Főoldal Blog Oldal: 440

Kategóriaelső hasznos terhelhetőséget ígér a Fiat Talento

Bemutatkozik a Fiat Professional új modellje, a Fiat Talento. A modell egy ókori pénzegységről kapta a nevét, amely így közvetlenül utal az érték koncepciójára. Nem meglepő módon a kishaszonjármű közös gyökerekkel bír Renault Master illetve Opel Vivaro irányban.

fiat-talento-2016-autoaddikt

S valóban: a típus kategóriaelső hasznos terhelhetőséget kínál kivételesen kompakt méretek és kiemelkedő dinamizmus mellett. Az újdonság megjelenésével még többféle megoldást kínál, és ezzel még versenyképesebbé válik a Fiat Professional modellválasztéka. A Fiat Talento májustól rendelhető.

A Fiat Professional tehát lerántotta a leplet a Fiat Talento modellről, a nagy terhelhetőségű járműről, amely városi utcákon és főutakon egyaránt ideális munkatársként segíti gazdáját. Legfontosabb jellemzői között említést érdemel a rendkívül sokoldalú kihasználhatóság, valamint azon képessége, hogy az ügyfelek legváltozatosabb igényeihez tud alkalmazkodni.

A modell egy ókori pénzegységről, a talentumról kapta a nevét, amely ezáltal az érték fogalmára, a Fiat Professional legjobb hagyományait követő tulajdonságokra utal. A típusnév komoly szimbolikus jelentéssel bír: a jármű képességeit, alkalmasságát, és tehetségét, azaz talentumát idézi meg. A modell összes jellemzője egy célt szolgál: hogy megfeleljen a jövő kihívásainak.

Ami a formai megoldásokat illeti, az új Talento kompakt, mégis remek arányokkal bír. Az előre nyúló szélvédő harmonikusan csatlakozik a rövid motorházfedélhez, az orrkialakítás összhatása lenyűgöző, ugyanakkor dinamikus. A vízszintes tájolású dizájn merész, letisztult vonalakat alkalmaz, összhangban a Fiat Professional modelljeinek új, közös arculatával. Felhívja a figyelmet a jármű szélességére és bőséges teherbírására (amelyekre egyértelműen utal a far szögletes kialakítása is), ugyanakkor dinamizmust és stabilitást is sugall. Az új modell megbízható, nagyteljesítményű, költséghatékony turbó-, illetve ikerturbó-dízelmotorokat kapott, ezek teljesítménye eléri akár a 145 lóerőt.

Az új Talento pontosan betölti a Doblò Cargo és a Ducato közötti piaci rést, és ezáltal a Fiat Professional új szállítási térfogat-, illetve hossz-kategóriákban szállhat versenybe, továbbá sokoldalú, releváns választ adhat minden, szállítással kapcsolatos igényre.

A Talento egy olyan, rendkívül funkcionális jármű, amely a különböző kivitelek hiánytalan választékával (zárt áruszállítók, utasszállítók, duplafülkés furgonok, valamint padlólemezes alváz kivitelek) valós ügyféligényekre összpontosít, és ezáltal maximálisra emeli a munka, az idő és a pénz értékét

Az áttekinthető, hiánytalan kínálattal piacra lépő Talento, illetve a munkavégzésre termett modellek és megoldások teljes körű választékát kínáló Fiat Professional egyaránt optimális ajánlattal várja mindazon ügyfeleket, akik nem általános lehetőségeket, hanem tökéletesen testre szabott, konkrét megoldásokat keresnek.

Mercedes-Benz GLC Coupé: sportkupé a G-osztályban

A Mercedes-Benz GLC Coupé dinamizmust kifejező megjelenése a figyelem központjában volt a 2015-ös Sanghaji Autószalonon.

mercedes-benz-glc-coupe-2016-autoaddikt-1

Mindössze egy évvel később az ígéretből valóság lett: az új GLC Coupé a tanulmányautó formanyelvét jóformán változások nélkül hozta át a sorozatgyártásba. A Mercedes-Benz közepes méretű SUV kínálatának sportautójaként a típus modern biztonsági segédrendszerekkel és hangsúlyosan sportos, dinamikus karakterrel rendelkezik.

A többfunkciós SUV és az érzelmes kupé kombinációja kifinomult ízlésről és intelligenciáról árulkodik. A maga 4,73 méteres hosszával, 1,6 méteres magasságával és 2,87 méteres tengelytávjával a GLC Coupé dinamikus és kompakt megjelenést kelt. A változtatásokkal a kupé közel nyolc centiméterrel hosszabb és négy centiméterrel alacsonyabb, mint a GLC, amelynek alapjait az újdonság is örökölte.

mercedes-benz-glc-coupe-2016-autoaddikt-3

A GLC Coupé sportkupékra jellemző, alacsonyan lejtő tetővonallal rendelkezik, miközben a gyémántmintás hűtőrács tovább hangsúlyozza sportosságát. Az

A-oszlop kevésbé meredeken lejt, miközben a tető elegáns íve egy tipikus kupé izmos hátsó végződésével ér össze. A keskeny, megosztott hátsó lámpák a középen elhelyezett csillaggal és a kontúros légterelő éllel az S-osztály Coupé által bevezetett formanyelvet követik, melyet a zászlóshajó után az összes új Mercedes-Benz kupé modell magáénak mondhat. A profilt nem töri meg a hátsó ablaktörlő, ugyanis a légáramlás nem szakad meg a hátsó légterelőig, vagyis menet közben nem csapódik fel víz a hátsó szélvédőre.

A jármű SUV származására utalnak az opcionálisan elérhető oldalsó fellépők. Az akár 20 colos méretben rendelhető kerekek, valamint a bőséges szabad magasság a GLC Coupé sportos ambícióit kibővítik a burkolatlan utakra is.

Belső tér kupé hangulattal és kimagasló minőséggel

A külső formai filozófiát követve a belső tér kupé hangulattal és kimagasló minőséggel várja az utasokat. A letisztultságot dinamikus sportossággal kombináló beltér a luxus modern értelmezését tárja elénk. Az elegánsan ívelő, egyetlen nagy panelből álló középkonzol és a különálló kijelző szintén a kidolgozás magasiskoláját követi, miközben a kimondottan tágas belső térben elmerülhetünk a modern exkluzivitás pihentető hangulatában.

mercedes-benz-glc-coupe-2016-autoaddikt-4

Az opcionális AMG Line belső még dinamikusabb és sportosabb hatást kelt. A csomagban például ARTICO műbőr/DINAMICA mikroszálas kárpitozást találunk kétszínű kárpitozású sportülések opciójával.

Sport menetprogramok és DYNAMIC BODY CONTROL vagy AIR BODY CONTROL

Az új GLC Coupé szériában sportfutóművel érkezik, a DYNAMIC SELECT üzemmód-választóval pedig ötféle menetprogram közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet. Opcionálisan elérhető a DYNAMIC BODY CONTROL acélrugós sportfutómű állítható lengéscsillapítással.

A kategóriában teljesen egyedi módon a GLC Coupé-hoz is elérhető a többkamrás, elektromosan vezérelt, folyamatosan változó lengéscsillapítású AIR BODY CONTROL légrugózás, amely kivételes stabilitást és optimális kényelmet ígér sportos agilitással fűszerezve. SPORT+ üzemmódban az utazók érezhetik, hogy egy kimondottan nagy kanyarsebességekre képes kupéban ülnek, köszönhetően a 15 mm-rel alacsonyabbra beállított, feszesebb futóműnek. A COMFORT mód ezzel szemben különösen kényelmes rugózást biztosít puha futóművel, melynél a rugózási/csillapítási erőket a rendszer folyamatosan állítja, szükség szerint például feszesre – például egy hirtelen kikerülő manővernél. A rendszer kanyarodás közben csökkenti az oldaldőlést és akár 4 centiméterrel is képes csökkenteni a csomagtartó magasságát a könnyebb pakolhatóság érdekében.

A GLC Coupé sportos karakterisztikájának további fontos paramétere a hagyományos GLC SUV-hoz képest átdolgozott kormánymű. Az új rendszer közvetlenebb kormányreakciókat kínál még sportosabb rásegítési karakterrel SPORT és SPORT+ üzemmódban.

A kimagasló hatékonyság legfontosabb paraméterei

A dinamikus formaterv az új GLC Coupé esetében is rendkívüli aerodinamikáról gondoskodik. A mindössze 0,31-es légellenállási együtthatójával és a 2,53 m2-es homlokfelületével a GLC Coupé egyértelműen vezeti a szegmenst cd x A = 0,79-es értékkel. A jármű áramvonalas alapformája mellett a kivételes aerodinamikai teljesítményhez számos részletmegoldás is hozzájárul, így például a hűtő és a fényszóró környezetének tömítése, a hűtőrács lamellás lezárhatósága, valamint az optimalizált alsó burkolat.

A külső méretek és a hosszú tengelytáv – melyek a belső térkínálatot, valamint a csomagtartó méretét fokozzák –, valamint a gazdag alapfelszereltség ellenére a jármű mindössze 1710 kilogrammot nyom (GLC 250 4MATIC Coupé), mely kategóriája élmezőnyébe helyezi a modellt. Ehhez a teljesen új, intelligens anyagösszetételű karosszéria, vagyis az alumínium, és a nagy, valamint ultra nagy szilárdságú acél használata járul hozzá. Az alumínium alkatrészek csökkentik a futómű súlyát, a rugózatlan tömeg mérséklésével növelve a kényelmet. A 9G-TRONIC kilenc fokozatú automataváltó új magnézium háza további 12 kilóval csökkenti a tömeget.

Nyolc modellváltozat és a Mercedes-AMG csúcsmodell

Az új GLC Coupé összesen nyolc modellváltozatban lesz elérhető: az ügyfelek négy dízel és négy benzinmotor közül választhatnak, beleértve egy konnektoros hibridet és az erőteljes Mercedes-AMG modellt. A beszálló modellekben a négyhengeres dízelmotor két verzióját (GLC 220 d 170 lóerővel és GLC 250 d 4MATIC 204 lóerővel), valamint a négyhengeres turbómotor 211 lóerős kiadását találjuk (GLC 250 4MATIC). Az őszi piaci start ezekkel az erőforrásokkal indul. További modellek 2016 végén lesznek elérhetők.

mercedes-benz-glc-coupe-2016-autoaddikt-2

A GLC 350 e 4MATIC Coupé egy konnektoros hibrid agilis összkerékhajtással és kivételes hatékonysággal. Miközben álló helyzetből 100 km/h-ra a 320 lóerős hajtáslánc csupán 5,9 másodperc alatt gyorsítja a GLC Coupét, a végsebesség pedig 235 km/h, a csupán 59‑64 g/km-es széndioxid-kibocsátás a kategória legjobb értékét jelenti (előzetes adatok).

A dinamikus kupék kedvelőinek a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC Coupé jelenti a tökéletes választást. A típus V6-os biturbó erőforrása 367 lóerőt szorít ki magából, az előzetes adatok alapján kevesebb, mint 5 másodperc alatt gyorsítva az autót 100 km/h-ra.

Az új Mazda MX-5 kapta a Világ Év Autója és Autódizájnja elismeréseket

A Mazda MX-5 legújabb, negyedik generációja lett a Világ Év Autója és Autódizájnja 2016-ban.

mazda-mx-5-vilag-ev-autoja-autodizajnja-2015-autoaddikt

Ez már a második alkalom, hogy egy Mazda modell elnyerte a díjat (az első a Mazda2 volt 2008-ban), és az első modell a díj történetében, mely mindkét cím (Világ Év Autója és Autódizájnja 2016) birtokosa.

A Világ Év Autója díjat 2004-ben alapította egy nemzetközi autós szakújságírókból álló csoport, melynek szavazóköre ebben az évben 23 ország 73 autós újságírójából állt. Az MX-5 az Audi A4 Sedan/Avant, ill. a Mercedes-Benz GLC modellt előzte meg. Az eredményhirdetést a New York-i Nemzetközi Autó kiállításon tartották a mai napon. A dizájn kategóriában a Jaguár XE, ill. a Mazda CX-3 került még döntőbe.

Nagy megtiszteltetés, hogy az MX-5-nek ítélték mindkét díjat” – mondta Masahiro Moro, a Mazda Észak-Amerikai operációjának elnök-vezérigazgatója, a Mazda Corporation egyik ügyvezető igazgatója. „Ikonikus roadsterünk nemsokára eléri az egymilliós gyártási darabszámot. Ez a díj azt bizonyítja, hogy a modell még mindig ugyanaz a fiatalos, élénk, különleges vezetési élményt adó autó, mint volt, és hogy minden Mazda pontosan olyan szép, mint amennyire jó vezetni, s minden Mazda olyan hihetetlenül jól megy, mint ahogy kinéz.

Amikor a vállalatunk nevében átveszem ezt a díjat, mindegyik Mazda alkalmazottat, kereskedőt és vásárlót is képviselem, akik valaha érezték roadsterünk vezetésének színtiszta örömét.”

Ikuo Maeda, a Mazda vezető tervezője így nyilatkozott: „Nagyon büszke vagyok erre a díjra, mely számomra azt jelenti, hogy formaterveinkkel képesek vagyunk kapcsolódni az emberek lelkéhez világszerte. Új generációs modelljeink a KODO – A mozgás lelke formanyelv keretében azért születtek, hogy életre keljenek. Folyamatosan finomítjuk formáik szépségét. A Mazda büszke arra, hogy japán, és a jövőben is ennek mentén alakítja járműveit.”

A negyedik generációs MX-5 a 6. modell, melynek műszaki alapjait a SKYACTIV technológia adja, formáját pedig a KODO dizájn határozza meg. A modell, mely 2015-ben lépett a piacra, nagy sikernek örvend csökkentett súlya, emberközpontú dizájnja és a ’Jinba-Ittai’ (ló és lovas egysége) vezetési élménye miatt.

Az új MX-5 eddig 30 díjat nyert, köztük a 2015/16-os Japán és 2016-os Egyesült Királyság Év Autója elismerést. Keménytetős változatát, a Mazda MX-5 RF-et három napja mutatták be a New York-i Nemzetközi Autó kiállításon.

Goodyear kamion-versenyabroncsok a FIA ETRC kamion EB-n

A Goodyear és a Nemzetközi Autómobil Szövetség (Federation Internationale de l’Automobile, FIA) aláírta azt a szerződést, melynek értelmében a Goodyear az FIA ETRC kamion EB (FIA European Truck Racing Championship) kizárólagos abroncsbeszállítója lesz.

good-year-kamion-eb-2016-autoaddikt

A szerződést Jean Todt, az FIA elnöke és Davide Califano, a Goodyear EMEA haszongépjármű-abroncsok ágazatának marketingaktivációs igazgatója írta alá Párizsban, az FIA kamion EB hivatalos nyitóünnepségén.

A szerződésben foglaltak szerint a Goodyear a versenysorozat új támogatójának, az újonnan megalakult ETRA Promotion GmbH (ETRA) vállalatnak a partnere lesz. A következő három évben a versenyeken induló összes kamiont Goodyear versenyabroncsokkal szerelik fel, melyeket kifejezetten sportcélokra fejlesztettek ki. Az abroncsokat az FIA kamion EB minden versenyére a Truck Race Organisation (TRO) szállítja, és a TRO biztosítja a terméktámogatást is.

Nagyon örülünk, hogy ránk esett az FIA választása, és mi gyárthatjuk, szállíthatjuk és támogathatjuk az FIA kamion EB versenyabroncsait. A kamionok számára készülő versenyabroncsok forgalmazását 2004-ben kezdtük, és az azóta eltelt időben folyamatosan fejlesztettük termékeinket, hogy optimális teljesítményt nyújtsanak a versenypályán tapasztalható extrém körülmények között is” – nyilatkozta Davide Califano. „A kamionsportban való közreműködés további előnye, hogy a versenyek kiváló terepet biztosítanak új technológiáink kipróbálására, ennek haszna pedig végső soron normál termékeinknél, illetve maguknál a vevőknél jelenik majd meg.”

A 2016-os versenyszezonban a Goodyear a kimondottan erre a célra kifejlesztett Goodyear kamion-versenyabroncsokat 315/70R22.5. méretben szállítja.

A 2016. évi FIA ETRA kamion EB előzetes programja:

  • Május 22. – Red Bull Ring/Spielberg – Ausztria
  • Május 29. – Misano – Olaszország
  • Június 12. – Nogaro – Franciaország
  • Július 3. – Nürburgring – Németország
  • Augusztus 28. – Hungaroring – Magyarország
  • Szeptember 4. – Most – Csehország
  • Szeptember 18. – Zolder – Belgium
  • Október 2. – Jarama – Spanyolország
  • Október 10 – Le Mans – Franciaország

BMW 750Li xDrive Solitaire és Master Class limitált kiadások a BMW Individual tálalásában

A BMW Individual részleg a legkülönlegesebb ügyféligényeket is valóra váltja a vadonatúj BMW 7-es sorozat két limitált kiadásával: így kelti életre az igéző szépség, a fejedelmi luxus és az elegancia magával ragadó varázsának új dimenzióját. A BMW 750Li xDrive Solitaire és Master Class kiadásokból mindössze hat plusz egy modell készül.

bmw-individual-autoaddikt

Megalkotni a világ legjobb autóit – ez a legfőbb motiváció, amely a BMW-t egy teljes évszázada hajtja, napjainkban is. Kifinomult ügyfeleink személyre szabott igényeit valóra váltva azonban még a legjobb autók is szinte a végtelenségig fokozhatók. A bajor gyártó éppen ezen egyéni igények kiszolgálására hozta létre BMW Individual részlegét, amely immáron több mint húsz éve tesz eleget a kompromisszumot nem ismerő ügyfélkör legmagasabb szintű járműipari kívánságainak. „A BMW Individual részleg nem csak egy szimpla műhely, ahol a BMW valóra váltja az ügyfelek elképzeléseit, hiszen sokkal több annál: tökéletesre hangolt ügyfélközpontúságunk kézzelfogható szimbóluma, amely művészi járműkülönlegességek képében kelti életre ügyfeleink minden kívánságát” – fogalmazott Frank van Meel, a BMW Individual részleget is felügyelő BMW M GmbH vezérigazgatója.

A BMW Individual részleg a páratlan ügyféligények szerint személyre szabott egyedi luxusautókon felül a piacorientált kiadások és különleges modellek megtervezését és elkészítését is végzi, amelyre a Girard Perregaux neves óragyártóval, a Steinway & Sons világhírű koncertzongora-készítővel és a hagyománytisztelő ROBBE & BERKING ezüst-manufaktúrával együttműködésben elkészített négykerekű gyöngyszemek is ékes példaként szolgálnak. Az egyedülálló BMW Individual Kollekció mindemellett a BMW Individual emblémáját viselő különleges felszereltségeket és kiegészítőket is magába foglalja: az exkluzív karosszéria-fényezési alternatívákat, kiváló minőségű bőrözéseket, speciális utastéri betéteket és páratlan felszereltségi lehetőségeket kínáló rendkívüli opciókat minden tekintetben a BMW egyes modellsorozatainak jellemzői szerint tervezték meg az alkotók.

Bemutatkozik a vadonatúj BMW 7-es sorozat két hamisítatlanul exkluzív limitált kiadása

A vadonatúj BMW 7-es sorozat világpremierjével a bajor gyártó a kortárs luxus, az utazási komfort és a járműtechnológiai innovációk terén egyaránt iránymutató mércét állított fel a luxusautók szegmensében. A BMW Individual részleg most mindezt minden korábbinál magasabb szintre emeli, ismételten kitolva az elképzelhető lehetőségek határát. Különleges felszereltségeinek és kiegészítő opcióinak kivételesen exkluzív és rendkívül aprólékosan megmunkált részleteivel a BMW Individual ezúttal két, a BMW 750Li xDrive luxuslimuzin alapjaira épített limitált kiadású modellel szemlélteti fenomenális jármű-módosító képességeit: a hat példányban elkészített Solitaire kiadás és az egyetlen darabban valóra váltott Master Class kiadások képében.

A két különleges kiadás exkluzív, BMW Individual aranyozott fekete-metál és BMW Individual Solitaire hófehér-metál karosszéria-fényezései még inkább kiemelik a vadonatúj BMW 7-es sorozat lélegzetelállító dizájnnyelvezetét. Eme két kivételes árnyalat csak rendkívül összetett fényezési eljárás során vihető fel a karosszéria felületeire: az egyik legfelső fényezési rétegbe nagyon finom üvegszemcséket kevernek, amely végül szokatlanul mély fényt ad az árnyalatnak. A hét autóipari gyöngyszemet a C-oszlopon egy „Solitaire” feliratú króm plakett, a csomagtérajtón pedig a különleges kiadás nevét viselő krómozott dekorcsík jelöli.

Az utastér az igéző szépség, a fejedelmi luxus és az elegancia egységének új dimenzióját kelti életre

A Solitaire és Master Class limitált kiadású modellek utasterében, ahol a BMW ügyfelei első kézből tapasztalhatják meg az utazási komfort minden korábbinál magasabb szintjét, megannyi exkluzív kiegészítő fokozza a modellsorozat igéző szépségében, fejedelmi luxusában és eleganciájában rejlő egységet. Az utastér előkelő hangulatát a Tartufo színben pompázó, exkluzív BMW Individual finomszemcsés Merino bőrkárpitozás és az ugyanilyen árnyalatú Alcantara tetőkárpit kettőse alapozza meg. A báránygyapjúból készített, Tartufo színű, rendkívül puha szőnyegek, a hátsó ajtókba rejtett, ugyanilyen árnyalatú zsebkendő-zsebek és a Tartufo színű, Alcantara borítású, hímzett „Solitaire”, illetve „Master Class” feliratokat viselő kispárnák még tovább növelik a vadonatúj BMW 750Li xDrive modell előkelő karakterét. Az alkotók a hátsó üléssor középső könyöktámaszába tulipánalakú pezsgőspoharakat helyeztek el, a csomagtérbe pedig egy hűtődobozt is beépítettek, amelyet a BMW ügyfelei a hátsó üléssor középkonzoli részén érhetnek el. Itt ráadásul diszkréten elhelyezett, ezüstözött plakett jelzi a tulajdonosoknak, hogy azon rendkívül exkluzív különleges kiadás kényelmét élvezik, amelyből mindössze hét darab készült a világon. Eme kivételes modellek ékei minden kétséget kizáróan az utastérben elhelyezett gyémánt-betétek, amelyekből egy a műszerfalon, további négy pedig az ajtókárpitokon kapott helyet.

A Solitaire és Master Class limitált kiadások exkluzivitása a csomagtérben is folytatódik: a vastagon bélelt, Tartufo árnyalatú Alcantara-borítás azon túl, hogy védi a csomagokat, a luxusautót átjáró előkelő eleganciát hangsúlyozza. A limitált kiadás exkluzivitását rendhagyó otthoni kulcstároló rekesz fokozza, amelyet BMW Individual zongoralakk-fekete színben, gyöngyházfényű fedéllel, gyémánt-betétekkel és Alcantara béléssel is megrendelhetnek a BMW ügyfelei.

BMW Individual finomszemcsés Merino bőrkárpitozás, mint az utastér-bőrözés lehető legmagasabb szintje

Az ülések az autó azon kevés elemeinek egyikei, amelyekkel az utasok az utazás során mindvégig állandó kapcsolatot tartanak fenn, és mint ilyen, nagymértékben hozzájárulnak a pihentető és kényelmes utazási élményhez. A bajor gyártó éppen ezért a lehető legmagasabb szintű utastér-bőrözési opciót, a BMW Individual finomszemcsés Merino bőrkárpitozást alkalmazza a BMW 750Li xDrive Solitaire és Master Class kiadások esetében. Természetes viselkedésével és aprólékos kialakításával eme finomszemcsés bőrözés egyedülállóan kényelmes érzést nyújt, miközben tökéletesen megtestesíti a BMW Individual részleg ügyfélközpontú szemléletét: a legkiválóbb anyagok és a széleskörű bőrfelhasználási szaktudás találkozása a legmagasabb igényeket is kielégíti. A BMW Individual alkotói kizárólag hibátlan, ép nyersbőrökkel dolgoznak, kétféle bőrkezelési eljárást is alkalmazva: a bőr speciális újrabarnítása és vákuumos szárítása azon különleges folyamatok közé tartozik, amelyeket csak a legkiválóbb bőrözéseknél folytatnak le a gyártók. Eme két exkluzív bőrkezelési eljárás együttesen hamisítatlan eleganciával és ragyogással ruházza fel a BMW Individual finomszemcsés Merino bőrkárpitozást. A rendkívül óvatos folyamat hatására a felhasznált bőr mindeközben mit sem veszít eredeti minőségéből és pozitív tulajdonságaiból: azon túl, hogy továbbra is „lélegzik” és kiváltképp tartós, részletes kialakításának és puhaságának köszönhetően kiváló ülési komfortot garantál. A BMW Individual ezzel nem csupán a vadonatúj BMW 7-es sorozatban alkalmazott kiváló minőségű bőrkárpitozás terén, de az utastér-bőrözési opciók szempontjából is úttörő mércét állít fel: az ülések háttámla-borításai, az ajtókárpitok és a B-oszlopok mellett a műszerfal alsó és felső elemei is BMW Individual finomszemcsés Merino bőrkárpitozást viselnek.

Kiegyensúlyozott menetkomfort és elsőrangú hajtáslánc-teljesítmény

A hat plusz egy tagú limitált kiadás modelljeit kivétel nélkül a BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó V8-as benzinmotor mozgatja, amely a BMW 750Li xDrive motorházteteje alatt 330 kW / 450 lóerő maximális teljesítmény és 650 Nm csúcsnyomaték leadására képes (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 8,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 187 gramm / km)*. A luxuslimuzin 4,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig az elektronika 250 km/óránál szabályozza. Az eltérő útfelületekhez és megváltozott vezetési szituációkhoz a másodperc törtrésze alatt alkalmazkodó BMW xDrive intelligens összkerékhajtás folyamatosan elemzi a hajtáslánc éppen aktuális karakterisztikáját és minden pillanatban arra a tengelyre, illetve kerékre továbbítja az erőforrás teljesítményét, ahol arra a BMW által fémjelzett, egyszerre dinamikus és biztonságos vezetéshez éppen szükség van. Mint ilyen, a V8-as benzinmotor és a hajtáslánc együttműködése kiegyensúlyozott menetkomfortot, elsőrangú teljesítményt és biztonságos utazást garantál, amelyet a vezetés színtiszta élménye jár át.

A személyre szabott járműkülönlegességek szimbóluma: a BMW Individual részleg

Alkotói aprólékosságának, precíziójának és mesteri kivitelezésének köszönhetően a BMW Individual részleg a kifinomult ügyfelek legszokatlanabb kéréseinek is eleget tesz, amennyiben azok nem ellenkeznek a biztonsági előírásokkal, a márka arculatával és a jogi követelményekkel. A BMW Individual részleg a bajor gyártó minden ügyfelének megadja a lehetőséget arra, hogy saját autójuk „tervezői” legyenek, és egy csapat jármű-módosító specialista támogatását és tanácsait élvezve állítsák össze hamisítatlanul egyedülálló BMW modelljüket. A végeredmény minden esetben egy összetéveszthetetlen négykerekű, amely a lehető legegyedibb módon tükrözi tulajdonosa egyéniségét.

A BMW Individual részleg a jármű-módosítás számtalan lehetőségét felkínálja ügyfeleinek. Csak karosszéria-fényezési opcióból több mint száz változat érhető el, az ügyfelek azonban teljesen egyedi árnyalatokat és kézzel felvitt fényezési motívumokat is megálmodhatnak. Legyen szó akár teljesen egyedi, metál vagy gyöngyházfényű, magasfényű vagy matt, vagy akár kéttónusú karosszéria-fényezésről, a kivitelezésnek csak az ügyfelek elképzelései szabnak határt.

Az autó utastere a jármű átalakításának kulcspontja, hiszen a vezető és utasai itt kerülnek a legintenzívebb kapcsolatba a modellel. A bajor gyártó ügyfelei éppen ezért a BMW Individual utastéri felszereltség- és kiegészítő-palettájának minden egyes elemét saját elképzeléseik szerint személyre szabhatják. Az aprólékos átalakításokon túl az ügyfelek gyakran személyre szóló monogramokat és logókat is elhelyeznek az utastér különböző pontjain, így például a dekorcsíkokon, a küszöbléceken, a fejtámlákon és a napellenzőkön. Sőt mi több, az ügyfeleknek teljesen egyedi anyagok felhasználására is lehetőségük van, a műszerfal, az ajtókárpitok és a középkonzol egyes elemeit így például saját fájuk kérgéből is megformáltathatják. A BMW Individual részleg alkotói kimagasló tapasztalattal és szaktudással rendelkeznek ahhoz, hogy gyakorlatilag mindennemű felszereltségi ügyféligényt valóra váltsanak. Az így megszületett egyedi modellek nem csupán világszerte példa nélküliek lesznek, de a BMW Individual részleg lélegzetelállító kvalitásainak négykerekű szimbólumai is.

A BMW Individual részleg alkotói egy rendkívül inspiráló, kreatív környezetben segítenek az ügyfeleknek rálelni az egyéni exkluzivitásuk felé vezető tökéletes ösvényre, amelyen haladva a lehető legtávolabbra tolhatják saját és járművük határait. A valóra váltott víziók nem csupán újabbnál újabb autóipari különlegességek, de az ügyfelek és a tervezőmérnökök motiváló műalkotásai is lesznek. Az így életre keltett egyedi modellek és limitált kiadások a BMW Individual alapvető esszenciáját testesítik meg: a tökéletesre hangolt ügyfélközpontúságot a teljes körű alkotói szabadság mentén.

*Az üzemanyag-fogyasztási értékeket az EU-ciklus tesztkörének mérései alapján számolták ki, az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

Újgenerációs szerszámgépeket fejleszt az Audi

A szerszámgépgyártás jövőjén dolgozik az Audi. A cég tervező specialistái nemrég fontos mérföldkőhöz érkeztek: a szerszámgépek új, még hatékonyabb generációját fejlesztették ki.

audi-szerszamgep-autoaddikt

Az új gépek akár 20 százalékkal könnyebbek és tíz százalékkal szilárdabbak, mint az előző generáció tagjai. Ez az eredmény a karosszéria-tervezésben már bevált, súlycsökkentésre és kompozit anyagfelhasználásra koncentráló konstrukciós módszereknek köszönhető. Az új szerszámgépeket már használják az ingolstadti présüzemben.

Az új présgépek közel nyolc tonnával könnyebbek, mint a hagyományos, teljes egészében öntöttvasból készült gépek, amelyek akár 45 tonnát is nyomhatnak. A kisebb tömeg leginkább az öntöttvas, az alumínium és a műanyagok ideális arányának és szerkezeti eloszlásának köszönhető. A kompozit építési elv a könnyített szerkezetek fontos jellemzője, amit az Audi a gépjárművei után már a szerszámgépeinél is alkalmaz. Ennek alapgondolata, hogy a megfelelő anyag a megfelelő mennyiségben kerüljön a megfelelő helyre. Az innovatív gyártási technológiában ugyanakkor fontos szerepet játszanak az olyan új eljárások is, mint a 3D nyomtatás. Az új szerszámgépek a fémlemezek gyorsabb, precízebb megmunkálását teszik lehetővé, aminek következtében kevesebb a selejt, és a végtermék a csökkentett tömeg ellenére jelentősen szilárdabb lesz. Az új gépek használatával az Audi több mint 10 százalék energiát takarít meg. „Ezekkel a könnyűsúlyú kompozit szerkezetekkel az Audi szerszámgépgyártása új szintre lépett – mondta Michael Breme, az AUDI AG szerszámgépgyártó részlegének vezetője. – Ez teszi lehetővé számunkra, hogy az eddigieknél is rugalmasabban, hatékonyabban alkalmazható gépeket állítsunk elő, amelyek kiváló minősége tovább optimalizálja a gyártási folyamatokat.”

Az új generációs szerszámgépeknél a felhasznált anyagok mellett az újfajta tervezés játssza a főszerepet, ami alapvetően eltér az elődökétől. A présgépek esetében a szerszámok hatalmas erőknek vannak kitéve, a terhelés akár 2500 tonna is lehet. Az igénybevételt csak növeli a formázó és vágó műveletek állandó ismétlődése. Az alapstruktúrák egyedi, boltíves kialakítása optimális stabilitást biztosít az új gépeknek, jelentősen javítva ezzel az erőátadást. A hagyományos gépek öntöttvas alapépítménye keresztbordás szerkezetű, ahol a bordák kialakítását a préselt fémlemez-alkatrészek formájához igazították.

Az új generációs gépek esetében a formázóprés szerkezete által elnyelt erő optimálisan oszlik el. Ez megfelelő merevséget biztosít, és akár 20 százalék anyagmegtakarítást eredményezhet. Egyes szerszámgépek struktúrái a természet formáira – levelekre vagy az emberi test csontjaira – emlékeztetnek. Az innovatív gyártási folyamatok így döntő szerepet játszanak az ilyen „bionikus” formák kialakításában is.

Toyota Gazoo Racing: itt a vadonatúj TS050 Hybrid versenyautó

A Toyota Gazoo Racing bemutatta vadonatúj a TS050 Hybrid versenyautót, amellyel az istálló újult erővel és reményekkel vág neki a WEC hosszú távú világbajnokság idei évadának.

toyota-ts050-hybrid-gazoo-racing-autoaddikt-1

Miután 2015-ös szezonját bajnoki címei megvédésének szentelte, a Toyota rendkívül kemény teljesítménycélokat tűzött ki maga elé, hogy idén ismét a WEC különösen kiélezett mezőnyének élén vehesse fel a harcot a többi LMP1-Hybrid gyártóval: a Porschéval és az Audival.

A TS050 HYBRID a harmadik versenyautó, amelyet a Toyota 2012-es WEC-debütálása óta bemutat. Az autóról ma reggel, a dél-franciaországi Paul Ricard versenypályán rántották le a leplet.

A versenyautó hajtáslánc-koncepciója jelentős változásokon ment át. A 2,4 literes, ikerturbós, közvetlen befecskendezéses V6-os benzinmotorhoz egy 8 megajoule-os hybrid rendszer csatlakozik. Mindkét komponens a Higashi-Fuji műszaki központban működő Toyota motorsport osztály fejlesztőrészlegtől származik.

Az új generációs, közvetlen befecskendezéses turbómotor jobban harmonizál az új szabályzattal, amely korlátozza a belső égésű motor üzemanyag-ellátását, illetve lehetővé teszi, hogy a Toyota továbbra is átvigye sorozatgyártású járműveibe a versenypályán tökéletesített tapasztalatát és technológiáit

Akárcsak a Toyota közúti hybrid járműveinél, az elöl és hátul beépített villanymotorok/generátorok fékezés során visszanyerik a felszabaduló energiát, amit aztán a rendszer nagyteljesítményű lítium-ion akkumulátorban tárol, majd a megfelelő pillanatban a lehető legjobb hatásfok érdekében felhasználja azt. Azzal, hogy a korábban alkalmazott szuperkapacitású kondenzátor helyett akkumulátoros tárolást alkalmaz, a TS050 HYBRID fellépett a nagyobb teljesítményű 8MJ hybrid osztályba.

Már a TS040 HYBRID is mozgó tesztlaboratóriumként szolgált, és hozzájárult a jelenleg forgalmazott közúti járművek fejlesztéséhez. Mivel napjainkban egyre gyakoribbak a sorozatgyártású járművekben a turbómotorok, a Toyota várakozásai szerint a WEC-ben alkalmazott technológiákat, illetve az itt szerzett tapasztalatokat felhasználva mind jobb gépkocsikat gyárthat.

Az új hajtáslánc-koncepció új hűtési és beépítési megoldásokat követelt meg. Többek között módosítani kellett a sebességváltót, igazodva a turbómotor számottevően nagyobb forgatónyomatékához. Ez, valamint az új aerodinamikai koncepció együtt azt jelentette, hogy a Toyota Motorsport GmbH kölni központjának szakemberi a TS050 HYBRID vázszerkezetének gyakorlatilag minden elemét áttervezték.

A hajtáslánc elemei a TS050 HYBRID aerodinamikai teljesítményének tökéletesítésében is szerephez jutottak: az elülső villanymotor/generátor egység áthelyezésével javult a fenéklemez alatti légáramlás, ami hatással volt az általános teljesítményre. A felfüggesztés geometriáját úgy módosították, hogy az abroncsok optimálisabban kopjanak.

A számos új taggal dolgozó csapat már jó ideje intenzíven teszteli a TS050 HYBRID-et, folyamatosan javítva annak teljesítményét és megbízhatóságát. Eddig több mint 22 ezer tesztkilométert tettek meg, és az eredmények pozitívak. Most a Paul Ricard pályán végzett tesztek következnek, március 25-26. között; a kilenc futamból álló WEC szezon április 17-én Silverstone-ban rajtol el.

Toshio Sato, a csapat elnöke: „Rendkívül izgalmas évad vár a Toyota GAZOO Racing csapatra, mivel vadonatúj autóval, ráadásul új koncepciójú hajtáslánccal versenyzünk. Ez utóbbi igazodik a sorozatgyártású autóknál érvényesülő trendekhez, és még több lehetőséget biztosít számunkra, hogy az általunk megszerzett tudást, kifejlesztett technológiát átadhassuk a Toyota közúti fejlesztéseibe. A csapat WEC tevékenységének mozgatórugója a technológia és az emberek fejlesztése; ennek eredményei már most tetten érhetők a sorozatgyártású személyautókban. Amellett persze, hogy segítünk a Toyota-nak mind jobb autókat építeni, győzni is szeretnénk. Az idei évre nem más a célunk, mint hogy ismét az élmezőnyben küzdjünk, feledtetve a csalódásokkal teli 2015-ös évadot. Higashi-Fujiban és Kölnben egyaránt rendkívül keményen készültünk az új szezonra; mindenki motivált, együtt küzdünk azért, hogy ismét a dobogó legfelső fokára állhassunk.”

Hisatake Murata, a motorsport osztály fejlesztőrészlegének ügyvezető igazgatója: „Az idei évben érvényes szabályozások hozzávetőlegesen 7,5 százalékkal mérséklik az üzemanyag-átfolyást, és az üzemanyagból nyert összenergiát. Motorsport-mérnökként mindig a hajtáslánc teljesítményének növelésére törekszünk, ezért fontos volt, hogy ezt a korlátozást jobb hatásfokú hajtáslánccal ellentételezzük. Úgy gondoljuk, a közvetlen befecskendezéses, ikerturbós V6-os benzinmotor adja a teljesítmény és az üzemanyag-fogyasztás legjobb egyensúlyát, figyelembe véve a pillanatnyi szabályozásokat. Ez, valamint átsorolásunk a 8 megajoule-os kategóriába jóval nagyobb forgatónyomatékot biztosít számunkra, mint az előző hajtáslánc. Ez volt az új autó fejlesztésének egyik legfontosabb célkitűzése. Az új hajtáslánc bizonyos területeken kihívást jelent, különösen ami a tömeget és a hűtést illeti, ha Higashi-Fujiban és Kölnben dolgozó kollégák rendkívül keményen dolgoztak, hogy megoldják a nehézségeket, ami véleményem szerint sikerült is. Igen kemény verseny vár ránk, amint azt a tavalyi évad is bizonyította, ám készen állunk a megmérettetésre, türelmetlenül várjuk Silverstone-t.”

toyota-ts050-hybrid-gazoo-racing-autoaddikt-2

Pascal Vasselon, műszaki igazgató: „Néhány olyan alapelvtől eltekintve, amelyeket azért őriztünk meg, hogy hasznosíthassuk az elmúlt évek fejlesztéseit, minden egyes alkatrészt lecseréltünk. Több területen – így a hajtáslánc vagy az aerodinamika terén – maguk az alapkoncepciók is megváltoztak. Az aerodinamikai kialakítás, különös tekintettel az autó homlokfalára, drámai változásokon esett át. Több ezer órán keresztül tökéletesítettük ezt az új koncepciót. Ezúttal nem lépésről lépésre változtattunk: a leszorítóerőt létrehozó elülső elemek mögötti légáramlatok kezelésének a módja alapvetően módosult. A WEC-ben az utóbbi időkben folyamatos és jelentős volt a fejlődés üteme, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy az autó bármely alkatrésze ne legyen optimalizálva. A TS050 HYBRID-et ebből kiindulva fejlesztettük. Versenyképesek szeretnénk lenni. Ez a minimálisan elérendő szint: hogy ismét versenyképesen szállhassunk vissza a küzdelembe.”

Rob Leupen, csapatfőnök: „A csapat különösen keményen dolgozott a TS050 HYBRID-en, amely egy szoros, produktív együttműködés eredményeként jött létre. Innovatív motorsport technológiáink, valamint a Kölnben rendelkezésünkre álló K+F lehetőségek segítenek abban, hogy ne csak mind jobb autókat fejlesszünk, de sorozatgyártású autókkal foglalkozó mérnökeink szakmai felkészültségét is tökéletesítsük. A TMG munkatársait rendkívüli örömmel tölti el, hogy egyre több új kolléga érkezik hozzánk Japánból, és hogy a cég az új technológiák mozgó tesztlaboratóriumaként tekint a motorsportra. Folyamatosan tökéletesítjük a csapatmunkát, a folyamat rendkívül pozitív. Köln és Higashi-Fuji között állandósult a kétirányú tapasztalat- és tudáscsere, ami megkönnyíti WEC céljaink elérését. Az igen problémás 2015 után új, fiatal arcokkal erősítettük meg csapatunkat, beleértve a pilótákat is. A teljes csapat rendkívül keményen dolgozott a teszteken; még hosszú út áll előttünk, ám úgy vélem, idén versenyképesek leszünk.”

Az 5. rajtszámú TS050 HYBRID-ben a 2014-es világbajnokok, Anthony Davidson és Sébastien Buemi oldalán ismét az a Kazuki Nakajima áll, aki Le Mans-ban pole position-t vívott ki magának.

A 6. számú autóban a Le Mans-ban többször is a legelső rajtkockából induló Stéphane Sarrazin, valamint régi partnere, a WEC futamgyőztes Mike Conway ül majd. Hozzájuk csatlakozik harmadikként a Forma-1-ben dobogós helyezést elért Kamui Kobayashi, aki eddig teszt- és tartalék pilóta volt.

A Toyota-nak idén nincs hivatalos teszt- és tartalék pilótája, ám csatlakozott a csapathoz a fiatal japán versenyző, a Toyota Young Drivers Programme (TDP) tagja, Ryo Hirakawa. Az egykori japán Forma-3 bajnok Ryo, aki a japán Super GT bajnokságban futamgyőzelemmel büszkélkedhet, a TDS Racing színeiben LMP2-es versenyautóval is indul az európai Le Mans szériában.

Az idei évadban további teszteken is részt vesz majd, amint fokozatosan hozzászokik az LMP1-es autók különleges jellemzőihez, és csapattársaihoz hasonlóan őt is segíti majd tapasztalatával Alex Wurz, aki mostantól tanácsadóként és a Toyota csapat nagyköveteként folytatja munkáját.

Anthony Davidson (#5 TS050 HYBRID): „Nagyon várom, hogy az új TS050 HYBRID-del végre elkezdődjön a szezon; ez mindig izgalmas időszak. A tavalyi év nyilvánvalóan nagy csalódás volt, ám idén erősebbek leszünk, és remélhetőleg meg tudjuk közelíteni 2014-es teljesítményünket. Ez persze nem lesz könnyű, hiszen a vetélytársak erősek, ám keményen küzdünk, folyamatosan javítjuk az autó teljesítményét és megbízhatóságát. Mindenki a saját feladatára koncentrál, és a lehető leggyorsabban szeretne fejlődni, amit ez a vadonatúj autó is mutat. Lenyűgöző a TS050 HYBRID; nagyon tetszik a turbómotor karakteres hangja, a 8MJ energiaosztály pedig hatalmas lépés az eddigiekhez képest. Ezt az összes pilóta így érzi: most már tudjuk, mi hiányzott tavaly. Alig várom, hogy élesben is próbára tehessem a rendszert.”

Sébastien Buemi (#5 TS050 HYBRID): „Maximális motivációval kezdem az új évadot. Rendkívül keményen dolgoztunk, biztos vagyok abban, hogy ez a köridőkön is meg fog látszani. Az új autó hatalmas előrelépést jelent. A váz mindig is versenyképes volt, ám idén még tovább fejlesztettük, minden téren jelentős az előrelépés. Nyilvánvalóan rengeteg energiát fektettünk a motor és a hybrid rendszer fejlesztésébe, ennek az eredményei már most nyilvánvalóak. Köszönöm a Higashi-Fujiban és Kölnben dolgozóknak, hogy eddig is ilyen keményen dolgoztak; a fejlesztésnek még nincs vége, folyamatosan optimalizáljuk az összes komponenst. Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, mielőtt Silverstone-ban versenyhelyzetben találkozunk a konkurenciával, ám saját idei célom egyértelmű: szeretnék ismét a dobogó tetejére felállni.”

Kazuki Nakajima (#5 TS050 HYBRID): „Régóta készülök az új szezon kezdetére; az új autót már az előző évad elejétől fogva várom, nagyszerű, hogy végre beindulnak a dolgok. A tavalyi év kemény volt, de így idén még erősebb a motiváció, hogy ismét ütőképesek legyünk. A vadonatúj hajtáslánccal szerelt, új autó jól érzékelteti, mennyire komolyan vesszük idén a bajnokságot. A TS050 HYBRID hatalmas előrelépést jelent, különösen az új motornak és hybrid rendszernek köszönhetően. Lenyűgöző, milyen erős a 8MJ osztály, és külön tetszik a rásegítés időtartama. Ez különösen sokat segíthet nekünk az új évadban. Motiváltak vagyunk, a csapatszellem rendkívül jó. Mindenki keményen dolgozott azért, hogy felkészüljünk az első futamra. Idén szeretnék futamokat nyerni és ismét ütőképessé válni – ezek a céljaim.”

Stéphane Sarrazin (#6 TS050 HYBRID): „Izgatottan várom az új szezont. Sok tesztet végzünk, az egész csapat kőkeményen küzd azért. hogy tökéletesen megbízható legyen az autó, és hogy optimális hangolással vágjunk neki az új szezonnak. A prológon először találkozhatunk az Audi és a Porsche téli fejlesztésének eredményével, úgyhogy igazán izgalmas lesz. Persze azt remélem, hogy ismét versenyképesek leszünk, és már Silverstone-ban szép teljesítményt nyújtunk. A TS050 HYBRID-del szerzett első benyomásaim rendkívül kedvezőek. Hatalmas előrelépés az új autó, minden elemét továbbfejlesztettük, főleg a hajtásláncot. Az akkumulátor is hihetetlen a maga 8 megajoule-os rásegítésével; ez komoly előnyt jelent számunkra. Most szorgosan készülünk az új szezonra, de a kiindulási alap meggyőző, és bízunk benne, hogy az élmezőnyben fogunk küzdeni.”

Mike Conway (#6 TS050 HYBRID): „Magas elvárásokkal vágok neki a következő évadnak, az a cél, hogy ismét futamokat nyerjünk. Jó, hogy velünk van Kamui, már teszteltünk együtt. Határozottan gyors pilóta, készen állunk a küzdelemre. Csapatként rengeteget fejlődtünk a tél folyamán, az új TS050 HYBRID remek autó. Azzal, hogy átléptünk a 8MJ energiaosztályba, komoly lépést tettünk előre, az új akkumulátor meggyőző. Az egész csapat hatalmas erőfeszítést tett annak érdekében, hogy az autó minden elemét újraalkossuk. Ez nem volt egyszerű, de motiváltak vagyunk, célunk, hogy ismét az élre kerüljünk. Most még nehéz volna megmondani, hogy állunk a többi istállóhoz képest, de az biztos, hogy hatalmas a fejlődés.”

Kamui Kobayashi (#6 TS050 HYBRID): „Tetszik az új autó, egyértelmű a fejlődés, ami reménnyel tölt el az új évadra vonatkozóan. Különösen tetszik az új hajtáslánc, a turbómotor és a 8MJ-os hybrid rendszer. Remek érzés vezetni az autót! Persze mindig kihívást jelent egy ilyen teljesen új fejlesztés, keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a maximális teljesítményt és megbízhatóságot. Az idei szezon új élmény lesz számomra. Versenyeztem már a WEC-ben, ám az a GT osztály volt. Az LMP1 teljesen más történet, új dolgokat kell megtanulnom. Örülök, hogy a 6. számú autó csapatának tagja lehetek. Stéphane és Mike igazán remek, tapasztalt pilóták. Idei célom, hogy jól teljesítsek, és persze futamokat nyerjek. Alig várom a Silverstone-i kezdést.”

Még nagyobb teljesítménnyel és megújult külsővel jön a 2017-es Nissan GT-R

A japán márka a New York-i Autószalonon mutatta be az új, 2017-es modellévű Nissan GT-R szupersportautót.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-1

Az autó belterének és külsejének megjelenését érintő izgalmas újítások mellett lényeges fejlődés vár ránk a vezetési élményben és a teljesítményben is. A mostani fejlesztések képviselik a legmélyrehatóbb változtatásokat a modell 2007-es bevezetése óta.

Az új GT-R orr-része teljesen megújult: feltűnik a Nissan legújabb modelljein már megszokott, matt króm felületű V-alakú hűtőrács. A jobb motorhűtés érdekében ennek méreteit megnövelték, és a rácsmintázatot is átdolgozták. Az új, jelentősen megerősített motorháztető – mely a hűtőrács szerves folytatását képezi – nagy sebesség mellett növeli az autó stabilitását. Az első lökhárítón elhelyezett új perem, illetve a közvetlenül a fényszórók alatt elhelyezett lökhárítóbetétek nemcsak egy vérbeli versenyautó megjelenését kölcsönzik az új GT-R-nek, de jelentős leszorítóerőt is biztosítanak.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-3

Bár a GT-R jól ismert, ék alakú profilja nem változott, az oldalküszöböket a légáramlás javítása érdekében kiszélesítették. Emellett az autó hátsó részét is újragondolták. A GT-R védjegyének számító, négy gyűrűt formáló hátsó lámpák megmaradtak, közelebbről megnézve azonban itt is feltűnnek a légáramlás javítását célzó új karosszériaelemek, illetve a négycsöves kivezetésű kipufogó mellett kialakított oldalsó levegőjáratok. Megemelték emellett az autó övvonalát is, amitől hátulról nézve a sportkocsi még szélesebbnek és aggresszívebbnek hat. A külsőt érintő változások eredményeként az új GT-R nemcsak sportosabb hatású, de aerodinamikai jellemzői is javultak: kisebb légellenállás mellett ugyanakkora leszorítóerő jön létre, mint a jelenlegi előd modell esetében, így az autó nagy sebesség mellett is megőrizi stabilitását.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-4

A vezetőt mindemellett az autó kiemelkedő teljesítményéhez illő, prémium kivitelű belső tér fogadja. A műszerfal és a kijelzők megújultak, és a TAKUMI mesterektől megszokott precizitással varrott, minőségi bőrborítást kaptak. Formáját tekintve a „vízszintes áramlást” megjelenítő műszerfal növeli az autó által sugárzott stabilitásérzetet, míg a műszeregység és a középkonzol közötti vonal egyértelműen a sofőrt helyezi a középpontba.

Az új modellben a műszerfal középső részének elrendezése is letisztultabbá vált. A navigációs és az audiorendszer integrált kezelőfelületén a 2017-es modellben a korábbi 27-ről 11-re csökkent a kapcsológombok száma. A megnövelt, 8 hüvelykes érintőképernyős kijelzőn nagy méretű ikonok könnyítik meg az eligazodást. A könnyű kezelést a szénszálas anyagból készült középkonzolon elhelyezett új kijelzővezérlő segíti.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-2

Az új modellben a váltófülek a kormányra kerültek, amit a sofőrnek így kanyar közbeni váltásnál sem kell elengednie Emellett a váltófülek és a szellőzés kezelőszerveinek tapintásérzete, illetve a kapcsolási érzetek és hangok is jobbak lettek.

„A márka teljesítményről alkotott elképzeléseinek csúcsát megtestesítő ikonikus modell, a Nissan GT-R evolúciója tovább folytatódik. A V-alakú hűtőráccsal a GT-R is átvette a legújabb Nissan formanyelvet. A kivételes aerodinamikai jellemzők és a megújult belső tér komolyabb, érettebb karaktert kölcsönöznek a GT-R-nek, ez a tendencia pedig a jövőben is folytatódik majd”  – mondta el a Nissan formatervezésért felelős igazgatója, Mamoru Aoki.

A Nissan GT-R díjnyertes, 3.8 literes, 24 szelepes, ikerturbós V6-os motorja – melynek minden egyes példánya egy-egy TAKUMI mester nagy gonddal összeszerelt munkája – az új modellben már 565 LE-t és 633 Nm nyomatékot ad le 6800-as percenkénti motorfordulatnál. Ezek a motorok a TAKUMI szaktudás bizonyítékai. A hengerek egyenkénti gyújtásszabályozásának, illetve a megnövelt turbónyomásnak köszönhető nagyobb teljesítmény utolérhetetlen gyorsulást biztosít a középső és felső (3,200 rpm fölötti) fordulatszámtartományban. A motor egy teljesen átdolgozott, 6 sebességes, duplakuplungos váltóhoz kapcsolódik, ami az eddiginél simább, csendesebb váltásokat tesz lehetővé. A GT-R jól ismert hangját a minden eddiginél szebben szóló motor teszi még emlékezetesebbé. Gyorsuláskor emellett az új titánium kipufogódobok és az aktív hangerősítő rendszer (Active Sound Enhancement) is tovább fokozzák a vezetési élményt.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-6

A GT-R kezelhetősége mindig a legjobbak között volt, de a 2017-es modell kanyarképességei ezt is felülmúlják. Az eddiginél is merevebb karosszéria és az új futómű növeli az autó stabilitását a gyors oldalsó súlypontáthelyeződéssel járó helyzetekben, és összességében nagyobb kanyarsebességeket tesz lehetővé. A tapadásról a szintén új, „Y-küllős”, kovácsolt alumínium kerekekre feszülő 20 hüvelykes gumik gondoskodnak.

A megnövelt teljesítmény természetesen nem megy a kényelem rovására: a 2017-es Nissan GT-R a típus történetének eddigi legkényelmesebb modellje, ami a nagyteljesítményű szupersportautókra általában nem jellemző; a modell újfajta eleganciát és civilizáltságot nyújt. Az új GT-R az előd modellnél simább futást ígér, emellett az új hangelnyelő anyagoknak köszönhetően a vezetőfülke sebességtartománytól függetlenül csendesebb.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-7

„Az új GT-R mindig fantasztikus vezetési élményt nyújt, bárki is üljön a kormány mögött. A 2017-es modellben tovább feszegettük az autó teljesítményének határait, és a GT-R most minden korábbi változatnál többet tud. Ezzel együtt azonban kifinomultabb is lett, és a vezetési élmény teljesen új szintjét nyújtja. Büszkén mutatjuk be Önöknek az autót, amit mi a GT műfaj csúcsának tartunk, és aminek elképesztő teljesítménye és gazdag versenymúltja mellett most új, civilizáltabb egyénisége is kibontakozik” – mondta el a GT-R fejlesztéséért felelős Hiroshi Tamura.

nissan-gt-r-2017-autoaddikt-5

A 2017-es GT-R külső és belső színei is frissítésen estek át, illeszkedve az autó kifinomultabb karakteréhez. A külső színek között megjelent az új, többrétegű fényezést alkalmazó „Blaze Metallic” árnyalat, míg a félanilin bőrkárpitokkal érkező Premium Edition változatok belterét az autó tulajdonosa négy opció közül választhatja ki: az új Fekete/Rakuda és Samurai Fekete mellett az autó rendelhető a töretlenül népszerű Fekete/Borostyánvörös, illetve Fekete/Elefántcsontszín variációkban is.

Havas úton is otthonosan közlekedik a Ford Fusion Hybrid önjáró változata

Nem leányálom télen vezetni, az USA-ban meg pláne – az önjáró Ford Fusion Hybrid azonban rácáfol erre a tézisre.

ford-fusion-onvezeto-tel-usa-autoaddikt-2

A havas utak csúszósak, és egy igazi hóviharban könnyen előfordulhat, hogy semmit nem látunk a szélvédőn keresztül.

Az önállóan működő autók hamarosan életünk szerves részei lesznek, ezért nagyon fontos, hogy havas körülmények között is képesek legyenek magabiztosan navigálni. A Ford emberek milliói számára szeretné elérhetővé tenni a vezető nélküli autókat – most pedig bemutatja nekünk technológiájának 6 titkát, amelyek lehetővé teszik az önjáró autók biztonságos téli közlekedését.

Az út feltérképezése: A Ford először nagy felbontású 3D térképeket készít a LiDAR technológia segítségével, hogy beszkennelje az utat, amin később majd az önjáró autó végighalad

A hóban vezetéshez a Ford Fusion Hybrid önjáró változatának először be kell szkennelnie a környezetét, hogy háromdimenziós, nagy felbontású digitális térképet készíthessen magának. LiDAR szkennerei segítségével a Ford önjáró autója ideális időjárási viszonyok mellett rendkívül pontos digitális modelleket készít az útról és a környező infrastruktúráról; a szkennerek másodpercenként 2,8 millió lézerpontot generálnak. Az autó az így készült térképpel azonosítja be saját helyzetét, és ez képezi a navigáció alapját. A LiDAR szenzorai valós időben szkennelik be a környezetet, s az autó később, akár hóval borított utakon is beazonosíthatja helyzetét a térképen.

ford-fusion-onvezeto-tel-usa-autoaddikt-3

Adat minden mennyiségben: A Ford önjáró autói jóval több térképadatot gyűjtenek össze és dolgoznak fel egy óra alatt, mint amennyit egy átlagos ember használ fel a mobiltelefonján 10 éven keresztül

A környezet feltérképezése során a Ford önjáró autói rengeteg adatot gyűjtenek és dolgoznak fel az utakról és a környezetről: a közlekedési táblákról, az épületekről, a fákról és egyebekről. Óránként akár 600 gigabájtnyi adatról van szó, s ezek felhasználásával készül el a környezet nagyfelbontású, háromdimenziós térképe. Az Egyesült Államokban egy átlagos mobiltelefon-tulajdonos évente 21,6 gigabájt mennyiségű adatot használ, vagyis 10 év alatt is csak 216 gigabájt adatforgalmat generál.

Szuperintelligens érzékelők: A Ford LiDAR szenzorai olyan érzékenyek, hogy akár a hópelyheket vagy az esőcseppeket is meg tudják különböztetni

A Ford önjáró autói olyan sok lézerpontot generálnak a LiDAR szenzorokból, hogy azok a hópelyhekről vagy az esőcseppekről is visszaverődhetnek, és azt a hamis benyomást kelthetik, hogy valami elállja az utat. Ezeket persze nem kell ilyenkor figyelembe venni, ezért a Ford a Michigan Egyetem kutatóival közösen egy olyan algoritmust készített, amely felismeri a havazást és az esőt, és a zavartalan vezetés érdekében kiszűri azt az autó látóteréből.

Átlagon felüli navigáció: A Ford önjáró autói a GPS rendszereknél is hatékonyabban azonosítja be saját pozícióját.

Az autós tájékozódásról szinte mindenkinek a GPS jut az eszébe. A GPS rendszerek azonban csak mintegy 10 méteres pontossággal tudják megállapítani egy autó helyzetét, ami nem elegendő az önállóan működő autók esetében. A Ford vezető nélküli modelljei feltérképezik a környezetükben található tárgyakat és főbb objektumokat, összevetik ezeket az információkat az adatbankban található háromdimenziós digitális térképekkel, és így centiméterre pontosan meg tudják állapítani saját helyzetüket.

Szemüvegre semmi szükség: a szenzorfúzió – vagyis több szenzor adatainak egyesítése – és a szenzorállapot intelligens ellenőrzése révén a Ford önjáró autói mindig tisztán látnak.

A LiDAR szenzorok mellett a Ford kamerákkal és radarokkal is figyeli a jármű környezetét. Az összes ilyen szenzor adatának egyesítését nevezzük szenzorfúziónak. Ez a folyamat teljes, 360 fokos helyzetfelmérési képességgel ruházza fel az autót. A szenzorfúziónak köszönhető, hogy egyetlen elromlott (befagyott, poros, letört stb.) szenzor még nem hátráltatja a biztonságos önálló vezetést. A Ford azonban semmit sem bíz a véletlenre: a rendszer minden LiDAR érzékelő, kamera és radarrendszer teljesítményét folyamatosan ellenőrzi, és azonnal észreveszi a meghibásodást. Ilyenkor az autó az öntisztító és párátlanító eszközök segítségével akár maga is megszüntetheti a jegesedést és a szennyeződéseket.

ford-fusion-onvezeto-tel-usa-autoaddikt-1

Nézd anyu, elengedett kézzel: A havas úton történő tesztvezetésen egy olyan asztrofizikus ülhetett elsőként az önjáró autó volánja mögé, aki sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen élményben lesz része

Wayne Williams a szövetségi kormány számára fejlesztett távolsági érzékelős technológiákat, mielőtt a Ford önjáró autókkal foglalkozó csapatához csatlakozott volna. Williams igazi megszállott, aki rajong az önjáró autókért – azt viszont soha nem gondolta volna, hogy egyszer ő is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy ezek az autók valósággá váljanak. Minden képzeletét felülmúlta tehát, amikor őt ültették a volán mögé az autóipar első olyan tesztjén, amelyben az önállóan működő autókat havas utakon is kipróbálták. Az autóban aznap minden a munkáról szólt, a kollégája a hátsó ülésen ellenőrizte a számítógépes rendszert. ”Az átfogó fejlesztési munkáknak köszönhetően biztosak voltunk abban, hogy az autó mindent a kérésünknek megfelelően tesz majd” – mondta el Williams. ”A teszt sikeres lezárásáig azonban egy pillanatig sem gondoltunk bele, milyen hatalmas eredményt is értünk el.”

A Ford az első autógyártó, amely havas utakon is tesztelte az önjáró autókat. A téli körülményeket a Michigani tesztpályán próbálták ki. Itt található a Michigan Egyetem 13 hektáros, városi forgalmat szimuláló területe is, az Mcity, amelyet arra használ fel a Ford, hogy minél többet tanulhasson az önálló működő autókról, és hozzájárulhasson a technológia fejlesztéséhez.

Mazda MX-5 RF premier New Yorkban

Ma hajnalban Európai idő szerint, a New Yorki Nemzetközi Autókiállítás előestéjén leplezte le a Mazda MX-5 RF (Retractable Fastback – lenyitható keménytetős) modelljét. A legendás sportautó legújabb változata új szintre emeli a kabrióérzést, de nem veszti szem elől a keménytetős roadster igazi célját, hogy a kabriózást egy szélesebb réteg számára is kényelmessé és elérhetővé tegye.

mazda-mx-5-rf-2016-autoaddikt-1

A Mazda ezúttal is szembe ment a konvenciókkal azért, hogy egy teljesen új modellt hozzon létre; a kétüléses sportautó szép, kupé vonalú teteje eltüntethető a csomagtartóban, de az MX-5 RF targa teteje és szélterelője a tetőt lenyitva is egyedi megjelenést kínál. Az elektronikusan működő tető egy gombnyomással működtethető, akár 10 km/órás sebességig. A tető kompakt méretének és hatékony hajtásának köszönhetően minimális helyet foglal; a figyelemfelkeltő dizájn ellenére az RF modellnek ugyanakkora marad a csomagtartója, mint vászontetős testvérének.

A vászontetős verzióhoz hasonlóan az RF modell szintén kétféle pörgős benzinmotorral – a SKYACTIV-G 1.5 és 2.0 literes változatával – érhető majd el Európában, alapesetben hatsebességes kézi váltóval, de kifejezetten ehhez a modellhez elérhető lesz a hatsebességes automata váltó is.

A Mazda MX-5 RF másik újdonsága karosszériájának választható színei, melyek között megtalálható a Machine ezüst, egy új árnyalat, melyet speciálisan erre a modellre tökéletesítettek, hogy még jobban kiemelje a KODO – A mozgás lelke formanyelv által meghatározott fény-árnyék játékot. A tervezők meggyőződése, hogy a szín a forma része, így a Machine ezüst erőt és precizitást tükröz. A fényes és árnyékos részek közötti kontrasztot nagy sűrűségű festékréteggel növelték, így az autó olyan szoborszerű benyomást kelt, mintha egy darab acélból formázták volna meg.

mazda-mx-5-rf-2016-autoaddikt-2

A festék felvitelének módszere itt döntő szerepet játszik. A Mazda először ezt a Takuminuri festési metódust a Soul piros színnél alkalmazta, hogy ezáltal is emelje a megjelenés minőségét, és olyan érzése legyen a szemlélőnek, mintha az autót egy profi fényező kézzel festette volna. A rendszerben háromrétegű (szín, tükörfény, víztiszta fény) festést alkalmaznak. A tükörfény réteg, melyben extrém kisméretű, magas fényű alumínium részecskék vannak, a száradási folyamatban az általában fényezésre használt rétegek negyedére zsugorodik össze, így a részecskék szorosan egymás mellé kerülnek, ultrafényes felületet alkotva, mely különösen akkor szembetűnő, ha megvilágítják az autót.

mazda-mx-5-rf-2016-autoaddikt-3

A jet fekete pigmenteket a színrétegben és a tükörfény rétegben is használják. A fekete színárnyalat áttűnik az alumíniumrészecskék között, így kontrasztba vonva a fényes réteget. A Machine ezüst több Mazda modell esetében is elérhető lesz, köztük az Észak-Amerikában tavasszal piacra lépő CX-9 esetében is.

LEGFRISSEBB

A Grand Limousine-ok új korszaka: megérkezett a Mercedes-Benz VLE

0
A prémium mobilitás új dimenzióba lép: a teljesen elektromos Mercedes-Benz VLE nem csupán egy új modell, hanem egy teljesen új kategória megszületését jelenti, ahol...

TESZTJEINK