A teljes egészében új Suzuki Vitara sorozatgyártásának megkezdésére Orbán Viktor magyar miniszterelnök adta meg a jelet, méghozzá az autó hivatalos beindításával.
Mellette, az utasülésen a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Osamu Suzuki ült, a rövid út közben ő mutatta be a miniszterelnöknek a Vitara egyedi jellemzőit. Orbán Viktor immár negyedik alkalommal vett részt gyártásindító ünnepségen a Suzukinál: ő volt az első sofőrje a Wagon R+ modellnek 2000-ben, a harmadik generációs Swiftnek 2010-ben és az SX4 S-CROSS modellnek is, 2013-ban.
A Vitara elnevezés az életet jelentő szóból származik, és a tulajdonos tevékeny életstílusára utal. A modell fejlesztése a „Grab your field” (Tiéd a tér) elképzelés jegyében zajlott: a vásárlónak lehetősége van autója személyre szabására, arra, hogy járművét a neki – és életstílusának – leginkább megfelelő társsá tegye. A Vitara a Suzuki szabadidő-autók legújabb ékessége; a márka modelltörténetében új korszak kezdetét jelzi. Fejlesztéséhez, ami több mint négy évet vett igénybe, felhasználták a korábbi Vitarák nemes hagyományait, de a kocsit teljesen új alapokon, eredeti tulajdonságokkal építették föl.
A Suzuki Vitara magában hordozza mindazokat a jellemzőket, amelyek korábban már sikert arattak: ilyen a gazdaságos üzemanyag-felhasználás, amit a jármű tömegének csökkentésével értek el, a mechanikai energiaveszteség mérséklése, az aerodinamikai szempontok szerint optimalizált forma és az automatikus motorleállító–motorindító rendszer. Az új Vitara új szolgáltatásokat is kínál, például radaros féktámogató rendszert (RBS) és adaptív sebességtartót (ACC). A Magyar Suzuki 70 ezer Vitarát tervez előállítani a gyártás első évében; ehhez 74 magyar beszállító szolgáltatásait veszi igénybe. A magyar kis- és középvállalatok számára kínált lehetőséggel a vállalat tevékenysége példaértékű az országban működő gyártók között az autóiparban.
Az új Suzuki Vitara-t a Magyar Suzuki nemcsak Európába, hanem számos új piacra is szállítani fogja. Az export célországainak és célterületeinek száma már most is meghaladja a hetvenet, ami a társaság jelentőségének további növekedését jelzi a Suzuki globális stratégiai térképén. A tervek szerint a Magyar Suzuki exportcélországainak száma három éven belül eléri a százat.
Az új Suzuki Vitara mostantól Magyarországon és az európai márkakereskedésekben is kapható.
Alapítása óta a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében több mint 2,5 millió jármű gördült le a gyártószalagról, amivel a vállalat jelentősen túlszárnyalta a Suzuki Motor Corporation által eredetileg tervezett évi 50 ezres darabszámot. A Magyar Suzuki 2015-ben körülbelül 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.
Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony, Canon, Camera Kft. Utómunka hardver: Acer, ASUS





![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-180x135.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-180x135.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-180x135.jpg)






































![[TESZT] Ford Explorer EV Premium Extended Range – kiadós, remek teszthét Angliában](https://www.autoaddikt.hu/kepek/ford-explorer-ev-uk-anglia-teszt-autoaddikt-38-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Grande Panda 1.2 110LE 48V MHEV LaPrima – stílusos városi kényelem](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-grande-panda-1-2-mhev-teszt-autoaddikt-4-100x75.jpg)
![[TESZT] Jeep Grand Cherokee 2.0 4xe PHEV Summit Reserve – az egyik legikonikusabb amerikai Európának](https://www.autoaddikt.hu/kepek/jeep-grand-cherokee-2-0-4xe-phev-summit-reserve-teszt-autoaddikt-24-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat Scudo 2.0 Mjet 180 LE AT8 L2 Crew Cab – szállításra, és 6 személy utazásához is kiváló](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-scudo-2-0-mjet-crew-cab-teszt-16-100x75.jpg)
![[TESZT] Fiat 600 Hybrid 1.2 100LE 48V MHEV LaPrima – frissesség, üdeség, Olaszország](https://www.autoaddikt.hu/kepek/fiat-600-mhev-hyvrid-laprima-teszt-autoaddikt-2-100x75.jpg)


