Főoldal Blog Oldal: 258

A Toyota aktívan védi az orrszarvúkat

Az orvvadászok elleni küzdelmet támogatandó, a Toyota egy vadonatúj Hilux pickupot adományozott a dél-afrikai nemzeti parkok szervezetének.

Dél-Afrika a fehér orrszarvú első számú otthona és megmentője. A kilencvenes évek közepére szinte teljesen kihalt faj utolsó példányaira itt találtak rá. A szakemberek átfogó rehabilitációs programot dolgoztak ki, aminek köszönhetően a faj globális állománya 2010-re megközelítette a 20 ezret, 2017-re a 29 ezret; ezek mintegy 80 százaléka Dél-Afrika nemzeti parkjaiban él. A páratlan sikertörténettel párhuzamosan azonban riasztó ütemben növekedett az orvvadászok tevékenysége is: míg 2007-ben 13 orrszarvú esett a trófeavadászok áldozatául, 2017-ben már 1028 állatot öltek le, hogy szarvukat az országból kicsempészve aranyáron értékesítsék a feketepiacokon, elsősorban Ázsiában.

Az orrszarvúk legnagyobb élettere, ennek megfelelően az illegális vadászat egyik fő terepe a Kruger Nemzeti Park. Dél-Afrika legnagyobb, közel 19 ezer négyzetkilométeres környezetvédelmi területén a vadőrök modern technológiákat bevetve igyekeznek visszaszorítani az orvvadászatot. Ilyen a tavaly szolgálatba állított, dél-afrikai fejlesztésű Meerkat Wide Area Surveillance System (WASS) megfigyelő rendszer is, amely radarok és elektro-optikai szenzorok segítségével képes nagy területen, akár éjjel is felfedezni az orvvadászokat. A bevezetését követő fél évben 62 nap alatt 89 orvvadászt lepleztek le, a becslések szerint 19 orrszarvú életét mentve meg ezzel.

Ennek a nagy távolságokból működő, ezáltal a vadőrök számára is biztonságot nyújtó Meerkat rendszernek a szállítására egy vadonatúj duplafülkés, összkerékhajtású Hilux pickupot adományozott a Dél-Afrikai Nemzeti Parkok Szervezetének (SANParks) a Toyota dél-afrikai leányvállalata, a Toyota South Africa Motors (TSAM).

„A Toyota adománya jól példázza az orvvadászat elleni, konstruktív hozzáállás eredményességét. A társadalom és a vállalati szféra részéről egyre többen vesznek részt munkánkban; a Toyota Hilux révén jelentősen kiterjeszthetjük meglévő állatvédő tevékenységeinket” – mondta a gépkocsi átadásakor Dumisane Dlamini, a SANParks gazdasági igazgatója.

A Toyota már korábban is támogatta a Kruger Nemzeti Park munkáját: tavaly év végén négy Avanza kisbuszt ajándékoztak a parknak, megkönnyítve a munkatársak és a biztonsági szolgálat közlekedését. Emellett számos dél-afrikai környezetvédelmi szervezet részesül a Toyota anyagi támogatásában, beleértve egy, a fenntartható mezőgazdaság meghonosításán dolgozó alapítványt is. Ez utóbbi szervezet, a Conservation SA, valamint a dél-afrikai madárvilág védelmére létrehozott Birdlife South Africa 2017-ben szintén egy-egy Hilux pickuppal gazdagodott a Toyota jóvoltából.

A Dél-Afrikában gyártott Toyota Hilux az ország első számú gépjárműve: 2018 első nyolc hónapjában több mint 26 500 darabot adtak el belőle. A Hilux egyébként a világ további két tucat országában vezeti az eladási listákat, Argentínától Hondurasig, Ausztráliától Ománig.

Hibrid borkedvelőknek épített autót a Lexus

Öt különlegesen átalakított autót vonultatott fel a Lexus a világ legnagyobb tuning- és tartozék-kiállításán. A vadonatúj ES-ből például mozgó borkóstoló-bázist építettek.

A SEMA (Specialty Equipment Market Association) több mint hatezer autóipari vállalatot, többségükben alkatrész- és tartozékgyártókat fog össze világszerte. A szervezet minden novemberben megrendezi szakmai kiállítását, a tuningvilág legnagyobb és leghangosabb rendezvényét, ahol az autógyártók is rendre felvonultatják merész, ötletes és elgondolkoztató alkotásaikat.

A Lexus idén öt különleges járművel jelent meg a SEMA kiállításon. Az átlagember számára egyértelműen a vadonatúj ES egyedi újraértelmezése volt közülük a legizgalmasabb. Az alkotók speciális árnyalatú piros fényezést adtak az ES 350 F Sport egy példányának, 20 colos, sokküllős RAYS Engineering Avventura Stratagia keréktárcsákat szereltek a dinamikus futóművű limuzin alá, a határozott, de nem tolakodó aerodinamikai kiegészítőket egy Lexus és Toyota járművekre szakosodott, japán tuningműhely, az Artisan Spirits szállította.

Ez azonban csak a kezdet. A csomagtartó padlója, az ülések hátoldala nemes tölgyfa borítást kapott, a kerékdobokat hordószelvények takarják el. Nem véletlenül: a pótkerék üregében borhűtőt, valamint míves kristálypoharak tárolására szolgáló szekrénykét alakítottak ki, a csomagtér oldalfalában további egy palack bornak jut biztonságos hely, a küszöbre pedig tálalópult illeszthető – szintén tölgyfából. A márka hosszú évek óta ápol kapcsolatot a luxuspoharakat gyártó Riedel manufaktúrával, az ES-t is ez az 1956-ban alapított, osztrák cég szerelte fel. A hűtőben elhelyezett borok is különlegesek: a legendás autóversenyző Scott Pruett által 2006-ban alapított, többszörösen díjnyertes borászat termékei közül is kiemelkedik az a 2015-ös Cabernet Sauvignon, amelyből mindössze ötven darabot palackoztak Pruett több évtizedes pályafutásának utolsó versenyautója: az RC F GT3 tiszteletére.

Bár a borkedvelők ezek után kétségtelenül az ES-t részesítenék előnyben – nem utolsósorban a parafadugókból összeállított padlószőnyeg miatt –, a Lexus további alkotásai sem bújtak meg az új generációs szedán árnyékában.

A Lexus RC 350 F SPORT Cross Country Custom esetében már csak a küszöbök és lökhárítók alatt elhelyezett talajmegvilágítás, valamint az Avery selyemfényű, színjátszó fóliája miatt sem beszélhetünk árnyékról. A 2019-es modellévi, aktualizált RC kupéból kialakított, látványos kiállítási darab ültetett futóművet, 20 colos, kovácsolt Vossen keréktárcsákat és különleges Apexi kipufogórendszert kapott. A Cross Country elnevezés ebben az esetben a legkevésbé sem a terepalkalmasságra utal, hanem arra, hogy az autó Miamiból Los Angelesbe tartó zarándokúton jár, amelynek minden állomásán újabb tuningkiegészítőkkel teszik még látványosabbá és értékesebbé – ahhoz képest, hogy félig kész terméket látunk, meglehetősen meggyőző munkát végeztek az alkotók.

A SEMA kiállításon a hamarosan piacra lépő UX képviselte a Lexus hibrid technológiáját. Az UX 250h káprázatos kék színéről az Oracal, fényes fekete aerodinamikai idomjairől a NIA Auto Design gondoskodott, de sem az Apexitől származó kipufogórendszer és ültetőkészlet, sem a Vossen keréktárcsák nem tudják elvonni a figyelmet az egyedi tetőcsomagtartón elhelyezett kerékpárról: a Lexus F SPORT biciklivel anno az LFA gyártásának végéről emlékezett meg a Lexus. A high-tech kétkerekűt a márka Takumi mesterei építették, méghozzá ugyanabból a szénszálas kompozit anyagból, amiből a szupersportkocsi karosszériája is készült.

A fennmaradó két kiállítási tárgy a Lexus két zászlóshajója: az LS luxuslimuzin és az LC szuperkupé egy-egy példánya volt. Az LC Inspiration tanulmány bámulatos sárga-fekete színkombinációját már korábban megismerhette a világ autórajongó közönsége, az LS azonban kifejezetten a SEMA kiállításra készült. Alapját a 416 lóerős, 3,5 literes V6-os erőforrással, tízfokozatú automata sebességváltóval szerelt LS 500 adta, az acélszürke fóliázást (Avery) fekete, 22 colos WORK keréktárcsák ellenpontozzák, az aerodinamikai elemeket az Artisan Spirit tervezte. A tanulmány a dinamikusabb hangolású F Sport kivitelre épül, ennek megfelelően a gyárinál nagyobb átmérőjű tárcsákkal szerelt Brembo fékrendszert szereltek alá.

Nem csak a Toyota hibrid modellekre jellemző a környezetbarát kialakítás

A német közlekedési klub, a VCD idén is kiadta gépjármű-környezetvédelmi listáját. A Toyota-csoport kilenc típusa került fel az ajánlott gépkocsik közé, ráadásul nem is csak hibridek.

Idén 61, a német piacon elérhető típus nyerte el a német közlekedési klub (Verkehrsclub Deutschland, VCD) „Ajánlott” minősítését a szervezet éves rangsorolásában. Azok a gépjárművek érdemelték ki a rangos elismerést, amelyek legfeljebb 135 gramm szén-dioxidot bocsátanak ki kilométerenként, menetzaj-szintjük pedig nem haladja meg a 73 dB-t.

A Toyota nyolc, a Lexus egy típusa teljesítette ezeket a feltételeket, és került be ezzel a különösen környezetbarát járművek közé. Megkérdőjelezhetetlen volt a Toyota Prius elsősége, amely a legtakarékosabb középkategóriás személygépkocsinak bizonyult a felmérésben.

„A Prius hagyományos győztesünk, amely nemcsak laboratóriumban, de a forgalomban is mértékadó modellnek számít. Klasszikus hibrid modell, amely immár négy generáció óta családi autóként vagy taxiként több millió példányban igazolta a hibrid technológia előnyeit” – áll a VCD indoklásában.

A Toyota további öt hibrid típusa (Yaris, Auris, C-HR, Prius+, Prius PHEV), valamint a Lexus CT 200h is felkerült az ajánlott modellek listájára. Ezeken túlmenően azonban két benzinmotoros kisautó is megkapta a kitüntetést: az egyliteres motorral szerelt Aygo és Yaris típusok csekély tömegüknek és modern motorjuknak köszönhetik takarékosságukat.

Modell Teljesítmény (LE) Emissziós besorolás Menetzaj (dB(A)) WLTP vegyes átlagfogyasztás (l/100 km) WLTP vegyes CO2-kibocsátás (g/km)
Lexus CT 200h 136 6d-TEMP 68 4,8 108
Toyota Aygo 1,0-l-VVT-i  69 6c 69 5,0 112
Toyota Yaris 1,0-l-VVT-i 69 6c 73 5,8 130
Toyota Yaris Hybrid 100 6c 73 4,8 108
Toyota C-HR Hybrid 122 6d-TEMP 71 4,9 110
Toyota Auris Hybrid 136 6c 71 5,0 112
Toyota Prius 122 6c 69 4,8 108
Toyota Prius+ 136 6c 68 5,8 131
Toyota Prius Plug-In Hybrid 136 69 1,2 28

A villanyautók kapcsán a VDC két fontos tudnivalóra hívta fel a figyelmet. Egyrészt, egy elektromos jármű csak annyira tiszta üzemű, amennyire tiszta forrásból származik az akkumulátorainak feltöltésére használt elektromos energia. Másrészt, mivel az akkumulátor gyártása rendkívül sok energiát igényel, környezetvédelmi szempontból csak akkor jó választás a villanyautó, ha nem ritkán elővett második autónak választják, hanem minél többet fut: legalább harminc kilométeres távolságról ingáznak vele, vagy még inkább városi használatú flották vagy autómegosztó szolgálatok keretében használják.

A Hyundai CRADLE befektet a Perceptive Automata vállalatba

A Hyundai CRADLE, a Hyundai Motor Company kockázati és nyílt innovációs társasága a nemrégiben bejelentette, hogy befektet a Perceptive Automata vállalkozásba, hogy mesterséges intelligencia szoftvert fejlesszen az önvezető autók és automatizált rendszerek számára.

A Perceptive Automata – egy startup vállalkozás, melynek székhelye a Massachusetts-i Somervilleben található és irodával rendelkezik a Szilícium-völgyben is – kifejlesztett egy olyan szoftvert, amelynek segítségével az önvezető járművek képesek megérteni az emberek lelkiállapotát, beleértve a gyalogosokat, bicikliseket és a többi autóvezetőt. Ez a prediktív technológia lehetővé teszi az automatizált járművek számára, hogy gyors döntéseket hozzanak az utcán lévő emberek szándékairól és tudatos viselkedésükről. Ez a gépeknek példátlan, eddig nem látott emberi intuíciót biztosít.

A Perceptive Automata alapvető technológiája a járműtől érkező, az emberekkel történő interakciókat leíró szenzor-adatokat veszi alapul. Ezeknek az értékes és részletes adatoknak a felhasználásával mély tanulási modelleket tanítanak be az emberi viselkedés értelmezésére, ahogy azt az emberek is teszik. A végeredmény egy kifinomult MI szoftver, amely integrálható az autonóm vezetési rendszerekbe. A szoftver telepítésével az autonóm járművek képesek lesznek előre látni, hogy a gyalogosok, biciklisek és a többi autós mit fog cselekedni a következő pillanatban.

„El vagyunk ragadtatva attól a ténytől, hogy egy olyan befektetőt sikerült találnunk, mint a Hyundai, amely érti a probléma fontosságát, aminek a megoldásán dolgozunk az önvezető autók és a következő generációs vezetéstámogató rendszerek érdekében” – nyilatkozta Sid Misran a Perceptive Automata társalapítója és vezérigazgatója. „A Hyundai a világ egyik legnagyobb autógyártója és rendkívül elismerő számunkra, hogy technológiánkat ők támogatják.”

A Perceptive Automata szoftvere különösen hasznos akkor, ha egy gyalogos elkezd átkelni az úttesten, de meglátja a közeledő önvezető autót és úgy dönt, hogy megáll és ’elengedi’ azt. Ebben a helyzetben, a szoftver nélküli önvezető jármű megállna és várna, még akkor is, ha a gyalogosnak nem állna szándékában átkelni előtte. A Perceptive Automata szoftvere képes olvasni a gyalogos fejében és továbbítani ezt az információt az önvezető rendszer döntéshozó modulja részére.

„Az autonóm járművek előtt álló egyik legnagyobb akadály, hogy nem képesek értelmezni az emberi viselkedés kritikus vizuális jeleit, amelyeket a sofőrök könnyedén képesek feldolgozni” – mondta John Suh, a Hyundai CRADLE alelnöke. „A Perceptive Automata megadja az önvezető járműgyártó ipar számára azon eszközöket, amelyek segítségével az autonóm járművek jobban megérthetik az embereket, és ezáltal egy biztonságosabb és zökkenőmentesebb vezetési élményt teremthetnek.”

Ebben az évben a Hyundai növelte befektetéseit az olyan mesterséges intelligencia technológiák terén, amelyek fejlesztéseket biztosítanak a Hyundai fő tevékenységének számító autógyártás terén, valamint az azzal szorosan összefüggő területeken, mint a robotika és az ember-gép interakciók. A Hyundai szintén aktívan eszközöl befektetéseket a 2017-ben az SK Telecom-mal és a Hanwha Asset Management-tel közösen létrehozott AI Alliance Fund-ból (Mesterséges Intelligencia Szövetségi Alap).

Euro NCAP: 5 csillag az új, 2018-as Mazda6-nak

A 2018-as Mazda6 a maximum, ötcsillagos besorolást érte el az Euro NCAP legutóbbi töréstesztjén. Ez az első Mazda modell, amely a 2018-as, szigorított teszteken öt csillagot kapott.

A Mazda6 sikerének kulcsát több tényező határozta meg. Növelték a SKYACTIV-karosszéria merevségét, és az ütközés erőelvezetését is fejlesztették, kibővítették az i-ACTIVSENSE vezetésasszisztens rendszerek tudását, hogy még jobban segítsenek beazonosítani a kockázatos helyzeteket, és mérsékeljék az esetleges sérüléseket egy balesetben, valamint javították a gyalogosvédelmi rendszereket is.

Az Euro NCAP négy tesztkategóriájából – Felnőtt utas, Gyermek utas, Gyalogosvédelem és Biztonsági-asszisztens rendszerek – háromban a 2018-as Mazda6 javított eredményén, vagy ugyanolyan jónak bizonyult 2013-as elődjéhez képest.

A 2018-as Mazda6 értékelése Felnőtt utas kategóriában 3%-ot javult, és kiemelkedő, 95%-os eredményt ért el, maximum pontszámmal a frontális, és az oldalról vízszintesen és függőlegesen érkező behatások esetében. A Gyermek utas védelem 14%-ot javult és 94%-os eredménnyel zárt, maximum pontszámot elérve a frontális- és oldalütések esetében. A Gyalogosvédelem 66%-os eredménye ugyanazt a szintet hozza, mint a kifutó modell, míg az új Mazda6 73%-ot ért el a Biztonsági-asszisztens rendszerek mérésében.

A 2018-as Mazda6 a meglévő i-ACTIVSENSE rendszerek mellé olyan tudást vonultat fel, mint pl a radaros sebességtartó automatika (MRCC), amely megállítja és visszagyorsítja az autót a kívánt sebességre, továbbfejlesztett LED-fényszórók, intelligens vészfék-rendszerek, auto-hold funkció, vagy a 360 fokos kamera. A Gyalogosvédelem teljesítményét aktív motorháztető dizájnnal növelték.

A Mazda6 ötcsillagos eredményéhez hozzájárul az élvezetes menetdinamika, a lineáris, visszajelzést adó, kiszámítható gyorsulási érzés, és a precíz fékadagolás, irányítás, kormányzás. Azzal, hogy az autót könnyebb biztonságosan vezetni, minimalizálhatók a váratlan helyzetek, anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötni a vezetési élmény terén.

Toyota-Arctic Trucks: Hilux Invincible 50 limitált kiadás

A Toyota Hilux életének első ötven évében mindent elért, amit haszonjármű elérhet.

Világverő státuszát bravúros teljesítményekkel szilárdította meg: meghódította az Északi- és a Déli-sarkot, felkapaszkodott egy fortyogó tűzhányó oldalán, a Top Gear televíziós programban pedig kiállta a tűz, a víz és a robbanószerek próbáját. Ezen kivételes fél évszázad előtt tisztelegve a Toyota megépítette a Hilux új, exkluzív kiadását: a Hilux Invincible 50 modellt.

A kereskedelmi forgalomban kapható különkiadást az extrém terepjárás izlandi szakértőivel, az Arctic Trucks műhellyel közösen fejlesztették ki. A brit piacon forgalomba kerülő modell stílusosan mindössze ötven, egyedi számozású példányban lesz elérhető.

A módosítások sorában megtalálható az Arctic Trucks és a Bilstein által közösen fejlesztett, nagyteljesítményű felfüggesztés. Az új 16 x 7.5 ET05 könnyűfém keréktárcsákat kifejezetten az Invincible 50-hez választották; a selyemszínű, fekete fényezésű tárcsákat mart perem díszíti, azokra 265/75R16 méretű BF Goodrich KO2 terepabroncsokat szereltek.

Ez a különleges kerékabroncs-kombináció még kiválóbb terepalkalmassággal ruházza fel a Hiluxot: elöl 40, hátul 20 milliméterrel nagyobb szabad hasmagasságot, fokozott kitérési képességet, valamint megnövelt első és hátsó terepszögeket eredményez. Mindazonáltal a módosítás nem ment a kifinomult, magabiztos közúti vezethetőség rovására.

Az új optikai elemek között említést érdemelnek az egyedi kialakítású, szélesített első és hátsó kerékívek, amelyek még magasabbnak, még izmosabbnak láttatják a modellt. A plató fölött dupla bukókeret feszül, amelyre négy darab nagyteljesítményű Vision X fényszórót szereltek. A több LED-ből álló, nagy hatósugarú reflektorok minden terepen egyenletes, erős megvilágítást nyújtanak.

A modell megjelenését olyan további részletek határozzák meg, mint az Arctic Trucks hátsó sárfogók, a tolatóradar, a strapabíró Line-X platóbélés vagy a klasszikus Toyota rajzolatú hátfal. A belteret sorszámozott Invincible 50 plakett díszíti. További krómozott „Invincible 50” emblémákkal, illetve dekorrészletekkel találkozhatunk a kerékíveken, a kerekeken, az ajtókon, a hátfalon, a bukókereten és a reflektorokon, valamint az utasfülkében. A jármű mind az ötven példánya fekete festést kap.

Más tekintetben az Invincible 50 műszaki tartalma megegyezik az alapkivitelű Hilux Invincible modellével: a duplafülkés felépítményhez 150 lóerős 2.4 literes turbódízel erőforrás és hatfokozatú automata sebességváltó társul. Az alapfelszerelés részét képezi a Toyota Safety Sense csomag (amely ütközés előtti biztonsági rendszert, sávelhagyásra figyelmeztető rendszert és jelzőtábla-felismerő rendszert tartalmaz); a sebességtartó automata; a szürkületérzékelő fényszórók; a navigációs funkcióval és a web alapú alkalmazások elérését szolgáló internetes hozzáféréssel felvértezett Toyota Touch 2 with Go multimédia rendszer, az automatikus klímaberendezés; a kulcs nélküli nyitás és motorindítás; valamint a sötétített hátsó oldalüvegek.

Az új Toyota Hilux Invincible 50 november elsejétől rendelhető, az ügyfelek decembertől, illetve az újévben vehetik át autójukat. A hamarosan nyilvánosságra kerülő vételár elérhetővé teszi a modellt az igazi Hilux-rajongók számára, ugyanakkor tükrözni fogja annak egyedi műszaki tartalmát és igen gazdag felszereltségét.

Lexus ES F Sport optikai tuningcsomagot dolgozott ki a TRD

A futómű és a hajtáslánc adottságaihoz illő, határozottan sportos optikai kiegészítőket dolgozott ki a TRD (Toyota Racing Development) a Lexus új középkategóriás modelljéhez, az ES-hez, mely egyelőre a japán piacon kapható, de nem kizárt az európai premier.

Az újgenerációs padlólemezre épülő Lexus ES a típus minden eddigi szériájánál dinamikusabb, pontosabb vezethetőséget ígér. Ennek fényében aligha meglepő, hogy a Toyota sportos kiegészítőkért felelős részlege, a Toyota Racing Development (TRD) máris összeállított egy teljes körű optikai csomagot az elsőkerékhajtású sportszedánhoz.

A sort a három részre osztott első splitter nyitja meg; a légterelő perem 45 milliméterrel közelebb húzódik a talajhoz, mint a gyári kivitel, ugyanakkor a TRD fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a gyalogosvédelem fontos eszközeként az ütközés hatására felpattanó, ezáltal a gyalogos fejét oltalmazó motorházfedél működését nem befolyásolja a módosított elem. Az oldalsó küszöbtoldat 51, a hátsó diffúzor 59 milliméterrel csökkenti a szabad hasmagasságot, így a dinamikus kiegészítőkkel felszerelt ES szinte rásimul az aszfaltra. A hátsó lökhárító csomaghoz 85 milliméter átmérőjű csövekből álló, dupla kettős kipufogó is tartozik; a módosítások nem gátolják a kéz nélküli csomagtérnyitó rendszer működését.

A fényezett, alapozott vagy Black Edition kivitelben választható elemek közül hiányzik a hátsó légterelő, van helyette viszont valami jóval stílusosabb: a külső tükörházak tetejére szerelhető, látványos aerodinamikai toldás, amely ténylegesen javítja a légellenállást, és mérsékli a szélzajt – az eredetileg az LC kupéhoz kidolgozott kiegészítő egyetlen hátránya, hogy az ES világelső digitális visszapillantó tükréhez nem társítható.
Keréktárcsából kétfélét is kínál a TRD. Mindkettő kovácsolt alumínium szerkezetű; a 19 colos sötétszürke, a 20 colos fényes szürke kivitelben elérhető, a tárcsákra 235/45 R19, illetve 245/35 R20 méretű abroncsok szerelhetők.

A TRD csomagja ugyanakkor nem csak esztétikai célt szolgáló elemekből áll: több részből álló keresztmerevítő-készlet vásárolható az autóhoz, amely a futóművek alsó bekötési pontjait megszilárdítva biztosít részletgazdagabb visszajelzést, komfortosabb rugózást és pontosabb irányíthatóságot.
A komplett aerodinamikai csomag ára japán jenről átszámítva nettó 1,58 millió forint (ezen belül a tükörborítás valamivel több mint 140 ezer forintba kerül); a 20 colos keréktárcsa készletára 1,66, a 19 colosé 1,3 millió forint.

A legjutányosabb és leghasznosabb extra a merevítőcsomag; ezért 240 ezer forintnak megfelelő japán jent kér el a TRD. A csomag európai forgalmazása még kérdéses, de nem zárta ki a vállalt.

Lexus ES: messzemenően biztonságos a Euro NCAP szerint

A vadonatúj, hetedik generációs Lexus ES maximális ötcsillagos biztonsági minősítést szerzett az Euro NCAP legújabb, 2018-as vizsgálatán.

A modell kiemelkedően kedvező átlagos pontszáma (86,25) az egyik legmagasabb az új, szigorúbb (AEB kerékpáros-védelmi funkciót is vizsgáló) 2018-as tesztprogramban vizsgált járművek közül.

Az új ES modell a márka fejlett aktív biztonsági technológiáit tömörítő, legújabb generációs Lexus Safety System+ csomagot a különösen nagy szilárdságú GA-K (Global Architecture-K) platformból, valamint az alapkivitelben kínált, tíz darab légzsákból adódó, kiemelkedő passzív biztonsággal kombinálja.

A Lexus Safety System+ rendszer legújabb kiadása új funkcionalitást kínál, és minden eddiginél többféle szituációban képes extra védelmet nyújtani az utasoknak, és megakadályozni a balesetek bekövetkeztét. Az új funkciók között említést érdemel az ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS) részét képező nappali kerékpáros-védelem, valamint az éjjeli gyalogosfelismerő funkció.

A dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika és sávkövető asszisztens funkciókat tömörítő Lexus Co-Drive rendszer SAE 2 szintű autonóm mobilitási támogatást tesz lehetővé, amely fokozott biztonságot kínál, anélkül, hogy kivenné a vezető kezéből a gépkocsi irányításának feladatát.

A vadonatúj ES már Európa-szerte rendelhető, az első ügyfelek várhatóan 2019 januárjában vehetik át járművüket.

A Lexus Safety System+ rendszer az Európában értékesített Lexus modellek 99 százalékánál elérhető, összhangban a márka azon célkitűzésével, hogy a fejlett biztonsági technológiák előnyeit ne csupán az ultramodern technológiákkal gazdagon felszerelt modellekhez, hanem minden típusához elérhetővé tegye.

Úttörő jellegű pick-up tanulmányautót mutat be a Volkswagen Brazíliában

November 6-án, a Sao Paulo-i nemzetközi autószalonon a Volkswagen egy rendkívüli pick-up tanulmányautó világpremierjét ünnepeli, amely egyesíti a digitálisan hálózatba kapcsolt szabadidő autó (SUV) tulajdonságait a következetesen továbbgondolt pick-up sokoldalú felhasználhatóságával.

Az új tanulmányautó egyik kiemelkedő újítása a többcélúan változtatható raktér, ami néhány egyszerű mozdulattal jelentősen megnövelhető a dupla kabin összecsukható hátsó részének köszönhetően.

A tanulmányautót az Amarok alá pozícionálták, és ugyanúgy a moduláris keresztmotoros (MQB) platformra épül, mint a sikeres Tiguan szabadidő-autó.

Az új összkerék hajtású tanulmányautó világpremierje egyben a visszaszámlálás kezdetét is jelenti a sorozatgyártás előtt; ugyanis ezt a modellt néhány apróbb változtatással belátható időn belül bevezetik a brazil piacon.

Az új pick-up-ban további nagy lehetőségek rejlenek, így ez a megoldás más régiókban is alkalmazható lehet.

Íme, az új BMW 8 Cabrio

A BMW egy olyan prémium nyitott tetős sportautó világpremierjével folytatja a luxusszegmensben bemutatott modellújítási hullámát, amely az abszolút dinamizmus, az érzelmekben gazdag vezethetőség és az előkelő exkluzivitás egységének legmagasabb szintjét kínálja a márka ügyfeleinek.

Az új BMW 8-as Cabrio rendkívül sportos menettulajdonságai jellegzetesen elegáns formanyelvben öltenek testet, kiváltképp exkluzív bérletet adva a BMW által fémjelzett, legendás vezetési élmény és a nyitott tetős sportautók nyújtotta színtiszta intenzitás magával ragadó világába.

Bemutatkozik az új BMW 8-as sorozat luxusszínvonalú modellpalettájának második képviselője: az új BMW 8-as Cabrio az abszolút dinamizmust és a végtelen utazásokba nyúló menetkomfortot a nyitott tetős vezetés élményével egyesíti.
A kabriózás élménye egyszerre négy utast kényeztet. Klasszikus vászontető teljes mértékben elektromos, kifejezetten csendes tetőmozgató mechanikával, minimalizált tetőtömeggel és kimagasló akusztikai komforttal. A tető egyetlen gombnyomással, mindössze 15 másodperc alatt nyitható és zárható, egészen 50 km/órás utazósebességig. Az alapfelszereltségként fekete árnyalatban kínált vászontető az opcionális extrafelszereltség részeként ezüstös antracit színben is megrendelhető.

Az új BMW 8-as Cabrio az érzelmekben gazdag karosszéria-kialakítás egészen egyedülálló értelmezését váltja valóra, a bajor prémiumgyártó vadonatúj, letisztult, precíz vonalakkal megrajzolt formanyelvére építve. A BMW modelljei által fémjelzett, jellegzetes karosszériaarányok elegánsan ívelt vonalvezetéssel párosulnak, amely leginkább a kecsesen lejtő tetőívben érhető tetten. A feszes, kompakt méretű vászontető a bajor prémiumgyártó kupé modelljeinek feltűnően elegáns jármű-sziluettjét kölcsönzi az újdonságnak.

Az új BMW 8-as Cabrio hátsó részének széles, sportos kialakítása az autó alacsony kiállását nyomatékosítja.

A karosszéria és az utastér tökéletes harmóniája: kecsesen emelkedő vállvonal, az oldalsó ablaksávok keretei pedig a vászontetőt rejtő takarópanelt is elegánsan fogják közre. Az utasteret a dinamizmus, az exkluzivitás és a magával ragadó luxus atmoszférája járja át. A dupla dómmal ellátott, típus-specifikus vászontető-takarópanel anyagborítása és árnyalata minden tekintetben megegyezik az adott modell utasterének műszerfalával, ajtókárpitjaival és hátsó oldalelemeivel.

2019 márciusában a modell piaci premierje a motorpaletta két erőteljes tagjának debütálásával veszi kezdetét: az új BMW M850i xDrive Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 9,9 – 10,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 225 – 229 gramm / km)* motorházteteje alatt dolgozó V8-as benzinmotor 390 kW / 530 lóerő maximális teljesítményre képes, az új BMW 840d xDrive Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 6,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 – 165 gramm / km)* meghajtásáról pedig egy 235 kW / 320 lóerő maximális teljesítményű, soros hathengeres dízelmotor gondoskodik. Az új BMW 8-as Cabrio mindkét erőforrása maradéktalanul teljesíti az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány előírásait. Az újdonságok a nyolcfokozatú Steptronic sport automataváltón keresztül továbbítják teljesítményüket és forgatónyomatékukat a négy kerék felé, a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás közreműködésével.

Hamisítatlan sportautós karakter a letaglózó menetteljesítmény, valamint a tökéletesre hangolt hajtáslánc- és futómű-technológia lehető legkiválóbb összhangjára összpontosító járműszerkezeti kialakításnak köszönhetően. Az újdonságot a BMW 8-as Coupé-val, a BMW M8 sportautóval és a BMW M8 GTE versenyautóval párhuzamosan fejlesztették ki a mérnökök. Alacsony súlypont, tökéletes tengelyterhelés-elosztás, alumíniumból, magnéziumból és szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) építkező, könnyűszerkezetes járműépítés, aerodinamikailag optimalizált, szinte felhajtóerőktől mentes karosszéria.

Rendkívül merev karosszéria és feszes futómű kabrió-specifikus erősítésekkel. Típus-specifikus utasvédelem megerősített szélvédőkerettel és pirotechnikai töltettel aktiválódó, hátsó ülések mögé rejtett bukókerettel.

Adaptív BMW M futómű, aktív hátsókerék-kormányzás (Integral Active Steering) és eltérő méretű gumiabroncsok már alapfelszereltségként. Elektronikusan vezérelt differenciálzárral működő BMW M sport differenciálmű a hátsó tengelybe építve az új BMW M850i xDrive Cabrio esetében alapfelszereltségként, az új BMW 840d xDrive Cabrio esetében az opcionális extrafelszereltség részeként. Az új BMW M850i xDrive Cabrio opcionális extrafelszereltségként megrendelhető tételei között az aktív borulásgátló rendszer is megtalálható.

Vezetési élménykapcsoló (Driving Experience Control) ADAPTIVE vezetési üzemmóddal. Tisztán érezhető járműbeállítási különbségek a karakterisztikai spektrum egyik végén található COMFORT és ECO PRO, illetve a skála másik végén elhelyezkedő SPORT és SPORT+ vezetési üzemmódok között. A kifinomult hajtáslánc- és futómű-technológia részletekbe menő állítási lehetőségei a végletekig kiélezett sportautó és a hosszú távú menetkomfortot kínáló utazóautó kvalitásait egyaránt biztosítják.
LED-technológiás, adaptív első fényszórók és LED-es hátsó lámpák alapfelszereltségként. BMW Selective Beam funkcióval felszerelt, folyamatosan változó megvilágítási tartományokra képes, hozzávetőlegesen 600 méterre elvilágító BMW Laserlight lézerfény-technológia az opcionális extrafelszereltség részeként.

Az új BMW 840d xDrive Cabrio opcionális extrafelszereltségeként megrendelhető M Sport csomag exkluzív karosszéria-kiegészítőket és felszereltségi tételeket tartogat: extra nagy légbeömlőkkel felszerelt első lökhárító, sportos kialakítású küszöbtoldatok és hátsó koptatók, 19” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák, BMW M sport fékrendszer, multifunkciós ülések, BMW M bőrözött sportkormány és BMW M logóval ellátott, világító küszöblécek. Az új BMW M850i xDrive Cabrio első koptatókkal, nagyteljesítményű gumiabroncsokkal felszerelt, 20” méretű könnyűfém keréktárcsákkal, speciális BMW M sport fékrendszerrel, Cerium Grey árnyalatú exkluzív karosszéria-kiegészítőkkel, hálómotívummal díszített, rozsdamentes acélból készült dekorbetéttel és típusnevet viselő, világító küszöblécekkel érkezik meg az utakra. Az új BMW 840d xDrive Cabrio modellhez az M Technic Sport csomag is megrendelhető.

A karosszéria alternatív személyre szabhatósági lehetőségeiről a Chrome Line külső felszereltségi csomag és az M Carbon külső felszereltségi csomag tételei gondoskodnak, más-más légbeömlő-rácsozással, külső visszapillantó-házakkal, szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült kipufogóvégekkel és BMW Individual opciókkal.

Az utazás kényelmét kabrió-specifikus felszereltségi tételek fokozzák tovább: alapfelszereltségként az első ülések fejtámlái mögé felszerelhető szélterelő, míg az opcionális extrafelszereltség részeként nyakmelegítő az első ülések fejtámláinak frontrészébe építve. Bőrözött utastéri felületek napfény-visszaverő technológiával.

Sportautósan alacsony üléspozíció. Az új BMW 840d xDrive Cabrio esetében a memóriafunkcióval ellátott, elektromosan állítható ülések és a Vernasca bőrkárpitozás is az alapfelszereltség része. Az új BMW M850i xDrive Cabrio széleskörű alapfelszereltségébe a multifunkciós ülések és a Merino bőrkárpitozás is beletartozik. Hosszirányban elnyújtott, előremutató utastéri vonalvezetés, vezetőre összpontosító műszerfal és letisztult kezelőpanel-elrendezés, amelyeknek köszönhetően a bajor prémiumgyártó ügyfele kizárólag a vezetés élményére koncentrál. Prémium minőségű anyaghasználat és elegáns utastéri atmoszféra a hangulatvilágításnak köszönhetően. A műszerfal, az ajtókárpitok és a hátsó oldalelemek már az alapfelszereltség részeként bőrborítást viselnek.

Négy ülés, 50:50 arányban osztott hátsó üléssor, a különálló háttámlák ledöntésével a csomagtér befogadó képessége jelentős mértékben növelhető. 350 liter térfogatú csomagtér. Kéz nélkül nyitható és zárható, automatikus csomagtérajtó-működtetés és Comfort Access funkció már alapfelszereltségként.

Az abszolút luxust prémium minőségű opciók nyomatékosítják: vezeték nélküli okostelefon-töltés, BMW Display Key okoskulcs, Bowers & Wilkins Diamond Surround rendszer, Komfortfűtés csomag (Heat Comfort package), aktív ülésszellőztetés, az ajtók automatikus Soft Close funkciója, üvegből készült utastéri gombok és kapcsolók.

A bajor prémiumgyártó ügyfelét a vezetést támogató rendszerek végtelenül széles tárháza segíti: távfény-asszisztens (High Beam Assistant), automata fékező funkcióval dolgozó, ütközésre és gyalogosokra figyelmeztető rendszerrel (Collision and Pedestrian Warning with City Braking), sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel (Lane Departure Warning), sávváltásra figyelmeztető rendszerrel (Lane Change Warning), intelligens sebességhatár-kijelzéssel (Speed Limit Info), hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszerrel (Rear Crossing Traffic Warning) és hátsó ütközésvédelemmel (Rear Collision Prevention) kiegészített Driving Assistant csomag, valamint tolatási segédlettel (Reversing Assistant) együttműködő parkolóasszisztens (Parking Assistant) az alapfelszereltség részeként. Az opcionális extrafelszereltségek palettáján a Stop & Go funkcióval dolgozó aktív tempomat (Active Cruise Control with Stop & Go), a kormányzó- és sávtartó asszisztenssel (Steering and Lane Control Assistant), az oldalirányú ütközést megelőző aktív rendszerrel együttműködő sávtartó asszisztenssel (Lane Keeping Assistant with Active Side Collision Protection), a kikerülési segédlettel (Evasion Aid), a távolsági információkkal (Distance Information), a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszerrel (Crossing Traffic Warning), az elsőbbségadásra figyelmeztető rendszerrel (Priority Warning) és a rossz haladási irányra figyelmeztető rendszerrel (Wrong-Way Warning) dolgozó Driving Assistant Professional csomag, valamint a Surround View funkcióval, Top View funkcióval, Panorama View funkcióval és Remote 3D View funkcióval felszerelt Parking Assistant Plus csomag is megtalálható.

A BMW Head-Up kijelző legújabb generációja és BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés navigációs rendszerrel, teljes mértékben digitális műszeregységgel és 10,25” képernyő-átmérőjű központi kijelzővel (letisztult, tartalomfüggő grafikával) már alapfelszereltségként. A BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója rendkívül gyors hozzáférést garantál a járműbeállítási opciókhoz és a különböző funkciókhoz, a bajor prémiumgyártó ügyfele így az érintés-érzékeny központi kijelzőn keresztül, az iDrive operációs rendszer vezérlőtárcsájával, a multifunkciós kormánykerék gombjaival és hangvezérléssel is működtetheti a fedélzeti funkciók széles tárházát.

BMW Intelligens Személyi Asszisztens (BMW Intelligent Personal Assistant): digitális navigátor és fedélzeti járműszakértő, amelyet a bajor prémiumgyártó ügyfele hangutasításokkal vezérelhet. Microsoft Office 365 és Skype for Business. A BMW Digital Key digitális kulcs lehetővé teszi, hogy a vezető a távolból, okostelefonján keresztül kinyissa a jármű ajtajait és beindítsa a motort. Távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade).

Az új BMW 8-as Cabrio piaci bevezetésekor elérhető motorváltozatok

BMW M850i xDrive Cabrio

Motor: V8-as benzinmotor

Váltó: nyolcfokozatú Steptronic automataváltó

Hengerűrtartalom: 4 395 ccm

Maximális teljesítmény: 390 kW / 530 lóerő percenkénti 5 500 és 6 000 főtengely-fordulat között

Csúcsnyomaték: 750 Nm percenkénti 1 800 és 4 600 főtengely-fordulat között

Gyorsulás 0-100 km/óra: 3,9 másodperc

Végsebesség: 250 km/óra

Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 9,9 – 10,0 liter / 100 km

Kombinált károsanyag-kibocsátás: 225 – 229 gramm / km

Emissziós besorolás: Euro 6d-TEMP

BMW 840d xDrive Cabrio

Motor: soros hathengeres dízelmotor

Váltó: nyolcfokozatú Steptronic automataváltó

Hengerűrtartalom: 2 993 ccm

Maximális teljesítmény: 235 kW / 320 lóerő percenkénti 4 400 főtengely-fordulatnál

Csúcsnyomaték: 680 Nm percenkénti 1 750 és 2 250 főtengely-fordulat között

Gyorsulás 0-100 km/óra: 5,2 másodperc

Végsebesség: 250 km/óra

Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 6,3 liter / 100 km

Kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 – 165 gramm / km

Emissziós besorolás: Euro 6d-TEMP

LEGFRISSEBB

A Honda új szintre emeli a biztonságot, akár 8 év jótállás...

0
Jelentős lépést tett az ügyfélbizalom és a hosszú távú értékteremtés felé a Honda Motor Europe: a gyártó bejelentette új, kiterjesztett jótállási programját, amely akár...

TESZTJEINK