Főoldal Blog Oldal: 365

Jelentős támogatás a BMW i3-ra – a kedvezmény mától vehető igénybe

A BMW i almárka 2014 novemberében jelent meg Magyarországon, és az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy a BMW Group jövőbe mutató BMW i modellje, mely a BMW márkán belül az innováció jelképe a magyar vásárlók bizalmát is elnyerte.

bmw-i3-rex-teszt-autoaddikt-001

A magyarországi értékesítésének további lendületet adhat az idén szeptemberben az Emobility Forum 2016 konferencián bejelentett állami támogatás, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 2016-ban és 2017-ben az elektromos autók vásárlásához nyújt majd. A támogatás mértéke az autó bruttó vételárának 21%-a, de maximum másfél millió Ft, mely legfeljebb 15 millió forint értékű tisztán elektromos meghajtású autókra igényelhető 2016. október 27-től.

A BMW Group Magyarország nagy örömmel és várakozással fogadja a Magyar Állam elektromos autókat támogató kezdeményezését, melynek bejelentése egybeesett a BMW i3 vadonatúj, 94 Ah-s akkumulátorral felszerelt modelljének hazai megjelenésével. A megnövelt kapacitású akkumulátorral akár 300 km megtételére is képes az autó, tisztán elektromosan, miközben környezetét egyáltalán nem szennyezi károsanyag kibocsátással.

2016. október 27-ével, az országosan induló programban lehet pályázni a másfél millió Ft összegű állami támogatásra, melyet a BMW Group Magyarország a 94 Ah-os BMW i3 modell esetében további 774 ezer forinttal támogat, így az autó eredetileg 12 264 000 forintos alapára, a 1 500 000 forintos állami támogatás mellett, további 774 000 forinttal válik kedvezőbbé, azaz a BMW i3 94Ah-s elektromos (BEV) modellje, a készpénzes vásárlók számára már 9 990 000 forinttól elérhető.

„Reményeink szerint a BMW i3-asra kialakított támogatási rendszer jelentős mértékben segíti majd a hazai értékesítést, és további vásárlói csoportok felé teszi majd vonzóvá a BMW i3-as modellt, valamint a BMW márkát. 2014 novembere óta a BMW i sikertörténetet ír Magyarországon is. A piaci bevezetést övező hatalmas érdeklődés után 2015-ben 49 db BMW i3-as modellt helyeztünk itthon forgalomba, további 7 db BMW i8-as mellett. Tavaly októberben a BMW i3-as modellje volt az első autó, ami zöld rendszámot kapott, ami az ingyenes parkolás és bizonyos adókedvezmények mellett nagyfokú láthatóságot eredményezett, így ma már egy BMW i3 a magyar nagyvárosi utcakép természetes része is lett. Az első teljes év sikerét 2016-ban jelentősen fokoztuk, hiszen a január-szeptember időszakban ügyfeleknek átadott 65 db i3-as egyértelműen azt jelzi számunkra, hogy az elektromos autókra Magyarországon is folyamatosan növekvő igény mutatkozik. A legújabb, 94 Ah-ás megnövelt hatótávval és akkumulátorkapacitással felszerelt BMW i3 érkezése, valamint a hamarosan megpályázható állami támogatás együttese további bővülést hozhat, ezért is döntöttünk úgy, hogy importőri részről is támogatjuk a jövő mobilitását jelentő modellünk értékesítését” – mondta el Mala Ferenc, a BMW i márkavezetője.

A Toyota újabb egy évre hosszabítja meg a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapat támogatását

A Toyota Central Europe az elmúlt öt év együttműködésének folytatásaként új Toyota személyautókat ad használatra a MOL-Pick Szeged férfi kézilabda csapatának.

mol-pick-szeged-toyota-egyuttmukodes-2017-autoaddikt

A gépkocsik ünnepélyes átadására október 27-én, azaz ma – két nappal a Telekom Veszprém elleni rangadó előtt – a Toyota hivatalos szegedi márkakereskedésében, a Toyota Kovács Autóház Dorozsmai úti telephelyén került sor.

A magyarországi értékesítéseit az év első kilenc hónapjában több mint 35%-al növelő világelső autógyártó, a Toyota hazai vezérképviselete 2011 ősze óta támogatja a MOL-Pick Szeged Kézilabdacsapatot. A mai autóátadással, különböző konstrukciókban, összesen 18 db Toyota (17 Avensis és 1 Verso) és 1 db Lexus (RX) márkájú gépkocsit kapott a csapat 1+1 éves használatra.

„Az elmúlt öt év folytatásaként örömmel hosszabbítjuk meg együttműködésünket a hazai és nemzetközi porondon egyaránt sikeres MOL-Pick Szeged férfi kézilabda csapattal. Kiemelten fontos számunkra, hogy a sportélet támogatásával széles generációkat inspiráljunk az aktív életmódra, miközben a tény, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtó sportolók Toyotát használnak a mindennapokban, hazai márkamegítélésünkre is érezhetően kedvező hatással van. Biztosak vagyunk benne, hogy az előttünk álló időszakban újabb közös sikereket fogunk elérni a sport és üzleti életben egyaránt” – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. Magyarországért felelős igazgatója.

„Megnyugtató érzés számunkra, hogy továbbra is élvezhetjük a világ legnagyobb autógyártójának támogatását. A Toyotának köszönhetően kiváló minőségű és megbízhatóságú autókat használhatunk nap, mint nap. A mai napon átvett legújabb modellek pedig további motivációt jelenthetnek játékosainknak, aminek különös aktualitást ad az idei év első, e hét szombaton esedékes MOL-Pick Szeged-Telekom Veszprém rangadója.– teszi hozzá Dr. Szűcs Ernő Péter, Pick Kézlabda Zrt. Igazgatóságának elnöke.

 „Immáron harmadik éve láthatjuk el a Toyota szegedi márkaképviseletét, és az elmúlt évek egyértelmű tapasztalata volt, hogy számos ügyfelünk kifejezetten büszke arra, hogy ugyanolyan autót használ, mint kedvenc játékosai. Mindez kétségtelenül hozzájárult szegedi értékesítéseink folyamatos, dinamikus növekedéséhez, amelynek révén a Toyota ma már az egyik vezető autómárka városunkban. A MOL-Pick Szeged játékosainak rendkívüli teljesítménye minket is inspirál mindennapi munkánk során, hiszen célunk, hogy mi is épp olyan kimagasló színvonalat képviseljünk ügyfeleink kiszolgálásában, mint a csapat teszi a pályán, vásárlóink megelégedettsége és számának növekedése pedig igazolni látszik, hogy jó úton járunk ennek elérésében.” – avat be Kovács Péter, a szegedi Toyota Kovács Autóház tulajdonosa és az ünnepélyes autóátadás házigazdája.

Hamarosan a fejlesztés végére ér az új Opel Insignia Grand Sport

Már a fejlesztés befejező stádiumánál tart az új Opel Insignia Grand Sport. Álcázása elrejti ugyan az Opel következő generációs zászlóshajójának eleganciáját a túlságosan kíváncsiskodó pillantásoktól – de azért világosan felismerhető az ötajtós limuzin valódi nagysága.

opel-insignia-camouflage-grand-sport-2017-autoaddik-1

Az Opel Insignia Grand Sport felépítése teljesen új, tengelytávja nőtt (több mint kilenc centiméterrel), viszont a jelenlegi Insigniánál csak 5,5 centiméterrel hosszabb, egy szűk centivel szélesebb és hárommal alacsonyabb. Megváltozott arányai minden eddiginél atlétikusabbá és jobb fellépésűvé teszik. Ám nem csupán sportosan néz ki – hanem olyan is! A mérnökök elé állított követelményjegyzék első pontjai között szerepelt a hatékonyság és a súlycsökkentés: könnyű anyagok alkalmazása 175 kilogrammot elérő mértékben vitte lejjebb az új generáció súlyát, ráadásul az optimális helykihasználás jóvoltából még tágasabb lett a belső tér. És persze telerakták az autót a legmodernebb technikával.

„Az új Opel Insignia Grand Sport neve egyben program: a Monza Concept hatékony dinamikája éppúgy benne van, mint büszkeségeink, a grandiózus Opel-klasszikusok, a Kapitän, az Admiral és a Diplomat“, mondta az Opel Group elnök-vezérigazgatója Dr. Karl-Thomas Neumann. „Jövendőbeli zászlóshajónk új nagyságot reprezentál – elegancia, könnyedség és sportosság képez maximálisan attraktív kombinációt.“

Az Insignia Grand Sport új fejezetet nyit a márka csúcsmodelljeinek történetében. Már a 2008-ban indult előd fejlesztése és designja is korszaknyitó volt az Opelnél – és rögtön meghódította a közönséget: a 2009-es „Év Autója” máig több mint 900 ezer vevőre talált. A 2013-as IAA-n pedig a látnoki Monza Concept nyújtott bepillantást az automobilizmus jövőjébe, hiszen ez a könnyű, atlétikus, hatékony és kiválóan csatlakoztatható tanulmány a holnap villámemblémás modelljeit előlegezte meg. Ugyanezen filozófiát követte az új Astra, amelyet rögtön megválasztottak 2016 Év Autójának. Most pedig a következő potenciális sikertípus, az Insignia Grand Sport folytatja következetesen a sort.

opel-insignia-camouflage-grand-sport-2017-autoaddik-2

Az Insignia Grand Sport folytatja az Astra új generációjával elkezdett fejlődést – csak egy fokkal magasabb szinten. Az új fejlesztésű autó kívül-belül nagyobb az aktuális Insigniánál. Csúcsmodellhez illően modern a technikája is, ugyanakkor hű marad a márka hitvallásához, amennyiben széles vevőkörnek tesz elérhetővé és megfizethetővé mobilitást és iránymutató fejlesztéseket. Ezáltal jóval drágább járművek elegáns alternatívája az Insignia Grand Sport.

Az Opel Insignia Grand Sport hivatalos világpremierje 2017. márciusában, a Genfi Autószalonon lesz.

589 kilométeres hatótávolságot produkál a Honda Clarity Fuel Cell

Az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala nyilvánosságra hozta a Honda Clarity Fuel Cell hivatalos adatait. Az ügynökség mérései alapján a Honda üzemanyagcellás járműve akár 589 kilométert is megtehet egyetlen tankolással, míg kombinált fogyasztása csupán 3,46 l/100 km.

honda-clarity-fuel-cell-autoaddikt

A Clarity Fuel Cell az első autó, amelynek teljes hajtáslánca befért a „hagyományos” motortérbe. Ennek eléréséhez a Honda mérnökei – az elődmodellhez viszonyítva – 33 százalékkal csökkentették az üzemanyagcellák méretét és 60 százalékkal növelték sűrűségüket. Az átgondolt építésmód eredményeként rendkívül tágas utastér jellemzi az új generációt, öt felnőtt teljes kényelemben utazhat a Clarityvel.

Európában csak néhány piacon, a HyFIVE program keretein belül forgalmazzák majd a modellt, az első példányok feladata az lesz, hogy népszerűsítsék az üzemanyagcellás technikát, egyúttal ösztönözzék a hidrogént is értékesítő töltőállomások hálózatának kiépülését. Mindemellett a Honda és iparági partnerei adatokat gyűjtenek majd az üzemanyagcellás járművek és hidrogéntöltő-állomások működéséről, a típust ugyanis a hétköznapi használat tanulságai alapján tökéletesítik, illetve fejlesztik tovább. A Clarity Fuel Cell első példányai 2016 végén érkeznek Európába.

Fenti adatok a hétköznapi használatot szimuláló mérések eredményei, melyeknél a km/kWh adatok konvertálásra kerültek a szokásos üzemanyag-fogyasztási mértékegységre, hogy a számok könnyen összevethetők legyenek a hagyományos benzinmotorok adataival. Az így kapott értékek városban: 3,41 l/100 km, autópályán: 3,51 l/100 km, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 3,46 l/100 km, hatótávolság: 589 km. 2017-es EPA-adatok alapján. Csak összehasonlítás céljából. Az üzemanyag-fogyasztást a vezetési stílus, az autó állapota, az időjárási és útviszonyok, valamint egyéb körülmények is befolyásolhatják.

 

Bemutatkozott a Ford Kuga Vignale és Ford Edge Vignale, mindkettő exkluzív felszereltséget kapott

Az új Ford Kuga Vignale és Ford Edge Vignale az első SUV-k a Ford Vignale prémium termék- és vásárlói élmény programjában. Ezek az autók immár Európa legnagyobb értékesítési eredményeit produkáló szegmensében is kielégítik a luxuskivitelű autók iránti egyre növekvő igényt.

ford-edhge-vignale-2016-autoaddikt

A Ford Kuga Vignale és a Ford Edge Vignale SUV-k exkluzív felszereltséget és prémium kidolgozást kínálnak, például szmoking-stílusú öltésekkel díszített Windsor bőrkárpitozást, különleges Vignale fényezéseket, és olyan részletmegoldásokat, mint a jellegzetes, hatszögletű Ford Vignale hűtőrács.

A legmodernebb technológiák sorában a Ford Adaptív Fényszórórendszere is szerepel, amely a mindenkori út- és forgalmi viszonyokhoz igazítja a fénycsóva irányát és erősségét, valamint a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely immár még gyorsabban működik, és 8 colos érintőképernyője a mobiltelefonokon már megszokott kétujjas és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető.

Az erős, takarékos és finoman működő motorok palettáján megtalálható a Ford Edge Vignale modellhez megrendelhető 180 lóerős TDCi, és 210 lóerős bi-turbo TDCi dízel, a Ford Kuga Vignale vásárlói pedig a 2.0 literes, 180 lőerős dizelmotor mellett 182 lóerős, 1,5 literes EcoBoost motort is választhatják. A Ford Intelligens Összkerékhajtás (AWD) az alapfelszereltség része a Edge Vignale és a Ford Kuga Vignale kínálatában. Az új összkerékhajtási rendszer kanyarodáskor változtatja az oldalak közötti nyomaték elosztását, ami jelentősen javítja a kezelhetőséget és a stabilitást.

Szükség esetén akár a nyomaték száz százalékát tudja az első vagy a hátsó kerekekre továbbítani.  A hajtás megosztható a jobb és bal oldali hátsó kerék között mely kimagasló kezelhetőséget teremt. Ezt leginkább az a technikai fejlesztés segíti, amely lehetővé teszi, hogy a hátsó tengelyre jutó teljes nyomaték bármelyik kerékre továbbítható. A hátsó tengelyeken való nyomatékmegosztás segít minimalizálni az alulkormányzottságot, kiváló kanyarodási képességet és stabilitást biztosít.

A Ford Edge Vignale kifinomultságát még magasabb szintre emeli a Ford Aktív Zajkioltás, ami az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

Európában 2005-ben az összes eladott személygépkocsi 6 százaléka volt SUV, ám 2015-re ez az arány 23 százalékra nőtt.* Az iparági értékesítéseket elemző IHS intézet szerint további növekedés várható a szegmensben, és 2020-ra 27 százalék lesz a SUV-modellek aránya az európai piacokon. A 2015-ben eladott 102.000 Kuga négyötöde a gazdag felszereltségű Titanium változatban kelt el, ami világosan jelzi a luxus iránti igényt a SUV-szegmensben.

Ford Kuga Vignale

Az új Ford Kuga modellre épülő Ford Kuga Vignale egy exkluzív kivitelű modell, amit különleges gyöngyházfényű Milano Grigio fényezés díszít, rozé árnyalatú metálcsillogással; az első és hátsó alsó védőlemezt, valamint az ajtóbetéteket és a csomagteret fényes feketére színezték. Az autó orr-részének látványát a jellegzetes hatszögletű Vignale hűtőrács-kialakítás uralja.

Hatásosan hangsúlyozza ki a Ford Kuga Vignale utasterének prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere színben pompáznak. A gazdag bőrkárpitozás a műszerfalra is kiterjed.

A Ford Kuga Vignale olyan fejlett vezetést segítő rendszereket kínál, mint a Ford Merőleges Parkolás funkciója, amely automatikusan bekormányozza az autót két másik jármű közé, illetve az Active City Stop ütközésmegelőző rendszer továbbfejlesztett változatát, valamint a Kéz Nélkül Működtethető Elekrtomos Csomagtérajtót.

A Ford Adaptív Bixenon Fényszórórendszere a mindenkori út- és forgalmi viszonyokhoz igazítja a fénycsóva irányát és erősségét, az Időjárás-függő Világítás technológia pedig automatikusan vezérli a fényszórókat, hogy a vezető még extrém felhőszakadásban is könnyebben észlelhesse az út mentén feltűnő veszélyforrásokat.

A Ford Kuga Vignale motorkínálatában a következő erős és takarékos blokkok szerepelnek:

  • 182 lóerős, 1,5 literes EcoBoost hatfokozatú automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással (üzemanyag-fogyasztás: 7,5 l/100 km, CO₂-kibocsátás: 173 g/km)
  • 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú manuális sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással (üzemanyag-fogyasztás: 5,2 l/100 km, CO₂-kibocsátás: 135 g/km) vagy hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással (üzemanyag-fogyasztás: 5,2 l/100 km, CO₂-kibocsátás: 134 g/km)

Ford Edge Vignale

A stílusos és modern Ford Edge Vignale külső megjelenését gondosan kidolgozott részletek varázsolják különlegessé; ilyen például a ködfényszórók egyedi krómkerete, a Ford Vignale sorozat jellegzetes hatszögletű felső hűtőrácsa sötét matt fényezéssel és polírozott alumínium kerettel, vagy éppen a 19 colos, polírozott alumínium keréktárcsák. Az exkluzív fényezések listáján a metálbarna Vignale Ametista Scura árnyalat is szerepel.

Hatásosan hangsúlyozza ki a Ford Edge Vignale utasterének prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere vagy sötét Ebony színekben rendelhetők. A bőrkárpitozás a középső kartámaszra és a tárolódobozra is kiterjed, akárcsak a műszerfalra, amelynek utasoldali részén alumínium hullámvonal fut végig.

“A Ford Vignale kifinomultságot és prémium sportosságot sugall” – vélekedett Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “A Ford Vignale segítségével a vásárlók sokkal egyedibb módon élvezhetik a luxust, és fejezhetik ki egyéniségüket.”

A kifinomult technológiák sorában megtalálható még a Ford Aktív Zajkioltás is, ami a kabinban elhelyezett három mikrofonnal méri fel a belső térbe beszűrődő motorzajt, és az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

A vezetés stresszét egyéb megoldások is csökkentik. A Széles Látószögű Első Kamera segítségével az autós be tud nézni az utcasarkok mögé, mérsékelve ezzel az ütközésveszélyt; vagy éppen a Holttérfigyelő, a  Közlekedési Tábla Felismerés, a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, a Sávtartó Asszisztens és a Vezetőfigyelmeztető rendszer.

A Ford Edge Vignale vásárlói két erős dízel hajtáslánc közül választhatnak: az egyik a 210 lóerős bi-turbo TDCi hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással, a másik pedig a 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú manuális sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással. Mindkét hajtáslánc üzemanyag-fogyasztása 5,9 l/100 km, CO₂-kibocsátásuk pedig egyaránt 152 g/km.

A kényelmes és biztonságot növelő fejlett technológiák

Minden Ford Vignale modell alapfelszereltségének része a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely gyorsabban működik, és újratervezett 8 colos érintőképernyője immár a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető. A SYNC 3 megalkotásához a Ford több mint 22.000 vásárlói visszajelzést, kutatóintézetek meglátásait és közvélemény-kutatások eredményét dolgozta fel, hogy az új változat a lehető leginkább felhasználóbarát legyen.

A SYNC 3 áttervezett érintőképernyőjén nagyobb és könnyebben kezelhető gombok láthatók, és a kijelző ugyanúgy kezelhető, mint egy okostelefon.

Az iPhone-felhasználók az Apple CarPlay rendszert aktiválva egyszerűbben is biztonságosabban használhatják iPhone készüléküket, amelyről hívásokat és szöveges üzeneteket indíthatnak és fogadhatnak, a mindenkori forgalmi viszonyok szerint határozhatják meg útvonalukat, és még számos más szolgáltatást használhatnak – miközben tekintetüket nem kell elfordítaniuk az útról. Az Android™ felhasználók az Android Auto rendszert használhatják arra, hogy a már kedvelt alkalmazásokat és szolgáltatásokat (pl. Google Search, Google Maps vagy Google Play) biztonságosabban és egyszerűbben használhassák. A vezeték nélküli szoftverfrissítések automatikusan elérhetők a Wi-Fi hálózaton keresztül.

A Ford Intelligens Összkerékhajtása észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását az első és a hátsó kerekek között.

Gondos tesztelés

Minden Ford Vignale jármű a vásárló egyéni megrendelése alapján készül, és gyártása során ugyanolyan fontos szerepet játszik a hagyományos kézműves kidolgozás, mint a legmodernebb technológia. Az elemek illesztéseit és a fényezés minőségét a legújabb lézeres és kamerás eljárások mellett gyakorlott szemek ellenőrzik, hogy a végeredmény biztosan megfeleljen az ügyfelek igényeinek.

A mesterszerelők – akiknek vérükben van a precizitás és a minden apró részletre kiterjedő figyelem – több mint két órán kézi polírozással tökéletesítik egy-egy autó fényezését, és ugyanilyen alapossággal vizsgálják át az autó bőr üléskárpitjait is, amely lézeres szabással készülnek.

A Vignale modellek 100 további minőségellenőrzési teszten mennek keresztül, és a Ford spanyolországi Valencia üzemében még strucctoll legyezőket is használnak arra, hogy a tökéletes felületkidolgozás érdekében a Ford Vignale karosszériákról a fényezés előtt a legapróbb porszemet is eltávolítsák.

Kibővített Ford Vignale kínálat

Az új Ford Kuga Vignale és Ford Edge Vignale bemutatásával immár négy modell szerepel a Ford Vignale portfólióban; az első ilyen autó a 2015-ben megjelent Ford Mondeo Vignale négyajtós és kombi változat volt, amit ez év elején a hétüléses Ford S-MAX Vignale követett.

ford-kuga-vignale-2016-autoaddikt

A Ford Vignale modellcsalád autói az Európa-szerte megnyitott FordStore márkakereskedésekben rendelhetők meg. A FordStore kereskedések kifejezetten e célra kialakított Vignale Élményterei személyre szabott vásárlói élményt teremtenek, s e folyamatot Vignale Értékesítési Tanácsadók segítik. Eddig 360 FordStore létesítmény nyílt meg, és vállalat azt tervezi, hogy a jövő év elejére 400 tagúra bővíti a hálózatot.

A Ford ugyanakkor egy életstílus-szolgáltatást is kínál, amely egyedi ajánlatokkal szolgál a Ford Vignale ügyfelek számára, igazodva utazási és életstílusbeli szokásaikhoz. az exkluzív Vignale Klub a különleges élmények válogatott kollekcióját kínálja a Ford Vignale ügyfeleknek.

Mindemellett az ügyfelek rendelkezésére áll az Apple és Android™ operációs rendszerekre kifejlesztett Vignale Service okostelefonos alkalmazás is. Az alkalmazás közvetlen kapcsolatot kínál a Vignale Magazin online életstílus-tartalmaihoz; vezetési tippeket és információkat ad; segít megkeresni a legközelebbi márkakereskedést; GPS-alapú szolgáltatásai közt megtalálható a Ford Vignale Park Me és a benzinkút-kereső, és egyetlen érintésre kapcsolatot teremt a vészhelyzeti segélyhívó szolgálattal vagy a Vignale One Call munkatársaival.

A vásárlók a kifejezetten e célra létrehozott Ford Vignale honlap online konfigurátora segítségével ismerhetik meg az autók árait és extráit – köztük az év elején megjelent új dizájn-opciókat, amelyek révén a vevők még inkább saját egyéniségükhöz formálhatják a Vignale modellek külső stílusát.

“Vásárlóink igényes emberek, akik többet várnak a Fordtól. Olyannyira, hogy bizonyos modelljeink értékesítésében akár a 70 százalékot is eléri a legmagasabb szintű Titanium felszereltség aránya” – nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. „A Ford Vignale révén mind a luxus, mind a személyes szolgáltatások tekintetében a Ford legjavát kínálhatjuk vásárlóinknak.”

Kitűnő vezetési élményt ígér az új MINI Countryman

A MINI Countryman új generációjának világpremierjével a több mint fél évszázadnyi hagyománnyal átitatott brit prémiumgyártó még tovább növeli jelenlétét a prémium kompakt szegmensben.

mini-cooper-s-countryman-autoaddikt-1

Az új MINI Countryman a valaha készült legnagyobb és legsokoldalúbb modell a márka 57 éves történetében, a minden tekintetben új fejlesztésű autót pedig a helykínálat, a funkcionalitás, az atletikus kisugárzás és a prémium minőség terén egyaránt figyelemre méltó fejlődés jellemzi.

Összetéveszthetetlenül egyedi karosszéria-kialakításával, erőteljes kisugárzásával és páratlanul agilis vezethetőségével az új MINI Countryman (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 7,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 159 gramm / km) egészen egyedülálló pozíciót foglal el a prémium kompakt szegmensben, miközben az ALL4 intelligens összkerékhajtás legkorszerűbb változatának köszönhetően minden szituációban kivételes vezetési élményt garantál – az épített útról letérve is. A brit prémium márka történetében ráadásul az új MINI Countryman az első modell, amelyet a rajongók plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelve is megrendelhetnek: a MINI Cooper S E Countryman ALL4 a nagyfeszültségű akkumulátor egyetlen feltöltésével 40 kilométernyi tisztán elektromos meghajtást kínál.

Az új MINI Countryman legfőbb innovációinak áttekintése

  • Erőtejes kiállást sugalló karosszéria-arányok és az elődmodellhez képest 20 centiméterrel megnövelt hosszúság.
  • Öt teljes értékű ülés, jelentős mértékben megnövelt helykínálat és minden korábbinál sokoldalúbb utastér-kialakítás.
  • Elektromos csomagtérajtó-működtetés a kéz nélküli csomagtartó-nyitás és -zárás lehetőségével.
  • MINI Picnic Bench: egy csomagtérből kihajtható, párnázott rakodóperem, amely kényelmes szabadtéri piknikezési lehetőségeket kínál.
  • MINI Cooper S E Countryman ALL4: a MINI történetének első plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt modellje.
  • Az erőforrás- és váltótechnológiák vadonatúj generációja, maximális hatékonyságra optimalizált ALL4 intelligens összkerékhajtás.
  • Intelligens központi műszeregység most először érintőképernyővel.
  • Az épített utakon túli vezetés élményét a MINI Country Timer fokozza még tovább.
  • A MINI Connected applikáció egyfajta személyi asszisztensként a hétköznapokban és utazás közben egyaránt.
  • MINI Find Mate: amire szükséged van, veled van – vagy a kijelzőn.

Az elődmodellhez képest 20 centiméterrel hosszabb karosszéria

Az új MINI Countryman mintegy 20 centiméterrel hosszabb és hozzávetőlegesen 3 centiméterrel szélesebb elődjénél, miközben tengelytávolsága 7,5 centiméterrel megnyúlt. Eme jelentős mértékű növekedés az öt teljes értékű ülés helykínálatában, a valaha készült legnagyobb MINI modell tárolókapacitásában és a csomagtér páratlan sokoldalúságában egyaránt visszaköszön. Az emelt üléspozíció kiváló kilátást és hamisítatlan vezetési élményt biztosít. A hátsó ülések a modell hossztengelye mentén nem kevesebb, mint 13 centiméteres intervallumban csúsztathatók előre és hátra. A hátsó üléstámlát 40 : 20 : 40 arányban osztották fel a tervezők, változtatható döntésszögének köszönhetően pedig még nagyobb utazási komfortot vagy még tágasabb tárolóhelyet kínál. A csomagtér térfogata 450 liter, amely igény szerint egészen 1309 literig bővíthető – mindez azt jelenti, hogy az új MINI Countryman akár 220 literrel több tárolóhelyet kínál, mint elődje.

Öt teljes értékű ülés az utastérben és további kettő a MINI Picnic Bench rakodóperemen

Az új MINI Countryman modellhez az opcionális extrafelszereltség részeként a csomagtérajtó elektromos működtetése is elérhető. A kulcs nélküli nyitást, indítást, leállítást és zárást kínáló Comfort Access funckióval kiegészítve mindez a csomagtérajtó teljes kéz nélküli nyitását és zárását teszi lehetővé. Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető tárolócsomag nem csupán a variálható csomagtér-padlót, a csomagrögzítő szemeket és a feszítőhálót, de a rakodóperem rozsdamentes acél burkolatát is magába foglalja.  Az új MINI Countryman egyik leglátványosabb innovációja azonban a vadonatúj MINI Picnic Bench rugalmas rakodóperem, amely a csomagtérből kihajtva egyszerre két embernek is kényelmes szabadtéri ülőhelyet biztosít.

Los Angeles-i világpremier után 2017 februári piaci bevezetés

Az új MINI Countryman 2016. november 18-án, a Los Angeles-i Autószalonon tartja nemzetközi premierjét, amely után 2017 februárjában debütál az öreg kontinens piacain. Ezt követően 2017 márciusától az új MINI Countryman az Európán kívüli utakra is megérkezik.

A MINI Countryman öröksége, avagy egy sikeres modell több évtizedes gyökerei

A MINI Countryman legújabb modellgenerációja már elnevezésével is a brit prémiumgyártó több évtizedes hagyományait tükrözi, hiszen a klasszikus Mini kivételesen sokoldalú változata az 1960-as években ugyanezen a néven debütált. Akárcsak a szinte mindenben egyező felépítésű Morris Mini Traveller, úgy páratlanul sokoldalú utasterével és világszerte „Woody” fantázianévvel illetett műszerfali fabetét-díszítésével az Austin Seven Countryman is legendás státuszt vívott ki magának, amely mind a mai napig változatlanul átjárja a modellt. 2010-ben, amikor a brit prémiumgyártó bemutatta az ikonikus előd méltán népszerű utódját, a MINI Countryman a márka által fémjelzett vezetési élmény egészen újszerű, minden korábbinál átfogóbb formáját keltette életre: ez volt az első négyajtós MINI, hatalmas csomagtérrel, öt üléssel és opcionális összkerékhajtással, amelyből együttesen néhány év alatt a MINI több mint 540 000 darabot adott el világszerte.

mini-cooper-s-countryman-autoaddikt-3

Erőteljes karosszéria-arányok és érett karakter

A MINI Countryman legújabb modellgenerációja minden korábbinál sokoldalúbb és agilisabb karakter, miközben vadonatúj szintre emeli a prémium minőség fogalmát. Erőteljes karosszéria-arányainak köszönhetően az új MINI Countryman hamisítatlanul egyedi kisugárzással büszkélkedhet, a vezetés páratlanul sokoldalú élményét pedig az emelt hasmagasság és a magasabb üléspozíció kettőse hivatott még tovább fokozni. A MINI ALL4 intelligens összkerékhajtás kvalitásait mindeközben a magasan ívelt tetősínek sejtetik. Az új MINI Countryman a brit prémiumgyártó számos jellegzetes stílusjegyét megörökölte, így az oldalnézetből három részre osztott vízszintes karosszéria-tagolást – amelynek köszönhetően a tető, az ablaksáv és a karosszéria övvonal alatti része látványosan elkülönül egymástól –, a rövid túlnyúlásokat, az erőtől duzzadó kerékjárati íveket és a szélesen terpesztő nyomtávokat is. A nagyméretű felületeken alkalmazott precíz vonalvezetés a fény-árnyék játék látványos fénytörési hatásaival kel életre, amely még inkább kihangsúlyozza a modell atletikus karakterét és a karosszéria függőleges elrendezését. A fényezési opciók listájára a MINI modelltörténetében most először az Island Blue tengerkék metál és a Chestnut gesztenye árnyalat is felkerül. „Az új MINI Countryman jelentős mértékben megnőtt, miközben maradéktalanul sikerült megőriznünk a MINI modellekre jellemző karosszéria-arányokat” – mondta Julius Schluppkotten, a MINI Countryman projektmenedzsere.

A MINI Countryman számos típus-specifikus stílusjegye, így a hatalmas panoráma üvegtető, a függőleges hátsó lámpák, a hatszögletű hűtőrács és a nagyméretű fényszórók, látványos fejlődésen mentek keresztül. Az első kerékjárati íveken elhelyezett oldalsó irányjelző panelek eközben vadonatúj, nyíl-formájú alakot öltöttek. Az alumíniumból készült, selyemfényű védőborítással ellátott tetősínek és az ezüst színű küszöblécek kiváló harmóniát alkotnak, amelyek együtt még inkább kihangsúlyozzák a modell magasságát. Hátulnézetből a vízszintes vonalvezetés és a függőlegesen elrendezett hátsó lámpák kontrasztja dominál.

LED-technológiás első fényszórók most először teljes nappali menetfény-gyűrűvel

A brit prémium márkára jellemző kör alakú első fényszórókat ezúttal némileg módosított formában álmodták meg a tervezők. Az új MINI Countryman első fényszóró-párjának jellegzetes, enyhén aszimmetrikus köríve az egyedülálló hűtőrács-motívummal karöltve összetéveszthetetlen frontrészt alkot. Az első lökhárító oldalsó légbeömlőibe integrált parkolófények az alapfelszereltség részeként menet közben nappali menetfényként funkcionálnak, az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető LED-technológiás első fényszórók esetében azonban a nappali menetfény az első fényszóró-párba költözik, az egy-egy fénycsík ráadásul most először teljesen körbeéri az adott fényszórót.

Még több hely a prémium hangulatért

Az új MINI Countryman utasterében egyértelműen nagyobb helykínálat, tovább finomított prémium hangulat, valamint a legkorszerűbb kijelző- és vezérlési koncepció jelzi a modell átfogó generációs fejlődését. A vezetőt és első utasát egyaránt nagyobb fej- és válltér fogadja, az első ülések állítási lehetőségei pedig még tovább bővültek. Az opcionális extrafelszereltség részeként az első ülések elektromosan is állíthatók, amely a vezetőülés memóriafunkcióját is magába foglalja. Az oldalirányból is tökéletesen tartó, gerinctámaszos ülések és a magasabbra helyezett üléspozíció mindenféle vezetési szituációban optimális kilátást és pontos manőverezést garantál. Az új MINI Countryman hátsó üléssorában három teljes értékű ülés fogadja a brit prémiumgyártó ügyfeleit, a még kényelmesebb be- és kiszállásról pedig az elődmodellhez képest jócskán megnövelt hátsó ajtók gondoskodnak. Az utastér szélessége mellett a hátsó lábtér is jelentős mértékben növekedett.

A tárolási lehetőségek széles tárháza az új MINI Countryman még tovább javított funkcionalitását nyomatékosítja. Az utastér dizájnerei az első és a hátsó ajtókba is olyan zsebeket terveztek, amelyekbe egy literes üveg is gond nélkül belefér. A felső kategóriát idéző középkonzol immáron egészen a központi kijelzőig felér, így a váltókar vagy az előválasztó kar előtt egy tárolórekeszt és két pohártartót is kínál. A MINI Controller és az elektromos rögzítőfék gombja ugyancsak a középkonzolon kapott helyet. „A modell utastere minden ügyfelünk számára azt nyomatékosítja, hogy az új MINI Countryman immáron elsőszámú családi autóként is tökéletesen megállja a helyét, miközben a kézzelfogható és érezhető prémium minőség még intenzívebben jelen van” – fogalmazott Julius Schluppkotten, a MINI Countryman projektmenedzsere.

Jellegzetes műszerfal-kialakítás

Letisztult, vízszintes elrendezésével, hosszan elnyújtott vonalvezetésével és bőséges felületeivel az új MINI Countryman jellegzetes műszerfala az új modell hamisítatlanul eredeti, összetéveszthetetlen karakterét nyomatékosítja. Az utastér szellőzőrostélyai a karosszéria függőleges elrendezését hirdetik, a modern, ergonómiailag optimalizált vezérlőgombok kimagasló minőségű anyaghasználata és pontos működése pedig még tovább emeli a jármű exkluzív hangulatát. A MINI modellekre jellemző kör alakú központi műszeregységet LED-es fénygyűrű fogja közre, amely az egyes funkciók kiválasztásakor és a vezetési üzemmódok aktiválásakor különféle színárnyalatokban pulzál. Ez utóbbi az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető MINI Excitement Package része, amely az utastér LED-es hangulatvilágítása mellett egyedülálló márkaembléma-kivetítő funkciót is kínál a rajongóknak: az autó kinyitásakor és lezárásakor a technológia a vezetőoldali külső visszapillantó-ház aljából a MINI logóját vetíti le a földre.

Piaci bevezetés négyféle motorváltozattal

A MINI Countryman új generációja vadonatúj fejlesztésű motortechnológiákkal érkezik meg a piacra. A modell debütálásakor a BMW Group legkorszerűbb motorcsaládjának kétféle benzines és kétféle dízelüzemű erőforrása kerül fel a palettára, egytől egyig a MINI TwinPower Turbo technológiával felvértezve:

MINI Cooper Countryman: háromhengeres benzinmotor, hengerűrtartalom: 1 499 ccm, maximális teljesítmény: 100 kW / 136 lóerő, csúcsnyomaték: 220 Nm.

MINI Cooper S Countryman: négyhengeres benzinmotor, hengerűrtartalom: 1 998 ccm, maximális teljesítmény: 141 kW / 192 lóerő, csúcsnyomaték: 280 Nm.

MINI Cooper D Countryman: négyhengeres dízelmotor, hengerűrtartalom: 1 995 ccm, maximális teljesítmény: 110 kW / 150 lóerő, csúcsnyomaték: 330 Nm.

MINI Cooper SD Countryman: négyhengeres dízelmotor, hengerűrtartalom: 1 995 ccm, maximális teljesítmény: 140 kW / 190 lóerő, csúcsnyomaték: 400 Nm.

A palettára a MINI első plug-in hibrid hajtáslánca is felkerül:

MINI Cooper S E Countryman ALL4: háromhengeres benzinmotor, hengerűrtartalom: 1 499 ccm, maximális teljesítmény: 100 kW / 136 lóerő, elektromos motor, maximális teljesítmény: 65 kW / 88 lóerő, maximális rendszerteljesítmény: 165 kW / 224 lóerő, rendszer csúcsnyomaték: 385 Nm.

Az alapfelszereltségként kínált hatsebességes manuális váltó alternatívájaként az új MINI Cooper Countryman modellhez az opcionális extrafelszereltség részeként hatsebességes Steptronic automataváltó is elérhető, az új MINI Cooper S Countryman és az új MINI Cooper D Countryman modelleket azonban opcionális extrafelszereltségként már nyolcsebességes Steptronic automataváltóval szereli fel a gyártó. A MINI Cooper SD Countryman modell esetében a nyolcsebességes Steptronic automataváltó az alapfelszereltség része.

mini-cooper-s-countryman-autoaddikt-2

Az erőforrások és a váltók legújabb generációja érezhetően dinamikusabb járműkarakterrel, és mint ilyen, jelentősen sportosabb menetteljesítménnyel ruházza fel az új MINI Countryman modellt. A nyolcsebességes Steptronic automataváltóval felszerelt új MINI Cooper S Countryman ALL4 például már 7,2 másodperc alatt felgyorsul álló helyzetből 100 km/órás tempóra – 0,9 másodperccel gyorsabban, mint elődmodellje. S köszönhetően annak, hogy az új generáció nem csupán sportosabb karaktert, de nagyobb helykínálatot, még kényelmesebb utazást és minden korábbinál változatosabb felszereltségi opciókat is kínál, gyakorlatilag mindegyik motorváltozat hatékonyabb üzemanyag-fogyasztási értéket produkál, mint megegyező elődje. A motorváltozat függvényében az új modell átlagos üzemanyag-fogyasztása 100 kilométerenként akár 1,4 literrel is csökkenhet. Azon új modellek között, amelyeket kizárólag belsőégésű erőforrással szereltek fel, az új MINI Cooper D Countryman a hajtáslánc-hatékonyság abszolút bajnoka, 100 kilométerre vetített mindössze 4,3 – 4,5 liter átlagos üzemanyag-fogyasztással és kilométerenkénti 113 – 118 gramm kombinált károsanyag-kibocsátással (az adatokat az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az értékek a gumiabroncs-típusoktól is függnek). A vadonatúj MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid hajtáslánca azonban még ennél is alacsonyabb értékekre képes.

Vadonatúj ALL4 intelligens összkerékhajtás: gyors, pontos, kompakt és hatékony

Az új MINI Countryman a mindegyik motorváltozathoz opcionális extrafelszereltségként elérhető ALL4 intelligens összkerékhajtással felszerelve is kimagasló üzemanyag takarékosságot és hatékonyságot garantál. Az összkerékhajtású technológia új generációja azon túl, hogy precízen és a másodperc törtrésze alatt reagál a megváltozott vezetési körülményekre, kompakt beépítési méreteivel, alacsony súlyával és nagymértékű belső hatékonyságával emelkedik ki a hasonló technológiák mezőnyéből. A rendszer egy kiegészítő hajtással ellátott, kúpkerekes differenciálművel dolgozó első tengelyből, egy kétrészes kardántengelyből, a hátsó differenciálműnél pedig egy szabadonfutó tengelykapcsolóból áll, az intelligens összkerékhajtás így minden vezetési szituációban pontosan arra a kerékre továbbítja az erőforrásból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot, ahol az optimális tapadáshoz, a maximális vonó-, illetve tolóerőhöz és a biztonságos vezetéshez arra leginkább szükség van. Az elektronikusan vezérelt rendszer a dinamikus menetstabilizálóval (DSC – Dynamic Stability Control) is tökéletes összhangban dolgozik együtt, a négy kerék közötti optimális erőelosztás mértékét így folyamatosan a vezetési szituációhoz igazítja, idejekorán felismerve és korrigálva a tapadásvesztések és a kipörgések kockázatát. Mint ilyen, az ALL4 intelligens összkerékhajtás vadonatúj generációja még a legkedvezőtlenebb időjárási körülmények és útviszonyok közepette is kiváló tapadást és menetstabilitást, a dinamikus lendülettel vett kanyarokban pedig még agilisabb vezethetőséget garantál.

Elektromos és felvillanyozó: a MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell

A MINI Countryman új modellgenerációja mindemellett a zéró emissziójú vezetési élmény megadásában is élen jár. A MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell egészen 125 km/órás végsebességig kínál tisztán elektromos meghajtást. Az elektromos motorra épülő hajtáslánc hosszan tartó és gyakorlatilag teljesen hangtalan meghajtást garantál, vadonatúj, jövőbe mutató perspektívából tárva a rajongók elé a MINI hamisítatlanul eredeti, gokartos vezetési élményét. A MINI Cooper S E Countryman ALL4 elektromos motorja és belsőégésű erőforrása közötti tökéletes, minden részletében kifinomult hajtáslánc-harmónia lenyűgöző teljesítményre képes: a 65 kW / 88 lóerő maximális teljesítményű elektromos motor egy fokozatmentes váltón keresztül a hátsó kerekeket, míg a 100 kW / 136 lóerő maximális teljesítményű háromhengeres benzinmotor egy hatsebességes Steptronic automataváltón keresztül az első kerekeket hajtja. Eme rendhagyó hajtáslánc-kombináció egy plug-in hibrid meghajtásra épülő, elektromos összkerékhajtást hív életre, amely minden pillanatban garantálja a vezetési élmény és a hatékonyság közötti optimális egyensúlyt. Az EU-ciklus plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt modelleket vizsgáló, típus-specifikus tesztkörének mérései szerint a vadonatúj MINI Cooper S E Countryman ALL4 mindössze 2,1 liter üzemanyagot éget el átlagos 100 kilométeren, kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátása pedig csupán 49 gramm.

Személyre szabott vezetési élmény: dinamikus lengéscsillapítás-szabályzás és MINI Vezetési Üzemmódok

Az új MINI Countryman elsőosztályú futómű-technológiája a szimpla-ágyazású lengőkarra támaszkodó rugóstaggal kialakított első kerékfelfüggesztés és a többkaros (multilink) hátsó kerékfelfüggesztés jól bevált párosára épül, amelynek típus-specifikus hangolását a brit prémiumgyártó eddigi legnagyobb modelljének tömege, rugóútja és feszessége szerint állították be a tervezők, megadva ezzel a modell precíz vezethetőségének és maximális agilitásának műszaki alapját. Az új MINI Countryman mindezeken felül Servotronic funkcióval kiegészített elektromechanikus kormányművet, erőteljes fékrendszert és dinamikus menetstabilizáló rendszert (DSC – Dynamic Stability Control) is kap. Az új MINI Cooper Countryman és az új MINI Cooper D Countryman modelleket az alapfelszereltség részeként 16 collos könnyűfém keréktárcsákkal, a többi modellváltozatot pedig 17 collos garnitúrával felszerelve kínálja ügyfeleinek a gyártó. Az opcionálisan elérhető extrafelszereltség részeként a rajongók egészen 19 collig válogathatnak a különféle könnyűfém keréktárcsák közül.

Az új MINI Countryman az opcionális extrafelszereltség részeként dinamikus lengéscsillapítás-szabályzással (DDC – Dynamic Damper Control) is felszerelhető, az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítók pedig az ugyancsak opcionális extraként elérhető MINI Vezetési Üzemmódokkal (MDM – MINI Driving Modes) együttműködve két beállítást kínálnak. A háromféle vezetési üzemmódot (MID, SPORT és GREEN) a MINI ügyfele a váltókar vagy az előválasztó kar tövébe helyezett forgókapcsoló segítségével aktiválhatja. Az üzemmódok a beépített erőforrás és az aktuális járműbeállítások függvényében nem csupán a gázpedál érzékenységére és a kormányrásegítés mértékére, de az elektromosan vezérelt kényelmi funkciók működésére, a motorhangra és a Steptronic automataváltó váltási karakterisztikájára is hatással vannak.

A MINI Vezetési Üzemmódok részletes működése

MINI Vezetési Üzemmód Meghajtás Váltó Kormány Lengés-csillapítók Motorhang Elektromos kényelmi funkciók
MID normál normál normál normál normál normál
SPORT sportos sportos sportos sportos sportos normál
GREEN eco eco normál normál normál eco

 

Premier: intelligens központi műszeregység érintőképernyővel

Az új MINI Countryman az alapfelszereltség részeként négysávos kijelzővel dolgozó MINI Boost rádiót és Bluetooth-technológiás telefon-kihangosító rendszert kínál, az opcionális extrafelszereltségek listáján azonban a 6,5 inch átmérőjű, színes központi kijelzővel dolgozó MINI Visual Boost rádió, a Harman Kardon zenerendszer, a MINI navigációs rendszer és a MINI Professional navigációs rendszer is megtalálható. A MINI Professional navigációs rendszert is magába foglaló Wired felszereltségi csomag pedig nem csupán a középkonzolra integrált érintés-érzékeny Touch Controllert, de egy 8,8 inch képernyő-átmérőjű, színes központi kijelzőt is tartogat, vadonatúj grafikai megoldásokkal. Ez utóbbi a brit prémium márka történetében most először ugyancsak érintőképernyőként működik, amelynek köszönhetően a MINI ügyfelei már ujjhegy-érintésekkel is kiválaszthatják és aktiválhatják az egyes funkciókat, szolgáltatásokat és járműbeállításokat.

Megörökített vezetési élmény a legkeményebb terepeken: bemutatkozik a MINI Country Timer

Az új MINI Countryman rajongói a Wired felszereltségi csomag részeként és a MINI Professional navigációs rendszerrel együttműködve egy vadonatúj, hamisítatlanul eredeti funkciót is elérhetnek: a kifejezetten az új modellgeneráció számára kifejlesztett innováció egy olyan egyedi alkalmazással gazdagítja a sokoldalú tehetség rendkívül széleskörű szolgáltatás-palettáját, amely nem csupán forradalmian ötletes, de felettébb szórakoztató is. A MINI Country Timer elnevezésű funkció minden olyan vezetési szituációt megörökít, amelyet lankás hegyvidéken, egyenetlen útszakaszon, az épített útról letérve és hófödte körülmények közepette él át a MINI ügyfele. Amint az új MINI Countyman letér az aszfaltról, a különleges technológia azonnal felméri az előtte álló terep típusát és nehézségi fokát, amelyet a központi kijelzőn keresztül, színes grafikák képében tudat a vezetővel. „A MINI ügyfelei a fedélzeti computernek köszönhetően később visszanézhetik, hogy mennyi ideig tartott és milyen kihívásokat tartogatott az adott terepezés” – magyarázta Julius Schluppkotten, a MINI Countryman projektmenedzsere. A MINI Country Timer a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) vezérlőegységének adatait elemezve méri fel az adott útszakasz pontos vezetési szituációját, tökéletes lehetőséget kínálva arra, hogy bemutassa, az új MINI Countryman mennyire gyorsan és precízen képes a „nagyvárosi cirkáló” funkcióról „sziklamászó bajnokra” váltani.

A legkorszerűbb vezetést támogató rendszerek és a kimagasló minőségű kényelmi opciók kombinációja

Az új MINI Countryman átfogó vezetési élményét nem csupán a modell rendkívüli sokoldalúsága, de példaértékű utasbiztonsága és menetkomfortja együttesen kelti életre, az alapfelszereltségként és az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető vezetést támogató rendszerek pedig mindebben kulcsfontosságú tényezőkként vannak jelen. A modell alapfelszereltségének a vészfékező funkcióval dolgozó, ütközésre figyelmeztető rendszer is része, amelynek működési tartományát a MINI ügyfelei a kamera-alapú aktív tempomatot, a kezdeti fékező funkcióval kiegészített, gyalogosokra figyelmeztető rendszert, a távolságifényszóró-asszisztenst és a KRESZ-jelzéseket felismerő rendszert is magába foglaló Driving Assistant csomaggal bővíthetik tovább. Az opcionális extrafelszereltségek listáján mindemellett a parkolássegítő rendszer (PDC – Park Distance Control), a tolatókamera, a parkolóasszisztens (Parking Assistant) és a Head-Up kijelző is megtalálható.

A kényelmi és prémium opciók listáját a duplazónás automata légkondicionáló, a panoráma üvegtető és a riasztóberendezés is színesíti, utóbbi vörösen pulzáló állapotjelző fényét ráadásul a tetőantennába költöztették a tervezők. A modellhez levehető fejű vonóhorog is rendelhető, a prémium kompakt négykerekű mögé kötött vontatmány megengedett legnagyobb tömege pedig motorváltozattól függően 1 500 és 1 800 kilogramm között változik. Az új MINI Countryman esetében páratlanul széles karosszéria-fényezési paletta, számtalan üléskárpit és különféle egyéniségeket hirdető utastéri dekorációk gondoskodnak arról, hogy a brit prémium márka ügyfele minden tekintetben saját ízlése szerint szabhassa személyre négykerekű kedvencét. A MINI Yours Interior Styles opció három változata is elérhető a modellhez, az utastér látványos felületkezelését pedig még a műszerfalra is felfutó, elegáns háttérvilágítással kiegészített dekorcsíkok fokozzák. A legkülönlegesebb utastéri hangulatról az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető világítás csomag gondoskodik, amely LED-es utastéri fényeket és LED-technológiás hangulatvilágítást kínál. Utóbbit az ugyancsak opcionális MINI Excitement Package is tartalmazza, folyamatosan változó színvilágban keltve életre az utastér fényeit.

Újdonság a MINI Connected szolgáltatás-palettáján: személyre szabott mobilitási segédlet és vadonatúj MINI Find Mate funkció

Az új MINI Countryman piaci bevezetésével a vezető, a jármű és a környezet közötti állandó, interaktív kapcsolat is vadonatúj dimenzióban tárul a brit prémiumgyártó rajongói elé. A MINI Connected ettől kezdve messze túlmutat az autóban alkalmazott információ-szolgáltató funkciókon, hogy holisztikus koncepció szerint megtervezett működési alapelvének köszönhetően az autón kívül is a MINI ügyfelének vadonatúj, személyre szabott mobilitási segédjeként álljon szolgálatba. Az Open Mobility Cloud elnevezésű rugalmas, felhőalapú platformon futó MINI Connected játszi könnyedséggel egyesíti az új MINI Countryman modellt a brit prémium márka ügyfelének okos eszközeivel, így például az Apple iPhone okostelefonokkal és az Apple Watch okosórákkal is.

Az új MINI Countryman minden korábbinál átfogóbb járműkapcsolati hálózatának középpontjában álló vadonatúj MINI Connected innovatív szolgáltatásai 2016 októberétől a MINI megannyi ügyfele számára elérhetővé válnak. Az új technológiának köszönhetően a MINI ügyfele minden találkozóra pontosan és stressz-mentesen érkezik meg, a személyes mobilitás ugyanis már az autóba érkezés előtt kezdetét veszi: a pontos célba érés érdekében a MINI Connected időben figyelmezteti ügyfelét az indulás optimális időpontjáról, amelyhez a rendszer a felhasználó okostelefonján elmentett naptárbejegyzéseket és a forgalom valós idejű információit is folyamatosan elemzi. A felhasználó által korábban elmentett úti célokat és találkozókat a MINI Connected automatikusan átemeli a MINI központi operációs rendszerébe, így azokat nem kell ismételten begépelni a navigációs rendszerbe. A MINI Connected mindemellett arra is képes, hogy megjegyezze az ügyfele által legtöbbet látogatott úti célokat és a legkedveltebb útvonalakat, így útvonal-tervezés esetén ezeket részesíti előnyben. Amennyiben a rendszer a valós idejű forgalmi információk elemzésével a tervezett útvonal mentén váratlan akadályt észlel, időben figyelmezteti a MINI ügyfelét és a pontos célba érkezés érdekében alternatív útvonalakat ajánl fel.

A modell másik újdonsága a MINI Find Mate funkció, amely a Wired felszereltségi csomag részeként képes a brit prémiumgyártó ügyfelének leggyakrabban használt hétköznapi tárgyait és utazási kellékeit úgynevezett digitális címkékkel megjelölni, majd azokat stabil vezeték nélküli hálózat vagy Bluetooth-kapcsolat esetén folyamatosan követni. A MINI Find Mate funkcióhoz így például a pénztárca, a kulcscsomó, a hátizsák és a csomagok is könnyedén társíthatók, az okos rendszernek köszönhetően a felhasználó így minden pillanatban tudhatja, hogy merre találja azokat az előre rögzített tárgyakat és kellékeket, amelyek nélkül nem szeretne útnak indulni. A rendszer ráadásul a rögzített tárgyak helyzetét nem csupán az új MINI Countryman központi kijelzőjén, de a felhasználó okostelefonján is képes megjeleníteni. Keresés közben a funkció a Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően az autóban vagy okostelefonon keresztül aktivált hangjelzésekkel is képes segíteni a rögzített tárgyak és kellékek megtalálását. Amennyiben a vezeték nélküli hálózat és a Bluetooth-kapcsolat is megszakad, a rendszer segít a MINI ügyfelének visszatalálni arra a pontra, ahol az összeköttetés legutóbb még élt.

Nissan: az autózás jövője maga a jövő közlekedése

Amikor Tetsuya Iijima a Nissan szakértőjeként az autózás jövőjét próbálja elképzelni, nemcsak a kormánykerék mögött ülőket érintő változásokra gondol, hanem arra is, hogyan lehetne minél jobban felkészíteni a társadalom egészét az önvezető autók érkezésére.

nissan-a-vezetes-jovoje-autozas-autoaddikt

A Boston Consulting Group egy nemrégiben készült tanulmánya alapján az önvezető járművekkel kapcsolatos aggályok alapvetően három nagyobb területet érintenek:

  • Megbízhatóság
  • Kiberbiztonság
  • Biztonságos működés

Ahhoz, hogy az önvezető autók a mindennapi élet szerves részévé válhassanak, a műszaki akadályok leküzdése mellett kulcsfontosságú a technológia társadalmi elfogadottságának megteremtése is. „A technológia bevezetéséhez a közvélemény pozitív hozzáállására is szükség lesz” – hangsúlyozta a Nissan önvezető technológiák fejlesztéséért felelős részlegét vezető Iijima.

A vásárlók számára az új technológiák elfogadása bizalom kérdése, ehhez pedig nélkülözhetetlen ezek megértése.

Ahogy Iijima fogalmaz: „A társadalmi szintű változáshoz… az embereknek rá kell ébredniük, hogy ez a folyamat kedvező a jövőjükre nézve. A fogyasztóknak ezután azt is meg kell érteniük, mi mindent adhat számukra ez a technológia.”

Ez a szemlélet a Nissan számára nem új, hiszen a vállalatnál nagy múltra tekint vissza a fejlett vezetéstámogató – más néven ADAS – rendszerek fokozatos bevezetése.

A Nissanhoz érkezése után Iijima először az elektronikusan szabályozott futóművek fejlesztésén dolgozott, ezekkel az autók gyorsabban reagálnak az úthibákra és hatékonyabban tompítják azokat. Részt vett emellett a Nissan úttörő technológiájú adaptív sebességtartó automatikájának, valamint sávelhagyásjelzés-figyelmeztető, illetve vészfékasszisztens rendszerének kifejlesztésében is. Bár ezek valamikor kivétel nélkül ismeretlen technológiának számítottak, mára széles körben elterjedtek, és általánosságban is hozzájárultak az autós közlekedés megváltoztatásához.

Hosszú időre visszatekintő innovációs hagyományainak megfelelően a Nissan az önvezető autók technológiáinak piaci bevezetését is lépésről lépésre valósítja meg. És éppen ez az, ami Iijima szerint is a legfontosabb:

Ez a lépésenkénti, tanító jellegű megközelítés lehetővé teszi, hogy az autóhasználók fokozatosan, az egyes technológiákat egyenként megismerve, közvetlenül tapasztalhassák meg azok előnyeit.”

Bár ez a fajta rávezetés kritikus fontosságú, a Nissan nem csak erre összpontosít. Iijima szerint a Nissan olyan jövő kialakításán dolgozik, melyben könnyen megfizethető, széles körben elterjedt önvezető járművek tömegek számára biztosítják a biztonságos és hatékony közlekedést. Ezt mutatja a Japánban idén bevezetett Nissan Serena népszerűsége is. A Serena, amiből mostanra piacvezető modell lett, sokak számára tette kézzelfoghatóvá a legújabb technológiákat – jóval szélesebb körben, mint egy tanulmányautó esetén.

Hogy min gondolkodik mostanában Iijima? A Nissan ProPILOT önvezető technológiájával az autó használója maga is vezethet, de dönthet úgy is, hogy bizonyos helyzetekben átadja az irányítást a fedélzeti rendszereknek. Az első ilyen technológiák augusztus óta használhatóak, ezek a kormányzási, fékezési és gyorsítási manővereket képesek teljesen automatikusan és biztonságosan megoldani autópályán egy adott sávon belül.

A Nissan 2018-ban tervezi bevezetni a többsávos haladást segítő rendszerét, ami autópályán haladva képes a kockázatok automatikus mérlegelésére és szükség esetén a sávváltásra is. Két évvel ezután a tervek szerint a járműveket úgy alakítják ki, hogy városi környezetben és kereszteződésekben is a vezető beavatkozása nélkül közlekedjenek.

A Renault–Nissan Alliance vállalatszövetség a tervek szerint ekkorra már több mint tíz, jelentős mértékben önvezetésre képes modell bemutatásán lesz túl az Egyesült Államokban, Japánban, Európában és Kínában.

A technológia társadalmi elfogadottságára fordított kiemelt figyelemnek köszönhetően az autóvásárlóknak, illetve az érintett kormányoknak, valamint érdekvédelmi és egyéb szervezeteknek elég ideje lesz az új technológiák előnyeinek felmérésére.

Kormányzati és társadalmi szinten is hatalmas változásokra van szükség.”

Ha az önvezető technológia fejlettsége túllép egy bizonyos fejlettségi szinten, elkerülhetetlenné válnak az autós infrastruktúrát és a hatályos jogszabályokat érintő döntések, melyekkel végül átformálható a társadalom szemléletmódja. Az ismeretterjesztés és az elfogadottság a technológia fejlődésével együtt egyre fontosabbá válnak. Ahogy Iijima fogalmaz: „Munkatársaimmal együtt továbbra is azon dolgozunk, hogy az önvezető technológiák a jövőben mindenki számára elérhetőek legyenek. Jövőképünket abban a reményben osztjuk meg, hogy egyszer eljön a nap, amikor bárki egy önvezető autó kormánya mögött találhatja magát.”

Az új BMW 5-ös sorozat 2017 februárjában mutatkozik be Magyarországon

A világpremierrel egyidőben, 2017. február 11-én Magyarországon is bemutatkozik a BMW 5-ös sorozatának hetedik modellgenerációja.

bmw-5-magyarorszag-premier-2017-02-11-autoaddikt

A lélegzetelállítóan sportos, ellenállhatatlanul elegáns és magával ragadóan stílusos felső-középkategóriájú limuzin elődjeihez képest még dinamikusabb menetteljesítménnyel, a vezetést támogató rendszerek páratlanul széleskörű palettájával, minden korábbinál átfogóbb járműkapcsolati rendszert kínáló intelligens hálózattal és egy vadonatúj, innovatív operációs rendszerrel biztosítja be kategóriaelső pozícióját az üzleti járművek szegmensében.

A modell piaci bevezetésekor elérhető kétféle benzines (BMW 530i és BMW 540i) és kétféle dízelüzemű (BMW 520d és BMW 530d) erőforráshoz 2017 márciusában további három modellváltozat csatlakozik: a plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt BMW 530e iPerformance, valamint a sorozat két legzöldebb változata, a BMW 520d EfficientDynamicsEdition és a palettán a csúcsmodell szerepét átvevő BMW M550i xDrive.

Nézzük az árlistát:

Modell Bruttó ár (Ft)
530i 15 209 000
530i xDrive 16 045 000
540i 17 380 000
540i xDrive 18 221 000
520d 13 649 000
520dxDrive 15 189 000
530d 16 645 000
530d xDrive 17 507 000

 

Felejthetetlen vezetési élmény és lélegzetelállító alaktényező

A BMW EfficientLightweight stratégia könnyűszerkezetes járműépítési alapelveinek szigorú alkalmazásával, valamint az alumíniumból és nagyszilárdságú acélból készült elemek módszeres integrálásával az új BMW 5-ös limuzin saját tömege mintegy 100 kilogrammal csökkent a megegyező motorváltozatú, hajtásláncú és felszereltségű elődmodelljéhez képest. A vadonatúj fejlesztésű alváz, az alacsony súlypont, a BMW modelljeire jellemző kivételesen tökéletes súlyelosztás és a példaértékű torziós merevséget garantáló könnyűszerkezetes járműstruktúra egysége a BMW 5-ös sorozattól megszokott módon, lenyűgözően agilis és káprázatosan dinamikus vezetési élménnyel, s mindemellett hosszú távú menetkomforttal ajándékozza meg a bajor gyártó ügyfelét. A világ elsőszámú üzleti limuzinjának széleskörű hajtáslánc-változatai a hetedik modellgeneráció bemutatkozásával az aktív hátsókerék-kormányzás (Integral Active Steering) opciójával bővülnek, amely a BMW xDrive intelligens összkerékhajtással is társítható, újabb járműtechnológiai innovációval garantálva, hogy a vezetés maximális élménye szerint megtervezett 5-ös BMW ismét kategóriája élén érkezzen meg a piacra. Az új, 4 935 milliméter hosszú BMW 5-ös limuzin légellenállási alaktényezője (Cd = 0,22 a leghatékonyabb modellváltozat esetében) ugyancsak új mércét állít fel a felső-középkategóriájú járművek szegmensében.

Újabb lépés az automatizált járművezetés felé

Az új BMW 5-ös sorozat kormánya mögött megannyi vezetést támogató rendszer gondoskodik a BMW ügyfelének páratlan minőségű és színvonalú kiszolgálásáról – nem csupán a kritikus helyzetekben, de az olyan, kevésbé összetett forgalmi szituációkban is, mint a közlekedési dugókban és a lassú tempójú forgalomban való araszolás, vagy a hosszú autópályás szakaszok monoton utazásai. Az új BMW 5-ös sorozatot a bajor gyártó éppen ezért már az alapfelszereltség részeként sztereo kamerával szereli fel, amelyek az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető radar- és ultrahang-szenzorokkal együttműködve teljes mértékben képesek feltérképezni az autó 360°-os környezetét. Az 5-ös BMW hetedik modellgenerációjában mutatkozik be a kikerülési segédlet (Evasion Aid), a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (Crossing Traffic Warning), a minden korábbinál pontosabb sávváltást segítő asszisztens (Lane Change Assistant), valamint az aktív oldalirányú ütközést megelőző rendszerrel együttműködő sávtartó asszisztens (Lane Keeping Assistant with Active Side Collision Protection) is. Ez utóbbi utazás közben folyamatosan figyeli az útburkolat sáv-felfestéseit és az autó körüli aktuális forgalmat, egy esetleges ütközés kockázatát érzékelve pedig korrigáló kormánymozdulatokkal segít a vezetőnek elkerülni a balesetet.

Az új BMW 5-ös sorozat az extrafelszereltségként elérhető aktív tempomat (Active Cruise Control), illetve az opcionális kormányzási és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Keeping Assistant) kibővített funkcióival ugyancsak újabb lépést tesz meg az automatizált járművezetés felé. Ezek közé tartozik a vezetést támogató rendszerek sebességkorlátozáshoz igazodó működése is, az opcionális extrafelszereltségként elérhető intelligens sebességfigyelő (Intelligent Speed Assist) például utazás közben folyamatosan kommunikál a tempomattal (és a vezető 15 km/órás lépésekben állíthatja be annak aktuális határértékét). Eszerint 0 és 210 km/óra között az új 5-ös BMW képes a vezető helyett gyorsítani, fékezni és kormányozni is, vagyis akár álló helyzetből elindulni és újra megállni a forgalom tempójában. Az erőforrás automatikus leállítását és újraindítását vezérlő Intelligens Auto Start/Stop funkció (Intelligent Auto Start Stop function) működés közben mindeközben már az útvonal, a vezetési szituáció és a jármű körüli forgalom sajátosságait is számításba veszi, amellyel még tovább növeli az üzleti limuzinok etalonja által kínált páratlan menetkomfortot.

Intuitív kezelhetőség és átfogó menetkomfort

A valaha kínált legkényelmesebb és leginkább felhasználóbarát kezelhetőség érdekében az új BMW 5-ös sorozatot az iDrive operációs rendszer legújabb generációjával szereli fel a gyártó. A csúcsfelszereltségű modellváltozatok esetében a navigációs rendszer, a telefonfunkciók és a szórakoztató alkalmazások mellett már a jármű aktuális beállításai és jellemzői is megjelennek a 10,25 inch átmérőjű, nagyfelbontású központi kijelzőn. A rendszert a BMW ügyfele az érintés-érzékeny iDrive Controllerrel, hangutasításokkal és a vadonatúj BMW 7-es sorozatban bemutatott gesztusvezérléssel is működtetheti, de ha úgy tartja kedve, közvetlenül az érintőképernyőn is aktiválhatja az egyes funkciókat. A felhasználó az átlátható, szellősen megtervezett csempe-ikonokat a saját ízlése szerint szabhatja át és rendezheti el a képernyőn, az operációs rendszer az egyes ikonok mögött futó alkalmazások állapotát pedig a fő képernyőn is folyamatosan frissíti. A színes BMW Head-Up kijelző legújabb generációja immáron 70 százalékkal nagyobb kivetítő-felületen dolgozik és a forgalmi jelzéseken, az operációs rendszerrel összekapcsolt okostelefon kontaktlistáján, a rádióállomásokon és a zeneszámokon kívül a navigációs rendszer utasításait, valamint a vezetést támogató rendszerek figyelmeztetéseit is képes a vezető látómezejébe vetíteni.

A BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációja által kínált utazási komfortot a kibővített tárolási lehetőségek, a hátsó üléssor előtt kialakított nagyobb lábtér, a masszázs funkcióval ellátott komfortülések, az ionizátorral és kellemes illatosítóval kiegészített négyzónás légkondicionáló, valamint az ülések érintés-érzékeny állítógombjai emelik minden korábbinál magasabb szintre. Az utastérbe beszűrődő rezgéseket és zajokat a hangszigetelő réteggel ellátott szélvédő, a vastagabb tetőkárpit és a motorban alkalmazott innovatív SYNTAK (Special Synergy Thermoacoustic Capsule) technológia hivatott még tovább csökkenteni. Ez utóbbi a motor leállítását követően akár 36 órán keresztül képes megtartani az erőforrás optimális működéséhez szükséges hő nagy százalékát, az újabb hidegindítás így sokkal kevesebb zajjal és rezgéssel jár, a motor hamarabb bemelegszik, a légkondicionáló pedig ezáltal sokkal hamarabb képes felmelegíteni az utasteret is. A bajor gyártó az új BMW 5-ös limuzint eközben már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás első fényszórókkal szereli fel, amelyhez opcionális extrafelszereltségként akár 500 méteres fényszóró-tartományt kínáló, adaptív kanyarfénnyel és elvakítás-mentes távolságifényszóró-asszisztenssel (BMW Selective Beam) kiegészített adaptív LED fényerő-elosztás (Adaptive LED Headlights) is kérhető.

A vezető, a jármű és a környezet közötti eddigi legintelligensebb kapcsolat

Az új BMW 5-ös sorozat az intelligens járműkapcsolatok terén is piacvezető pozíciót tölt be. A BMW ConnectedDrive széleskörű szolgáltatás-palettájához vadonatúj funkciók és alkalmazások társulnak, amelyek még tovább növelik a világ elsőszámú üzleti limuzinjában helyet foglaló ügyfelek menetkomfortját és még több időt takarítanak meg számukra. Ilyen többek között a digitális parkolóhely-keresést, -foglalást és -fizetést kínáló új ParkNow technológia, az On-Street Parking Information intelligens felszíni parkolóhely-kereső szolgáltatás, valamint az opcionális parkolóasszisztens (Parking Assistant) is, amely immáron magától is képes megtalálni az üres parkolóhelyeket és beparkolni oda az autót. Sőt mi több, a vadonatúj Microsoft Exchange szolgáltatás már azt is lehetővé teszi, hogy a BMW ügyfelei az autóban ülve, a központi kijelzőn nyissák meg és szerkesszék tovább a jármű operációs rendszerével szinkronizált e-mailjeiket, naptárbejegyzéseiket és kontaktlistájukat, a Microsoft Office 365 segítségével. A BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációjának opcionálisan elérhető extrafelszereltségi listájára a vadonatúj BMW 7-es sorozatban bemutatott távvezérlésű parkolás (Remote Parking) is felkerül, amelynek segítségével a bajor gyártó ügyfelei a jármű okoskulcsáról már nem csupán a zászlóshajókat, de az új 5-ös BMW-ket is anélkül vezethetik be a legkeskenyebb parkolóhelyekre (majd természetesen onnan kifelé is), hogy beülnének az autó volánja mögé. Az új BMW 5-ös sorozat ráadásul minden korábbinál átfogóbb okostelefon-integrálási lehetőségeket is kínál – az Apple CarPlay-től kezdve (amelynek teljes mértékben vezeték nélküli technológiája most először jelenik meg sorozatgyártású autómodellben), az induktív okostelefon-töltési funkción keresztül, egészen az egyszerre akár tíz okoskészülék csatlakoztatását is lehetővé tevő WiFi hotspot beépítéséig.

Személyre szabott digitális tartalom a vadonatúj BMW Connected Onboard szolgáltatás-palettájának köszönhetően

A bajor gyártó teljes körű mobilitási szolgáltatása, a BMW Connected 2016 augusztusában ünnepelte európai premierjét, a rendszer továbbfejlesztett, innovatív kiegészítő szolgáltatásokkal felvértezett változata pedig az új BMW 5-ös sorozatban mutatkozik be a nagyközönség előtt. A BMW Connected Onboard elnevezésű szolgáltatás-paletta csokorba rendezi a személyes mobilitáshoz kapcsolódó alkalmazások és szolgáltatások összes információját, hogy átfogó képet kínálva járuljon hozzá a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb utazáshoz. A rendszer az okostelefon naptárjában eltárolt legfontosabb adatokat, így például az úti célokat és a szükséges érkezési időpontokat egyszerűen átemeli a jármű operációs rendszerébe és a személyre szabott központi kijelzőn jeleníti meg. Az autó kameráinak köszönhetően a Remote 3D View funkció mindeközben képes a leparkolt 5-ös BMW háromdimenziós, 360°-os élőképét a jármű operációs rendszerével összekapcsolt okostelefonra továbbítani, hogy a bajor gyártó ügyfele egy percre se tévessze szem elől autóját és még a távolból is figyelemmel kísérhesse a jármű közvetlen környezetét.

BMW 530i és BMW 540i: az új benzinmotorok

Az új BMW 5-ös limuzin motorpalettáját alkotó erőforrások egytől egyig a vadonatúj fejlesztésű, moduláris felépítésű BMW EfficientDynamics motorcsalád tagjai. A hetedik modellgeneráció motorházteteje alá kínált benzines és dízelüzemű erőforrásokat kivétel nélkül a BMW TwinPower Turbo technológia lélegezteti, kimagasló menetteljesítményt és példaértékű hajtáslánc-hatékonyságot garantálva. Az új 5-ös BMW piaci bevezetésekor a modell motorpalettájára kétféle benzines és kétféle dízelüzemű erőforrás kerül fel, amelyek a hátsókerék-meghajtás mellett a BMW xDrive intelligens összkerékhajtással is felszerelhetők.

A BMW 530i meghajtásáról gondoskodó kétliteres, soros négyhengeres benzinmotor 185 kW / 252 lóerő maximális teljesítmény és 350 Nm csúcsnyomaték leadására képes. Az erőforrás 100 kilométerre vetített 5,5 – 5,9 liter* átlagos üzemanyag-fogyasztása és kilométerenkénti 126 – 136 gramm kombinált károsanyag-kibocsátása eközben azt jelzi, hogy az új modellváltozat több mint 11 százalékkal környezetkímélőbb, mint elődje. A BMW 530i limuzin 6,2 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig 250 km/óránál szabályozza az elektronika.

2017 februári piaci bevezetésekor az új 5-ös BMW csúcsmotorja a 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítmény és 450 Nm csúcsnyomaték leadására képes, 3.0 liter hengerűrtartalmú soros hathengeres benzinmotor lesz, amely a BMW xDrive intelligens összkerékhajtással együttműködve mindössze 4,8 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órás sebességre a BMW 540i modellt. Az erőtöbblet és a dinamikusabb menetteljesítmény ellenére a modell átlagos üzemanyag-fogyasztása 100 kilométerenként 6,5 – 6,9 liternél*, kombinált károsanyag-kibocsátása pedig kilométerenként 149 – 159 grammnál megáll.

BMW 520d és BMW 530d: az új dízelmotorok

A BMW 520d motorházteteje alatt dolgozó négyhengeres dízelmotor 140 kW / 190 lóerő maximális teljesítményt és 400 Nm csúcsnyomatékot képes a hátsó tengelyre küldeni, miközben az alapfelszereltség részeként kínált manuális váltóval felszerelt modell 100 kilométerre vetített átlagos üzemanyag-fogyasztása mindössze 4,2 – 4,5 liter, kilométerenkénti kombinált károsanyag-kibocsátása pedig csupán 109 – 119 gramm, amely értékek a BMW 520d modell esetében opcionális extrafelszereltségként elérhető nyolcsebességes Steptronic automataváltóval 4,1 – 4,5 literre és 108 – 118 grammra csökkennek. A BMW 520d limuzin 7,7 másodperc alatt (automataváltóval 7,5 másodperc alatt) futja meg a 0-100 km/órás sprintet, végsebessége pedig 238 km/óra (automataváltóval 235 km/óra).

Az új BMW 530d ugyancsak kiválóan teljesít a menetdinamika és a hajtáslánc-hatékonyság terén. 195 kW/265 lóerő maximális teljesítményre és 620 Nm csúcsnyomatékra képes soros hathengeres dízelmotorja minden tekintetben felülmúlja elődjét. A 100 kilométerenkénti 4,5 – 4,9 liter átlagos üzemanyag-fogyasztáshoz kilométerenkénti kombinált 118 – 128 gramm károsanyag-kibocsátás párosul, amely értékek hozzávetőlegesen 13 százalékkal környezetkímélőbbek, mint a leköszönő BMW 530d hasonló számai. Az új 5-ös BMW hathengeres dízelmotorral felszerelt hetedik modellgenerációja 5,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig az elektronika 250 km/óránál szabályozza.

Érkezik a modellpaletta emisszió-bajnoka, a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt változat és a nyolchengeres élsportoló

Az új BMW 5-ös limuzin piaci bevezetése után nem sokkal a világ legsikeresebb üzleti modelljének motorpalettája három új hajtáslánc-változattal bővül. A BMW 520d EfficientDynamics Edition motorházteteje alatt a 140 kW/190 lóerő maximális teljesítmény leadására képes négyhengeres dízelmotor még hatékonyabb kiadása dolgozik majd, nyolcsebességes Steptronic automataváltóval társítva. A modell kilométerenkénti kombinált 102 gramm károsanyag-kibocsátása a legalacsonyabb érték a felső-középkategóriájú limuzinok szegmensében (100 kilométerre vetített 3,9 liter* átlagos üzemanyag-fogyasztás mellett).

2017 márciusában ünnepli világpremierjét az új BMW 5-ös sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt modellváltozata is, a BMW 530e iPerformance modell. A négyhengeres benzinmotor és az elektromos motor alkotta innovatív BMW eDrive hajtáslánc-technológia 185 kW/252 lóerő maximális rendszerteljesítményre és extrém alacsony, kilométerenkénti mindössze 46 gramm kombinált károsanyag-kibocsátásra képes (amelyhez 2,0 liter/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztás párosul).

Az új 5-ös BMW héttagúra bővülő modellkínálatának két legzöldebb képviselőjével egy időben érkezik meg az utakra a BMW M550i xDrive is, amely átveszi a csúcsmodell szerepét a palettán – legalábbis egy időre. 340 kW/462 lóerő maximális teljesítményt és 650 Nm csúcsnyomatékot előállító V8-as benzinmotorjával az összkerékhajtású élsportoló nem csupán vérpezsdítő menetdinamikát, de kimagasló hajtáslánc-hatékonyságot is garantál (8,9 liter/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztással és 204 gramm/kilométer kombinált károsanyag-kibocsátással). A BMW M550i xDrive kereken 4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre.

3D nyomtatással előállított járművet mutatott be a Honda és a Kabuku

A kis hatótávolságú Micro Commutert (mikroingázót) a japán Toshimaya cégnek fejlesztette a Honda és a Kabuku Inc., méghozzá egy szabadon felhasználható innovációs modellből, ami a Variable Design Platformot is magában foglalja. Az autót a 2016-os CEATEC kiállításon leplezték le, Japánban.

honda-kabuku-3d-nyomtatott-auto-autoaddikt-1

Karosszériáját merev, de kis tömegű csövekből állították össze a Honda mérnökei, erre szerelik fel a 3D-nyomtatóval készített külső panelgarnitúrát és a csomagtartót.

honda-kabuku-3d-nyomtatott-auto-autoaddikt-3

A Micro Commutert az a Honda által fejlesztett, megközelítőleg 80 kilométeres hatótávolságú elektromos hajtáslánc mozgatja, amivel az ultrakompakt MC-β-ban ismerkedhetett meg a közönség.

honda-kabuku-3d-nyomtatott-auto-autoaddikt-7

Ez a modell eltér a Honda többi elektromos mikrojárművétől, utasterében ugyanis csak a vezetőnek alakítottak ki helyet, a fennmaradó részt teljes egészében a csomagtartóhoz rendelték.

honda-kabuku-3d-nyomtatott-auto-autoaddikt-6

Feladata az lesz, hogy házhoz szállítsa a Toshimaya Japán-szerte közkedvelt sütijét, a galamb formájú „Hato sablé”-t.

honda-kabuku-3d-nyomtatott-auto-autoaddikt-2

A Ford egy fenntarthatóbb jövő megformálásán ügyködik

Egy fenntarthatóbb holnap megformálása – avagy hogyan hasznosítja újra a Ford a formázó gyurmát, hogy csökkentse hulladék-kibocsátását? Cikkünkből kiderül.

ford-fenntarthato-fejlodes-clay-autoaddikt
A gyurmafigurák készítése sok gyerek kedvenc időtöltése, akik éveken át gyúrják és újra meg újra felhasználják a képlékeny anyagot. Kissé fejlettebb formában a Ford ugyanezt az ötletet alkalmazta az agyagnál is, amiből a holnap autóit mintázzák meg: megformázzák, újra átformázzák, majd újra feldolgozzák, és ez utóbbi lépéssel évente mintegy 2.500 kilogrammnyi gyurmát takarítanak meg.

Bár a Ford digitális formatervezést és egyéb modern technológiákat is alkalmaz, az autók életnagyságú modelljének elkészítése még mindig kulcsfontosságú lépés a kreatív tervezési folyamatban, hiszen a dizájnerek ennek révén könnyebben azonosítják az esetleges apró hibákat a jármű karosszériáján és utasterében.

“Folyamatosan használjuk az új technológiákat, de ha már a fejlesztés korai szakaszában valós, kézzel fogható benyomást akarunk kapni az autóról, akkor a gyurmához folyamodunk” – magyarázta Lloyd VandenBrink, a Ford dearborni tehergépjármű-stúdiójának vezető modellezője. “Amikor a formaterv még kiforratlan, az gyurmamodellt látva azonnal kiderül, hol tökéletesíthetünk rajta.”

Csakhogy e modellek megformázásához rengeteg anyag kell. A Ford évente akár 100.000 kilogrammnyi agyagot is elhasznál az életnagyságú modellek megalkotásához. Régebben ezt az anyagot sosem használták fel újra, ám az elmúlt öt évben a vállalat egy szabadalmaztatott gép segítségével több mint 100.000 kilogramm agyagot újrahasznosítottak – vagyis ennyivel is csökkentette hulladéktermelését.

Ez a mennyiség egy tucatnyi életnagyságú modellhez is elég. Az új Raptor megformázásához például 877 kilogramm agyagra volt szükség – nem beszélve arról a 20.000 munkaóráról, amit a dizájnerek az elmúlt négy évben a modellezéssel töltöttek.

Innováció a reciklálásban

A Ford által újrahasznosított agyag túlnyomó része a marási folyamatból származik, amikor a dizájnerek egy gép segítségével faragják ki az autó kontúrjait. Mivel a modell felületének tökéletességét még egy homokszem is tönkreteheti, a formázás közben lehulló agyagforgácsokat gondosan összegyűjtik.

A forgácsok ezután egy feldolgozó gépbe kerülnek, ami kizárólag a Ford különleges összetételű agyagjának feldolgozására készült, és semmilyen más anyaghoz nem használható. A gép keverőfejei összepréselik, és homogén anyaggá keverik az agyagot, kiszorítva belőle az összes légbuborékot. Az agyag ezután áthalad egy csövön, amit pontosan annyira melegítenek fel, hogy a rajta átpréselt anyag elég képlékennyé és masszívvá váljon a további formázáshoz.

Bár a digitális szoftver és az új szkennelési technológia látványosan forradalmasította a formatervezést, még mindig az agyag a legjobb megoldás arra, hogy apró változásokat eszközöljenek egy autó dizájnján. Egy kicsinyített vagy digitális modellen bizonyos dolgok egyszerűen nem látszanak elég jól, ám egy életnagyságú modellen még az apróbb problémás területek is jól azonosíthatók – például az övvonal élének mélysége vagy a motorháztető domborításának mértéke.

Közös gyurmázás

Az agyag a formatervezési folyamat kiegészítésére szolgál. A Ford számítógéppel tervezi meg új modelljeit; az így kialakított formákat agyagba faragják, majd kézi munkával tökéletesítik, aztán az új formát beszkennelik, és visszatáplálják a gépbe.

“A számítógépek általában egy-egy önálló felhasználó ötletén dolgoznak, ám az agyagmodellek formázásához több ember együttműködése kell” – mondta el VandenBrink. “A csoportos beszélgetés, a közös ötletelés mindig remek módszer az együttműködéshez, és az agyagmodellezés ugyanezt jelenti a dizájnerek számára. A modellt mindenki láthatja, és a tervezők együtt találhatják ki, hogy formálhatnák még tökéletesebbé az autó külsejét.”

ÉRDEKESSÉGEK:

  • Az elmúlt öt évben a Ford annyi agyagot reciklált, amennyivel több mint 26.000 darab 0,33 literes üdítős dobozt lehetne megtölteni. A reciklált agyag körülbelül annyit nyom, mint három ázsiai elefánt.
  • Régebben a kén is az agyag fontos adalékai közé tartozott, ám a melegítés hatására ez elillan, és elektronikai problémákat okozhat. Éppen ezért a 2000-es években már nem használtak ként.
  • A Ford által a modellezéshez használt anyag nem kizárólag agyagot tartalmaz, hanem különféle gyanta- és olajalapú töltőanyagokat is, viszont egyáltalán nincs benne víz, mint a keramikusok által használt hagyományos agyagban.
  • A bálnavadászat betiltása óta a bálnazsírt agyaggal helyettesítik.

LEGFRISSEBB

New York utcáin már környezettudatos taxiké a főszerep

0
A New York-i taxik története és jelenlegi állapota sokszínű, változatos képet mutat a város közlekedési kultúrájáról. Napjainkban a taxik főként két színben jelennek meg:...

TESZTJEINK