AutóAddikt Magazin Lexus RX: e modell keltette életre a luxus SUV kategóriát

Lexus RX: e modell keltette életre a luxus SUV kategóriát

Az RX prémium crossover a Lexus 30 éves történetének egyik legfontosabb, és máig legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Az 1998-ban bemutatott eredeti RX egészen új dimenziót nyitott meg, hiszen luxuskivitelű, kényelmes és könnyen vezethető SUV volt, és a nagyvárosi környezetben is jól lehetett használni, ahol a hagyományos terepjárók nem igazán váltak be.

Nem csoda, hogy az autó azonnal sikert aratott, és új piaci szegmenst teremtett, amelyben mára szinte minden prémium márka képviselteti magát. Néhány hónapja bemutatkozott a modell legújabb generációja, amely minden korábbinál magasabbra teszi a mércét.

A Lexus több, mint két évtizeden át folyamatosan tökéletesítette az RX-et, ami rövid időn belül világszerte a márka legkelendőbb modellje lett: az autó összesített globális értékesítése mára elérte a 3 milliós darabszámot. Az RX fontosságát jól mutatja, hogy 2005-ös bevezetésekor az RX 400h lett a Lexus – és a világ – első öntöltő hibrid elektromos luxusautója. Futurisztikus, érzelmeket ébresztő dizájnjával és élvezetesebb vezethetőségével  a 2015-ben bemutatott negyedik generációs RX még inkább kitolta a luxus-SUV koncepció határait, ráadásul az autó 2018 óta már hétüléses változatban is kapható. A 2020-as RX most számos izgalmas formatervezési, műszaki és menetdinamikai újdonsággal lép színre, hiszen a Lexus most is arra törekedett, hogy túlszárnyalja vásárlói elvárásait.

“Az új modell fejlesztése során arra törekedtem, hogy megőrizzem és tovább gyarapítsam azokat a különleges értékeket, amelyeket csakis az RX nyújthat, és amelyek az első generáció óta jellemzők az autóra.”– fogalmaz Takeaki Kato főmérnök.

A főmérnök és csapata által bevezetett változások egy új stílus kialakulásához vezettek, amely továbbra is az RX erőteljes és sportos megjelenésére helyezi a hangsúlyt, miközben még elegánsabb elemekkel gazdagítja az autó karakterét, egységet sugalló, lendületes vonalvezetéssel kapcsolva össze az orr- és a farrészt. Elöl látványos újdonságot jelent a Lexus klasszikus hűtőrácsának új, L-hálómintázatú kialakítása, ami egyértelmű rokonságot mutat az UX városi crossover hűtőjével; a keskenyebb fényszórók; az első lökhárító lekerekített élei; valamint a küszöböt a hűtőráccsal összekötő vonal, ami az erő és stabilitás érzetét kelti. Hátul a sárvédőkbe beleolvadó lökhárító teremt még elegánsabb és erőteljesebb hatást. A tervezők több elemet is (például a világítótesteket, a fényvisszaverőket, az alsó védőlemezt és a kipufogóvégződéseket) egy vonalban helyeztek el, erősen kihangsúlyozva ezzel az autó szélességét és céltudatos kiállását. Az új LED kombinált hátsó lámpatest egy sor L-motívumot villant fel, amikor a féklámpák, a hátsó zárófények és az irányjelzők működnek.

Az utastérben az ember-gép interfész lelke egy új, 12,3 colos központi kijelző, ami érintőképernyőként is működik. Ehhez az új funkcióhoz a képernyőt előbbre kellett helyezni a középkonzolon, olyan pozícióba, ahol a vezető és az első utas egyaránt könnyen elérheti. A multimédia szolgáltatások emellett a Remote Touch Interface új változatával vagy hangutasításokkal is kezelhetők.

Az új RX zökkenőmentes okostelefon-integrációt kínál az Apple CarPlay és az Android Auto rendszereken keresztül, sőt az Apple Siri és a Google Assistant segítségével a készülékek hangvezérlés funkciója is használható.

Az RX L változat harmadik üléssora immár két pozícióba is beállítható (motorosan), így az itt utazók lábtere 95 mm-rel tágasabb lehet, ha a helyzet ezt kívánja. Az RX L második üléssorához akár különálló ülések (Captain Seats) is rendelhetők.

A menetdinamikai fejlesztések között fontos megemlíteni, hogy az új RX karosszériáját lézerhegesztéssel, kiegészítő ponthegesztésekkel és nagy szilárdságú ragasztással tették merevebbé. A futómű új, szilárdabb hátsó kanyarstabilizátort kapott, a kerékcsapágyak pedig erősebbek a korábbiaknál, ami eleve javítja a kormányzási pontosságot. A lengéscsillapítók súrlódásszabályzó rendszere tompítja az útfelszín apró egyenetlenségeiből adódó nagyfrekvenciás rezgéseket.  Az új RX-hez megrendelhető adaptív futómű mindegyik keréknél folyamatosan vezérli a lengéscsillapítás mértékét. Az autóban megjelenik az aktív kanyarodást segítő asszisztens is, ami automatikusan mérsékli az alulkormányzottságot, ha a vezető a kanyar közepén járva gázt ad. Az elektromos szervokormány újrahangolásával lineárisabbá vált a kormányérzet, és az autó kezesebben tartja a vezető által kijelölt ívet.

A Lexus Safety System + legújabb változata még magasabb szintű védelmet kínál, megelőzve a baleseteket, vagy csökkentve azok súlyosságát. Az ütközést megelőző biztonsági rendszer nappal és éjjel egyaránt képes érzékelni az autó előtt felbukkanó gyalogosokat, nappali világításnál pedig a kerékpárosokat is felismeri. Igazi világújdonság az új RX-hez megrendelhető BladeScanTM adaptív távfényvezérlő rendszer (AHS), amelynek gyorsan pörgő, penge alakú tükre a megfelelő helyre irányítja a LED fényszórók fénycsóváját. A rendszer pontosabb és mélyebb automatikus megvilágítást biztosít, aminek révén a vezető könnyebben megláthatja az út szélén haladó gyalogosokat – anélkül, hogy elvakítaná a többi közlekedőt vagy a szemből érkezőket.