Főoldal Blog Oldal: 399

Ford EcoBlue dízelmotorok, automataváltós, SYNC 3 Transitok mutatkoznak be

Hannoverben mutatkozik be egyebek mellett a vadonatúj Ford EcoBlue dízelmotor. Az új automata váltós, összkerékhajtású és SYNC 3 rendszerrel felszerelt Transitok lesznek a kiállítás sztárjai.

ford-ecoblue-autoaddikt

A modern, vadonatúj Ford EcoBlue dízelmotor áll majd a Ford standjának központi helyén a 2016-os Hannoveri Haszongépjármű Kiállításon; ez az erőforrás még kedvezőbb fenntartási költségeket és még magasabb teljesítményt kínál a legújabb Transit és Transit Custom modellek vásárlóinak.

A Ford hannoveri standján kiállított összes járműben ez a motor lesz látható, amely a most kifutó 2.2 TDCi blokkhoz képest akár 13 százalékkal kevesebbet fogyaszt, CO₂-kibocsátása pedig csupán 157 g/km*, miközben jóval nagyobb forgatónyomatékot ad le alacsony fordulatszámon, ami érezhetően javítja az autó vezethetőségét.

Hannoverben mutatkozik be a Transit és Transit Custom modellekhez tervezett új, hatfokozatú automata sebességváltó is, akárcsak a továbbfejlesztett összkerékhajtási (AWD) rendszer, valamint a Transit felszereltségében most megjelenő új SYNC 3 kommunikációs rendszer.

A Ford éppen két évvel ezelőtt, Hannoverben jelentette be, hogy teljes egészében megújítja haszongépjármű-kínálatát, s a vállalat azóta Európa leggyorsabb ütemben növekvő haszongépjármű-márkájává vált. Az elmúlt 24 hónap alatt a Ford 10,8-ról 12,9 százalékra növelte piaci részesedését, és a negyedikről az első helyre lépett a piacon.

Ez a növekedés 2016-ban is töretlenül folytatódott: a négyfősre bővített Transit-család és a Ranger pickup iránti élénk keresletnek köszönhetően a tavalyi év azonos időszakához képest idén augusztusig 18 százalékkal, összesen 208.000 darabra nőtt a vállalat haszongépjármű-értékesítése.

“A Ford EcoBlue motor tényleg felforgatja a dízelek világát, hiszen olcsóbban üzemeltethető, mégis nagyobb teljesítménnyel és csekélyebb emisszióval működik” – mondta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezetője. “Amint azt a növekedési mutatóink is jól tükrözik, és az ügyfelek érdeklődése is egyértelműen alátámasztja a Ford megújult Transit és Ranger modelljei Európa legmodernebb haszongépjármű kínáltát jelentik, amelyek a vadonatúj Ford EcoBlue motor révén most még magasabb szintre lépnek.”

Magyarországon a Ford évek óta piacvezető a haszongépjármű szegmensben. Elsősorban a Ranger és a Transit modellek sikerének köszönhetően a magyar piac 32 százalékos növekedését messze túlszárnyalva a Ford Magyarország az első nyolc hónapban 3803 db kishaszongépjármű értékesítésével, 41 százalékot meghaladó növekedést felmutatva magabiztosan vezeti a haszongépjármű szegmenset.

Vadonatúj Ford EcoBlue dízel – olcsóbb üzemeltetni, jobb vezetni

A vadonatúj, 2 literes Ford EcoBlue dízellel egy tisztább, takarékosabb és kifinomultabb motorcsalád született, amely hamarosan megjelenik a Ford jövőbeli személyautóiban és haszongépjárműveiben.

A 2 literes motorban a legújabb turbótöltés- és üzemanyag-befecskendezési technológiák, égési rendszerek, mérnöki megoldások és súrlódáscsökkentő módszerek biztosítják a jóval kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást, teljesítményt és kifinomultságot, miközben az erőforrás kimagasló strapabírása és csekély üzemeltetési költsége olyan kedvező, amit a Transit-vásárlók világszerte elvárnak.

A legújabb Transit és Transit Custom modellekhez már megrendelhető 2,0 literes Ford EcoBlue motor 105, 130 és 170 lóerős változatban készül, s mindegyik kivitel magasabb teljesítményt és forgatónyomatékot kínál, mint a most kifutó 2,2 literes blokk. Ráadásul az új motor 20 százalékkal nagyobb forgatónyomatékot ad le 1.250 1/perc fordulatszámon, így a haszongépjárművek vezetői sokkal könnyebben kezelhetik majd a mindennapos közlekedési helyzeteket.

A csekélyebb üzemeltetési költségek alapja a jelentősen alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás. Az opcionális Auto-Start-Stop rendszerrel felszerelt Transit áruszállítók legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 174 g/km, átlagos üzemanyag-fogyasztásuk pedig 6,6 l/100 km, ami 10 százalékkal kedvezőbb a hasonló méretű és felszereltségű kifutó modellekhez képest.

Az opcionális Auto-Start-Stop rendszerrel felszerelt Transit Custom modellek legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 157 g/km, átlagos üzemanyag-fogyasztásuk pedig 6,1 l/100 km, ami 13 százalékkal kedvezőbb a hasonló méretű és felszereltségű kifutó modellekhez képest.

A Ford számításai szerint  egy új, 105 lóerős Transit Custom üzemeltetője 130.000 km-es futásteljesítmény mellett 1600 eurós költség-megtakarításra számíthat az előző, 100 lóerős modellhez képest.

A várható szervizköltség is alacsonyabb lesz, mivel az akár kétéves/60.000 km-es kiterjesztett, változó szervizintervallum további 10.000 km-rel hosszabbodhat az egyes átvizsgálások között, vagyis a Transit és a Transit Custom ajánlatát egyetlen piaci vetélytárs sem múlja felül.

A Ford EcoBlue dízelmotor is megfelel a Ford szigorú, haszongépjárművekre vonatkozó tartóssági elvárásainak. A motor teljesítményét és tartósságát 5,5 millió kilométernek megfelelő tesztüzemben vizsgálták; ebben 400.000 kilométernyi közúti teszt is szerepelt, amit valódi haszongépjármű-felhasználók teljesítettek.

A Ford hannoveri standján az EcoBlue motorral szerelt Transit és Transit Custom modellek rendkívül széles választéka látható, amelyben bármelyik üzleti felhasználó megtalálhatja a számára legmegfelelőbb megoldást, hiszen a kínálatban a billenőplatós változattól a hűtőkocsin és a minibuszon át a mentőautóig számtalan különféle felépítmény szerepel.

Simán kapcsoló hatfokozatú automata – kifejezetten a Transithoz tervezve

Ha az elsőkerékhajtású Transit és a Transit Custom vásárlói kényelmesebb városi közlekedésre vágynak, akkor a manuális sebességváltó helyett mostantól a hatfokozatú SelectShift automatát is megrendelhetik; az ilyen felszereltségű autók 2017 elejétől kerülnek ki a vásárlókhoz. Az új sebességváltó az EcoBlue dízelmotor 130 és 170 lóerős változatához párosítható, és minden variáns esetében alapfelszereltség az Auto-Start-Stop rendszer.

A sebességváltó kifejezetten a Transithoz készült. Az új nyomatékátalakító és a külső burkolat kifinomult működést biztosít, és az egység alapját az a jól bevált váltómű képezi, amely Észak-Amerikában számos nagy teljesítményű, 415 Nm-nél is nagyobb forgatónyomatékú, elsőkerékhajtású járműben bizonyította már képességeit.

Egyedi kalibrációjának köszönhetően a sebességváltó tökéletesen illeszkedik a Ford EcoBlue dízelmotor nyomatékleadási karakterisztikájához, így élénk teljesítményt és alacsony üzemanyag-fogyasztást kínál, nem beszélve arról, hogy a Transit Custom modellben akár 174 g/km CO₂-kibocsátást biztosít. A szerkezet felismeri, ha az autó meredek emelkedőn halad vagy súlyos rakományt szállít, és ilyenkor az optimális fogyasztás szempontjai szerint kapcsolja a sebességfokozatokat.

Az elektronikus vezérlésű sebességváltó zökkenőmentesen és gyorsan kapcsol (tipikus kapcsolási ideje kevesebb mint 0,5 másodperc), és a SelectShift egység a manuális működés opcióját is biztosítja – ez az üzemmód a váltókar melletti kapcsolóval használható. A mérnökök az Auto-Start-Stop rendszert is kifejezetten a haszongépjármű-vásárlók igényeihez hangolták: a rendszerhez egy elektromos szivattyú is rendelhető, amely fenntartja a váltóban az olajnyomást, hogy a motor újraindítása után a vezető dinamikusan indulhasson.

Transit intelligens AWD – könnyebb és sokoldalúbb

A Transitban alkalmazott intelligens AWD rendszert áttervezték, hogy a vadonatúj EcoBlue dízelmotorral összehangolva még tökéletesebben működjön.

Az új, negyedik generációs Transit AWD rendszer továbbfejlesztett hajtáslánc-kialakításban az első differenciálmű és az AWD-tengelykapcsoló közös, kompakt házban kapott helyet. Ez a megoldás 10 kilogrammal csökkentette a szerkezet tömegét, amely így sokkal jobban elfér az EcoBlue motor mellett.

A Ford mérnökei tovább finomították az Elektronikus Stabilitásvezérlés és az AWD vezérlésének kalibrációját, hogy a rendszer minden helyzetben fokozott tapadást és stabilitást biztosítson.

Az alacsony fordulatszám-tartományban is nagyobb forgatónyomatékot leadó EcoBlue motor és az új generációs összkerékhajtás kombinációja a csúszós útfelületeken is simább, magabiztosabb autózást kínál, tovább javítva a rendszer eddig is kategóriaelső tapadását és menetdinamikáját.

A Transit AWD rendszer különleges fejlesztésű, elektronikusan vezérelt AWD-tengelykapcsolója automatikusan osztja el a rendelkezésre álló vonóerőt az első és a hátsó kerekek között; az első-hátsó nyomatékmegosztás 0:100 és 50:50 arány között változhat. A vezető két üzemmód közül választhat: a standard AWD Auto beállítás megfelel a legtöbb forgalmi helyzethez, az AWD Lock állás pedig nagyobb vonóerőt biztosít az extrém helyzetekben, például mély homokban vagy vastag hórétegen.

A Transit AWD modellek a 130 vagy 170 lóerős EcoBlue dízelmotorral rendelhetők meg; a járművek legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 224 g/km, átlagos üzemanyag-fogyasztásuk pedig 8,6 l/100 km, ami 11 százalékos javulást jelent a kifutó modell adataihoz képest.

Az AWD hajtáslánc a Transit van, kombi és chassis cab kivitelek széles skálájához rendelhető meg, és bizonyára vonzó lesz majd azok számára, akik gyakran vezetnek csúszós téli utakon vagy könnyebb terepen – így például a sípályák fenntartói, a közmű-vállalatok és a külső karbantartásokat végző vállalatok számára. Az új Transit AWD modellek már megrendelhetők, és az első járművek kiszállítása 2017 elején veszi kezdtét.

SYNC 3 kommunikációs rendszer még könnyebben kapcsolódik össze az okostelefonokkal

A Ford legújabb Transit, Transit Connect és Ranger modelljei immár az új SYNC 3 kommunikációs rendszerrel is felszerelhetők, aminek segítségével a vezető egészen hétköznapi kifejezésekkel vezérelheti csatlakoztatott okostelefonját, az audiorendszert, a navigáció és a klíma beállításait (amennyiben az szerepel az autó felszereltségében)

A SYNC 3 áttervezett érintőképernyőjén nagyobb és könnyebben kezelhető gombok láthatók, és a kijelző a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető, akárcsak egy okostelefon. A nagyobb teljesítményű processzornak köszönhetően a rendszer gyorsabban működik.

A modern okostelefonok kiegészítésére tervezett SYNC 3 számos hasznos funkciót kínál azok számára, akik autójukat mobil irodaként használják: a telefonhívások egyszerű hangparancsokkal kezelhetők, a rendszer felolvassa a szöveges üzeneteket, emellett pedig kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto™ funkciókkal.

A beépített AppLink rendszer segítségével az autós hangutasításokkal vagy az érintőképernyőn keresztül kezelheti egy csatlakozatott Android vagy iOS okostelefon alkalmazásait, hozzáférve a legfrissebb időjárás-előrejelzésekhez, a zenei szolgáltatásokhoz vagy a helyi parkolási információkhoz. Az AppLink lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy különleges, célirányos alkalmazásokat készítsenek, amelyek a járműinformációk alapján logisztikai vagy flottaoptimalizálási segítséget nyújtanak, és értékes segítséget jelenthetnek a nagyobb üzleti felhasználók számára.

Egyedi OEM légrugózású hátsó futómű és új vezetősegítő technológiák

A Transit Custom Kombi M1 és a Tourneo Custom modellekhez immár a szegmensben egyedülálló, légrugózású hátsó futómű is megrendelhető; ezek a kivitelek 2016 végétől kerülhetnek a vásárlókhoz.

Ezeket a rendszereket kifejezetten a Transit Custom modellek személyszállító változataihoz fejlesztette ki a Ford, és megfelelnek a márka haszongépjárműveihez előírt tartóssági szabványoknak. Mindkét oldalt egy légrugó csatlakozik futómű hosszlengőkarához, és a megfelelő rugózási erőt egy elektronikus vezérlésű kompresszor állítja be.

A hosszlengőkarokon elhelyezett magasságérzékelők felmérik a jármű terhelésében bekövetkező változásokat (például amikor az utasok ki-vagy beszállnak), és a rugóállandó automatikusan az új terheléshez igazodik, állandó hasmagasságot biztosítva. A légrugókat – a belső dugattyúk profilját is beleértve – kifejezetten a járműhöz tervezték a Ford dinamikai specialistái, s ezzel sikerült megvalósítaniuk a megfelelő menetdinamikát.

A légrugózás ideális megoldás a személyszállító vállalkozások számára, akiknek járműveiben – az utasok számától és a poggyász mennyiségétől függően – mindig változik a hátsó tengely terhelése. A rendszer a terhelési viszonyok széles skáláján biztosít állandó rugózási karakterisztikát és szabad magasságot, érezhetően javítva ezzel az utasok kényelmét és a jármű menetdinamikáját.

A Ford EcoBlue motorral hajtott új Transit és Transit Custom modellek emellett fejlett, új vezetősegítő rendszereket és járműtechnológiákat is kínálnak, amelyek révén a vezető nyugodtabban és kényelmesebben végezheti munkáját.

E megoldások közt szerepel a szegmensben elsőként alkalmazott Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, ami szükség esetén vészfékezéssel mérsékli a frontális ütközések vagy a gázolások súlyosságát, illetve segítségével a vezető akár teljesen meg is előzhet bizonyos ütközéseket.

A továbbfejlesztett Elektronikus Stabilitásvezérlés alapfelszereltségként jelenik meg az új modellekben, hogy tovább javított funkciói révén fokozza a jármű menetstabilitását extrém helyzetekben. Jó példa erre az Oldalszél Stabilizálás, amely a jármű egyik oldalán aktiválja a fékeket, hogy csökkentse egy váratlan oldalirányú széllökés hatását, s így a kijelölt nyomvonalon tartsa az autót.

António Félix da Costa kiszáll a DTM-ből

A BMW M4 DTM versenyautó huszonöt esztendős portugál pilótája három idény után a Forma-E futamain és a GT versenyosztályban folytatja karrierjét. António Félix da Costa stílusosan búcsúzik a Német Túraautó Bajnokság rajongóitól.

antonio-felix-da-costa-bmw-dtm-autoaddikt

2016. szeptember 23-25. között a Hungaroring ad otthont a Német Túraautó Bajnokság idei tizenötödik és tizenhatodik megmérettetésének, a pénteki szabadedzés előtt összehívott nemzetközi sajtótájékoztatón pedig a BMW Motorsport portugál pilótája, António Félix da Costa a jövőre vonatkozó terveit is megosztotta a média képviselőivel: a huszonöt esztendős versenyző saját döntése alapján Hockenheim-ben, a DTM október 14-16. között megrendezendő szezonzáró hétvégéjén végleg kiszáll a sorozatból, hogy az Andretti Forma-E csapat színeiben teljes erőbedobással az elektromos formaautókat rajtrácsra állító FIA Forma-E futamaira koncentrálhasson. A rendhagyó versenyszéria harmadik, 2016/17-es szezonja október 9-én, a Hongkong utcáin megrendezendő nyitófutammal veszi kezdetét. A sorozatváltás ellenére António Félix da Costa továbbra is a BMW Motorsport családjának tagja marad, hiszen a GT versenyosztály megmérettetésein időről időre feltűnik majd a bajor gyártó színeiben.

A huszonöt esztendős portugál pilóta rendkívül stílusosan köszöni meg a Német Túraautó Bajnokság rajongóinak a három éven át tartó támogatást, hiszen október 16-án pont azon a versenypályán int búcsút a sorozatnak, ahol a 2014-es idény szezonnyitóján először a BMW M4 DTM volánja mögé ült. António akkoriban a Red Bull Racing Forma-1-es csapatának tesztpilótájaként és tartalék versenyzőjeként dolgozott, a 2014-ben debütáló Forma-E néhány futamán pedig már az első idénytől kezdve rajthoz állt. A Lisszabontól néhány kilométerre fekvő Cascais-ban született pilóta tíz DTM-futamon versenyzett a BMW MTEK csapat színeiben, mire a 2015-ös idény előtt mostani csapatához, a BMW Schnitzer-hez igazolt. Legnagyobb sikerét 2015. július 12-én, a hollandiai Zandvoort versenypályáján érte el, ahol első és mindmáig egyetlen pole pozíciójából indulva rajt-cél győzelmet ünnepelt.

„A rajongóknak nagyon fog hiányozni António, efelől semmi kétség. Olyan látványos stílusban versenyzett, hogy imádták őt nézni” – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „António DTM-karrierje a végéhez közeledik, mi azonban továbbra is számítunk rá a jövőben. Boldog vagyok, amiért a GT versenyosztályban ezután is együtt dolgozunk majd, hiszen rendkívül tehetséges pilóta és az egyik legjobb versenyző, akit ismerek. Viszonylag rövid DTM-pályafutása alatt António egy futamgyőzelmet is ünnepelt – ez pedig sok versenyzőnek csak egy beteljesületlen álom marad. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben rengeteg örömet okoz még nekünk és a BMW Motorsport rajongóinak” – tette hozzá Jens Marquardt.

„Elmondhatatlanul boldog és hálás vagyok, amiért az elmúlt három évben a motorsportok egyik legkiélezettebb és legnagyobb tudást igénylő sorozatában képviselhettem a BMW-t” – kezdte António Félix da Costa. „Amióta 2014-ben a DTM-újoncok által valaha mutatott egyik legjobb időmérő-eredményt értem el, rendkívül magabiztosan szálltam versenybe minden egyes futamon. Számos nagyszerű, pole pozícióval és futamgyőzelemmel tarkított pillanatom volt a DTM-ben, és a csapattársaimmal végzett rendkívül kemény munkát is nagyon élveztem. A Német Túraautó Bajnokság és a Forma-E azonban teljes embert igényel, így elhatároztam, hogy a jövő egyik legígéretesebb versenysorozatában folytatom tovább, miközben ezután is részt veszek a BMW nemzetközi projektjeiben. Nagyon izgatott vagyok. Várom már az új élményeket és nagyon örülök a döntésemnek, hiszen a váltás mellett továbbra is a BMW pilótája maradhatok” – fogalmazott a huszonöt esztendős versenyző.

A Hungaroringen lezajlott versenyhétvége után António Félix da Costa október 14-16. között, a Hockenheimringen megrendezendő szezonzáró hétvége két futamán ül be utoljára a BMW M4 DTM versenyautóba. A fiatal pilóta 2016-ban már több alkalommal is megmérette magát a GT versenyosztályban, az ADAC GT Masters sorozatban induló BMW M6 GT3 és a nürburgringi VLN Megbízhatósági Bajnokságban rajthoz álló BMW M235i Racing volánja mögött.

António Félix da Costa DTM-karrierjének főbb mozzanatai:

Debütálás: 2014, Hockenheimring

Versenyei: a 2016-os szezonzáró leintésével összesen 46

Futamgyőzelmek: 1 (2015, Zandvoort, vasárnapi megmérettetés)

Dobogós helyezések: 3 (2015, Zandvoort, szombati és vasárnapi megmérettetés; 2015, Oschersleben, vasárnapi megmérettetés)

Pole pozíciók: 1 (2015, Zandvoort, vasárnapi megmérettetés)

Leggyorsabb körök: 1 (2015, Zandvoort, vasárnapi megmérettetés)

Pontok: 101

Élen megtett körök: 31

Legjobb helyezés a pilóták közötti pontversenyben: 11. hely (2015)

Lancia Thesis 2.0 L I5 Turbo 20V használtteszt

II. János Pál Pápa vagy Silvio Berlusconi mit gondolt a Lancia Thesis-ről, erről az olasz csodáról? Ennek próbálunk meg utánajárni.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-komaromy-attila-1

Felmerült a lehetőség, hogy ne kizárólag csak új autókról írjunk cikket, tesztet, mivel nagy érdeklődés övezi azokat a használt autókat is, amelyeket első – esetleg külföldi – gazdájuk már továbbadna. Tehát terveink szerint ezentúl időszakosan a 4-10 éves kocsikról is írunk, teszteljük őket, hogy megkönnyítsük a második tulajdonosként forgalmiba kerülő érdeklődők választását. Azért is örömmel vágunk neki ennek, mert ami 10 évvel ezelőtt 14 milliós kocsi volt, arról ma is szívesen ír az ember, szívesen gondol rá és érthető módon sokan maximálisan elégedettek lennének egy ilyen verdával.

Nos, kezdjük sorozatunkat egy rendkívül különleges kocsival, amely nem csak új korában, hanem ma is megdobogtatja az ember szívét: ez a Lancia Thesis. Sokan utána is fordulnak az utcán, mert nem tudják hova tenni ezt a gépet. 2002 és 2009 között gyártották és az olasz gyártó zászlóshajója volt.

Attól függetlenül, hogy a torinói gyárban készült és ízig-vérig olasz, érdekes módon egy amerikai designer, Michael Robinson tervezte. Mikor irigykedünk jobban, ha megtudjuk a Thesis paramétereit, vagy ha megtudjuk, hogy II. János Pál és Berlusconi is Lancia Thesis Stola-val járt? Ugyan a limo Stola verzió 60 centivel hosszabb társainál és hűtőgéppel is felszerelt páncélautó, de az általunk tesztelt 4,89 méteres hossz is pazar kényelmet és kellő feltűnést biztosít.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-5

Nos, így már érthető, hogy nem nem csak ők ketten, hanem híres filmsztárok és olasz futballsztárok is Lancia Thesis-szel jártak. Tehát nagyon izgalmas a kocsi. Az Audi A6 és az E Klasse Mercedes konkurenciájának szánták, de több tudással, sokkal több extrával és olasz temperamentummal. Minden sikerült, különleges lett a kocsi, különleges a vevőkör, de valamiért nem sikerült az eladásokban utolérni a versenytársakat. Hogy miért?

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-komaromy-attila-3

Talán nem tudták az emberek a Lancia Thesis-t hova tenni. És gyengusz volt a marketing. Luxusautó de nem Maserati. Jó autó de nem Mercedes. Drága autó de nem Audi. Különleges kocsi de olasz. Külső design-ban talán még ma sincs párja. Kicsit mindenki idegenkedik tőle, pedig nincs rá ok. Ha nem egy hétfőn vagy pénteken gyártott példányt veszünk, apróbb bosszúságokkal megúszhatjuk. És hol az a kocsi amely sosem romlik el? Szintén csak álmainkban. Nos, 4 féle benzinessel és 2 féle diesel motorral jött: 2.0 L I5 Turbo Ez a tesztpéldányunk 185 lóerő és 308 Nm. De van 20V, 2.4 L I5 20V, 3.0 L V6 24V, 3.2 L V6 24V, 2.4 L I5 JTD 20V erőforrással is.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-komaromy-attila-2

És ez még semmi. A beltér az, ami igazán lenyűgöző. A kék, a szürke, a fekete, a vaj, a vörös bőrbelsők! Vagy az automataváltó kell nekem? Vagy a 6 sebességes manuális az igazi?

Pazar kényelem, fejedelmi luxus köszön ránk mindenhol. Ha hozzá kell nyúlni, nyilván sokba fáj. De ez még mindig szerethetőbb mert szerelhetőbb mint a ma legördülő bömösök vagy mercik.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-7

Beszéljünk most a 6 sebességes manuálisról amely 2 literes turbós és lássuk tovább a paramétereket: 4-esben 40-el, ötösben 50-el és 6-osban 60-al is lehet tartósan közlekedni de előzéshez ezekben a kilométertartományokban két gangot érdemes visszakapcsolni. Végsebessége 225 Km/h.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-6

Ha például leruccanunk Merano-ba és nem nyomjuk 130-nál jobban, akkor autópályán 8,3 liter benzinnel is beéri száz kilométeren. 1 hónapos vegyes város/autópálya használat esetén ami 2500 kilométert jelentett, mindegyik tankolásnál 11,3 és 11,5 liter között jött ki az átlagfogyasztás. Csak városban viszont 14 litert is megeszik, akkor is ha finoman nyomjuk. Egyébként 8,9 mp alatt van százon.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-8

A Lancia Thesis-nek különleges Mannesmann Skyhook adaptív stabilizátor rendszere van. Érdekesség, hogy Maseratiba is szereltek ilyet. Ha a szilentek elöregednek akkor borsos összeg lehet az új szettek beszerzése, de a budapesti utakon élvezet közlekedni vele. Nem sportos hanem luxus limuzinos az érzés.

Egyébként nem csak 2,4 JTD motorban érdemes gondolkodni, hanem a tesztelt benzines turbós változatban is, hiszen ezek is elfutnak fél millió kilométert. A 3 literrel magasabb fogyasztás ellenére alacsonyabb szervízköltség miatt fenntartása akár kedvezőbb lehet. Tehát ne idegenkedjünk az olasz luxuskocsiktól, semmivel nem rosszabbak mint német társaik. 1,5 millió forintos vagy az alatti vételáron pedig egyenesen verhetetlen a prémium kategóriában.

lancia-thesis-teszt-autoaddikt-komaromy-attila-4

Lancia Thesis 2.0 L I5 Turbo specifikációk

Motor

Motortípus: öthengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 182 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 308 Nm @ 2200 ford./perc

Erőátvitel: 5 fokozatú kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4890 mm

Szélesség: 1830 mm

Magasság: 1470 mm

Tengelytáv: 2800 mm

Első gumik mérete: 225/50 R17

Hátsó gumik mérete: 225/50 R17

Tömeg, üresen: 1680 kg

Csomagtartó mérete: 480 liter

Üzemanyagtartály mérete: 75 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 224 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.9 s (gyári)

Fogyasztási adatok

Gyárilag mért eredmények

Városi: 15.5 l/100km

Országúti: 8.5 l/100km

Vegyes: 11.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 264 g/km

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Párizsi Autószalon 2016: DS 5 Commande Spéciale – igényre szabott szolgáltatásokkal, elegánsan

Mint tudjuk, Párizs a luxus és a divat fővárosa. Nem véletlen tehát, hogy a DS Automobiles a Párizsi Autószalonra időzítette új, személyre szabott ajánlatának, a Commandes Spéciale-nak a bemutatását.

ds-5-commandes-speciale-2016-parizsi-autoszalon-autoaddikt

Ezt a kezdeményezést az egykori elnöki DS-ek és a DS Prestige modellek inspirálták, de sok hasonlóságot mutat a nagy francia divatházak munkamódszerével is, amelynek keretében az ügyfelek teljesen az igényeikre szabott szolgáltatásban részesülnek. Az első példa egy konkrét ügyféligényre elkészített autó: a DS 5 Commande Spéciale.

A múltban sok sztár és politikus használt egyedileg készült DS-eket, amelyek közül több példány a mai napig ismert a világban. Ilyen volt de Gaulle tábornok páncélozott autója, vagy a különféle karosszéria-átalakítókkal (pl. Chapron) együttműködésben készült számos DS, de említhetjük az egykori DS modellekhez kapható számtalan karosszéria- és tetőszínt is. A személyre szabhatóság a DS génjeiben van.

 “Ki ne álmodott volna egy olyan autóról, amely egyedileg, kizárólag az ő számára készült ? Ez a DS-nél most ismét lehetséges” – jelentette be Éric Apode, a DS termék- és fejlesztési igazgatója. “A személyre szabhatóság fontos része márkánk pozícionálásának. Ma egy új lépcsőhöz érkeztünk teljesen egyedi és személyre szabott ajánlatunkkal, amely a kínálat egészéhez elérhető lesz a párizsi DS WORLD bemutatóteremben. Ez az haute couture megjelenése az autók világában” – tette hozzá.

Álomból valóság

Mme L., DS 5 ügyfél megosztotta igényeit Thierry Metroz-zal a DS Automobiles stílusigazgatójával, aki szerint: “Majdnem minden lehetséges.  Az ügyfél teljesen megváltoztathatja DS-e belső atmoszféráját, kezdve az ülések és a műszerfal bőrkárpitozásától, egészen a különleges szőnyeggarnitúráig. Egy dizájner segítségével saját karosszériaszínét is megtervezheti. Semmi sem szab határt a kreatív ötleteknek.”

Avantgárd stílusa miatt a DS kitűnik a szériaautók közül. Nem meglepő, hogy ügyfelünk ezt a modellt választotta személyre szabott autójának alapjául” – tette hozzá Thierry Metroz.

Az első egyedi igény alapján készült autó létrehozásához a DS szakembereinek 4 hónap munkára volt szükségük. Az eredmény egy mélyfekete, gyöngyházfényű (Stardust Black) karosszériájú DS 5, amelynek fényezése kimondottan az ügyfél számára készült.

Az utastér az elegancia jegyében született meg : a jellegzetes óraszíj-mintázatú Nappa bőrülések különleges betéteket kaptak, amely visszaköszön az ajtókárpitokon, a műszerpanel árnyékolóján és a könyöktámaszokon is. Mindezt az Amétryne zöld színű (A DS E-Tense nagy sikert aratott karosszériaszíne) plüssbetétek használata bolondítja meg, amellyel a rakodórekeszek belsejében és a szőnyegeknél találkozunk, utóbbiak vastagsága és kényelme egyedülálló az autók világában. A hab a tortán a 3D nyomtatású titán váltógomb, amelyen visszaköszön a bőrkárpitozás motívuma.

A kifinomultság minden részletre kiterjed : az autóhoz tartozó egyedi táskaszett kézi varrással, marhabőrből készült. A szatén bélésnél itt is visszaköszön az Amétryne zöld szín.

A DS a Párizsi Autószalonon

A Párizsi Autószalonon másodszor kiállító DS Automobiles egy különleges utazásra invitálja Önt a Márka világába. A szokatlan kialakítású stand középpontjában a DS E-TENSE áll. Az autó körül a márka egy 360°-os show keretében mutatja be az ONLY YOU ügyfélkapcsolati programot, melynek része DS 5  « Commande Speciale »-on prezentált testreszabási lehetőség is. A standon helyet kap a FIA Formula E harmadik bajnokságának DSV-02 elektromos versenyautója és a DS Performance Line kollekció is.

Október végétől 5.9 millió forintért vásárolhatunk tisztán elektromos Volkswagen e-up! városi kisautót

A Volkswagen nagy jelentőséget tulajdonít az elektromos autók forgalmát ösztönző kormányzati lépéseknek, és azonnal reagált az ezen keresztül elérhető kedvezmények vásárlók felé történő átadása érdekében.

volkswagen-e-up-2017-autoaddikt

A wolfsburgi márka október 27-től, az állami támogatás igénybevételével 5.990.000 forintért kínálja a Volkswagen e-up! városi kisautót, mely így a kedvezmények levonása után kiemelkedően kedvező, és már várhatóan szélesebb vásárlói réteg számára is elérhető, 6 millió forint alatti áron rendelhető a márkakereskedői hálózatban.

A Volkswagen e-up! elektromos motorja 60 kW, azaz 82 lóerő leadására képes, mellyel 130 km/h sebesség érhető el. A motort az autó padlólemezébe épített, 18,7 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor táplálja, mellyel az e-up! hatótávolsága egy töltéssel akár 160 kilométer is lehet. Az elektromos autók forgalmát ösztönző kedvezményekkel kialakított 6 millió forint alatti ár várhatóan jelentősen növelheti az érdeklődést az elektromos Volkswagenek iránt.

Itt a stílusos új Fiat Panda, már előrendelhető

Már rendelhető a hazai márkakereskedésekben a 2017-es Fiat Panda, amely megújulva is megőrizte sikerének egyik zálogaként ismert karakterét, és azon tulajdonságait, amelyek a Fiat funkcionális modellcsalád alappillérei: az egyedi stílus, a felhasználhatóság és az egyszerűség.

fiat-panda-4x4-2016-autoaddikt-1-masolata

Megjelenése óta a Panda összetéveszthetetlen személyiséggel és jellegzetes karakterrel rendelkezik. Ezek testet öltenek a modell mindhárom változatában: a városi autóban, a 4×4-es, és a Cross kivitelekben. Ezen tulajdonságok a könnyű használhatóságban egyesülnek: a kompakt külső méretek maximális belső teret kínálnak, többféle ülésrendezési lehetőséggel, hogy számos szállítási feladatnak is eleget tegyen. Gazdaságos motorválasztéka és  a gazdag külső-belső színkombinációi révén széleskörű vásárlói igényeknek felelnek meg. A megújult design kiegészül az új Uconnect TM szórakoztató rendszerrel és az azon keresztül elérhető alkalmazásokkal, valamint aktív biztonsági rendszerekkel.

Design

A Panda formája divatosabb és sokoldalúbb mint valaha. Méretei nem változtak, 365 cm hosszú, 164 cm széles és 155 cm magas. Újdonság a két új fényezés, és a két új alumínium keréktárcsa. A megújult színek tökéletesen illeszkednek a Panda egyéniségéhez;  míg a  pasztell Bartilini piros a városi autó dinamikus természetét hangsúlyozza, addig a Sötét szürke metálszín különösen jól mutat  a városi SUV verziókon.

Az Easy felszereltségi szinthez járó 14 colos acélfelniket takaró dísztárcsák a dinamizmust és a tartósságot sugallják, míg a 15 colos könnyűfém keréktárcsák az eleganciát fokozzák. Utóbbiak az Easy és Lounge változatokhoz ezüst színben rendelhetők, a 4×4-es változathoz az alapfelszereltség részeként polírozott kivitelben járnak.

Utastér

Az jj Panda belseje is modern. A kormánykerék kellemes tapintású, ergonómikus kialakítású; a dupla középső küllő kétféle, ezüst vagy titán kivitelben választható, összhangban a műszerfal és az üléskárpitok színeivel. Az Easy kivitelhez opcióként a multifunciós kormány és a bőr kormányborítás is választható, ezek a Lounge változaton az alapfelszereltség részét képezik.

fiat-panda-cross-2016-autoaddikt-1

A 4×4-es kivitel bőrkormánnyal, a hifi rendszert irányító gombokkal és titán középső küllővel készül, mely  utóbbi a Cross változatban ezüst színű. A megújult modern műszerfal grafikának köszönhetően könnyen olvasható a kijelző a vezető számára. Minden felszereltségi szinten felfrissültek az üléskárpitok színei és mintái. Az új színkombinációkat kontrasztos varrásokkal egészítették ki. Az Easy és Lounge kivitelekhez elérhető geometriai formák egyszerre teszik modernné, és elegánssá a megjelenést. A Panda 4×4-ben a stílusos középső rész egyszerre kelt kifinomult és robosztus hatást.

fiat-panda-cross-2016-autoaddikt-2

A Panda továbbra is kategória egyik legkedveltebb és legpraktikusabb modellje. A nagy szögben nyitható ajtók, az akár 5 fő számára is kényelmes utastére mellett, a kategóriája legnagyobb csomagterével rendelkezik: térfogata 225 literről a hátsó üléstámlák előre döntésével 870 literesre növelhető. A Fiat Panda a lehető legnagyobb szabadságot kínálja a térkihasználásban, számtalan tárolóhellyel és a sokféleképpen variálható első és hátsó üléseivel.

Motorok

A Panda motorkínálatának minden tagja teljesíti az Euro 6 károsanyag-kibocsátási normát. Az 1,2 literes négyhengeres motor benzines és benzin-LPG változatban is elérhető, teljesítménye 69 lóerő, míg az 1,3 literes Multijet  95 lóerős dízelmotorral választható. A kéthengeres 0,9 literes TwinAir turbó teljesítménye 80 lóerő, amely CNG változatban rendelhető.

Panda Uconnect

A 2017-es Panda felszereltsége minden igényt kielégít. Az Easy verzión az MP3-as rádió és a manuális klíma az alapfelszereltség része. A Lounge, a 4×4 és a Cross változatok már a Uconnect információs- és szórakoztató rendszerrel is rendelkeznek. A Uconnect TM okostelefon támogatást is nyújt, Android és iOS rendszerekre. A rendszer képes kezelni a Bluetooth 2.1 szabványt, mely audio streaming-et is nyújt, valamint hangfelismerő funkcióval is rendelkezik. Az AUX és az USB adatcsatlakozó a kesztyűtartóban található. MP3 lejátszásra Bluetooth-on keresztül is lehetőség van.

fiat-panda-2016-autoaddikt-2

A Uconnect alkalmazással a telefon az autó kiterjesztésévé tud válni, az eszköz képernyőjén keresztül az összes szórakoztató funkció elérhető: rádióállomás keresés, lejátszási listák közötti váltás, hangerőállítás, hívások és szöveges üzenetek kezelése, a naptár megtekintése, vagy valós idejű időjárási adatok lekérése. Az alkalmazás az olyan internetes streaming szolgáltatások kezelését is támogatja, mint a Deezer és a TuneIn. Továbbá az olyan szolgáltatások is elérhetőek vele, mint a Find myCar, ami segít visszatalálni a leparkolt járműhöz, a még környezetkímélőbb vezetési stílust elősegítő eco:Drive, a legközelebbi márkaszervizhez elvezető Find Workshop, vagy a my:Car, ami egy elektronikus kezelési- és szervizkönyv, közvetlen segély- és vevőszolgálati kapcsolattal.

fiat-panda-2016-autoaddikt-3

Mindezeken felül egyérintéses hozzáférést biztosít az előnyben részesített mobiltelefonos navigációs alkalmazásokhoz, mint a Google Maps vagy a Waze. A Panda Uconnect kezelői felületét úgy tervezték, hogy lehetővé tegye az okostelefon funkciók lehető legszélesebb körű használatát, így a vezető a figyelmét az útra fókuszálhatja. A legtöbb funkció csak akkor használható, ha az okostelefon Bluetooth-on keresztül csatlakozik az autóhoz.

 

Megnyílt a Wallis környezettudatos márkakereskedése

Nem kevesebb, mint 3 milliárd forintból épült Közép-Európa legmodernebb BMW és MINI márkakereskedése Budapesten.

bmw-bemutatoterem

Szeptember 21-én adták át a Wallis Motor Pest Kft. új márkakereskedését, amely Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW központja. A 3 milliárd forintos keretből épült, egyedülálló építészeti megoldásokkal is büszkélkedő autószalon energiaszükségletének 30%-át és az elektromos autók töltését házi naperőművel biztosítják.

Az elmúlt több mint két évtized legmeghatározóbb BMW és MINI márkakereskedőjeként a Wallis Motor Pest Kft. különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségi és ügyfélközpontú kiszolgálásra. A BMW új építészeti és szolgáltatásfejlesztési elvárásaihoz igazodva elengedhetetlen volt, hogy az értékesítési darabszámok mellett a Wallis az ügyfelek kiszolgálásában is élenjáró legyen – ezért döntöttek úgy, hogy létrehozzák Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW márkakereskedését. Az épületkomplexum generál tervezője a Wallis korábbi autós kereskedelmi beruházásainál is bizonyított Aspectus Architect Zrt., a kivitelező pedig a Market Építő Zrt. volt.

A megrendelő speciális igényeit szem előtt tartó beruházásának teljes értéke megközelíti a 3 milliárd forintot, az első ütemben a 10.333 m2-es telken több mint 5000 m2 hasznos alapterületű komplexum épült.

baudouin-denis-veres-tibor-wallis-autoaddikt

„Ahogy a bokrétaünnepségen is elmondtuk, mi ezen a telken Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW és MINI márkakereskedését akartuk létrehozni. Örömmel jelenthetem, a második felével megvagyunk. Miután a BMW Group napjaink leginnovatívabb autógyártójának számít – élen járnak az elektromos autók fejlesztésében és a zöld, újrahasznosított energia felhasználásában – kézenfekvő volt, hogy mi is ezt az utat kövessük” – mondta el a megnyitón Antal Péter ügyvezető igazgató.

A smart energy management megközelítés jegyében egy 49 kilowatt teljesítményű, 294 m2 energiatermelő felülettel rendelkező, napelemes erőmű működik majd az épületben, amely így évente mintegy 20 000 tonna üvegházhatású gáz kibocsátástól kíméli meg a környezetet. Az alternatív hajtású gépjárművek terjedésének ütemét elnézve lehet, hogy pár év múlva már az ügyfelek részére is evidenssé válik, hogy zöld autóhoz zöld áram is dukál.

wallis-mini-cube-szalon-autoaddikt

A környezetbarát megoldások mellett számos más, építészeti bravúr jellemzi az új épületet, amely 250 munkanap és 210 000 munkaóra alatt készült el. Az építkezés alatt 3255 köbméter betont használtak fel, ami 500 köbméterrel több, mint amennyi víz megtöltené egy 6 pályás, 50 m-es versenyuszoda medencéjét. Míg a New York-i Szabadság-szoborhoz csak 204 tonna betonacél kellett, addig a Wallis Motor Pest új kereskedéséhez 228 tonna. A szalonban található függönyfal-terület megegyezik négy, wimbledoni teniszpálya méretével. Informatikai kábelekből sincs hiány, a 23,1 kilométernyi vezetékkel össze lehetne kötni az új BMW központot és a Hungaroringet. A pí-panel nevű vasbeton-szerkezetek a hazai építőiparban eddig szinte példa nélküli függő felületet hoztak létre: az egyesével beemelt, óriási elemekből álló födém alátámasztás nélkül szeli át a 21 méteres fesztávolságú csarnokot, és akár 80 személyautót is elbír.

wallis-motorszalon-autoaddikt

A Wallis Motor Pest Kft. legújabb BMW szalonjában 16 új, a BMW teljes palettáját felölelő, a BMW i és iPerformance, valamint a BMW M és M Performance modelleket is magában foglaló kínálatot be lehet mutatni, így az ügyfelek szinte a teljes márka portfoliót szemügyre vehetik. Ezen felül további 6 fiatal BMW Prémium Selection használt autót, a BMW motorkerékpár-szalonjában pedig 16 motort lehet megtekinteni, miközben a kültéri, fedett területen 20 új gépjármű kiállítására nyílik lehetőség.

Magyarországon eddig nem látott modern és vonzó környezetbe kerül a MINI az exkluzív Cube bemutatóteremben, ahol összesen 8 db autó, így a márka megújult palettájának valamennyi modellje, a 3 és 5-ajtós MINI, a Cabrio, a kompakt prémium kategóriás Clubman, a Countryman és a MINI John Cooper Works változatok kerülnek kiállításra.

wallis-szalon-mult-es-jovo-bmw-autoaddikt

A több mint 5.000 négyzetméternyi hasznos összterület felosztása BMW, BMW-i és BMW M új autó értékesítés: 906 nm

BMW Premium Selections: 195 nm

BMW Motorkerékpár és kapcsolódó termékek értékesítése: 280 nm

BMW és MINI szervíz, munkafelvétel és kapcsolódó helységek: 2400 nm

Raktár: 265 nm, ebből kb. 200 nm kétszintes

Irodák és egyéb kiszolgáló helységek: 495 nm

MINI új autó értékesítés és munkafelvétel: 320nm

Hulladéktároló: 70 nm

Porta épület: 11 nm

Gépészeti tér és lift: 95 nm

Miért zöld az új BMW és MINI központ?

Az ALTEO által fejlesztett napelem részei: 45kW-os házi kiserőmű, 184 db 1.6 nm-es napelem.

Összesen 294 négyzetméternyi energiatermelő felület.

A légkezelő gépek 75%-nál nagyobb hő-visszanyerési hatásfokkal rendelkeznek.

A beépített gyorskapu alkalmazásával gyorsabb lesz az árumozgatás, csökken a felesleges légáramlás és az energiaköltség.

Központi épületfelügyeleti rendszeren keresztül vezérelt hűtő és fűtő rendszer, amely a külső hőmérséklet és a helységek igénybevételének függvényében optimalizálja a gépészet működését.

Több, mint 2 millió forint kedvezmény az újonnan megvásárolt, tisztán elektromos Nissan Leaf modellekre

A kormány bejelentését követően, miszerint a tisztán elektromos meghajtású gépjárművekre állami támogatást vezet be – a Nissan magyarországi központja arra a döntésre jutott, hogy a bejelentett 1 500 000 forint támogatást megtoldja további 600 000 forinttal, így a Nissan Leaf 2 100 000 forint kedvezménnyel vásárolható meg.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-004

Mint a világ legeladottabb elektromos autójának gyártója, a Nissan fontosnak tartja, hogy élen járjon a levegő minőségének javításán és a zajszennyezettség csökkentésében Magyarországon, melyre a tisztán elektromos járművek bizonyítottan megoldást jelentenek.

A Nissan Leaf legújabb változata akár 250 km-es (NEDC mérés alapján) hatótávot biztosít, mellyel a kedvezményre jogosult tisztán elektromos autók között az azonos méretű modellek mezőnyéből kimagaslik. A harmadik generációs akkumulátorra 8 év vagy 160 000 km kapacitásgaranciát vállal a Nissan.

“A további kedvezmény mutatja az egyértelmű elkötelezettségünket a  mindenki által elérhető tisztán elektromos autók iránt. Nagy várakozással tekintünk a jövőbe és bízunk benne hogy az állami ösztönző az általunk kiegészített támogatással arra buzdítja majd az autóvásárlás előtt állókat, hogy váltsanak a tisztán elektromos meghajtásra. Mindezzel nemcsak a környezetért tehetnek, hanem átélhetik az elektromos autók adta vezetési élményt” – fogalmazott Horváth Gergő, a Nissan magyarországi PR- és marketing menedzsere, majd hozzátette: “Elkötelezettségünknek itt nincs vége – töltőadományozási projektünkön keresztül 2010 óta segítjük a megbízható CHAdeMo töltők elterjedését. Ezen idő alatt több mint 3 100 töltő finanszírozásában vettünk részt Európában, csak Magyarországon belül pedig több, mint 20 villámtöltőt adományoztunk, melyek Nissan márkakereskedéseknél és forgalmas városközpontokban kínálnak ingyen töltési lehetőséget elektromos autóval közlekedőknek. Izgatottan várjuk az eredményét a kormányzati projektnek, melyben 1 milliárd 250 millió forintot különítettek el töltőtelepítési támogatásra, tovább fejlesztve az infrastruktúrát.”

A 2016-os naptári év tekintetében augusztusig a Nissan Magyarországon 87 darab tisztán elektromos járművet értékesített, mely a Leaf töretlen és az e-NV200 növekvő népszerűségének köszönhető. Az eredménynek köszönhetően már két darab autóval túlteljesítették a teljes 2015-ös naptári évet és további növekedést várnak a hátralévő 4 hónapban. A Nissan törekvéseit tovább segíti, hogy 2016 áprilisától országos lefedettség várja a Nissan elektromos autói iránt érdeklődőket, így nem csak Budapesten, hanem már Győrben, Tatabányán, Pécsen, Baján, Kecskeméten, Miskolcon és Debrecenben is lehetőségük van megvásárolni tisztán elektromos járművüket.

A világ piacvezető elektromos autójának, a Nissan Leaf-nek és a világon első elektromos kihaszongépjárművének, az e-NV200-nak a gyártójaként a Nissan 2010 óta elkötelezett híve a 100%-ban elektromos járműveknek, régebb óta, mint más gyártók piacra léptek volna. Ezen törekvéseik alatt, több mint 250 000 darab tisztán elektromos gépjárművet értékesítettek és nagyságrendileg 5 milliárd eurót fektettek be az elektromos mobilitás projektbe. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően a Nissan egyedülállóan, saját akkumulátorgyárakkal rendelkezik, kontrollálva ezáltal a teljes gyártási folyamatot, biztosítva a magas minőséget. Ezen felül a Nissan további eMobilitás projektekben is vezető szerepet tölt be, úgy mint a Vehicle to Grid – járműből a hálózatba – és az xStorage innovatív technológiák.

Kiemelt hangsúlyt helyez a Toyota az amerikai pickup-gyártásra

Az Európában a vadonatúj Hilux pickuppal taroló Toyota bejelentette, hogy 2018-ra éves szinten 60 ezer darabbal bővíti a Tacoma pickup gyártását a mexikói Baja California üzemben.

toyota-tacoma-usa-2016-autoaddikt

A gyártási volumen növelése 150 millió dolláros beruházással valósul meg, és mintegy 400 új munkahelyet teremt. 2011 novembere óta, amikor a Toyota bejelentette észak-amerikai jelenlétének nagymérvű növelését, a vállalat 3,7 milliárd dollárt fektetett be a régióban, és több mint 7.000 új munkahelyet teremtett. A Toyota Motor Manufacturing de Baja California (TMMBC) jelenleg mintegy 100.000 Tacoma pickupot és platóelemet gyárt évente. A változásnak köszönhetően a TMMBC éves kapacitása 2017 végére / 2018 elejére 160.000 darabra nő, amit három műszakos gyártással oldanak meg. A TMMBC jelenleg több mint 1100 embert foglalkoztat.

“A pickupok iránti kereslet exponenciálisan nő” – avat be Jim Lentz, a Toyota Motor North America elnök-vezérigazgatója. “Gyártólétesítményeink bővítésével és munkatársaink szakértelmének fejlesztésével sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudjuk kielégíteni a piac igényeit. Sokra értékeljük a San Antonio és Baja California üzemekben dolgozó munkatársak erőfeszítéseit, akik nem csupán több autót készítenek márkakereskedőink és vásárlóink számára, hanem nap mint nap biztosítják a legkiválóbb gyártási minőséget.”

A TMMBC bővítésének a Toyota vásárlói és márkakereskedői is hasznát látják, hiszen az üzem így lépést tud tartani a pickup-piac dinamikus erősödésével. Mindez a Toyota beszállító partnereinek üzletmenetére is pozitív hatást gyakorol.

Állami támogatást kaphatunk, ha tisztán elektromos autó vásárlása mellett döntünk

A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.Varga Mihály az Emobility Forum 2016 elnevezésű konferencia megnyitóján közölte: a kormány elektromos hajtású személyautók és kishaszon-gépjárművek beszerzéséhez ad anyagi segítséget.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-014

A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, maximum 1.5 millió forint, csak új járművek megvételére, lízingelésére vonatkozik, amelyek ára nem haladja meg a 15 millió forintot – mondta Varga Mihály.

Tájékoztatása szerint október 27-től lehet pályázni a támogatásra. A vásárlók lehetnek természetes személyek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek és költségvetési szervezetek.

A nemzetgazdasági miniszter közölte azt is, hogy a pályázati kiírás rövidesen elérhető lesz a kormány.hu, valamint az e-mobi.hu oldalon. Hozzáfűzte: a most bejelentett támogatásra a kormány jövőre is biztosít forrást. A szaktárca közlése szerint jövőre 3 milliárd forintra nőhet a keret.

Az ország gazdasági érdeke, hogy Magyarország sikeresen vegyen részt a járműgyártás fejlődésében – fogalmazott Varga Mihály az Európai mobilitási hét keretében szervezett konferencián. Felidézte: az elektromos járművek, a környezetbarát technológiák térnyerésével egyszerre lesz Magyarország részese a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemnek és tesz az ország gazdasági fejlődéséért, a munkahelyek számának gyarapításáért.

Kiemelte: a kormány átfogó elektromobilitási koncepcióját a Jedlik Ányos terv tartalmazza, amelyben szerepelnek mindazok a lépések, ösztönző eszközök és szabályozási feladatok, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek.

Mint mondta: a kormány 2020-ig 3 ezer nyilvános töltőállomás létesítését irányozta elő, hogy Magyarország minden régiója elérhető legyen elektromos járművekkel is. A szabályozási rendszert is módosították: bevezették a zöld rendszámot, egyszerűsítették a töltőberendezések létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, és számos adókedvezményt biztosítanak.

Aláhúzta: a cél az, hogy 2020-ra a környezetbarát járművek száma elérje 30 ezret. Az iparági vélemények szerint 2020-ra csökken olyan szintre az akkumulátorok és ezen keresztül az elektromos autók ára, hogy azok támogatás nélkül is versenyképessé váljanak a hagyományos autókkal.

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára arról beszélt: a belföldi elektromos közlekedés fejlesztésének hatékony bázisát jelenti az alacsony széndioxid-kibocsátású villamosenergia-termelés, az energiatermelés dekarbonizációja.

Magyarország hosszú távon, megfelelő mennyiségben, fenntartható módon és megfizethető áron képes előállítani az elektromos áramot, mint alternatív üzemanyagot az atomerőművi termeléssel, különös tekintettel a Paks II. beruházásra – mondta az államtitkár – áll az MTI szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

nissan-leaf-30-kwh-teszt-autoaddikt-007

Mindemellett az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete is örömmel üdvözli az elektromos autók elterjedését ösztönző NGM bejelentést.

A jövő nemzedékek érdekében egy élhetőbb környezet megteremtéséért tett fontos lépésnek és üzenetnek tekintjük azt a lehetőséget, amelynek megfelelően mintegy 3300 tisztán elektromos autó értékesítésének támogatását határozta el a magyar kormányzat.

Ez a lépés a korábban megszületett zöld rendszám és az ahhoz tartozó kedvezmények, valamint a töltőállomás hálózat kiépítését támogató önkormányzatok részére kiírt pályázat együttesen biztosíthatja a környezetbarát közlekedés fejlődését.

A jogszabály kialakításában kiváló együttműködés alakult ki a jogalkotó, a szakmai szervezetek és a forgalmazásban érintett vállalatok között, ami jó példája lehet a más témákban történő eredményes együttműködésnek is.

Forrás: MTI, Autós Nagykoalíció

LEGFRISSEBB

A Honda új szintre emeli a biztonságot, akár 8 év jótállás...

0
Jelentős lépést tett az ügyfélbizalom és a hosszú távú értékteremtés felé a Honda Motor Europe: a gyártó bejelentette új, kiterjesztett jótállási programját, amely akár...

TESZTJEINK