Németországban kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a sofőrök tisztában legyenek azzal, hogy milyen gyorsan mehetnek a téli és a négyévszakos abroncsokon.
Mindennek azért van jelentősége, mert a német autópályákon jelenleg nincs érvényben általános sebességkorlátozás, a 130 km/óra csak ajánlott értéknek tekinthető. A Közúti Forgalmi Engedélyezési Törvény bizonyos esetekben viszont előírja, hogy a vezető számára jól látható helyen matricát kell elhelyezni az abroncsok végsebességére vonatkozóan.
A matricára akkor van szükség, amikor a gépjármű végsebessége nagyobb, mint a rá felszerelt téli-, vagy három hegycsúcs-hópehely (3PMSF) szimbólummal ellátott négyévszakos gumiabroncsoké. Amennyiben a matrica felragasztását elmulasztja valaki, akkor a rendőrség 5 eurós, tehát átszámítva 1670 forintos bírsággal sújthatja. Ha azonban egy autós gyorsabban megy annál, mint amennyi a gumiabroncsainak a maximális sebessége, akkor 25 eurós, vagyis 8400 forintnak megfelelő büntetésben részesülhet.
A jármű végsebessége a német forgalmi engedély T-sorában található meg. A felszerelt gumiabroncs végsebességét pedig az oldalfalán lévő méretadatokból lehet kiolvasni. Ha például „T” betű áll a méret mögött (pl. 195/65R 15T), akkor az azt jelenti, hogy az abroncs végsebessége 190 km/óra, míg a „H” –betű azt jelenti, hogy a gumiabronccsal akár 210 km/órával is lehet haladni. A nagyobb sebességre tervezett abroncsokat V (240 km/óra), vagy W (270 km/óra) betűvel jelölik, míg a Q-val ellátott gumiabroncsok maximálisan 160 km/órával közlekedhetnek.





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)


































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


