Főoldal Blog Oldal: 360

MINI Clubman-nel utazott Gennaro Contaldo Budapesten

A világhírű olasz sztárséf és étteremtulajdonos, Gennaro Contaldo budapesti látogatása során egy MINI Clubman-nel utazott.

gennaro-contaldo-mini-clubman-autoaddikt

A világhírű olasz sztárséf és étteremtulajdonos, Gennaro Contaldo, Jamie Oliver mentora novemberben látogatást tett a budapesti Jamie’s Italian étteremben, hogy személyesen is találkozhasson az idén májusban megnyitott üzlet sikeres csapatával. Az idén 67 éves Gennaro Contaldo a gasztronómia egyik ikonikus alakja.

Már 8 éves korától érdekelte a főzés és az olasz konyha világa. Az Amalfi-part kis falujában, Minoriban nőtt fel, ahol édesapját vadászútjaira, míg édesanyját helyi gyógynövénybeszerző sétáira kísérte el. A 60-as évek végén Nagy-Britanniába költözött, ahol kezdetben az antik kereskedelemmel foglalkozott, majd egy idő után úgy érezte, nem tud ellenállni az amalfi-parti konyha hívásának. Gasztronómiai karrierje a St. Johns Wood-i éttermekben indult el, de az igazi fordulópontot az Antonio Carluccio Neal Street-i éttermében eltöltött idő hozta meg számára. Antonio-val életre szóló barátságot kötött, számos tv-szereplésüket, önálló, nagy sikerű tv-műsorok követték a BBC-n. 1999-ben Passione néven saját éttermet nyitott, majd a 2000-es évektől folyamatosan több szakácskönyvet jelentetett meg, melyekben mindig az olasz ízek és a főzés szenvedélye álltak a középpontban. Ezidáig összesen öt könyve jelent meg, a legutóbbi éppen 2016-ban.

Jamie Oliverrel a 1990-es évek során találkozott és kötött barátságot. Ma, Gennaro Contaldo a brit sztárséf mentora, aki világszerte folyamatos tanácsadással, személyes jelenléttel és szakmai támogatással segíti a Jamie’s Italian éttermek működését. A 2016 májusában Budapesten megnyitott Jamie’s Italian-ben tett őszi látogatása is a magyar csapat megismeréséről szólt. Szenvedélye, stílusa, jó tanácsai valódi motivációt jelentenek az étterem teljes személyzete számára. A novemberi látogatás egy különleges ebéddel indult, ahol a sajtó képviselői kérdezhették Gennarot a terített asztal körül ülve, majd a vérbeli olasz sztárséf legutóbbi szakácskönyvét dedikálta a budavári egységben.

Gennaro Contaldot budapesti látogatása során egy új MINI Clubman modell szállította. A MINI és a Jamie Oliver által fémjelzett étterem, mint két lendületes és stílusos brit márka nem először működnek együtt Magyarországon. A Jamie’s Italian 2016. májusi megnyitójának teljes hetében MINI Drive Me Home szolgáltatást vehettek igénybe az étterem vendégei, valamint a magyar és szlovák meghívott újságírók. Gennaro Contaldo látogatása kiváló alkalmat jelentett az együttműködés folytatására. „Nagyon örülünk a MINI jelenlétének, úgy érezzük, ez a stílusos brit márka tökéletesen illeszkedik a Jamie Oliver étterem hangulatához és filozófiájához, illetve a vendégeink is nagyra értékelik a Drive Me Home szolgáltatást. Gennaro Contaldo is nagy örömmel vette, hogy egy laza eleganciájú MINI Clubman állt rendelkezésére budapesti látogatása alkalmával. Bízom benne, hogy a jövőben is izgalmas projektek kapcsán dolgozhatunk együtt a MINI-vel!“ – mondta el Juhász Emese, a Jamie’s Italian étteremet is üzemeltető Zsidai Csoport marketing és kommunikációs vezetője.

A MINI az új Clubman-nel egy új korszakot kezdett meg 2015 végén, immár a prémium kompakt kategória karakteres képviselőjeként. A hatajtós kialakítás, a MINI személyre szabhatósága, a 136-231 lóerőig terjedő MINI TwinPower Turbo motorkínálat, illetve a modellhez rendelhető különleges felszereltségek a prémium kategória igazi egyéniségévé avatják. A Clubman sikerét jól jelzi, hogy 2016. január-október időszakában már közel 50 ezer darabot értékesítettek belőle világszerte, miközben a kínálat csúcsát képező MINI John Cooper Works Clubman modell még csak most érkezik a piacokra.

Peugeot 3008 DKR a Dakar 2017 színeiben

2016 szeptemberében a Peugeot bemutatta a versenygépet, amellyel a Dakaron szerzett bajnoki címét szeretné megvédeni. A négy pilóta keze alatt meg is kezdődött a felkészülés, és most már elérkezett az idő, hogy az autó magára öltse harci öltözetét.

peugeot-3008-dkr-2017-dakar-autoaddikt

Mindannyian készen állnak: a tavalyi bajnok Stéphane Peterhansel-Jean-Paul Cottret páros; a nyári Silk Way Rally győztese, a Cyril Despres-David Castera duó, a Marokkó Rallyn második helyet szerzett Carlos Sainz-Lucas Cruz kettős, akárcsak Sébastien Loeb és Daniel Elena.

November 23-án rendezik meg a verseny útvonalának részletes bemutatásáról szóló hivatalos Dakar 2017 sajtótájékoztatót. Ebből az alkalomból a Peugeot 3008 DKR versenyautót már az új külsőbe öltöztetve, a támogatók, vagyis a Total, a Red Bull, a Sparco és a BFGoodrich színeiben állítják ki.

Gonosz manók szabotálják a Ford-gyártósorok működését

Íme, Xabier Garciandia, akinek mindennapos feladatai közé tartozik, hogy szó szerint szabotálja a világ egyik legmodernebb Ford autógyárának működését – méghozzá azzal, hogy titokban hibás alkatrészeket és nem odavaló részegységeket helyez a szerelőszalagra.

ford-szereloszalag-autoipar-autoaddikt

Xabier azonban nem az elvetemült riválisok megbízásából tesz ilyesmit. Munkája fontos szerepet játszik abban, hogy a Ford megbizonyosodjon arról: az üzemben gyártott új autók megfelelnek a vállalat szigorú minőségi előírásainak.

Az iparágban a Ford alkalmazza először azt a Vizuális Ellenőrző Rendszert, amely lefényképezi, ellenőrzi és nyomon követi a Valencia üzemben évente készített 400.000 személyautó és haszongépjármű, valamint 330.000 motor minden egyes alkatrészét. A ‘Gonosz Manó Tesztek’ praktikus megoldást jelentenek az új gyártási eljárás hibátlan működésének ellenőrzésére.

“A Vizuális Ellenőrző Rendszer alapvető fontosságú ahhoz, hogy minden autóba pontosan a hozzá való, hibátlan alkatrészek kerüljenek” – magyarázta el Garciandia, a Ford Európa Vizuális Ellenőrző Rendszerének műszaki szakembere. “A ‘Gonosz Manó Teszt’ segítségével biztosak lehetünk a rendszer hibátlan működésében. Ez egy izgalmas játék, de a tétje nagyon is komoly. A csapat mindig fellelkesül, amikor kiszúrjuk valamelyik odacsempészett alkatrészt, miközben napról napra gonoszabb módszerekkel teszteljük a rendszert.”

A Valencia mega-üzemben a Ford több modellt gyárt, mint bármelyik más európai létesítményében; itt készül a Kuga, a Kuga Vignale, a Mondeo, a Mondeo Vignale, a Galaxy, az S-MAX, a Transit Connect és a Tourneo Connect, emellett pedig a Ford 2,0 literes és 2,3 literes EcoBoost motorjait is Valenciában gyártják. A Vizuális Ellenőrző Rendszer kéthetente több mind egymilliárd fotót készít, azaz többet, mint ahány képet az európaiak az Instagramra töltenek.* Ezek segítségével összetett, 3,150 képből álló digitális fotó is készül, aminek segítségével a mérnökök azonnal, már a szerelőszalagon felfedezhetik az esetleges eltéréseket.

Valenciában a rendszer már többféle hibás alkatrészt is felfedezett – rossz motoralkatrészt, nem oda illő kormánykereket, sőt műszerfalat is –, most pedig a Ford az összeszerelési folyamat mind a 34 állomásán bevezeti a ‘Gonosz Manó Tesztet’, és idővel világszerte meghonosítja majd ezt a vizsgálatot gyártási folyamataiban.

“Ma már mindenki digitális kamerákat használ, amivel teljesen átformáltuk a mindennapos fotózást és videózást; most pedig az autó- és a motorgyártást alakítjuk át a segítségükkel” – vélekedett Garciandia. “De még a tesztet is muszáj tesztelnünk – ehhez pedig ezt az egyszerű, de praktikus módszert választottuk, ami szerintünk egyedülálló megoldás az autóiparban.”

A Ford egy sor szigorú – és egyes esetekben szokatlannak tűnő – minőségellenőrzési módszert honosított meg gyárában, ahol 40 másodpercenként gördül le egy új jármű a szerelőszalagról.

Például:

• Ultraérzékeny mikrofonokkal ellenőrzik a motorok elektromos csatlakozásainak beszerelését
• “Motor-hallgatók” ellenőrzik minden új Ford Focus RS erőforrásának hibátlan működését
• Strucctollakkal porolják le fényezés előtt az autók karosszériáját
• Az iparágban elsőként alkalmazott digitális kamera rendszer felismeri a karosszéria fényezésének esetleges hibáit
• Az autók audio-tesztrendszere olyan körülményeket szimulál, mint amikor a felhasználók Bluetooth-on keresztül játszanak le zenét
• A modern vezetősegítő technológiákat virtuális úttesztekkel értékelik

Los Angelesben leplezték le az akár 300 kilométeres hatótávot is teljesíteni tudó Volkswagen e-Golfot

A Volkswagen november 17-én, a Los Angeles-i Autószalonon egy világpremier keretében mutatta be az e-Golf modell legújabb generációját.

volkswagen-e-golf-300km-hatotav-autoaddikt

Ez a Zero Emission Vehicle elődjéhez képest magasabb teljesítménnyel, megnövelt hatótávval és jövőbemutató felszereltséggel érkezik. Döntő jelentőségű a hatótáv terén kínált plusz: az e-Golf egy akkumulátortöltéssel – vezetési stílustól és a légkondicionáló berendezés használatától függően – az ügyfelek számára mérvadó éves középértékként immár akár 200 kilométert is megtehet, ezzel mintegy 50 százalékkal növelve hatótávját.

Hatótávja az Új Európai Menetciklus (New European Driving Cycle; NEDC) alapján akár a 300 kilométert is elérheti, a négyajtós e-Golf így a legideálisabb választás mindazoknak, akik különösen igényes és nulla károsanyag-kibocsátású gépkocsival kívánják kifejezésre juttatni a környezet védelme iránti elkötelezettségüket. A Volkswagen olyan új lítiumion-akkumulátorral szereli fel a 2017-es modellévre kifejlesztett e-Golfot, amelynek energiatároló képessége 24,2-ről 35,8 kilowattórára nőtt. Az új akkumulátor a gyorstöltő-állomáson (egyenáram/40 kW) egy óra alatt 80 százalékig feltölthető, míg éjszaka vagy a munkahelyen a fali töltőről (Wallbox) (váltakozó áram/7,2 kW) kevesebb, mint hat óra alatt 100 százalékra, indulásra készre tölthető.

Az energia az eddigieknél is dinamikusabban alakul vonóerővé, az elektromos motor teljesítménye ugyanis immár 100 kW, azaz 15 kilowattal több az e-Golf első változatáénál. Ezzel együtt 270-ről 290 Nm-re emelkedett az elektromos gép maximális forgatónyomatéka. Az e-Golf átlagos elektromosáram-fogyasztása 12,7 kilowattórára (NEDC) adódott 100 kilométerenként, helyi szinten károsanyag-kibocsátás nélkül. A Volkswagen a 2017-es modellévre az e-Golf menetteljesítményein is javított, a nulla emissziójú négyajtós modell így álló helyzetből mindössze 9,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 150 kilométer/óra.

A Volkswagen csupán egy hete mutatta be a Golf széles körű frissítését, amelynek fejlesztései az e-Golf legújabb változatában is megjelenik, köztük az új tervezésű teljes-LED fényszórókkal és a szintén teljes LED hátsó lámpákkal szerelt orr- és farkialakítással.

Az e-Golf további újdonsága az Active Info Display digitális műszeregység, emellett a világ első elektromos autója, amelynek infotainment-rendszere mozdulatvezérléssel is kezelhető. Az új Discover Pro rendszer szintén a szériafelszereltség része, emellett az e-Golf az
e-Remote (egyebek mellett az akkumulátortöltés és az állóhelyzeti légkondicionáló berendezés indítása/leállítása) és a Guide & Inform online-szolgáltatásokat, valamint az
App-Connect okostelefon-csatlakoztatást (a MirrorLink/Android, CarPlay/Apple és Android Auto/ Google rendszerekkel) is kínálja.

A 2017-es modellévre az e-Golf vezetői segédrendszereinek kínálata is bővült, így már a közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist) (részben automatizált vezetés 60 kilométer/óráig), a városi vészfék-funkcióval (City Emergency Braking) kiegészített Front Assist új gyalogosfelismerő funkciója (Pedestrian Monitoring) és a vészhelyzet-asszisztens (Emergency Assist, az autó automatikus lefékezése például a vezető cselekvőképtelensége esetén) is rendelkezésre áll.

[TESZT] Suzuki Jimny 1.3 VVT 4WD Style – a mára klasszikussá lett terepes

Akadnak hobbiterepjárók, és vannak ízig-vérig terepes karakterrel, 4×4 hajtással felvértezett munkagépek – nos, a több, 45 éves múltra visszatekintő Suzuki Jimny valahol a két kategória között foglalja el mára már állandósult pozícióját.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-009

Tény, hogy az 1968 óta mindösszesen három generációt megért, Samurai (alapvetően a tengerentúli területeken), Caribbean, Santana, Sierra, Potohar, míg Indiában Maruti Gypsy, illetve Ausztráliában Holden Dorver párhuzamos márka- és típusneveken futó modell magas számú eladásokat produkált, nemzetközi szinteken. Mígnem 1997-ben a Tokyo Motor Show-n bemutatkozott a jelenleg is gyártásban lévő hármas széria, máris elkönyvelték a popularitás mikéntjét, s lássuk be, nem sokat tévedtek: kicsit különc, egyedi, és kellemesek a terepes képességek. Legalábbis ezt állította a szakvélemény, s úgy döntöttünk, utánajárunk a valóságnak. Vajon tényleg belevaló terepes a Suzuki Jimny?

Töretlen népszerűség a terepesek körében

Sokunknak ismerős lehet a formavilág, hiszen jelenleg is viszonylag sűrűn találkozunk szembe a modellel a közutakon, természetesen Jimny, de Samurai kivitelekben is. Jellegzetes kialakítást hordoz a kocsiszekrény, a magas építés, a kissé kocka-jellegű fazon mind-mind a korábban is már jól bevált terepes fazon trendjét követik.

Persze ugyan teljes körű átalakítást biztosító ráncfelvarrást nem könyvelhet el a modell, de az biztos, hogy a front rész kissé legömbölyített élei, a hangsúlyos fényszorótestek és a némi sportos beütést sugalló légbeömlő rácsozatok feldobják a megjelenést, míg a kicsiny hűtőmaszk csík öt részre tagolt, középen Suzuki-logót felvonultató egysége inkább az amerikai klasszikus Jeep-vonalat idézi, úgy a hatvanas-hetvenes évek tájékáról

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-006

Ráadásul a motorháztető folytatásaként van jelen a hűtő rácsozása, ami szintén egyedibbé teszi a megjelenés ezen részletét, a lökhárító felső kiképzésénél pedig az autó méretéhez képest tekintélyes beömlőt találunk.

Külsőleg-belsőleg minden megvan az pozitív összképhez. De vajon hogyan teljesít terepen?

Oldalról szemlélődve ismét visszatérünk kiindulópontukhoz, mely szerint a Jimny valódi terepjáró: a tradicionális vonalvezetés jelenléte mellett a sárvédőívek mérete, illetve a jól kivehető hasmagasság is azonnal szembeötlő; csakúgy, mint a hátsó pótkerék sziluettje (sajnos mára kezd kimenni a divatból a farrészre applikált lecsupaszított, vagy akár burkolattal ellátott kiegészítő).

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-007

A 2250 milliméteres tengelytáv remekbeszabottan egészül ki a 190 milliméteres alvázmagassággal, így a terepjárási képességek kitűnőek – próbáltuk a Jimny-t szélsőséges terepes, illetve kevésbé elvetemült terepviszonyok közt, valóban nem igazán jelentett gyakorlati gondot az autó számára a gyárilag megadott 34 fokos első, illetve 46 fokos hátsó terepszög.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-008A futómű egyébként elöl, illetve hátul is háromágú teleszkópos merev tengelyekkel operál, a felfüggesztések viszonylag kemény, pattogós rugózást produkálnak aszfalton, ugyanakkor terepen perfektül simítják ki a kellemetlenebb szinteltéréseket, illetve úthibákat. Az autó paramétereihez képest nagy, 1670 milliméteres magasság révén óvatosságra inthet a masszívabb oldaldőlésszögek áthidalása, ugyanis a kaszni jelentős kilengései visszafogottabbá teheti a terepezésre kiéhezett sofőrt.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-004

A hátsó kiképzés hordozza egytől egyig a klasszikusnak számító Suzuki terepjárós vonulatot, az irányjelzők kialakítása a lökhárítóba integrálva található, míg a helyzetjelző illetve a tolatófény a két szélen helyezkedik el. Természetesen a csupasz pótkerék, közepén egy műanyag tartólemezzel adja a far arculatának szinte 100 százalékát, a csomagtérajtó oldalra nyílik, szintén hagyományörző jelleggel.

Könnyed vezethetőség, viszont luxus nuku

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-011Jól látszik, hogy az enteriőr megtervezésénél sokkal inkább a célirányos praktikum volt a fő célkitűzés, mint a komfort, vagy a kifinomult minőségi anyagok alkalmazása. Utóbbi kettő valójában felesleges is lenne, hiszen a Jimny leginkább a puritán jellegű szabadban kivitelezendő kihívásokról szól, s vajmi kevés esély van arra, hogy valaki kizárólag csak városi, elővárosi autózásra használja az autót. Tehát nincs szükség bőrbelsőre, vagy néhol már-már felesleges számba menő vezetést megkönnyítő asszisztensekre és funkciókra, az alapvető offroad körülményekre optimalizált felszereltség összetevőui (például az összkerékhajtás kapcsolója) viszont jelen vannak.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-010

A kormány kézre esik, a kormányzás lágy, néha túl puha, amely terepen ugyan kellemes, viszont aszfalton már megvannak a hátulütői – gondoljunk csak a hirtelen kormánymozdulatok kimenetelére magas építésű karosszéria esetén. Az ötsebességes manuális váltó karja pont annyira hosszú, amennyire az átlagos testméretekkel rendelkező vezető mindenkori üléspozíciója megkívánja, tehát szinte bármelyik állásból könnyedén elérhető, kezelhető, kapcsolható.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-001

Az ülések egyébként kényelmesek, legalábbis az első fotelek ülő- és hátlapjai jól tartják a hátat, kellemes utazást biztosítanak, míg a hátsó, leginkább kettő átlagos, vagy inkább kistermetű felnőttre méretezett ülősor inkább rövidebb távolságok tekintetében nevezhetőek komfortosnak. A csomagtér mindössze 113 literes, nőhet a kapacitás, ha lehajtjuk a hátsó, osztható üléseket, ekkor akár 816 litert is elérhetünk.

Egyértelmű: nem országútra és autópályára tervezték a Suzuki Jimny-t, de bárhol helyt áll

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-013Gyárilag 1090 kilogramm önsúllyal rendelkezik a Suzuki Jimny, a kocsiszekrényt pedig egy 1328 köbcentiméteres négyhengeres benzinmotor mozgatja. Az erőforrás maximális teljesítménye 85 lóerőben van meghatározva, ez pedig kereken 6000-es fordulatszámon áll rendelkezésre.

A forgatónyomaték átlagos, de nyilván nem is játszik kiemelkedő szerepet a Jimny révén; 110 Newtonméter 4100-as fordulatszámon. A kis terepjáró országúton kulturáltan viselkedett, 90 kilométer/órás átlagtempónál már 3000 felett forgott ugyan a főtengely ötödik fokozatban, de a motor- illetve menetzaj elfogadható értékeken belül maradt.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-012

Megváltozott viszont a helyzet, ahogy autópályán kezdtük kiaknázni a lehetőségeket: 130 kilométer/órás sebességnél már 4400-ig kúszott a fordulatszámmérő mutatója, ami relatíve magas érték, jött is a kissé hangoskodó motorzaj. Természetesen ekkor már a fogyasztás is megugrott jelentősen, autópálya körülmények közt 8.1 liter pillanatnyi fogyasztást regisztráltunk (enyhe emelkedőn), viszont sík úton sem apadt 7.8 liter alá az üzemanyagfelhasználás. Valamivel barátságosabb volt a helyzet országúton: itt 90 kilométer/óránál 6.4 litert mértünk, ami tulajdonképpen még mindig magasnak tűnhet, de már kezdi közelíteni az elfogadható értéket. Egyértelműen a fenti méréseket kétkerékhajtás profil mellett végeztük.

Életérzés erdőn-mezőn

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-014Felmerül a kérdés: beszélhetünk-e a Suzuki Jimny esetében klasszikus megközelítésről? Mindenképp, főként, ha figyelembe vesszük az autó közel fél évszázadra visszatekintő múltját. Azt sem szabad elfelejtünk, hogy a „terepes” definiálás ténylegesen korrekt terepjáró képességeket takar, valamennyivel túllépve a hobbi SUV kategórián – de persze ez az egész Jimny-t körülölelő hangulaton és fizimiskán is tükröződik. Érdemes beruházni rá, ha mondjuk sokat járjuk az erdők kietlen, rosszabb minőségű ösvényeit, irtásait, másodmagunkkal a négy évszak bármelyikében több rövidebb-hosszabb kiruccanást tervezünk (nem csak) hobbijelleggel, illetve akkor, ha egész egyszerűen egy funkcionalitásra kiélezett olcsó céljárművet szeretnénk, amellyel néhanapján jóleső érzés lehet dagonyázni sáros, süppedős útviszonyok között – ne felejtsük el, hogy az offroad környezet megköveteli a terepgumikat (tesztelt modellünk félterepgumikkal volt felszerelve). A Suzuki Jimny jelenleg egy felszereltségi csomagban kapható a hazai márkakereskedésekben (lásd tesztmodellünket – 1.3 VVT 4WD JLX), így az autó ára 4 604 000 forint.

suzuki-jimny-teszt-matei-bence-camera-kft-autoaddikt-002

Suzuki Jimny 1.3 VVT 4WD Style specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 1328 cm3

Maximális teljesítmény: 85 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 110 Nm @ 4100 ford./perc

Erőátvitel: kapcsolható összkerékhajtás, ötfokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3545 mm

Szélesség: 1600 mm

Magasság: 1670 mm

Tengelytáv: 2250 mm

Gumik mérete elöl: 205/70 R15

Gumik mérete hátul: 205/70 R15

Tömeg, üresen: 1090 kg

Tömeg, teljes terheléssel: 1420 kg

Csomagtartó mérete: 113 liter, 816 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 40 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 140 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 14.1 s (gyári), 13.8 (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.9 l/100 km

Országúti: 6.4 l/100 km

Vegyes: 7.0 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 8.9 l/100km

Országúti: 6.0 l/100km

Vegyes: 7.1 l/100km

COkibocsátás: 162 g/100km

Bővebb információ a Suzuki hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSONMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

[TESZT] Ford Mondeo 2.0 Titanium Hybrid – nagyautót, városba? Itt az egyik remek megoldás

Nem a méretezésével, vagy épp manőverezhetőségével fog domborítani a Ford Mondeo Titanium Hybrid, bár egyikkel sincs kifejezett probléma. Itt az előnyök elsősorban a gazdaságos üzemeltetés, valamint a költséghatékony szervizelésben rejlenek.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-006

Bár még annyira újkeletű Magyarországon, vagy inkább úgy fogalmazzunk: Európában a Ford Mondeo Titanium Hybrid jelenléte, hogy igazándiból nincsenek tapasztalatok arra vonatkozóan, mi és mennyire igényli a (kötelező) karbantartást. Csak tippelni lehet erre, s ha a Toyota hibridjeit górcső alá vesszük, bizony optimálisak a kilátások.

De hogy is jön ide a Toyota? Azon felül, hogy a világ elsőszámú hybrid gyártóját ismerhetjük a brandben, messzeföldön híresek a Priusok, Aurisok, Yarisok – tehát azok a modellek, amelyekből létezik hibrid hajtással felvértezett verzió – kiterjesztett szervizintervallumukról, megbízhatóságukról, hosszú szavatosságukról. Napestig lehetne sorolni.

S mi az összefügés? Mindössze annyi, hogy a Toyota a Fordnak nem kevesebb, mint 21 különböző, a hibrid meghajtáshoz kapcsolható szabadalmat adott el, e szabadalmak pedig a vadonatúj Ford Mondeo Hybrid-ben is fellelhetők. Gyakorlatilag az egész úgy néz ki a tervezőasztalon, mint a Toyota Prius hajtáslánca, természetesen személyre, testre szabva.

Jól bevált hajtáslánccal

A Ford idestova 10 éve fejleszti a Ford Mondeo Titanium Hybrid, vagyis az amerikai Fusion-t, amely ugyebár testvérmodellje az európai Mondeo néven futó alternatíváknak.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-010

Ennek a fejlesztésnek nyilván folyamatosan megvan a maga gyümölcse, s valamilyen szinten örülhetünk annak, hogy nemrégiben érkezett meg a Ford Mondeo Titanium Hybrid hazánkba is, hiszen egy jóval kiforrottabb konstrukciót kapunk kézhez, mint a több évvel ezelőtti variáció esetében lett volna.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-009Elég az hozzá, hogy a Ford Mondeo Titanium Hybrid tehát Toyota hybrid hajtásláncot használ. Tehát a négyhengeres benzinmotor Atkinson-alapokon nyugszik, ehhez csatlakozik a full hybrid hajtás, amivel az autót természetesen lehet teljesen elektromos módban is vezetni (EV), ezzel rengeteg üzemanyagot spórolva. Mivel a tisztán elektromos hatótáv nincs összesen 30 kilométer (egyelőre), ezért zöld rendszámmal nem érhető el a Ford Mondeo Hybrid, talán a következő aktuális facelift majd hordoz ilyesmit is magában.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-003

Nyilván innentől kezdve magától értetődik, hogy a Ford Mondeo Titanium Hybrid magában hordozza a teljes hibrid hajtás minden tulajdonságát, a pozitívumokat és a negatívumokat is beleértve. Az indulások minden esetben rendkívül kifinomultak, általában teljesen elektromos üzemben kezdünk, még akkor is, ha télvíz idején startolunk kültérről. Igaz, ilyen esetekben jóval rövidebbre redukálódik az akkumulátor által biztosított EV menetidő, de annyi baj legyen. A lendület felvétele a fontos, s mint minden hibrid hajtás esetében, e téren lehet a legtöbb üzemanyagot megspórolni. Gondoljunk csak a városi, dugókban araszolgatós közlekedésre.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-008Itt jön képbe máris a címben szereplő, magának kissé ellentmondó frázis, miszerint egy nagyautó igenis lehet jó városi alternatíva. Bár a Ford Mondeo Titanium Hybrid pár centiméter híján 5 méter hosszú, ezzel együtt remekül manőverezhető, jól parkolható (segít a folyamatok kivitelezésében a számtalan integrált elektronika és asszisztencia). Ugyanakkor a leghatékonyabb irányt nyilván a hibrid hajtás terén kell keresnünk, hiszen a városi átlag tesztjeink során nem haladta meg az 5.2 litert, ami kifejezetten illusztris végeredmény.

A hibrid hajtás tehát a Toyota irányvonalát viszi tovább, melyhez egyértelműen hozzátartozik a 2 literes, belső égésű és Atkinson-ciklusos benzinmotor, valamint a társított villanymotor is. Önindító nincsen, elasztikus startot kapunk, valamint a folyamatos együttműködés elve is ugyanez. A benzinmotor szimplán 140 lóerőt tud mozgósítani, a 3 fázisú, állandó mágneses villanymotor 120 lóerős szólóban. Az összteljesítmény viszont nem 260, hanem 187 lóerő lesz, köszönhetően a 47 lóerőre szavatolt hibrid akkumulátornak.

Luxusérzetet kapunk a Ford Mondeo Titanium Hybrid enteriőrjében, köszönhetően a minőségi anyaghasználatnak

A Ford Mondeo Titanium Hybrid beltere teljes mértékben prémium hatással kecsegtet, nincsenek túlzó, a hibrid-mivoltot harsogó részletek, megoldások.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-011

Ennek folyományaként a kijelzők együttesének mindegyike a lényeget közvetítik, a műszeregység átlátható, érthetően sorakoznak egymás mellett párhuzamban. Mindennek megvan tehát a maga helye és rendeltetése, értve ezalatt az infotainment által közvetített adathalmazt is.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-005

Teljes értékű alsó-középkategóriás autó a Ford Mondeo Hybrid, nagyautós, fejdelemi kényelemmel. Túlzás nélkül, ugyanis a 2850 milliméteres tengelytáv érezteti a hátsó lábtér tekintetében hatását, nem beszélve a bőségesen mért, 910 milliméteres belmagasságról, vagy a hátsó szekcióban mért majd’ 250 milliméteres térdterekig.
Persze a Ford Mondeo Titanium Hybrid -nek is megvannak a maga hátulütői, legfőképp a férőhely terén: a csomagtér mindössze 383 literes, ami jóval alulmarad a kategória hagyományos értelemben vett versenyzőitől, de sajnos vagy nem sajnos – itt a hibrid hajtás miatt meg kell hoznunk azért némi kompromisszumot.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-012A Ford Mondeo Titanium Hybrid a Mondeo-paletta egyetlen négyajtós kivitelű verziója, ami kifejezetten jó lehet azoknak, akik a tradicionális szedán-fazont részesítik előnyben vásárláskor. Ugyan a gumiabroncsok, illetve a könnyűfém keréktárcsák méretezése szembe ötlően eltér a kellemesebb 17-18 col átlótól, a Ford Mondeo Titanium Hybrid sportos, ízléses és elegáns tud maradni a maga mivoltában – főként, ha figyelembe vesszük az 1501 milliméteres magasságot a kecsesség fogalomkörét kimerítve.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-002

Mennyiért vihető haza?

10 690 000 forintról indul a Ford Mondeo Titanium Hybrid ára, a hibrid hajtás csak és kizárólag a Titanium csomag mellé rendelhető.

ford-mondeo-titanium-hybrid-matei-bence-autoaddikt-004

2016 Ford Mondeo Titanium Hybrid specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres benzinmotor indirekt befecskendezéssel+elektromotor

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 187 LE @ N/A ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 300 Nm @ N/A ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, fokozatmentes CVT automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4867 mm

Szélesség: 1911 mm

Magasság: 1501 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Első gumik mérete: 215/60 R16

Hátsó gumik mérete: 215/60 R16

Tömeg, üresen: 1579 kg

Megengedett össztömeg: 2250 kg

Csomagtér kapacitása: 383 liter

Üzemanyagtartály mérete: 51 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 187 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.2 s (gyári mérés), 9.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 3.5 l/100 km

Országúti: 3.2 l/100 km

Vegyes: 4.0 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 2.8 l/100 km

Országúti: 5.0 l/100 km

Vegyes: 4.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 99 g/km

Bővebb információ a Ford hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSONMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte2

Megmutatjuk a MINI John Cooper Works Rally-t, a márka vadonatúj versenyautóját

Hamarosan érkezik a MINI Motorsport sikertörténetének következő nagyágyúja, amely kevesebb, mint két hónap múlva, már a 2017-es Dakar Ralin első éles bevetésére indul. Íme a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally.

mini-john-cooper-works-rally-dakar-2017-autoaddikt

A MINI évtizedeken átívelő, legendás motorsport-történelmében új fejezet veszi kezdetét: elkészült a brit prémiumgyártó legújabb és legtehetségesebb versenyautója, a MINI John Cooper Works Rally. Új négykerekű bajnok van születőben…

MINI John Cooper Works Rally: az elkövetkező évek versenyautója

A vadonatúj MINI John Cooper Works Rally premierjével a MINI Motorsport a versenysportok iránti hosszú távú elköteleződését nyomatékosítja, amelyben a tereprali-szereplés, az FIA Világkupa, a világ legkeményebb motorsport-eseményeként számon tartott Dakar Rali és a legújabb megbízhatósági megmérettetés, a legendás Selyemútról elnevezett Silk Way Rally egytől egyig kiemelt jelentőséggel bír.

A 2017-es MINI John Cooper Works Rally a MINI és az X-raid istálló közösen megtervezett, számtalan technológiai újítással felvértezett versenyautója, amelynek célja, hogy a brit prémium márkát ismét a motorsportok csúcsára repítse. A vadonatúj MINI Countryman kiváló műszaki alappal szolgált a dinamikus élsportoló megépítéséhez, a MINI John Cooper Works Rally pedig egy egészen egyedülálló tereprali-versenyautóként öltött testet.

Egy olyan versenyautó megépítése, amely a világ minden táján sikerrel veszi az akadályokat és képes a tereprali legkeményebb csapásait is túlélni, már önmagában komoly kihívás. Minden részletében továbbfejlesztett járműtechnológiai arzenáljával a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautót azonban már a kezdetektől fogva úgy tervezték és építették meg, hogy elődmodellje világraszóló sikertörténetét is felülmúlja majd.

A MINI és elsőszámú motorsport-partnere, az X-raid istálló a jövőben még tovább fejleszti és finomítja majd a vadonatúj versenyautó technológiáit, hogy a MINI John Cooper Works Rally a világ minden táján legendás elődmodelljei méltó utódjaként szállhasson versenybe. A motorsport csúcsán dolgozó szerelőbázisok átfogó versenysport-tapasztalatainak felhasználásával mindeközben a MINI sorozatgyártású járműveinek megbízhatósága, teljesítménye és hatékonysága is még tovább tökéletesedik majd.

MINI John Cooper Works Rally: átfogó fejlesztés és finomhangolás

A MINI John Cooper Works Rally a brit prémiumgyártó vadonatúj fejlesztésű versenyautója, amelyet az aktuális MINI ALL4 Racing továbbgondolásával, széleskörű fejlesztési tapasztalatokra építve álmodtak meg a mérnökök. A vadonatúj MINI Countryman műszaki alapjaira épített versenyautó minden tekintetben megfelel a négykerekű versenysportok szabályrendszerét összeállító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA – Fédération Internationale de l’Automobile) biztonsági előírásainak és versenyfeltételeinek.
A MINI John Cooper Works Rally tervezési, fejlesztési és összeszerelési folyamatait a mérnökök folyamatos elemzések és átfogó vizsgálatok mentén, az elődmodell széleskörű újragondolásával végezték. A vadonatúj, minden tekintetben átgondolt, lebilincselő menetteljesítményre képes versenyautó megépítésekor mindenekelőtt a következő hat területre koncentráltak a tervezőmérnökök:

Aerodinamika
Hőelvezetés
Súlyelosztás
Alacsonyabb súlypont
Átdolgozott bukócső és karosszériaváz
Újraprogramozott motorvezérlés

Ezen kulcsfontosságú területek tökéletesítésébe számtalan, tervezéssel és teszteléssel töltött órát invesztáltak a készítők, hogy a MINI John Cooper Works Rally elődjénél jelentősen jobb teljesítményt és alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást produkáljon. A változtatások eközben a versenyautó vezethetőségére is jótékony hatással voltak, hiszen a menetstabilitás, a tapadás és az agilitás is minden korábbinál magasabb szintre emelkedett. A legváltozatosabb terepeken és a legextrémebb vezetési szituációk közepette tesztelve – esőben, hóban és sivatagi hőségben, a puha homoktól kezdve egészen az iszapos mocsárig, folyómedrekből egészen 3 000 méteres tengerszint feletti magasságokig – a szerkezeti felépítés és a teljesítmény-leadás terén eszközölt változtatások együttesen rendkívüli előnyökkel szolgáltak.

Külső kialakítás

A MINI John Cooper Works Rally karosszéria-kialakítása egyértelműen a vadonatúj MINI Countryman hamisítatlanul egyedi vonásait tükrözi, amelyet már sorozatgyártott formájában is a tökéletes kezelhetőség és a lélegzetelállító agilitás kettőse jár át. A vadonatúj versenyautó külső kialakításának tökéletesítésébe rengeteg időt és energiát fektettek az X-raid istálló mérnökei, akik a MINI tervezőmérnökeivel számtalan munkaórát töltöttek a BMW Group központi szélcsatornájában, hogy a versenyautó aerodinamikájának tökéletesítésével a lehető legalacsonyabbra csökkentsék a modell légellenállását.

Figyelembe véve, hogy a MINI John Cooper Works Rally külső méretei minden tekintetben megegyeznek az elődmodell azonos értékeivel, az FIA pedig az előző évekhez hasonlóan idén is részletekbe menően szabályozza a versenyautó erőforrásának teljesítményét és az autó össztömegét, a MINI John Cooper Works Rally még tovább optimalizált aerodinamikája a lapos, nyílt terepeken jelentős mértékben növeli az autó végsebességét és menetstabilitását. A légellenállási együttható módszeres csökkentése az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztási értékekben és a hajtáslánc elemeinek még hatékonyabb hűtésében is visszaköszön.

A MINI John Cooper Works Rally karosszériaelemeit kompozit anyagok felhasználásával, így például szénszálból és kevlárból formázták meg a tervezők, miközben az aerodinamikailag optimalizált alvázborítást is az ultrakönnyű anyagok keverékéből állították össze. A szénszál és a kevlár átfogó alkalmazása számos előnyt rejt magában: azon túl, hogy az erős, rendkívül masszív anyagok a pilótának és navigátorának plusz biztonsági védelmet nyújtanak, még tovább csökkentik a jármű saját tömegét és növelik a karosszéria merevségét. Az ultrakönnyű, egyrészes karosszériaelemek ráadásul sokkal könnyebben leszerelhetők, sérülés esetén pedig gyorsabban és egyszerűbben helyettesíthetők.

Az alváz alatt kialakított borításban immáron az engedélyezett három pótkerék mindegyike elfér, a kerékcseréket pedig a pilótafülkéből működtethető két hidraulikus emelő hivatott megkönnyíteni. A MINI John Cooper Works Rally elődmodelljének alváza alatt csupán két pótkerék fért el, így azáltal, hogy a harmadik pótkerék a csomagtérből a padló síkja alá költözött, még lentebb került a versenyautó súlypontja és még tovább optimalizálódott az első és a hátsó tengely közötti súlyelosztás, amely ugyancsak kiválóbb menetstabilitást és menetteljesítményt eredményez.

A MINI John Cooper Works Rally versenyautót a sorozatgyártásban elérhető MINI John Cooper Works modellek vadonatúj árnyalatai és stíluselemei díszítik, amelyek még tovább hangsúlyozzák az új technológia sportosságát. A MINI ALL4 Racing utódja a MINI John Cooper Works karosszéria-fényezési paletta exkluzív, Rebel Green elnevezésű lopakodó-zöld árnyalatát kapta, amelyet a MINI John Cooper Works portfólió rendhagyó, Chili Red fantázianevű vörös teteje és vadonatúj versenycsíkok hoznak kontrasztba. Az X-raid istálló versenycsapatai a Rebel Green lopakodó-zöld karosszéria-fényezés alternatívájaként a Chili Red vörös, a White Silver fehérezüst és a Light White halvány fehér árnyalatokat is választhatják majd. A versenyautó külső kialakítását a MINI karosszéria-tervező részlegének szakembereivel szoros együttműködésben alkották meg a mérnökök, a vadonatúj MINI Countryman sokrétű, függőleges elrendezését így a versenyautó is maradéktalanul megörökölte, a lökhárítóktól, a hűtőrácstól és a motorháztetőtől kezdve, az oldalfal és a hátfal kialakításán át, egészen a lámpákig, a tetősínekig és az oldalsó irányjelző panelekig. A hamarosan rajthoz álló versenyautó alatt vadonatúj kialakítású könnyűfém keréktárcsák gurulnak, amelyeket a MINI John Cooper Works paletta exkluzív keréktárcsa-garnitúráiról mintáztak a készítők.

A MINI John Cooper Works Rally külső kialakításának megtervezésekor a mérnökök szigorúan ragaszkodtak a „forma követi a funkciót” alapelvhez, a versenyautó karosszériáján így a vadonatúj MINI Countryman összes egyedi eleme visszaköszön. A lökhárítók és a kerékjárati ívek hangsúlyos kialakítása eközben a vadonatúj MINI Countryman jellegzetes kvalitásait nyomatékosítja. A karosszéria a kerékjárati íveknél a legszélesebb, bőséges helyet kínálva a hűtőlevegő légbeömlőinek és kivezető nyílásainak.
A motorháztetőt a jobb kilátás érdekében alacsonyabbra helyezték, amellyel még inkább előtérbe kerül a karosszéria széles terpesztése és a versenyautó aerodinamikáját optimalizáló MINI John Cooper Works ALL4 Exterior Optic Pack karosszériacsomag. Az alváz alatt kialakított pótkerék-tároló rekesz oldalsó borításait a MINI John Cooper Works Rally saját stíluselemeként ugyancsak légbeömlőkkel látták el.
A tetőbe a mérnökök egy plusz légbeömlőt integráltak, amelyet két oldalról a vadonatúj MINI Countryman eredeti tetősínjei foglalnak keretbe. A hátfal a MINI modelljeire jellemző lépcsőzetes kialakítást kapta, a MINI John Cooper Works ALL4 Exterior Optic Pack karosszériacsomag méltó lezárásaként magabiztos kiállást sugallva.

Felfüggesztés és merevítések

Hogy minden vezetési szituációban garantálni tudja a pilótafülkében ülők biztonságát és hogy a versenyszabályzat előírásainak is maradéktalanul megfeleljen, a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautó egy csőváz-szerkezetű, bukócsővel kiegészített speciális karosszériaváz-keretre épül. A rendkívül merev csőváz-szerkezetet a mérnökök a tereprali extrém igénybevételeit szem előtt tartva, a németországi Bürenben székelő CP Autosport karosszériaváz-építő műhellyel közösen fejlesztették ki.

Miközben a csőváz-szerkezet a hajtásláncot is védő karosszéria-elemeket is tartja, az erőforrás az első segédvázban kapott helyet. A MINI elsőszámú motorsport-partnereként ismert X-raid istálló mérnökei úgy tervezték meg az első segédvázat, hogy az könnyedén leválasztható legyen a központi keretről, így az első segédváz és az erőforrás szükség esetén mindössze egy óra alatt teljesen leszerelhető.

A vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautó felfüggesztését a Reiger Racing Suspension szállította. Mindkét tengely négy állítható futóművet kapott (kerekenként kettőt-kettőt), amelyek biztosítják a versenyszabályzatban engedélyezett 250 milliméteres maximális rugóutat. A hatdugattyús féknyergek mindegyik kerék mögött 320 milliméteres, lyuggatott féktárcsákat szorítanak. Annak érdekében pedig, hogy a fékrendszer az órákon át tartó kemény igénybevétel és a legmagasabb külső hőmérséklet ellenére is állandó teljesítményt nyújtson, a hátsó féknyergeket levegő- és vízhűtéssel látták el.

Erőforrás és áttétel

Az azonnali gázreakciókban, a letaglózó teljesítmény- és forgatónyomaték-leadásban, valamint a legendás megbízhatóságban megmutatkozó példaértékű erőforrás-teljesítményről a BMW Group legkorszerűbb motorcsaládjának TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres dízelmotorja gondoskodik. A hosszú távú megmérettetésekre felkészített, 2 993 köbcentis szárazkarteres erőforrás a 38 milliméter átmérőjű levegőszűkítőnek köszönhetően percenkénti 3 250 főtengely-fordulatnál 340 lóerő maximális teljesítményre, percenkénti 1 850 főtengely-fordulattól pedig mintegy 800 Nm csúcsnyomaték leadására képes.

A MINI John Cooper Works Rally versenyautó motorházteteje alá a BMW Group TwinPower Turbo erőforrása a lehető legkiválóbb választás volt. Eme erőteljes, forgatónyomatékban gazdag technológia számtalan alkalommal segítette már győzelemre a brit prémiumgyártó színeiben versenyző csapatokat. Az egészen alacsony főtengely-fordulatnál jelentkező csúcsnyomaték az erőforrás legendás megbízhatóságát nyomatékosítja, amely minden terepen kiváló szolgálatot nyújt, legyen szó akár több ezer méteres tengerszint feletti magasságokról, sziklás hegyvidékekről vagy hosszan elnyújtott kavicsos egyenesekről. A motor kiegyensúlyozott teljesítménye a sivatagi dűnéken is megmutatkozik, miközben a versenysportra optimalizált erőforrás rekord alacsony üzemanyag-fogyasztása ugyancsak jelentős fejlődés.

Az üzemanyag-fogyasztás terén elért jelentős javuláshoz a motorvezérlő elektronika vadonatúj programozása is nagymértékben hozzájárul: a teszteléssel töltött számtalan munkaóra versenykörülmények között is elérhető technológiai áttöréseket hozott, kiváltképp a több ezer méteres tengerszint feletti magasságban.

A 2017-es Dakar Rali körülbelül 3 000 méteres tengerszint feletti magasságba kalauzolja fel az indulókat Bolívia hegységeiben, ahol a levegő alacsonyabb oxigéntartalma az emberre kevésbé jelentős mértékben, a motortechnológiára azonban már annál inkább káros hatással van, minden megtett kilométerrel rohamosan rontva az erőforrás teljesítményét. Hogy kiaknázzák az erőforrás kevesebb oxigén következtében fellépő teljesítmény-hanyatlását, a mérnökök úgy állították be a MINI John Cooper Works Rally versenyautó szívének motorvezérlő elektronikáját, hogy az minden vezetési szituációban biztosítsa a modell maximális teljesítményét és vezethetőségét.

A MINI John Cooper Works Rally a világszerte hatalmas tiszteletnek örvendő ALL4 intelligens összkerékhajtást is megörökölte, amelynek köszönhetően a brit prémiumgyártó az utóbbi években magabiztosan uralta az összkerékhajtású tereprali-versenyautók mezőnyét.

A motorból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot az AP Racing versenykuplungja továbbítja a differenciálművek felé, a SADEV hatsebességes szekvenciális váltóján keresztül. A teljesítményt és a nyomatékot mindkét tengelyen teljesen összezárható, SADEV központi egységgel működő, olajhűtésű Xtrac differenciálművek osztják el a kerekek között, a terepviszonyoktól és a vezetési szituációtól függetlenül.

A MINI Motorsport és a MINI John Cooper Works rajongóinak szívverését a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautó kipufogórendszere is felgyorsítja majd: a rendszert az Akrapovič kifejezetten a brit prémiumgyártó élsportolójához készítette.
Pilótafülke

A brit prémiumgyártó a vadonatúj versenyautó pilótafülkéjét is teljesen újratervezte. A szénszálból készült műszerfal három részre oszlik: a vezető előtti, a központi és a navigátor előtti részre, a kijelzők pedig mindhárom területen kizárólag a legfontosabb információkra koncentrálnak. A vezető az aktuális sebességi fokozatot, a fordulatszámmérő LED-skáláját és a váltásra figyelmeztető jelzéseket, míg a navigátor a navigációs rendszer információit látja maga előtt. A sebességmérő, az olajnyomás-mérő, az egyes folyadékok hőmérsékletének ellenőrző műszerei és az elektronikusan vezérelt funkciók kivétel nélkül a központi kijelzőn jelennek meg.

MINI John Cooper Works Rally: a verseny folytatódik

A versenysportos sikerek eléréséhez elengedhetetlen feltétel a technológia folyamatos fejlesztése, finomhangolása és tesztelése. A vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautó jelenleg a tesztelés végső fázisában jár, mielőtt másfél hónap múlva rajthoz áll a hosszú távú motorsport-megmérettetések legkeményebb kihívásaként számon tartott Dakar Rali 2017-es felvonásán. A vadonatúj technológiát a MINI mérnökei az X-raid istálló szervizbázisával együttműködve nem csupán az éles bevetések alkalmával, de az elkövetkező években mindvégig folyamatosan fejlesztik és tökéletesítik majd.

„A MINI és az X-raid istálló közötti kiváló partneri viszony szinte már legendás. 2012 és 2015 között vállvetve küzdöttük fel a brit prémiumgyártót a motorsport csúcsára, a Dakar Ralin és az FIA Cross Country Rali Világkupában aratott egymás utáni négy abszolút győzelemmel írva tovább a márka több évtizedre visszatekintő versenytörténetét. A jövőben ugyanezt az irányt kívánjuk folytatni, a MINI John Cooper Works versenytechnológiájában rejlő kivételes menetteljesítményt bizonyítva. A vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautó képében a MINI egy tökéletes gépet készített ahhoz, hogy új fejezetet nyisson a márka sikertörténetében” – fogalmazott a vadonatúj technológiáról Sebastian Mackensen, a MINI igazgatója.

„Azáltal, hogy a híres MINI John Cooper Works almárka a terepralik és a megbízhatósági versenyek olyan kimagasló eseményein is rajtrácsra gurul, mint a Dakar Rali és a Silk Way Rally, a brit prémiumgyártó a lélegzetelállító motorsportok iránti mély elköteleződését hangsúlyozza. A versenyszellem mindig is a MINI márkaarculatának és termékeinek része lesz. A 2017-es Dakar Rali mindazonáltal rendkívül kemény megmérettetés elé állítja majd a gyártót és a MINI John Cooper Works Rally versenytechnológiáját. A Dakar Rali a hosszú távú motorsport-versenyek csúcsa, ahol a stressz, a kimerültség és az embertelen körülmények együttese nem csupán az indulókat, de a technikákat is próbára teszi. Tökéletes alkalom arra, hogy a MINI Motorsport és a MINI John Cooper Works almárka újfent bizonyítsa kvalitásait” – zárta gondolatait a brit prémiumgyártó igazgatója.

Az X-raid istálló a MINI elsőszámú motorsport-partnere, aki széleskörű versenytapasztalatával napjaink egyik legsikeresebb csapatait állítja a négykerekű megmérettetések rajtrácsaira, az elmúlt években pedig a brit prémiumgyártót is számtalan trófeához segítette hozzá. Sven Quandt, az X-raid istálló vezérigazgatója a következőképpen nyilatkozott a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally versenyautóról:

„A MINI John Cooper Works Rally egyszerűen fantasztikus versenyautó: szinte mindenben különbözik elődmodelljétől, amelyet a MINI mérnökeivel szorosan együttműködve minden téren továbbfejlesztettünk és tökéletesítettünk. Egy ízig-vérig terepre tervezett versenyautó, amelyet minden részletében átgondoltunk és szélcsatornában is teszteltünk. Az autó minden korábbinál kiválóbb alaktényezővel bír, amelynek – és számos más funkciónak – köszönhetően a modell teljesítménye is jelentős mértékben növekedett. A szélcsatornás finomhangolás egyik legnagyobb előnye a magasabb végsebesség és a 140 km/óra feletti intenzívebb gyorsulás, amelyek az elődmodellhez képest ugyancsak nagymértékben javultak. Azáltal pedig, hogy körülbelül 50 kilogrammnyi terhet a jármű középső részén jó fél méterrel alacsonyabban helyeztünk el, a versenyautó súlypontja minden korábbinál lentebb került – ezzel nem csupán a jármű kezelhetősége, de menetkomfortja is jelentős mértékben javult. A versenyautó a sziklás terepek éles kanyarjait is gond nélkül fűzi fel, az alacsonyabb súlypont miatt pedig minden tereppel könnyebben birkózik meg. Egy szó mint száz, a vadonatúj MINI John Cooper Works Rally egy minden tekintetben újragondolt, vérpezsdítő izgalmakat tartogató gép lett” – mondta Sven Quandt.

MINI John Cooper Works Rally: műszaki adatok

Erőforrás: a BMW Group soros hathengeres dízelmotorja TwinPower Turbo technológiával
Maximális teljesítmény: 340 lóerő percenkénti 3250 főtengely-fordulatnál
Csúcsnyomaték: körülbelül 800 Nm percenkénti 1850 főtengely-fordulattól
Összlökettérfogat: 2993 ccm
Levegőszűkítő: 38 milliméter átmérőjű
Végsebesség: körülbelül 184 km/óra
Váltó: hatsebességes szekvenciális
Fékrendszer: mindegyik keréken hatdugattyús féknyergek elöl levegőhűtéssel, hátul levegő- és vízhűtéssel; mindegyik keréken 320 x 32 milliméteres féktárcsák
Hosszúság / szélesség / magasság: 4350 / 1 999 / 2 000 milliméter
Tengelytávolság: 2900 milliméter
Nyomtáv: 1736 milliméter
Tömeg: 1952,5 kilogramm
Üzemanyagtartály térfogata: körülbelül 385 liter
Vázszerkezet: acélcsövezésű karosszériatartó-keret és bukócső kompozit anyagokból készült karosszériaelemekkel
Gumiabroncsok: BF Goodrich 245/80 R16 méretben

Rászoruló családnak ajándékozott autót a Lada magyarországi képviselete

A Lada és a Class FM közös jótékonysági akciója keretében egy rászoruló család kapott autót.

lada-raszorulo-csalad-autoaddikt

Az autó az első hazai Lada, egy Kalina Kombi, amit a márka újkori történetében először helyeztek forgalomba Magyarországon. Pár hete egy ország sírta végig a perceket, amikor a család megtudta, hogy ők kapják a nyereményt. A valódi átadás ma történt, megható történet következik.

Minden 2015. december 16-án kezdődött. Ekkor mutatkozott be itthon újra az orosz márka és itt leplezték le azt a Lada Kalina Kombit, amit elsőként helyeztek forgalomba Magyarországon. Az első hazai Lada néhány út után az Autó-Motor magazinhoz került fél éves tartós tesztre, ahol kiválóan teljesített.

Nyár végén visszakerült a Kalina az importőrhöz, aki elkezdett gondolkodni azon, hogy a jövőben hol lenne a legjobb helye a sokat bizonyított autónak. Egy biztos volt: jótékonysági célra szeretnék felajánlani. Így amikor meghallották a Morning Show-ban felmerült ötletet, miszerint milyen jó lenne egyszer nem szerencse alapon dönteni, hanem egy valóban rászorulónak autót adni, nem is volt kérdés, azonnal jelentkeztek.

Így kezdődött a Lada és a Class FM közös jótékonysági akciója, ahol három hét alatt több mint kétezer történet érkezett a felhívásra. Nagyon nehéz volt a választás, de végül egy borsodi család mellett döntöttek. Juditék nehéz körülmények között, egészséges gyermekük mellett egy halmozottan sérült fiút nevelnek, akit speciális iskolába hordanak. Illetve hordanának, ha lenne saját autójuk. Eddig innen-onnan kért kölcsön autókkal próbálták megoldani a helyzetet, de nagyon nehézkesen ment, Norbika sokszor nem jutott el az iskolába. Reménytelenségükben egy sokadik autó nélküli napon sírva döntötték el, kiveszik gyermeküket az iskolából. A sírás oka nem sokkal később a boldogság lett. Rákóczi Feri gurult be a házuk elé a hőn áhított Ladával, a család pedig a zokogástól szó szerint szóhoz sem jutott. (A korábbi, vonatkozó Morning Show adásrészlet itt található.)

Most is hasonlóan zajlottak ez események. Judit és az egész család határtalanul hálás és boldog volt, nem győztek köszönetet mondani az akció résztvevőinek. Akik nem voltak kevesen, hiszen a Lada és a Class FM mellett benzinkártyát, téli gumikat, biztosítást, motorolajat és sok más ajándékot is kapott a család.

„Különleges nap számunkra a mai. A Ladának vannak elvitathatatlan előnyei. Beszélhetnünk az áráról, az alacsony üzemeltetési költségekről, az erős motorról, a robosztus felépítésről, a rossz utakra tervezett futóműről és számos más remek tulajdonságáról. Azonban most nem ez, vagy nem csak ez a lényeg. Lehetőségünk volt segíteni és megtettük, mert a Lada nem csak az autóról, vagy autózásról, hanem az emberekről, az embereknek szól. Megkönnyíti az életüket, segít A pontból B pontba, vagy, ahogy most is, egyről a kettőre jutni. Felemelő érzés, hogy tudtunk adni. Balesetmentes vezetést és örömteli Ladázást kívánunk a családnak!” – tette hozz Markó Zoltán a Lada Hungary projektigazgatója.

[TESZT] Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 – visszatér a hőskor?

Elöljáróban kellemes élmények övezték a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 egyhetes vendégeskedését az Autóaddikt.hu-nál. Közhely lenne, ha azt harsognánk: kellemesen csalódtunk az oroszok büszkeségében, de tény, hogy több ponton is igazán izgalmas autót rittyentettek a tervezőmérnökök.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-001

Ne asszociáljunk feleslegesen régi korok Ladájára, valamint ne vonjunk párhuzamot mondjuk a 2107-essel. A Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 teljesen más kategória, és talán jobb is, ha a letűnt korok emlékeit elraktározzuk valahol, és néhanapján lesepregetjük azokat. Persze a mai kor Lada fanje nem marad magára, hiszen a Niva-utód 4×4 még ténylegesen hordoz a régi fílingből ugyebár. De az más tészta, majd érkezik hozzánk hamarosan olyan is, lehet készülni.

Elég az hozzá, hogy a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6-on remekül látszik a Renault-fúzió minden nyoma, jó értelemben véve persze. Igaz, hogy az autó formaterve nem a legfrissebb, igazán belevaló szedán fazon, jól bevált lépcsőshátú kaszni, s mivelhogy szeretik ezt Európa keletibb régióiban (és még máshol is, világszerte) a siker a márka hazai importőre szerint már idejekorán borítékolható volt. Ha már párhuzam a Renault-val, akkor leginkább ugorjon be a Thalia, vagy ha a szintén Renault-közeli élményeket sorjázzuk, legyen Logan. Nem szoktunk hasonlítgatni, de a párhuzam szoros, épphogy árbéli differenciák akadnak. Azok viszont rendesen, nyilván itt a Thalia-ra gondolunk elsősorban.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-004

A Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 külseje magáért beszél tehát, semmi extra, semmi kirívó, pontosan olyan, mint amilyet megálmodunk akkor, ha a költséghatékony és szimplaság mintaképére faragott szedánunkat szeretnénk megvásárolni. Külső méretekben inkább kicsi, belső tekintetében viszont meglepően tágas a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6, 480 literes csomagterével egyenesen fokozhatatlan szinte kategóriájában.

Pont arra való, amire tervezték: személyszállításra. Mindezt költséghatékonyan

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-002Közepes minőségű anyaghasználatával a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 szintén nem mutat újat. Meg kell érteni, hogy egy Lada modellt alapvetően teljesen más szemszögből szükséges megközelíteni, félre kell tenni elsőként a sztereotípiákat, valamint szegmensen belül – ami azért valljuk be, szűk – kell vonogatni a párhuzamokat; ez igaz az egész Lada-szellemiségre kívül és belül egyaránt. Tehát a felületek kemények, kopogósak, akad azért néhol puhább részlet, az ülések kárpitozása sprődebb, de rendkívül ellenállónak tűnő. A kényelmi faktor optimális, a terek nagyok, a székek ülő- és hátfelülete is kellemes, alapszinten állítható, nincs túlbonyolítva.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-003Csakúgy, ahogy a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 műszeregysége sem: a közepesen nagy kormánykerék mögé applikált analóg alapkijelzők remekül közvetítenek, teszik a dolgukat, de középre azért kigondoltak egy LCD panelkát is, itt figyelemmel kísérhetjük a pillanatnyi átlagfogyasztást, illetve számos más, vezetéshez köthető infót is itt olvashatunk le menet közben. A kezelőszervek kézre esnek, minden átlátható és egyértelmű, minimális átszokást igényel a felépítés, ha másik autóból ülnénk át.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-006

És itt jön a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 egyik legnagyobb pozitívuma: ha egy magasabb felszereltségi szinttel bíró, akár magasabb kategóriájú autó volánja mögül ülünk át, túlzás nélkül állítható, hogy nincs akkora hiány- és minőségérzeti különbség, mint amekkorára számítanánk. Persze ahogy írtuk: át kell csoportosítani mindent magunkban, és objektív szemlélettel vizslatni az autó lényegiségét.

Komfort

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-008Kimondottan kíváncsiak voltunk arra, hogy a klasszikus, kályha-jellegű fűtés még létezik-e 2016 Ladájában? Örömmel jelentjük: létezik, sőt. 5-6 fokos külső hőmérséklet mellett, reggeli, kültéri indítás után alig kell eltelnie pár percnek, és a rendszer szinte maximumon ontja a meleg levegőt, mellé a korábbi Ladáknál még hallomásból sem ismert 1 fokozatú ülésfűtés is remekel – bekapcsolás után úgy 1 perccel már süti az ember derekát, kitűnő. Még mindig Szibériára tervezve, és ez nagyon tetszetős.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-010

Anno azt sem tudtuk, mi fán teremnek az automata váltók, néhányak kiváltsága volt csak ilyen autókat vezetni, birtokolni. Mára nem utópia, hogy a Ladák (párhuzamnál maradva: Dacia-k is) rendelhetők automatával.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-013

Ráadásul olyannal, amely szintén a Renault-tól lett áthozva, ők meg a Nissan-tól kapják, tehát végeredményben japán technológia dolgozik a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6-ban.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-011

Igaz, 4 sebességes a kiszerelés, de a fokozatok megfelelő áttételezést kaptak, úgyhogy bármilyen szituációban jól megtalálja a hajtáslánc önmagát. Finom fel- és visszaváltások, visszafogott zajszint jellemzi a váltó működését.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-01696 lóerős, Euro 6 besorolású 4 hengeres benzinmotor dolgozik a Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 orrában, 1598 köbcenti hengerűrtartalommal, 16 szeleppel. Nyomatékosnak is mondható az egyébként kimondottan rugalmas hajtás, 145 Newtonméternyi erőtartalék szunnyad a motorban; ez érezhetően elő is csalogatható.

Fogyasztás terén már nem annyira visszafogottak az adatok, próbáltuk a maximumot (vagy inkább a minimumot) kihozni az autóból.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-012

A városi 9.9 literes átlagot azért alulmúltuk, 8.5 liter/100 kilométerrel zártunk, a városon kívüli 5.6 liter lett. Ugyanakkor folyamatos, 90 kilométer/órás tempónál több ízben rögzítettünk 4.7-5.1 literes értékeket is.

Mert megéri a pénzét

Jöjjenek az árak: a tesztelt Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 alapáron 2 999 000 forintért vihető haza, míg az alapfelszereltséget jelentő Standard verzió (szintén 1.6 literes benzinessel, ugyanakkor 5 gangos manuálissal, mínusz 10 lóerővel) 1 999 000 forintot kóstál. Tehát a komfortnak, a kényelmes automataváltónak és kiegészítő extrának jelen esetben 1 millió forintos felára van mindössze.

lada-granta-sedan-teszt-autoaddikt-005

2016 Lada Granta Sedan Lux A/T 1.6 specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres benzinmotor

Lökettérfogat: 1596 cm³

Maximális teljesítmény: 96 LE @ N/A ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 145 Nm @ N/A ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 4 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4260 mm

Szélesség: 1700 mm

Magasság: 1500 mm

Tengelytáv: 2476 mm

Első gumik mérete: 185/55 R15

Hátsó gumik mérete: 185/55 R15

Tömeg, üresen: 1080 kg

Megengedett össztömeg: 1560 kg

Csomagtér kapacitása: 480 liter

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 168 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 13.1 s (gyári mérés), 12.7 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.5 l/100 km

Országúti: 5.6 l/100 km

Vegyes: 7.3 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 9.9 l/100 km

Országúti: 5.5 l/100 km

Vegyes: 7.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 164 g/km

Bővebb információ a Lada hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, Sony, KonzolvilágEPSONMyActionCam, Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Német Formatervezési Díjat kapott a Volkswagen Tiguan

A Német Formatervezési Tanács minden évben kihirdeti a Német Formatervezési Díjjal (German Design Award) kitüntetettek névsorát. Az idei évben a Volkswagen márka is a díjazottak között van, ugyanis a Volkswagen Tiguan-t választották a Szállítóeszközök kategória győztesévé. Ezzel a Tiguan egy igen tekintélyes és egyedülálló elismerést tudhat magáénak.

volkswagen-tiguan-2-0-tdi-dsg-4motion-teszt-autoaddikt-002

A Német Formatervezési Díj idán a Tiguan ötödik elismerése, melyet kiemelkedő formatervéért eddig elnyert. A Volkswagen formatervezési csapata Klaus Bischoff vezetésével elegáns megjelenést adott a népszerű kompakt SUV második generációjának, mely hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lett elődjéhez képest.

Az új Tiguan méretei többek között az MQB (Moduláris Keresztmotoros Platform) alkalmazásának köszönhetőek, eredményeként egy jellegzetes arányokkal és dinamikus formatervvel kombinált, izgalmas SUV megjelenés jött létre. Az orr-rész kialakításnál a hűtőrács lamellái és a LED fényszórók (a Highline változatnál a szériafelszereltség részeként) alkotta egység tovább hangsúlyozza a modellről alkotott erőteljes és robusztus összbenyomást.

A 2012-ben alapított Német Formatervezési Díj egyike a világ legtekintélyesebb formatervezési elismerésének, amely a szakértői körökön kívül is igen nagy megbecsülésnek örvend. A kitüntető címet a Német Formatervezési Tanács ítéli oda, amelyet 1953-ban alapítottak a Német Szövetségi Köztársaság parlamentjének kezdeményezésére. Ez a nemzetközi tanács mára a formatervezés területén a világ egyik vezető kommunikációs tudásközpontjává vált. A Német Formatervezési Díj átadására 2017. február 10-én Frankfurtban kerül majd sor.

LEGFRISSEBB

Mégsem búcsúzik az Audi a hagyományos motoroktól

0
Az Audi módosította korábbi stratégiáját, és továbbra is kínálni fog belső égésű motorral szerelt modelleket, válaszul a piaci igényekre. Az Audi három évvel ezelőtt még...

TESZTJEINK