A BMW olaszországi leányvállalata egy páratlan kihívás kidolgozásával népszerűsíti tovább az új BMW X5 novemberre időzített piaci premierjét: az újdonságot a világ egyik legmostohább terepén, a Szahara ősi homokjában tették próbára, a monzai versenypálya legendás vonalvezetésén.
A látványos megmérettetés helyszínéül a Marokkó egyik legsivatagosabb területeként ismert Merzouga városát választották, ahol a bajor prémiumgyártó a homokdűnék és a sziklák között az 5 793 méter hosszú aszfaltcsík tökéletes mását építette fel. Minden kanyar, minden egyenes és minden sikán méterre pontosan megegyezik a monzai pálya vonalvezetésével, ahogyan az egyes ívek és visszafordítók sugarai és törésszögei is.
A mérnökökből, földmérőkből, technikusokból, munkásokból és pilótákból álló, több mint ötven fős csapat két teljes héten át dolgozott a sivatagban, hogy közösen kidolgozzák eme páratlan kihívás részleteit. A földmérők, mérnökök és építészek előkészületi munkálatai négy napig tartottak, majd négy erőgép és négy teherautó kilenc napon át összesen több mint 3 500 köbméter homokot és földet mozgatott meg.
Az új BMW X5 eközben keresztülszelte Európát, majd megérkezett az áthatolhatatlan marokkói sivatagba, hogy a homokdűnék és a sziklát között felépített monzai vonalvezetésen igazolja kvalitásait. Az újdonság egymás után gyűrte le a világ egyik legnépszerűbb versenypályájának Lesmos, Ascari és Parabolica elnevezésű kanyarkombinációit, a világ egyik legmostohább körülményei között bizonyítva a BMW X modellhez most először elérhető Off-Road csomag képességeit. Az új BMW X5 modellt a BMW Motorrad egyik kiválósága, egy BMW R 1250 GS enduro motorkerékpár fogadta Marokkóban, majd vezette el a kietlen sivatagban felépített versenypályához.
Az új BMW X5: Off-Road csomaggal az abszolút vezetési élményért
A világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő BMW X modellcsalád kategóriateremtő úttörője, a BMW X5 immáron negyedik nemzedékébe lép, miközben kisugárzása és korszerűsége tekintetében is túlszárnyalja elődjeit. Az új BMW X5 az autóipar legfejlettebb innovációs tárházával kecsegtet, az eddigi legmeggyőzőbb formában keltve életre az SAV (Sports Activity Vehicle) járműkategória kiemelkedő kvalitásait: a kikezdhetetlen terepjáró képesség és a hamisítatlan vezetési élmény egységét. Az újdonság – elődmodelljeihez hasonlóan – az Egyesült Államokban, a BMW spartanburgi gyárában lát napvilágot.
A kategóriateremtő SAV modell új nemzedékének karosszériajegyei a bajor luxusterepjáró biztonságos és stabil kisugárzását erősítik, az újdonság elődmodellt is meghaladó külső méretei pedig nem csupán a magabiztos megjelenéshez, de az irigylésre méltóan nagy utastérhez is hozzájárulnak. Az új BMW X5 a bajor prémiumgyártó SAV modelljeinek jellegzetes karosszériaarányait viseli, letisztult felületekkel és precíz vonalvezetéssel, amelyek együttesen még tovább fokozzák a nóvum masszív kiállását, biztonságát és fejedelmi méreteit. A részletekbe menően kidolgozott utasteret a modern megoldások és az exkluzív atmoszféra harmóniája járja át.
Az új BMW X5 vadonatúj fejlesztésű futómű-technológiája a modell terepjáró képességét, sportosságát és menetkomfortját egyaránt új szintre emeli. Az újdonság alapfelszereltségének a dinamikus lengéscsillapítás-szabályzás (DDC – Dynamic Damper Control) is része, miközben az aktív hátsókerék-kormányzással (Integral Active Steering, BMW X modellbe most először megrendelhető) és aktív borulásgátló rendszerrel felszerelt BMW M Professional adaptív futómű extrém agilis vezethetőséget és rendkívül dinamikus menettulajdonságokat garantál. Az első és a hátsó tengely légrugós futóműve a bajor prémiumgyártó végtelenül kényelmes utazásra vágyó ügyfeleinek igényeit is maradéktalanul kielégíti: a vezető egyetlen gombnyomással és a BMW Display Key okoskulcsról 80 milliméteres intervallumban változtathatja a modell hasmagasságát.
Az új BMW X5 egyik leginnovatívabb újítása az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Off-Road csomag, amely egy önálló gombon keresztül kínál fel négy különböző vezetési üzemmódot. Az eltérő beállítások aktiválásával a rendszer a modell hasmagasságát, a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás karakterisztikáját, a hajtáslánc gázreakcióját, a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó vezérlését és a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) közbeavatkozásának mértékét a homokos (xSand), a sziklás (xRocks), a murvás (xGravel) és a havas (xSnow) útfelület követelményei szerint hangolja át.