Hasonlóan alakult a tavalyi, 2015-ös év volt a tavalyi 2014-hez képest az Opel Magyarország számára. Szinte darabra ugyanannyi Opel kelt el (10 200), mint egy évvel korábban és a márka megőrizte elsőségét – immár sorozatban ötödik éve – a személyautó értékesítésben.

„Örülünk annak, hogy sikerült megőrizni elsőségünket a növekvő magyar autópiacon, ami számunkra ezúttal nagy kihívást jelentett. Az előző évhez képest eltűnt több olyan volumen modellünk – például a régi Zafira vagy a kifutott Antara – amelyek nélkül nehezebb volt pozíciónk megőrzése. Ez sajnos meglátszik a piaci részesedésünk csökkenésén, de a 11,45% a személyautóknál illetve a teljes piacon elért 10,77% még mindig a legmagasabb, amit az Opel bárhol Európában elért az elmúlt esztendőben” – így foglalta össze a 2015-ös esztendőt kereskedelmi szempontból Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója.
Itthon az Opel modellek toplistáját az Astra vezeti (2944 eladás), második a Corsa (1541) és a az előző év eladásait megismételni tudó Mokka (1237) lett a harmadik. Az Insigniából 682 darab talált gazdára.

„Az idei év több szempontból különleges: az Opel Magyarország most 25 éves és azzal szeretnénk ünnepelni, hogy megőrizzük elsőségünket a személyautó piacon, mégpedig úgy, hogy növekedjünk. Ebben kulcsszerepe lesz az új Astrának, amelyből a Sport Tourer változat áprilisban érkezik. Az Astra mindig is az Opel húzómodellje volt, kedvelt választás cégek és magánvásárlók körében egyaránt. 2016 második felében további újdonságok érkeznek és folytatódik a motorpaletta megújulása is, amelyben Szentgotthárdnak kiemelkedő szerepe van” – mondta Koncz Gábor.
Az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója hozzátette: „Az Opel számára 2016 sorsdöntő év lesz, a vállalat tervei szerint – hosszú évek után – az idén pozitív mérleggel zár a cég. Ez a célkitűzés nagy felelősséget ró minden egyes nemzeti vállalatra: az Opel Magyarországnak is úgy kell tudni növekedni, hogy közben teljesíti pénzügyi terveit.”





![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-180x135.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-180x135.jpg)

































![[TESZT] Fiat 500 LaPrima 1.0 BSG – szeretnivaló gyönyörűség, visszafogott elánnal](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-500-laprima-1-0-bsg-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 1.2 145 LE 48V MHEV Sport – olasz stílus, meglepően komoly hibrid hajtással](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-1-2-145-48V-mhev-sport-teszt-2-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV4 e204 Long Range GT-Line – ez most nem SUV, ez klasszikus megközelítés](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev4-e204-long-range-gt-line-autoaddikt-teszt-17-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV5 e217 Earth – az elektromos SUV, amely a Sportage babérjaira törhet](https://www.autoaddikt.hu/kepek/kia-ev5-e217-earth-teszt-autoaddikt-7-100x75.jpg)
![[TESZT] Kia EV6 GT‑Line S 84,0 kWh RWD – villany-crossoverrel Nagy-Britanniában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/UK-2025-kia-ev6-gt-line-s-test-autoaddikt-1-100x75.jpg)


