AutóAddikt Bemutatók Opel Opel Mokka X menetpróba: terepen, sárban is jól elboldogul

Opel Mokka X menetpróba: terepen, sárban is jól elboldogul

Magyarországra is megérkezett az új, frissített Opel Mokka X. Ki is próbáltuk egy tökéletesen szervezett, Balaton-felvidéket becélzó program keretein belül.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-008

 

A túra felépítése a szokásos volt: az Opel hazai képviseletének székházából indult a konvoj, majd kisebb kitérőkkel érkeztünk a végcélhoz, a Liszkay Borkúriához. A szervezés – ahogy már a bevezetőben is említettük – tökéletes volt, ugyanis a lényegre koncentrált, legyen szó a program kiosztásáról, vagy épp az útfajták megválasztásáról; országút, autóút, autópálya, és természetesen földút is szerepelt a felhozatalban.

No de ne rohanjunk ennyire a dolgok elébe, nézzük a részleteket sorjában. Az új Opel Mokka X alapvetően egy masszívabb faceliftet takar, az kicsiny városi hobbiterepes orrát teljesen átszabták, megkapta a jelenlegi Opel-dizájn alapjaira helyezett hangsúlyos hűtőmaszkot, valamint az AFL LED alapú fényszórókat is hordozza.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-001

Ez utóbbi alapja az adaptív LED rendszer, amely a gyártó állítása szerint 30 százalékkal jobban világítja meg az utat, ha összehasonlítjuk egy általános halogén fényszóróval. Akár 9 autózási helyzethez képes alkalmazkodni, mindezt kanyarkövetővel, automatikus távfénnyel, vagy épp városi profillal megfejelve. Sajnos mindezt nem volt módunk kipróbálni a kiruccanás során, de annyi baj legyen, majd a teszt keretein belül oldjuk meg.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-009

Épp ennek folyományaként most nem térünk ki részletesen az Opel Eye szenzorrendszerre sem (részletes beszámoló hamarosan globálisan az egész autóról), viszont azt mindenképp hozzá kell tennünk, hogy az érzékelők kitűnően tették a dolgukat, nem tapasztaltunk túlérzékenységet, vagy reakciókésést egyetlen esetben sem.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-015

Kellett, ugyanis az Opel Mokka X-eket – miután megérkeztünk a Liszkayhoz – alávetettük egy kisebbfajta tereptúrának, köztvetlenül a birtokon belül, illetve annak szoros külterületén. Volt kisebb és nagyobb szögű emelkedő, göröngy, hepehupa, kátyú és miegymás, itt is jó volt a teljesítmény. Leszámítva a már extrémebbnek számító gödröket, s ha nem kerültük előrelátóan ki azokat, bizony közbeszólt az autó emelt, ám nem elég combos hasmagassága. Hangsúlyozzuk, ez már inkább a terepjárós felszín, egy hagyományos felépítésű személyautóval egész biztos, hogy nem lett volna megoldható könnyedén a feladat.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-013

Nehezítette dolgunkat (vagy inkább az Opel Mokka X dolgát) a felázott talaj, a megelőző napok esőzése miatt. Közepesen képlékeny, kissé sáros-pocsolyás részeken szintén elemében volt az Opel Mokka X, annak ellenére, hogy a felszerelt utcai gumiabroncsok inkább száraz-nedves aszfaltburkolaton érzik, érezték jól magukat. Ez nagy dolog, hiszen az átlagos Mokka X-vásárló egészen biztos, hogy nem fog speciális terepgumikat vásárolni az autójára, így akkor sem kell kétségbe esnie, ha ténylegesen offroad irányba tér le az útról egy esős éjszakán azért, hogy rövidítse a hátralévő távot.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-012

Ha dinamikusabban közlekedünk terepen, az Opel Mokka X akkor sem esik kétségbe, ilyenkor érezhetően bekapcsolnak a szükséges elektronikák, a virtuálisan jelen lévő sperr-hatás azonnali, az intelligens négyszernégy azonnal teszi a dolgát, ott, ahol kell. Ténylegesen: hol a bal elsőről, hol a jobb hátsóról került vissza a nyomatékeloszlásból, érezhetően stabilizálva az autó helyzetét. Leginkább a sáros, meredekebb útszakaszon érződött mindez, ami plusz biztonságérzetet adott a vezetéshez.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-016

Az új Opel Mokka X beltere felszereltség tekintetében a maximumot hozta, tehát bőr, finom tapintású anyaghasználat, ergonómia volt a jellemző. Kényelmes fotelekkel elöl, hátul szintén kényelmes hármas üléstaggal, optimális fejterekkel.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-002

A vezetőállás a korábbi Mokkáktól megszokott magas pozícióval bír, ebből adódóan korrekt vezetési élményt kapunk ebből a megközelítésből is. Próbált modellünk hatgangos manuális váltót kapott, ez az egyetlen módozat, ami jelenleg elérhető az 1.6 literes CDTI motorral társított összkerekes hajtáslánchoz – igazából nem is hiányzott az automata, pedig akadt a flottában egy ilyen is (1.4 literes benzines turbó).

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-003

Az 1.6 literes gázolajos 136 lóerős teljesítményt adott lett papírforma szerint, azonban ez teljes egészében nem érződött az autó visszajelzéseiből. Valószínűleg a sebességfokozatok hangolása lehetett az, ami visszafogottabbá tette az érzetet, a karakterisztika tehát dinamikusabb is lehetett volna. Viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az adott sebességtartományokban rendelkezésre álló, egyenletesen épülő nyomatékgörbe hátterében bőségesen elegendő teljesítmény áll rendelkezésre. S amint jeleztük: közelítsünk átlagos felhasználói szemszögből.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-018

Kitűnően sikerült tehát az Opel Mokka X hazai bemutatója, s ennek az autó kiváltságai mellett nagy szerepet adott a helyszín megválasztása. A Liszkay Borkúria a Balaton-felvidék gyönyörű vonulatai közt fekszik, több hektárnyi szőlőbirtokkal, fogadóépülettel.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-011

A háziak vendégszeretete is lenyűgöző volt, maga Liszkay Mihály, a Borkúria és pincészet tulajdonosa látta vendégül az egybegyűlteket, mesélt kalandos életútjáról, valamint az első nap estéjének lezárásaként megkapó zongorajátékot is prezentált.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-014

Az új Opel Mokka X tehát megérkezett, 5 090 000 forint az induló ár, Selection felszereltséggel, 1.6 literes ECOTEC Start/Stop rendszerű benzinmotorral, 115 lóerős összteljesítménnyel. A csúcsfelszereltséget az Innovation csomagos, 1.6 literes CDTI ECOTEC motoros variáció jelenti, Start/Stop rendszerrel, intelligens összkerékhajtással (ilyen megközelítésű modellel közlekedtünk a hazai menetpróba során is), 7 610 000 forintos listaáron.

opel-mokka-x-magyar-bemutato-2016-autoaddikt-006

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte