AutóAddikt Autóteszt Kia Kia Soul 1.6 CRDi EX teszt

Kia Soul 1.6 CRDi EX teszt

2008-ban mutatkozott be a nagyközönségnek a Kia Soul: az elsődleges koncepció nem titkoltan az volt, hogy a dél-koreai gyártó valami olyasféle, alapjaiban formabontó koncepcióval rukkoljon elő, amilyen még nem volt – legalábbis a Kia berkein belül.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_001

Így aztán a Kia USA-béli (Irvine, Kalifornia)teamjének 2005 óta oszlopos tagja, Mike Torpey fejéből kipattant ötlet alapján született meg a Kia Soul alapötlete.

Az első generáció egészen tavalyig, azaz 2013-ig volt gyártásban, majd a márka vezetői úgy látták jónak, hogy egy jelentős facelifttel megfejelve újuljon meg a kompakt MPV jellegű kisautó. Ami persze nem is olyan kicsi, hiszen jóval túlmutatnak a paraméterek a szegmensen belül megszokottól, épp ezért nem is véletlen az egyterű jelleg definiálása az előző sorokban.

Ideje volt a váltásnak

Még az év első felében mutatta be a Kia magyarországi képviselete a kívül és belül is jelentősen megújult Kia Soul-t, az eseményhez remekül illő, vízparti környezetben. Nézzük közelebbről az autó mérvadó tulajdonságait, részleteit legfrissebb autótesztünkben.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_002

Nyilvánvalóan formabontó, minden elemében – legtöbbünk számára ezt jelentheti önmaga a Kia Soul, mint fogalom. Nem túlzás ezt állítani, ugyanis a leginkább Japánban és a távol-keleti régiókban népszerű kocka fazon stílusosan megadja a Soul alaphangulatát, mókássá és szerethetőnek is teszi egyben már első blikkre is; a hatalmasra rajzolt frontrész hűtőmaszkja, az elhúzott ívelést kapott mellső lámpatestek mind vidámságot és dinamizmust sugallnak. Érdekes egyébként, hogy hiába a már-már túlzó homlokfelület, a Kia Soul CW értéke remek, s ez a fogyasztás alakulásából is kitűnt már az első kilométerek megtétele után.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_004

Méreteit tekintve a Kia Soul egyértelműen a kompakt kategóriát célozza, 4140 milliméter hossza inkább rövidnek mondható, viszont az 1831 milliméteres szélesség kicsit több, mint ahogyan azt megszokhattuk a szegmensen belül. Ugyanakkor az 1605 milliméteres magasság máris arra enged következtetni, hogy a felfelé növelt beltér ténylegesen tágas helyet biztosít a benn ülőknek, ami valójában igaz is gyakorlatban, kiváltképp, ha a hátsó fejtér optimális mivoltáról szól a fáma.

Formaiság, egyediség

Magassága dominál az oldal perspektívából szemlélve is: ez nem baj, sőt – a Kia Soul elsődleges külcsín-centrikus tulajdonsága a formavilág. A kihangsúlyozott szélvédővonal jól érzékelhetően magasabbra lett húzva, mint a C oszlop mögötti hátsó, ötödik ajtó vonulata, az EX felszereltséghez társított kettős színkombináció remekbeszabottan emeli ki a tető már-már gyermeki ártatlanságot megszemélyesítő külalakját, remekül harmonizálva a C oszlopra applikált helyzetjelzők sziluettjével.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_014

Melyek egyébként szigorúan LED alapúak (akárcsak a fényszórók nappali menetfény-csíkjai is), ezek kivételes – már ha fokozható még – hangulategyüttest varázsolnak a Kia Soul alá és mögé, főként az éjszakai órákban érkező különlegességként. Jó tehát, ha egy ilyen jármű mögött vezetünk, kellemes a szemnek.

Igényes lett a beltér: sok kritika érte az elődöt

Sajnos sok irányból érkeztek ellenérzések az első generációs Kia Soul-nál, amint a beltérről esett szó. Nos, a 2014-es modellben sikerült szinte minden olyan elementáris problémát kiküszöbölni, amely egyértelműen a silány minőség felé ívelt: bár a néhol alkalmazott kopogós műanyagok megmaradtak, a lakkozott jellegű felületek még mindig hajlamosak a karcolódásra, de már korántsem annyira, mint annakelőtte. A kormánykerék tapintása szintén jó anyagminőséget sejtet, ergonómiailag sem rossz, de azért még van hová fejlődni.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_007

A keresztküllőkre integrált kezelőegységek kellemesen érhetők el, rövid idő elegendő az opciók elsajátításához, de ez így van a középkonzoli részletek esetében is. Az infotainment a mai elvárások szerint hozza formáját, a megfelelően nagyra tervezett érintőkijelző minden alapvető és fontos információt közvetít, a funkciók is elegendőek ahhoz, hogy komfortos utazást eszközöljünk, akár hosszabb távra is. Ehhez mindenképp kiemelt társként kell tekintenünk az ülésekre, azok kialakítására. Bár az első fotelek nem tartalmaztak comb- és deréktámaszt a tesztelt modellben, ezzel együtt kijelenthető, hogy megfelelő hosszúságú ülőlapjaik, kellően tartó és egyben szélesre méretezett hátlapjaik garantálják az úti komfortot. Persze nyilvánvaló, hogy több ezer kilométeres utazásokhoz nem javallott, pontosan ugyanúgy, ahogyan szinte egyetlen autó sem, de az egyértelmű, hogy a közeli országokba tervezett kirándulásokhoz nagy

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_010
Mivel a hátsó traktus is kifejezetten tágas, ezért a jól bevált és egyben unalomig ismételt séma szerint predesztináljuk két átlagos testalkatú felnőttre a kapacitást. Így még elfogadható a kényelem, azért megspékelhetjük egy 8 éves forma gyerekkel is a felhozatalt, mondjuk középre gondolva, a két utas közé – kivitelezhető gyakorlatban is, szinte kompromisszumok nélkül az elvárás. A tesztelt Kia Soul-ban alkalmazott üléskárpitozás pedig kifejezetten előnyös az erőteljesebb igénybevétel kapcsán, a pár ezer kilométert futott autónál nem tapasztaltunk szakadást, vagy épp kopásra, bolyhosodásra való hajlamot.

Lehetne nagyobb, de nem jelent konkrét hátrányt

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_005Alaphangon kicsi a csomagtér, ezt sajnos nem lehet, és nem is kell szépíteni: 354 liter kapacitással bír. Ez egyébként még átlagosnak is mondható, mondjuk egy kategóriával visszafelé rangsorolva, itt viszont nem hiába említettük az MPV jelleget – hiányérzetünk lehet. A csomagtér padlózata alatt rekeszek is kialakításra kerültek, ide nagyszerűen rendszerezhetjük apróbb holmijainkat, minden olyan jellegű, utazáshoz nélkülözhetetlen (?) tárgyat, amit valami miatt nem pakolunk el a táskák mélyére. A rakfelület egyébként 1367 literig, azaz majdnem 1.5 köbméterig bővíthető a 60:40 arányban osztott hátsó üléspad előrehajtásával.

Profiljához egyértelműen a dízel illik. Ezért is kapható jelenleg csak ezzel az egységgel

1.6 literes, soros 4 hengeres turbódízel dolgozott a tesztelésre befogott Kia Soul motorházteteje alatt, 128 mozgósítható lóerővel (@4000 RPM), 260 Newtonméter (@1900 RPM) forgatónyomatékkal. Bár a 128 lóerő kecsegtetőnek is tűnhet első pillantásra, a viszonylag testes, 1383 kilogramm száraz súly máris befolyásoló tényezőként hathat – és hat is.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_013

A gázolajos aggregát hidegen, az üzemi hőmérséklet eléréséig hangos, kopogós, nyomatéktartalék szinte nincs is, majd 90 fok felé haladva halkabb és bársonyosabb lesz a tónus, és némileg energikusabbnak is hat a hajtáslánc viselkedése. A viszonylag alacsony fordulatszámon érkező nyomatékküszöb ellenére fulladékony a Kia Soul 1.6 literes CRDi-je, emelkedőn indulásnál, vagy álló helyzetből történő intenzívebb kigyorsításnál ügyelnünk kell erre. A mellékelt hatfokozatú manuális kéziváltó jelenléte nagy ajándék, a motor karakterisztikájának megfelelően jól eltalált az áttételezés, az ötödik és hatodik fokozat nagyszerű utazóprofilt ad a felhasználónak.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_006Nem teljesíti sajnos a Kia Soul sem a gyárilag megadott fogyasztási értékeket – a városi 6.1 liter/100 kilométer helyett a tesztautó máris 6.9 litert produkált, míg az országúti 4.4 liter/100 kilométer helyett kereken 5 liter jött ki. Az autópályázás most kimaradt, számításaink szerint 6-6.5 liter az optimális ilyen átlagok mellett, így a hatótáv viszont csökken, figyelembe véve az üzemanyagtank 54 literes kapacitását.

Vezethetőség szempontjából semlegesnek mondható a Kia Soul, bár a kormányzás direkt, de néhol túlzottan is annak érződött a próbahét során. A kormányoszlop mélységében is állítható, ez növeli a felhasználói élményt, az első ülések (vezetőoldali) tág határok közt mozgatható, emelhető illetve süllyeszthető. A kilátás rendkívül jó, a magas üléspozíciónak és a vékonyra rajzolt A és B oszlopoknak, valamint a nagy oldaltükör-felületeknek köszönhetően. A rugózás viszont kemény, főként a hátul utazóknak okozhat néhány kellemetlen percet, amikor is kátyús, hepehupás útszakaszokon kell végighajtani az autóval.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_012

Nézzük a Kia Soul árazását. Jelenleg az autó kizárólag egyetlen 1.6 literes GDI benzinmotorral (132 lóerő) és 1.6 literes CRDI dízelmotorral (128 lóerő) szerelten kapható, LX, illetve EX felszereltségi csomagokban. A belépő szintű benzines LX aktuális listaára 3 899 000 forint, míg a szintén LX pakkos dízel 5 444 000 forintért kelleti magát a kereskedésekben. Ha az EX felszereltségi szint lenne szimpatikusabb, úgy a benzines 4 629 000, míg a dízel 5 529 000 forintba kerül.

kia_soul_1_6_crdi_autoaddikt_003

2014 Kia Soul 1.6 CRDi specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1582 cm3

Maximális teljesítmény: 128 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 260 Nm @ 1900 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatsebességes manuális váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4140 mm

Szélesség: 1831 mm

Magasság: 1605 mm

Tengelytáv: 2570 mm

Első gumik mérete: 185/55 R16

Hátsó gumik mérete: 185/55 R16

Tömeg, üresen: 1383 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 537 kg, 1410 kg

Csomagtartó mérete: 354 liter, bővíthető 1367 literig

Üzemanyagtartály mérete: 54 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.2 s (saját, mért eredmény: 10.8 s)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.9 l/100 km

Országúti: 5.0 l/100 km

Vegyes: 6.2 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.1 l/100km

Országúti: 4.4 l/100km

Vegyes: 5.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 132 g/km

Még több információ a Kia magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston TechnologyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, MSI