2016 nyarának egyik fénypontja kétségkívül a barcelonai El Prat repülőtéren elkészített SEAT Ateca installáció.
Sergi Ramírez homokszobrász 26 tonna homokból készítette el az autó mását. A vásárlók között széles körben sikert aratott első SEAT SUV, a kategóriájában a leginnovatívabbnak tartott SEAT, most egészen október végéig megtekinthető az 1-es terminál csarnokban ahol naponta 100 ezer utas fordul meg.
A valódi és a homokból készült SEAT Ateca egymás mellett áll majd a „Created in Barcelona” dobogón, ahol az érdeklődők megtekinthetik az így készült videót és az audio-vizuális bemutatót is.
„Az installáció által szeretnénk megmutatni a barcelonai design és művészeti hagyományokat” – mondta a SEAT nemzetközi marketing kommuniciójáért felelős Susanne Franz, majd hozzátette: „A barcelonai repülőtér egyike Európa 10 legforgalmasabb légikikötőjének, így a hely ideális a SEAT Ateca bemutatására valamint a márka kapcsolatát és a város kapcsolatának bemutatására.”
Sergi Remírez közel 30 éve készít homokszobrokat. Több díjnyertes alkotással büszkélkedhet, első helyezett lett a Kanári-szigeteken megrendezett kiállítás sorozaton, Kínában 2. helyezést ért el a nemzetközi homokszobor fesztiválon illetve 3. helyezést szerzett egy dániai fesztiválon.
A SEAT az egyetlen vállalat Spanyolországban, amely teljes körűen képes gépkocsik tervezésére, fejlesztésére, gyártására és piaci értékesítésére. A Volkswagen Csoport tagjaként működő multinacionális vállalat központja Martorellben (Barcelona) található, járműveinek több mint 80 százalékát exportálja, és 75 országban van jelen. A SEAT árbevétele 2015-ben megközelítette a 8,3 milliárd eurót, amely eddigi történelmének legjobb eredménye, 2007 óta pedig először lépte át világszerte a 400 000 jármű értékesítését.
A SEAT Csoport több mint 14 000 szakembert alkalmaz három gyártóközpontjában – Barcelona, El Prat de Llobregat és Martorell, ahol a rendkívül sikeres Ibiza és Leon készül. Emellett a vállalat az Alhambra típust Portugáliában, a Mii típust Szlovákiában, míg a Toledo típust Csehországban gyártja.
A multinacionális vállalat műszaki központjában (Technical Centre) közel 1000 mérnök dolgozik azon, hogy a K+F területén Spanyolország első számú ipari beruházója, innovációs tevékenységének hajtómotorja legyen. A környezetvédelem iránti elkötelezettségével összhangban a SEAT a fenntarthatóságra alapozza tevékenységét, nevezetesen a CO2-kibocsátás csökkentésére és az energiahatékonyság javítására. A SEAT modellkínálatában már megtalálhatók a legújabb konnektivitási technológiák, és jelenleg részt vesz a vállalat globális digitalizálási folyamatában, hogy elősegítse a jövő mobilitását.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


