ford Ranger pickupot, amely még magasabb teljesítményt, kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást, kifinomult működést és fejlett vezetéssegítő technológiákat kínál az európai vásárlók számára a 2019-es év második felétől.
Európa legkelendőbb pickupjának új, stílusos és sokoldalú változatát immár a 2 literes EcoBlue dízelmotor hajtja, amelynek emisszióját szelektív katalizátor (SCR) javítja, és amely az új 10 fokozatú automata sebességváltóval kombinálva 9 százalékkal kevesebbet fogyaszt. Az új Ranger motorkínálatának csúcsán a 2 literes EcoBlue blokk Bi-turbo változata áll majd 213 LE teljesítménnyel és 500 Nm forgatónyomatékkal (ez 13 LE-vel és 30 Nm-rel több, mint a jelenlegi 3,2 literes TDCi dízelé), ami kiváló vontatási képességgel ruházza fel a járművet.
A Regular Cab, Super Cab és Double Cab kivitelekben kapható új Ranger már alapáron négykerékhajtású, és olyan új megoldásokat kínál a professzionális és szabadidős felhasználáshoz, amelyek még magasabb szintre emelik az autó kényelmét és praktikumát. Jó példa erre a SYNC 3 csatlakozási rendszer vagy a későbbielben a FordPass Connect fedélzeti modem.
Kategóriájában a Ranger az első modell, amelybe alapfelszerelésként kerül a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer és az Intelligens Sebességhatároló. A vásárlók ezentúl Aktív Parkolóasszisztenst is rendelhetnek a modern vezetéssegítő technológiák már eddig is meglévő széles kínálata mellett, amelyeket arra fejlesztett ki a Ford, hogy csökkentsék a vezetés stresszét, és segítsenek elkerülni a baleseteket, vagy mérsékeljék azok súlyosságát.
A Double Cab karosszériás, nagy teljesítményű Ranger-változatok kifinomult működését Aktív Zajcsökkentés támogatja. A zászlóshajónak számító Ranger Wildtrak és a luxuskivitelű Ranger Limited modellekhez olyan új, prémium tételek is rendelhetők, mint a könnyen felhajtható platóhátfal.
A Ranger kategóriaelső gázlómélysége 800 mm, hasmagassága 230 mm, így ez az autó még a legkeményebb terepeket is könnyedén legyűri. 29 fokos első és 21 fokos hátsó terepszögének köszönhetően az új Ranger vezetői a meredek terepakadályokat is magabiztosan győzhetik le.
Az autó off-road képességeihez méltó a 3.500 kg-os maximális vontatási képesség és az akár 1.252 kg hasznos teherbírás is.
A Ford a kategória legjobb eladási eredményét produkálta 2018-ban Európában, 51.500 darabot értékesítve a Rangerből, ami több mint 15 százalékos növekedést jelentett a 2017-es adatokhoz képest.* A Ford Performance által kifejlesztett új Ranger Raptor – minden idők legkeményebb és legnagyobb teljesítményű Ranger-változata – a 2019-es év közepén szintén forgalomba kerül majd az európai piacon, várhatóan nagy sikert aratva az izgalmas autókért rajongó vásárlók körében.
2 literes EcoBlue: meggyőző erő és finom működés
A Ranger új, erőteljes 2,0 literes EcoBlue motorja az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett is jobb teljesítmény nyújt. Az új dízelmotor a következő változatokban áll rendelkezésre:
Változó geometriájú turbótöltős kivitel 130 LE teljesítménnyel és 340 Nm forgatónyomatékkal; legalacsonyabb CO₂-kibocsátás 209 g/km, legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztás 8,0 l/100 km,
Változó geometriájú turbótöltős kivitel 170 LE teljesítménnyel és 420 Nm forgatónyomatékkal; legalacsonyabb CO₂-kibocsátás 216 g/km, legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztás 8,3 l/100 km,
Bi-turbo technológiájú, változó geometriájú, nagy nyomású / fix geometriájú, alacsony nyomású turbótöltős kivitel 213 LE teljesítménnyel és 500 Nm forgatónyomatékkal; legalacsonyabb CO₂-kibocsátás 228 g/km, legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztás 9,2 l/100 km.
A kompakt méretű turbótöltőt arra tervezték, hogy már alacsonyabb motorfordulatnál is több levegőt szállítson, mint a most kifutó 2,2 literes TDCi motor hasonló rendszere, így az erőforrás a teljes fordulatszám-tartományban könnyedébben és gyorsabban reagál a gázparancsra.
A motorkínálat legerősebb, Bi-turbo változatában az alacsony fordulatszám-tartományokban két, sorba kötött turbótöltő együttes működése javítja a forgatónyomatékot és a gázreakciókat. Magasabb fordulatszámnál a kisebb turbótöltő leáll, és a nagyobb turbótöltő biztosítja a motor csúcsteljesítményét.
A pontosan kapcsolható hatfokozatú manuális sebességváltó mellett a 170 és 213 lóerős erőforrásokhoz a Ford kategóriaelső, 10 fokozatú automata sebességváltója is megrendelhető, amely már a Ford F-150 pickupban és az új Ford Mustangban is bizonyította teljesítményét és strapabírását. A szélesebb fokozatkiosztás élénkebb gyorsulást, jobb gázreakciót és kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást biztosít. Valós idejű, adaptív váltásütemező algoritmusok segítenek abban, hogy a váltó a megfelelő időben mindig a megfelelő fokozatot kapcsolja.
A valós körülményeknek megfelelő vezetési ciklusokban végzett tesztek adatai alapján a Ford arra számít, hogy a 10 fokozatú automata sebességváltóval 9 százalékos, a manuális kapcsolású egységgel pedig 4 százalékos fogyasztáscsökkentés érhető el a hasonló teljesítményű kifutó hajtásláncokhoz képest.
A 2 literes EcoBlue innovatív súrlódáscsökkentő technológiái közt olyan megoldások szerepelnek, mint az egyetlen darabból készített vezérműtengely-modul, vagy a henger középvonalától 10 mm-rel eltolt főtengely, aminek köszönhetően kisebb oldalirányú terhelés éri a dugattyúkat, és ezzel csökken a dugattyúk és a hengerfal közötti súrlódás.
A jellemzően a prémium személyautókban alkalmazott, az elektromosság hatására alakváltozással reagáló kristályokkal működő piezoelektromos technológia kiválóan alkalmas az üzemanyag mennyiségének szabályozására, ezért a Ford ezt használta fel az üzemanyag-befecskendező egységben.
Kapcsolatban a világgal – menet közben is
Az új Ford Rangerben most bevezetett fejlett csatlakozási rendszerek révén az autó vezetője mindig kapcsolatban maradhat a világgal.
A fejlett technológiák hosszú sorában az (Apple CarPlay és Android Auto™ rendszerekkel kompatibilis) SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató központ is szerepel, ami hangutasításokkal, illetve a8 colos központi érintőképernyőn keresztül akár a kétujjas csippentés és végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető. Egy másik technológia, a MyKey rendszer segítségével a flottaüzemeltetők úgy programozhatják be az indítókulcsot, hogy korlátozzák a vezető által elérhető végsebességet, a hifi hangerejét, illetve állandóan bekapcsolt állapotba állítják az aktív biztonsági rendszereket.
Még intelligensebb, még biztonságosabb
Az új Ranger a kategória első járműve, amelybe alapfelszerelésként kerül a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer és az Intelligens Sebességhatároló, amelyek segítenek megelőzni a baleseteket vagy mérsékelni azok súlyosságát, illetve segítenek elkerülni a gyorshajtást és az ezzel járó költséges bírságokat.
Az Ütközésre Figyelmeztető rendszer egy menetirányba néző kamerával és radarral érzékeli az úttesten feltűnő gyalogosokat, és automatikusan fékez, ha a vezető nem reagál a figyelmeztetésre. Ha a rendszer gyalogost észlel, és a gázolást valószínűnek ítéli, először hang- és fényjelzéssel figyelmezteti az autóst.
Ha a vezető nem reagál, a rendszer csökkenti a féktárcsák és a fékbetétek közti rést, hogy ezzel is lerövidítse a fékezéshez szükséges időt. Ha a vezető még mindig nem tett semmit, a berendezés automatikusan fékezni kezd, csökkentve a jármű sebességét.
Az Intelligens Sebességhatároló a Ford két technológiája, a Sebességhatároló és a Közlekedési Tábla Felismerés előnyeit egyesítve automatikusan a mindenkori sebességkorlátozásokhoz igazítja a Ranger legnagyobb sebességét.
Az autós a kormánykeréken elhelyezett kezelőszervekkel aktiválhatja az Intelligens Sebességhatárolót, beállítva az autó maximális sebességét. A rendszer a szélvédő mögé beépített kamera segítségével ismeri fel a jelzőtáblákat, és ha a megengedett sebességhatár alacsonyabb, mint az autóban beállított utazósebesség, csökkenti a Ranger tempóját. Ha sebességhatár újra magasabb lesz, a rendszer lehetővé teszi, hogy a vezető az előzőleg beállított sebességre gyorsítson, elkerülve ezzel a gyorshajtást.
Az új Ranger kínálatában először jelenik meg a Ford KeyFree rendszer és a Ford Power motorindító gomb. A platóhátfal zárszerkezetét a központi zár rendszerbe integrálták. Az opcióként rendelhető Aktív Parkolóasszisztens önállóan bekormányozza az autót a párhuzamos parkolóhelyekre, miközben a vezetőnek csaka gázt és a féket kell kezelnie.
Ahogy az előző Rangerben már megszokhattuk, az autózást számos vezetéssegítő technológia teszi kényelmesebbé és biztonságosabbá, köztük a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens, az Akadályfelismerő rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a Közlekedési Tábla Felismerés, az első-hátsó parkolószenzorok, a tolatókamera, valamint az oldaldőlés-mérsékléssel és utánfutó stabilizáló rendszerrel kiegészített Elektronikus Stabilitásprogram.
Az új Ranger vezetésének élményét tovább javítja a kényelmesebbre hangolt rugózás. A rugók és a lengéscsillapítók feszességét az egyes modellváltozatok karakterének megfelelően állították be a mérnökök.
Erőteljes, modern dizájn
Az új Ranger-stílus erőteljes megjelenéssel ruházza fel az autót. A formatervezők átalakították az első lökhárítót, és az új hűtőrácsot egy középső díszléc osztja két keskenyebb részre. A fényezések kínálatában két új szín – a Diffused Silver és a Blue Lightning – is megjelenik, a gazdagabb felszereltségű változatokhoz pedig xenon fényszóró és LED nappali menetvilágítás jár.
A komfortos, személyautós jellegű utastérhez Ebony Black kárpitozás is kérhető, amit izgalmasan ellenpontoznak a fényezett felületek. A 10 fokozatú automata sebességváltóval felszerelt modellekben elegáns kezelőgomb található. A luxuskivitelű Ranger Limited változat fekete bőrkárpitozással és exkluzív 17 colos könnyűfém keréktárcsákkal készül.
A Ranger Wildtrak látványosan kiemelkedik a tömegből; erről a különleges Saber Orange külső fényezés, a trapéz alakú hűtőrács markáns, sötét titánium színe és a látványos légbeömlők gondoskodnak. Ugyanez a titánium-hatású árnyalat jelenik meg a külső tükörburkolatokon, a kilincseken, az oldalsó szellőzőnyílásokon és a plató rögzítősínjein is.
A Wildtrak új utastéri elemei még minőségibb és sportosabb hatást keltenek: a kabinban selyemfényű, sötét krómszínű dekorációs betétek láthatók, a részleges bőrkárpitozású üléseket pedig dombornyomású Wildtrak embléma díszíti.
Mind a Limited, mind a Wildtrak változatok felszereltségében megtalálható a könnyen felhajtható platóhátfal, amelynél egy torziós rúd jelentősen csökkenti a hátfal mozgatásához szükséges erőt.
A Ranger kínálat csúcsát kétség kívül a Ford Performance csapata által az off-road rajongók számára fejlesztett Ranger Raptor jelenti majd, mely 2019 májusában jelenik meg Európa utjain. Az új modellt a Ford 2,0 literes EcoBlue motorjának biturbó változata hajtja, amelynek 213 lóerős teljesítményét és 500 Nm forgatónyomatékát egy új, 10 fokozatú automata sebességváltó továbbítja a kerekekhez.
A csúcs-Ranger tekintélyt parancsoló kiállásáról extrém stíluselemek, nagy sebességű off-road képességeiről pedig egyedi Ford Performance futómű gondoskodik.
A vadonatúj Ford Ranger megmutatja, mit is jelent valójában a vonóerő.
Ha nyáron autózunk, néha bizony türelmesen várakoznunk kell egy-két autó mögött, amelyek lakókocsit vontatnak. Na de 15 lakókocsi mögött, amit egyetlen jármű húz…?
Aggodalomra semmi ok; ezzel a helyzettel aligha kell számolnunk az országutakon. A lakókocsi-karavánt csupán a Ford állította össze egy film forgatásához, amelyben az új Ranger pickup komoly vontató képességét mutatták be.
A filmben a Ranger erőlködés nélkül húz egy 20 tonnás szerelvényt, és amikor a vezető észrevesz egy autóst a lakókocsik mögött, int neki, hogy szabad az út az előzéshez. A másik autósban csak ekkor tudatosul, hogy egy hihetetlenül hosszú sort kell megelőznie.
Az Egyesült Királyságban, a Millbrook tesztpályán forgatott film előkészítése egy hónapba telt, mivel a lakókocsikat külön acélvázzal kellett megerősíteni, és mindegyikre hátul is fel kellett szerelni egy vonóhorgot.
“Ez volt eddig a legkisebb sebességű kaszkadőr-produkcióm, mégis ez volt az egyik legnehezebb mutatvány. Komoly kihívás volt egyenes vonalban tartani a járműszerelvényt a keskeny sávban, miközben a másik autó előz – de sikerült, ami jól mutatja a Ranger képességeit” – mesélte a pickupot vezető Paul Swift precíziós pilóta.
A 213 lóerős Ranger 2.0 EcoBlue Bi-Turbo pickuppal együtt majdnem 100 méter hosszú karavánban olyan lakókocsik voltak, mint például egy, az ’50-es évekből származó Airstream, egy hippi-stílusú modell, vagy éppen egy kutyabarátok számára készített lakókocsi, amit tappancsnyomok díszítettek.
A Ford minden ilyen jellegű filmet zárt pályán készít, és a forgatást a vállalat biztonsági szakemberei felügyelik.
Jön az Opel Vivaro harmadik nemzedéke! Az Opel könnyű haszonjárműve már 2001 óta számít a flexibilis szállítás és a négykerekű iroda etalonjának.
Máig csaknem egymillió darab hagyta el a futószalagot. Az új Vivaro bármilyen feladatkörben felülmúlja elődjét, hiszen ügyesen meghatározott méreteivel és számos műszaki innovációjával teszi komfortosabbá az autózást, és könnyebbé a dolgos mindennapokat. A legjobb előfeltételeket teremti meg, hogy tovább erősödhessen az Opel ebben a folyamatosan erősödő európai szegmensben.
A tavasztól megrendelhető és a márkakereskedőkhöz késő nyáron érkező új Opel Vivaro új generációs platformon kínál testre szabott ajánlatokat: készül zárt Cargo furgon, duplafülke hat személyig, fülkés alváz és kombi, ezenkívül először kapható kettő helyett háromféle hosszúság (4,60, 4,95 és 5,30 méter). Maximum 6,6 köbméteres raktérben akár 1400 kilogramm hasznos terhet vihet el – 200-zal többet az eddiginél. Vontatóként is erősödött az új Vivaro: az utánfutó 2500 kilós lehet, fél tonnával nehezebb, mint korábban. Csak magasságával szerénykedik, legtöbb variánsa 1,90 méteres, így behajthat mélygarázsokba, bevásárlóközpontokba, hogy az üzlethez közel rakodhasson. A kompakt új Vivaro a perfekt városi áruterítő!
Biztos előrejutásról – sárban, homokon, havon egyaránt – az adaptív IntelliGrip kipörgésgátló gondoskodik, durvább terepakadályokon pedig a szabad magasságot megemelő és a jármű alját védelmező speciális csomag segíti át a Vivaro pilótáját. Ráadásul mindjárt a Vivaro piaci bevezetésekor lesz 4×4-es változat, a terepezésre szakosodott Dangel közreműködésével.
Akadálytalanul hozzáférni a raktérhez a széles hátfalajtón és az oldalsó tolóajtókon át lehet – az utóbbiak most először nyílnak elektromosan és önműködően, érzékelős vezérléssel: elegendő egy lábmozdulat a jármű irányába. A praktikus FlexCargo átrakó nyílás jóvoltából az utasülés alá be lehet tolni hosszú rakományt, például az 5,30 méteres járműbe 4,02 métereset.
Az új Vivaró vezetője és utasa személyautóban érezheti magát, hiszen olyan rendszerek segítik az utazást, mint a vetített kijelzés, a 180 fokos tolatókamera, a figyelmeztetés a frontális ütközésveszélyre, a vészfék-asszisztens és az intelligens sebességszabályozó. Mindehhez ergonomikus üléspozíció járul. A lehető legjobb csatlakoztatás a modern infotainment-rendszerek érdeme.
Az új Vivaróval következetesen folytatja az Opel a PACE!-tervet, amely szerint növekvő, nagy értékesítési volumenű szegmensekbe invesztál. Gazdaságos áruszállítójának portfólióját már 2020-ban kiegészíti egy következő generációs, tisztán elektromos hajtású, akkumulátoros változat, tehát a könnyű haszonjárműveit is villamosítja a villámos márka. A Vivaro ezáltal felvillanyozza a dolgos mindennapokat, és nemcsak átlagos feladatokat láthat el falvakban éppúgy, mint nagyvárosokban, hanem szerepet kap a belvárosok áruszállításának sokat vitatott „utolsó kilométerén” is.
Háromféle hosszúság, FlexCargo, flexibilitás és átgondolt részletek
A PSA csoport piacvezető az európai könnyű haszonjármű szegmensben. Ebből profitál az Opel is, hiszen a közös platformnak köszönhetően először készül az új Vivaro háromféle hosszúságban. A különösen kompakt, 4,60 méteres rövid változat kitölti a hézagot a Combo és a Vivaro kategóriája között, és mindössze 11,3 méternyi fordulókörének köszönhetően szűk helyeken is ügyesen mozog. Már ennek a kivitelnek a raktérfogata is 4,6 köbméter, amely a praktikus FlexCargo átrakónyílással 5,1-re növelhető, miközben hosszú tárgyakból 2,16 helyett 3,32 métereset lehet berakni. Az opcionális FlexCargo valamennyi egyéb Vivaro-variánsban is 0,5 köbméteres, illetve 1,16 méteres javulást hoz. A 4,95 méteres járműbe maximum 5,8 köbméter pakolható, az 5,30-asba akár 6,6 is. Létra, lécek, csövek 3,67 illetve 4,02 méteres hosszúságig tolhatók be az új Vivaróba. A vezető és kísérője a fülke sokféle rakodóhelyére teheti úti holmiját.
A Vivaro legújabb generációja azonban több, mint akár 2500 kilogrammos utánfutó vontatására képes teherszállító; egyetlen kézmozdulatra alakul át mobil irodává – ezt is a FlexCargo teszi lehetővé. Az első-középső ülés támlájából tároló hajtható ki, és szolgálhat asztalkaként. Például a csomagfutár kitöltheti a szállítólevelet, vagy dolgozhat a laptopján.
A praktikus komfort már a beszállás előtt is érezhető. Ha csomagot vagy munkaeszközöket rakna be a sofőr az oldalsó tolóajtón, semmit sem kell letennie a földre, hiszen elegendő egy láblendítés a jármű farának megfelelő oldalánál, és már nyílik is az automatikus ajtó – ilyet most először kínál a Vivaro.
Csúcstechnikák és asszisztensek segítik a vezetőt
A mintaszerű, sokféleképpen – részben elektromosan – állítható üléseknek, a derék- és kartámasznak, a vezető felé forduló cockpit egyszerű kezelhetőségének köszönhetően olyan az érzés, mint egy személyautóban. Ugyanez áll a biztonságra is, amit a sokféle, és a járműkategóriában rendkívüli asszisztensrendszer fokoz, például a szegmensben páratlan vetített kijelzés. Ennek köszönhetően mindig a forgalmon tarthatja szemét a pilóta. Ehhez frontkamera- és radaralapú rendszerek járulnak:
sávasszisztens
jelzőtábla-felismerés
elfáradásra figyelmeztetés riaszt láthatóan és hallhatóan, kétórányi,
megszakítás nélküli vezetés után, illetve pihenőt javasol, ha a vezetési
stílust figyelő kamera figyelmetlenségre utaló jeleket vesz észre;
intelligens sebesség-asszisztens illeszti a tempót ez előrébb haladóhoz, és
szükség esetén visszavesz a lendületből;
figyelmeztetés frontális ütközésveszélyre, látható kijelzéssel és jelzőhanggal, két fokozatban a fenyegető baleset előtt;
vészfék-asszisztens csökkenti a sebességet, teljesen elhárítva a balesetet, vagy mérsékelve következményeit.
Az optimális körfelügyeletet a Vivaro első és hátsó kötényének ultrahangos érzékelői segítik, figyelmeztetve az egyébként holttérbe eső terület akadályaira. A tolatókamera képe, változattól függően, a belső tükörben vagy hétcolos monitoron jelenik meg.
A nagy érintőképernyő jár a „Multimedia“ és a „Multimedia Navi Pro“ infotainment-rendszerekhez. Mindkettő Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis. A Multimedia Navi Pro három dimenziós Európa térképen, áttekinthetően mutatja a legjobb útvonalat.
Az új Opel Vivaro hatékonyságához és komfortjához hozzájárul a modern hajtómű-portfólió kis súrlódású sebességváltója, illetve a simán kapcsoló nyolcfokozatú automatája – ami különösen járműflották esetében jelentős gazdaságossági tényező. Számít az üzemköltséget még jobban leszorítóan hosszú, 50.000 kilométert elérő szervizperiódus is. Költséges „bagatellkárokat” akadályoz meg a fényszórók magasra helyezése, és mélygarázsokban a Vivaro legtöbb változatának maximum 1,90 méteres magassága. Mindent egybevetve a Vivaro új generációja különösen gazdaságos versenyzőnek számít a könnyű haszonjárművek piacán.
Az Egyesült Államok rendőrautóinak közel kétharmadát adó Ford megtalálta a kulcsot ahhoz, hogy továbbra is a rendfenntartó erők kedvence maradhasson – mégpedig az eddiginél is jobb teljesítményű járművekkel, amelyek még fokozottabban óvják a rendőrök biztonságát, emellett pedig pénzt takarítanak meg a rendőrség, és ezzel az adófizetők számára is.
A Ford új járőrautó-kínálatával – a népszerű Police Interceptor Utility új hibrid változatával az élen – szeretné túlszárnyalni 2017-es 65 százalékos részesedését az USA rendőrautó-piacán.
A vadonatúj Police Interceptor Utility 2019-ben áll szolgálatba, a már futó Police Responder Hybrid Sedan, az F-150 Police Responder, az Expedition SSV, az F-150 SSV, a Transit PTV és az SSV plug-In Hybrid Sedan mellett.
A hibrid technológia ideális a rendfenntartó szervek – valamint az adófizetők – számára, hiszen az állásidő alatt jelentős az üzemanyag- és ezzel a költségmegtakarítás. Ha ugyanis a rendőrautó áll, a hagyományos benzinmotor jellemzően akkor is jár, hogy a fényhidat, a rádiókat, a számítógépeket és az egyéb fedélzeti elektromos berendezéseket működtesse. A Police Interceptor hibrid hajtáslánca azonban lehetővé teszi, hogy a motor huzamosabb ideig ne járjon, mivel az elektromos berendezéseket ilyenkor a lítium-ion hajtáslánci akkumulátor működteti. Ezzel jelentősen csökken az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás is.
„A Police Interceptor Utility hibrid hajtáslánca jelentősen hozzájárul az üzemanyag-megtakarításhoz fokozott teljesítmény mellett, anélkül, hogy kompromisszumokra kényszerültünk volna biztonság terén, vagy az utas- és a csomagtér méretében” – mondta el Stephen Tyler, a Ford rendőrautó üzletágának marketingigazgatója. „Ez egy tökéletes, mindkét fél számára nyerő felállás.”
A vadonatúj 2020-as Police Interceptor Utility hibrid EPA (az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala) által mért kombinált fogyasztása 24 mérföld/gallon (9,8 l/100 km), így 41 százalékkal fogyaszt kevesebbet, mint a jelenleg használatos 3,7 literes benzinmotorral hajtott Police Interceptor Utility. Ez a számítások szerint járművenként évente 3500–5700 dollár üzemanyagköltség-megtakarítást jelent a jelenlegi Police Interceptor Utility modellhez képest.* Ha a számítást a 2017-ben eladott összes Police Interceptor Utility autóra alkalmazzuk, ez 118–193 millió dolláros, illetve több, mint 43 millió gallonos (kb. 163 millió literes) megtakarításnak felel meg!
Michigan állam rendőrsége nemrég elvégzett egy tesztet: az új Police Interceptor Utility hibrid a konkurensek közül a legjobban gyorsul álló helyzetből 160 km/órára, emellett a leggyorsabb köridővel, illetve köridő-átlaggal, valamint a legmagasabb, (220 km/h) végsebességgel végzett, megelőzve ezzel a hagyományos V8-as motorral hajtott résztvevőket is! Az egyetlen gyorsabb szereplő egy rokona volt: a 3,0 literes EcoBoost® motorral hajtott Ford Police Interceptor Utility.
Mindezeken túl a Los Angeles Megyei Sheriff Hivatal tesztjén az új Police Interceptor Utility hibrid álló helyzetből 96 km/órára 1,1 másodperccel, 160 km/órára pedig 4,7 másodperccel rövidebb idő alatt gyorsult fel, mint a leköszönő 3,7 literes modell. A leggyorsabb köridőt is az új változat futotta, amely 2,4 másodperccel volt jobb, mint 3,7 literes társáé, átlagos körideje pedig 1,7 másodperccel volt rövidebb.
Akár a többi Ford hibrid esetében, itt sincs kompromisszum a funkcionalitásban. A Police Interceptor Utility padlólemezét a hajtáslánc lítium-ion akkumulátora köré tervezték, így a telep nem nyúlik a csomagtérbe, azaz az utastér, az első és a második sor mögötti raktér, illetve a teljes belső tér sem szenved csorbát, sőt legtöbb mérete még meg is haladja a jelenlegi modellét.
Technológiák a rendőrök biztonságáért
Az új Police Interceptor Utility számos innovációt vonultat fel, amelyek kifejezetten a rendőrök biztonságát szolgálják.
A gyárilag telepített Police Perimeter Alert szenzorai a jármű körüli közel 270 fokos teret figyelik. A rendszer elemzi a közeli mozgást, ezzel felhívja a figyelmet a veszélyt jelentő helyzetekre. Mozgás észlelésekor a Perimeter Alert automatikusan bekapcsolja a hátsó kamerát, hangot bocsát ki, bezárja az ablakokat és az ajtókat. Az észlelt fenyegetést megjeleníti a digitális műszerfalon, így a rendőrök figyelemmel kísérhetik azt.
A Ford az új Police Interceptor Utilityt és a Police Responder hibrid szedánt a Ford modemmel és két évre szóló kiegészítő Ford Telematics szolgáltatással is felszereli: az utóbbi segítségével a rendőrségi flottakezelők valós idejű adatokat kaphatnak a jármű használatáról és helyzetéről.
„A rendőrök vigyáznak ránk, ezért fontosnak tartjuk, hogy járműveink vigyázzanak a rendőrökre” – mondta Tyler.
A vezetést támogató rendszerek közé tartozik az ütközésre figyelmeztető rendszer automata vészfékasszisztenssel, gyalogosészleléssel és ráfutásos ütközésekre figyelmeztető rendszerrel. Egy, csak a bűnüldözés számára elérhető kikapcsoló funkció lehetővé teszi, hogy a rendőrök ideiglenesen hatástalanítsák a rendszert, amikor PIT-manőver** végrehajtására van szükség.
Választható tartozék a hátsó kamera, amely gombnyomásra mutatja a jármű mögötti teret, valamint számos gyárilag telepített és csomagolt kábel- és világításcsomag, amely kulcsrakész megoldásokat kínál a rendőrség számára.
Kimondottan a rendőrség igényeire szabták a nagy teherbírású anyagból készült üléseket – a kényelmes és a könnyű ki-és beszállást is segítő – alacsony párnázattal. A műbőr borítású hátsó ülések és padlózat könnyen tisztítható. A szúrásgátló lemezek (az első ülések háttámlájába építve) a lehetséges támadások elleni védelmet szolgálják.
A vadonatúj Police Interceptor Utility három hajtáslánccal készül: a 3,3 literes motorral felszerelt hibrid mellett 3,0 literes EcoBoost® és 3,3 literes V6-os benzinmotor is választható. Mindegyik tízfokozatú automata sebességváltóhoz kapcsolódik, az alapfelszerelés része az állandó intelligens összkerékhajtás és a mély hóban és homokban is működő kipörgésgátló.
A Ford Police Interceptorok továbbra is az egyedüli járművek a világon, amelyek megfelelnek a Ford szigorú, 120 km/órás hátsó ütközési tesztje követelményeinek. A szövetségi előírás ennél a tesztnél 80 km/h. A bóracélból készült biztonsági cella szerkezete az ütközés energiáit az utastér köré vezeti el, a gyűrődő zónák pedig elnyelik és eloszlatják azt. A Ford „SPACE (Side Protection and Cabin Enhancement – oldalvédelem és utastérerősítés) architecture” technológiája szerkezeti merevítésekkel és oldalsó ütközés elleni védelemmel szolgál.
A Police Interceptor Utility modellt a fokozott igénybevételek szempontjából is tesztelték – különös tekintettel a hatékonyabb hűtésre és a speciálisan hangolt fékrendszerre. Az első ajtók zsanérjait megerősítették, a speciális acélfelniket, a gumiabroncsokat és a dísztárcsákat is úgy tervezték, hogy bírják a fokozott terhelést az üldözések során. Vizsgálták a 20 centiméteres kerékvetőn való áthajtást is, a záróvonal-keresztezést, a vasúti síneken történő áthaladást 48 km/h sebességgel, valamint a gázlóképességet is (46 centi vízmélység 24 km/órás, 25 centi vízmélység 64 km/órás sebességgel).
„Akár járőrözik, akár mozdulatlanul áll, a vadonatúj Police Interceptor Utility megváltoztatja majd a rendőrök munkáját” – vélekedett Bill Gubing, a Police Interceptor Utility és a Ford Explorer vezető fejlesztője. „Az autóban mindent úgy terveztünk, hogy a rendőrök biztonságban és kényelemben dolgozhassanak.”
Az alapfelszerelés része a Bluetooth így a rendőrök a telefon- és rádióbeszélgetések közben is a volánon tarthatják a kezüket. Szintén alapárasak a tompított és távolsági LED fényszórók, a négy felhasználó számára beállítható, memóriás kormánykapcsolók, és az akár 2.270 kilogrammig terhelhető vonóhorog, valamint a négy irányban állítható kormányoszlop.
A rendfenntartó erők felszerelésének története
A Ford rendőrautók népszerűsége csaknem hét évtizedre nyúlik vissza. Abban az időben a Ford olyan célszerű járművekkel látta el a rendfenntartó erőket, amelyek az akkori legnépszerűbb modelljei alapján készültek.
1950-ben a Ford volt az első gyártó, amely rendőrségi flottajárművekkel állt elő. Tervezésüknél – akárcsak most – a biztonságot, a tartósságot, és a teljesítményt tartották leginkább szem előtt, valamint azt, hogy a célnak tökéletesen megfeleljenek és könnyen az egyedi igényekre lehessen őket szabni. Az Interceptor nevet először egy1951-es modell kapta meg (az autót 110 lóerős V8-as Flathead motor hajtotta).
1961-re az 50 legnagyobb egyesült államokbeli város rendőrautóinak 58 százalékát már Ford modellek tették ki. A hatvanas években a hangsúly továbbra is a lehető legjobb teljesítményen volt – beleértve a menetjellemzőket, az ívmenetet és a fékeket is.
A 1983-ban a Crown Victoriából lett a Police Interceptor. Rendőrségi csomagja – választható 5,8 literes, nagy teljesítményű V8-as motorral – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hatóságok Észak-Amerika-szerte évtizedeken keresztül előnyben részesítették.
A Crown Victoria pályafutása 2011-ben ért véget, azóta a Ford új Police Interceptor modelljei – elsősorban a Police Interceptor Utility – segítik a rendőrök munkáját. 2017-ben az Egyesült Államokban eladott rendőrautók több mint felét a Ford Police Interceptor Utility tette ki, így kelendőbb volt, mint az összes többi rendőrautó együttvéve.
Hamarosan esedékessé válik a Lexus IS generációváltása. Japán források úgy tudják, a negyedik széria visszahozhatja az IS F-et, a Lexus első, műfajteremtő sportszedánját.
A Lexus 2006-ban, első sportmodelljeként mutatta be az IS modellcsalád zászlóshajóját, az ultranagy teljesítményű IS F limuzint. A projekt főmérnöke az a Jagucsi Jukihiko volt, aki korábban a Toyota Supra fejlesztésében is kulcsszerepet játszott. Tíz milliméterrel ültetett futóművével, nagy lökettérfogatú szívómotorjával és egymás fölé rendezett kipufogójával olyan mintát teremtett, amelyet később márkatársai is híven követtek. Habár a 2014-ben bevezetett RC F és a két évvel később érkező GS F orrában már megnövelt (421 helyett 477 LE) teljesítménnyel dolgozott az IS F ötliteres, nyolchengeres motorja, a 2015-ben nyugalmazott középkategóriás sportszedán komoly űrt hagyott maga után. Kisebb tömegével és kompaktabb méreteivel az IS F sokak szemében közelebb állt az ideális sportautó eszményképéhez, mint a vele egyébként azonos gyorsulásra (4,6 mp) és végsebességre (270 km/h) képes fivérei.
Többször felmerült már, hogy visszatér az IS F, ám a jelenlegi generáció szolgálati ideje alatt erre már hiába számítunk. Egy japán autós szaklap, a Response viszont úgy tudja, hogy a következő szériával visszatérhet a legendás, stílusteremtő sportszedán. A Lexus IS negyedik kiadása a cégcsoport ultramodern TNGA padlólemezének megfelelően méretezett verziójára épül majd, várhatóan érezhetően szélesebb, hosszabb és valamivel alacsonyabb lesz, mint a jelenlegi modell (4680 x 1810 x 1430 mm; 2800 mm tengelytáv). A japán szakújságírók szerint a márka tovább csiszolja orsó alakú hűtőmaszkját, háromdimenzióssá téve annak felületét. A díjnyertes lámpatestek még radikálisabb kialakítást kapnak, míg a far és a tető vonala a jelenleginél döntöttebb, kupés jelleget ölt majd. Ezeket a változásokat hivatott érzékeltetni az újság által készített számítógépes grafika, amely szerint az oldalfal is határozott, térbeli felületkezelést kaphat majd.
A padlólemezből adódóan olyan motorokra számítunk az IS-ben, mint egy új fejlesztésű, 2.4 literes turbómotor vagy az a 2.5 literes benzinesre épülő hibrid hajtáslánc, amely az UX crossoverben és az ES szedánban is megtalálható. A fő kérdés persze, hogy mi hajthatja az egyelőre meg nem erősített IS F sportszedánt: a Response szerint az a 3.5 literes V6-os turbómotor, amelyet az ötödik generációs LS 500-ból is ismerünk. A hengerszámcsökkenés összhangban áll a kor szellemével, a teljesítményen viszont még dolgoznia kell a mérnököknek: a motor maximális teljesítménye ugyanis jelenlegi formájában egyelőre 417 lóerő, márpedig ennél a modell összes európai konkurense nagyobb teljesítményre képes.
Ez persze csak a kevésbé izgalmas feltételezés. A Lexus felelős projektvezetői ugyanis már tavaly azt hangoztatták, hogy tüzesebb hibrid hajtásláncokkal szeretnék eloszlatni a technológiával kapcsolatos tévképzeteket, így nem esélytelen egy benzin-elektromos sportmotor bevezetése sem. Ennek mibenlétével kapcsolatban azonban még találgatni is korai volna, ugyanakkor az új generációs IS F remélt bevezetéséig még mintegy öt év van hátra, ami elegendő lehet egy vadonatúj sporthibrid egység kifejlesztéséhez.
Igazán francia, Párizs ihlette: a vadonatúj DS 7 Crossback bemutatkozott Magyarországon is, exkluzív sajtótájékoztató keretein belül ismerkedhettünk a modellel – a sajtótájékoztató után pedig menetpróbát is biztosított a hazai importőr. Mindemellett nem utolsó sorban az első és jelenleg egyetlen magyarországi DS Store megnyitója is párhuzamosan lett levezényelve.
A PSA csoport prémiummárkája, a DS 2015-ben vált teljesen önállóvá. A DS Automobiles küldetésének tekinti, hogy a francia luxus hagyományait átvigye az autóiparba. Méltó módon kívánja tovább vinni az 1955-ben feltűnt forradalmi DS örökségét: az avantgárd szellemet, az innovációt és a nemes eleganciát, új színt hozva a prémium kategóriába. A DS modelleket korábban a Citroën hálózat értékesítette, azonban 2018. december 1-jétől már kizárólag DS bemutatótermekben történhet a modellek forgalmazása. 2018 végén a márka mintegy 370 értékesítési ponton volt jelen a világ különböző pontjain, hálózata gyors ütemben bővül.
Budapesten az Emil Frey csoport vállalta, hogy megépíti a szabványoknak megfelelő DS Store-t, amely a mai napon nyitja meg kapuit. A rendkívül elegáns atmoszférájú bemutatóteremben érvényesül a márka 4 alapszíne: a fekete, a fehér, a bíbor és pezsgőszín.
A DS Store Budapestben 5 autó bemutatására lesz lehetőség a valóságban, míg a DS Virtual Vision saroknak köszönhetően az ügyfelek egy speciális eszköz segítségével konfigurálhatják autójukat a virtuális valóságban.
A DS második generációs modellsorozatának első darabja a középkategóriájú prémium SUV, a DS 7 Crossback. A DS Store Budapest megnyitásával egy időben a DS 7 Crossback is bemutatkozik a hazai közönségnek, amelyet rövidesen újabb DS modellek követnek.
Kanalas Gergely, a DS hazai márkaigazgatója
“A DS 7 Crossback egy kifinomult stílusú, a legkorszerűbb technológiákat felvonultató, világszerte forgalmazásra kerülő SUV, amely a francia szakértelem legjavát egyesíti magában, remekül ötvözve a mesteri kidolgozást és a technológiai újításokat. A modell csúcstechnológiájú berendezései dinamizmust, kényelmet és nagy teljesítményt garantálnak. A DS 7 Crossback a DS jövőjét jelképezi” – véli Yves Bonnefont, a DS Automobiles vezérigazgatója.
“A DS 7 Crossback a legújabb trendek kedvelőit, a sport és a művészet szerelmeseit, azokat az ügyfeleket hódítja majd meg, akik az autózás újfajta, egyedülálló élményét keresik” – mondta Eric Apode, a DS Automobiles termék- és üzletfejlesztési igazgatója.
Karizmatikus design
“A DS7 Crossback tervezésének minden szakaszában a kifinomult, kiváló és igényes szaktudás legjavának felvonultatása volt a cél. Ennek eredményeként született meg ez a karizmatikus megjelenésű, ideális arányokkal rendelkező autó, amely a teljesítmény és a kifinomultság tökéletes kombinációja” – mutatott rá Thierry Metroz, a DS design igazgatója.
Egy gyönyörű tárgy…
A DS7 CROSSBACK impozáns, függőleges orr-részében tökéletesen kifejeződik az autó előkelősége, ereje és karizmája. A hatszögletű DS WINGS hűtőrács gyémánthatású, újfajta mintázattal készül. A DS embléma címerként ékeskedik a hűtőmaszk közepén. Az első és hátsó oldalfalak határozott élei teszik hangsúlyossá az autó oldalsó vonalvezetését, és kiemelik az erőt sugárzó SUV szépségét. Hátul, a szépen ívelt csomagtérajtó teszi letisztulttá az DS 7 CROSSBACK hátsó részének vonalvezetését.
Ezer közül is felismerhető, mind elölről, mind hátulról, nappal vagy éjszaka egyaránt
A DS márka létrehozása óta az egyedi világítás a DS-stílus meghatározó elemei közé tartozik.
A DS 7 Crossback első fényszóróinak csiszolt ékkövekre emlékeztető LED moduljai, melyek a DS ACTIVE LED VISION nevet kapták, az autó nyitásakor bíborszínű fénnyel világítanak, majd 180°-ban elfordulnak. Ez igazi vizuális élményt és magával ragadó látvány nyújt, mely nappal és éjszaka, álló helyzetben és mozgás közben is hipnotikus hatást kelt. Emellett, a függőlegesen futó, gyöngysorszerű nappali menetfény, a futófényes irányjelzőkkel együtt még különlegesebbé teszi a gépkocsi egyedi világítását, melyről jól felismerhető a márka.
A hátsó lámpák szintén hozzájárulnak a DS 7 CROSSBACK egyedi világításának ütősségéhez és újszerűségéhez. A 3D Full LED technológiával működő lámpák pikkelyszerű mintázata avantgárd megjelenést kölcsönöz az autónak. A gyönyörű, egyedi világítás tervezéséhez, amely a 3D REAR LIGHTS nevet kapta, a DS szakemberei a legújabb csúcstechnológiákat használták fel, mint például a rendkívüli pontosságot biztosító lézergravírozás.
Két nagyméretű képernyő és egy újszerű kezelőfelület
Az avantgárd jelző a belső térre vonatkozóan is igaz, ahol két 12 colos képernyő kapott helyet, ami egyedülálló ebben a szegmensben. Az egyik képernyő megkönnyíti a navigációt, kezeli a multimédiás felületet, valamint a DS CONNECT és a Mirrorscreen teljes kínálatát. A személyre szabható másik képernyő a digitális műszercsoportot foglalja magában: a DS grafikusai különleges grafikai világot teremtettek, amelyben visszaköszön a jellegzetes DS-mintázat. Az érintőképernyőt modern design és egyszerű használhatóság jellemzi.
A francia szakértelem kiválósága
„Mindegyik DS modell az egyes ügyfelek igényeit tükrözi, és sokféle szakértelmet egyesít magában. Valamennyi formatervezőnk, mérnökünk és autókárpitos mesterünk… tudásuk és szakértelmük legjavát nyújtva, a legnemesebb anyagok felhasználásával, mesteri precizitással alakították ki a gépkocsi belső terét” – mondta Thierry Metroz, DS design igazgató.
Ötféle Inspiráció, az ügyfél egyéniségének megfelelő belső tér kialakításához
A DS-stílus filozófiájához hűen, melyben a személyre szabás központi helyet foglal el, öt különböző belső kivitel közül lehet választani. Az ötféle Inspiráció közül mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő kivitelt.
Párizs, a DS márka születési helyének tiszteletére az Inspirációk a Bastille, Rivoli, Faubourg és az Opera nevet kapták, de ne feledkezzünk meg a márka által nemrég piacra dobott modellcsalád, a GT-k szellemében megalkotott Performance Line Inspirációról sem.
A nemes anyagok eleganciája
„Minden felhasznált anyag és minden apró részlet az haute couture világából merített inspirációra utal: annak mesteri precizitása és érzékisége a legapróbb részletekben is megmutatkozik” – mondta Thierry Metroz.
A magas minőségi színvonal biztosítása érdekében az Inspirációk minden apró részlete és a hozzájuk felhasznált összes anyag (valódi fa, Alcantara, szemcsézett bőr és nappabőr) gondosan lett kiválasztva, megmunkálva és elhelyezve az autóban. Ezek a nagy felületeket borító anyagok szem előtt vannak és kézre esnek: a műszerfaltól kezdve az ajtóbetétekig, de ne feledkezzünk meg a konzolokról és az ülésekről sem. Mind azt a célt szolgálják, hogy az utasokat és a vezetőt kellemes légkör vegye körül az autóban.
Másik példaként említhetjük a kapaszkodókat és a kormánykereket, melyek teljes bőrborítással rendelhetők (akár a kormányközép is), ez a típusú kivitel kivételesnek számít ebben a gépkocsi kategóriában. A kiválasztott Inspirációtól függően, a középső képernyő vezérlőgombja is teljes kristályborítást kaphat.
A legapróbb részletek gondos kidolgozása a vezérelv
A DS 7 Crossback is magán viseli a DS legújabb modelljeinél alkalmazott stílusjegyeket. Az identitást jelző, diszkréten elhelyezett számtalan ilyen elemmel találkozhatunk az autóban: a nappabőr ülések fém óraszíjra emlékeztető mintázatát egy „gyöngyszem-öltéssel” készített díszvarrás teszi még hangsúlyosabbá. Ugyanilyen varrás díszíti a műszerfalat, az ajtóbetéteket és a konzolt is. A krómozott középkonzolon lévő billenőkapcsolók „Clous de Paris” gillos mintával vannak díszítve.
Mi az a gillosálás és a gyöngyszem-öltés?
A DS-re jellemző kifinomultság szellemében, a DS 7 CROSSBACK belső terének díszítésénél a felsőkategóriás órák gyártásánál alkalmazott egyik legfinomabb kidolgozási technikát, a gillosálást alkalmazzák. A XVI. század óta létező felületalakítási technikát még ma is használják a karórák számlapjának, tokjának és szerkezettartójának díszítésére. A sűrűn bevésett, egymást metsző vonalakból kirajzolódó mintázatok rendkívül változatosak lehetnek.
A gillosáláshoz nem csak művészi, hanem műszaki érzék is szükséges, sőt mechanikai ismeretekkel is kell rendelkezni. Ezt a fajta díszítést, bonyolultsága miatt csak a felsőkategóriás karóráknál alkalmazzák. A díszítő minták közül szépsége, kifinomultság és harmonikussága révén a „Clous de Paris” gillos minta a legklasszikusabb. Abraham-Louis Breguet, a Breguet óracég francia alapítója találta ki ezt a mintát, aki már 1786-ban bevezette ezt a technikát az óragyártásban. Ennél a díszítésnél, egymástól barázdákkal elválasztott, piramis alakú apró szegecsek díszítik a felületet.
Ahogy a neve is elárulja, a gyöngyszem-öltéssel egy gyöngysorszerű minta jön létre. Az haute couture világában, a rendkívül kifinomult részletek elkészítéséhez használt hímzési technika ihlette ezt a mintát. Természetesen, a francia hagyomány szellemével összhangban választották autókárpitos mestereink ezt az öltésmintát autóink belső terének kidolgozásához és az ülések elkészítéséhez, amely a védjegyünkké vált.
Mozgásban az idő
E csúcstechnológiájú és egyben hagyománytisztelő SUV gyártásánál, a B.R.M R180 exkluzív óra megalkotásával folytatja a DS a BRM Chronographes óragyártó céggel való együttműködést. A DS 7 CROSSBACK beindításakor, a műszerfal tetején elhelyezett óra fedele kinyílik és az óra kibillen ékszerdoboz-szerű helyéről.
A Divine DS-től és a DS E-TENSE-től a DS 7 Crossback-ig
“A DS-nél a tanulmányautókon alkalmazott újítások merészséget és életet lehelnek szériaautóinkba” – mutatott rá Thierry Metroz, a DS design igazgatója.
Például, azokat a luxus színvonalú személyre szabási lehetőségeket, melyekből a DS 7 Crossback modell öt „Inspirációját” alakítottuk ki, 2014 szeptemberében, a Divine DS tanulmányautón mutattuk be. A DS ACTIVE LED VISION egyedi első világítás és a pikkelyszerű mintázatú hátsó lámpák, a gillosálás és a „Clous de Paris” minta, a BRM Chronographes-fal való együttműködésből született motorosan kinyíló óra, a Focal-lal való együttműködés: ezek mind a 2016-ban bemutatott DS E-TENSE tanulmányautóból származnak.
A nagyobb hatékonyságot és nyugalmat szolgáló technológia
“300 lóerős, hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid motor, négykerék-meghajtás, nyolcfokozatú automata sebességváltó, DS NIGHT VISION, DS ACTIVE SCAN SUSPENSION: mérnökeink a legjobb újításokat, a legújabb fejlesztéseket alkalmazták A DS 7 Crossback modellnél a teljesítmény és a biztonság szolgálatában” – mondta Eric Apode, a DS fejlesztési- és termékigazgatója.
Az érzékekre ható vezetési élmény
Nagy teljesítményű E-TENSE hibrid modell: 300 LE, négykerék-meghajtás és 60 km-es kibocsátás-mentes hatótávolság
„Rövidesen mindegyik DS modell nagy teljesítményű hibrid vagy elektromos motorral is elérhető lesz” – mondta Eric Apode a 2016-os Párizsi Autószalonon. A DS 7 Crossback modellhez 2019 őszétől rendelhető 300 lóerős, hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid motorral és négykerék-meghajtással ez a terv valósággá válik.
„A DS felfogásában a hibrid autó egyet jelent a teljesítménnyel és a hatékonysággal, de emellett az utasok helykínálatának és a csomagtér térfogatának megőrzésére is nagy hangsúlyt fektetünk” – teszi hozzá Eric Apode. Egyedülálló, ötletes felépítésével a DS 7 Crossback modell is jól példázza ezt: az elektromos működtetésű, automata sebességváltó keresztben van elhelyezve. A hátsó erőforrás áramellátását biztosító kompakt akkumulátor az utastér alatt kapott helyet. Ezzel a kialakítással a hátsó üléseknél teljesen sík padló áll rendelkezésre, ami a helykínálat szempontjából igazi ütőkártyának számít.
Ennek köszönhetően az ügyfél mind az országúti, mind a városi közlekedésben kivételes dinamikai tulajdonságokat élvezhet, remek hatótávolság mellett: az SUV akár 50 km-t is meg tud tenni kibocsátás-mentes üzemmódban, s emellett tágas helykínálatot és egyedülálló csomagtér-térfogatot kínál.
E-TENSE hajtáslánc: hibrid a DS felfogásában
A DS 7 Crossback hibrid hajtáslánca a következő elemekből áll: – egy 200 lóerős benzinüzemű, belső égésű motor, – két 80 kW-os villanymotor (egy elöl, egy hátul) – egy elektromos működtetésű, nyolcfokozatú automata sebességváltó, amely a belső égésű motor és a villanymotor közé, az első tengelyre keresztben van beépítve, – egy 12-13 kW/h kapacitású, 90 kW teljesítményű kompakt lítium-ion akkumulátor, amely a padló alatt van elhelyezve, – egy elektromos motorral ellátott hátsó tengely, amely kiemelkedő teljesítményt biztosít az összkerékhajtású változatoknak.
A két villanymotor által a belső égésű motornak biztosított többletenergia (egyenként 80 kW, együttesen pedig akár 90 kW) 300 LE összteljesítmény leadását teszi lehetővé.
Háromféle üzemmód lehetséges: 100 százalékban elektromos (ZEV), hibrid a hosszabb utakhoz (HEV) és kombinált (SPORT). Ez a technológia lehetővé teszi az akkumulátor töltését lassítási fázisban vagy a gépkocsi fékezése közben. A 100%-ban elektromos hajtás használatakor a 12-13 kW/h-s akkumulátor akár 50 km* hatótávolságot biztosít.
16 A-es hálózatból a töltés 4,5 óra hosszat tart. Egy 32 A-es aljzatba csatlakoztatott 6,6 kW-os töltővel a töltési idő gyorsított módban kevesebb mint 2,5 órát vesz igénybe.
6 temperamentumos motor
A DS 7 CROSSBACK motorkínálatában az E-TENSE hibrid mellett öt belső égésű, erős, nyomatékos és hatékony motor (Euro 6.2) szerepel, és a legújabb generációs, nyolcfokozatú új automata sebességváltó (EAT8): – 3 benzines (THP 225 S&S EAT8, THP 180 S&S EAT8, vagy PureTech 130 S&S BVM6 – és 2 dízel (BlueHDi 130 S&S BVM6, illetve EAT8, vagy BlueHDi 180 S&S EAT8)
A felsorolt különböző motorok a legkiforrottabb technológiákat kínálják (200 bar befecskendezési nyomás a THP motornál, Stop&Start rendszer stb.), melyek a szegmensen belül a legjobb szintű CO2-kibocsátást biztosítják.
Nyolcfokozatú automata sebességváltó (EAT8): világpremierként a DS SUV-ben
Az EAT8 (Efficient Automatic Transmission) jóval többet nyújt egy nyolcfokozatú sebességváltónál. Többek között az új sebességváltás-vezérlésnek köszönhetően alacsonyabb fogyasztást és nagyobb vezetési kényelmet biztosít. Az önvezető funkciókkal is kompatibilis, melyekkel a DS 7 CROSSBACK szintén rendelkezik.
Röviden összefoglalva:
– 4%-kal alacsonyabb fogyasztás, az előző hatfokozatú sebességváltóhoz képest, az új vezérlésnek, a Stop & Start rendszernek (amely 3 km/h sebességig tud működésbe lépni) és a körülbelül 2 kg-mal csökkentett tömegnek köszönhetően, – nagyobb vezetési kényelem (például csendes működés és simább, észrevétlen sebességváltások), a nyolc fokozat, az új sebességváltási program és a számítóegység cseréjének („bi can”) eredményeként, – továbbra is elérhető a fejlett kipörgésgátló rendszer (Advanced Traction Control), amely rossz menetkörülmények között jobb tapadást biztosít.
DS PILOT: úton az önvezető autók felé
“Ügyfeleink nagyra értékelik a DS-nél a csúcstechnológia és a kifinomultság egyedülálló társítását. A DS 7 Crossback modellnél alkalmazott legújabb innovációk garantálják az autó technológiai versenyelőnyét. A vezetést segítő új rendszerek tovább növelik a biztonságot, és nyugodtabb vezetést biztosítanak; utat nyitnak az önvezető autó megalkotása felé” – nyilatkozta Eric Apode, a DS termék- és üzletfejlesztési igazgatója.
DS CONNECTED PILOT: vezetni, vagy vezetni hagyni?
Úgy segíteni a vezetőt, hogy az bármikor visszavehesse az irányítást: ezt kínálja a DS CONNECTED PILOT. Innen már csak egy lépés az önvezető autó. Az autó sebességét az előtte haladó járműhöz igazító (adaptív sebességszabályozó) rendszerrel ellátott innovatív berendezés a vezető választásának és vezetési szokásainak megfelelően, pontosan pozícionálja az autót a forgalmi sávban. A rendszer, melyet 180 km/h sebességig lehet használni (az egyes országok jogszabályi előírásaitól függően), a vezető helyett vezérli a gépkocsi sebességét és iránytartását. A közlekedési dugóban vagy autópályán rendkívül hasznos rendszer biztonságot és nyugalmat biztosít az DS 7 Crossback volánjánál ülve.
Irány- és távolságtartás
A DS CONNECTED PILOT fedélzeti kamerája felismeri az úttestre festett folytonos és szaggatott vonalakat. Menet közben folyamatosan elemzi a képet, és értelmezi a helyzetet.
Abban az esetben, ha a DS 7 Crossback eltér az útburkolatra festett vonaltól vagy véletlenül átlépi a fehér sávelválasztó vonalat, a rendszer finom ellenkormányzással visszaállítja a gépkocsi helyes mozgási pályáját. Ez az LPA (Lane Position Assist).
Amennyiben a vezető szeretné megtartani a pozícióját, erősen tartva a kormányt fel tudja írni a korrekciót, például egy kikerülő manővernél. Abban az esetben is félbeszakad a módosítási művelet, ha be van kapcsolva az irányjelző lámpa. A rendszer 30 km/h sebesség elérésekor, a vezető utasítására lép működésbe. Azután 0-180 km/h sebességtartományban működik.
A rendszer, ügyessége révén közlekedési dugókban is irányítani tudja az X 74-est: az autó a vezető beavatkozása nélkül, magától újraindul, ezzel biztosítva a nyugodt vezetést, valamint a felesleges stressz és mozdulatok elkerülését.
DS PARK PILOT: sosem volt egyszerűbb a parkolás
A vezetést segítő új technológiának köszönhetően az autó magától parkol be két gépkocsi közé, vagy áll be a járdaszegélyre merőlegesen, anélkül, hogy a vezetőnek meg kellene fognia a kormányt, vagy kezelnie kellene a pedálokat.
A DS PARK PILOT egyszerűen, a parkolóhely mellett, illetve előtt elhaladva észleli az autó méretének megfelelő helyet. A rendszer 30 km/h sebességig működik. Ilyenkor a vezető a gépkocsi érintőképernyőjén jelzi, hogy a járdaszegélyre merőlegesen, vagy két gépkocsi közé szeretne beparkolni. Már csak egy teendője van: megnyomni a Park gombot, és várni, hogy megtörténjen a csoda!
DS SAFETY: éberség minden pillanatban
Hosszú utakon a figyelmetlenség gyakran eredményez veszélyes helyzeteket. A DS SAFETY hat fő funkcióval teszi biztonságosabbá a vezetést : DS NIGHT VISION, DS DRIVER ATTENTION MONITORING, DS ACTIVE LED VISION, aktív holttér-figyelő, automata vészfékezés, táblafelismerés.
DS NIGHT VISION: látni az éjszakában
A vezetőnek optimális látási viszonyokat biztosító DS NIGHT VISION jobban beláthatóvá teszi az utat. A hűtőrácsba beépített infra kamera 100 m távolságig érzékeli az úttesten a gyalogosokat és állatokat. A vezető a digitális műszercsoport kijelzőjén tudja megjeleníteni a gépkocsi környezetét, ahol a veszélyek sárgával, vagy pirossal bekeretezve láthatók, a veszélyesség függvényében. Az így kapott figyelmeztetésre a vezető időben tud reagálni. Általában a felsőbb kategóriájú gépkocsiknál alkalmazott Night Vision funkció először kerül alkalmazásra egy C-szegmensbe tartozó autón.
DS DRIVER ATTENTION MONITORING: a figyelmetlenség kivédése
A DS 7 Crossback modellen rendelkezésre álló technológia segítségével ma már kimutatható a vezető éberségének csökkenése. A DS DRIVER ATTENTION MONITORING a kormány felett elhelyezett infra kamerán keresztül három jelre figyel: a szemekre a fáradtság miatt (pislogás), az arcra (a tekintet iránya) és a fejmozgásokra a figyelmetlenség miatt, valamint az autó iránytartására a sávelválasztó vonalakhoz viszonyítva (az iránytól való eltérések, elkormányzások).
Amint a DS DRIVER ATTENTION MONITORING valamilyen rendellenességet észlel a három tényező egyike tekintetében – nem egyenletes, imbolygó mozgás vagy pislogás, melyek a vezető fáradtságát jelzik –, automatikusan kibocsát egy hangjelzést, és egy figyelmeztető üzenet jelenik meg a középső képernyőn. A rendszer nappal és éjszaka egyaránt működik.
DS ACTIVE LED VISION: látni és látszani!
Az elsőként a DS E-TENSE tanulmányautón bemutatott DS ACTIVE LED VISION modulok nem csak szépek, hanem egyben nagyon nagy teljesítményűek is. Éjszakai vezetésnél, az általuk kibocsátott fénynyaláb szélessége és a bevilágított útszakasz hossza az útviszonyokhoz és a gépkocsi sebességéhez igazodik. A kifinomultság és a technológia társításának jó példája.
A DS ACTIVE LED VISION modulok, ahogy a nevük is utal rá, egy fő LED-fényszóróból és három forgatható LED modulból állnak. Ez utóbbiak, a kormányállás szögétől és a gépkocsi sebességétől függően balról jobbra, vagy jobbról balra fordulnak el, valamint a dőlésszögüket is tudják változtatni. Ennek megfelelően nő vagy csökken a bevilágított útszakasz hossza. A fénynyaláb szélesebb vagy irányítottabb, hogy jobban vagy kevésbé világítsa meg az út széleit.
Több üzemmódban múködhet a DS 7 Crossback-ben : • Parkolófény • Town Beam, ha a DS 7 Crossback öt másodpercnél hosszabb ideig halad. A fénynyaláb szélessége megnő, hogy a vezető jobban észrevegye a veszélyeket az út szélén. • Country Beam, ha a DS 7 Crossback öt másodpercnél hosszabb ideig 50 km/h feletti sebességgel halad. Ebben az üzemmódban a fénynyaláb előre összpontosul (főként a vidéki utakhoz igazítva), azonban elég szélesen bevilágítja az út széleit, hogy észre lehessen venni a veszélyeket. • Motorway Beam, ha a gépkocsi öt másodpercnél hosszabb ideig 110 km/h feletti sebességgel halad. A modulok nagyobb fényerővel világítanak. A fényszóró és a modulok kissé megemelkednek, hogy nagyobb legyen a bevilágított útszakasz hossza. • Adverse Weather, ha be van kapcsolva az ablaktörlő. A fénynyaláb szélesebb. Megnő a modulok fényereje, hogy a vezető jobban lássa az útburkolatra festett fehér vonalakat, míg a fő fényszórónak csökken a fényereje. • High Beam, ez az üzemmód az országúti fényszórók automatikus átkapcsolásakor lép működésbe. Ekkor a legnagyobb a fényerő és a bevilágított útszakasz hossza, hogy hosszában és széltében is a lehető legjobban megvilágítsa az úttestet.
Ez a funkció csak akkor aktív, ha a világítás automata állásban van, és a középső képernyőn keresztül kapcsolható ki.
DS LOUNGE: kényelem és dinamizmus
DS ACTIVE SCAN SUSPENSION : a 21. századi DS felfüggesztés
1955-ben a DS nem csupán a jövőbe mutató, művészi formatervezésével, hanem avantgárd technológiájával is csodálkozást és csodálatot váltott ki. Mindenki emlékezetében megmaradt az autó hidropneumatikus felfüggesztése, amely a versenytársak között teljesen egyedülálló, páratlan úttartást és kényelmet biztosított. Néhány évtizeddel később, a márka szellemiségét mindmáig meghatározó újításból ihletet merítve, a DS mérnökei és szakemberei kifejlesztették a kamera által vezérelt aktív felfüggesztést, a DS ACTIVE SCAN SUSPENSION-t, amely a leginnovatívabb elektronikus technológiákat foglalja magában. A rendszer érzékeli az úthibákat az autó előtt (5m), és a lengéscsillapítók folyamatos vezérlésével kivédi azok hatásait.
Kényelem minden pillanatban
Előrelátónak lenni, ez a DS ACTIVE SCAN SUSPENSION vezérelve. Ezt szolgálja a szélvédő mögött elhelyezett, az első és a hátsó tengellyel elektronikus kapcsolatban álló kamera, valamint a négy helyzet jeladó és a három gyorsulásmérő, melyek elemzik az út típusát és a DS 7 CROSSBACKreakcióit (sebesség, kormányállás-szög, fékerő stb.). Ezeket az adatokat valós időben továbbítják egy számítóegységnek, amely külön-külön fejti ki hatását az egyes kerekekre. A kapott információk alapján a számítóegység folyamatosan szabályozza a rugózást, keményebbre vagy lágyabbra állítva be azt. A biztonság mellett a reakcióképesség és a kifinomultság jellemzi ennek a különleges SUV-nek a vezetését.
A legtisztább hang
A DS 7 Crossback hangberendezésének kialakításához a DS a professzionális audio, Hi-Fi és autó hangtechnikai berendezéseket gyártó, piacvezető francia FOCAL® céget hívta segítségül. A FOCAL ELECTRA® néven forgalmazott felsőkategóriás rendszer exkluzív technológiákat foglal magában, és az utastérben gondosan elhelyezett 14 hangszóróból áll. A világpremierként megjelenő FOCAL ELECTRA® Prémium Hi-Fi rendszer bizonyára a leghozzáértőbb hifi- és zenerajongókat is meghódítja majd, akik valamilyen különleges élményre vágynak út közben. Ez a rendszer határtalan élményt nyújt.
A DS 7 Crossback a DS új szabadidő-terepjárója, melyet Párizsban (Franciaország) terveztek, és a Mulhouse-i (Franciaország), valamint a Shenzhen-i (Kína) gyárban gyártanak.
A márka új zászlóshajója egy igen határozott karakterű, az érzékekre ható autó. Kivitele, melyet az órákra jellemző precizitással kidolgozott legapróbb részletek jellemeznek, tovább gazdagítja a márka különleges stílusát. A gépkocsi tervezésénél alkalmazott technológiai újítások és élvonalbeli műszaki megoldások minden eddiginél nagyobb kényelmet, hatékonyságot és nyugalmat garantálnak.
DS LOUNGE élmény
Jóllehet a DS ACTIVE SCAN SUSPENSION felfüggesztés és a FOCAL Electra hangosítási rendszer a DS LOUNGE élmény első szembetűnő elemei, a formatervezőkből, mérnökökből, autókárpitos és más szakemberekből álló DS 7 Crossback projektcsapat az autó tervezése során különös figyelmet fordított, hogy az autózás újfajta élményét teremtse meg. A tökéletes kényelem élményét.
Új koncepció, új élmények
A DS 7 Crossback karosszériája a hegesztést és a ragasztást kombináló technikával készül. A különböző lemezek hegesztéssel és ragasztási pontokkal vannak összeállítva. A két technika kombinálása maximális ütközési ellenállást, nagyobb karosszériaszilárdságot és az útegyenetlenségek finomabb megszűrését biztosítja (olyan érzés, mintha egy darabból lenne a karosszéria, kisebb a zavaró zaj, a menetzaj és a kerékfelütés zaja). Az útegyenetlenségek finomabb megszűrése a DS 7 CROSSBACK modellnél alkalmazott több lengőkaros hátsó futóműnek köszönhető.
Maximális kényelem
A tervezőcsapatok a hívogató, széles ülésekhez nagy sűrűségű habokat választottak, melyek nem csak tökéletes kényelmet nyújtanak, de nagyon tartósak és strapabíróak. Az ülések tervezésénél a technológia is fontos sze-rephez jutott, mivel az első ülések fűthetők, hűthetők, sőt masszázsfunkcióval is rendelkezhetnek. Az első és hátsó ülések elektromos vezérlőgombjaival pontosan be lehet állítani a kívánt pozíciókat. A hátsó üléstámla például 23°-tól 32°-ig dönthető.
Tágas utastér
Az autó külső méreteinek, valamint a formatervezők és a mérnökök munkájának köszönhetően a vezető és az utasok minden eddiginél nagyobb helykínálatot és kényelmet élvezhetnek. Különösen igaz ez a hátul ülő utasokra, akik számára a legjobb luxuslimuzinokhoz méltó kényelmes testhelyzetet biztosító belső tér áll rendelkezésre.
Stílusos és igényes világítás
Az új DS SUV a DS SENSORIAL DRIVE által biztosított személyre szabott megjelenésével tulajdonosa világát tükrözi. Az első ajtók belső burkolatán futó fénysorral kialakított, többféle hangulatot árasztó világítás rendkívül gondos tervezésről tanúskodik. A nyolcféle választható szín – közöttük a DS egyedi stílusjegyei közé tartozó kárminvörös – különféle hangulatvilágítást biztosít, amikor a vezető beszáll az autóba, a dinamikustól kezdve az éjszakai vezetésnél kellemes légkört biztosító tompább világításig. A világítás a vezető igényei szerint állítható be, meghitt légkört teremtve. Az érintésvezérléssel működtethető különböző világítási módok tovább fokozzák a kényelemérzetet és a kifinomultságot.
Koherencia és a részletek eleganciája
A legapróbb részletek gondos kidolgozására és az elegáns megjelenésre való törekvés a teljes belső tér formanyelvében is megmutatkozik. A gombok, a szellőzők, illetve a képernyők grafikája, mind a DS-mintázat geometriáját követik. Az érintésvezérléssel működtethető LED-es belső világítás és a keret nélküli belső visszapillantó tükör is azt mutatja, hogy a tervezőcsapatok milyen aprólékossággal dolgozták ki a részleteket.
A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Közös fejlesztés a Mazdától és a kínai Changan-tól
A Mazda és a kínai Changan autógyártó cégek közösen fejlesztették ki a Mazda CX-6e modellt, amely a...