A PSA Peugeot Citroën és a Toyota Motor Europe leleplezte az új Citroën SPACETOURER, Peugeot TRAVELLER és Toyota PROACE modelleket.
A gyártó külön változatot fejleszt ki a magánvásárlók (Combispace) és a vállalati ügyfelek (Navette) számára. A bemutató alkalmával mindkét vállalatcsoport megerősíti, hogy tovább folytatják a 2012-ben aláírt együttműködési megállapodást.
Mindhárom modellt 2016 első felében kezdik forgalmazni, a nagyközönség először a 2016. márciusi genfi autószalonon ismerkedhet meg velük a három konstruktőr standján.
“Nagy örömmel mutatjuk be ezt a három új modellt, amely a Toyota Motor Europe és a PSA Peugeot Citroën közötti együttműködés eredményeként jött létre. Ez a megállapodás tette lehetővé egy új, költséghatékony platform kifejlesztését, amely lehetőséget teremt arra, hogy világszerte modern, és a kategóriájukban versenyképes járműveket kínáljunk ügyfeleinknek” – mutatott rá Patrice Lucas, a PSA Peugeot Citroën Program- és Stratégiai Igazgatója.
“Örömmel tölt el bennünket, hogy a PSA Peugeot Citroën csoporttal 2012-ben megkezdett együttműködés eredményeként most napvilágot láthat a Toyota PROACE egy teljesen új nemzedéke” – jelentette ki Johan van Zyl, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója. “Szakembereink keményen dolgoztak, közösen és márkaszinten is, és biztos vagyok abban, hogy az új PROACE és annak minden karosszériaváltozata tovább gazdagítja a kifogástalan és tartós járművekből álló Toyota kínálatot,ügyfeleink elvárásainak megfelelően.”
A Toyota Proace járművek alapját 2013 óta a Peugeot Expert és Citroën Jumpy már meglévő nemzedékének járművei képezték. A 2012-ben aláírt megállapodás kiterjedt a járművek egy újabb generációjának közös kifejlesztésére, egy 2020-on is túlmutató együttműködés keretében.
Az együttműködés közös célja, hogy a fejlesztési és a gyártási költségek ésszerűsítésével versenyképes terméket kínáljanak a közepes méretű kishaszonjárművek, a minibuszok és a kombik szegmenseiben. A járműveket a PSA Peugeot Citroën Sevel Nord üzemében gyártják, a franciaországi Valenciennes-ben.
A Toyota Motor Europe hozzájárult az új járművek fejlesztési és beruházási költségeihez.
A járművek közös műszaki jellemzőkkel, motorokkal, felszerelésekkel, ám a márkák sajátos arculatát megőrizve, egyedi vonásokkal készülnek.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)





































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


