Miután átesett az illetékes Stéphane Ratel Organisation (SRO) szervezet által elvégzett műszaki vizsgálatokon és pályateszteken, az új GR Supra GT4 versenyautó sikeresen megszerezte a GT4 homologizációt.
Az SRO munkatársai a múlt héten részletes vizsgálatoknak vetették alá a GR Supra GT4 versenyautót, amit a dél-franciaországi Circuit Paul Ricard versenypályán végrehajtott teljesítmény-tesztek követtek. Ezek során a szervezet szakértői meghatározták azt a megfelelő teljesítmény-egyensúlyt (BoP), amelyhez az egyenlő esélyek érdekében az összes GT4 versenyautónak igazodnia kell.
A TOYOTA Motorsport GmbH (TMG) 2019 elején kezdett hozzá a GR Supra GT4 fejlesztéséhez. A program keretében az autó egy mindenre kiterjedő tesztsorozaton is átesett, amely során több mint 12 000 kilométert tett meg Európa különböző versenypályáin. Stéphane Ortelli vezető tesztpilóta, valamint a program változatos versenytapasztalatokkal rendelkező pilótái a legkülönfélébb körülményekre optimalizálták a GR Supra GT4 versenyautókat.
A GR Supra GT4 fejlesztői arra törekedtek, hogy az autó felkészültségi szinttől és tapasztalattól függetlenül minden versenyző számára ütőképes megoldást kínáljon. Ezt a célt szolgálja a jármű intelligens GT4 versenyrendszere, amely felhasználóbarát elektronikai rendszerei, valamint automatizált funkciói révén a lehető legcsekélyebb mértékben vonja el a vezető figyelmét a lényegről: a versenyautó vezetéséről.
A megfelelő teljesítményről a 430 lóerőre hangolt, egyetlen kettős megfúvású turbófeltöltővel szerelt háromliteres, soros hathengeres benzinmotor gondoskodik. Az erőforrás hétfokozatú sport automata sebességváltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket. A megbízhatóságról és a kiemelkedő teljesítményről a Ravenol kenőanyagai gondoskodnak.
A GT4 homologizáció birtokában késlekedés nélkül megkezdődhet az első GR Supra GT4 versenyautók átadása a különböző európai szériákban szereplő ügyfelek részére.
A Nürburgring közelében működő Ring Racing csapat két autót vásárolt: az egyiket a hat futamból álló német ADAC GT4 bajnokságban nevezik, míg a másik a kilenc versenyből álló Nürburgring Langstrecken Serie (korábban VLN) sorozatban rajtol majd. A Ring Racing emellett egyik autóját a Novel Racing színeiben indítja a Nürburgringi 24 órás versenyen.
A franciaországi CMR ugyancsak két GR Supra GT4 autóval versenyez az idei szezonban. Az egyik az európai GT4 szériában áll rajthoz, a másik pedig a hatfutamos francia GT4 széria mezőnyét színesíti.
Az Egyesült Királyság az a Speedworks Motorsport indít egy GR Supra GT4-est (pilóták: Sam Smelt és James Kell) a hét futamból álló brit GT szériában, amely jelenleg egy Toyota Corollával versenyez a brit túraautó-bajnokságban (BTCC). A brit GT szériában közös futamokon indulnak a GT3 és GT4 autók.
A GR Supra GT4 iránt mutatkozó, intenzív érdeklődésnek köszönhetően az autó első példányai gyorsan gazdára találtak. A Toyota már felvette a megrendeléseket a következő szériára; az ügyfelek várhatóan a nyár elején vehetik át autójukat.
Nagy felbontású, jogdíjmentesen használható fényképek letölthetők a http://www.tgr-dam.com weboldalról vagy a kapcsolódó galériából.
GR Supra GT4 műszaki adatok
| Futómű | |
| Hosszúság | 4460 mm |
| Szélesség | 1855 mm |
| Magasság | 1250 mm |
| Tömeg | 1350 kg * |
| Vázszerkezet | Acél karosszéria, nagy szilárdságú bukókerettel FIA-homológ |
| Elülső splitter | Természetes rost kompozit |
| Hátsó szárny | Természetes rost kompozit |
| Üzemanyagtartály | ATL FT3 biztonsági üzemanyagcella gyorstankoló rendszerrel (120 L) |
| Vezetőülés | OMP versenyülés hatpontos biztonsági övvel (FIA 8862-2009) |
| Motor és erőátvitel | |
| Típus | Soros hathengeres, kettős megfúvású turbófeltöltő |
| Lökettérfogat | 2998 cm3 |
| Maximális teljesítmény | 430 LEa BoP megfeleléshez szükséges, különböző programozású power stick-ek elérhetők |
| Maximális forgatónyomaték | 650 Nm* |
| Motorvezérlés | Magneti Marelli ECU |
| Kipufogórendszer | Akrapovič versenykipufogó-rendszer katalizátorral |
| Kenőanyagok | Ravenol |
| Erőátvitel | Hétfokozatú automata sebességváltó, váltófülek, hátsókerék-hajtás |
| Differenciálmű | Versenykivitelű részlegesen önzáró differenciálmű |
| Kardántengely | GKN Motorsport, nagy nyomatéktűrésű |
| Felfüggesztés, kormánymű és fékek | |
| Első felfüggesztés | MacPherson rugóstag |
| Hátsó felfüggesztés | Többlengőkaros |
| Lengéscsillapítók | KW állítható verseny-lengéscsillapítók |
| Kormánymű | Elektromos, fogasléces |
| Fékek (elöl) | Hatdugattyús verseny-nyergek (Brembo), 390 mm átmérőjű acél féktárcsák |
| Fékek (hátul) | Négydugattyús verseny-nyergek (Brembo), 355 mm átmérőjű acél féktárcsák |
| Abroncsok elöl/hátul | 305/660-18 elöl / 305/660-18 hátul (Pirelli) |
| Keréktárcsák | OZ ötlyukú 11 x 18″ |
| Elektronikus szabályozó rendszerek | |
| Kipörgésgátló | széria |
| Motorsport ABS | széria |
| 8″ műszeregység | széria |
| Adatrögzítő | széria |
| Tolatókamera | opció |
| Abroncsnyomás-felügyeleti rendszer | opció |
| Futómű kitérés-érzékelők | opció |
| Megvilágított rajtszám | opció |
| Felszereltség | |
| Tűzoltó berendezés | széria |
| Pneumatikus emelő | széria |
| Ivórendszer | opció |
| Homológ hosszú távú versenycsomag | opció |





![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-180x135.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-180x135.jpg)
































![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)

![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Mazda2 TS2 (2007) – ideális választás városba és agglomerációs közlekedéshez](https://www.autoaddikt.hu/kepek/mazda-2-2008-teszt-autoaddikt-1-100x75.jpg)
![[TESZT] Ford Puma Gen-E – a kompakt városi crossover jövője](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-puma-gen-e-teszt-autoaddikt-34-100x75.jpg)


