AutóAddikt Autó-motorsport Előkelő helyen végzett a Hyundai Motorsport Spanyolországban

Előkelő helyen végzett a Hyundai Motorsport Spanyolországban

A Hyundai Motorsport csapat mindhárom pilótája remek időt futott, és miután az addig első helyen autózó Sébastien Ogier elbúcsúzni volt kénytelen a Power Stage-en, Dani Sordo megszerezte és meg is tartotta a harmadik helyet.

Dani Sordo mindvégig ütőképesen versenyzett Spanyolországban: rendszeresen az élmezőnyben autózva adott okot a hazai közönségnek a szurkolásra. Keményen megküzdött a dobogóért, és navigátorával, Marc Martíval együtt siker koronázta erőfeszítéseiket. Hayden Paddon és navigátora, John Kennard a hétvégi rali aszfaltos szakaszain szereztek értékes tapasztalatokat.

A páros a pénteki nyitószakaszon szakaszgyőzelmet aratott, és a végső elbírálásban a hatodik helyet szerezte meg.Thierry Neuville és navigátora, Nicolas Gilsoul összesített nyolcadik helyen zárták a ralit, a hétvége után összességében elégedettebben, magabiztosabban érezték magukat.

A Power Stage zárásakor az addigi kilencedik helyről előre léptek a nyolcadikra.   Idén Svédország és Szardínia után most immár harmadszor sikerült a Hyundai Motorsportnak az első háromban végeznie; az évben ez volt Dani Sordo első dobogós eredménye. A csapat jelenleg tartja harmadik helyét a bajnokságban, és az évad záró raliján minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy megkaparinthassák a második helyet. A 2015. évi FIA rali világbajnokság utolsó futamát, a walesi ralit Nagy-Britanniában rendezik meg, november 12-15. között.

„Nehezen indult a versenyünk, ám fokozatosan egyre inkább ráéreztünk az autóra, és ennek köszönhetően vasárnap javítani tudtunk” – mondta Thierry Neuville. „Szerencsére az autót jó állapotba tudtuk hozni, és a végén egy helyet javítva nyolcadikként zárni a versenyt. Még egyetlen forduló van hátra ebből az évadból, most arra törekszünk, hogy magabiztosan, jó eredményeket érhessünk el.”

„Összességében elégedett vagyok azzal, ahogy a hétvége alakult” – mondta Hayden Paddon. „Az első napon remekül kezdtünk a vegyes burkolaton, és a tavaly ilyenkori eredményünkhöz képest kézzel fogható javulást mutathattunk fel aszfalton. A vasárnapi teljesítményünk rendben volt, és az utolsó szakaszon bekövetkezett események után hatodikként zártuk a ralit. Mindent egybevéve nem volt rossz a hétvége, habár mindig volna min javítani. Most minden erőnkkel a walesi rali murvás szakaszaira készülünk, azzal a céllal, hogy a csapatot hozzásegítsük a konstruktőri bajnokság második helyezéséhez.”

„Rendkívül elégedett vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel” – mondta Dani Sordo. „Keményen megküzdöttünk a dobogós helyezésért, bár sokáig úgy tűnt, végül be kell érnünk a negyedik hellyel, ami azért még mindig nagyszerű eredmény lett volna. Persze soha nem jó érzés mások balszerencséje árán boldogulni, ám az, hogy a spanyol közönség előtt dobogóra állhattam, nagyszerű érzés! Tudtuk, hogy nehéz lesz bejutni az első három közé, de egy percig sem adtuk fel a küzdelmet, és a rali végeredménye is azt bizonyítja, hogy az utolsó percig nem lehetünk bizonyosak a végkifejletben. A bajnokság kimenetele szempontjából fontos pontokat szereztünk, és van mit ünnepelnünk a csapattal és a szurkolókkal. Öröm, hogy így készülhetünk a bajnokság utolsó futamára, amely döntő jelentőségű lesz, amint a Hyundai Motorsport megpróbálja megszerezni a második helyet a konstruktőri világbajnokságban.”

Ezzel az eredménnyel a Hyundai Motorsport továbbra is a harmadik helyen áll a konstruktőri világbajnokságban, mindössze négy ponttal lemaradva a második helytől, miközben az évadból már csak egy verseny: a november 12-15. között megrendezésre kerülő walesi rali van hátra.

A Hyundai Motorsport csapat megérdemelt dobogós helyezéssel zárta a Rally de Españát, miután a drámai Power Stage-en – a verseny utolsó szakaszán – a Hyundai Motorsport versenyzője, a spanyol Dani Sordo a harmadik helyre lépett előre.

HIRDETÉS
Előző cikkMazda RX-VISION: a márka bolygódugattyús koncepcióautója Tokióban
Következő cikkFord: vezetés közben is kapcsolatban családdal, barátokkal a Meople.Connector segítségével