Főoldal Blog Oldal: 76

2006 Opel Corsa C 1.2 Twinport: OSRAM Nightbreaker tompított fényű izzókra cseréltük a régieket

Ideje volt már foglalkozni egy keveset 2006-os Opel Corsa C 1.2 Twinport projektautónkkal is. Az egyik sarkalatos pont kezdettől fogva a tompított fény mikéntje volt, ezért eljött az ideje, hogy meglépjük, amit meg kellett lépni.

Nevezetesen ki kellett cserélnünk a meglévő, nem túl jól domborító izzópárost a Corsa-ban. A téli időszakban, amikor is hosszabbak a sötét periódusok, romlanak a látási viszonyok, ildomos az autó fényszóróiból a lehető legtübbet kihozni.

Az OSRAM Nightbreaker-re esett a választásunk. H7 szabvány, halogén technológia, remek ár-érték arány. A review-k alapján hasonló, mint egy bellőú szintű xenon, annyi a különbség, hogy a színhúmérséklet kissé sárgásabb, bár fehéres-kékbe hajló definíciót adtak meg több forgalmazói oldalon is. Így hát beszereztük az OSRAM Nightbreak-et, és neki is láttunk a cserének.

Nem túl komplex és bonyolult a Corsa C-ben tompított izzót cserélni: a gépháztető felnyitása után a homlokfalon belül, értelemszerűen bal és jobb oldalon találhatók a lámpafészkek belső burkolatai, külön az irányjelzőknek, külön a tompított fényeknek, külön a távolsági- illetve a helyzetjelző fényforrásainak. Nekünk most a tompított szekció volt releváns nyilván, így le is tekertük a burkolatot, az óramutató járásával ellentétes irányban. Ezután a foglalattal együtt kellett kiszedni az izzót, úgy, hogy magát a foglalatot enyhén lefelé nyomtuk, majd az egészet óvatosan kihúztuk.

Figyelni kellett arra, hogy az új OSRAM Nightbreaker-eket a lehető legóvatosabban helyezzük be a foglalatba, semmi nyomásgyakorlás az izzó üvegbúráján, magát az üvegrészt gumikesztyűben, mikroszálas kendővel fogattuk be, és pattintottuk a foglalatba (2 pólus).

Mindezek után jött a relatíve nehéz rész: az izzót a foglalattal együtt vissza kellett tenni a helyére, úgy, hogy az izzó lehetőleg ne érintkezzen a kerettel, amely tulajdonképp egy apró lyuk; így kifejezetten óvatosan kellett végezni a feladatot. Érdemes volt megfigyelni kívülről, a lámpabúrán keresztül, hogy az új izzó tényelegsen egyenes-e a foglalatban, nagyjából derékszögben van-e környezetéhez képest. S amint ezek látszottak, vissza is lehetett pattintani a helyére.

55W teljesítmény per izzó – ez átlag, viszont a 30% plusz fényerő ténylegesen érezhető, ugyanúgy, ahogy a hosszabb pásztázás is. Mai, modern fénytechnológiákkal összevetve kevéssé marad alul az OSRAM Nightbreaker, nyilván nem egy xenon vagy LED, de a hagyományos alap-halogénnél klasszisokkal kitűnőbb. Ajánlott tehát mindenkinek, nem csak Corsa C tulajoknak, a H7 szabvány nagy tartományt lefed a kompatibilis típusok terén.

A legmenőbb autók, amelyeket megnyerhetsz az online kaszinókban

Az internet elterjedésének köszönhetően hihetetlen népszerűségnek örvendenek a különböző online játszható játékok. A legtöbb, az életből ismert játéknak elkészült az online változata is, amelyet játszhatunk egy szoftver ellen, de akár más játékosokkal is, a világ legkülönbözőbb pontjairól. Az ilyen játékok között is első helyen érdemes megemlíteni az online kaszinókat. Ezeken az oldalakon elsősorban olyan játékokat játszhatunk, mint a kaszinókra alapvetően jellemző rulett, blackjack, póker vagy a legnépszerűbbnek számító nyerőgépek.

Pixabay

Az online kaszinókban a legtöbb játékot ingyenesen is kipróbálhatjuk, de ha esetleg némi pénzt is befizetünk, akkor a remek szórakozás mellett fantasztikus nyeremények várnak ránk. Számos online kaszinó kínál kifejezetten értékes tárgynyereményeket. Nem mindenhol találhatod meg ezeket a csodás autókat, de íme egy válogatás olyan gépkocsikból, amelyek valamely kaszinóban megnyerhetők. Persze itt nem egy kulcstartóra vagy egy pólóra gondolunk, hanem olyan dolgokra, mint például az autók. Azt azért fontos leszögeznünk, hogy nem minden kaszinóban nyerhetsz menő luxusautókat. A folytatásban bemutatjuk neked azokat a márkákat, amelyek megszerezhetők a kaszinókban.

Ha áttekintjük azon nyereményeket, amelyeket egyes online kaszinóplatformokon nyerhetsz, olyan dolgokat találhatunk itt, mint például nyaralás a Kanári-szigeteken, pezsgő és kubai szivar, kutyaszános kirándulás, belépőjegyek Forma-1 futamokra és természetesen különböző luxusautók.

De mégis miért kínálnak a kaszinók autót?

Amikor ezt olvasod, akkor nyilván két dolog jut eszedbe. Egyik, hogy ez biztosan így van-e, a másik pedig, hogy ez mégis miért éri meg ezeknek a platformoknak, illetve a mögöttük lévő cégeknek. 

Az első kérdésre a válaszunk az, hogy igen, biztosan így van. Az online játékplatformoknak ma már komoly elvárásoknak kell megfelelniük ahhoz, hogy működési engedélyt kapjanak, ezek között pedig ott van az is, hogy tartaniuk kell magukat a saját szabályaikhoz. Tehát, ha azt hirdetik, hogy egy-egy bajnokság végén a szerencsés nyertes egy autóval lesz gazdagabb, akkor ezt teljesíteniük is kell, különben szembesülniük kell a következményekkel.

Ami pedig a második felvetést illeti, hogy ez miért éri meg nekik, ezzel kapcsolatban álljon itt némi háttérinformáció. Az internetes világban az online szerencsejáték-oldalak az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatnak számítanak. A piacon szinte naponta jelennek meg újabb oldalak és persze majdnem ilyen gyakorisággal is szűnnek meg. A felmérések szerint több, mint egymilliárdra tehető azok száma, akik akár ritkán is, de szórakozás céljából ellátogatnak egy ilyen platformra.

Vagyis, nagyon komoly a konkurencia az ügyfelek kegyeiért. A kaszinók számára fontos, hogy nyereségesen tudjanak működni, ehhez meg hatalmas ügyfélkörre van szükségük, amely ráadásul folyamatosan növekszik is. A különböző oldalak közötti versenyből a játékosok pedig azzal tudnak profitálni, hogy a kaszinók folyamatosan jobb üdvözlő ajánlattal és tárgyi nyereményekkel jutalmazzák őket. Ezek között vannak az autók is.

Milyen autók nyerhetők?

Mindenekelőtt, szeretnénk kihangsúlyozni, hogy nem minden kaszinóban vár autónyeremény, ha ilyesmi van, arról meggyőződhetsz, mielőtt még regisztrálnál az oldalon. Általában ezek a gépkocsik a kaszinó különböző bajnokságai keretében nyerhetők meg, vagyis nincs más dolgod, mint rendszeresen játszani, jól szórakozni és a végén részt venni a sorsolásban.

A másik lehetőség, hogy egy álomautóhoz juss, a VIP program. A legaktívabb játékosok számára a kaszinók egy VIP programot dolgoznak ki. Ennek a lényege, hogy a játék során pontokat gyűjtesz, amelyekkel feljebb juthatsz ezen a ranglétrán. Általában a legmagasabb fokon lévő játékosok között szoktak az oldalak kisorsolni egy-egy nyaralást, belépőjegyeket exkluzív eseményekre, vagy éppen luxusautókat. Az alábbiakban pedig nézzük, melyek a leggyakrabban megnyerhető autók.

1. Mini Cooper

Pixabay

A Mini Cooper egy csodálatos autó. A Mini autók története az ötvenes években kezdődött, amikor Leonard Lord a British Motor Corporation elnöke egy olyan gépkocsi kifejlesztése mellett érvelt, amelynek alacsony a fogyasztása, nem igényel különösebb karbantartást és elérhető a széles néprétegek számára. Mára a Mini egy exkluzív és népszerű kisautóvá vált, a Cooper változat az ezredforduló óta érhető el. Ha szerencsés vagy, akkor a kedvenc kaszinódban a játék mellett egy Mini is a Tied lehet.

2. Porsche

Nem kell túl sokat beszélni erről az autóról. A Porsche neve mindenki előtt ismerősen cseng, elsősorban a különböző hollywoodi filmekből. Napfény, csillogás és a napfényben megcsillanó Porsche, esetleg leengedett tetővel. Ki ne szeretne egy ilyen autóba beülni és száguldani egyet? A különböző kaszinókban az autó több modellje is megnyerhető, mint amilyen a Caymen, a 911 Carrera S, vagy pedig a Panamera.

3. Pontiac

A Pontiac is egy nagyszerű luxusautó, amelynek a története a Minihez hasonlóan a múlt század ötvenes éveihez kapcsolódik. Az autó tetszetős, élénk színekben létezik, kialakítása pedig olyannyira egyedi, hogy kilométerekről is felismerhető, ha egy ilyen autó jön szembe. És ez is a tiéd lehet, ha a szerencse fia vagy.

4. Jaguar F-Type

A Jaguárt se kell bemutatni, ez a sportmodell azonban megér egy misét. Az autó négykerék meghajtású, hihetetlenül könnyű vezetni. A fejlesztők célja az volt, hogy analóg vezetési élményt biztosítsanak úgy, hogy közben a legkorszerűbb technika vesz körül az autóban. 

5. Tesla Model S

Nem maradhat ki a felsorolásból az évezred legellentmondásosabb modellje, a Tesla sem. Rögös utat járt be, de ma a világ legjobb elektromos autójának számít. A jó hír pedig, hogy számos kaszinóban megnyerhető ez a népszerű autó.

Mint láthatod, az online játékoldalakon lélegzetelállító nyeremények várnak rád. Ha szeretsz online játszani, akkor ötvözheted a kellemeset a hasznossal. Játssz rendszeresen a kedvenc platformodon és ha jó helyen vagy a megfelelő időben, egy fantasztikus luxusautó tulajdonosa lehetsz.

(X)

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 40. lapszám: bal hátsó kerékdob betét és sárvédőgumi beszerelése

Meglérkezett a DeAgostini Wartburg 353 1:8 alkatrészeit tartalmazó 40. lapszám, a jobb hátsó kerékdob betéttel, valamint a hozzá tartozó sárvédő gumival.

Most a már korábban elkészült jobb hátsó tengely fölé kellett felerősíteni a kerékdob betétet ide, a jobb hátsó traktusba, majd az impozáns sárvédő gumi is a helyére kerülhetett. Echte Wartburg felirattal, rettentően autentikus módon. Tetszetős, hogy ennyire kidolgozottak a legapróbb részletek is.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 39. lapszám: kerékdob betét hátulra, a bal oldalra

Úgy tűnik, nagyon elaprózódnak a lapszámok tartalom szerint, mármint ami a DeAgostini Wartburg 353 1:8 alkatrészeit illeti. Most egy balos hátsó kerékdob betét, valamint egy sárvédő gumi érkezett.

Most a már korábban elkészült bal hátsó tengely fölé kellett felerősíteni a kerékdob betétet a bal hátsó traktusba, majd az impozáns sárvédő gumi is a helyére kerülhetett. Echte Wartburg felirattal, rettentően autentikus módon. Tetszetős, hogy ennyire kidolgozottak a legapróbb részletek is.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 38. lapszám: üzemanyagtartály-integrálás a padlólemezbe

Az előző, 37-es DeAgostini Wartburg 353 1:8 lapszámmal megérkezett a csomagtartó padlólemeze, eltettük mostanra. Kellett is, hiszen a 38. tartalom erre épül már.

Konkrét tennivalóként az üzemanyagtartály került a helyére, méghozzá kettő részletben. A padlólemezhez rögzítettük mindkét felet, majd az üzemanyagszint jelzőjének a fedelét is bepattinthattuk a helyére.

Most sem fáradtunk nagyon bele a szerelgetésbe, viszont minden egyes lapszámmal közelebb kerülünk a végéhez, ez tény. Legközelebb a bal hátsó kerékdobbetét, valamint a sárvédőgumi lesz rivaldafényben.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 37. lapszám: megérkezett a csomagtér padlólemeze

Végeredményben sok tennivalónk nem volt, sőt: egyáltalán nem kellett szerelgetni a DeAgostini Wartburg 353 1:8 sorban 37-es lapszáma kapcsán.

Ugyanakkor vaskos csomagként érkezett az aktuális kiadvány, de mindösszesen egy masszív modult tartogatott jelenleg számunkra – az autó csomagtér padlólemezét konkrétan.

Úgyhogy annyi dolgunk volt csak, hoigy kihámozzuk a csomagolásból, és eltegyük későbbre.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

DeAgostini Wartburg 353 1:8 építés – 36. lapszám: jobb oldali hátsó keréktárcsa belső részének hozzáadása

A DeAgostini Wartburg 353 1:8 építésének viszonylag egyszerű szakaszában járunk, legalábbis ami a 36. lapot illeti.

Most a jobb oldali hátsó kerék kiegészítő munkálatai következtek, ugyanis egyelőre 3 “lábon” áll, állta modell. Az előző számban összeszerelt kereket front részére fordítva máris helyére kerülhetett a belső tárcsa, majd annak a rögzítő pereme, utána pedig a kerékanyák, mind a négy darab.

Gumialátét is jött a kerékhez korábban, ezt a helyére illesztettük, majd az egészet felcsavaroztuk a helyére, és a csapágyvédő díszkupakot is bepattintottuk, így el is készültünk a 36. kiadvány tartalmával.

Rendeld meg ezt a fantasztikus kiadványt  a kiadó weboldaláról a link segítségével, használd a WARTBURGAUTOADDIKT promóciós kódot és élvezd az előfizetéssel járó előnyöket!

A sportfogadás és az autóversenyzés megértése

A sportfogadás egy igen addiktív hobbi tud lenni, nem hiába ennyire elterjedt a világban. Sokak számára nem meglepő, hogy vannak, akik egy idő után nem csak hobbiként, hanem profi szinten űzik a sportfogadást. Az emberek körében a két legelterjedtebb sportfogadási piac a futball és az autóversenyzés. Ezen két piacnak a múltja nagyon hosszú időkre nyúlik vissza, az utóbbi időben pedig olyan fejlődésnek indult, amelyre a történelem során nem igen volt példa.

Ahhoz, hogy ténylegesen megértsük a sportfogadást és magát autóversenyzést, mélyebb szinten is meg kell tekintenünk a két tevékenység közti koncepciót. Ezáltal meg fogjuk érteni, hogy miért örvend ekkora népszerűségnek az autóversenyzésre való sportfogadás. Maga a sportfogadás lényegében egy izgalmas tevékenység, mellyel az adott sport eredményeire és kimenetelére bizonyos összegű téteket teszünk meg. A sikeres fogadást nem csak saját tudásunk és a sporthoz való viszonyunk segíti elő, hanem az erre alkalmas bukméker minősége is, például a betfair sportfogadáslehetőségeit széles skálán kínálja fel, ezáltal is növelve az esélyeinket. Fontos, hogy minőségi fogadó oldalt keressünk, mert nagyon sokat számít, hogy milyen opciókat használunk fel egy fogadás során. Ezen opciók közé sorolhatjuk a sport kínálatot, az elérhető promóciókat, és a különböző ajánlatokat is.

Mi valójában az autóversenyzés?

Autóversenyzésről egészen az 1860-as évek közepétől beszélhetünk. A sport igen érdekes és összetett múlttal rendelkezik, hiszen nagyon sokféle ágazata alakult ki az idő során, például motorversenyek, sportautó versenyek, stb. Különlegesség, hogy az autóversenyzés azóta létezik, mióta az első autót feltalálták. Természetesen az első pár verseny csak teszt jelleggel volt megrendezve, hiszen először le kellett ellenőrizni, hogy a megépített autók mennyire biztonságosan a versenyek során. Az első kifejezett versenyautókat 1930-tól kezdték el gyártani, mára pedig számos különböző kategória, előírás és szabály létezik mind a versenyzésekre, mind pedig az autók felépítésére vonatkozóan. Az autóversenyzés mára az egyik legnépszerűbb sportfogadási formájává nőtte ki magát. Számtalan forma közül legfőképp a rally és a Forma-1 a leginkább közkedvelt, hiszen minden verseny alkalmával milliók követik az élő közvetítéseket, valamint több százezren mennek el személyesen is megnézni egy-egy versenyt.

Miket sorolhatunk az autóversenyzés kategóriájába?

  • Sportautó-versenyzés
  • Gokar verseny
  • Terep versenyzés
  • Gyorsulási verseny
  • Time Attack sorozat
  • Egy gyártmányú versenyzés
  • Rally
  • Túraautó verseny
  • Nyílt kerekes versenyzés

Hogyan fogadjunk autóversenyzésre?

Az autóversenyzéseket úgy lehet extrán élvezetessé és szórakoztatóvá tenni, ha fogadunk is az eredményekre. Fogadási piacok sokasága közül válogathatunk kedvünkre, aki pedig még izgalmasabbá szeretné tenni a fogadást, és elég bátor hozzá, akár élőben is fogadhat kedvenceire. Általánosságban elmondható, hogy az autóversenyzésre való fogadás összességében szorzókon alapul, valamint lényege a profit maximális kihasználása. A legtöbb bukméker egyénre szabott opciókat kínál, emellett felhasználhatjuk az elérhető bónuszokat is. Az interneten számos profi fogadó tanácsát lehet megtekinteni, melyek biztos támpontot nyújtanak a kezdők számára, de akár haladó szinten lévő szerencsejátékosoknak is hasznukra válhatnak, hiszen a fogadás iparában mindig van mit tanulni.

Válaszd ki a megfelelő fogadóoldalt!

Az autósport fogadás menete nagy mértékben hasonlít bármely más sportfogadásra. Először is alaposan járjunk utána, hogy mely fogadóoldalak kínálják a legjobb opciókat. Amennyiben a fogadóoldal rendelkezik az összes előírt engedéllyel, akkor megbízható oldalnak számít, hiszen az engedélyek azt jelentik, hogy törvények által szabályozva, biztonságos bukmékerről van szó. A megbízhatóság mellett nagyon fontos, hogy könnyen kezelhető legyen az oldal, illetve rendelkezzen alkalmazással. Fontos, hogy lépést tartsunk a modern technológiával, így amennyiben egy szolgáltató rendelkezik mobil verzióval, akkor az már egy fejlett fogadó oldalnak mondható.

Járj utána, hogy mely piacra érdemes fogadni az autóversenyzésen belül!

Az autóversenyzésen belül rengeteg témakörben fogadhatunk. Ilyenek például a párharcos fogadások, a végső győztesre való fogadás, és az első három helyezett, de fogadhatunk egyéni szinten is, például hogy adott versenyzők milyen idővel érkeznek célba. Ezenkívül léteznek automatikus versenyek is, valamint Matchup fogadások, melyek szintén népszerűek. Matchup fogadások során a fogadóiroda két versenyzőt állít egymással szembe az adott versenyen, és amelyik versenyző jobban teljesít, az nyeri a fogadást. Kezdőként mindenképp érdemes egyszerű, de esélyes témakört választani, és kisebb pénzt felrakni, haladó szinten viszont akár az élő fogadásokat is ki lehet próbálni.

Pontos adatokat adj meg!

Habár ez egy egyszerű pontnak tűnik, sokan mégis beleesnek abba a hibába, hogy tévesen adják meg adataikat a regisztráció során. Nagyon fontos, hogy hiteles információkat adjunk meg magunkról, valamint pontosan adjuk meg a banki adatokat, hiszen ezekkel számos későbbi probléma elkerülhető. A fogadóoldalak hitelesítési lépése persze ezeket a problémákat kiszűrik, azonban saját magunk helyzetét könnyítjük meg, ha minden lépést előírás szerint követünk.

Használd ki a bónuszokat!

A legtöbb szolgáltató nagyon jó ajánlatokkal várja a felhasználóit. Legnépszerűbb bónusz az Üdvözlő bónusz, melyet akkor kapunk meg, amikor elsőként regisztrálunk az adott oldalra. Ezenkívül lehet találkozni időszakos, vagyis ünnepi promóciókkal, valamint free bet bónusszal, és kedvezményes ajánlatokkal is növelhetjük a fogadások esélyét.

Készülj fel és tájékozódj minden fogadás előtt!

Szakértők visszajelzése alapján kezdők számára még nem igen ajánlott az élő fogadás, hiszen fogadás előtt mindenképp érdemes előre felkészülni. A felkészülésbe az alapos elemzések, illetve statisztikák részletes áttekintése is beletartozik. Ha nem tudod, hogy hogyan kezdj neki, akkor böngészd végig az interneten található tanácsokat, melyeket profi fogadók, szakértők és elemzők szoktak megosztani. Ezek a tippek grantáltan hasznosak lesznek számodra, nem utolsó sorban pedig hiteles információnak bizonyulnak.

A Kia Sportage Hybrid a Motor1.com 2022 Star Awards győztese lett

A 2023-as Kia Sportage Hybrid a Motor1.com 2022 Star Awards díjátadón a legjobb SUV kategória első helyezettje lett. Az előző Sportage-hez képest a formaterv, a teljesítmény és a tágasság terén elért fejlesztésekkel büszkélkedő 2023-as Sportage ötödik generációjának hibrid változata megnyitja az utat a villamosítás felé a Kia folyamatban lévő, a márka “Plan S” globális stratégiája által vezérelt, egyre több alternatív üzemanyagot kínáló kínálatában.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy a Motor1.com nagyra becsült szerkesztői elismerték azt a fáradhatatlan erőfeszítést, amelyet a leghosszabb ideje futó márkánk hibrid változatának elkészítése érdekében tettünk” – mondta Steven Center, a Kia America COO-ja és EVP-je. “A Sportage kiváló menetdinamikára, élvonalbeli formatervezésre és a technológia széles skálájára épülő alapokra építve a hibrid nem csak a Sportage termékcsaládot erősíti, hanem az ‘S-terv’ termékportfóliónkat is.”

A Motor1.com második éves Star Awards díjátadóján minden olyan új járművet figyelembe vesznek, amelyet a szakértő szerkesztőkből álló csapat értékelt. A Motor1.com ezután az általa összeállított Star Rating rendszer segítségével választotta ki a legjobb értékelésű versenyzőket, akiket egy héten át fej-fej mellett teszteltek különböző tesztpályákon. A szerkesztők a tervezés, a biztonság, a teljesítmény és a kényelem szempontjait figyelembe véve megvitatják és megszavazzák az egyes kategóriák győztesét.

“A szegmensek és árkategóriák közötti óriási versenyben az év kedvenc SUV-jának odaítélése sosem könnyű” – mondta Seyth Miersma, a Motor1.com főszerkesztője. “A Kia Sportage Hybrid lenyűgözte csapatunkat formatervével, funkciókészletével, valamint a kifinomultság és a lelkesedés keverékével az utakon. Úgy gondoljuk, hogy fantasztikus értéket és rugalmasságot kínál a vezetők széles körének.”

Az előző Sportage-nél lényegesen nagyobb Hybridet a modern stílus és a sportos vizuális elemek merész keveréke határozza meg, a belsejét pedig a legújabb technológiai fejlesztésekkel, köztük az ADAS funkciók és a rendelkezésre álló kettős panorámaképernyő kiterjedt listájával. A kompakt SUV villamosított teljesítményét a zökkenőmentes hibrid hajtáslánc biztosítja, amely egy 1,6 literes turbómotort kombinál egy 44
kilowattos motorral, amely FWD-konfigurációban 42/44/43 mpg városi/autópálya/kombinált, AWD-változatban pedig 38/38/38 mpg értékkel rendelkezik1. A motor és a motor együttesen 227 lóerőt ad le, amelyet vagy az első kerekekre, vagy az aktív összkerékhajtási rendszerre irányítanak2.

1 Az EPA becslései alapján. A tényleges futásteljesítmény az opciók, a vezetési körülmények, a vezetési szokások és a jármű állapota szerint változik.

2 Egyetlen rendszer, legyen az bármilyen fejlett is, sem képes kompenzálni minden vezetői hibát és/vagy vezetési körülményt. Vezessen mindig biztonságosan

A brit Top Gear magazint elbűvölte a Toyota GR86

Az elérhető árú kupé nyerte el 2022-ben a Top Gear Év Sportautója díját, ami után nem meglepő, hogy a magazin tesztelői lelkesen nyilatkoztak az újdonságról.

Az elismerés egy győztes vérvonal folytatásának is tekinthető, 10 éve ugyanis a GR86 elődje, a GT86 egyenesen a Top Gear Év Autója díjat kapta meg az Egyesült Királyság legnépszerűbb nyomtatott autós magazinjától, két éve pedig a GR Yaris győzött a Top Gear Év Hot Hatch-e választáson.

Jack Rix, a magazin szerkesztője a következőket mondta: „Felejtsd el a ‘szegény ember Porschéja’ kliséket – ezt a kocsit gyorsabban elkapkodták a bemutatótermekből, mint a 911 GT3 RS-t. Meg is érdemelte. A GR86 egy varázslatos autó, enyhén továbbfejlesztett alkotórészek keveréke, amelyek egy zseniális egésszé állnak össze. El vagyunk ragadtatva, hogy létezik” – tette hozzá az ünnepélyes díjátadó ceremónián.

„A GT86 utóda nagyobb motorral, több lóerővel és jobb tapadással rendelkezik, de még mindig a ’kevesebb több’ elvet követi, és sportkocsik között kifejezetten olcsónak számít” – írta a Top Gear a részletes GR86 tesztjében. „A GR86 2022 egyik legjobb autója. A túlerősített, túlsúlyos, túlbonyolított, úgynevezett sportautók ellenlábasa, olyan, mint egy esőálló Caterham. Megfizethető áron valós vezetési élményt tud nyújtani, miközben kulcsfontosságú területeken – nyomaték, megjelenés, tapadáshatáron való kezelhetőség – javult a GT86-hoz képest” – folytatódik a konklúzió a teszt végén.

„Szinte szadisztikus, hogy egy ilyen elérhető árú hősnek csak néhány év adatik meg az Egyesült Királyságban, de ha vesz egyet, akkor olyan autóhoz jut hozzá, amely klasszikussá válik már a saját életében. Ez egyik legjobb gép, amit a Toyota valaha épített” – tették hozzá.

A GR86 a GR Yaris és a GR Supra után a Gazoo Racing teljesítményközpontú modellcsaládjának harmadik modellje, amelynek fejlesztésekor felhasználták a Toyota Gazoo Racing nemzetközi motorsportban több bajnoki címet eredményező szerepvállalása során szerzett ismereteket, tapasztalatokat. Elődjéhez, a GT86-hoz hasonlóan a GR86-ban is előre beépített, pörgős szívó boxermotor dolgozik, de a lökettérfogat 20 százalékkal, 2,4 literre nőtt. A teljesítmény 200-ról 231 lóerőre, a nyomaték 205-ről 250 Nm-re emelkedett, utóbbi ráadásul 6600 helyett már 3700-as fordulatszámnál rendelkezésre áll. Ennek köszönhetően a 0-100 km/h-ra történő gyorsulás ideje 7,6-ról 6,3 másodpercre csökkent.

Az új karosszériának 1,6 mm-rel alacsonyabbra került a súlypontja, 50 százalékkal nagyobb a torziós merevsége, és egyenletesebb az első/hátsó súlyelosztása is (47 százalék jut a hátsó tengelyre). Sportosra hangolt felfüggesztésével, a korábbinál lényegesen jobb tapadású Michelin Pilot Sport 4 abroncsaival és a mechanikusan önzáró differenciálművével (alapfelszereltség) a GR86 dinamikus tulajdonságait tekintve minden téren felülmúlja elődjét, miközben hű maradt a klasszikus sportautókra jellemző orrmotor-hátsókerékhajtás építésmódhoz is, és a tömege is alig nőtt meg (1230-ról 1270 kg-ra) a jóval több kényelmi és biztonsági rendszer, valamint a nagyobb motor ellenére.

Annyira nagy volt a brit közvélemény várakozása a GR86-tal kapcsolatban, hogy az országnak szánt teljes allokációt 90 percen belül lefoglalták az ügyfelek a rendelési időszak idén április végi megnyitását követően. Sajnos a Toyota már bejelentette, hogy csak 2024-ig fogja árusítani Európában az autót. Abban az évben ugyanis új európai biztonsági protokollok (General Safety Regulation 2) lépnek életbe, attól kezdve már nem árusíthatók majd azok az új járművek, amelyek nem felelnek meg ezen szabványoknak. Ahhoz, hogy megfeleljen a szigorú új előírásoknak, a GR86-ot teljesen újra kellene tervezni, az orrában egy sor új szenzornak kellene helyet találni. Amellett, hogy egy kis sorozatban készülő sportautó számára ez gazdaságilag életképtelen megoldás lenne, ezen előírások betartása a Toyota szerint károsan befolyásolná az autó dinamikus karakterét is.

„Egy kedvező árú, benzines, hátsókerék-meghajtású kupé manuális váltóval. Ilyet már csak mi gyártunk. Az Év Sportautója… a Toyota GR86″ – nyilatkozta a Top Gear díjátadó ceremóniáján Stuart Sanders, a Toyota UK termék- és kommunikációs igazgatója.

LEGFRISSEBB

Brutális teljesítmény és 300 km/órás végsebesség: ilyen őrült Cupra még nem...

0
A Cupra ismét megmutatta, hogy nem fél feszegetni a határokat: bemutatott egy olyan extrém sportautót, amely teljesítményben már a legendás Lamborghini Huracán szintjét idézi....

TESZTJEINK