Főoldal Blog Oldal: 273

Párizsi Autószalon 2018: érkezik a sportos, ám mégis környezetbarát Toyota Yaris GR Sport

Az exkluzív, limitált szériás Toyota Yaris GRMN izomautó ihlette, ám környezetbarát hibrid elektromos hajtás mozgatta új Yaris GR SPORT még sportosabb vezetési élménnyel és a TOYOTA GAZOO RACING versenyautóit idéző menetdinamikával gazdagítja a Toyota kisautó-kínálatát.

A márkakereskedésekben 2018 végén megjelenő autó világszintű bemutatója a Párizsi Autószalonon lesz, de az új modellváltozat nem csupán e téren első, hanem abban is, hogy ez az első GR SPORT felszereltségű Toyota az európai piacon.

A GR SPORT változat bevezetése újabb példája annak, hogy a TOYOTA GAZOO RACING nemzetközi motorsport-sikerei közvetlen hatással vannak a Toyota közúti modelljeire. A Toyota 2017-ben visszatért a Rally Világbajnokságra, és ez vezetett a teljesítmény-orientált Yaris GRMN megszületéséhez, ami hangos sikert aratott a szaksajtóban, és amelynek 400 darabos szériáját már jóval azelőtt felvásárolták az autórajongók, hogy az utcai sportautó megjelent volna a márkakereskedésekben.

Az új GR SPORT révén a GAZOO Racing szellemisége most a Yaris kínálatában is testet ölt, élvezetes vezetési élménnyel és sportos stílussal nyűgözve le a vásárlókat. A GRMN-jellegű módosítások elsősorban a futóművel érintik, hogy az autó lenyűgöző pontossággal, készségesen reagáljon a vezető utasításaira. A Sachs Performance lengéscsillapítók ugyanazok, mint a GRMN modellben, és a mérnökök az üreges stabilizátorrudat is tömör szerkezetre cserélték, hogy növeljék a merevségét. A sportos kiállású autó hasmagasságát 11 mm-rel csökkentették, és a kerekek és a karosszéria közötti rést is 18 mm-rel kisebbre szabták. A feketére festett, 17 colos öntött alumínium keréktárcsák a GR SPORT exkluzív tartozékai, és ugyanazok a Bridgestone Potenza RE50 205/45R17 gumiabroncsok feszülnek rajtuk, mint a GRMN kerekein. A tervezők nagy gondot fordítottak arra, hogy az opcionális tételek számának korlátozásával az autó tömege ne gyarapodjon 5 kilogrammnál többel. A GR SPORT kizárólag ötajtós karosszériával készül, és az autót a Yaris standard 1,5 literes hibrid hajtáslánca mozgatja.

A külső stílus is a Yaris GRMN-t idézi: jó példa erre a kéttónusú, fekete tetős karosszériafényezés, a cápauszony-antenna és a hátsó légterelő. Feketék az ajtók külső védőelemei, a méhsejtmintás hűtőrács, a tükörburkolatok és a ködfényszórók keretei is. A GR SPORT változat egyedi fényszórókat kap, és az utasteret is fekete elemek díszítik. Az autóhoz alapáron jár a sötétített hátsó üvegezés, és a karosszérián GR emblémák láthatók. Az első légterelő szoknya és a hátsó lökhárító felső peremének piros matricázása különösen sportos hatást kelt. Az utastérben szembeötlő a GR-stílus: a fekete Ultrasuede anyaggal kárpitozott és fehér öltésekkel, illetve fehér betétekkel díszített első sportüléseken GR-emblémák láthatók. Amikor a vezető megnyomja az indítógombot, a multi-információs TFT kijelzőn megjelenik a GR-logó, megadva az alaphangot az autósra váró vezetési élményhez. Ahhoz, hogy a vezető a lehető legtöbbet hozhassa ki az autó élvezetes irányíthatóságából, a GR SPORT megkapta a GT86 kupé kisméretű, háromküllős kormánykerekét. Az utastér sportos hangulatát még inkább megerősíti a fekete tetőkárpit, valamint a váltókar, a szellőzőnyílások és az ajtóba épített hangszórók selyemfényű krómdíszítése. A képet fekete színű, GR-logóval díszített, ezüstszínnel szegett szőnyegek teszik teljessé.

Sportosra hangolt, felsőkategóriás luxuslimuzin: íme, a Lexus 500H F Sport

A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autóival taroló Lexus már több modelljében bizonyította, hogy a környezettudatosság és a meggyőző teljesítmény nem egymásnak ellentmondó fogalmak – elég ha csak a márka elképesztően sikeres szupersportkupéjának, a Lexus LC-nek a hibrid változatára gondolunk.

A japán luxusautómárka sorozatosan évtizedes értékesítési rekordokat döntő vadonatúj zászlóshajója, a Lexus LS 500h F SPORT változata egy újabb ilyen különleges modell a sorban: a már önmagában is meggyőző alapmodellnél sportosabb stílus és műszaki tartalom jellemzi, miközben nem kell lemondanunk a környezetbarát hibrid elektromos hajtás előnyeiről. Az LS 500h F SPORT változata xxkluzív 10 küllős, 20 colos F SPORT keréktárcsákat és küszöbtoldatokat, valamint nagyobb fékeket kapott, de az autó belterében is nyomon követhető az egyedi F SPORT kialakítás, legyen szó az ülésekről, a kormánykerékről, az alumínium pedálsorról, a műszeregységről vagy épp az Ultrasuede tetőkárpitról.

Az új LS 500h F SPORT stílusa és műszaki tartalma azokat szólítja meg, akik még élvezetesebb vezetési élményre vágynak. Az egyedi külső és belső optikai elemek mellett az F SPORT gondosan áthangolt futóművet kapott, ugyanakkor megőrizte kiemelkedő kényelmét.A z LS 500h F SPORT vezethetőségének fejlesztése során maximális mértékben kiaknáztuk az új GA-L platformban rejlő, eredendő dinamikus potenciált. A VDIM integrált járműdinamikai vezérlőrendszer itt alkalmazott, legújabb verziója egyetlen, gondosan összehangolt rendszeren keresztül kínál optimális futóműdinamikai szabályozást, és ezzel együtt jobb tapadást, fokozott biztonságot és dinamikusabb vezethetőséget. További menetdinamikai előnyt jelentenek az exkluzív tízküllős, 20 colos F SPORT öntött könnyűfém ötvözet keréktárcsák, amelyekre elöl 245/45RF20, hátul 275/40RF20 méretű abroncsokat szereltünk. A fékeket is feljavítottuk: elöl 400 x 36 mm méretű, belső hűtésű tárcsákat találunk hatdugattyús alumínium monoblock nyergekkel, még a belső hűtésű hátsó féktárcsa 359 x 30 mm-es, és négydugattyús féknyereg tartozik hozzá. Mindkét tengelyen nagy súrlódású fékbetéteket alkalmaztunk.

Ami a formai részleteket illeti, az LS 500h F SPORT még látványosabban tükrözi az új LS dizájn-irányvonalát, ugyanakkor hű marad az alapvető formai filozófiához. Kiemelt figyelmet érdemel az orsó alakú hűtőmaszk exkluzív kialakítása: a még összetettebb rajzolatú rács a Lexus részletekbe menő figyelmének mintapéldája. CAD-operátorok csapata több hónapon át dolgozott azon, hogy megvalósítsa a textúra és a fény pontosan megtervezett kölcsönhatását, s ennek során több mint 7000 egyedi felületet (az alapkivitelű LS hűtőrácsának 5000 felületével szemben) igazítottak be pontosan a rácsozaton. Egyedi kerekeivel és különleges küszöbtoldataival az F SPORT még hangsúlyosabbá varázsolja az LS sebességet sugárzó profilját. Ugyanez a tematika folytatódik a belső térben; jó példa erre, hogy a bőr üléskárpit perforációjában az F SPORT hűtőrács-mintázata köszön vissza. Maguk az ülések is F SPORT kivitelűek, 28 irányban motorosan és pneumatikusan állíthatók, ülőlap-meghosszabbításuk a kanyarokban fokozott tartást biztosít, és a leghosszabb utakon is kivételes kényelmet kínálnak.

A műszeregység különleges F SPORT sebesség- és fordulatszámmérőjének külső gyűrűje oldalra csúszva egy dupla tájékoztató kijelzőt tesz láthatóvá – ezt a kialakítást közvetlenül a Lexus LFA szupersportkocsihoz kifejlesztett kijelző-technológiából kölcsönözték.

Az F SPORT egyedi kormánykereke még szorosabb kapcsolatot teremt a fokozott menetdinamikai képességekkel felruházott autó és vezetője között. A kormány karimájának profilja megegyezik azzal, amit az LC kupéhoz fejlesztettünk ki egy Takumi mesterpilóta visszajelzései, valamint tenyérnyomási mérések részletes kielemzése alapján. Az F SPORT csomagot egyedi gázpedál, lábtámasz és váltókar teszi teljessé, az exkluzív tetőkárpit pedig finom tapintású Ultrasuede anyagból készül.

Exkluzív BMW 1-es különkiadás érkezik ősszel

Az M Sport Shadow néven bemutatkozó különlegesség mellett a BMW X1 és a BMW X2 új hajtáslánc-változattal gazdagodik, miközben érkezik a BMW X2 vadonatúj Advantage Plus felszereltségi csomagja és egyre több BMW modell teljesíti az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány előírásait.

2018 őszétől az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető portfóliók újabb tételei és további hajtáslánc-változatok fokozzák a BMW átfogó modellpalettájának varázsát és változatosságát. 2018 novemberében a BMW X1 és a BMW X2 190 lóerős dízelmotorjához új hajtáslánc-változat társul, a BMW X3 portfólióján pedig ugyancsak egy új hajtáslánc-változat mutatkozik be. Idén ősztől számos további BMW modell teljesíti az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány követelményeit, amelynek a 2019 szeptemberében hatályba lépő és a vadonatúj gépkocsik forgalomba helyezését szabályozó nemzetközi rendelet értelmében a bajor prémiumgyártó már most több mint 190 különböző modellel tesz eleget.

A BMW 1-es sorozatban bemutatkozó M Sport Shadow különkiadás 2018 novemberétől új szintre emeli a modell dinamikus kiállását. Az esztendő tizenegyedik hónapjában a BMW X2 modellpalettája is bővül, méghozzá az Advantage Plus felszereltségi csomaggal.

A kulcs nélküli nyitást, indítást, leállítást és zárást kínáló, opcionális extrafelszereltségként elérhető Comfort Access funkció hatékonysága eközben a bajor prémiumgyártó számos modelljében fokozódik: bemutatkozik a BMW Digitális Kulcs új alternatívája, a BMW Kulcskártya, amely okostelefon nélkül kínál hozzáférést a párosított BMW modellhez.

Új hajtáslánc-változat a BMW X1 és a BMW X2 palettáján

2018 novemberében a BMW X1 és a BMW X2 modellpalettája az elsőkerék-meghajtás és a 140 kW-os / 190 lóerős dízelmotor párosával gazdagodik: jön a BMW X1 sDrive20d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 122 gramm / km) és a BMW X2 sDrive20d (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,4 – 4,7 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 115 – 123 gramm / km), egy 2.0 liter hengerűrtartalmú, BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó erőforrással a motorháztető alatt. A dízelmotor teljesítményét és forgatónyomatékát mindkét esetben a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó továbbítja az első tengely felé, egyaránt 7,9 másodperces 0-100 km/órás gyorsulást garantálva.

A nyolcfokozatú Steptronic automataváltó 2018 őszétől a 110 kW / 150 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres dízelmotorral szerelt BMW X2 xDrive18d opcionális extrafelszereltségeit egyesítő palettán is megjelenik, amellyel a modell álló helyzetből 9,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás tempóra, 100 kilométerre vetített 4,7 – 4,9 liter átlagos üzemanyag-fogyasztás és kilométerenkénti 123 – 130 gramm károsanyag-kibocsátás mellett.

Az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány előírásainak több mint 190 különböző BMW modell tesz eleget

2018 júliusa óta a BMW modellpalettájának több mint 190 különböző tagja teljesíti maradéktalanul az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány előírásait, amely 2019 szeptemberétől minden új gépkocsi forgalomba helyezésekor alapvető követelményként szolgál majd. A 190 különböző BMW modell között benzines és dízelüzemű erőforrással hajtott típusok, BMW i és BMW iPerformance modellek, valamint a BMW M GmbH nagyteljesítményű sportautói is megtalálhatók. A benzinmotorral hajtott modellekben részecskeszűrő minimalizálja a hajtáslánc károsanyag-kibocsátását, míg a dízelüzemű típusok kipufogógáz-kezelő technológiáját dízel részecskeszűrővel, nitrogén-oxid-megkötő katalizátorral és AdBlue adalékanyag-befecskendezéssel dolgozó SCR rendszerrel (Selective Catalytic Reduction – Szelektív Katalitikus Redukció) is felszerelték a mérnökök.

A közeli jövőben hatályba lépő környezetvédelmi előírás követelményeinek 2018 őszétől újabb BMW modellek felelnek majd meg. A BMW 5-ös sorozatból a BMW 530d limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,1 – 5,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 134 – 138 gramm / km), a BMW 530d Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,3 – 5,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 140 – 144 gramm / km), a BMW 530d xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,4 – 5,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 143 – 146 gramm / km), a BMW 530d xDrive Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,8 – 5,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 153 – 156 gramm / km), a BMW 540d xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,6 – 5,7 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 147 – 149 gramm / km), a BMW 540d xDrive Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 6,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 156 – 159 gramm / km), a BMW M550d xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,3 – 6,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 166 – 168 gramm / km) és a BMW M550d xDrive Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,5 – 6,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 172 – 174 gramm / km), a BMW 6-os sorozatból pedig a BMW 630d Gran Turismo (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,3 – 5,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 139 – 145 gramm / km), a BMW 630d xDrive Gran Turismo (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,6 – 5,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 141 – 155 gramm / km) és a BMW 640d xDrive Gran Turismo (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,9 – 6,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 157 – 162 gramm / km) is teljesíti hamarosan az Euro 6d-TEMP emissziós szabvány előírásait.

Fókuszban a vezetés élménye: bemutatkozik a BMW 1-es sorozat M Sport Shadow különkiadása

Az erőteljes motorpaletta tagjaival, valamint a márkára jellemző hátsókerék-meghajtással vagy intelligens összkerékhajtással felszerelt 1-es BMW-k egészen egyedülálló sportosságot csempésznek a prémium kompakt szegmensbe, a 2018 novemberétől elérhető M Sport Shadow különkiadás pedig minden korábbinál intenzívebben helyezi a figyelem középpontjába a BMW 1-es sorozat háromajtós és ötajtós tagjainak hamisítatlan vezetési élményét. Az M Sport Shadow különkiadás az M Sport felszereltségi csomagot váltja a palettán, számos vadonatúj stílusjeggyel és külső-belső felszereltségi tétellel. Ilyenek többek között a LED-technológiás első fényszóró-pár lámpatestjeibe integrált fekete betétek, a LED-es ködlámpák, a lesötétített hátsó lámpaburák, a vese alakú hűtőrács-pár magasfényű feketére fényezett keretei és a fekete króm kipufogóvégek. A BMW 1-es sorozat M Sport Shadow különkiadása alatt duplaküllő-dizájnú, 18” méretű, Jet Black mélyfekete árnyalatú BMW M könnyűfém keréktárcsák gurulnak. Az ajtók mögött antracit sötétszürke BMW Individual tetőkárpit és szürke szövettel borított sportülések fokozzák a sportos hangulatot.

Új felszereltségi csomag a BMW X2 palettáján: íme az Advantage Plus

A BMW X2 egyik legfőbb ismérve a lélegzetelállító egyediség, a kompakt méretű Sports Activity Coupé felszereltségi portfóliója így 2018 őszén újabb csomaggal gazdagodik: érkezik az Advantage Plus, világítás csomaggal, első sportülésekkel, antracit sötétszürke BMW Individual tetőkárpittal, magasfényű feketére fényezett és gyöngyházfényű króm szegéllyel ellátott utastéri dekorbetétekkel, az opcionális extrafelszereltség részeként pedig automata légkondicionálóval, automata fékező funkcióval dolgozó tempomattal (Cruise Control with City Braking), hátsó szenzorokkal dolgozó parkolássegítő rendszerrel (PDC – Park Distance Control) és automata csomagtérajtó-működtetéssel. Az új modellváltozat magával ragadó megjelenéséről 18” méretű, Ferric Grey árnyalatú, felpolírozott élű, „Y” küllődizájnú könnyűfém keréktárcsák, a BMW Individual magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag tételei, LED-technológiás első fényszórók és LED-es első ködlámpák gondoskodnak.

2018 novemberétől az M Sport vagy M Sport X felszereltségi csomaggal ellátott BMW X2 modellek opcionális extrafelszereltségként megrendelhető tételei között a BMW M sportülések és a BMW M biztonsági övek is megjelennek.

BMW Digitális Kulcs és BMW Kulcskártya a kulcs nélküli ajtónyitások és motorindítások érdekében

Az új BMW 8-as Coupé és az új BMW X5 opcionális extrafelszereltségként megrendelhető tételei között a BMW Digitális Kulcs is megtalálható, amely a kulcs nélküli nyitást, indítást, leállítást és zárást lehetővé tevő Comfort Access funkcióval kiegészülve okostelefonon keresztül kínálja fel a bajor prémiumgyártó ügyfelének a központi zár működtetését. A volán mögött helyet foglalva az erőforrás is kulcs nélkül indíthatóvá válik, amint az okostelefon csatlakozik a vezeték nélküli töltőhöz vagy befekszik a számára kialakított rekeszbe. A BMW Digitális Kulcs a BMW Connected okoseszköz-alkalmazás részeként érhető el, a bajor prémiumgyártó ügyfele pedig akár öt felhasználóval is megoszthatja a funkciót. 2018 novemberében a BMW Digitális Kulcs alternatívájaként debütál a BMW Kulcskártya, amely a felhasználók közötti megosztás technológiája szerint, egy kifinomult kártya formájában kínálja fel az ügyfeleknek az okostelefon nélküli nyitás, indítás, leállítás és zárás lehetőségét. A BMW Kulcskártya funkciója az okoseszköz-alkalmazáshoz hasonlóan megosztható.

[TESZT] Volvo XC40 D4 AWD R-Design – kisebb, de olyan, mint a nagyobb

Nyakatekert szójátékokkal egyelőre nem óhajtunk kedveskedni olvasóinknak, de alapvetően mindig fejtörést okoz egy-egy frappáns szalagcím megálmodása. Mindenesetre tény, hogy a Volvo XC90, XC60, illetve XC40 sorozatban biztosan van egy közös kapcsolódási pont: a minőség. Az Év Autója 2018: Volvo XC40 D4 AWD R-Design teszt következik.

Sok esetben közhelyszerű, de tény: nem mindig a nagy a legjobb. Autós vonalon ez teória nem egyedi, s sok ízben bizonyította igazát: néha felesleges a túlgondolt, gigászi paraméterekkel bíró kaszni, az eltúlzott beltér, vagy épp a tekintélyes szélesség, mely kapcsán még egy kétállásos garázsba is érdekes a beparkolás.

Nos, a Volvo XC40 D4 AWD R-Design esetében úgy tűnik, messzemenően sikerült eltalálni a paramétereket. Az autó nem kicsi, ez nyilván a fotókon is jól átmegy, de nem is nagy, ami egyáltalán nem okoz hátrányt semmilyen téren. Kompakt SUV talán a legmegfelelőbb definiálás, elegendő férő- és pakolótérrel, markáns, félreismerhetetlen stílusjegyekkel.

A küllem tehát – ahogyan már a fenti sorokból is érződik – belevaló, hamisítatlan SUV, klasszikusan hosszabb orr-kialakítással, C oszloptól csapott farrésszel.

Persze a Volvo-stílusjegyek is ott vannak a maguk helyén, a mai trend szerint elsődleges Thor-kalapács motívum a fényszórók kialakításában, a tradicionális, keresztátlós csíkban helyet foglaló Volvo-embléma a hűtőmaszkon is mutatják magukat.

Oldalnézetben máris szembetűnik a méretezéshez és kategóriához képest nagy tengelytáv (2702 milliméter), így garantált a bőséges férőhely az utasok számára – vagy nem annyira? Erről majd lejjebb, a Volvo XC40 D4 AWD R-Design utaskabin-elemzésekor.

Mindenhol autentikus Volvo részletek

Hátulnézetben (is) meghagyták a Volvo XC40 D4 AWD R-Design számára azt a kapós, félreértelmezhetetlen motívumot, amely a jelenlegi paletta összes modelljénél felismerhető és azonosítható. Ez nem más, mint a lámpatestek merész vonalvezetése, random jellegű LED-csíkkal, C oszlopra felfutó, fejére állított kérdőjel alakzatot formálva. Jobb hasonlat hirtelen nem jutott eszünkbe, igaz, a pont hiányzik a felső részről (úgy lenne teljes a kérdőjel-sablon), de annyi baj legyen.

A rendszámtáblahely hátul az alsó traktusra, a lökhárítómodulra került, a csomagtérajtón pedig karakteres Volvo felirat fut keresztbe.

Imént utaltunk az utastér méretezésére. A 2.7 méteres tengelytáv sok mindenre enged következtetni, például arra, hogy kényelmes lábteret kapunk az enteriőr hátsó kialakításában. Ezzel baj nincs is, viszont az ülőlapok kifejezetten keskenyek és rövidek is, így túlzás nélkül állítva kettő átlagos felnőtt utas férhet itt el könnyedén; hosszú távon már kell némi kompromisszum, nem beszélve arról, ha három delikvenst ültetünk be hátra.

Csomagtér tekintetében sincs túl nagy férőhelyünk, a 460 literes alapállapot kevesebbnek tűnik. Igaz, ezen a problémán segíthet a remekbeszabott átvariálási opció (padlószint alatti rekeszek), vagy épp az 1336 literig feltornázható érték. Igaz, utóbbi esetben a hátsó üléssorral értelemszerűen nem tudunk számolni.

Komfort, nagybetűsen: részben, de azért teljesítve

Elöl ülve viszont nem érzünk semmiben hiányt. Komfort tekintetében itt teljes értékűek a fotelek, az ülőlapok megfelelő szélessége és hossza (combtámasz is), valamint a hátlapok megfelelő méretezése mind a kényelmet szolgálják és erősítik. A minőségérzet is rendben van, az anyagok tapintása, a kidolgozottság mind prémiumszinten mozognak.

A Volvo XC40 D4 AWD R-Design-ba belesűrítettek minden olyan technológiát és technikát, amellyel a nagytestvér XC60 és XC90 is rendelkezik.

Okostelefon-integrációra épülő opciós megoldások (tükrözés alapvetően), a középkonzolba integrált 9 col átmérőjű kapacitív érintőkijelzős tabletről irányítható központi OS, temérdek vezetésbiztonságot támogató funkció, segéd, asszisztens – s még sorolhatnánk napestig.

Nem állítjuk azonban, hogy szimpla feladat a Volvo XC40 D4 AWD R-Design funkcióinak elsajátítása, tehát az biztos, hogy aki elsőre ül be egy jelenkori Volvo-ba, nem fogja 3 perc után álátni a kialakítás struktúráját.

Tehát igényel némi megszokást, de bármely új autó vásárlása után végig kell járnunk ezt az utat.

Vezetni élvezetes, megvan mindene hozzá

Vezetés tekintetében nincs kivetnivaló. A tesztelt Volvo XC40 D4 AWD R-Design remek, közepesen kemény futóműve szépen simítja az úthibákat, némely esetben érzékeltünk masszívabb pattogást, azt is alapvetően a hátsó futómű esetében. Az ülések pozicionálása remek, jó a kitekintés minden irányba, az A és C oszlopok tökéletesen lettek hangolva (szélesség) annak érdekében, hogy a lehető legoptimálisabb vezetési élményhez nagy mértékben járulhassanak hozzá.

A 8 fokozatú, Alsin által szállított automataváltó jól passzol a hajtáslánchoz, bár nem képviseli a gyors reakcióidejű váltók csúcsát – viszont Sport profilban egész fickóssá tud válni a Volvo XC40 D4 AWD R-Design.

A joystickra hajazó váltókart itt is kétszer kell billentenünk irányváltásnál, ami szintén megszokást igényel.

Dupla turbó, 190 LE. A D4 most sem vallott szégyent

Soros, 2 turbóval lélegeztetett, common-rail dízelmotort kapott a Volvo XC40 D4 AWD R-Design, 1969 köbcentis hengerűrtaralommal, 190 lóerős teljesítménnyel. A maximális teljesítmény leadása kerek 4000-es percenkénti fordulatszámon valósul meg, a 400 Newtonméteres csúcsnyomaték pedig már 1750-től rendelkezésre áll, és 2500-ig tart.

Az állandó összkerékhajtás ellenére remek a menetteljesítmény és az agilitás, a kissé gondolkozós váltó ellenére dinamikus gyorsulásokat is tud produkálni az autó, kiváltképp, ha Sport módban teszi a dolgát.

Ha körültekintően és mértékletesen autózunk, úgy a fogyasztás is kitűnő lehet a Volvo XC40 D4 AWD R-Design-nál. Méréseink szerint városi körümények közt 6.6, országúton 5.1 literes átlagfogyasztást produkált az autó.

Mennyi az annyi?

A tesztelt Volvo XC40 D4 AWD R-Design árazása túllépi a 17 milliós tételt, míg az XC40 alapára 11.5 millió környékén indul.

2018 Volvo XC40 D4 AWD R-Design specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres dízelmotor, két turbóv

Lökettérfogat: 1995 cm³

Maximális teljesítmény: 190 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 1750-2500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4425 mm

Szélesség: 1863 mm

Magasság: 1652 mm

Tengelytáv: 2702 mm

Első gumik mérete: 235/60 R18

Hátsó gumik mérete: 235/60 R18

Tömeg, üresen: 1698 kg

Megengedett össztömeg: 2245 kg

Csomagtartó mérete: 460 liter, 1336 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 54 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 210 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:7.9 s (gyári), 7.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.6 l/100 km

Országúti: 5.1 l/100 km

Vegyes: 5.4 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.3 l/100km

Országúti: 5.1 l/100km

Vegyes: 5.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 132 g/km

Bővebb információ a MINI magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Látványos formatervet és tágas utasteret kapott az új Kia ProCeed

Az új Kia ProCeed az utazóautók tágasságát és sokoldalúságát ötvözi látványos formatervvel, egy ötajtós shooting brake karosszériájában. A ProCeed ma hivatalosan is bemutatkozik, mielőtt lelepleznék az októberi 2018-as Párizsi Autószalon közönsége előtt, értékesítése pedig – kizárólag európai piacokon – 2019-ben indul.

Emilio Herrera, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója, az újdonsággal kapcsolatban kiemelte: “A ProCeed olyan autó, amely megtestesíti mindazt, amit ma a Kia jelent: a forma, a tágas utastér és a sokoldalúság páratlan kombinációját, ami egyedülálló jelenség a kompakt családi autók szegmensében. Európai utakon, európai vezetőknek tervezték. A gyártás is európai, és hogy a legmagasabb színvonalon történik, arra bizonyíték a Kia egyedülálló, 7 évre, vagy 150,000 km-re szóló garanciája.”

Akárcsak a második generációs háromajtós kupé – a Kia pro_cee’d – esetében, az új ProCeed tervezése és fejlesztése is Európában zajlott. Az autó tervezői, fejlesztői és a csapat többi tagja a Kia németországi, Frankfurtban működő központjában dolgoztak, a ProCeed gyártásának helyszíne pedig Zsolna, a márka szlovákiai üzeme. Az új modell a Kia Ceed és Ceed Sportswagon mellé érkezik a kínálatba.

Merész formatervének és mérnöki megoldásainak köszönhetően a Kia ProCeed az új Ceed-család legsportosabb tagja, ezért kizárólag GT Line, valamint nagyteljesítményű GT kivitelben lesz elérhető.

Emilio Herrera hozzátette: “A kibővített Ceed-család részeként, a ProCeed jelentős szerepet játszik a Kia folyamatos európai növekedésében. 2006 óta több mint 1.3 millió példányt értékesítettünk a Ceed-ből, így a Sportage után a legnépszerűbb modellünk. A ProCeed szélesebb körben tovább növelheti a Ceed választék vonzerejét.”

A ProCeed gyártása novemberben indul, a kizárólag európai értékesítés kezdete 2019 első negyedéve. A Kia minőségi ígérete szerint, a márka egyedülálló 7 éves vagy 150,000 km-es garanciája most is érvényes.

Formaterv

Különleges shooting brake sziluett

Az új Kia ProCeed továbbviszi a második generációs pro_cee’d szellemiségét és atletikumát. A shooting brake formával a ProCeed kiváló alternatívája a tradicionális, háromajtós ferdehátúaknak, ugyanakkor kompakt méreteiből adódóan rendkívül agilis viselkedésű is. Egy kupé DNS-ével felvértezve, a ProCeed alacsonyabb és hosszabb is, mint az ötajtós Ceed, és a Sportswagon. Ezt a megdöbbentő vizualitást sokoldalúsággal ötvözi, olyan unikális “meghúzott” sziluettel, amely mindentől eltér a családi autók között.

Emilio Herrera elmondta: “A ProCeed merészen új irányba mozdítja el a Ceed-családot. Ahol a Ceed Sportswagon a gyakorlatiasabb, ott a ProCeed pároknak vagy fiatal családoknak nyújtja egy kombik térkínálatát és sokoldalúságát, érzelmeket kiváltó formákkal.”

A ProCeed tervezése a Kia európai formatervező központjában, Frankfurtban zajlott, Gregory Guillaume, valamint Peter Schreyer formatervezésért felelős alelnök és vezető formatervező irányításával.

Gregory Guillaume így kommentálta a munkát: “Európában csökken az igény a háromajtós ferdehátúakra, és ez kérdéseket vetett fel a pro_cee’d jövőjével kapcsolatban. De számunkra elképzelhetetlen volt, hogy „elpusztítsuk”. Nemcsak egyszerűen nevet adtunk a háromajtós cee’d-nek – ennél sokkal többről volt szó, hiszen az újdonság az összes Kia értéket megtestesíti a fiatalos dinamizmussal, az érzelmi elkötelezettséggel és a formatervezés vezérelte kívánatossággal együtt.”

Guillaume hozzátette: “Meg kellett újítanunk a pro_cee’d-et, hogy a vitalitás és a vibrálás ne tűnjön el. Olyan modellnek kellett születnie, amely nemcsak a Ceed-család aktuális csúcsa, de azonnal beazonosítható, mint az érzelmileg legmegnyerőbb autó a kínálatban.”

A ProCeed elérhető GT Line és a nagyteljesítményű GT változatban is, s ez lehetővé tette a Kia európai formatervező csapata számára, hogy magabiztos megjelenésű, sportos modellel álljon elő. Alacsony, szikár és karcsú, a kiállása és az arányai feltűnőek, csak a gépháztető és az első szárvédők közösek az ötajtós Ceed-del. Saját stílusa és karaktere van, és minden eleme új. Ugyanakkor a ProCeed már számos ismert Kia részletet, motívumot is felvonultat, s ez a ‘családi arc’ azonnal felismerhető. A jellegzetes ‘tigrisorr’ hűtőmaszk, a széles, alacsony légbeömlő, a felső élén ’várszerű’ szélvédő, és a márka utánozhatatlan lemezmunkájának keveréke, a feszes ívekkel és a gömbölyödő felületekkel, ami minden kortárs Kiára jellemző.

A Ceed-hez hasonlóan, a ProCeed eleje is precízen kidolgozott, vízszintes vonalakkal, alapfelszerelésként LED-es ‘ice cube’ (jégkocka) nappali menetfényekkel, ami a korábbi Kia GT és GT Line megjelenését idézi. Az újdonság ugyanúgy 1800 mm széles, mint az ötajtós, de első lökhárítója egyedi.

Az oldalnézetet a 2017-ben bemutatott Kia Proceed Concept tanulmány vonalai határozzák meg, visszatükrözve a jellegzetes tetővonalat, ami elegánsan ráfordul a hátsó vállakra. Feszes ívek futnak végig az autón a fényszóróktól a csomagtérig, vizuálisan megnyújtva a karosszériát. Átvették a 2017-es tanulmányautó ablakvonalát is, beleértve a ferdén álló krómozott ‘Sharkblade’ (cápapenge) elemet, ami kihangsúlyozza az erőteljes tetővonalat. Meredek hátsó szélvédője elkülöníti a Ceed-család többi tagjától, és minden más autótól is a szegmensben. A hátsó szélvédő a Ceed Sportswagon esetében a függőlegeshez képest 50,9 fokos szögben áll, az ötajtósé pedig 52,4 fokban. A kupés jelleg meghatározó elemeként, a hátsó szélvédő a ProCeed-nél még laposabb: a függőlegessel 64.2 fokot zár be.

4,605 mm-es teljes hosszával az új ProCeed 5 mm-rel hosszabb, mint a Ceed Sportswagon, és nagyobb, (885 mm) az első túlnyúlása is. A magasság 1,422 mm, így a tetővonal 43 mm-rel alacsonyabb, mint a Sportswagoné, a hasmagasság pedig 5 mm-rel kevesebb (itt 135 mm). A konstrukció alapja a Kia ‘K2’ padlólemeze, akárcsak a többi Ceed esetében, ezért a 2,650 mm hosszú tengelytáv változatlan.

Az autó hátulja teljesen eltér a Ceed-család többi tagjáétól, ennek kialakítását is a tavalyi Proceed Concept tanulmány inspirálta. Az alacsonyabb felépítéssel együtt, az új, széles hátsó lökhárító határozott, sportos kiállást ad – kettős kipufogóvéggel a GT és GT Line változatokon. A ProCeed felirat a csomagtérajtó közepén látható, a LED-es hátsó lámpák alatt, amelyek vizuálisan még szélesebbé teszik a hátulnézetet.

A ProCeed tízféle fényezéssel készül. A vásárlók a ProCeed GT Line esetében 17 vagy 18 colos könnyűfém keréktárcsákat választhatnak, míg a ProCeed GT alapáron 18 colos kerekekkel érkezik.

Belső

Egy utazóautó térkínálata és sokoldalúsága
Az utastérben a ProCeed ugyanolyan ergonomikus kialakítású, mint a többi Ceed. A belső teret csúcsminőségű, puha tapintású anyagok, fém dekorációk és vízszintes tagolású műszerpult jellemzi.

A Kia infotainment rendszerének 7,0 colos ‘lebegő’ érintőképernyője a középkonzol tetején ül, alatta az audio, a fűtés és a szellőzés kapcsolói. A középkonzol kissé a vezető felé fordul.

A Ceed és a Sportswagon szürke tetőborítását selymesebb anyagú fekete színűre cserélték, a küszöböket pedig csiszolt felületű fém betétek díszítik. Alapáron jár a remek fogású, alul lapított karimájú kormány, és – a duplakuplungos sebességváltóval felszerelt modellekben – a fém kapcsolófülek is a kormányon.

Kiviteltől függően a ProCeed többféle első ülésessel is elérhető (mindegyik a Kia hímzett ‘GT’ logójával). A ProCeed GT-hez a Kia új sportülései járnak, nagyobb, feszesebb oldalsó és a combokat jobban alátámasztó párnázással. A huzat fekete bőr és hasított bőr (velúr), vörös tűzésekkel és GT logóval. A ProCeed GT Line hagyományos üléseinek oldaltartása határozottabb, mint a többi Ceed-é, az anyag fekete szövet és világos szürke műbőr lehet. A GT Line vásárlói GT-stílusú üléseket is választhatnak, fekete bőrrel és hasított bőrrel (velúrral), szürke varrással.

A ProCeed-ben bőséges a tér, a hátsó sorban, a lejjebb vitt csípőmagasság (a Ceed és a Sportswagon modellekhez képest) ellensúlyozza a ProCeed alacsonyabb tetővonalát, így elegendő fejtér és lábhely marad.

A ProCeed nagyobb csomagteret kínál, mint akár sok hagyományos kompakt családi kombi, és több utazóautó is a felsőbb kategóriákból. A kapacitás 594 liter (VDA), ezzel a ProCeed befogadóképessége 50%-kal felülmúlja az ötajtósét. A Sportswagonénál alacsonyabb rakodóperemen és az alacsonyról nyíló csomagtérajtajtón át feltűnően könnyű a csomagok ki- és bepakolása.

A Ceed Sportswagon csomagtere ugyan nagyobb (625 literes), de a ProCeed variálhatóságban nem marad el mögötte. A 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla a csomagtérből egyetlen kar meghúzásával előredönthető, lehajtott ülésekkel a rakodófelület teljesen sík. A padló alatti tárolókban kisebb tárgyak szállíthatók, a csomagtartóban horgok segítik a csomagrögzítést. Az extraként elérhető Smart Power csomagtérajtó automatikusan felnyílik, ha a ProCeed okoskulcsát érzékeli. Ez különösen akkor hasznos, ha csomagokkal a kézben érkezünk az autóhoz. A rakomány hálóval, és a csomagtér padlóján lévő sínrendszerrel is rögzíthető.

Vezetés és kezelhetőség

Európai fejlesztés, és finomhangolás
A ProCeed tervezése és fejlesztése során az európai utak, és az európai vezetők igénye volt a fő szempont. Európát a vezetési körülmények sokfélesége jellemzi: nagysebességű autópályák, cikcakkos alpesi utak, zsúfolt nagyvárosok és kanyargós országutak. A ProCeed fejlesztésénél a korábbi generációkhoz képest nagyobb dinamizmus, és a teljesebb utazási komfortot is fontos volt.

Ennek szellemében, elöl minden ProCeed teljesen független felfüggesztésen fut, a hátsó futómű pedig a kategóriára nem jellemző módon multilink szerkezetű.

A felfüggesztés felépítése alapjaiban megegyezik a Ceed és a Ceed Sportswagon modellekével, a ProCeed mégis egyedülálló hangulatot nyújt testvéreihez képest. Az agilitás és a kanyartulajdonságok kiemelt hangsúlyt kaptak, és a nagysebességű utazási komfort is különösen fontos fejlesztési szempontként szerepelt.

A ProCeed hasmagassága – mint a GT és a GT Line esetében – 5 mm-rel alacsonyabb a többi változaténál. A ProCeed GT vezethetőségének és kezelhetőségének fejlesztését Albert Biermann, a Hyundai-Kia járműtesztelésért és a nagyteljesítményű autókért felelős vezetője felügyelte.

A ProCeed teljesen független felfüggesztése alapjaiban a Ceed konstrukciója, azonban a geometria finomhangolásával viselkedése egyedülálló a Ceed kínálaton belül. A Kia fejlesztői a fokozott agilitásra és az érzékenységre összpontosítottak, miközben megtartották azt a nyugodt viselkedést, amit a tulajdonosok joggal várnak el országúton és autópályán. A felfüggesztés részleteit a hosszabb karosszéria és a hátratolt kabin méretei alapján módosították.

A normál tesztidőszak után további hat hónapot vett igénybe a kanyartulajdonságok és a hirtelen irányváltási reakciók tökéletesre csiszolása, és a kormányzás áttételének beállítása. A feszesebb első és hátsó rugók csökkentik a karosszériamozgásokat, pontosabb a kormányzás, az autó általában feszesebb viselkedésű, mint a többi Ceed. A lágyabb első és hátsó kanyarstabilizátorokkal kanyarban az ívbelső kerekek elemelkedési hajlama csökkent, amitől nőtt a tapadás és az útra vihető vonóerő. Ezekkel a változtatásokkal a ProCeed GT-vel gyorsabb kanyartempó érhető el, mint az esetleg erősebb, fronthajtású konkurensekkel, miközben a mindennapi használhatóság sem szenved csorbát.

A kerekek méretétől függetlenül, minden ProCeed elérhető extranagy kanyarsebességű Michelin Pilot Sport 4 gumiabroncsokkal is. A szervokormány elektromechanikus, közvetlennek számító 12,7:1-es áttétellel és a végállások között csupán 2.44 kormányfordulattal.

A ProCeed technológiája is fontos szerepet játszik a vezetés élvezetének és biztonságának növelésében: az elektronikus menetstabilizáló (ESC) mellett az alapfelszerelés része a Kia VSM rendszere is. Az elektronika az ívbelső kerekek lassításával csökkenti az alulkormányzottságot kanyarodás közben.

Hajtásláncok

Kizárólag turbós motorok

Az európai vásárlók egyre jobban ismerik és kedvelik a turbós erőforrásokat, főleg élénk gázreakciójuk és széles tartományban használható nyomatékuk miatt.

A ProCeed GT Line kétféle benzinmotorral választható: a népszerű 1,0 literes T-GDi-vel (turbós, benzines, közvetlen befecskendezéses), 120 LE-s teljesítménnyel és 172 Nm forgatónyomatékkal, és a ’Kappa’ sorozatú 1,4 literes T-GDi-vel 140 LE-vel, és 242 Nm-rel (1,500-3,200/perc). Mindkét motor részecskeszűrős, így a ProCeed túlteljesíti a legszigorúbb Euro6d TEMP emissziós norma előírásait is. Alapból mindegyikhez hatfokozatú kézi sebességváltó kapcsolódik, de az 1,4-es elérhető a Kia hétfokozatú, duplakuplungos automata váltójával is.

A vásárlók választhatják a hatékony új ‘Smartstream’ 1.6 literes CRDi (közös csöves, közvetlen befecskendezéses) dízelmotort is. A Kia új Smartstream hajtáslánca nagy teljesítményt kínál, alacsony emisszióval és takarékos működéssel. Az új Smartstream erőforrás fejlesztésekor a Kia mérnökei a kompakt és könnyű komponensekre, a tökéletesített égésfolyamatra, a maximális üzemanyag-hatékonyságra és a vezetési teljesítményre koncentráltak. A Ceed és ProCeed modellekben felbukkanó 1,6 literes dízelmotor a Kia első Smartstream dízele, és a vállalat eddigi legtisztább üzemű gázolajos erőforrása.

A 136 LE-s új Smartstream dízelmotorhoz hatfokozatú kézi, vagy hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó kapcsolódhat. Előbbivel a forgatónyomaték maximuma 280, míg hétfokozatú automata esetén 320 Nm. A legfrissebb, Euro6d TEMP kibocsátási szabvány teljesítése érdekében, a Smartstream motor gázait szelektív redukciós katalizátor (SCR) tisztítja.

A Kia a ProCeed GT-t 1,6 literes T-GDi benzinmotorral szereli, ez az erőforrás azonos a Ceed GT motorjával. 204 LE-s teljesítményével és 265 Nm nyomatékával a kínálat legerősebbje. Az új ProCeed GT és a Ceed GT most először elérhető a Kia hétfokozatú, duplakuplungos, kormányról is kapcsolható sebességváltójával. A Kia a gyorsulással és a végsebességgel kapcsolatos hivatalos adatokat a homologizációs folyamat végén hozza nyilvánosságra.

Technológia és biztonság

Innovációk a könnyebb, komfortosabb, biztonságosabb életért
Az alapáras ’lebegő’ kijelzős infotainment elérhető audio rendszeres 7.0 colos vagy navigációt futtató 8.0 colos érintőképernyős kivitelben is, utóbbinál online Kia Connected Services szolgáltatással (TomTom®). A rendszer képes teljes okostelefonos integrációra Apple CarPlay (iPhone 5 vagy újabb készülékkel) és Android Auto™ (Android 5.0 Lollipop vagy újabb operációs rendszerű) programokkal.

Vásárolható nagy zenei teljesítményű JBL Premium hangrendszer, az MP3 fájlokat helyreállító legmodernebb Clari-Fi technológiával. Sztenderd tartozék az okostelefonok teljes körű Bluetooth integrációja, az automata világításkapcsoló és a kulcs nélkül kezelhető zár is. Elérhető a fűtött szélvédő, amely szinte észrevehetetlen fűtőszálakkal melegíti az üveget, így a hideg, téli hónapokban csupán egy gombnyomás a jég olvasztása. A vezeték nélküli telefontöltő, a fűthető első és hátsó ülések szintén rendelhetők, az ülésszellőzés pedig a Proceed GT Line esetében érhető el.

A hat légzsák mellett fejlett vezetősegédek is növelik az utasok biztonságát, aktív biztonsági rendszerekkel az ütközések elkerülése érdekében. Az alapvető biztonsági technológiák magukba foglalják a távfény asszisztenst, a fáradtságérzékelőt, és a sávtartót/sávelhagyásra figyelmeztetőt, ráfutásgátlóval.

A sávkövető ugyancsak elérhető 2-es szintű autonóm (önvezető) technológia, amely igazodik a forgalomban a GT előtt haladó járműhöz, felismeri az útburkolati jeleket, és autópályán a sávjában tartja az autót. A rendszer különféle radarszenzorok alapján szabályozza a gázadást, a fékezést és a kormányzást, biztonságos távolságot tartva az előtte haladó járműtől. A sávkövető asszisztens 0-180 km/h-s sebességtartományban működik.

A további rendelkezésre álló technológiák között szerepel a dugóban araszolásra is képes (Stop & Go funkciós) adaptív tempomat, a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, a parkolósegéd és a gyalogosfelismerős ütközéselkerülő.

Minden Ceed-ben alapfelszerelés a Kia elektronikus VSM (Vehicle Stability Management) rendszere, amely stabilizálja az autót fékezéskor és kanyarban, ha az ESC (Electronic Stability Control) tapadáscsökkenést érzékel.

Új Kia Ceed GT, európai formatervvel, erőteljes, 1.6-os 204 lóerős T-GDi benzinmotorral

Az új Kia Ceed GT hatékonyabb és élvezetesebb, mint valaha. Hivatalos bemutatója 2018 októberében, a Párizsi Autószalonon lesz, a szintén vadonatúj ProCeed GT mellett.

A cee’d GT és a pro_cee’d GT 2013-ban jelent meg, a Kia első nagyteljesítményű ferdehátú modellpárosaként. Az új Ceed GT folytatja elődei hagyományait: erős 1,6 l-es, turbós benzinmotor, komfort, valamint fejlett biztonsági és a kényelmi technológiák.

Most először az új Ceed GT elérhető hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltóval is, míg alapfelszerelésként hatfokozatú kézi kapcsolású jár hozzá.

Emilio Herrera, a Kia Motors Europe vezetője megjegyezte: “Az első GT modellek különösen fontosak voltak a Kia számára, mert ezek határozták meg elképzeléseinket a nagyteljesítményű autók jövőjéről. Bebizonyították, hogy valódi igény van olyan étvágygerjesztő Kiákra, amelyek gyorsak és még vonzóbbak, igazi „vezetőknek való” autók. A cee’d GT és a pro_cee’d GT olyan autók tervezéséhez adott lendületet, mint a Stinger és az Optima GT, továbbá megmutatták a sportos dizájn vonzerejét, amely számos népszerű GT Line modellt inspirált.”

“Az új Ceed GT egyedülálló helyet foglal el a kompakt családi modellek szegmensében. Kiváló agilitást és tapadást kínál a kanyargós, és maximális kényelmet a hosszú utakon, valamint – a turbónak köszönhetően – gyors reakciókat. Ráadásul mindezek tökéletesen megfelelnek az európai ízlésnek.”

Az új Ceed GT és ProCeed GT gyártása novemberben indul Zsolnán, a Kia szlovákiai üzemében, a korábban már bemutatott Ceed, ProCeed és Ceed Sportswagon modellekkel párhuzamosan.

A páros kizárólag az európai vevők számára lesz elérhető, az értékesítés 2019 első negyedévében kezdődik. Az új modellekhez is természetesen jár a Kia egyedülálló, 7 éves, vagy 150,000 km-es garanciája.

Külső

Teljesítmény-inspirálta forma, alapáron 18 colos kerekekkel
A Ceed GT sportos megjelenésében is különbözik a Ceed-család több tagjától. Az új Ceed karakterét a sima, feszes vonalak és az ívelt lemezfelületek határozzák meg, a GT ugyanezeken az alapokon sokkal atletikusabb.

Szemből a Ceed GT-t új lökhárítója teszi egyedivé, ehhez alapból nagyobb légbeömlők és körben fényes fekete dekoráció jár. A normál Ceed-hez hasonlóan, az új GT is megkapta a modern LED-es, négylámpás „ice-cube” (jégkocka) nappali menetfényeket. A Kia jellegzetes tigrisorr hűtőmaszkja ugyancsak az új modellhez igazodik, sötét króm kiemeléssel és GT logóval. A méhsejtszerkezetű rács mintájában apró vörös elemek találhatók.

Fényes króm díszlécek keretezik az oldalablakokat, és lényegesen nagyobbak a küszöbök is, amelyek fényes fekete és vörös színűek. Alapáron 18 colosak a könnyűfém felnik, középen új, vörös színű kialakítással, mögöttük vörösre festett féknyergekkel. A 135 mm-es hasmagasság 5 mm-rel kevesebb, mint a többi Ceed-é és Ceed Sportswagon-é, ez javítja az útfekvést, hiszen csökkenti a súlypontmagasságot.

A hátsó lökhárító az első mintáját követi, integrált, fényes fekete diffúzorral, és GT logóval. A tetőn lévő kis légterelő segít az örvénymentes áramlás kialakításában.

A Ceed GT nyolcféle fényezéssel lesz elérhető, különleges, egyedi vonalú 18 colos könnyűfém kerekeken.

Belső kialakítás és csomagok

Sport-központú belső tér a hétköznapok sokoldalúságával
A Ceed GT utastere sok részletében eltér az alapmodellekétől, bár a kabin kialakítása ugyanazt az ergonomikus irányvonalat követi, ami a Ceed-család többi tagjára is jellemző. A felületeket csúcsminőségű, puha tapintású anyagok borítják fém dekorációkkal, a középkonzol pedig – a könnyebb kezelhetőség érdekében – a vezető felé fordul. A középkonzolon a Kia ’lebegő’ érintőképenyős infotainment rendszere működik – 7.0 vagy 8.0 colos képátlóval – alatta az audio, a fűtés és a szellőztetés vezérlőjével.

A normál Ceed modellek szürke anyagainak helyét feketék vették át. Minden GT-ben alul lapított karimájú a kormány GT logóval, a pedálok pedig könnyűfémek. A Kia duplakuplungos sebességváltójával felszerelt modellekben fém kapcsolóbillentyűk találhatók a kormányon.

A Ceed GT első utasai új sportülésekben foglalhatnak helyet. Ezek nagyobbak, határozottabb oldaltartásúak és párnázásukkal a combot is jobban támasztják, mint a korábbi cee’d GT ülései. Az üléskárpit fekete bőr és hasított bőr, vörös tűzéssel, valamint a háttámlákon szintén vörössel hímzett GT logóval.

A nagyteljeítményű ötajtósokkal szemben általános elvárás, hogy tökéletesen illeszkedjenek a hétköznapi használathoz, hiszen a legtöbb tulajdonosnak ez az egyetlen autója. Elengedhetetlen a praktikum: az új Ceed GT csomagtere ugyanakkora (395 literes), mint a nem GT kivitelű Ceed-eké. A rakodóperem 87 mm-rel alacsonyabb, mint az elődé volt, megkönnyítve a nagy és nehéz tárgyak bepakolását. Az osztott raktérpadló alacsonyabbra vagy magasabbra is helyezhető.

A 60:40 arányban osztott hátsó üléstámlák az alapfelszereléshez tartoznak, ledöntésük egyetlen érintéssel a csomagtérből is megoldható.

Vezetés és kezelhetőség

Tökéletes, vonzó és agilis – európai vezethetőség és agilitás
Európa a nagyteljesítményű ötajtósok otthona, tele autópályákkal, cikcakkos alpesi utakkal, zsúfolt városközpontokkal és kanyargós országutakkal. Az új Kia Ceed GT-t úgy fejlesztették, hogy minden környezetben otthonosan mozogjon.

A Ceed GT-t kizárólag európai utakra, európai vezetőknek tervezték, fejlesztették Albert Biermann, a Kia nagyteljesítményű modelljeinek fejlesztéséért és teszteléséért felelős vezetőjének irányításával. A hathónapos külön programmal a kanyartulajdonságok és a hirtelen irányváltási reakciók finomítása, valamint a tapadás növelése volt a cél. A mindennapi használhatóság mellett megtartották a Kiákra jellemző ’gran turismo’ szellemiséget.

A GT ugyanazon a teljesen független felfüggesztésen gurul, mint a többi Ceed, de a féléves tesztidőszak alatt finomhangoláson esett át a futómű geometriája is, így az eredmény még agilisabb viselkedés és intenzívebb vezetési élmény.
Az új nagyteljesítményű ötajtós felépítménye 5 mm-rel alacsonyabban ül, mint a Ceedé és a Ceed Sportswagoné, ez hatásosan csökkenti a súlypont magasságát. A keményebb első és hátsó rugók csökkentik a karosszériamozgásokat, pontosabb a kormányzás, és minden körülmények között feszesebb az autó viselkedése anélkül, hogy a menetkomfort romlana hosszú utakon, vagy rossz minőségű burkolatokon. A lágyabb első és hátsó stabilizátorokkal az ívbelső kerekek emelkedési hajlama csökken, növelve a tapadást és az útra átvihető vonóerőt. A felfüggesztés változtatásai lehetővé teszik, hogy a GT-vel a vezetők gyorsabb kanyartempót érhessenek el, mint akár az erősebb fronthajtású konkurensek.

Mindezeken felül, a hagyományos ESC (Electronic Stability Control) menetstabilizálót is alaposan átdolgozták úgy, hogy a vezetők nagyobb szabadságot élvezhessenek az agilisabb menettulajdonságok kihasználásakor. A Kia elektronikus VSM (Vehicle Stability Management) rendszere ugyancsak alaptartozék, nyomatékvektoros fékerőelosztással. Ez utóbbi kiegészítő elektronikus vezetősegéd az ívbelső kerekek fékezésével kanyarban csökkenti az alulkormányzottsági hajlamot – ezáltal a Ceed GT sokkal élvezetesebben viselkedik kanyargós utakon és hegyi szakaszokon.

A hatékonyabb lassítóképességet nagyobb fékek garantálják, a normál Ceed 288 mm átmérőjű, hűtött első féktárcsáit 320 mm-esekre cserélték. A 28 mm-es vastagság 3 mm-rel nőtt, segítve a kinetikus hőenergia elnyelését, azaz növelve a fékteljesítményt.

A Kia mérnökeinek fontos volt a kényelem és a stabilitás megtartása nagysebességű utazás során is.

A Ceed GT-t az alapfelszerelés részeként Michelin Pilot Sport 4 abroncsokkal szerelik a lehető legnagyobb kanyarsebességek és a tapadás érdekében. Az elektromos szervokormányának áttétele különösen közvetlen 12.7:1, így a végpontok között a kormánykerék csupán 2.44-et fordul (ezzel 17%-kal közvetlenebb, a korábbi, 2013-as cee’d GT-énél).

Hajtáslánc

Erős 1,6 literes T-GDi motor, kézi- vagy duplakuplungos sebességváltóval
A 2013-ban bemutatott cee’d GT-t és pro_cee’d GT-t, akkor újonnan kifejlesztett, 1,6 literes T-GDi (turbós, közvetlen befecskendezéses benzines) motor hajtotta. A vezető parancsaira élénken reagáló géppel az autó bármikor könnyedén, erőfeszítés nélkül gyorsult. Az új Ceed GT is megtartotta ezt az irányvonalat, de motorját a fejlesztők finoman átdolgozták.

Az 1,6 literes T-GDi erőforrás 204 LE-t ad le 6,000/perc fordulatszámon, így továbbra is könnyed gyorsításokra képes és bőséges forgatónyomatékot kínál. Csúcsnyomatéka 265 Nm és ez folyamatosan rendelkezésre áll széles, 1500-4500/perc közötti tartományban. A végeredmény rugalmasság és bőséges nyomaték.

A Ceed GT alapból hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltóval készül, de a Kia mostantól hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltót is kínál hozzá. A házon belül fejlesztett kétkuplungos automata szerkezet tovább növeli a Ceed GT vonzerejét, lehetővé téve a ’gyorstüzelésű’ váltásokat akár a kormánykerék billentyűivel is.

A gyorsulási és emissziós adatokat idén véglegesítik, még jóval a 2019-es értékesítéskezdet előtt.

A Drive Mode Select rendszer – amely az új hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltóval elérhető – lehetővé teszi, hogy a tulajdonos egyéni vezetési paramétereket állítson be. A Normal és a Sport mód közötti váltással, a Drive Mode Select megváltoztatja a kormányrásegítés mértékét és finoman módosítja a hajtáslánc karakterét is. A kapcsoló Normal állásában az üzemanyag-hatékonyság és a nyugodt irányítás kerül előtérbe. Sportban azonban élénkebb lesz a gázreakció és gyorsabb a váltó, ilyenkor érhető el a maximális gyorsulás, és a kormány segédereje is csökken. Mindezeken felül a rendszer a későbbre időzített felkapcsolásokkal lehetővé teszi, hogy a vezető a hosszú gyorsítások során kihasználja a GT 6000/perc fordulatnál jelentkező csúcsteljesítményét.

A motor elektronikus hanggenerátora karakteres GT hangot varázsol az utastérbe, és ehhez társul az a sportosabb hangzás, amit az új, csappantyús kipufogóból szól. Az elektronikus hanggenerátorral elérhető, hogy a hosszú, nagysebességű utazások során ne zavarja a motorhang az utasokat.

Technológia és biztonság

Innovációk a könnyebb, komfortosabb, biztonságosabb életért
Az új Ceed GT a tulajdonosok és az utasok számára olyan technológiák széles skáláját kínálja, amelyek a közúti közlekedést könnyeddé, komfortossá és biztonságossá teszik.

Az alapáron kínált ’lebegő’ kijelzős infotainment elérhető audio rendszeres 7.0 colos vagy navigációt futtató 8.0 colos érintőképernyővel is, utóbbinál online Kia Connected Services szolgáltatással (TomTom). A rendszer képes teljes okostelefonos integrációra Apple CarPlay (iPhone 5 vagy újabb készülékkel) és Android Auto™ (Android 5.0 Lollipop vagy újabb operációs rendszerű) programokkal.

Elérhető nagy zenei teljesítményű JBL Premium hangrendszer is, az MP3 fájlokat helyreállító legmodernebb Clari-Fi technológiával. Sztenderd tartozék az okostelefonok teljes körű Bluetooth integrációja, az automata világításkapcsoló és a kulcsnélküli nyitás-zárás is. Extraként elérhető a fűtött szélvédő, amely szinte észrevehetetlen fűtőszálakkal melegíti az üveget, így a hideg, téli hónapokban csupán egy gombnyomás a jég leolvasztása. A vezeték nélküli telefontöltő és a fűthető első és hátsó ülés szintén elérhető az extralistákon.

Az autóban megtalálható hat légzsák mellett fejlett vezetősegédek fokozzák az utasok védelmét, aktív biztonsági rendszereket alkalmazva az ütközés elkerülése érdekében is. Az alapvető biztonsági technológiák magukba foglalják a távfény asszisztenst, a fáradtságérzékelőt és a sávtartót/sávelhagyásra figyelmeztetőt a ráfutásgátlóval együtt.

A sávkövető ugyancsak elérhető 2-es szintű autonóm (önvezető) technológia, amely igazodik a forgalomban a GT előtt haladó járműhöz, felismeri az útburkolati jeleket, és autópályán a sávjában tartja az autót. A rendszer különféle radarszenzorok alapján szabályozza a gázadást, a fékezést és a kormányzást, biztonságos távolságot tartva az előtte haladó járműtől. A sávkövető asszisztens 0-180 km/h-s sebességtartományban működik.

A további rendelkezésre álló technológiák között szerepel a dugóban araszolásra is képes (Stop & Go funkciós) adaptív tempomat, a holttérfigyelő, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, a parkolósegéd és a gyalogosfelismerő ütközéselkerülő.

Minden Ceed-ben alapfelszerelés a Kia elektronikus VSM (Vehicle Stability Management) rendszere, amely stabilizálja az autót fékezéskor és kanyarban, ha az ESC (Electronic Stability Control) tapadáscsökkenést érzékel.
2018 KIA CEED GT – MŰSZAKI ADATOK

Karosszéria

Ötajtós, ötüléses kompakt (C-szegmens) ferdehátú, teljes egészében acélkarosszériával. Turbós, négyhengeres benzinmotor, elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi-, vagy hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó.

Motor

1.6 literes / 204 LE T-GDi benzinmotor
Típus: négyhengeres, soros, turbós
Hengerűrtartalom: 1.6 liter, 1,591 ccm
Furat x löket: 77.0 x 85.44 mm
Kompresszió: 10.0:1
Max. teljesítmény: 204 LE (150 kW) @ 6,000/perc
Max. nyomaték: 265 Nm @ 1,500-4,500/perc
Szelepek száma: 16 (hengerenként négy)
Befecskendezés: közvetlen
Emissziós besorolás Euro6d TEMP

Sebességváltó

Hatfokozatú kézi sebességváltó (MT)
Hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó (7DCT)

Hajtás

Elsőkerék-hajtás (minden modell)

Felfüggesztés

Elöl Teljesen független, segédkeretre szerelt MacPherson, tekercsrugókkal és gáztöltésű lengéscsillapítókkal, kanyarstabilizátorral
Rear Teljesen független, segédkeretre szerelt kettős keresztlengőkaros, tekercsrugókkal és gáztöltésű lengéscsillapítókkal, kanyarstabilizátorral

Kormány

Típus Elektromechanikus, fogasléces szervokormány
Áttétel 12.7:1
Fordulat 2.44 (végállások között)
Fordulókör átmérő (m) 10.6

Kerekek és abroncsok

Alap 18 colos könnyűfém, gumiméret 225/40 R18
Pótkerék Defektjavító vagy opcionálisan ideiglenes pótkerék

Fékek

Elöl (mm) 320 x 28
Típus Hűtött tárcsa
Hátul (mm) 284 x 10
Típus Tömör tárcsa

Külső méretek (mm)

Teljes hosszúság 4,325 Teljes szélesség* 1,800
Teljes magasság 1,442 Tengelytáv 2,650
Első túlnyúlás 885 Hátsó túlnyúlás 790
Első nyomtáv 1,555 Hátsó nyomtáv 1,563
Hasmagaság 135
*külső visszapillantók nélkül

Belső méretek (mm)

Elöl Hátul
Fejtér 987 968
Térdhely 1,073 883
Vállszélesség 1,428 1,406
Csípőszélesség 1,370 1,352

Térfogatok

Üzemanyagtartály 50 liter
Csomagtér (VDA) 395 liter

A Kia Ceed GT teljesítményére, fogyasztására és az emissziós értékeire vonatkozó adatok még homologizáció alatt állnak, és csak az értékesítés indulása előtt, 2019-ben lesznek nyilvánosak.

Új európai Üzleti Szolgáltató Központot nyitott a Ford Budapesten

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg Budapesten a Ford Motor Company legújabb Üzleti Szolgáltató Központját Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója.

 A Ford bejelentette, hogy a budapesti Váci Greens irodaházban kezdi meg működését több marketing, gyártástervezési és egyéb európai funkció mellett például az Európát, Közel-Keletet és Afrikát kiszolgáló új Regionális HR Szolgáltatóközpontja is. Az új regionális HR iroda létrehozása szerves része annak a széles körű átszervezési folyamatnak, amelynek keretében Budapest mellett még két hasonló Ford HR központban centralizálódik a Ford HR adminisztrációja. A budapestihez hasonló iroda nyílik Indiában és Mexikóban ebből a 3 központból nyújtva HR-szolgáltatásokat Ford üzleti tevékenységeihez az egész világon.

Az új irodával együtt a Ford immár három helyszínen – Budapesten 2 irodaházban, és Szentendrén a Ford székházban – van jelen Magyarországon, jelenleg több mint 500 magasan képzett fiatal magyar mérnök és közgazdász szakembernek adva munkát különböző marketing, értékesítési, pénzügyi, árazási, gyártástervezési, műszaki és most már HR területeken.

Az új szolgáltatóközpont létrehozása tovább segíti majd a Ford tavaly meghirdetett Business Fitness stratégiájának megvalósítását, melynek keretében a vállalat az üzleti hatékonyság növelése érdekében átalakítja európai szervezetét.

“Az új budapesti Ford Üzleti Szolgáltató Központ megnyitása egy 2013-ban elkezdett hosszú folyamat legújabb lépése, amelynek során a magyarországi központban dolgozó jól képzett, motivált, több nyelvet beszélő, diplomás magyar munkavállalók teljesítményét és szaktudását elismerve a Ford egyre több európai és globális funkciót hozott Magyarországra” – nyilatkozta Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója.

A program keretében ebbe a budapesti tudásközpontba kerül át Európa összes Ford-piacának számos pénzügyi, gyártástervezési, termékmanagement, marketing kontrolling, és after sales funkciója, valamint számos globális, a világ 41 piacát kiszolgáló feladatkör is, mint pl. a CAPEX tervezés vagy a nagyon fontos beszállítói fejlesztés és minőség-ellenőrzés. Az, hogy számos európai és globális feladatot a magyar tudásközpont végez majd, remek lehetőséget nyújt a tehetséges magyar munkavállalók számára, hogy egy globális csapatban, akár több területen is kipróbálják magukat. Az új centrum megnyitásával Európa legnagyobb Ford adminisztratív központja jön létre, újabb munkahelyeket teremtve Budapesten, szakmai és karrierlehetőséget biztosítva számos fiatal szakember számára. Az év végére a Ford munkavállalóinak létszáma várhatóan közel 600-ra növekszik majd.

A Ford 2010 óta piacvezető a magyar személygépkocsi és kishaszongépjármű-piacon, 10 százalékos piaci részesedést szerezve a személygépkocsi-szegmensben, és közel 23 százalékos részesedéssel a haszongépjárművek piacán.

A Ford folyamatosan bővülő, mintegy 40 vállalatból álló magyarországi beszállítói hálózattal rendelkezik: számos magyar vállalkozás gyárt és szállít alkatrészeket a Ford európai gyáraiba. Ez a beszállítói kör 2017-ben 580 milliárd forint forgalmat bonyolított le, és a Ford megrendeléseinek köszönhetően a hazai GDP 1,7 százalékát állította elő. A Ford magyarországi beszállítói jelenleg több mint 69.000 dolgozónak adnak munkát.

A most megnyitott centrummal a Ford folytatja azt a törekvését, hogy – bár nem végez az országban autóösszeszerelő tevékenységet – kiemelten fontos autóipari munkaadóvá váljon Magyarországon. Az új szervezet létrehozásával a Ford lett az ország legnagyobb amerikai székhelyű autóipari munkáltatója.

A Váci Greens irodaházban működő új Ford Üzleti Szolgáltató Központot tegnap ünnepélyes sajtótájékoztató keretében nyitotta meg Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Canon
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Új Lexus UX crossover, lenyűgözően áramvonalas formával

A jövő tavasszal érkező vadonatúj Lexus UX tervezői olyan harmonikus formát alkottak, amely finoman ötvözi az erőt a stílussal és a funkcionalitással.

Az orsó alakú hűtőmaszk, amely alapformájában más Lexus modelleken is felbukkan, egyedülálló az UX-en. A hűtőrács – amelynek központjában a Lexus emblémája áll – a formák változásával érdekes, háromdimenziós hatást hoz létre, így más-más szemszögből nézve folyamatosan változik a megjelenése. Mindez, a többi apró de kiemelten fontos részlettel együtt az aerodinamika mesterművévé teszik a legzöldebb luxusautógyártónak tartott, környezetbarát hibrid elektromos autóiról ismert Lexus sikervárományos új modelljét.

A merész kiállású, futurisztikus formavilágú vadonatúj Lexus crossover (amelynek sikere nagyobb testvérei, az NX és az RX diadalútjának ismeretében szinte borítékolható) fényszóróinak formája úgymond befejezi az UX frontészének kialakítását, magabiztossá téve a látványt. A nappali menetfények a fényszórók feletti nyílhegy motívumban helyezkednek el, hangsúlyozva a Lexusokra jellemző L-alakú világítási képet. A fényszórók alaphelyzetben egyprojektoros, kettős fénysugaras (dual-beam) LED, vagy opcionálisan ultravékony, háromprojektoros LED-es egységek lehetnek. A hűtőrácstól induló markáns élek az utastér felé vezetik a tekintetet. Az első és a hátsó sárvédők látványosan szélesednek, miközben az autó alapformáját meghatározó vonalak lendületesen futnak hátrafelé, lágyan körülölelve a kabint. Ezek a gondosan kidolgozott külső felületek egyszerűek, az autó sarkaira kitolt kerekekkel együtt mégis figyelemfelkeltők, imponálóan erőt és dinamizmust sugároznak.

A sárvédők műanyag védőelemeinek kialakítása aerodinamikájával (a zavaró áramlások és az emelőhatás csökkentésével) szintén hozzájárul az autó menetstabilitásához. A kombinált hátsó lámpatestek különlegesen szárnyszerű, modern kialakítása nemcsak látványos, de az aerodinamikát, az autó mögötti áramlásokat – és ezzel együtt az autó irányíthatóságát, stabilitását – is javítja. A bal és jobb oldali hátsó lámpatesteket összefüggő fénycsík köti össze, átívelve a csomagtér ajtaján; a 120 LED-ből álló fényvezető elem a legkeskenyebb pontján csupán 3 mm széles. A hátsó szélvédő feletti légterelő a karosszéria alsó, padló alatti, sík burkolataival együtt komolyan csökkenti a légáramlások keltette menetzajokat.

A takumi (azaz japánul kézműves) mesterek a formatervezőkkel és a mérnökökkel közösen dolgozták ki az UX összes külső felületét. Munkájuk kiemelten fontos volt, hiszen 0,01 mm-es értékekről és méretpontosságról beszélünk, ami már az egyes karosszériaelemek préselését is komoly feladattá teszi. Az alapmodellhez járó 17×6,5 colos, ötküllős alumínium keréktárcsák aerodinamikus, úgynevezett Gurney-szárnyas formaterve egyszerre szolgálja a fékek hűtését, és a légellenállás csökkentését. A formaterv kifelé szívja a levegőt a kerék belsejéből, miközben a külső felületi áramlás követi a kerék felületét és csökkenti a légellenállást. Ezek az áramvonalas keréktárcsák válaszhatók ezüstmetál és sötét metálszürke színben is. Az exkluzív F Sport csomag részeként az UX elérhető (nem aerodinamikus) 18 colos alumínium keréktárcsákkal is.

MINI-Mountex együttműködést jelentettek be

Idén ősszel együttműködésbe kezd a MINI és a kiváló minőségű túra és outdoor felszereléseket kínáló Mountex. A brit prémiumgyártó és a hazai alapítású, évtizedes múltra visszatekintő üzletlánc első lépésként egy kivételes autós kalandozásra invitálja a természet szerelmeseit.

A MINI és Mountex első közös programjukban nyereményjátékot hirdetnek, melynek szerencsés nyertese a brit prémiumgyártó első plug-in hibrid modelljét, a MINI Cooper S E Countryman ALL4 modelljét viheti el egy őszi hosszú hétvégére, a kifejezetten a MINI modelljére szabott AUTHOME® tetősátorral felszerelkezve.

A MINI modellek legendásan agilis, gokartos vezetési élménye tavaly nyáron lépett új dimenzióba: a MINI Cooper S E Countryman ALL4 bevezetésével a kivételes MINI életérzés szinte hangtalan működéssel, vérpezsdítően intenzív teljesítmény-leadással és zéró károsanyag-kibocsátással párosult. A modell piaci bevezetésével a brit prémiummárka legtágasabb és legsokoldalúbb modellje a környezetbarát, hosszú távon fenntartható mobilitás úttörőjévé válik. A MINI első plug-in hibrid modellje a letaglózóan sportos agilitás ígéretével és a zéró emissziójú, tisztán elektromos meghajtás lehetőségét kínálja az épített és az építetteken túli utakon is.

A nyertes a 2018. október 20-23-ai hosszúhétvégén indulhat kalandozásra az egyedi fejlesztésű AUTOHOME® tetősátorral felszerelt, összkerékmeghajtású MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellel. A két személy számára tökéletes szálláshelyet kínáló tetősátor különleges kiadását az AUTOHOME a MINI dizájncsapatával karöltve készítette el. A nyitott állapotban 94 centiméter belmagasságú tetősátor az üveggyapot tetőnek és a prémium minőségű szövetből készült „oldalfalaknak” köszönhetően az innovatív kiegészítő nem csupán tökéletesen eső-, hó- és viharbiztos, de optimálisan szellőzik, kiválóan tartja a hőt és zajszigetelt is. A tetősátor ezen felül számos komfortnövelő megoldással, például ablakokkal, szúnyoghálóval és akkumulátoros LED-lámpával, valamint a fel- és lemászást segítő alumíniumból készült, masszív létrával is felszerelt.

Érkezik az új Ford S-MAX és Ford Galaxy, új technológiákkal és hajtásláncokkal

A Ford továbbfejlesztette a stílusos S-MAX és a tágas Galaxy modelleket, amelyek ezentúl még kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást, élvezetesebb teljesítményt és kifinomultabb működést kínálnak az európai vásárlók számára.

A Ford S-MAX és Galaxy kínálatában most először jelenik meg a Ford modern 2,0 literes EcoBlue dízelmotorja, ami 150-240 lóerős teljesítménytartományban rendelhető meg; az autó felszereltsége egy fejlett, új nyolcfokozatú sebességváltóval bővül, ami a stílusos és ergonomikus Sebességváltó Forgókapcsolóval kezelhető.

Az autó új technológiái között megtalálható a nyolcfokozatú automatához rendelhető, az araszoló városi forgalomban is használható, Stop & Go funkcióval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, a holttérbe belépő járműveket nagyobb távolságból érzékelő Holttérfigyelő, valamint a kilátást javító új Ford ClearView ablaktörlő rendszer is.

“Fejlett hajtásáncaiknak és az autózást minden helyzetben megkönnyítő vezetéstámogató technológiáiknak köszönhetően az egyedülállóan stílusos S-MAX és a rendkívül praktikus Galaxy ezentúl még jobb ajánlatnak számít” – nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „2,0 literes Ford EcoBlue motorjaink és nyolcfokozatú automata sebességváltónk a benzinmotorok élvezetes gázreakcióit és teljesítményét kínálják, jóval csekélyebb üzemanyag-fogyasztás mellett.”

Mindkét autóban olyan kifinomult technológiák működnek, mint például az Adaptív Fényszórórendszer, ami a mindenkori közlekedési viszonyokhoz igazítja a fénycsóva irányát, miközben a Vakításmentes Távfény funkció segítségével kiküszöböli a szembejövő autósok elvakítását, vagy éppen a Merőleges Parkolás funkcióval kiegészített Aktív Parkolóasszisztens, ami a vezető kormánymozdulatai nélkül végzi el a parkolási manővert.

A SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer segítségével az S-MAX és a Galaxy vezetője egyszerű hangutasításokkal is kezelheti az audiorendszert, a navigációt vagy a klímaberendezést. A SYNC 3 színes, 8 colos érintőképernyője a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is használható, és a berendezés kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto rendszerekkel.

Erős és takarékos

A Ford S-MAX és a Galaxy vásárlói ezentúl 150 és 190 lőerős változatban – sőt 240 lóerős Bi-turbo kivitelben is – megrendelhetik a 2,0 literes EcoBlue dízelmotort, ami egy nagyobb lökettérfogatú erőforrás teljesítményét, forgatónyomatékát és menetdinamikáját kínálja – egy kisebb blokk üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása mellett. Az új motorváltozatok már megrendelhetőek, és ősz végére érkeznek meg a magyar márkakereskedésekbe

A tükörszimmetrikus szívónyílás-kialakításnak köszönhetően optimális légszállítást biztosító, integrált szívórendszer, a csekély tehetetlenségű turbófeltöltő és az eddiginél közvetlenebb, csendesebb és precízebb adagolású, nagynyomású üzemanyag-befecskendezési rendszer révén a motor megfelel a legszigorúbb Euro 6 károsanyag-kibocsátási normáknak (a WLTP átszámítás alapján is). Az alapkiépítésben alkalmazott SCR emisszió-csökkentő rendszer hatékonyabban csökkenti NOx-kibocsátást.

A Ford 240 lóerős, 2,0 literes EcoBlue Bi-turbo erőforrásában egy kisméretű, nagy nyomású turbótöltő és nagyobb méretű, alacsony nyomású turbótöltő párosa gondoskodik arról, hogy az erőforrás kis fordulatszámon is gyorsan reagáljon a gázparancsra, és komolyabb forgatónyomatékkal lendítse meg a járművet. A magasabb fordulatszám-tartományokban már a nagyobb méretű turbó is elegendő töltőnyomást szolgáltat ahhoz, hogy a motor elérje a csúcsteljesítményét, így az autó simán és egyenletesen gyorsul.

A Ford új, nyolcfokozatú automata sebességváltóját úgy tervezték, hogy tovább csökkentse az autó üzemanyag-fogyasztását, mégis gyors gázreakciókat és sima, gyors fokozatváltásokat biztosítson. A váltómű legfontosabb jellemzői:

Adaptív Kapcsolási Ütemezés, ami az egyéni vezetési stílusok felmérésével optimálisan időzíti a sebességfokozatok kapcsolását. A rendszer felismeri, ha az autó hegymenetben, lejtőn vagy éles kanyarban halad, és ennek megfelelően állítja be a megfelelő sebességfokozatot a stabilabb haladás és az élvezetesebb vezetési élmény érdekében
Adaptív Kapcsolásvezérlés, ami a jármű és környezete információi alapján az éppen megfelelő tengelykapcsoló-nyomást alkalmazza, hogy a fokozatok kapcsolása mindig sima és zökkenőmentes legyen. A technológia az autós vezetési stílusához is képes hozzáigazítani a fokozatváltás simaságát
Az S-MAX és a Galaxy modellekhez hatfokozatú manuális sebességváltó is rendelhető, és az extrák listáján az Intelligens Összkerékhajtás is szerepel, ami észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását a négy kerék között.

Modern rendszerek

A Ford S-MAX és Galaxy mind a vezető, mind pedig az utasok számára magasabb szintű kényelmet nyújt, amit a fejlett technológiák egész sora biztosít.

A nyolcfokozatú automata sebességváltóhoz ACC rendszer társítható, aminek segítségével az S-MAX és a Galaxy kényelmes és biztonságos követési távolságot tart az előtte haladó járműtől. A rendszer Stop & Go funkciója az araszoló nagyvárosi forgalomban szükség esetén akár állóra is fékezi az autót, majd automatikusan újra elindítja, ha a megállás nem tartott 3 másodpercnél tovább. Az ennél hosszabb egy helyben állás után a vezető a kormánykeréken elhelyezett gombbal aktiválhatja újra a rendszert, vagy úgy, hogy finoman a gázpedálra lép.

Mindkét modellben fejlettebb lett a Holttérfigyelő (BLIS) technológia, ami immár hamarabb figyelmezteti a vezetőt a holttérbe belépő járművekre. Az új Változtatható Hátsó Távolság funkció révén a BLIS akár már 18 méteres távolságból is képes észlelni a másik járművet.

Igazi újdonságnak számít a Ford ClearView ablaktörlő rendszer, ami az ablaktörlő lapátok karjaiba épített, nagy nyomású, több fúvókás mosóberendezés segítségével alaposabban tisztítja a szélvédőt, javítva ezzel a kilátást, és hatékonyabban használva fel az ablakmosó folyadékot.

A vezetők ezentúl a járműinformációkat is könnyebben olvashatják le az alapáron kínált 4 colos, színes LCD-kijelzőről, ami a műszeregységben kapott helyet. Az autóhoz egy kifinomult, 10 colos, személyre szabható digitális műszer-kijelző is rendelhető, amelyen animációként jelenik meg a sebességmérő és a fordulatszámmérő.

Az Aktív Zajkioltás technológiája immár alapáras az S-MAX Vignale kivitelben, illetve a 240 lóerős EcoBlue Bi-turbo motorral felszerelt S‑MAX és Galaxy modellekben.

A karosszériaszínek listáján új tétel a Chrome Blue és a Diffuse Silver árnyalat, és az S-MAX ST-Line modellek féknyergei sportos, vörös fényezést kapnak.

LEGFRISSEBB

George Russell diadala Ausztriában: óriási csatában nyerte meg az Osztrák Nagydíjat

0
George Russell folytatta remek formáját a 2026-os Forma–1-es Osztrák Nagydíjon, és a pole pozícióból rajtolva megszerezte idei második futamgyőzelmét. A Mercedes brit pilótája végig...

TESZTJEINK