AutóAddikt Újdonságok Az európai vásárlók igényeire szabva született az új Kia Sportage

Az európai vásárlók igényeire szabva született az új Kia Sportage

A Kia Europe bemutatta az új Sportage európai változatát, mely arra született, hogy mércét állítson a teljes európai SUV szegmensben. Kifinomult és izmos vonalakba burkolt csúcstechnológiás utastere (benne a nagyméretű íves kijelzővel) a legmodernebb technológiákat és konnektivitási szolgáltatásokat vonultatja fel.

Az új szerkezeti alapokra épülő európai Sportage a Kia európai központú fejlesztési programjának eredményeként született meg, tengelytávját és valamennyi méretét kifejezetten a helyi vásárlók igényei, és a helyi közlekedési körülmények támasztotta követelmények alapján tervezték. E megközelítési mód alapján olyan SUV született, amely praktikumával és használati értékével tökéletesen illik az európai közegbe. A fejlesztések eredményeként a csomagtartó mérete jelentősen nagyobb, a fejtér és a lábtér pedig tágasabb a kifutó sorozaténál. A hátsó utasok lábhelye tágasságban kategóriaelső.

Az európai Sportage csúcstechnikás, alacsony károsanyag kibocsátású és takarékos hibrid hajtásláncokat is kínál, az akár a teljes napi közlekedési igény tisztán elektromos hajtású és így emissziómentes teljesítésére is képes plug-in hibrid modellváltozat (PHEV) pedig valódi újdonság az európai piacon. A legmodernebb műszaki tartalommal megszerkesztett, tiszta üzemű benzin- és dízelmotorok többféle teljesítményváltozatban szintén elérhetők, így valóban minden igényre és feladatra található megfelelő Sportage Európában.

A dinamikus, és kifejezetten az európai környezetbe illő vezetési élmény érdekében az új Sportage számos technológiai újdonságot is hordoz. Az elektronikus szabályozású felfüggesztés (ECS) új generációja a lengéscsillapítási karakterisztika valós idejű szabályozásával optimális komfortot és tökéletes biztonságot kínál minden forgalmi helyzetben, az új Terrain Mode pedig a menetképességeket fokozva garantálja a gyors és biztonságos előrejutást akár mély hóban, sárban, vagy homokban is, így a terepes kalandoknak sincs akadálya.

Az új Sportage aktív és passzív biztonság, valamint aktív vezetői asszisztens rendszerek terén is vezető szerepre tör, mindezeket a felszereléseket – a Kia elismert átfogó vezetéstámogató rendszereit összefogó ADAS-t is beleértve – a DriveWise foglalja keretbe.

Az új európai Sportage a még júliusban, egyik hosszú tengelytávú változatával bemutatott ötödik generáció modellcsaládjának integráns része.

“Ez az új Soprtage kifejezetten az európai igények alapján született. Fejlesztése során nem csak feszegettük a határokat, de új mércét is alkottunk az SUV kategóriában.” – mondta Jason Jeong, a Kia Europe elnöke. “Jövőbe mutató megjelenésével és utasterével az új Sportage egyszerre dinamikus és példamutatóan vezetőcentrikus, utasterében a legmodernebb technológiákat vonultatja fel.”

“Az újdonság elektromos hajtások terén szintén jól áll, hiszen gazdaságos és környezettudatos hibridként is elérhető. Hosszú, tisztán elektromos – és így teljesen emissziómentes – hatótávjával a Sportage plug-in hibrid kivitele is kiválóan példázza a Kia fenntartható mobilitás terjesztése iránti elkötelezettségét.”

Azonnali formai hatás Az új formaidentitás bátor és határozott formafilozófiai alapokra épül Az új Sportage hatásos megjelenése új formai határokat szab. A kifinomult karosszéria felületeit éles vonalak törik meg, ami kiegyenlíti a forma feszültségeit. Az izmos felületek a grafikai formákkal összekapcsolódva dinamikus és összeszedett megjelenést adnak az új modellnek.

A Kia idén bevezetett új formanyelve, az ‘Egyesült ellentétek’ képezi az új Sportage formavilágának alapját is, meghatározva megjelenésének és karakterének valamennyi aspektusát.

A gondolatébresztő és bátor filozófia öt alappillérre épül, ezek: az ‘Okkal élvezetes’, a ‘Fejlődés ereje’, az ‘Életteli technológia’, a ‘Boldogság feszültsége’, valamint a ’Természetesen bátor’. A felsorolás utolsó eleme alapvetően befolyásolta az új Sportage formai fejlesztési folyamatát. A tervezők természeti alapokon alkottak modern, bátor, érzelemmel teli és organikus formákat.

Elölnézetben a Sportage megjelenését a különösen részletgazdag fekete hűtőmaszk vonalai uralják, amelyek a teljes orron keresztülhúzódva vizuálisan is szélesítik a formát. A formák különleges hatást keltve rendezik össze az autó fő első látványelemeit. Az új maszk összeköti a jellegzetes tigrisorr vonalait az egyedi és feltűnő, bumeráng formájú, és az intelligens világítási rendszer részét képező mátrix LED fényszórókat is körülölelő futurisztikus, LED-es nappali menetfényekkel.

Az oldalvonalak a Sportage hagyományaihoz híven sportosak és feszesek, a kontrasztos formákat összefogó felületek pedig kifinomultak és tiszták.

Az új európai Sportage újdonsága, hogy karosszériája a sportos profilt kiemelő, és a dinamikus C-oszlopok formai hatását is fokozó kontrasztos, fekete tetőfényezéssel is megrendelhető. Mindez az övvonal hátrafelé emelkedő krómozott elemeivel kiegészítve tökéletes formai összhangot képez a hátsó légterelővel, amivel tovább fokozza a sportos hatást.

A megjelenés határozottságához komolyan hozzájárul az izmos formákból összeállított ferdehátú hátsó kialakítás is. A formáknak a hátsó világítótestek is részét képezik, olyan vizuális hatást keltve, minta finoman belekarcolták volna őket a lemezfelületbe. A keskeny hátsó fényeket vékony él köti össze, ami önmagában is szélesíti a hátsó megjelenést.

Felszereltségtől és kiviteltől függően az új Sportage 17, 18, vagy 19 colos könnyűfém keréktárcsákon gurul, amelyekhez hatféle forma, szín és felületi kialakítás válaszható.

High-tech utastér Finoman kidolgozott beltér, ahol a stílus és a technológia találkozik Az új Sportage utastere kifejezetten bátor és karakteres, ugyanakkor anyagai puhák, magas minőségűek és magas technológiai színvonalúak. A vezetőközpontú környezet a mai csúcsszintet képviseli, luxuskiegészítőkkel, kifinomult anyaghasználattal, és modern stílussal.

Az utastér központi eleme a látványos, részletgazdag kialakítású integrált, és az utastéren keresztülhúzódó íves kijelző érintőképernyővel, valamint a finoman kidolgozott szellőzőkkel.

A 12.3 colos érintőképernyő, és a fejlett, integrált kontroller a vezető és az utasok konnektivitásának, valamint a fedélzeti elektronikák működtetésének központja. A használat egyszerű, intuitív, a szintén 12.3 colos műszeregység a legmodernebb filmtranzisztoros, folyadékkristályos technológiát használja, így grafikája mindig pontos és éles. A tökéletes konnektivitás érdekében az új Sportage fedélzeti szoftverei és navigációs térképe online is frissíthető. Az európai Sportage használói a Kia Connect nevű applikáción keresztül távolról is elérhetik autójukat, s ezzel olyan fontos fedélzeti funkciókhoz is hozzáférhetnek, mint a Kia Live Services szolgáltatások, az online navigáció, a hangfelismerés, vagy a naptárszinkronizálás. Az applikáción keresztül az autó helyén kívül az is lekérdezhető, hogy a Sportage ajtajai és ablakai éppen zárva, vagy nyitva vannak-e.

A középkonzol kialakítása olyan, hogy mind az első utas, mind pedig a vezető egyszerűen elérhet valamennyi kezelőszervet és funkciót. A finom tapintású külön érintőgombok a sebességváltó mechanikus kapcsolat nélküli (shift-by-wire) kapcsolója mellett sorakoznak, a nagyteljesítményű, vezeték nélküli telefontöltő akár 15 W leadásra is képes.

Belső anyagai kivétel nélkül különösen magas színvonalúak és finom tapintásúak, miközben a válaszható dinamikus színek különleges vibrálást, energiát és lendületet adnak a térnek. A kényelmes első ülések könnyűszerkezetes felépítésűek és sportos kialakításúak.

Az európai Sportage utasterének tágas és praktikus kialakításában jelentős szerepe van a modell 2.680 mm-es tengelytávjának, 1.865 mm-es szélességének, 4.515 mm-es hosszának és 1.645 mm-es magasságának, hiszen csak így lehet egyszerre tágas a fej- és a lábtér, valamint megfelelően nagyméretű a csomagtartó. A lábtér, a hátsó üléssorban 996 mm hosszú, ugyanitt a fejtér mérete 998 mm. A csomagtartó VDA szabvány szerinti alaptérfogata 591 liter, a hátsó ülések 40:20:40 arányban előredönthetők, így a maximális méret 1.780 liter.

A tökéletes gondoskodik.

és körülölelő hangzásról a Harman Kardon premium sound

rendszere

Az új európai Sportage a modell dinamizmusát még jobban kifejező, még sportosabb megjelenéssel is megrendelhető: a GT-Line kivitel a végletekig kihasználja a formák adta lehetőségeket, látványos színekkel is feldobva a vonalakat. Az utastér színharmóniája a fekete és a fehér ellentétére épül, ez még élénkebbé teszi a formai hatásokat.

Fejlett hajtásláncok A hatékonyság és a teljesítmény az európai Sportage vérében van Az új Sportage széles hajtáslánc-választékában éppúgy megtalálhatók a modern és tiszta üzemű benzin- és dízelmotorok, mint a csúcstechnológiát képviselő hibrid rendszerek.

Az új Sportage műszaki alapjait már a kezdetektől úgy tervezték, hogy a legmodernebb villamosított hajtásláncok befogadására is alkalmas legyen, hiszen a cél eleve a piac egyik legjobb hatásfokú SUV modelljének megalkotása volt. Így a hibrid (HEV) és a plug-in hibrid (PHEV) változat is igazi, kompromisszummentes szabadidő-modellként születhetett meg.

Mindkét hibrid modellváltozat hajtásláncát úgy alkották meg a Kia fejlesztői, hogy azok elemei ne csökkentsék se az utastér, se pedig a csomagtér hasznos méretét. A hibrid kivitel akkumulátorát a hátsó ülések alá építik be, így a lábtér mérete ugyanakkora, mint a belső égésű hajtással szerelt modellekben. A plug-in hajtású Sportage nagyfeszültségű akkuja az utastér alatt, a két tengely között utazik, ezzel is hozzájárulva a tökéletes tömegeloszláshoz, valamint az utastér tágasságához, kényelméhez és praktikumához.

A plug-in hibrid Sportage motorterében a Kia sikeres, 1.6 literes T-GDI benzinese dolgozik, a hajtás állandó mágneses villanymotorja 66.9 kW-teljesítményű, a lítiumion-polimer szerkezetű akkumulátor kapacitása 13.8 kWh. A hajtás kombinált rendszerteljesítménye 265 lóerő, amiből 180 lóerő a benzinmotorból származik. Az akkucsomag elektronikus szabályozóegysége folyamatosan figyeli a telep teljesítményjellemzőit, áramerősségét és feszültségét, miközben a hibajelenségekre is ügyel. Az akkumulátor minden egyes elemi cellájának feszültségét és hőmérsékletét is állandóan ellenőrzi egy erre hivatott külön elektronika.

A hibrid Sportage-et szintén az 1.6 literes T-GDI erőforrás 180 lóerős változata mozgatja, itt a rendszer állandó mágneses szinkron villanymotorja 44.2 kW teljesítményű, a lítiumion-polimer akku kapacitása pedig 1.49 kWh. A kombinált rendszerteljesítmény 230 lóerő.

Az 1.6 literes T-GDI benzinmotor tiszta üzemű, és takarékos Hybrid 48V kivitelben is elérhető az új Sportage kínálatában, 150 vagy 180 lóerős változatban. A négyhengeres égési folyamatait optimalizálták, fejlesztették hűtőrendszerét, és csökkentették a súrlódási veszteségeit.

Már a piaci bevezetéstől elérhető lesz az új európai Sportage kínálatában a Kia magas hatásfokú, és tiszta működésű 1.6 literes dízelmotorja, 115 és 136 lóerős teljesítményváltozatban egyaránt. A szelektív redukciós katalizátorral (SCR) felszerelt erőforrás nitrogénoxid- és részecske-kibocsátása is minimális. A motor 136 lóerős változata Hybrid 48V kivitelben is készül, ez a hajtáslánc tovább csökkenti a Sportage emisszióját és fogyasztását.

Az 1.6 literes T-GDI motorhoz hétfokozatú duplakuplungos robotizált automata sebességváltó (7DCT) csatlakozik, de ez az erőforrás hatsebességes kézi erőátvitellel is elérhető. Az 1.6 literes dízelek (Hybrid 48V rendszerrel vagy nélküle) hatfokozatú intelligens kéziváltóval (iMT), vagy hétsebességes duplakuplungos automatával (DCT) kaphatók.

Valamennyi új európai Sportage a Kia alapjárati startstop rendszerével (ISG) készül. Az ISG automatikusan leállítja az alapjáraton feleslegesen járó motort, amivel tovább csökkenti a fogyasztást és a károsanyag kibocsátást. Az ISG a Kia iparági szinten is vezetőnek számító fejlett vezetőtámogató rendszerével (ADAS) is együtt használható, így a rendszer már előre képes kalkulálni azokkal a forgalmi szituációkkal (kereszteződések, lámpák, stoptáblák) amelyekben a motor leállítható. Ezzel kiszűrhetők a felesleges leállítások, és a vezető is nyomon követheti az ISG éppen aktuális működési állapotát.

Tökéletes biztonság mindig, minden környezetben Az európai Sportage új Terrain Mode-dal és elektronikus szabályozású felfüggesztéssel (ECS) is elérhető A márka új, N3 jelű padlólemezén az új Sportage arra született, hogy tökélyre vigye a prémium SUV jellemzőket.

A Sportage modellek története során most először itt jelenik meg az új Terrain Mode üzemmód, amely kifejezetten az aktív életet élő vevőket célozza meg; azokat, akik a szilárd burkolatú utak elhagyásától sem rettennek vissza. Ez a beállítás automatikusan módosítja a Sportage hajtáslánci beállításait, így az autó hóban, sárban és homokban is biztonságosan és dinamikusan halad.

A Terrain Mode-on kívül az új Sportage menetdinamika kapcsolójával további három üzemmód állítható be: Comfort, Eco és Sport. A vezető által kiválasztott beállítás a műszerfal nagyfelbontású digitális kijelzőjén is mindig megjelenik.

Az új műszaki alapok alapvetően befolyásolják az új Sportage menetdinamikai jellemzőit, kifinomult, stabil és kényelmes menettulajdonságokkal, valamint agilis és dinamikus vezethetőséggel felruházva az autót. A futóművet és a kormányzást is úgy állították be, hogy a vezető ezeket a tulajdonságokat a lehető legmesszebbmenőkig kihasználhassa.

Az új, elektronikus szabályozású és folyamatosan változó csillapítású felfüggesztés (ECS) kiváló komfortot és tökéletes biztonságot kínál minden forgalmi helyzetben, a szintén elektronikus szabályozású összkerékhajtás pedig mindig optimálisan osztja el a hajtóerőt az autó első és hátsó kerekei között. Ezzel nem csak az eljutás biztonsága nő meg jelentősen, de a menetdinamika is fokozódik.

DriveWise: élen jár a biztonságban Az új Sportage-ban a legmodernebb aktív és passzív biztonsági rendszerek is megjelennek A Sportage ötödik generációjának fejlesztése során a biztonság mindvégig kiemelt szempontként szerepelt, így az új sorozat kategóriájának egyik legbiztonságosabb tagja is egyben.

A látványos karosszéria lemezei alatt az új Sportage erős és könnyű szerkezetű, torziós merevsége kiemelkedően magas. A biztonsági rendszerek sorában a két első, a függöny- és az oldallégzsákok mellett az első ülések közötti központi légzsák is megtalálható.

A Kia házon belüli fejlesztésű, fejlett biztonsági rendszereit összefoglaló ADAS, – vagy más néven a DriveWise – segít a veszélyes forgalmi helyzetek kivédésében, miközben védi és óvja az utasokat és a többi közlekedőt is. A DriveWise ADAS csomag része a Kereszteződés asszisztenssel is kiegészített Ráfutásosütközés-elkerülő támogatás, amely kereszteződésekben, balra kanyarodáskor is védelmet kínál.

Az autópályán Vezetést támogató asszisztens (HDA) a sebességkorlátozásokhoz igazodva tartja a beállított sebességet és a távolságot is az előttünk haladótól, miközben az autó sávközépen tartásában is segít.

A Navigációalapú aktív sebességtartó automatika (NSCC) a navigációs rendszer valósidejű adatait is felhasználja a biztonságos sebesség tartásához autópályán, miközben a kanyarok előtt automatikusan csökkenti a sebességet, majd a kanyarok után önműködően visszaállítja azt a korábbi értékre. Az új európai Sportage modellekhez az intelligens sebességkorlátozás-asszisztens is elérhető. A rendszer figyelmezteti a vezetőt, ha túllépi a megengedett sebességet.

Ha a vezető sávváltási szándékát irányjelzéssel is megerősíti, az Aktívfékezés-funkcióval is kiegészített holttérfigyelő rendszer (BCA) bekapcsol, és amennyiben a holttérben járművet észlel, figyelmeztet. Ha a vezető erre nem reagál, a BCA a Sportage irányításába is beavatkozva kerüli el a balesetet. A BCA rendszere párhuzamos parkolásokkor szintén aktív, azaz ilyen esetekben is figyelmeztet a holttérből érkező járművekre. A Holttérfigyelő kamerarendszer (BVM) sávváltáskor képet közvetít az autó megfelelő oldali holtteréről közvetlenül a műszerfalra, a vezető látóterébe.

A Távirányítással kiegészített parkolósegéd (RSPA) a szűk helyekre való beállásoknál, és a parkolóhely elhagyásakor is segítséget nyújt: így a vezető az autóból kiszállva, távirányítással vezérelheti parkolását. A parkolási manővereket a Tolatókamera (RVM) és a Körbelátó kamerarendszer (SVM) is támogatja, valósidejű képet közvetítve a műszerfalra az autó környezetéről.

Digitális bemutató a Müncheni Autószalonon Az új, európai Sportage digitális bemutatón debütált, szeptember 1-jé a Kia médiacsatornáin, és élőben (a plug-in hibrid változattal együtt) a Müncheni Autószalonon lesz először látható. A szeptember 7-12. között nyitva tartó kiállítás látogatói az Odeonplatz-on, a Kia standján láthatják az újdonságot.