Főoldal Blog Oldal: 392

A SEAT tanácsai a nyugodt éjszakai vezetéshez

A nyári szabadságok ideje az év azon időszaka, amikor a legnagyobb forgalom van az utakon, és sok ember előnyben részesíti az éjszakai vezetést annak érdekében, hogy az üdülési napokat teljes mértékben kihasználhassa. A SEAT tanácsokat ad.

seat-ejszakai-vezetes-tanacsok-autoaddikt

Sötétedés után általában kisebb a forgalom, de a csökkent látási viszonyok és a fáradtság miatt megnő a balesetek veszélye is. Európában az éjszakai balesetek a sérüléssel járó összes baleset 37 százalékáért felelősek, így az éjszakai közlekedés biztonságának növelése érdekében meg kell tenni bizonyos óvintézkedéseket.

– Kapcsolja be alkonyatkor a tompított fényszórót, hogy jobban lásson, és hogy jobban lássák Önt! Éjszaka tompított fényszórókkal vezessen, amikor esik az eső, vagy rosszak a látási viszonyok. Mingig használja az országúti fényszórókat, amikor lehetséges, annak érdekében, hogy elkerülje a szembejövő forgalom elvakítását. Bizonyos járműveket automatikus tompított fényszóró rendszerekkel láttak el, a rendszer a fényszórókat a külső fényviszonyok függvényében kapcsolja be és ki. A vezetéshez szükséges információ 90 százalékát a látási érzékünkön keresztül dolgozzuk fel, és miután éjszaka a látási érzékelés csökken, több idő szükséges a gyalogosok, az állatok és a közlekedési lámpák beazonosításához. Ezekben az esetekben a LED fényszórók nagy segítséget jelentenek, miután jobb minőségű fényt generálnak, mint a halogén izzók, és az általuk kibocsátott fény nagyon hasonlít a nappali fényhez, ami nagymértékben megnöveli a láthatóságot.

– Sebességét úgy határozza meg, hogy a fényszóró által megvilágított távolságon belül képes legyen lefékezni. Érdemes lassabban hajtani, mint ahogyan normális nappali fénynél vezetne. Spanyolországban az ajánlott sebesség a tompított fényszórók használata esetén 90 km/óra.

– Tartsa be a biztonságos követési távolságot, és hagyjon minimum 3 másodperces távolságot Ön és az Ön előtt haladó gépkocsi között.

– Ismerje fel a fáradtság korai jeleit, mint például azt, hogy szemhéja elnehezül, ha nehezére esik a saját sávjában maradni, vagy ha nehezen emlékszik arra, hogy hol vezette le az utolsó egy kilométert. Az álmosság kihat az Ön reflexeire, és ez a hatás olyan, mintha 0,5 gramm/literes véralkohol szinttel vezetne. Fontos, hogy az álmosság első jeleinél álljon meg és pihenjen, vagy aludjon egészen addig, amíg már biztonságosan tudja folytatni utazását. Bizonyos járműveket már fáradtság-érzékelőkkel szereltek fel, amelyek érzékelik, ha a vezető fáradt, és figyelmeztető jelzést írnak ki a műszerfal kijelzőjén, javasolva a vezetőnek, hogy álljon meg, és tartson szünetet.

E tanácsokat követve Önnek nem jelent majd problémát, hogy úti célját biztonságosan és biztosan elérje.

[TESZT] Nissan Qashqai 1.6 dCi 130 Xtronic 2WD Tekna – irány a hosszabb táv!

Teszteltük már több ízben a Nissan Qashqai 1.6 dCi-t: például 130 lóerővel, 6 gangos manuális váltóval, összkerékhajtással. Most a szintén 1.6-os dízel kerül terítékre, ugyanúgy, 130 lóerővel, viszont a hajtás „mindössze” 2 kerekes, valamint Xtronic CVT váltó került a rendszerbe.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-001

Ráadásul jelen tesztünk valamilyen szinten rendhagyónak is számít: olvasóink megszokhatták, hogy átlagosan 2 havonta külföldre vezet útunk, és nagyteszteket készítünk. Elsősorban az osztrák, németországi és svájci régiókban kalandozunk ilyenkor, és megvizsgáljuk azt, hogy több ezer kilométer megtétele közben és után hogyan teljesít az adott tesztautó.

Nissan Qashqai 1.6 dCi modellünkkel tehát ismét nekivágtunk a nagyvilágnak, négy személlyel, rengeteg kisebb és nagyobb csomag kíséretében. Ezalatt bőröndöket, közepes kézitáskákat kell érteni, valamint kisebb szatyrokat, kiegészítőket vittünk magunkkal az ötnapos utazásra.

Sikeresen be is pakoltuk az útipoggyászokat, s bár a 401 literes csomagtér-kapacitás önmagában nem túl gigászi, mégis remekül elfért minden: alulra a kerekes bőröndök, fektetve, majd rájuk a kisebb csomagok. Teljesen kiaknáztuk a Nissan Qashqai 1.6 dCi által nyújtott csomagtér szabta lehetőségeket, de sikerült még azért a kalaptartót is lecsukni. Így menet közben teljes kilátást kaptunk, a hátul utazó két kucsaft pedig a két szélen foglalt helyet. Ez súlyeloszlás végett is jó választás volt, hiszen fontosnak tartjuk, ha hosszabb távra megyünk, hogy minden megfelelően legyen elrendezve.

Fontos az autópálya, hiszen az utazás nagy része itt zajlik

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-004Fontos is, hiszen autópályázásnál kifejezetten előnyös, ha az autó menettulajdonságait optimálisan meg tudjuk tartani azon az elvárt szinten, amely szükségeltetik a gördülékeny haladáshoz. Az M1-es pályaszakaszon (Magyarország) a Nissan Qashqai 1.6 dCi gond nélkül vette az emelkedőket – ugyebár a dimbes-dombos útviszonyok máris próbára teszik az autót Győr magasságáig. Ezeken a részeken az amúgy 2200 környékén forgó főtengely (130 kilométer/óra) fordulatszáma úgy 100-200 egységgel növekedett értelemszerűen a felmerülő plusz terhelésektől, a pillanatnyi fogyasztás 6-7 literre szökött 100 kilométerre átlagolva. Ez az addigra beállt 5.9 literes átlagot megfejelte 0.5 literrel, így 6.4-et mutatott a fedélzeti számítógép, mire az Arrabona közelébe értünk.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-005

Az eredmény tehát már határon belül is tetszetősen alakult, hiszen 4 fővel, sok csomaggal ez ténylegesen jó arány, nem beszélve arról, hogy a 65 literes üzemanyagtank kapacitása hatótáv tekintetében sem tűnt rossznak. A határáétlépés után Ausztriában valamivel több, mint nyolcad rész fogyott le a teletankból.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-011

Mint ismeretes, Németország felé Magyarországról az osztrák autópályaszakasz a leghosszabb, tehát itt használjuk el minden esetben az üzemanyag nagy részét. Úgy félúton érkeztünk ½ -hez, ami jónak tűnt, hiszen utánaszámolva maradt cirka 30 liter üzemanyagunk.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-012

Megérkezve Németországba (München) már jelzett a rendszer, hogy lassan ideje tankolni, így is tettünk: 59 literrel töltöttük fel a Nissan Qashqai 1.6 dCi üzemanyagtankját. Gyors fejszámolás után kijött a végeredmény: a tényleges hatótáv úgy 900 kilométer környékén mozog, beleszámítva a kisebb kitérőket az autópályáról, a pályázást megelőző városi szekciókat.

Legyen Renault, legyen Nissan: egyre megy. Az 1.6 dCi minden alkalommal bizonyít

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-013Nos, a fogyasztás ezzel kivesézve, most jöjjön a Nissan Qashqai 1.6 dCi komfortrátája hosszabb távra! Mivel egy alapvetően nagynak definiálható autóról van szó, nem lepődtünk túlzottan meg rajta, hogy négy fő viszonylag kompromisszummentesen utazhatott végig a körülbelül 9 óra alatt teljesített távon. Igaz, közben több ízben megálltunk benzinkutaknál, jól esett a nyújtózás, de ez kategóriától függetlenül kötelező jellegű. Gyakorlatban is éreztük, hogy remekül javul a megállások után a koncentrálóképesség, a hangulattal egyetemben.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-010

A Nissan Qashqai 1.6 dCi első ülései kifejezetten támogatják a hosszabb távok megtételét.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-014Ergonomikusak, a hát- és ülőlapok megfelelő méretezéssel rendelkeznek, legalábbis, ha átlagos (~180-185 centiméter, 90 kilogramm) testalkatú utasokról szól a történet. A láb- és térdterek itt szintén rendben vannak, csakúgy, mint a fej- és vállterek, a középkonzol nincs útban még 400 kilométer levezetése után sem, és még sorolhatnánk. A beépített navigáció – mint az infotainment szerves része – jól dolgozott, igaz, egy frissítés ráfért volna, néhány láthatóan újonnan kialakított körforgalmat és egyirányú utcát (alapvetően München környékén) még nem ismert fel, vagy tévesen állapította meg a behajtási irányokat. Az integrált hangrendszerhez USB pendrive-okat csatlakoztattunk, fura mód NTFS-re formázva, de így is remekül elboldogult az mp3 formátumú zenékkel, a hangminőség jó volt, még magasabb, 170 kilométer/órás tempónál is (Németország, München felé az autópályán).

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-008

Hátul sem volt panaszra okuk az utazóknak, a hármas üléssor hátlapjai megfelelő dőlésszögüknek köszönhetően jól teljesítettek, az ülőlapok sem tűntek szerintük túl rövidnek, vagy túl hosszúnak. Közepes keménységük (ülő) viszont hosszabb távon már jelezte, hogy ideje megállni, és sétálni 5 percet a hozzátartozó nyújtózkodással egyetemben. Átlagos testalkattal rendelkeztek a hátul ülő utasaink is, úgyhogy a relatíve nagy terek itt is meghozták áldásos hatásukat.

Mennyi a vége?

Minden egyes külföldi, azaz Németországon átívelő autótesztünk során felmerül olvasóinkban: sikerült-e meglépni az adott tesztautóval a gyárilag megállapított végsebességet?

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-002Tudvalévő, hogy jelenleg is a német autópályákon rengeteg korlátozás nélküli szakasz van, ajánlott 130 kilométer/órás utazósebességgel. Azonban vigyázni kell, mert egyre több helyen találkoztunk telepített traffipax oszlopokkal, és rengeteg a 120-as, 100-as korlátozó tábla – érdemes tehát odafigyelni erre. Ráadásul számtalan Baustelle, azaz útfelújítás, építési szakasz található Németországban (Ausztriában is) évszaktól függetlenül, itt kiemelten figyelni kell a sebességkorlátok betartására, ugyanis előszeretettel traffpaxoznak ezeken a helyszíneken is.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-006

Elég az hozzá, hogy nagytesztünk során a Nissan Qashqai 1.6 dCi végsebességét is megnéztük: a 130 lovas dCi motorral szerelt, CVT váltós verzió a gyári adatok szerint 183 kilométer/óra megfutására alkalmas. Jelentjük, többet is ki tudtunk hozni a Nissan Qashqai 1.6 dCi-ből nyílt, korlátozásmentes német pályaszakaszon: 195 kilométer/óránál (@5650 RPM) éreztük úgy, hogy ennyi a maximum, bár az a fránya 4 kilométer/óra egész biztos, hogy meglett volna még pluszban. Ésszerűen egyébként a 170 kilométer/óra még bőven belefér, egy ottani átlagos utazótempónak tökéletesen megfelel.

nissan-qashqai-1-6-dci-xtronic-teszt-autoaddikt-003

2016 Nissan Qashqai 1.6 dCi 130 Xtronic 2WD specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű, négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 130 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 320 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: fokozatmentes CVT automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4377 mm

Szélesség: 1806 mm

Magasság: 1590 mm

Tengelytáv: 2646 mm

Első gumik mérete: 225/45 R19

Hátsó gumik mérete: 225/45 R19

Tömeg, üresen: 1435 kg

Össztömeg: 2030 kg

Csomagtartó mérete: 401 liter, bővíthető 1560 literig

Üzemanyagtartály mérete: 65 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.9 másodperc (gyári), 10.4 másodperc (saját, mért eredmény)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.8 l/100 km

Országúti: 3.8 l/100 km

Vegyes: 5.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.6 l/100km

Országúti: 4.6 l/100km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 122 g/km

Még több információ a Nissan magyarországi importőrének honlapján olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

A Ford és a Tour de France kapcsolata

1966-ban két történelmi jelentőségű győzelmet is aratott a kék ovál Franciaországban: az egyiket Le Mans-ban a Ford GT40 Mark II versenyautóval, a másikat pedig egy Tour de France-győztes kerékpárcsapat támogatójaként.

ford-tour-de-france-autoaddikt

Júniusban a megismételtük az 1966-os diadalt, hiszen a Ford Chip Ganassi Racing csapat pilótái, Sébastien Bourdais, Joey Hand és Dirk Müller első helyezést szereztek a 2016-os Le Mans 24 órás futam GT-kategóriájában.

Most pedig, ötven évvel azután, hogy a Ford France – Hutchinson kerékpárcsapat versenyzője, Lucien Aimar megnyerte a legendás Tour de France futamot, abban bízunk, hogy a kétkerekűek világában is egy jubileumi győzelem részesei lehetünk.

Idén mi lettünk a Team Sky exkluzív autó- és haszongépjármű-szállítója, ezzel támogatva az elit kerékpárcsapatot, amelyet a kétszeres bajnok Chris Froome vezet. A kék-fekete fényezésű Ford Mondeo kombik a verseny összesen 21 szakaszában, vagyis 3.519 kilométeren át ott lesznek az események középpontjában, mellettük pedig egy Mustang és egy Edge, valamint S-MAX és Kuga modellek, illetve Transit haszongépjárművek segítik a csapat munkáját.

Chris Froome és Sir Bradley Wiggins vezetésével a Team Sky az elmúlt négy év során háromszor nyerte meg a világ legrangosabb kerékpárversenyét, s a csapat a 2016-os szezon kezdete óta márkánk legújabb autóit használja.

[TESZT] Renault Kadjar 1.6 dCi 130 4×4 – érezze jól magát a család

Olvasóink tudják: napjaink méltán népszerű crossover-kategóriáját nem egy ízben bemutattuk már különböző márka- és típus alternatívák kapcsán – most újfent jöjjön egy: a Renault Kadjar 1.6 dCi 130 személyében egy olyan családi mindenest ismerhettünk meg, amely szinte minden téren kifogástalanul teljesített. Pedig volt már hozzá szerencsénk, s alapvetően itt nem a Renault márkára gondolunk.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-001

Nyilván nem titok, hogy a Renault Kadjar jellegzetes külső részleteitől eltekintve szoros rokoni szálakat ápol a Nissan Qashqai modellel. Még motorizáltságban is hasonlóak, ha a dízel vonulatot vesszük, van példának okáért 1.5 dCi, és 1.6 dCi variáns is. Tehát technológia szempontjából szinte egy, és ugyanaz, mégis tud más lenni a Kadjar. Amolyan franciás megközelítésbe helyezve a crossover fogalmát.

A tesztre fogott Renault Kadjar 1.6 dCi magas felszereltségi szinttel érkezett szerkesztőségünkhöz, ennek megfelelően kifogástalan beltérrel domborított – de ne szaladjunk előre ennyire, kövessük az Autóaddikt.hu megszokott teszt-tematikáját! A külső is nagyszerűen követi azt az újdonsült irányzatot, miszerint olyan, mintha a Renault modellválasztéka – mondjuk már az alsó-középkategóriától felfelé – célozná sikeresen a prémium vonalat. A Renault Kadjar 1.6 dCi élő példája ennek a szellemiségnek: hiába alsó-közép, olyan az érzet, mintha a „sima” középmezőnyt erősítené, vizuálisan is megfogva a vásárlót apróbb krómezüst berakásaival, szegélyeivel (front részen, illetve oldalvonalon is egyaránt).

Tulajdonképp elölről a Renault Kadjar 1.6 dCi úgy fest, mint egy kicsit összetömörített újgenerációs Espace, a vonalvezetés, a stílusdizájn mind ezt az új üdeséget jelképezi és képviseli. A hangsúlyos Renault embléma alap, hogy feltűnik, közrefogva a V alakzatot szimuláló hűtőmaszk beömlőrács-kialakításával, de a terepes jelleg is látható rögtön itt, a mellső spoilerezésnél.

Mindent a terepes küllemért

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-003Természetesen a küszöbvonalat is kiemeli a műanyag borítás, ezáltal a Renault Kadjar 1.6 dCi ténylegesen agilissá és strapabíróvá avanzsál könyedebb terepviszonyok közt. Főként, ha a hajtáslánc összkerekes meghajtással egészül ki, bár nem egyszer kifejtettük már: nem szabad elfelejteni, hogy egy crossover/SUV nem egyenlő a komolyabb, vagyis tényleges terepjáró kategóriájával. Elég annyi, hogy bátran letérhetünk a sima aszfaltfelületről némi kavicsos-homokos-földes, akár és/vagy saras környezetbe egy kirándulás során, akár egy rövid shortcutként a céllállomás felé, keresztül az erdőn.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-002

Szintén tipikus márkajegyek fedezhetők fel a Renault Kadjar 1.6 dCi far részén, összetéveszthetetlen más párhuzamos (ám kategória szempontjából különböző) Renault modellekkel; legyen mondjuk a hasonszőrű rokon a Mégane. Nyilván nem ugyanaz, de az okos és fejlett formaterv-koncepciónak köszönhetően és franciásan szólva a kívánt déja vu megérkezik azonnal, ha odapillantunk. Szigorúan markáns márkajelzéssel hátul is.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-006

A Renault Kadjar 1.6 dCi utasterébe a könnyed bejutást a magasabb építésen és a szélesre tárható ajtók mellett segíti nagyban az egyenes alsó ívű kormánykerék, illetve az első, valamint hátsó ülések ilyen értelemben is ergonómikus kialakítása. Ami egyébként tényleges, megfelelő hosszúságú-szélességű ülőlapokkal, elegendő hátfelületet kínáló támlákkal. A kárpitozás kiképzése is illik a családi autó fogalomkörbe, ugyanis rugalmas, stressztűrő szövetrészt fognak közre a bőr szélek, így érezhetően garantált a hosszú távon megmaradó minőségtartás.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-008

Átlátható, praktikus. Mellette a lényeget is előtérbe helyezi

Ismerős részletek köszönnek vissza a műszerfal kialakítása terén is: a háromfelé osztott központi műszeregység megfelelően informatív, minden jól a sofőr látószögébe esik, a kezelőszervek pedig optimálisan érhetők el. Az infotainment minden lényeges opciót tartalmaz, innen vezérelhető érelemszerűen a Bose hangrendszer is (ennek minősége a márkanévhez hűen tökéletes).

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-011

Ahogyan a komfortfokozata kiváló a Renault Kadjar 1.6 dCi-nek, úgy a menettulajdonságok – jelen esetben egyebek mellett a kilátásra fókuszálnánk: a relatíve magas építés miatt utazás, illetve manőverezés (parkolás) közben is jók a viszonyok, ebben közrejátszanak a vékonyra gondolt A-C oszlopok, valamint a kellően terjedelmes üvegfelületek is.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-021Ugyebár sokat nyom a latba egy családi kirándulós autó esetében az, hogy mekkora férő- és pakolóhellyel kell számolnunk. A Renault Kadjar 1.6 dCi esetében mindkettő remekbeszabott, kellően tágra konfigurálható hátsó lábterek, hozzá társított térd- és fejterek is várják az utasokat. Persze az első traktus is jól személyre szabható, a középkonzol folytatásaként jelen lévő kardánalagút-burkolat által elforglalt felület lehet esetleg szűkösebb egy tagbaszakadtabb pilótának és hasonszőrű utasának – de ez sem mérvadó.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-017

472 literes csomagterével átlagosnak tűnik a Renault Kadjar 1.6 dCi rakfelületének kapacitása, ám 2 személlyel majd’ másfél köbméteresre hízlalható a csomagtér. Rekeszek, hálókkal fedett beugrók, fiókok egyaránt megtalálhatók, ezáltal a praktikum adott. Ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-020

Az 1.6 dCi ismét bizonyított: valószínűleg nincs olyan kaszni, amihez ne passzolna

Többször is szuperlatívuszokat zengtünk a Renault 1.6 literes közös nyomócsöves turbódízele kapcsán. Nos, most sincs ez másképp, annak ellenére, hogy az ezerhatszáz köbcenti néha bizony kevésnek is bizonyulhat, kiváltképp, ha bőven 1.5 tonna feletti értékkel rendelkező kasznit kell közrefognia.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-014

A Renault Kadjar 1.6 dCi esetében ilyen probléma nincs, 1461 kilogrammjával az autó még pont belül esik a határvonalon – indokolt a súly, ugyanis nem szabad kifelejteni az állandó összkerékhajtást sem. 11.2 kilogrammot mozgat 1 lóerő, ez alapvetően nem rossz értlék, de a 0-ról 100-ra sprint több erőtartalékot sejtet (saját méréseink alapján 10.2 másodpercet sikerült rögzíteni, ami felülmúlja a gyárilag beirányzott értéket).

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-018130 lóerős a Renault Kadjar 1.6 dCi aggregátja, a kellő dinamizmust 320 Newtonméternyi forgatónyomaték biztosítja. A maximális teljesítmény kereken 4000-es fordulatszámon, míg a csúcsnyomaték már alsó hangon is 1700 felett kicsivel rendelkezésre áll. Ennek folyományaként az 1.6 dCi motor kellőképp lendületes, minimális turbólyukkal találkoztunk csak, ugyanakkor – legfőképp indulásokkor – fulladásra hajlamos a néhol bizonytalankodó start-stop automatikának köszönhetően. Viszont ha szeretünk spórolósan vezetni, érdemes aktiválni mindenképp ezt a funkciót, mellé az ECO mód is legyen bekapcsolva: impozáns értékek születhetnek fogyasztás téren. Úgy, hogy a 60 liter összkapacitású üzemanyagtankkal simán meg lehet fejelni az 1000 kilométeres hatótávot is.

renault-kadjar-1-6-cdi-teszt-autoaddikt-007

Aszkéta

Fentieknek megfelelően a Renault Kadjar 1.6 dCi országúti viszonyok közt beérte 4.4 literrel átlagban, míg városi autózással sem fogyasztott többet 5.3 liternél gázolajból. Autópályán is remekül lehetett haladni, ugyanis hatodik fokozatban 2500 körüli percenkénti fordulatszám mellett a pillanatnyi fogyasztás 4.6-5.6 literes érték közt mozgott (domborzati viszonyoktól függően).

2016 Renault Kadjar 1.6 dCi 130 specifikációk

Motor

Motortípus: soros, 4 hengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 130 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 320 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4449 mm

Szélesség: 1836 mm

Magasság: 1607 mm

Tengelytáv: 2646 mm

Első gumik mérete: 225/45 R19

Hátsó gumik mérete: 225/45 R19

Tömeg, üresen: 1461 kg

Megengedett össztömeg: 2061 kg

Csomagtartó mérete: 472 liter, 1478 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.5 s (gyári), 10.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.3 l/100 km

Országúti: 4.4 l/100 km

Vegyes: 4.7 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.5 l/100km

Országúti: 4.6 l/100km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 129 g/km

Bővebb információ a Renault hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft.

Ford Kuga Vignale: a márka SUV modellje is megkapja az exkluzív kivitelt

A Ford első ízben mutatta be exkluzív kivitelű SUV-ját, az új Ford Kuga Vignale modellt, amely az év későbbi szakaszában jelenik meg az európai piacokon, tovább gazdagítva a Ford Vignale termék- és fogyasztói élményt.

ford-kuga-vignale-autoaddikt-004

A Genfben kiállított Ford Kuga Vignale gyöngymetál Vignale Milano Grigio fényezéssel és Cashmere bőrkárpitozással lesz kapható; az aprólékos kézműves kidolgozással elkészített autót erős és takarékos Ford EcoBoost benzines és TDCi dízelmotorok hajtják, s a felszereltségi listán a Ford Intelligens Összkerékhajtás is szerepel.

A Ford Kuga Vignale egyike annak a három Ford Vignale modellnek – a Ford S-MAX Vignale egyterű és a Ford Edge Vignale nagyméretű SUV mellett –, amelyek még idén feltűnnek a márkakereskedésekben; az első ilyen modellváltozat a 2015-ben bemutatott Ford Mondeo Vignale volt. A Ford Mondeo Vignale és a Ford S-MAX Vignale már megvásárolhatók, az Edge Vignale pedig 2016 végén érkezik.

A Ford Vignale egyre bővülő kínálatának autói az Európa-szerte – többek közt Grúziában és Törökországban is – megnyílt FordStore kereskedésekben rendelhetők meg. A FordStore kereskedések kifejezetten e célra kialakított Vignale Lounge termei személyre szabott vásárlói élményt teremtenek, s e folyamatot Vignale Ügyfélkapcsolati Managerek segítik. Eddig 300 FordStore létesítmény nyílt meg (legutóbb a svédországi Vaxjöben). A vállalat jövő év elejére várhatóan 500 tagúra bővíti a hálózatot.

A vásárlók a kifejezetten e célra létrehozott Ford Vignale honlap online konfigurátora segítségével ismerhetik meg az autók árait és extráit – köztük az év elején megjelent új dizájn-opciókat, amelyek révén a vevők még inkább saját egyéniségükhöz formálhatják a Vignale modellek külső stílusát.

“Vásárlóink igényes emberek, akik többet várnak a Fordtól. Olyannyira, hogy bizonyos modelljeink értékesítésében akár a 70 százalékot is eléri a legmagasabb szintű Titanium felszereltség aránya,” nyilatkozta Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. „A Ford Vignale révén mind a luxus, mind a személyes szolgáltatások tekintetében a Ford legjavát kínálhatjuk vásárlóinknak. Ez az oka annak, hogy a Ford Mondeo Vignale mellett most megjelenik az Edge és az S-MAX, sőt hamarosan a Kuga is.”

A Ford már idén bevezetett egy új utazási-, rendezvény- és életstílus-szolgáltatást, amely egyedi ajánlatokkal szolgál a Ford Vignale ügyfelek számára, igazodva utazási és életstílusbeli szokásaikhoz. Az ajánlatok közt éppúgy szerepel a londoni Chelsea Virágkarnevál, mint a Cannes-i Filmfesztivál VIP-premierei.

Ford Kuga Vignale

Az új Ford Kuga Vignale a Ford Kuga közepes méretű SUV-modellre épül, amely a spanyolországi Barcelonában megrendezett 2016-os Mobil Világkongresszuson állt először reflektorfénybe.

Az exkluzív kivitelű modellt különleges gyöngyházfényű Milano Grigio fényezés díszíti, rozé árnyalatú metálcsillogással; az első és hátsó alsó védőlemezt, valamint az ajtóbetéteket és a csomagteret fényes feketére színezték. Az autó orr-részének látványát a jellegzetes hatszögletű Vignale hűtőrács-kialakítás uralja.

Hatásosan hangsúlyozza ki a Ford Kuga Vignale utasterének prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere színben pompáznak. A gazdag bőrkárpitozás a műszerfalra is kiterjed.

ford-kuga-vignale-autoaddikt-001

Minden Ford Kuga Vignale végszerelését mesteremberek végzik el kézi munkával a spanyolországi Valencia gyárban működő új, modern Vignale Központban. Az elemek illesztéseit és a fényezés minőségét a legújabb lézeres és kamerás eljárások mellett gyakorlott szemek ellenőrzik, hogy a végeredmény biztosan megfeleljen az ügyfelek igényeinek.

A mesterek – akiknek vérükben van a precizitás és a minden apró részletre kiterjedő figyelem – több mint két órás kézi polírozással tökéletesítik egy-egy autó fényezését, és ugyanilyen alapossággal vizsgálják át az autó bőr üléskárpitozásait is, amelyek lézeres szabással készülnek.

A Ford Kuga Vignale motorkínálatában a következő erős és takarékos blokkok szerepelnek:

  • 182 lóerős, 1,5 literes EcoBoost hatfokozatú automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással
  • 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú manuális sebességváltóval vagy hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval, mindkét változathoz alapáron kínált Intelligens Összkerékhajtással

A Ford Intelligens Összkerékhajtása észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását az első és a hátsó kerekek között.

A 2015-ben eladott 102.000 Kuga négyötöde a gazdag felszereltségű Titanium változatban kelt el, ami világosan jelzi a luxus iránti igényt a SUV-szegmensben. Ez a szegmens egyébként az iparági értékesítéseket elemző IHS intézet szerint jelentős növekedés előtt áll: míg 2014-ben az összes járműeladás 20 százalékát tette ki, 2020-ra 27 százalék lesz a SUV-modellek aránya az európai piacokon.

“A Ford Kuga Vignale bemutatása is világosan utal a luxus-SUV modellek egyre erősödő trendjére; az autó prémium dizájnja, anyagválasztása és kézműves kidolgozása a Ford legszebb értékeit képviseli” mondta el Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Nagy lehetőséget látunk abban, hogy kibővítjük a Ford termékkínálatának prémium szegmensét, s hogy ezáltal olyan különleges élményt teremtünk, ami megfelel vásárlóink egyre növekvő elvárásainak.”

Ford Vignale: egyedi stílus

Az új, sorozatgyártású Ford S-MAX Vignale és Ford Edge Vignale az idei év elején jelentek meg először a nagyközönség előtt a 2016-os Genfi Autószalonon.

Mindkét autót a Ford Vignale sorozat jellegzetes, hatszögletű felső hűtőrácsa díszíti, sötét matt fényezéssel és polírozott alumínium kerettel, s a karosszéria fényezése is kifejezetten exkluzív.

A gondosan kidolgozott külső részletmegoldások látványosan feldobják az autók megjelenését; jó példa erre a Ford Edge Vignale egyedi, krómozott ködfényszóró-kerete, a Ford S-MAX Vignale csomagtérajtaján körbefutó, Vignale-dombormintázatú betét, és persze mindkét modell 19 colos, polírozott alumínium keréktárcsái.

ford-kuga-vignale-autoaddikt-003

Az utasterek prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás hangsúlyozza ki, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere vagy sötét Ebony színekben rendelhetők. Az Ebony bőrkárpitozás a középső kartámaszra és a tárolódobozra is kiterjed, akárcsak a műszerfalra, amelynek utasoldali részén alumínium hullámvonal fut végig.

“A Ford Vignale kifinomultságot és prémium sportosságot sugall,” vélekedett Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “A Ford Vignale segítségével a vásárlók sokkal egyedibb módon élvezhetik a luxust, és fejezhetik ki egyéniségüket.”

További személyre szabott lehetőségeket kínálnak még a sötét fényezésű könnyűfém keréktárcsák és ködfényszóró keretek is, valamint a kiegészítő krómbetétek, amelyek már elérhetők a Ford S‑MAX Vignale és a Ford Mondeo Vignale modellekhez; ugyanezeket az opciókat az év későbbi szakaszában megjelenő ötajtós Ford Mondeo Vignale vásárlói is megrendelhetik.

Fejlett technológiák

Minden Ford Vignale modell alapfelszereltségének része a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely gyorsabban működik, és újratervezett 8 colos érintőképernyője támogatja az ujjal való lapozgatást, és a két ujjal való nagyítás/kicsinyítés mozdulatokat. Az autósoknak elég megnyomniuk egy gombot, majd kimondani, hogy „kellene egy kávé”, „tankolni kell”, „kellene egy parkolóhely” – és a rendszer máris kávézót, benzinkutat vagy parkolót keres, sőt akár vasúti pályaudvart, repteret és szállodát is. A navigációs eszköz segítségével a rendszer ezután a kiválasztott úti célhoz irányítja a sofőrt.

A Ford Vignale modellek által kínált élményt prémium audiorendszer, valamint első és hátsó hangulatvilágítás is fokozza. A Ford S-MAX Vignale kabinjában háromzónás klímavezérlés és teljes méretű panoráma napfénytető kényezteti az utasokat.

A Ford S-MAX Vignale és a Ford Edge Vignale kínálatában az innovatív Széles Látószögű Első Kamerája is megtalálható, aminek segítségével az autós bepillanthat az utcasarkok mögé és a kereszteződésekbe, mérsékelve ezzel a stresszt és az ütközésveszélyt. A radarral működő Adaptív Sebességtartó Automatikával az S-MAX önműködően tartja a vezető által beállított követési távolságot.

A Ford S-MAX Vignale, a Ford Edge Vignale és a Ford Mondeo Vignale kifinomult technológiáinak sorában megtalálható még a Ford Aktív Zajkioltás* is, ami a kabinban elhelyezett három mikrofonnal méri fel a belső térbe szűrődő motorzajt, és az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

A Ford Vignale modellekben számos modern technológia segíti a vezető munkáját, például a Holttérfigyelő, a Közlekedési Tábla Felismerés, a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, a Sávtartó Asszisztens és a Vezetőfigyelmeztető Rendszer.

A Ford S-MAX vásárlói több kifinomult hajtáslánc közül választhatnak:

  • 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú manuális sebességváltóval (CO₂-kibocsátás: 129 g, üzemanyag-fogyasztás kombinált ciklusban: 5,0 l/100 km**)
  • 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással (CO₂-kibocsátás: 149 g, üzemanyag-fogyasztás: 5,8 l/100 km)
  • 210 lóerős, 2,0 literes biturbó TDCi hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval (CO₂-kibocsátás: 144 g, üzemanyag-fogyasztás: 5,5 l/100 km)
  • 240 lóerős, 2,0 literes EcoBoost hatfokozatú automata sebességváltóval (CO₂-kibocsátás: 180 g, üzemanyag-fogyasztás: 7,9 l/100 km)

A Ford Mondeo Vignale modellhez szintén rendelhetők nagy teljesítményű motorok, többek közt a Ford 210 lóerős, 2,0 literes biturbó TDCi erőforrása, amely könnyedén mozgatja az autót.

Stílus az utazásban

A Ford Vignale vásárlói minőségi élményekre vágynak, és a legmagasabb szintű luxus mellett az idő is fontos tényező számukra. A Ford személyre szabott szolgáltatást nyújt nekik, aminek segítségével Európa-szerte egyszerűen juthatnak exkluzív utazási- és életstílus-élményekhez. A globális rendezvény-, életstílus- és utazásszervező ügynökséggel, a Total Management vállalattal közösen kínált szolgáltatás a különleges élmények válogatott kollekcióját kínálja a Ford Vignale ügyfeleknek.

Az exkluzív kínálatban számos színházi, zenei és sportesemény – például a French Open teniszbajnokság – szerepel. A Ford havonta küldött hírlevélben tájékoztatja ügyfeleit a legújabb exkluzív utazási és életstílus-lehetőségekről; a szolgáltatás ebben a hónapban indul Európában.

ford-kuga-vignale-autoaddikt-002

Mindemellett az ügyfelek rendelkezésére áll az Apple és Android™ operációs rendszerekre kifejlesztett Vignale Service okostelefonos alkalmazás is***. Az alkalmazás közvetlen kapcsolatot kínál a Vignale Magazin online életstílus-tartalmaihoz; vezetési tippeket és információkat ad; segít megkeresni a legközelebbi márkakereskedést; GPS-alapú szolgáltatásai közt megtalálható a Ford Vignale Park Me és a benzinkút-kereső, és egyetlen érintésre kapcsolatot teremt a vészhelyzeti segélyhívó szolgálattal vagy a Vignale One Call munkatársaival.

Saját Vignale Kollekció

A Goodwood Festival of Speed látogatói a Vignale modellcsaládot megalkotó Ford Design csapat által tervezett Ford Vignale Kollekciót is megcsodálhatták. A kiállított darabok közt szerepelt az Edge merész stílusát idéző Vignale Smart Traveller bővíthető ruhatároló és néhány más, az utazást megkönnyítő apróság.

A ruhatárolót bőrműves művészek készítették gyönyörű, mégis robusztus hatású természetes bőrből, amit a Vignale ülések jellegzetes, hatszögletű mintázatával díszítettek. A Vignale Smart Traveller négy nagyméretű belső tárolózsebet rejt, s a cipzárakat ügyesen takarják el szmoking-stílusú öltések. A Vignale Kollekció termékei megtekinthetők és megrendelhetők a Vignale Termekben és a kifejezetten e célra létrehozott online vásárlási felületen.

A Vignale története

Alfredo Vignale volt az egyik legelső ’carozziera’, azaz hintóépítő, aki felismerte a lehetőséget, hogy egy gépkocsit tetszés szerint, egyedi formatervbe is lehet öltöztetni. Vignale a híres mester, Pinin Farina műhelyében tanulta a szakmát, majd a repülőgépipar legújabb gyártási technológiáit is felhasználva megalkotta saját, jellegzetes formavilágát, ami megalapozta nevét az olasz autóiparban. A Vignale Carrozzeria 1948-tól 1969-ig működött Torino közelében, és ügyfélköre a világ minden tájára kiterjedt.

Kicsi, erős és színes az új Volkswagen up!

Stílus terén igazán cool, maradandó, egyéni felszereltség és az okostelefon intelligens csatlakoztatása – az új Volkswagen up! megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni.

volkswagen-up-2016-autoaddikt-3

Az élvezetes vezetésről a Volkswagen up! TSI 90 lóerős, turbófeltöltésű motorja, a színvonalas akusztikai élményekről pedig a 300 wattos BeatsAudio hangrendszer gondoskodik.

Még karakteresebb és még tarkább a legkisebb Volkswagen, mégpedig sportos dizájn, gazdagabb felszereltség, szélesebb körű egyéni kialakítási lehetőségek és iránymutató okostelefon-csatlakoztatás révén. Az új up! jóval nagyobb forgatónyomatékot kínáló, új csúcsmotorizáltságával teljesítményében is feljebb lépett. A népszerű mini-kompakt modell így új színekkel és könnyűfém keréktárcsákkal, átdolgozott utastérrel, további kényelmi felszerelésekkel és sportos karakterű, 66 kW/90 LE teljesítményű, 1,0 literes TSI motorral is rendelhető. Az up! beats különleges modellváltozat 300 wattos hangrendszerével gondoskodik az igényes hangzásvilágról. Ezzel sikertörténete új fejezetébe lép az up!, amely az elmúlt öt év során eladott mintegy 660 ezer példányával Európa legkedveltebb kisautóinak egyike, s Németországban, Dániában és Hollandiában egyaránt piaci szegmense élén áll. A kis Volkswagen Európán kívül is nagy keresletnek örvend, az up! ugyanis Brazília, Japán, de Dél-Afrika útjairól sem hiányozhat.

Magabiztos fellépés

Az új up! modelleken már az első pillantásra számos újdonság tűnik fel: LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített, új tervezésű fényszórók, elöl új díszléccel kialakított, átdolgozott lökhárító és határozottabb kontúrokkal kiformált motorházfedél kölcsönöz sportosabb megjelenést számára. Az új up! szélesebb és karakteresebb hatást kelt. Oldalnézetét új, akár 17 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsák, beépített irányjelzővel kialakított külső visszapillantó tükrök határozzák meg, a harmonikus lezárásról pedig új hátsó lámpák és markáns hátsó diffúzorelem gondoskodnak.

Erőteljes megjelenés

Az új up! motorházfedele alatt is valóra váltja külső megjelenése ígéretét, mégpedig maradéktalanul. Az 55 kW/75 LE teljesítményű benzinmotor mellett már az igencsak „harapós”, 66 kilowattos (90 LE) 1.0 TSI is rendelkezésre áll. Az új háromhengeres aggregát a modellsorozat első turbófeltöltésű, egyben legerősebb motorja, amellyel az up! TSI álló helyzetből kevesebb, mint tíz másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 185 kilométer/óra. Aki különösen gazdaságos autót szeretne, a földgázüzemű eco up! (50 kW/68 LE) vagy a tisztán elektromos üzemű e-up! (60 kW/82 LE) mellett is dönthet – a motorpaletta mindenfajta igényre kínál megoldást.

Egyéni stílus

Például mindjárt a felszereltségben: az egyéni kialakítások terén az új up! szinte önálló kategóriát képvisel. További érdekesség az átgondoltan összeállított felszereltségi csomagok kínálta még több lehetőség. Az összesen 13 külső szín, különböző műszerfalbetét (dashpad) és hét új üléskárpit-szín kínálatából a roof pack, felszereltség csomagok segítségével egyszerűen és kényelmesen válaszható ki a kívánt összeállítás.

volkswagen-up-2016-autoaddikt-2

Roof pack: három – fekete, fehér és uranoszürke – tetőszín, a külső visszapillantó tükrök házai kontrasztárnyalatban és sötétített hátsó oldalablakok

Mindezeken túl az új up! füleinket is kényezteti. A Volkswagen az amerikai BeatsAudio hifi-specialista 300 watt teljesítményű hangrendszerével szereli fel az up! beats különleges modellváltozatát, amely erősítőjével, hat highend-hangszórójával és különálló mélysugárzójával már-már az élő koncertek hangulatát hozza el az utastérbe. Az up! beats emellett új tervezésű, 15 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsáiban, beats-dizájn szerinti dekorfóliáiban, valamint külső visszapillantó tükrei kontrasztárnyalatú házaiban tér el az alapkivitelű változattól. Mindezt már szériafelszerelésként fejlett okostelefon-csatlakoztatás és új, fehér alaptónusú hangulatvilágítás teszi teljessé.

Jó kapcsolatok – Az új up! nem csupán stílusában lép új utakra. Az átdolgozott műszerfalbetétek (dashpad) ízlés szerint dekorálhatók, mivel felületüket a Volkswagen az IML-eljárást (In-Mould Labeling) alkalmazva alakítja ki. Az up! a connectivity területén is a legkorszerűbb megoldásokat tartalmazza. A két új rádiórendszer composition phone csúcstechnikája segítségével minden iOS és Android operációs rendszerű, széles körben használatos okostelefon integrálható, amihez elegendő az okostelefont egyszerűen a középkonzol tartójába helyezni és Bluetooth-kapcsolattal a rádióhoz csatlakoztatni. Ezt követően a vezető a navigációt (offline navigáció, két- vagy háromdimenziós térképnézet), a járműadatokat megjelenítő multifunkciós kijelzőt és a telefonkihangosítót egyaránt a Volkswagen maps + more okostelefonos alkalmazásával kezelheti. Körülményeskedés az érintőképernyőn? Immár a múlté. A kézírás-felismerésnek köszönhetően elegendő a keresett kifejezés első betűit ujjal az okostelefon kijelzőjére rajzolni és az automatikus előválasztás révén máris megjelennek az első találati javaslatok.

Még több funkció – Az új up! számos olyan megoldást kínál, amelyek egyébként csupán a nagyobb járműkategóriákban találhatók meg. Ilyen például az új multifunkciós kormánykerék, amelyről a rádióadók és a zeneszámok is választhatók, de a hangerő is szabályozható. A composition phone rádióval együtt kívánságra tolatókamera is rendelkezésre áll. Szintén szerepel a kínálatban a Climatronic légkondicionáló berendezés, amely az optimális légminőség szolgálatában, allergénszűrőjével még a gombaspórákat is távol tartja. Az up! hazavezető fény (leaving home és coming home) funkcióinak köszönhetően a vezetőnek autójához illetve házához tartva sem kell sötétben tapogatóznia.

volkswagen-up-2016-autoaddikt-1

Tíz fontos tény az új up! modellről

  1. New up! – új orr- és farkialakítás határozott élekkel és sportos részletekkel
  2. Speed up! – a TSI modell 90 lóerővel gyorsít dinamikusan, álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra kevesebb, mint 10 másodperc alatt
  3. Dress up! – új lökhárítók, külső visszapillantó tükrök beépített irányjelzővel, LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített fényszórók, új hátsó lámpák és markáns hátsó diffúzor
  4. Your up! – testreszabott up! mindenkinek: 13 külső fényezés, három tetőszín és több féle dizájn a műszerfalbetét (dashpad) esetében
  5. Connect up! – színvonalas connectivity-lehetőségek az okostelefon intelligens Volkswagen maps+more dock csatlakoztatása révén
  6. up! to the max – kisautó a legszínvonalasabb kényelemmel, igény esetén multifunkciós kormánykerékkel, tolatókamerával és panoráma-tolótetővel
  7. Tune up! – a BeatsAudio 300 W teljesítményű hangrendszere hét highend-hangszóróval az up! beats modellben
  8. Fresh up! – új Climatronic légkondicionáló berendezés allergénszűrővel
  9. up!coming – az új up! hamarosan megrendelhető, nyár végén érkezik a piacra
  10. More up! – gazdagabb szériafelszereltség: ezt csakis egy vérbeli Volkswagen kínálja.

Megújul a Citroën C3

Bemutatkozott az új Citroën C3: a márka ezzel megújította legnépszerűbb modelljét, amelyből 2002 óta több mint 3,5 millió példányt értékesített.

citroen-c3-2016-autoaddikt-2

Színes személyiségével, életteli, optimista megjelenésével fittyet hány az elcsépelt megoldásokra. Egyedi formájával messze kitűnik társai közül. A merész stílushoz gazdag személyre szabási lehetőségek társulnak. Az utastérben a kényelemé a főszerep: az új C3 fedélzetén az utazás kikapcsolódás is egyben. Természetesen a korszerű internetalapú technológiák sem hiányozhatnak: világpremiernek számít a ConnectedCAM Citroën beépített HD kamera, mellyel villámgyorsan megoszthatjuk a fényképeinket és videofelvételeinket.

Az új C3 érkezése felpezsdíti az autópiacot. A sztereotípiáktól mentes sokoldalú kisautó eleven, színes és lebilincselő egyéniségével emelkedik ki a versenytársak közül.

Az összes jellegzetes Citroën-stílusjeggyel rendelkező új C3 fantasztikus ütőkártya, amely új lendületet ad a márkának. Hatalmas lehetőség ez a népszerű modell számára, amelynek az európai Citroën eladások közel egyötöde köszönhető. Határozott egyéniségével és rendkívüli kényelmével a C3 számos új ügyfél meghódítására és egyben a márkaimázs megújítására is alkalmas” – emelte ki Linda JACKSON, a Citroën vezérigazgatója.

Az új Citroën C3 is a Citroën hagyományos értékeire épít:

OPTIMISTA, merész dizájn A magas kialakítású, karizmatikus orr-rész és az erősen ívelt oldalvonalak erőteljes és energikus megjelenést kölcsönöznek az autónak. A letisztult formák, a jellegzetes grafikai elemek és a színek összjátéka korszerű, trendi autót eredményezett. Az egyedi karaktert tovább erősíti a számtalan személyre szabási lehetőség. Íme egy elérhető modell, amely sokak számára lehetővé teszi, hogy a saját személyiségét tükröző, karakteres autója legyen. Az új C3 két karosszériaszínt kombinál: a háromféle tetőszín a ködfényszórókon, a tükörházakon, a hátsó háromszögablakon és az Airbump védőelemeken is visszaköszön. Ami az utasteret illeti, egyéni ízlésünktől függően négyféle belső kivitel közül választhatunk. A speciális kialakítású ülések és a vízszintes tagolású, letisztult műszerfal is hozzájárulnak a fantasztikus térérzethez.

EMBERKÖZELI, ezért páratlanul jó közérzetet biztosít. A Citroën Advanced Comfort® programot követve a tervezők újragondolták és korszerűsítették a kényelmi megoldásokat. A már ránézésre is kényelmes ülések, a kivételes fényviszonyokat biztosító panoráma üvegtető, az ötletes tárolóhelyek és a hívogató, tágas terek az első pillanattól kimondottan kellemes érzéssel töltik el az embert. A pozitív benyomást tovább erősíti a színek és a felhasznált anyagok összhatása. A C3 enteriőrje a lakberendezés és az utazás világából merít ihletet, és olyan életteret nyújt, melyben mindenki garantáltan otthon érzi magát. Az új C3 amolyan védőburkot von az utasok köré, mely hatékonyan kiszűri a külvilág zajait. A C3 használatát nagyban megkönnyíti a valamennyi funkciót magában foglaló 7” érintőképernyő és a szabad kezes nyitó- és indítórendszer. Az új C3 öt ajtóval rendelkezik, így visszafogott hosszmérete (3,99 m) ellenére praktikus autó.

INTELLIGENS, hiszen a legkorszerűbb technológiákkal büszkélkedhet. Világpremier a tökéletesen integrált, csatlakoztatott HD kamera, a ConnectedCAM Citroën™. A nagy látószögű kamerával pillanatfelvételek és videók készíthetők, melyeket tetszés szerint megőrizhetünk, vagy a közösségi oldalakon azonnal megoszthatunk. Az új C3-at a vezető életét megkönnyítő berendezésekkel is gazdagon elláttál: hangvezérléssel működő, valós idejű 3D navigáció, tolatókamera, véletlen sávelhagyásra figyelmeztető jelzés, holttér-figyelő rendszer. Kiváló hatékonyság jellemzi az új C3 motorkínálatát is: a nagy teljesítményű, remek hatásfokú PureTech benzinmotorokhoz és BlueHDi dízelmotorokhoz legújabb generációs EAT6 automata sebességváltó is kérhető.

„Egyedi formavilágával, gazdag személyre szabási lehetőségeivel és telekommunikációs szolgáltatásaival az új C3 hihetetlenül életvidám, merész és korszerű autó. Kiválóan illusztrálja, hogyan működik a Citroën termékoffenzívája” – jelentette ki Xavier PEUGEOT, a Citroën termékigazgatója.

„OPTIMISTA”: MERÉSZ DIZÁJN JELLEMZI

Bámulatosan laza

Az új Citroën C3 merész dizájnjával és jellegzetes karakterével első pillantásra felhívja magára a figyelmet. Fellépéséből frissesség, energia és egyben masszív erő árad. Azonnal ráismerni: a kategóriában uralkodó sztereotípiákat kerülve megőrizte elődje kerekded vonalait, ám még nagyobb dinamizmussal ruházta fel azt.

Az új C3 vérbeli Citroën: méretei és arányai egyedi, azonnal felismerhető sziluettet eredményeznek.

A megemelt orr-rész robusztus hatást kelt, és a karosszéria vonalvezetése kiegyensúlyozott összképet nyújt. Az egységes, minden agresszivitástól mentes, letisztult formákat erőteljes grafikus elemek teszik még hangsúlyosabbá.

A két szinten elhelyezett jellegzetes Citroën világítótestek kiemelik az autó „tekintetét”, és ráirányítják a figyelmet a magas motorháztetőre. A márkaemblémából kiinduló dupla krómcsík a gépjármű teljes szélességében egészen a LED-es nappali menetjelző lámpákig húzódik. A ködfényszórókat üde színfoltként színes betétek keretezik.

Oldalnézetben a fekete szélvédőkeret tartotta „lebegő” tető vonja magára először a figyelmet. A feszes tetővonalak dinamikusabbá teszik az autó sziluettjét. Az oldalablakok alsó pereme a megemelt motorháztető vonalát követi. Ez a formai egyensúly higgadtságot és nyugodt derűt kölcsönöz az autónak. A szelíd vonalakkal határolt, töretlen felületek a piac legnagyobb átmérőjű (640 mm) kerekeit rejtik. A C3 egyedi jellegét erősítő nagy kerekek a kényelmet is növelik, hiszen még 17” változatban is megmarad az abroncs oldalfalának magassága. A kerékdobok – a crossover jelleget hangsúlyozandó – sárvédő-szélesítést is kaphatnak. A nagy ívű „izmos” hátsó sárvédőknek köszönhetően az autó minden tagja rajtra készen, energiával telten várja az indulást – s a kifejezetten rövid túlnyúlások pedig még tovább fokozzák ezt az érzést.

Az Airbump betétek sajátos grafikai elemként nemcsak a karosszéria védelmét szolgálják, de a gépjármű stílusát is karakteresebbé teszik. A karcolásbiztos felület alatt rejlő légbuborékok ütéstompító hatással rendelkeznek. A hőre lágyuló poliuretánból (TPU) készült védőelemek ellenállnak a nap, a víz, az elöregedés vagy a karcolások jelentette mindennapi megpróbáltatásoknak. Az Airbump® védőelemek 6 levegőkapszulából állnak, és az ajtók – különösen városban sérülékeny – alsó részét védik. Az Airbump® elemeket a tető színétől függően függően fehér, vagy piros keretezés díszíti.

A hátsó rész a gépjármű szélességét hangsúlyozza. A sima felületek kiemelik a 3D hátsó lámpákat, és egyedi, csúcstechnológiás jelleget kölcsönöznek az új C3-nak. Az alsó védőzóna a mindennapi strapabírás jegyében fogant. Változott a C3 felirat: a hármas szám fekete színű, krómkeret szegélyezi, és a C4 Cactusszal bevezetett krómkeretes, fényes fekete márkaemblémára hajaz.

A komoly aerodinamikai fejlesztések eredményeként sikerült 0,63 m²-re csökkenteni az új C3 SCx értékét. Az előző generációhoz képest 4 cm-rel alacsonyabbra került a tető. Az orr-rész tervezésekor különös figyelmet fordítottak az optimális légáramlásra.

Igazi élettérként működő tágas utastér

Az új C3 utasterét a tervezők mintegy otthonunk meghosszabbításaként képzelték el, olyan helyként, ahol jól érezzük magunkat, és fel is tudunk töltődni. A beltér ennek megfelelően barátságos, modern, kényelmes és felhasználóbarát. A térkialakítás és az anyagválasztás tekintetében olyan területekről merít ihletet, mint az építészet, a belsőépítészet vagy a lakberendezés. Olyan élettér akar lenni, ahol jó közérzet, nyugalom és béke uralkodik, de a kikapcsolódás és a mindennapokból való elmenekülés illúziója is biztosított. Nem véletlenek tehát az utazás világára történő apró utalások, így például az utazótáskák fogantyúját idéző, más Citroën modellekről is ismerős ajtópántok.

A belső dizájnt letisztult terek, teljes egyöntetűség, szelíd, telt formák jellemzik. A térérzékelést azonnal meghatározza a jellemzően vízszintes tagolás, azon belül is a jármű teljes szélességében húzódó, egy tömbből faragott műszerfal, melynek letisztultsága a többi forma egyszerűségét visszhangozza. A különböző funkciók elérését megkönnyíti középső részébe finoman illeszkedő 7” érintőképernyő. A két szélen elhelyezkedő krómkeretes szellőzőnyílás még tovább szélesíti a látószöget.

citroen-c3-2016-autoaddikt-3

A műszerfalat keresztirányban széles csík szeli ketté, ami tovább tágítja a teret, és egyedi karaktert kölcsönöz az utastérnek. Felületi kiképzése az ügyfél kívánságának megfelelően többféle lehet – fényezett, szövet, vagy műanyag borítású, díszöltéses, vagy sima, krómozott vagy színes dekorelemekkel díszített –, és nagyban hozzájárul az igényes belső kivitelhez. Az egységes hangulat és a minőségi hatás érdekében kiképzése mindig az ülések anyagához igazodik.

Mint a fedélzeti kényelem kulcsfontosságú elemeit, az új C3 üléseit úgy tervezték, hogy széles és kényelmes ülőhelyeket kínáljanak. A hangsúly a térérzet növelése és a kényelem fokozása érdekében itt is a szélességen volt. Ezt az érzést erősítik a jellemzően nem autós területekről kölcsönvett meleg hatású, ragyogó anyagok is. A legapróbb elem is szervesen illeszkedik a gondosan kidolgozott, egységes egészbe.

 A kategóriában példátlan személyre szabási lehetőségek

A társadalmi elvárásoknak megfelelően autója egyedi kialakításával mindenki szabadon kifejezheti a személyiségét és egyéni stílusát. Nincs még egy olyan kiskategóriás modell, amelyik a személyre szabási lehetőségeknek ilyen egységes és gazdag kínálatát nyújtaná. Az új C3 így jó eséllyel tudja megszólítani azokat az ügyfeleket, akik autójukban saját egyéniségüket szeretnék viszontlátni. A személyre szabás azonban nem merül ki néhány színfolt elhelyezésében. Az önkifejezést és a presztízsnövelést szolgáló minőségi megoldások egységes és átgondolt rendszeréről van szó, mely a gépjármű külsejét és belsejét egyaránt érinti. A tetszés szerinti mértékben modern vagy klasszikus, dinamikus vagy trendi külsőhöz barátságos és meleg vagy inkább dinamikusabb, high-tech jellegűbb belső hangulat választható.

Az új C3 külső színvilága kéttónusú: a kilencféle karosszériaárnyalathoz (hófehér, Perla nera fekete, Shark szürke, alumíniumszürke, rubintvörös, mandulazöld, kobaltkék, Orange Power és homokszín) háromféle tetőszín (opálfehér, fekete, ralipiros) társul, ami mintegy36-féle színkombinációt tesz lehetővé. Így a hagyományosabb árnyalatokat fel lehet dobni egy színes tetővel, vagy fordítva, egy divatosabb, feltűnőbb karosszériaszínt jól kompenzálhat egy visszafogottabb tetőárnyalat. A számtalan kombináció is része az új C3 modern, életteli stílusának.

Az egyedi kialakítás lehetősége azonban nem pusztán a két szín kiválasztására korlátozódik. A tető színe az egységes és karakteres megjelenés érdekében több helyen is visszaköszön az új C3 külsején. Elöl a ködfényszórók díszítőelemén, oldalt az Airbump® védőelemek kontúrjain, a tükörházakon és a hátsó háromszögablakon jelennek meg az ismerős színfoltok, melyek nagyban hozzájárulnak a gépkocsi egységes megjelenéséhez.

Az utastérben négyféle belső kivitel közül lehet választani. A különbség elsősorban a műszerfallal harmonizáló speciális üléskárpitokban keresendő. A színek és harmóniák játéka a legkülönbözőbb igényeket is kielégíti.

A szériakivitelt letisztult dizájn jellemzi, melyben sárga díszöltésekkel feldobott semleges színű kárpit dominál.

A Metropolitan Grey kivitel a világos utastér mellett teszi le a voksát. A világos, ragyogó színek és a műszerfalon is visszaköszönő meleg hatású textíliák olyan harmonikus egységet alkotnak, amelyet bármelyik lakberendező megirigyelhetne.

Az Urban Red kivitel a dinamizmus jegyében a sötét és élénk színek kontrasztjára épít. A műszerfalbetét bevonatán piros díszöltések láthatók, és körülötte is – a műszerfal teljes szélességében – piros szegély húzódik.

A Hype Colorado kivitel igényes, puha tapintású anyagaival és a speciális megmunkálással már a luxuskategória felé kacsintgat. Ehhez a kivitelhez kétszínű kormány tartozik.

EMBERKÖZELI”: A JÓ KÖZÉRZETET ÁLLÍTJA KÖZÉPPONTBA

Az új C3 tervezői a Citroën Advanced Comfort programnak megfelelően egységes, mindenre kiterjedő Citroën kényelem és a jó közérzet biztosítására törekedtek.

A jó közérzetet szolgáló belső kialakítás

A rendkívül kényelmes ülések, az utasteret fénnyel elárasztó panoráma üvegtető, a tekintélyes méretű tárolóhelyek és a hívogató, tágas terek az első pillanattól kellemes érzéssel töltik el az embert. A pozitív benyomást tovább erősíti a színek és anyagok összjátéka, mely a lakberendezés és az utazás világából merít ihletet. Az utasteret szelíd, telt formák és letisztultság jellemzik, és a dominánsan vízszintes műszerfalnak köszönhetően a rendelkezésre álló tér is nagyobb. A harmónia érzését az ajtók, az ülések és a műszerfal egységes kiképzése is erősíti. A meleg hatású, világos textil minőségi megjelenést és kivételes vizuális egységet biztosít. Az egységes dizájnnak köszönhetően az új C3 utasai igazi védőburokban érezhetik magukat, mely – akárcsak egy elegáns, ugyanakkor kényelmes ruha – az otthonosság érzetét nyújtja.

Az otthonosság érzetéhez a kivételes térélmény is hozzátartozik. Az új C3 olyannyira tudja ezt, hogy helykínálat szempontjából igazi referenciának számít a piacon. Plusz tér szabadult fel a műszerfal és az ülések speciális kialakításával: a vállaknál mért szélesség 1379 mm (2 cm-rel több, mint az előző generáció esetében). A hátsó utasok sem panaszkodhatnak: a második sorban is bőséges hely áll rendelkezésre térdmagasságban. Az első ülések kiképzése és a felfelé keskenyedő háttámla nemcsak az optimális kilátás miatt fontos, de az elül ülőkkel való kommunikációt is megkönnyíti, ami a jó hangulat záloga. A panoráma üvegtetőnek köszönhetően pedig minden hely egyformán fényárban úszik.

Az új C3 tervezői különösen nagy gondot fordítottak az ülőhelyekre. A széles, nagy ülések nemcsak rendkívül kényelmesek, hanem modern stílusukkal is kitűnnek. Kényelmes támaszt nyújtanak a deréknak, és a választott anyagoknak, valamint a rugalmasabb szivacsoknak köszönhetően komfortszintjük a legjobbakéval vetekszik. A vezető és az utasok több lépcsőben tapasztalhatják meg ezt a kényelmet: először az ülőlap puhaságát, majd az ülés formájából következő remek tartást élvezhetik. A puhább szivacsok egyben az út egyenetlenségeit is jobban szűrik, és nagyobb menetkényelmet biztosítanak.

10,7 m-es fordulókörével az új C3 rendkívül mozgékony autó. Kompakt méretei (3,99 m hosszú) különösen városban hálálják meg magukat. Az 5 ajtó és az 5 férőhely minden helyzetben praktikus használatot biztosít.

A mindennapi életet megkönnyítő megoldások

A kényelemhez a felszerelések ergonomikus kialakítása és a különböző gépjárműfunkciók magától értetődő használata is hozzátartozik. A Citroën Advanced Comfort® alapelvétől vezérelve az új C3 nagy hangsúlyt fektet a vezérlőszervek ergonómiájára, az ötletes és bőséges tárolóhelyekre, a vezetési információk megjelenítésére és a felhasználóbarát technológiákra.

Az új C3 fedélzetén egyszerű az élet. A tárolóhelyek kialakítása a lehető legpraktikusabb, ugyanakkor a belső harmónia sem szenved csorbát. Az ötletesen elhelyezett középső rakodóhelynek köszönhetően maximális hely áll rendelkezésre az első sorban, a kesztyűtartónál pedig nincs nagyobb a kategóriában (6,25 l). Az első ajtókban hatalmas ajtózsebek találhatók. Belső felületük világos színe praktikus módon elüt a bennük elhelyezett tárgyakétól, így gyerekjáték megtalálni őket. Az új C3 a csomagok tekintetében sem ismer kompromisszumot: közel 300 literes csomagterében bőven jut hely mindennek.

citroen-c3-2016-autoaddikt-5

A fedélzeti kényelem szempontjából a berendezések magától értetődő használata, az interaktivitás és a gyors működés is fontos. E kritériumoknak a valóságos vezérlőközpontként működő 7” érintőképernyő tökéletesen megfelel. A különböző vezérlőszervek nem foglalnak feleslegesen helyet a műszerfalon, mert az érintőképernyő – korszerűen és ösztönösen használható módon – minden funkciót magában foglal. A képernyő kapacitív típusú, ami gördülékenyebb és gyorsabb használatot tesz lehetővé. Az alsó részen kialakított bordán a vezető praktikusan meg tudja támasztani a kezét.

A szabad kezes nyitó- és indítórendszerrel a beszállás is könnyebb. A funkciónak köszönhetően a vezető a kulcsot a zsebében tartva tudja reteszelni, ill. kireteszelni a zárakat, és indítani az autót. A gépjármű így már akkor felismeri, amikor még csak közelít az autóhoz.

INTELLIGENS”: ÉLENJÁRÓ TECHNOLÓGIÁKAT ALKALMAZ

 ConnectedCAM Citroën

Az új C3-on világelsőként kerül bevezetésre a ConnectedCAM Citroën™. A Citroën által kifejlesztett technológiai újdonság a társas érintkezés és a lelki nyugalom szempontjából egyaránt hasznos. A csatlakoztatott, nagy látószögű (120°), 2 millió pixeles, full HD kamera GPS-szel és 16 GB memóriával rendelkezik. A közvetlenül a belső visszapillantó tükör mögött elhelyezett eszköz – mintegy tanúként – felveszi, amit a vezető maga előtt lát. A látottak megörökítését két fő funkció teszi lehetővé.

A vezető egy gombnyomással lefényképezheti, amit lát, és a fotót biztonságosan megoszthatja a közösségi oldalakon. Különleges tájak, naplementék stb. képei tárolhatók így el a memóriában. A gomb hosszan tartó lenyomásával max. 20 másodperces videofelvétel készítésére is lehetőség van, amelyet a gépjármű leállítását követően szintén meg lehet osztani. A továbbítás a fotók és videofelvételek fogadására és megosztására szolgáló ingyenes ConnectedCAM Citroën alkalmazás segítségével közvetlenül történik.

Ütközés esetén a felvétel automatikusan elindul, és összesen 1,5 percnyi anyag rögzítését teszi lehetővé (30 másodpercig előtte, 1 percig utána). A rendszer hasznos lehet egy közlekedési incidens megítélésében, és akár bizonyítékul is szolgálhat.

A ConnectedCAM Citroën alkalmazás egy másik előnye, hogy a földrajzi helymeghatározás funkciónak köszönhetően el lehet menteni a gépjármű GPS-koordinátáit, és így könnyebb megtalálni.

Hasznos technológiák

Az új modell a PSA csoport „A” padlólemezének tökéletesített változatára épült. Ennek eredményeképp az új C3 egyszerre kompakt és tágas, a platform minden jó tulajdonságát élvezi. Kiemelt figyelem jutott a kényelemnek: a jól bevált futóműrendszer (pszeudo-McPherson típusú, deformálódó kereszttartóval) továbbfejlesztett lengéscsillapítót kapott. Az új kombináció kivételesen jól szűr, és a Citroën modelleknél megszokott módon kis kilengések esetén hagyja „lélegezni” a karosszériát. Kiváló a hangszigetelés, és a biztonság sem hagy kívánnivalót maga után: az ülések alatt új H alakú kereszttartó húzódik, ami ütközés esetén nagyobb védelmet biztosít.

Az új C3 erőforrásai között hatékony és gazdaságos, legújabb generációs PureTech benzinmotorok és BlueHDi dízelmotorok találhatók. A háromhengeres PureTech 68, 82 és 110 (Stop & Start) benzinmotorokhoz és a BlueHDi 75 (Stop & Start), ill. 100 (Stop & Start) dízelekhez is kézi váltó társul. A maximális vezetési élmény és kényelem érdekében nem sokkal a bevezetést követően az automata EAT6 váltó is megjelenik majd a kínálatban.

A kiváló motorokon felül az új C3 számos hasznos vezetéstámogató, biztonsági és kényelmi berendezéssel, ill. szolgáltatással is rendelkezik, melyek megkönnyítik a mindennapokat és hozzátesznek a vezetési élményhez:

Vezetéssegítő technológiák:

CITROEN CONNECT NAV NAVIGÁCIÓS RENDSZER: az új generációs navigációs rendszer hangvezérléssel vagy a 7” érintőképernyőn keresztül működtethető. A Citroën Connect Nav rendszerhez olyan internetalapú szolgáltatások kapcsolódnak, mint a TomTom Traffic, amely valós idejű forgalmi információkkal szolgál, helymeghatározást tesz lehetővé, tájékoztat a töltőállomások és a parkolók árairól, a várható időjárásról vagy a közelben található szolgáltatóegységek (fontos helyek = POI) elhelyezkedéséről. Várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd a veszélyes területek opció is, amelyik út közben vizuális és hangjelzésekkel figyelmeztet a balesetveszélyes, ill. kockázatos területekre. Még szorosabb kapcsolatot teremt az új C3 és utasai között a hangfelismerés, amellyel a navigációs, telefonos és médiafunkciók is vezérelhetők.

MIRROR SCREEN: a Mirror Screen technológia jóvoltából a csatlakoztatott okostelefon a központi képernyőre tükrözhető. Így elérhetővé válik a multimédiás tartalom, és a vezető az érintőképernyőn keresztül közvetlenül és egyszerűen tudja vezérelni az okostelefonját és a funkcióval kompatibilis alkalmazásokat. A funkció Apple CarPlayTM, Android Auto (2017 elejétől) és MirrorLink® protokollal működik.

TOLATÓKAMERA parkolássegítő érzékelőkkel: hátramenetbe kapcsoláskor a gépkocsi mögötti terület képe megjelenik a központi képernyőn. Az esetleges akadályoktól függően különböző színű jelölések segítik a tájékozódást. A kamera által szolgáltatott kép megkönnyíti a parkolási manővereket.

VISSZAGURULÁS-GÁTLÓ: a rendszer a lejtős talajon történő indítást segíti. Emelkedőn a fékpedál felengedésekor megakadályozza a gépjármű nem kívánt elmozdulását, és 3%-osnál meredekebb lejtőn 2 másodpercre egy helyben rögzíti a gépjárművet.

A biztonságot szolgáló technológiák:

VÉLETLEN SÁVELHAGYÁSRA FIGYELMEZTETŐ JELZÉS: a rendszer 60 km/h sebesség fölött sikeresen küzd a figyelemlankadás, ill. a pillanatnyi figyelemkiesés ellen. Ha a gépjármű az irányjelzők használata nélkül átlép egy hosszirányú felfestést, a rendszer vezérlőegysége riasztást küld. A vezetőt sípoló hang és vizuális jelzés figyelmezteti a sávelhagyásra.

HOLTTÉRFIGYELŐ RENDSZER: a rendszer a visszapillantó tükrökben kigyulladó piktogrammal figyelmezteti a vezetőt a gépkocsi holtterében tartózkodó járművekre. A tolatóradarokhoz hasonlóan működő funkció jelentősen növeli a biztonságot, és különösen városi autópályákon hasznos.

citroen-c3-2016-autoaddikt-1

FÁRADTSÁGFIGYELŐ RENDSZER: a rendszer figyelmezteti a vezetőt, ha ideje szünetet tartania. A riasztás kétórányi – 70 km/h fölötti sebességgel megtett – út után lép életbe. Ha a vezető nem tart pihenőt, a figyelmeztetés óránként megismétlődik.

Hétvégén a Nürburgringen folytatódik a FIA Kamion Európa Bajnokság

Hazai pályára érkezik július 2-a és 3-a közt a Tankpool24 Racing Team a Nürburgringre a FIA Kamion Európa Bajnokság keretein belül, ahol Kiss Norbi mellett már André Kursim is a csapat második, új építésű versenykamionjával állhat rajthoz.

kiss-norbi-kamion-eb-2016-nurburgring-autoaddikt-1

A versenyszezon egyik legjobban várt hétvégéje ez, Németországban, ahová évről évre rendszeresen nézőcsúcsnak számító 140-170 ezer ember látogat ki a versenyekre, és a bajnokságban szereplő gyártóknak illetve a többi autóipari szereplőnek is ez az a helyszín ahova a legnagyobb erővel vonulnak ki. Extra tehát a nyomás Norbin, Andrén és a csapaton ezen a hétvégén, amit tovább növel a franciaországi futamgyőzelem, majd pedig a másnapi technikai probléma is.

“Most kicsit úgy érzem hogy rajtunk világ szeme, de próbálok nem fogalkozni vele. A legjobbkor jött a futamgyőzelem Nogaroban, hiszen most már tudjuk hogy képesek vagyunk rá, meg tudjunk csinálni, de ugyanakkor a technikai hiba is jókor jött, hiszen az pedig emlékeztet bennünket arra hogy még milyen nehéz feladatok állnak előttünk addig amíg elérjük céljainkat. Nagyon gyorsan pörögnek a versenyhétvégék a nyári szünet előtt, sajnos túl gyorsan. A múltkori technika hibát javítottuk, de nem készültünk el a tervezett új motortechnikával, így a nogaroi csomaggal fogunk rajthoz állni a Nürburgringen is. De ez a pálya is egy nehéz, kanyargós, technikás vonalvezetésű pálya, ami most úgy tűnik feküdhet nekünk. Lesz esélyünk!” – mondta Norbi.

kiss-norbi-portre-kamion-eb-autoaddikt

Jó hír a Kamion Európa Bajnokság szurkolóknak, hogy az idei évben is lesznek élő képes internetes közvetítések, illetve ahol fogható a MotorsTV és németországban a német Sport1 csatornán élő TV közvetítés is lesz a versenyekről. Érdemes lesz tehát követni a http://www.fiaetrc.com/live oldalon az internetes streamet, illetve Norbi weboldalát, és közösségi oldalait, melyeken próbálnak naprakészen tartani minden szurkolót.

[TESZT] Yamaha Tricity 125 ABS – városi kalandok három keréken

Sokakból kétkedést válthat ki a rendhagyó 3 kerék alkalmazása egy motorkerékpár esetében. Kiváltképp, ha egy olyan robogóról van szó, mint a Yamaha Tricity, főként, hogy a dupla felfüggesztés nem hátul, hanem elöl található.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-018

Ezzel már nagyjából el is árultuk a Yamaha Tricity legfőbb különlegességét: az első teleszkópos tag tulajdonképp dupla, ugyanis a kormányzott kerekek lettek megkettőzve. Ezáltal alapvetően a stabilitást lehet növelni, meg a komfortérzetet, de az is tény, hogy akadnak hátrányok is a konstrukcióban.

A Yamaha Tricity egy teljes mértékben városi használatra tervezett robogó, futurisztikusba hajló külalakkal felvértezve. A lámpatesteket hordozó frontrész idomjai kecsesek, néhol merész formavilágot tükröznek, míg a kormányműtől hátrafelé megmarad a tradicionális robogó-érzet. Bár már taglaltuk a mellső részleteket, ezzel együtt ismételten megjegyezzük, hogy a Yamaha Tricity elsődleges formabontó megközelítése a dupla felfüggesztésben keresendő, ezek teszik különlegessé az összhatást.

Milyen közlekedni vele?

Vezetési élmény szempontjából a Yamaha Tricity szerethető. Ugyanis a dupla rugóstagnak köszönhetően a kanyarstabilitás, illetve a menettulajdonságok legtöbbje optimális, a kátyús útszakaszokat remekbeszabottan simítja ki a csillapítás.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-014

Viszont miután belehajtottunk a kisebb-nagyobb úthibába, ügyeljünk arra, hogy a hátsó lengőfelfüggesztés bizony erőteljesen visszaüt, ha nem figyelünk, így garantált pattogás következik. Tehát érdemes úgy közlekednünk, hogy erre figyelünk, ha esetleg belegurulnánk egy göröngybe, akkor gyorsan kormányozzuk ki a Yamaha Tricity-t egyenletesebb útszakaszokra.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-011

Kanyarodásnál az első 500 méter megtétele lehet furcsa, vagy szokatlan, után rájön a pilóta és utasa is, hogy a dupla kerekek ellenére hasonló aspektust produkál a Yamaha Tricity, mint egy hagyományos értelemben vett robogó. Tehát ne vonjunk párhuzamot első ránézésre a quad kategóriával, az teljesen más tészta, itt a vegytiszta motorozás élményét próbálták elérni a tervezőmérnökök.

Visszafogottabb teljesítmény

Sajnos a tesztmotorhoz társított 125 köbcentiméter lökettérfogatú, 2 szelepes, közel 11 lóerős 1 hengeres folyadékhűtéses 4 ütemű, SOHC vezérléses blokk nem hozta az elvárásainkat, főként, hogy a 15 lóerős határt nem játszották ki a Yamaha-nál.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-021

Ez furcsa, ebből adódóan a teljesítmény rendkívül visszafogottnak tűnt, 50 kilométer/órás sebességig is nehézkes volt a sprint. Mindaddig, amíg fel nem vettük a Yamaha Tricity arculatához passzoló vezetési stílust: erőteljesebb gázadásokkal, magasabb fordulatszámon tartva az egységet kezdett éledezni az erőtartalék.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-017

Két felnőtt fővel a helyzet hasonló, érdekes módon nem érezhető erőhiány a fentiekhez képest.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-009

Fogyasztás tekintetében viszont rendkívül kellemesen muzsikált a Yamaha Tricity, ugyanis hozzávetőleges 100 kilométeres távra szinte alig kellett tankolnunk: számításaink szerint 2.1 literes átlagot hoztunk, visszafogott vezetéssel, elhanyagolhatóan dinamikus gyorsításokkal.

Kedvező fenntartási lehetőségekkel, alapvetően városi felhasználáshoz

A Yamaha Tricity ülőlapja alá integrált csomagtér egy átlagos méretű sisak hordozására alkalmas, a kormányrudazat alatti kesztyűtartó pedig ideális kulcsok, iratok, telefon tárolására menet közben.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-023

Tehát úgy érdemes számolni a Yamaha Tricity-vel, hogy könnyed városi intézendőkhöz ideális, ehhez nagyban hozzájárul még a kedvező, gazdaságos fenntartási költség is.

yamaha-tricity-125-abs-teszt-autoaddikt-015

Yamaha Tricity 125 ABS specifikációk

Motortípus: 1 hengeres, folyadékhűtéses, SOHC vezérléssel, 4 ütem, 2 szeleppel

Hengerűrtartalom: 124.8 ccm

Teljesítmény: 10.8 LE @ 9000 RPM

Forgatónyomaték: 10.4 Nm @ 5500 RPM

Indítás: önindító

Kuplung: röpsúlyos

Váltó: V-szíjas automataváltó

Gumiabroncs elöl: 90/80-14

Gumiabroncs hátul: 110/90-12

Első fék: 220 mm átmérős kettős tárcsa, ABS

Hátsó fék: 230 mm átmérős szimpla tárcsa, ABS

Hossz: 1950 mm

Szélesség: 735 mm

Magasság: 1215 mm

Tengelytáv: 1310 mm

Ülésmagasság: 780 mm

Üzemanyagtank térfogata: 6,6 liter

Saját menetkész tömeg: 156 kilogramm

Plusz információk: Yamaha magyarországi képviselete

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük. Fotó: Matei Bence

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Marco Wittmann remekelt a BMW színeiben a múlt hétvégén

Miközben a Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2014-es bajnoka egy negyedik és egy hatodik helyezéssel a pilóták közötti pontverseny élén zárta a sorozat idei negyedik megmérettetését, a BMW RBM csapat dupla dobogót ünnepelt a Norisringen.

bmw-marco-wittmann-2016-autoaddikt

2016. június 24-26. között Marco Wittmann otthonába, a nürnbergi Norisringre látogatott a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnye, a sorozat 2014-es bajnoka pedig már a szombaton megrendezett első futamon DTM-karrierje eddigi legjobb hazai eredményével örvendeztette meg rajongóit: a német pilóta a rajtrács tizenharmadik helyéről indulva egészen a negyedik helyre hozta fel a Red Bull BMW M4 DTM versenyautót. A negyvenkilenc kör második legjobb BMW-eredményét Bruno Spengler érte el, aki Wittmann mögött az ötödik helyen ért célba a BMW Bank M4 DTM versenyautóval.

Maxime Martin ugyancsak rendkívüli futamot autózott ki a SAMSUNG BMW M4 DTM versenyautóból, hiszen a tizennegyedik helyről rajtolva végül hatodikként érkezett célba. António Félix da Costa a rajtrács huszonegyedik helyéről a kilencedik helyre hozta fel a BMW M4 DTM gépet, amely eredményért két ponttal gazdagodott a portugál pilóta.

Augusto Farfus csupán egy hajszállal maradt le a szombati megmérettetés pontszerző helyeiről: a brazil pilóta tizenegyedikként száguldott át a célvonalon a Shell BMW M4 DTM versenyautóval. Martin Tomczyk a huszonharmadik helyről indulva tizenegy helyet javított, a BMW M Performance Parts M4 DTM versenyautót így végül tizenkettedikként intették le a célban. Timo Glock (DEUTSCHE POST BMW M4 DTM)a tizennegyedik, Tom Blomqvist (Ice-Watch BMW M4 DTM) pedig a tizenhatodik helyen végzett szombaton.

A vasárnapi megmérettetés ezt követően a BMW RBM csapat abszolút sikertörténetét hozta, Tom Blomqvist ugyanis másodikként érkezett célba, miután DTM-karrierjében most először pole pozícióból vághatott neki a futamnak. A dobogó harmadik fokára ráadásul csapattársa, Maxime Martin állhatott fel, aki a rajtrács hatodik helyéről érkezett fel a pódiumra.

A BMW DTM-pilótái szombat után vasárnap is jól teljesítettek, és legtöbbször előnyösen jöttek ki egy-egy koccanásból: Tom Blomqvist és Maxime Martin mögött a BMW további négy DTM-pilótája végzett a pontszerző helyek egyikén. A helyi hős, Marco Wittmann a szombati negyedik helyezés után vasárnap hatodikként ért célba, amely azt jelenti, hogy 75 ponttal ismét az élre állt a pilóták közötti pontverseny abszolút tabelláján. Bruno Spengler hetedikként száguldott át a célvonalon.

Timo Glock és Martin Tomczyk vasárnap is nagyon kemény futamot mentek, a huszadik és a huszonharmadik helyről egészen a kilencedik és a tízedik pozícióig vágtáztak fel. António Félix da Costa és Augusto Farfus egy versenybaleset miatt idő előtt kénytelen volt feladni a vasárnapi futamot.

A DTM szombati megmérettetését az Audi olasz pilótája, Edoardo Mortara, míg a vasárnapi futamot az Audi svájci versenyzője, Nico Müller nyerte.

2016 hetedik DTM futamának BMW-eredményei (Norisring, 2,3 kilométer, 40 perc + 1 kör, 2016. június 25.):

#11 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 4. hely

#7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 5. hely

#36 Maxime Martin (belga, BMW RBM csapat) – 6. hely

#13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – 9. hely

#18 Augusto Farfus (brazil, BMW MTEK csapat) – 11. hely

#100 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 12. hely

#16 Timo Glock (német, BMW RMG csapat) – 14. hely

#31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 16. hely

2016 nyolcadik DTM futamának BMW-eredményei (Norisring, 2,3 kilométer, 60 perc + 1 kör, 2016. június 26.):

#31 Tom Blomqvist (brit, BMW RBM csapat) – 2. hely

#36 Maxime Martin (belga, BMW RBM csapat) – 3. hely

#11 Marco Wittmann (német, BMW RMG csapat) – 6. hely

#7 Bruno Spengler (kanadai, BMW MTEK csapat) – 7. hely

#16 Timo Glock (német, BMW RMG csapat) – 9. hely

#100 Martin Tomczyk (német, BMW Schnitzer csapat) – 10. hely

#13 António Félix da Costa (portugál, BMW Schnitzer csapat) – nem ért célba

#18 Augusto Farfus (brazil, BMW MTEK csapat) – nem ért célba

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) 2016-os szezonjának versenyhétvégéi:

2016. május 6-8.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)
2016. május 20-22.: Red Bull Ring (Ausztria, Spielberg)
2016. június 3-5.: Lausitzring (Németország)
2016. június 24-26.: Norisring (Németország, Nürnberg)
2016. július 15-17.: Circuit Park Zandvoort (Hollandia, Zandvoort)
2016. augusztus 19-21.: Moscow Raceway (Oroszország, Moszkva)
2016. szeptember 9-11.: Nürburgring (Németország)
2016. szeptember 23-25.: Hungaroring (Magyarország, Mogyoród)
2016. október 14-16.: Hockenheimring (Németország, Hockenheim)

A BMW DTM-pilótáinak áttekintő táblázata

Pilóta WIT GLO SPE FAR BLO MAR DAC TOM
Nemzetiség német német Kanadai brazil brit belga portugál német
Rajtszám 11 16 7 18 31 36 13 100
Életkor 26 34 32 32 22 30 24 34
DTM debütálás 2013 2013 2005 2012 2015 2014 2014 2001
Csapat RMG RMG MTEK MTEK RBM RBM Schnitzer Schnitzer
Versenyek 46 46 129 56 26 36 36 167
Győzelmek 6 3 14 4 1 2 1 7
Dobogók 10 6 44 12 3 5 3 28
Pole pozíciók 6 1 17 5 1 2 1 8
Leggyorsabb körök 5 2 14 1 2 1 1 8
Pontok 392 169 735 333 111 203 93 489

 

A pilóták közötti pontverseny állása

1. Marco Wittmann (75 pont), 2. Edoardo Mortara (73), 3. Paul di Resta (70), 4. Jamie Green (63), 5. Maxime Martin (62), 6. Robert Wickens (58), 7. Nico Müller (52), 8. Tom Blomqvist (52), 9. Mattias Ekström (46), 10. Lucas Auer (41), 11. Timo Glock (40), 12. Augusto Farfus (32), 13. Bruno Spengler (28), 14. Christian Vietoris (27), 15. Miguel Molina (26), 16. Gary Paffett (22), 17. Martin Tomczyk (13), 18. Adrien Tambay (10), 19. António Félix da Costa (8), 20. Mike Rockenfeller (5), 21. Maximilian Götz (4), 22. Timo Scheider (1), 23. Daniel Juncadella (0), 24. Esteban Ocon (0)

A csapatok közötti pontverseny állása

1. Sport Abt Sportsline csapat (119 pont), 2. BMW RMG csapat (115), 3. BMW RBM csapat (114), 4. Audi Sport Abt csapat (78), 5. Mercedes-AMG (74), 6. Audi Sport Rosberg csapat (73), 7. BWT Mercedes-AMG (68), 8. BMW MTEK csapat (60), 9. SILBERPFEIL Energy/UBFS invest Mercedes-AMG (58), 10. EURONICS/FREEMEN`S WORLDMercedes-AMG (22), 11. BMW Schnitzer csapat (21), 12. Audi Sport Phoenix csapat (6)

A gyártók közötti pontverseny állása

1. BMW (310 pont), 2. Audi (276), 3. Mercedes-Benz (222)

LEGFRISSEBB

[TESZT] Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum – nagyon élhető, mindennapi...

0
A Kia Niro 1.6 GDI PHEV Platinum újraértelmezi a hétköznapi autózás fogalmát: ötvözi a környezettudatos technológiát a mindennapi használat praktikumaival, mindezt úgy, hogy közben...

TESZTJEINK