Hangzatos reklámok és üres frázisok helyett valódi eredményekkel bizonyítja a Honda, hogy mennyire hatékony az 1.6 i-DTEC erőforrás. A Guinness World Records üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó címét egy 13 ezer kilométeres, 24 országot érintő, folyamatos túrával kívánja megszerezni a japán márka.
2015. június elsején a Honda európai kutatási és fejlesztési központjának két munkatársa beveti magát a Civic Tourerbe, és transzkontinentális túrára indul a belgiumi Aalstból. Hollandián és Németországon is átvezető útjuk során az óramutató járásával megegyező irányba járják körbe földrészünket, s a tervek szerint 25 nappal később, június 25-én érnek majd vissza, egészen pontosan 13 614 kilométert téve meg.
A Guinness World Records nevezés ötlete a Honda független tesztjei során merült fel, a valós körülményeket szimuláló próbák során ugyanis egyértelműen kiderült, hogy az 1.6 i-DTEC hajtómű nem csak egyszerűen keveset fogyaszt, hanem kevesebbel beéri, mint bármely más azonos kategóriájú személyautó. Hogy minderről a vásárlók is kézzel fogható bizonyítékot kapjanak, a hondások – első európai forgalmazóként – úgy határoztak, hogy a Guinness World Records vizsgálóbizottságának ellenőrzésével hajtják végre a fogyasztástesztet.
A Guinness World Records előírásai szerint a teszt során nincs lehetőség személycserére, azaz ugyanannak a két pilótának kell végigcsinálnia a túrát, és mindkettőjüknek az autóban kell tartózkodnia a teljes út során. A feladatot Honda európai kutatási és fejlesztési osztályának két munkatársa, Fergal McGrath és Julian Warren vállalta magára, a páros immáron 18 éve dolgozik együtt a Honda swindoni bázisán. Az önkéntesekre átlagosan 592 kilométer, tehát nagyjából 7,5 óra vezetés jut naponta.
Fergal McGrath elmondta: „Már nagyon várjuk a rekordkísérletet, igaz, mindketten idegesek vagyunk kissé, hiszen nehéz küldetést kell teljesítenünk. Hosszú tervezés eredménye az útvonal, s persze maga a túra is. Nagy lesz az öröm, ha június 25-én végre befutunk Brüsszelbe, s elmondhatjuk, hogy a Civic a világ legtakarékosabb modellje. Eddig több mint 170 órát vezettük az autót, így egyre rutinosabbak vagyunk.”
A Guinness World Records címért zajló próbatétel hivatalos neve „Lowest Fuel Consumption – all 24 contiguous EU countries”, azaz „legalacsonyabb fogyasztás 24 európai országon át”. A mérés l/100 km-ben zajlik, ezt számolják majd át mérföld/gallonra. Ha a sikerült elérni a kitűzött célt, a rekord minden modellre vonatkozik majd, a hibrid és elektromos változatokra is. A szabályok szigorúak és nem lehet kibújni alóluk: az autónak mind a 24 megjelölt országba be kell lépnie, a vezetőknek pedig bizonyítania kell, hogy ez meg is történt. Ennek megfelelően videókat, illetve fényképeket készítenek, fogyasztási és úti naplót vezetnek, rögzítik a GPS-koordinátákat, és független tanúktól kell aláírt nyilatkozatot szerezniük, hogy valóban a helyszínen jártak.
A pontos rögzítés érdekében a menetadatokat (idő, távolság stb.) egy speciális – lopás esetén is igen hasznos nyomkövető tárolja, melyet a Tantalum vállalat biztosított a Hondának. A TRACKER névre keresztelt berendezés jóvoltából valódi, kétséget kizáró bizonyítékkal szolgálhat a márka a Guinness World Records elbírálóinak. A támogatók és szurkolók a http://www.tracker.co.uk/RealFuelChallenge honlapon kísérhetik nyomon a páros utazását.
A rekordkísérletben résztvevő autó minden szempontból azonos a forgalmazott Civic Tourerrel, a gyártó semmilyen módosítást nem végez rajta. Erről független tanúk az utazás előtt és után egyaránt meggyőződnek. Az autó kizárólag közúton haladhat, ezért a túrában nincs benne az Egyesült Királyság, Írország, Málta és Ciprus. Emellett kikötés, hogy az autó nem élvezhet súlyelőnyt, azaz minden tankolás alkalmával teli kell tölteni az üzemanyagtartályt.
Kate Saxton, a Honda Motor Europe PR-kommunikációért felelős igazgatója elmondta: „Mióta az 1.6 i-DTEC erőforrás 2013-ban bemutatkozott, folyamatosan felülmúlja elvárásainkat a valós körülmények között mérhető fogyasztásra vonatkozólag, függetlenül attól, hogy a Civic-ben, a Civic Tourerben vagy a CR-V-ben jut szerephez. Biztosak vagyunk benne, hogy a túra során is remekül teljesít majd, minden jót kívánok a csapatnak a kalandhoz.”
Az út során érintett 24 ország ábécésorrendben: Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország.





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


