Főoldal Blog Oldal: 525

Jön a Renault Kadjar, a márka első középkategóriás crossovere

A Renault tovább folytatja a crossoverek területén indított offenzíváját, amelynek következő lépése a Kadjar megjelenése. Ez az első, Renault crossover a C-szegmensben.

renault_logo

A Kadjar bevezetése, a Renault történetében először a közösségi médiafelületeken kezdődik meg.

Új crossover – új név

A Kadjar név egy olyan újonnan megalkotott modellnév, amely egyfajta franciás játékossággal, többszörös értelemmel bír. A KAD a quad szót idézi fel, az új crossover is az úttalan utak szellemében született. A JAR a francia „agile” és „jailir” szavak esszenciája, az autó ügyes, fordulékony, gyors tulajdonságait hivatott jelképezni. A Kadjar szó egzotikus hangzása új világok felfedezésére csábít.

A K – kemény hangzásánál fogva tartós, robusztus érzést kelt, így a Kadjar természetes módon illeszkedik a Renault crossovereinek a Capturnek és a Koleosnak sorába.

#KADJAR: a kampány, amely az autó bevezetését a social felületeken kezdi meg.

2015. január 26-án, azaz ma a Renault a közösségi média különböző felületein* gyújtja be azt a kampányrakétát, amely a Kadjar világába enged betekintést. Minden nap újabb fotók és videók kerülnek ki a nagyközönség elé, míg végül február 2-án a nagyvilág is megismerheti a Renault Kadjar formáit, hiszen ezen a napon leplezi le az autót Carlos Ghosn, a Renault-csoport elnöke.

A Renault #KADJAR a social mediaban:

– Facebook: www.facebook.com/renaulthungary

– Twitter: @Renaulthungary

– Instagram: @renaulthungary

– YouTube: https://www.youtube.com/renaulthungary

 

Opel Insignia 2.8 V6 Turbo OPC Unlimited teszt

Számos verzióját bemutattuk már a hérköznapok közkedvelt Opel Insignia modelljeinek, ám mindezidáig a német gyártó zászlóshajójaként aposztrofált verzió csúcsmodelljét még nem.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_001

Az OPC (Opel Performance Center) táblácskát kapott, mattfekete fóliával büszkélkedhető Opel Insignia önmagában véve is kuriózumnak számít, hiszen a gyári, 250 kilométer/órás végsebesség helyett jelen esetben, a fojtás elhagyásával 270 kilométer/órára hízik a maximálisan kihozható száguldás – köszönhetően az Unlimited kiegészítő feliratnak.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_013

Alapjaiban véve az Opel Insignia OPC számottevő, vagy inkább rendkívüli módon kirívó különlegességet nem tartalmaz sem kívül, sem belül, legalábbis, ha a modellciklus nagyjából felénél történt facelift mikéntjét nem vesszük ide. Nyilvánvalóan az OPC, valamint az OPC Line modellválasztékát is érintette a ráncfelvarrás, amely alapvetően a front rész még hangsúlyosabbá tett hűtőmaszk-rajzolatából és a felület még inkább elnagyolt részleteiből (beömlőkre, lámpatestekre helyezett fókusz), mellette pedig a far helyzetjelzőinek elrendezése, a krómozott díszcsík átvariálása, s a négyszögletes, ám aszimmetrikus vonalakból építkező kipofogóvég-páros együtteseire vonatkoznak. Természetesen a szigorú, még álló helyzetben is tekintélyt formázó megjelenéssel, a szunnyadó erőt sejtető körítéssel nyakon öntve, pontosan úgy, ahogyan a nagykönyvben az meg vagyon írva.

Kis visszatekintés, összehasonlítással. Van helye

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_002Nem egyértelmű, hogy érdemes-e a korabeli Lotus Omega-hoz hasonlítani a mai kor megfelelőjét, azaz az Opel Insignia OPC-t, de az viszont tény, hogy az aktuális modellportfólió élén menetelő (kiváltképp, ha Unlimited szériás alternatíváról van szó) most hozzávetőlegesen ugyanazt a szerepet tölti be, mint az Opel és Lotus közös fúziójaként létrehozott, Opel Omega alapokra építkező sportos aspektusú autó anno. A mindössze két éven át sorozatgyártásban lévő (1990-92) gépszörny az akkori kor igényein jóval túlmutatott, főként, ha figyelembe vesszük a 3.6 literes, 382 lóerőt mozgosító, 6 fokozatú ZF váltóval szerelt autó paramétereit, no és az 5.2 másodperces 0-100 kilométer/órás sprintet. Sajnos mára már kevés az olyan példány eme klasszikusból, amely ténylegesen jó állapotban maradt volna motorikusan és a kaszni állapotát tekintve, úgyhogy a nosztalgiázást keresők is bátran érvelhetnek jelenünk kortárs versenyzője mellett.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_004

Visszakanyarodva tehát az Opel Insignia OPC külcsínének taglalásához: a fekete, matt fóliával bevont kocsiszekrény nyilván megosztó, véleményünk szerint rettentően pozitív hatással van a küllem megítélésére, hiszen nem árt, ha valami sportos, ténylegesen, akkor az matt is. A fóliázás egyébként majdnem hibátlan, eltekintve egy-két illesztés mentén felfedezhető eldolgozatlanságtól, de végülis láttunk már ilyet, illetve sokkal rosszabbat.

Nagyautós küllem és kényelem, rendkívül sportosra hangolt tálalással

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_003Méretek tekintetében hasonló adatokkal számoljunk, mint a hagyományos modell esetében: a 4830 milliméteres hossz már a felső-közép felé kacsintgat, nincsen messze a bűvös 5 méter; a futómű gyári ültetéséből adódó minimális magasságkülönbség elenyésző, esetünkben 1498 milliméter, míg a szélesség 1858 milliméter. Sajnos a cikk tárgyát képező Opel Insignia OPC téli gumikkal, és az azokhoz tartozó „mindössze” 18 col átmérőjű felnikkel érkezett, a 20-as, már az Opel Astra OPC-n is megismert hasonló papucsokkal (19 col) talán majd legközelebb, egy nyári hónapokban levezénylésre kerülő teszt fotómelléklete révén találkozhatnak olvasóink. Nem mintha nem lenne illusztris a látvány, vagy az összehatás így is, de azért az az igazán nyerő konfiguráció.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_014

Minden a sportosság – hangsúlyozzuk: a tényleges sportosság szellemében került kialakításra az Opel Insignia OPC belterében. Alapvető kelléke fentieknek a Recaro kagylóülés-kettős elöl, melyek bár keményebb tömésűek, stabilabb és fix tartással bírnak, mégsem kényelmetlenek, akár hosszabb távra kivetetve is jól teljesítettek (közel 400 kilométeres folyamatos út megtétele alkalmával, 70 százalék autópálya és 30 százalék város-előváros viszonylatban).

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_012A jól hangolható derék- és combtámaszok közbeiktatásával reálisan testre szabhatóak az első fotelek, a váll vonalát követő, egybeépített fejtámlás felső részek pedig remekbeszabottan tartanak, még eszeveszettebb tempóval bevett kanyarok esetén is. Szerencsénkre feszegethettük az Opel Insignia OPC határait tavaly, a Hungaroringen néhány éles kör erejéig, s akkor már megállapítottuk, hogy stabilitásban, kanyarvételezésben és útfekvésben jóval túlmutat kategóriáján és szerepkörén mint az Insignia, mind pedig az Astra OPC (tavalyelőtt a Corsa OPC Nürburgring variánsával is köröztünk, ha lehet, az még inkább lenyűgöző volt).

Majdnem olyan, de mégsem

A központi műszeregység kialakítása nem sokban tér el az utcai Opel Insignia változatokétól, a felépítés jellege adott – analóg és LCD részletek váltják egymást. Természetesen az OPC csomagnak köszönhetően a kijelző néhány hasznos funkcióval bővült, mint például a gyorsulásnál ránk nehezedő erőhatás folyamatos mutatása, a forgatónyomaték gázadással párhuzamos növekedésének monitorozása, az olaj hőmérsékletével kapcsolatos információk, a turbónyomás felépülése mind olyan apró kiegészítő opciók, melyeknek kizárólagos elsőbbsége van ilyen esetekben. Egyetlen gond lehet talán, hogy a kijelzésre váró képernyők közt váltogatnunk kell, ami megszokást igényel.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_010

Aranyszabály, hogy hátul két felnőtt utazhat kényelmesen, persze fejtér korlát azért van, viszont a két szélső ülőhely kialakítása ergonomikus, az ülések jó szögben döntöttek, a bőrözés ellenére nem érzékeltük, hogy csúszós lenne az ülő- illetve hátfelület. Hárman is utazhatnak itt, szűkösebben, de nem megterhelően, az autó méreteiből adódóan csak minimális kompromisszum megkötésére kell törekednünk. A két első ülés mögötti térd- és lábterek kielégítőek, még akkor is, ha az elöl helyet foglalók 200 centiméter körüli testmagassággal bírnak, a 2737 milliméteres tengelytáv érzékelteti áldásos hatását.

Mi áll a stabilitás és a perfekt menettulajdonságok hátterében?

Elöl MacPherson, hátul Multilink felfüggesztés található az Opel Insignia OPC karosszériája alatt, s ezzel néhány mondat erejéig visszanyúlunk a fentebbi menetstabilitás taglalásához.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_006Annak ellenére, hogy az autó viszonylag magas, pluszban eléggé jelentős a száraz tömege is (1825 kilogramm), rendkívül feszesen vehetők be a kanyarok még szélsőségesebb esetekben is. Az összkerékhajtás meghozza gyümölcsét, OPC módba kapcsolva pedig úgy érezzük, szinte nincs előttünk akadály a versenypályán. Nyilván azért adódnak korlátok, hiszen végtére egy közel 5 méter hosszú, viszonylagosan nagy tengelytávú kocsiról van szó, tehát a fordulékonyság, kanyarokból történő kigyorsítások nagyobb igénybevételt jelentenek, ha gyors reakcióidejű vezetésről szól a fáma. A stabilitás megtartásához rengeteget tesz hozzá az elektromos hátsó differenciálmű, melynek jelenlétét leginkább a kanyarvételezéseknél érezhetjük gyakorlatban. Briliáns kormányzás, megfelelően kemény és direkt visszajelzések segítik a vezetőt a hajszálpontos manőverek kivitelezésében, a végállástól végállásig 2.7 fordulást ígérő, alul egyenesebb ívvel rendelkező kormánykerék remek társa a pilótának versenykörülmények közt is.

V elrendezésű, 2.8 literes, 325 lóerőt mozgósító turbótöltött benzinmotor dolgozik az Opel Insignia OPC orrában, mely a maximális teljesítményt 5250-es percenkénti fordulatszámon adja le.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_009

A forgatónyomaték-csúcs is 5250-nél érkezik, így máris érezhető volt, hogy a gyorsulás érzete nem annyira számottevően nyers, mint egy alacsonyabban hangolt erőforrás esetében, a hatgangos, manuális kéziváltó összes fokozata ebből kifolyólag jól kiautózható. Muszáj is jól kiautózni, hiszen a tényleges G-erők 4000 környékén érzékeltetik jelenlétüket, innen viszont már drasztikusan növekszik a nyomatéktartomány kiaknázása is, mígnem megszűnik a leszabályozásnál úgy 6300 RPM (maximális gyári adat: 6500).

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_008

A nulláról százra történő sprint saját méréseinkre alapozva 6.1 másodperc alatt volt teljesíthető, második fokozatban gyönyörűen teljesíthető is, 112 kilométer/óránál váltottunk fel, fikarcnyira a leszabályozástól. A Hungaroring célegyenesében 238 kilométer/órára sikerült felgyorsítanunk úgy, hogy biztonságos fékezéssel tudjunk érkezni az első jobbos kanyarba; de érezhetően bőségesen maradt még szufla a gyárilag meghatározott 270 kilométer/órás végsebesség eléréséhez.

Ha kell, hétköznapi autóvá szelidíthető

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_011Sokan állítják, hogy ezen kategóriát képviselő autók esetében felesleges pedzegetni a fogyasztást, hiszen alapvetően nem ez a releváns ilyen alternatívák választásakor. Egybehangzó véleményünk viszont az, hogy az Opel Insignia OPC esetében szükséges odafigyelni erre az egyébként egyáltalán nem elhanyagolandó tényezőre, ugyanis 2.8 literes lökettérfogat, V6 elrendezés, 325 lóerő, turbótöltés, zabolázhatatlan teljesítmény ide, vagy oda, remek mutatókkal operál az autó. Több felhasználási környezetben végeztünk méréseket, elsőként kezdjük stílszerűen a versenypályával! Teljesítményre kihegyezett vezetési stílussal, erőteljes gyorsításokkal, fékezésekkel nem odafigyelősen 26.9 literes átlagot rögzítettünk 100 kilométerre. Ez nyilvánvalóan relatíve sok, de nagy valószínűséggel nem ez lesz a leginkább napi jellemző, ha a vásárló beszerzi újdonsült Opel Insignia OPC-jét. Sokkal inkább a vegyes stílusban előadott vezetés, városban, néha-néha odalépve piros lámpák zöldre váltása után, persze csak a jó ízlés határain belül; némi dugóban levezényelt araszolás közepette: így máris 10 liter környékén volt tartható az átlag (10.4 liter/100 kilométer, sok dugóval tarkítva 14.9 liter/100 kilométer).

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_015Országúti, visszafogott, sok, forgalomban részt vevő autós számára érthetetlen és feldolgozhatatlan 90 kilométer/órás tempónál írd és mondd 5.9-6.5 liter/100 kilométeres átlagfogyasztást rögzítettünk, ami semmivel sem marad el egy átlagos, akár 1.6 literes benzines motorral szerelt – legyen Opel – értékeitől sem. Ugyan 130 kilométer/órás autópályatempónál 2800-as percenkénti fordulatszámot mértünk átlagosan, a fogyasztás itt sem ugrik meg drasztikusan, 8.5 liter körüli értékre kell számítanunk.

Mérsékeltnek tekinthető árazás

Amennyiben összehasonlítunk, vagy épp reálisan osztunk-szorzunk, egészen biztos, hogy az Opel Insignia 5 ajtós OPC verziójának ára mértékletesnek tűnhet hasonló teljesítménnyel bíró versenytársak tekintetében. AWD összkerékhajtással, 325 lóerős V6 turbós benzinessel, hatfokozatú manuális kéziváltóval 12 390 000 forintért állítható a garázsba, s természetesen létezik automataváltós verzió is, hasonló paraméterekkel (12 980 000 forint). Ha netán a kombi, azaz a Sports Tourer kaszni kialakítás lenne szimpatikusabb, semmi gond, manuális váltóval 12 560 000 forint, míg automatával 13 150 000 forint a bruttó listaaár. A tesztben szereplő Unlimited verzió felára nagyjából 3 millió forint az alapfelszereltségű, 250 kilométer/óra maximális végsebességű, tulajdonképp belépő szintű Insigna OPC modelléhez képest.

opel_insignia_2_8_v6_turbo_opc_unlimited_005

2014 Opel Insignia 2.8 V6 Turbo OPC Unlimited specifikációk

Motor

Motortípus: hathengeres V-elrendezésű turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 2792 cm³

Maximális teljesítmény: 325 LE @ 5250 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 435 Nm @ 5250 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4830 mm

Szélesség: 1858 mm

Magasság: 1498 mm

Tengelytáv: 2737 mm

Első gumik mérete: 235/55 R19

Hátsó gumik mérete: 235/55 R19

Tömeg, üresen: 1825 kg

Megengedett össztömeg: 2230 kg

Csomagtartó mérete: 530 liter, 1465 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 270 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.2 s (gyári), 6.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 12.3 l/100 km

Országúti: 6.2 l/100 km

Vegyes: 8.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 15.8 l/100km

Országúti: 7.6 l/100km

Vegyes: 10.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 249 g/km

Bővebb információ az Opel hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Nissan LEAF: negyedik éve a legkeresettebb elektromos autó Európában

A 100%-ban elektromos Nissan LEAF 2014-ben megdöntötte saját előző éves eladási csúcsát: 14 658* -as értékesítési darabszámával az elektromos autók robbanásszerűen fejlődő piacának több mint negyedét tudhatja magáénak.

nissan_leaf

Annak ellenére, hogy 2014-ben a versenytársak eddig soha nem látott számban léptek be az elektromosautó-piacra a Nissan LEAF mind globális szinten, mind az Amerikai Egyesült Államokban és Európában megőrizte vezető pozícióját. A tavalyi volt sorozatban a negyedik olyan év, amikor a gyártó elektromos családi autója a zéró-emissziós eladási listák élén szerepelt Európában.

Guillaume Cartier, a Nissan Europe értékesítési és marketing alelnöke az értékesítési adatok növekedéséhez a következőket fűzte hozzá: „Mostanra vált láthatóvá az elégedett ügyfelek hatása az eladásokra – azoké az elégedett ügyfeleké, akik közül 95%szívesen ajánlja ismerőseinek is a modellt, és akik 50%-a nyilatkozta azt, hogy nem váltana vissza benzines vagy dízelautóra.A Nissan LEAF eladásainak folyamatos növekedését segíti az elégedett ügyfelek effajta támogatása, és az, hogy a vevők egyre jobban tudatában vannak az elektromos autók által elérhető jelentős megtakarításoknak.”

Cartier a következőket is hozzátette: „A CarWings telematikai rendszer** adatai szerint a Nissan LEAF tulajdonosai évente több mint 16 500 kilométert tesznek meg autójukkal, ami átlagosan 40%-kal több, mint az európai benzines és dízelautók éves futásteljesítménye.Ezek az adatok azt mutatják, hogy számos háztartásban a LEAF az elsődleges autó, és hogy az ügyfelek kezdenek másképp tekinteni az elektromos autókra.”

A Nissan LEAF-et Európában először 2011 elején mutatták be, majd 2013 közepén érkezett meg az ügyfelek visszajelzései alapján több mint 100 ponton továbbfejlesztett változat. A Nissan LEAF-et az Egyesült Királyságban található Sunderlandben szerelik össze, akkumulátorait pedig a szintén ott található új, kifejezetten e célra épült üzemben gyártják. 2014 júniusában a Nissan bemutatta a 100%-ban elektromos e-NV200 kishaszongépjárművet, melyet a vállalat barcelonai üzemében szerelnek össze, és amelynek akkumulátorait szintén Sunderlandben készítik.

Rangsor (2014. január – december)

Értékesítési volumen

Részesedés az elektromos személyautók piacán

Eladott elektromos hajtású személyautók teljes száma

56 393

100%

1.

Nissan LEAF

14 658

26%

2.

Renault Zoe

11 227

20%

3.

Tesla Model S

8 734

15%

4.

BMW i3

5 804

10%

5.

Volkswagen e- Up!

5 365

10%

6.

Volkswagen e-Golf

3 328

6%

* Az eredmények a hivatalos országos iparági statisztikák alapján kerültek megadásra. A Nissan 2014-ben 15 096 db LEAF-értékesítést jegyzett.

** A Nissan LEAF európai tulajdonosai évente több mint 40 százalékkal többet (16 588 km-t) autóznak, mint a hagyományos belső égésű motoros járművek európai tulajdonosai (11 539 km-t). Az átlag számításához az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból és Norvégiából származó 2013-as piacspecifikus éves átlagos statisztikai adatokat használtak fel. Az „európai átlag” kiszámításához az országokat egyenlően súlyozták. Az európai átlag számítása során németországi adatokat nem használtak, mivel az ottani nyers adatok nem érhetők el, és minden idézett átlagos kilométeradat csupán becslés.

Ország

Hetente rögzített teljes kilométerszám (LEAF)

Évente rögzített teljes kilométerszám (LEAF)

Spanyolország

367

19 084

Svédország

339

17 628

Egyesült Királyság

324

16 848

Norvégia

317

16 484

Olaszország

305

15 860

Franciaország

303

15 756

Németország

279

14 508

Európai átlag

319

16 588

Dízel és benzines személyautók átlaga

Az Egyesült Királyság átlaga (km)

12 714

Franciaország átlaga (km)

12 699

Spanyolország átlaga (km)

9 928

Olaszország átlaga (km)

9 560

Svédország átlaga (km)

11 660

Norvégia átlaga (km)

12 670

Európai átlag (km)

11 538,50

Az Egyesült Királyságra vonatkozó adatok forrása: A Department for Transport NTS0305 táblázata a különböző módokon megtett távolságról. Az érték kiszámításához a „Car / Van driver” (Autó/furgon vezetője) és a „Car / Van Passenger” (Autó/furgon utasa) értékeket adták össze (https://www.gov.uk/government/statistical-data-sets/nts03-modal-comparisons)

A Franciaországra vonatkozó adatok forrása: Az Institut National de la Statistique et des etudes economiques adatai (http://www.insee.fr/fr/css/images/logo_insee.png)

A Spanyolországra vonatkozó adatok forrása: Az Audatex tanácsadócég tanulmánya (http://www.ioncomunicacion.es/noticia.php?id=%2015818)

Az Olaszországra vonatkozó adatok forrása: A Segugio.it havi „Osservatorio mensile di Segugio.it” című jelentése (http://assicurazioni.segugio.it/news-assicurazioni/00009708-auto-si-usa-di-meno-12-2-sui-km-percorsi.html)

A Svédországra vonatkozó adatok forrása: A trafa.se adatai (http://www.trafa.se/sv/malportal/Indikatorer/Genomsnittlig-korstracka-per-ar-for-personbilar-agda-av-fysiska-personer/)

 A Norvégiára vonatkozó adatok forrása: A Statistics Norway adatai (https://www.ssb.no/en/transport-og-reiseliv/statistikker/klreg/aar/2014-05-08?fane=tabell&sort=nummer&tabell=175461)

Ford Ranger – a legnépszerűbb pickup?

Kimagasló a Ford Ranger sikere Magyarországon az importőr felmérései alapján.

ford_ranger_3_2_tdci_wildtrak_2014_001

A 2013-as Év Pickupja címet elhozó modell hazai népszerűsége már akkor is lenyűgöző, ha csak azt nézzük, hogy hihetetlenül magas, 34,9%-os részesedéssel vezeti szegmense értékesítéseit, azaz minden harmadik Magyarországon eladott pickup Ford Ranger. Az európai kitekintés ugyanakkor még meggyőzőbb eredményt hoz: nálunk talál gazdára az Európában eladott Ranger-ek 4,5%-a.

Tavaly 970 új Ford Ranger talált gazára hazánkban, aminek révén a Ford nem csupán a pickup szegmens értékesítéseit dominálta, de az autógyártó magyarországi értékesítéseinek mintegy 10,8%-át kitevő modell sikere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a márka ismét, az elmúlt 6 évben immár ötödször első helyen végezzen a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon.

A 970 eladott Ford Ranger ugyanakkor nem csupán a tavaly 2.778 darabot kitevő teljes hazai pickup piac méretével összevetve elképesztően magas szám, hanem európai összehasonlításban is az: az elmúlt évben a Ford összesen 21.600 új Ranger-t értékesített 20 legfontosabb európai piacán. Ez azt jelenti, hogy, hogy míg a tavaly Magyarországon értékesített 10.861 új Ford az márka ezen piacokon realizált eladásainak (összesen 1.160.700 db) közel 1%-át teszi ki, addig Ranger tekintetében az összeurópai értékesítés 4,5%-a történt Magyarországon. Mindez annak ismeretében különösen szembeötlő, hogy a magyar pikcup piac az európai piacnak mindössze mintegy 2,5%-át teszi ki: azaz hazánkban arányaiban a teljes piac méretét tekintve valóban több pickup fogy mint az európai átlag, ám a Ranger nálunk még ennél is közel kétszer jobban teljesít.

Hogy mi lehet a Ranger nem mindennapi helyi sikerének titka? Nagy András, a Ford magyarországi haszongépjármű-értékesítésekért felelős igazgatója elsőként a modell piacvezető termékjellemzőire hívja fel a figyelmet, úgy mint az 5 csillagos Euro NCAP törésteszt, a 80 cm-es gázlómélység, a kategóriaelső vonóerő és rakodási kapacitás, netalán az elérhető aktív biztonsági rendszerek széles köre. A szakember ugyanakkor felhívja a figyelmet a kedvező üzembentartási költségekre, különös tekintettel az üzemanyagfogyasztásra és szervizköltségekre, valamint a dedikáltan haszongépjármű-szervíz feladatok ellátására specializálódott Transit Centrum hálózatra is.

Dalos Attila, a Ford magyarországi flottaértékesítésekért felelős igazgatója érdemesnek tartja hozzátenni, hogy az értékesítési sikerek megalapozásában fontos szerepe volt az igények felmérését követően helyesen megállapított magas márkakereskedői készletszintnek is, ami biztosította a megrendelések folyamatos, zökkenőmentes kielégítését is, elkerülve a piacon gyakran jellemző hosszú várakozási időt. A szakember egyébiránt még egy, a Ranger hazai népszerűségére jellemző érdekességet megosztott: a magyarországi igényekre válaszul a Ford eléretővé tett a modellhez egy egyedi, ’Holly Green’ elnevezésű zöld fényezést, ami elsősorban a jelentős célcsoportnak számító erdész és vadász ügyfélkör körében népszerű.

A Mercedes-Benz CLA Shooting Brake térhódító újdonságnak számít

Nemrégiben indult meg Kecskeméten a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake gyártása. Nézzük meg, mit is takar a hangzatos modellnév, valamint kideríthetünk néhány releváns részletet is a cikkből.
mercedes_benz_cla_shooting_brake

“Az új CLA Shooting Brake sikeres kompakt modellcsaládunk legújabb tagja. Az immár öt típusból álló kínálat különösen széles spektrumot fed le: a tágas B-osztály Sports Tourerrel, a fiatalosan dinamikus A-osztállyal, az avantgárd CLA Coupé-val és a kompakt SUV GLA-val a szegmens legkülönfélébb ügyfélkívánalmainak felelünk meg” – mondta el Ola Källenius, a Mercedes-Benz Cars felügyelő bizottsági tagja, a marketing és értékesítési részleg vezetője. “Csakúgy, mint nagytestvére a CLS Shooting Brake, a CLA Shooting Brake azokat a vásárlókat célozza meg, akik olyan különleges autót keresnek, amely magasfokú használhatóságot nyújt.”

A formatervezők munkájának alapelve, az érzéki letisztultság a különleges minőség kifejezőeszköze.

“Az új CLA Shooting Brake az érzéki letisztultság kortárs értelmezését és egy kupé szellemiségét tökéletesen egyesíti egy shooting brake lényegével” – magyarázza Gorden Wagener, a Daimler AG vezető formatervezője. “A CLA Shooting Brake kialakítása nagyon előremutató, ugyanakkor félreismerhetetlen. Ismét olyan járművet alkottunk, amely kategóriát teremt.”

A speciális, limitált kiadású OrangeArt Edition modell izgalmas formatervi részletei bizonyosan a figyelem középpontjába állítják az autót a piaci bevezetéskor. A bi-xenon fényszórók körül futó narancsszínű gyűrűk látványosan kiemelkednek környezetükből. Az AMG könnyűfém kerekek széle szintén narancsszínben pompázik az OrangeArt Edition modellen. A narancs/fekete ülések és a narancsszínű műszerfali kontrasztdíszvarrás a belső teret is meghatározza.

Térkínálat: szépség a legpraktikusabb formában
A hátul elegánsan összefutó Shooting Brake kialakítás az általa kínált variálhatósággal együtt többcélú felhasználást tesz lehetővé, anélkül, hogy csorbítaná a CLA formatervezésének már-már művészi mivoltát. Ugyanakkor a hátsó fejtér sokkal nagyobb, mint a négyajtós CLA esetében. 94,7 centiméteres értékével a fejtér 4 cm-rel magasabb, mint a testvérmodellben. A második sorba történő beülés szintén sokkal könnyebb.

A tágas tér a Shooting Brake egyik erőssége. A csomagtér mérete 495-től 1354 literig terjed (a hátsó ülések háttámlájának felső szintjéig pakolva, illetve ledöntött hátsó üléseknél a tetőig pakolva). Amennyiben a hátsó üléseket a meredekebb rakodási pozícióba állítják, a csomagtér mérete 595 literre növekszik, miközben továbbra is öt utas számára nyújt helyet az autó.
A csomagtartó szélessége eléri az 1328 mm-t, ami kategóriájában vezető érték. Az okos részletek tanúbizonyságot tesznek a koncepció alapos átgondoltságáról – ilyen például a hátsó ülések háttámlájának síalagútjában található mágneses rendező a hosszú tárgyak, mint például sílécek számára.

A különböző opciós tételek – mint például az elektromos EASY-PACK csomagtérfedél vagy a Csomagtér rendező csomag – hozzájárulnak a kényelem és a variálhatóság további fokozásához a csomagtartó használatánál. A hátsó ülések “rakodási” pozíciója -a cargo állás- mellett a Csomagtér rendező csomag összecsukható tároló rekeszt, 12 V-os csatlakozót és a csomagtartó oldalán elhelyezett kiegészítő csomaghálót tartalmaz. Az exkluzív hangulat fokozásaként opcionálisan csúszásgátló betétekkel rendelkező alumínium sínek rendelhetők a csomagtérpadlóra.

A BlueEFFICIENCY Edition mindössze 0,22-es Cd értékével a négyajtós CLA új mércét állított fel – mind a Mercedes modellkínálatában, mind pedig a sorozatgyártású járművek között. A CLA Shooting Brake kivételes aerodinamikájával büszkén állhat a világbajnok modell mellett a kategóriájában vezető 0,26-os Cd értékével. A homlokfelület és a légellenállási tényező szorzata (Cd x A) döntő tényező a légellenállás tekintetében, a CLA Shooting Brake esetében ez mindössze 0,57 m2-re adódik.

A CLA Shooting Brake motorpalettája már bevezetéskor gazdag, két dízel és három benzines egységből áll. Az összes motor agilis menetteljesítményt, alacsony zajszintet és mérsékelt károsanyag-kibocsátást biztosít. A 136 lóerős (100 kW) CLA 200 CDI különösen hatékony: miközben végsebessége 215 km/h, vegyes fogyasztási értéke mindössze 3,9 l/100 km, amelyhez 101 gramm CO2/km széndioxid-kibocsátás társul.

Mindegyik verzió esetében az alapfelszereltség része az ECO start/stop funkció és mindegyik hajtáslánc megfelel az Euro 6-os norma előírásainak. Az összkerékhajtás ugyancsak elérhető már a piaci startnál a CLA 250 4MATIC és a CLA 250 SPORT 4MATIC esetében (utóbbi dinamikusabb megjelenést, sportosabb motor-, gázpedál- és váltóhangolást, illetve motorhangot kap). Az összkerekes dízel változatok -a CLA 200 CDI 4MATIC és a CLA 220 CDI 4MATIC- 2015 szeptemberében csatlakoznak a kínálathoz.

Hatvanadik évfordulóját ünnepli idén a DS

2015-ben ünnepli hatvanadik születésnapját minden idők egyik kétségkívül legikonikusabb autója.

ds_60_ev

A kerek évforduló megünneplését a nemrégiben önálló márkává vált DS három igazi legendával indítja, mégpedig egy nem kevésbé legendás helyszínen: Monte-Carlóban. A DS 3 WRC és Sébastien Loeb ugyanis együtt lépnek fel az éppen zajló 83. Monte-Carlo Ralin, néhány nap múlva pedig a történelmi DS indul el a 18. Veterán Monte-Carlo Ralin.

A DS-szel kapcsolatos megemlékezések, ünnepi rendezvények egész évben tartanak majd, a jubileumot klubtalálkozók, szalonok és más izgalmas események teszik emlékezetessé.

1955. október 6-án, a Párizsi Autószalon nyitónapján egyetlen autó megjelenése okozott soha nem látott „földindulást” a Grand Palais-ban : az akkor bemutatott DS-t óriási tömegek akarták elsőként látni, sőt már az első napon 12 ezret rendeltek belőle. Hihetetlenül formabontó, elegáns stílusa és a benne fellelhető csúcstechnológiás megoldások egy csapásra legendává tették a DS-t, amely mind a mai napig ismert és rendkívül népszerű.

“Természetes, hogy az immár önálló márkaként működő DS együtt ünnepli első születésnapját a névadó modell jubileumával” – nyilatkozta Yves Bonnefont, a DS vezérigazgatója. – “A történelmi DS a mi fiatal márkánk különleges szellemi őse : a DS 60 éve és ma is egyedi stílust és csúcstechnológiát, kivételes komfortot és vezetési élményt, nemes anyagokat és kifinomult megoldásokat kínál.”

A kerek évfordulót a DS az év során számos különleges eseménnyel ünnepli.

A MÁRKA HÁROM IKONJA MONTE-CARLÓBAN

Az ünnepi megemlékezések januárban Monte-Carlóban kezdődnek:

– A jubileum alkalmából vadonatúj külsőt kapott DS 3 WRC a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loebbel és Daniel Elenával versenyez a 83. Monte-Carlo Ralin.

– A január 28. és február 2. között zajló Veterán Monte-Carlo Ralin (Rallye Monte-Carlo Historique) egy 1966-ban készült DS 21 képviseli a márkát. Az autó 21-es rajtszámmal indul, a márka logóját viseli, kormányánál pedig nem más ül majd, mint a DS-szel két « Montét » is megnyert Bob Neyret.

Legyen szó akár a veterán modellek szerelmeseire fókuszáló rendezvényekről, mint a párizsi Rétromobile (február 4-8.) vagy az esseni Techno-Classika (április 15-19.), akár a nagy nemzetközi autószalonokról (Genf: március 5-15., Sanghaj: április 22-29., Frankfurt: szeptember 19-27.), a DS mindenhol a 60. évforduló méltó megünneplésére fókuszál. Minden rendezvényen találkozhat a közönség korabeli ritkaságokkal és a jubileumra emlékező mai újdonságokkal is.

Belgiumban például április 26-án, Ausztráliában pedig október 2. és 11. között gyűlnek össze a DS-gyűjtők és –rajongók, hogy együtt fújják el az „Istennő” 60 születésnapi gyertyáját. Az eseménysorozat egyik fénypontja minden bizonnyal a május 22-23-án a franciaországi Montlhéry-ben tartandó találkozó lesz, ahová 700 veterán DS-t várnak a szervezők.Párizsban, a történelmi DS és a fiatal DS márka „bölcsőjében” május 19-től 22-ig tartanak az ünnepi rendezvények, amelyre a márka munkatársai és a szakma kiemelt képviselői lesznek hivatalosak. Május 23-án és 24-én pedig a nagyközönség számára is megnyílik a rendezvény, melynek helyszíne a szintén ikonikus Tuilériák kertje, Párizs szívében.

DS-gyorstalpaló:

A DS 2014. június 1-e óta működik önálló márkaként. Küldetésének tekinti, hogy a francia autógyártást méltó módon helyezze el a prémium autózás világtérképén. A DS a legkiválóbb francia kézműves hagyományokra támaszkodva méltó módon viszi tovább az 1955-ben üstökösként feltűnt DS szellemi örökségét: az innovációt és a nemes eleganciát. Az egyéniségükre büszke ügyfelekhez szóló DS ma öt modell kínál: a DS 3, a DS 3 Cabrio, a DS 4 és a DS 5 mellett Kínában mutatkozott be a DS 5LS és a DS 6. A DS nem csupán az egyedi stílus, a vezetési élmény és a kifinomultság terén nyújt egyedi és jövőbe mutató megoldásokat: a technológiai kínálat is élvonalbeli, hiszen a DS 5-ön elérhető a Hybrid4 meghajtás.
A DS modelljeit Európában önálló DS Store-ok, vagy – a szalonon belül berendezett külön DS-zónákban – a CITROËN márkakereskedői értékesítik, Kínában pedig saját márkakereskedői hálózata működik. A márka nemcsak modelljein, hanem a DS PRIVILÈGE klubban elérhető szolgáltatásain keresztül is kivételes kapcsolatot ápol ügyfeleivel. A DS 2010 óta már több mint 500.000 új gépkocsit értékesített.

Bővebb infó: www.driveDS.com

Új generációs dízelmotorok az Opel Insignia és Opel Mokka modellekhez

Suttogóan halk, bőséges teljesítményt és nyomatékot fejt ki, takarékosan fogyaszt és csekély az emissziója – ilyen az Opel Mokka és Insignia új generációs dízelmotorja.

opel_insignia_opel_mokka_dizel_suttogo

A két sikermodell éppen az év elejétől rendelhető meg a csúcstechnikájú négyhengeressel. Örömautózásról a 100 kW/136 LE teljesítményű 1.6 CDTI gondoskodik a Mokkában, míg az Insigniában az új kétliteres turbóv, amely 125 kW/170 LE kifejtésére képes. A bársonyos simasággal járó motorok további fontos lépésnek számítanak az Opel hajtómű-offenzívájában, élen járva hatékonyság és környezetkímélet terén. Kipufogógáz-adataik már most teljesítik a csak szeptembertől kötelező Euro 6-os normát, így olyan tiszta üzeműek, mint egy összehasonlítható benzines.

Suttogó dízel: 1.6 CDTI a bestseller Mokkában, 2.0 CDTI a zászlóshajó Insigniában

Jelenleg az Opel Mokka mutatja a legnagyobb növekedést az európai személyautó-piacon. Sikerének titka nem utolsó sorban a modern futó- és hajtómű. Legújabb eleme a rendkívül kompakt, teljesen alumíniumépítésű négyhengeres motor, amely az 1.7 CDTI helyébe lép. Hattal több lóerő és hússzal több newtonméter az eredmény, kisebb lökettérfogatból és fogyasztással!

A pörgős 1.6 CDTI 100 kW/136 lóereje a kategóriában egyedülálló 85 LE/liter fajlagos teljesítménynek felel meg, amihez húzós 320 newtonméter forgatónyomaték járul. Ennek megfelelők a gyorsulási és rugalmassági értékek: nulláról százra 9,9 másodperc alatt ugrik fel a Mokka, az előzéseket pedig az teszi biztonságossá, hogy ugyanennyi idő kell ötödik fokozatban 80-ról 120 km/óráig. A csúcssebesség 191 km/óra. Ugyanakkor kimondottan takarékos és környezetkímélő is a kis gép, hiszen a precízen kapcsolható hatfokozatú sebességváltóval és az alapfelszereléshez tartozó Start/Stop rendszerrel csupán 4,1 liter gázolajat használ el 100 kilométeren a kombinált ciklus szerint. Ez 109 gramm/kilométer CO2-emissziónak felel meg – a javulás az 1,7 literes típuselődhöz képest csaknem fél liter, illetve 11 gramm CO2. Az új dízel hozza a szigorú Euro-6 határértékeit, és olyan tiszta, mint egy vele összemérhető benzines.

Hasonló érvényes az Insignia új, szintén nesztelen kétliteres turbódízeljéről is: 63 kW/87 LE/liter fajlagos teljesítményével a 2.0 CDTI éppen megelőzi az 1.6 CDTI-t, és hasonlóan parádés autózásra ad lehetőséget, csekély költségekkel. Komoly, 400 newtonméteres nyomatéka 1750 és 2500/perc között áll rendelkezésre, míg a 125 kW/170 LE csúcsteljesítmény 4000-nél jelentkezik, 14, illetve négy százalékkal múlva felül az elődjét, azonos fogyasztás és az Euro-6 teljesítése mellett. Az Insignia maximális sebessége 5 km/órával nőtt, így eléri a 225-öt, gyorsulási ideje nulláról 100-ra 9,0 másodperc, azaz féllel kevesebb az eddiginél.

Nagy teljesítmény és csekély környezetterhelés csúcstechnikával

Mindkét hajtómű nagy teljesítményének és környezetkíméletének titka többek között a változó geometriájú (VGT) turbófeltöltő és a közös nyomócsöves befecskendezés, amelynek fúvókái munkaütemenként akár tíz részdózist juttatnak az égéstérbe, 2000 bar nyomással. Ennek hatására tökéletes a porlasztás és a keverékképzés. Újdonság az Insigniában, hogy a turbógeometriát nem vákuum, hanem elektronika állítja, így 20 százalékkal csökkent a reakcióidő, és még élvezetesebb az Opel Insignia vezetése. Ráadásul az élmény nem megy a környezet rovására, mivel az emissziós adatok a benzinmotorok szintjén állnak. A dízelek régi gyengéje, a nitrogénoxid-kibocsátás már nem téma – a Mokka 1.6 CDTI-je például a részecskeszűrő elé beiktatott tároló-katalizátorral (LNT), adalékanyag használata nélkül veszi elejét ennek.

Az Insigniában az Opel BlueInjection-SCR rendszere semlegesíti a nitrogénoxidokat: a részecskeszűrőből kilépő kipufogógázba, még az SCR katalizátor elérése előtt, kis mennyiségű AdBlue® folyadékot – karbamid vizes oldatát – fecskendeznek. A keletkező ammóniát (NH3) a katalizátor nyeli el, végső soron ártalmatlan nitrogén és víz lép ki.

Simán jár, mint egy turbina

Fontos fejlesztési célkitűzés volt a motor sima járása is. A tervezők egész sor konstrukciós intézkedéssel és gondos finomhangolással szorították le a zajkeltést és a rezgéseket, illetve javították a működési kultúrát. A tökéletesítések főképp a motor általában leghangosabb felső és alsó részét érintették – ilyen a szelepfedél akusztikai különválasztása az alumínium hengerfejtől, az újonnan tervezett olajteknő, illetve a kétliteres dízel kiegyensúlyozó tengelye.

Eredményképp az új 2.0 CDTI a teljes fordulatszám-tartományban kevesebb zajt bocsát ki az elődjénél, alapjáraton például öt decibellel halkabb. Az Opel Astra, Meriva és társaik új generációs 1.6 CDTI-je mellett a Mokkáé is joggal viseli a „suttogó dízel” nevet.

Az Opel Mokka 1.6 CDTI fronthajtásúként hatfokozatú manuális, illetve automatikus váltóművel kapható, az összkerékhajtású változatot pedig csak az előbbi erőátvitellel hozzák forgalomba. Az Insignia limuzin és Sports Tourer kétliteres turbódízeljéhez mind a front-, mind az összkerékhajtású változatokban hatfokozatú sebességváltó csatlakozik.

Újabb értékesítési rekordot könyvelhet el a BMW Magyarországon 2014 kapcsán

A BMW Group világszerte összesen 2 117 965 BMW, MINI és Rolls-Royce modellt értékesített 2014-ben, ez a BMW Group történetének eddigi legsikeresebb éve, hiszen a 2013-as eredményeket 7.9%-kal szárnyalta túl, megőrizve piacvezető pozícióját a prémium márkák között.
bmw_eladasi_mutatok_magyarorszag

Magyarországon 1 736 db BMW-t regisztráltak, amely 22%-os növekedés a 2013-as évvel szemben. A modellek terén a BMW 3-as sorozata volt a legnépszerűbb (435 db), szorosan követve az 5-ös széria változataival, melynek különböző Limousine, Touring és GT kiviteleit 404 magyar ügyfél vehette át tavaly. Az új X5-ös is nagyon eredményes évet zárt, és ezzel a harmadik legnépszerűbb BMW lett itthon. A 2014-ben bemutatott új modellsorozatok is sikeres rajtot vettek, így a BMW 4-es széria, valamint a kategóriában egyedülálló X4 is kedvező piaci fogadtatásra talált.

A BMW sorozatban 3 éve piacvezető szerepet tölt be az összkerékhajtású rendszerrel felszerelt prémium modellek között, valamint a BMW xDrive meghajtása a márka saját értékesítésében is 63%-os részarányt képvisel. „2014 különösen nagy eredmény és büszkeség számunkra, még soha ennyi BMW-t nem regisztráltunk Magyarországon, mint az elmúlt évben. A magyar vásárlók bizalma kiemelten fontos a vállalatnak, a BMW sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy a piac növekedési üteme felett sikerült bővülnünk” – nyilatkozta Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

A BMW i almárka tavaly év végi bevezetése további lehetőségeket nyit a BMW számára Magyarországon is, a BMW i3 és i8 modelleket a márka a hosszútávú fenntarthatóság jegyében tervezte és gyártja, az almárka modelljei kifejezetten e filozófia szerint készülnek. „Az itthoni piaci start sikeres, néhány BMW i modellt már tavaly átadtunk ügyfeleinknek, illetve továbbra is folyamatosan nagy az érdeklődés a nóvumok iránt“- tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A MINI 2014-es hazai szereplése 26%-os bővülést eredményezett 2013-hoz viszonyítva, 115 db regisztrált új autóval tovább nőtt a márka hazai rajongótábora is.  A MINI tavaly bemutatta az alappillérnek számító harmadik generációs modellt, majd novemberben megérkezett Magyarországra az ötajtós MINI is, mellyel új szegmensben lépett piacra a brit prémiummárka.

A MINI ügyfélkörének hazai bővülése mellett a MINIBAR BUDAPEST megnyitása is a tavalyi nagy sikerek közé tartozik. A koncepció továbbra is egyedülálló a világban.

A BMW Motorrad is rekorderedményt ért el 2014-ben, globálisan 123 495 db motorkerékpárt adtak át, mely 7.2%-os előrelépés 2013-hoz képest, míg Magyarországon 224 BMW kétkerekűt adtak át ügyfeleknek a kiemelten sikeres tavalyi évben.q

Megkezdődött a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake gyártása Kecskeméten

A Mercedes-Benz legfiatalabb gyára Magyarországon, Kecskeméten kevesebb, mint három évvel megnyitása után további fontos mérföldkőhöz érkezett: a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake gyártásának hivatalos megkezdésével a Mercedes-Benz CLA után immáron a második olyan széria gurul le a szalagról, amely kizárólag Kecskeméten készül.

mercedes_benz_shooting_brake_kecskemet_2015_001

Thomas Geier gyárigazgató és csapata a gyártás megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnököt és Markus Schäfert, a Mercedes-Benz Cars termelésért felelős igazgatótanács tagját üdvözölhette.

“Az új CLA Shooting Brake gyártásának megkezdésével világméretű termelési hálózatunkban sikerrel vettük új kompaktgenerációnk ötödik tagjának megjelenését.” mondta Schäfer. Az elmúlt évben kereken 150.000 B- és CLA-osztály készült Kecskeméten, a termelés 2012. évi megkezdése óta így már több mint 300.000 darab gördült le a szalagokról. A magyar gyár ezáltal lényegesen hozzájárul a Mercedes-Benz Cars globális termelési hálózatában a különösen sikeres kompakt szegmens növekedéséhez. Az eladás 2014-ben 24,7 százalékkal 463.152 darabra emelkedett az A-, B-, CLA- és GLA-osztályban – a Mercedes még soha nem szállított vevőinek ennyi kompakt osztályú járművet egy évben. A kizárólag Kecskeméten gyártott CLA nagy sikereket ért el legfontosabb piacán, az Amerikai Egyesült Államokban. Több mint 27.000 eladott járművel az ottani értékesítés 2014-ben az előző évihez képest majdnem a duplájára emelkedett.”

A Mercedes-Benz az elmúlt évben összességében annyi autót adott el, mint még soha. A csillagos márka 1.650.010 járművet szállított le vevőinek (+12,9%) és ezzel a negyedik egymást követő évben ért el rekordot.

“A kecskeméti csapat bebizonyította, hogy a ‚made by Mercedes-Benz in Kecskemét‘ igazi sikertörténet. Világszerte érvényes termelési szabványainknak megfelelően kezdettől fogva csúcsminőségű járműveket gyártunk itt” – mondta Schäfer. Köszönetet mondott továbbá a vállalat nevében valamennyi magyar partnernek a folyamatos és konstruktiv partnerségért: “Politikai partnereink, a közigazgatás és a társadalom által nyújtott támogatás nélkül nem tudtuk volna megírni ezt a kecskeméti sikertörténetet. Továbbra is számítunk erre a jó együttműködésre.

“Jó példa a támogatásra az a több mint 90 millió eurós, kedvező kamatozású, úgynevezett exporttámogatási hitel, amelyet a vállalat a kecskeméti gyár jövőbeli további beruházásainak finanszírozására fordít majd.”

Geier hozzátette: “Természetesen a gyár teljes csapata rendkívül büszke arra, hogy vevőink számára az egész világon kizárólag mi gyárthatjuk a CLA-t és immár a CLA Shooting Brake-t is. Tudatában vagyunk az ezzel járó felelősségnek és további csúcsteljesítménnyel folytatjuk majd eddigi sikereinket.”

mercedes_benz_shooting_brake_kecskemet_2015_003

A kecskeméti gyár beruházásainak összege ma már eléri a kereken egy milliárd eurót. A gyár felépítése 800 millió euróba került, ezt követően pedig a vállalat folyamatosan továbbfejlesztette a telephelyet, az elmúlt évben mindenek előtt a CLA Shooting Brake termelési előkészületeivel. Ezzel összefüggésben számos új munkatársat toboroztunk, akik intenzív képzésben részesültek, így az állomány 2014 végére mintegy 4.000 foglalkoztatottra emelkedett.

A Mercedes-Benz világméretű termelése a kompakt szegmensben
A Mercedes-Benz prémiumkategóriájú kompakt autói közös elsőkerékhajtású architektúrára épülnek, és jelenleg a rastatti és a kecskeméti gyár rugalmas gyártási hálózatában készülnek. Az új nemzedék első termékeként mindkét gyárban a B-osztály termelése kezdődött meg (Rastatt: 2011 szeptember, Kecskemét: 2012 március). Az új A-osztály 2012 júliusa óta Rastatt-ban készül. A kecskeméti gyár második terméke a CLA, amely 2013 januárja óta gördül le a szalagról. A kompakt SUV, a GLA gyártása 2013 decemberében vette kezdetét a rastatti gyárban. Az ötödik új kompakt modell, a CLA Shooting Brake 2015 januárától Kecskeméten készül. A rastatti gyár 2012 októbere óta, a kecskeméti pedig 2014 májusától termel három műszakban. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően lehet elosztani a hálózaton belül.

2013 augusztusa óta az A-osztály számára további gyártókapacitás áll rendelkezésre azáltal, hogy szerződéses gyártó lett a finn gyártási specialista, a Valmet Automotive. Ezen túlmenően 2015 első félévében indul a GLA gyártása a kínai piac számára Pekingben, a BBAC (Beijing Benz Automotive Corporation – a Daimler és kínai partnere, a BAIC Motor vegyes vállalata) telephelyén.

mercedes_benz_shooting_brake_kecskemet_2015_002

A Mercedes-Benz CLA Shooting Brake

Az új Mercedes-Benz CLA Shooting Brake a lehető legideálisabb szabadidős hasznosítást teszi lehetővé, ugyanakkor nem nélkülözi a CLA igényes és egyedi formatervezését. A tető kontúrja most is laposan folytatódik hátrafelé, ezzel egyidejűleg azonban az utasok feje felett nagyobb a térkínálat, mint a négyajtós kupéban. A CLA Shooting Brake egyelőre két diesel- és négy benzinmotorral, valamint 4MATIC összkerékhajtással kapható és csupán kereken 600 euróval kerül többe, mint a négyajtós kupé. A CLA Shooting Brake 2015. január 15. óta rendelhető, és az első járművek 2015 márciusában érkeznek az európai márkakereskedőkhöz. A kezdőmodell a CLA Shooting Brake kínálatában a 90 kW (122 LE) teljesítményű CLA 180 (29.809,50 euro, valamennyi ár a gyártó által ajánlott ár Németországban, amely 19% általános forgalmi adót tartalmaz). Emellett megtalálható a 115 kW (156 LE) teljesítményű CLA 200 (32.725 euró), valamint az egyaránt 155 kW (211 LE) teljesítményű CLA 250 (39.746 euró), a CLA 250 4MATIC (41.947,50 euró) és a CLA 250 Sport 4MATIC (45.577 euro). A jelentős dinamika iránti érdeklődést a csúcsmodell, a vonzó műszaki csomaggal kínált CLA 45 AMG Shooting Brake (57.268,75 Euro) elégíti ki.

Fotók: Pál Zotmund, AutóMotorTV

Még több fotó az eseményről az AutóAddikt.hu Facebook oldalán, IDE kattintva.

Sikeres 2014-et zárt a Toyota Magyarországon

 Toyota sikeres évet zárt 2014-ben: 4 421 darab új autó eladásával az ötödik helyet szerezte meg a magyarországi értékesítési toplistán, és 6,1 százalékos piaci részesedéssel zárta a tavalyi évet.

toyota_logo

A márka kiemelkedően sikeres modelljei közt külön kiemelést érdemel a YARIS (a 3. legkelendőbb modell a kisautók szegmensében, 10,5 százalékos piaci részesedés), illetve a HILUX (a 2. legsikeresebb pickup, 26,4 százalékos piaci részesedés).

A Toyota évek óta az egyik legnépszerűbb márka a magyarországi magán vásárlók körében. Így volt az 2014-ben is, amikor közel 8%-os részesedéssel, a 4. helyet érte el a nem cégnévre regisztrált autók piacán.

A Toyota márka flotta értékesítései is lendületesen, 31 százalékkal nőttek, így 5,5 százalékban részesült a hazai cégautó-értékesítési piacból, ahol az 5. helyen áll.

A LEXUS 191 darab autót értékesített tavaly Magyarországon, ami 25 százalékos növekedést jelent. A luxusmárka legnépszerűbb modelljei az új IS limuzin és a vadonatúj NX városi terepjáró.

A Toyota Motor Hungary Kft. tehát valóban eredményesen zárta a tavalyi évet, és ez a lendület 2015-ben folytatódik, hiszen idén is vadonatúj, izgalmas modellek jelennek meg a márkakereskedésekben, ráadásul a hibrid hajtású modellek kínálata is tovább bővül.

A vállalat azonban nemcsak ezért számíthat további piaci növekedésre, hanem azért is, mert a Toyota és a Lexus márkák képviselete az év elejétől megújult cégstruktúrában folyik.

2015. január elsejével megkezdte üzleti tevékenységét a Toyota és Lexus márkákat Közép-Európában képviselő, újonnan alapított, budaörsi székhelyű TOYOTA CENTRAL EUROPE Kft. (TCE)

A projekt része annak az átszervezésnek, amit még tavaly márciusban jelentett be a Toyota Brüsszelben működő európai központja, a Toyota Motor Europe.

Ezzel egyidőben, ugyancsak 2015. január elsején három TCE ország képviselet, ún. „front line office” is megkezdte munkáját a régióban; e képviseletek a Cseh Köztársaságban (TCE-CZ),  Magyarországon (TCE-HU) és a Szlovák Köztársaságban (TCE-SK) folytatják tevékenységüket.

A Toyota a 20 évnyi európai tapasztalattal bíró Shingo KATO urat nevezte ki a TCE elnökének. Shingo úr korábban a Toyota Motor Czech és Toyota Motor Hungary vezetője volt.

A TCE alelnöki posztjára Alain DUJARDYN urat nevezték ki, aki a Toyota Motor Europe brüsszeli központjában, illetve a Toyota európai leányvállalatainál már számos különböző területen szerzett kiemelkedő tapasztalatokat.

A TCE üzleti folyamatait öt újonnan kinevezett igazgató vezeti:

Alessandro MASSIMINO – Igazgató, Sales & Marketing TCE

Massimino urat a Toyota Motor Europe delegálja, ahol az elmúlt 8 évben különböző pozíciókat töltött be After Sales (vevőszolgálati), Sales Operations (értékesítési) és Product Management (termékfejlesztési) területeken.

LÁSZLÓ Richárd – Igazgató, Toyota Central Europe Hungary (TCE-HU)

László úr eddig a Toyota Motor Hungary Sales és Marketing (értékesítési és marketing) igazgatói pozícióját töltötte be. A Toyotánál eddig eltöltött, 15 éves szakmai életútja során különböző értékesítési és marketing területeken dolgozott.

Martin PELESKA – Igazgató, Toyota Central Europe Czech (TCE-CZ)

Peleška úr 2006 óta dolgozik a Toyota munkatársaként a sales és a marketing különféle területein; 3 évet töltött a Toyota Motor Europe brüsszeli központjában, ahol nemzetközi tapasztalatot szerzett.

Pavel ZAKORA – Igazgató, Toyota Central Europe Slovakia (TCE-SK)

Zákora úr az elmúlt 15 év során értékes ismeretekre tett szert a Toyota Motor Czech munkatársaként, ahol többféle pozíciót is betöltött a sales és marketing területeken.

Roman MASIAR – Igazgató, After Sales TCE

Mäsiar úr korábban Toyota Motor Czech After Sales (vevőszolgálati) igazgatója volt, több mint 20 éves Toyota-tapasztalattal.

Az új, erős képviseletek a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Szlovákiában „front line office” szerepet töltenek be. Működésük során, a saját területükön közvetlen hátteret szolgáltatnak a hivatalos Toyota és Lexus partnereknek – és természetesen minden ügyfélnek.

A Toyota azért szervezte át üzleti tevékenységét a közép-európai térségben, hogy tovább javítsa működésének hatékonyságát, és új eljárásokat honosítson meg mindhárom fent említett piacon. Az önálló tevékenységű képviseletek összehangolt, támogató háttérfeladatait a TCE magyarországi központja látja el.

Ennek eredményeként megerősödik a Toyota és Lexus márkák imázsa, s ezzel párhuzamosan az önálló piaci részesedések is növekednek majd. A közép-európai térségben (Csehország, Magyarország és Szlovákia) évente 400 ezer autó talál gazdára, és a TCE 12 400 db új Toyota és Lexus eladásával számol ebben a régióban.

LEGFRISSEBB

A pályára gurul a Toyota hidrogénes Le Mans-prototípusa, új korszak kezdődhet...

0
A Toyota újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a hidrogénalapú motorsport fejlesztésében: a japán gyártó nyilvános pályabemutatón viszi a legendás Le Mans-i verseny helyszínére a folyékony...

TESZTJEINK