Főoldal Blog Oldal: 125

Nissan JUKE Rally Tribute Concept: az ikonikus 240Z Kelet-afrikai Rally győzelmének ötvendeik évfordulója

Az ikonikus Nissan 240Z Kelet-afrikai Rally-győzelmének az 50. évfordulójáról való megemlékezésképpen a Nissan tervrajzot adott ki, melyen látszik, hogy milyen lenne egy kortárs rallyautó a Nissan Jukera építve.

A Nissan JUKE Rally Tribute Concept képeinek publikálása egybeesik a legendás Safari Rally Kenya első napjának időpontjával.

Az utcai JUKE ideális kiindulópont a JUKE Rally Tribute Concept kialakításához robosztus és megemelt felfüggesztésének köszönhetően. A rövid első és hátsó túlnyúlások kiváló terepképességekkel, agilitással és fordulékonysággal ruházzák fel az autót. 

A megnagyobbított kerékíveknek köszönhetően, melyek egyedileg készített off-road kerekeknek adnak helyet az autó megjelenése még impozánsabb, míg a tetőn és motorházon található addicionális fényszórók a JUKE Rally Tribute Concept terep-autó jellegét emelik ki.

A JUKE Rally Tribute Concept fekete motorháza és kerekei az 1971-es, Kelet-afrikai Rally-n versenyző 240Z előtt tisztelegnek. Ugyanezek a jellemvonások inspirálták a 2015-ös Frankfurt Motor Show-n debütáló Gripz koncepció autót is, mely a 2019-es utcai JUKE dizájnjának szolgáltatott alapot.

A Nissan termékkínálatának elektromosítására vonatkozó kötelezettségvállalásának részeként a JUKE Rally Tribute Concept egy elektromos-hibrid hajtásláncot kapott, mely nagyobb hatékonyságot és azonnali extra nyomatékot biztosít teljesítményének fokozása érdekében.

Coralie Musy, Márka és Ügyfélélmény alelnök, Nissan Automotive Europe, nyilatkozta: „A JUKE Rally Tribute Concept a Nissan örökségnek egy történelmi pillanatát ünnepli a legendás 240Z 1971-es Kelet-afrikai Rally győzelmével. A győzelem ünneplésén kívül rávilágít a Nissan Crossovereket illető úttörő történelmére, látványos dizájnjára és elektromos hajtásláncára. Örömünkre szolgál, hogy ennek a kiemelkedő eredménynek az 50. évfordulóját ilyen szemet gyönyörködtető képekkel ünnepelhetjük.

A Nissan történelmének jelenleg is egy izgalmas fejezetét írja, hiszen éppen Crossover kínálatunk megújításával foglalkozunk Európában. Az első generációs, ikonikus és úttörő JUKE utódja 2019 végén került bemutatásra és kiemelkedően népszerű a vásárlók körében. Az újonnan elektromosított zászlóshajó Qashqai harmadik generációját is most indítottuk útjára Európában, az X-Trail illetve az Airya Crossoverek pedig jövő évben érkeznek.” – jegyezte meg Coralie.

A legendás 240Z-t 1971-es Kelet-afrikai Rally-győzelme alkalmával Edgar Hermann vezette Hans Schüller navigátor segítségével. A rally valóban egy nagy visszhangot okozó siker volt a márka számára a 240Z második és hetedik pozíciójával. Az eredmény továbbá a márka második egymást követő rallygyőzelme volt.

Az ültetett 240Z-t egy 2.4 literes, soros, hathengeres, 210 lóerőt produkáló motor hajtotta, mely az erőt a hátsókerekre irányította. Az autót 2013-ban rekonstruálták és a Nissan örökség gyűjtemény részévé vált, mely Zamában, a Nissan globális központjához közel található Japán Kanagawa tartományában.

Ezért kínálja a Toyota a részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok széles tárházát

A  világ legnagyobb, egyben legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a világszintű és magyarországi újautó értékesítéseket vezető, és a piac legszélesebb részben vagy teljesen elektromos modellkínálatát jegyző Toyota szemben több versenytársával nem kötelezte el magát egyetlen zöld hajtáslánc mellett.

Miközben a vállalat világszintű értékesítéseinek mintegy egyötödét, európai és magyarországi eladásainak már több, mint felét teszik ki a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos rendszerével hajtott autók, és a japán autógyártó jegyzi a világ legfejlettebb plug-in hibrid elektromos hajtását is, a Toyota kínálja a világ leghatékonyabb hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtását is, hamarosan pedig áttörést ígér az akkumulátoros elektromos meghajtást a várakozások szerint forradalmasító szilárdtest akkumulátorok területén is. Arról, hogy milyen előnyöket kínál a vállalat és a felhasználók számára ez a teljes körű a teljes körű hajtáslánc-kínálat, a Toyota legfőbb technológiai vezetője,  a vállalat technológiai fejlesztésekért és elektrifikációért felelős igazgatója, Masahiko Maeda mesél. 

Az autózásból származó széndioxid-kibocsátás csökkentése érdekében néhány gyártó úgy határozott, minden erőforrását a tisztán elektromos hajtású modellek fejlesztésére összpontosítja, amelyek működése lokálisan természetesen a legtisztább, hiszen az ilyen járművek közvetlenül nem bocsátanak szennyezőanyagokat a levegőbe. A Toyota ezzel szemben a jóval teljesebb, átfogó megközelítést választotta, így fejlesztései során más hajtásmódokra, az öntöltő hibrid elektromos autókra, a plug-in hibrid elektromos autókra, a hidrogén üzemanyagcellás elektromos modellekre, és természetesen ezek mellett az akkumulátoros elektromos hajtások fejlesztésére is koncentrál. Mindezeken túl az új területek fejlesztése is fontos a márka számára, ilyen például a hidrogénhajtású belső égésű erőforrások területe, egy ilyen hajtású Toyota modell éppen a közelmúltban teljesített sikerrel egy 24 órás megbízhatósági futamot.

„A Toyota az elektrifikált hajtásláncok teljes palettáját kutatja és fejleszti.  Toyoda elnök úr szerint a végső szó mindig a vásárlóé. Úgy hiszem, a Toyota sikerei immár hagyományosan a vásárlókkal való jó kapcsolatra épülnek. Amikor azt halljuk: „stratégia”, mindig arra gondolunk, hogy az valamiféle határozottan kijelölt irány, valójában azonban a fő cél mindig a vásárló elégedettsége és a vevői igényeknek való megfelelés. Ennek megfelelően a Toyota kínálata hajtáslánci szempontokból is teljes. Úgy gondolom, ez a megközelítés a széndioxid-semlegesség felé vezető út szempontjából is fontos, hiszen autóink széndioxid-kibocsátása fejlesztéseink eredményeként folyamatosan csökken. Az akkumulátoros elektromos hajtások óriási figyelmet kapnak mostanság, akkorát, hogy úgy tűnhet, ez az egyetlen megfelelő fejlesztési irány. Vásárlóink igényeit megvizsgálva azonban kiderül, hogy bár néhányan akkumulátoros elektromos autókra vágynak, sokaknak az ilyen járművek használata, a technológia kiforratlansága miatt ma még nem elég kényelmes.” – fogalmaz Maeda.

„Már csak vásárlóinkkal való hagyományosan jó kapcsolataink okán is, nekünk arra kell figyelnünk, mit akarnak, mit várnak el tőlünk ők. Ennek alapján a Toyota akkor is teljes palettát kínál majd, amikor a tisztán elektromos hajtások alkalmazása bizonyos területeken már elkerülhetetlen lesz. Abban hiszünk, hogy választási lehetőséget kell kínálnunk, hiszen az akkumulátoros elektromos modelleken kívül vevőink a hibridek, a plug-in hibridek, az üzemanyagcellás modellek és a hidrogénhajtású belsőégésű motorok iránt is komoly érdeklődést mutatnak. A környezetbarát modellek csak akkor érik el a tőlük elvárt környezeti hatásokat, ha megfelelően nagy számban futnak az utakon. A Toyota már az első nagysorozatú hibrid, a Prius első sorozatának 1997-es bemutatása óta ezzel a hozzáállással fejleszti járműveit. Valójában teljesen mindegy, mennyire jótékonyan is hat a környezetre egy-egy autó, hiszen ha a vásárlók nem veszik meg őket, környezeti hatásuk valójában egyenlő a nullával. Ahhoz, hogy elég sokan válasszanak egy-egy típust, annak praktikusan használhatónak, kényelmesnek és elérhető árúnak is kell lennie.” – mutat rá a Toyota elsőszámú technológiai vezetője.

„A Toyota-vásárlók rétege világszerte sokszínű és széles. A májusi, pénzügyi, gazdasági eredményeket taglaló összejövetelen Maeda úr is elmondta, hogy a Toyota járműveit sokféle körülmények közepette, sokféle módon használják világszerte. Vannak, akiknek fontos például, hogy akár 4,5 tonnás utánfutót is vontathassanak, ilyesmire mondjuk Japánban egyáltalán nincs igény. A vásárlói igények az autó használatának módjától és körülményeitől függenek, miközben a járművekre vonatkozó előírások is változóak világszerte. A Toyota megközelítésének lényege annak elfogadása, hogy az igények nagyon különbözőek, és ennek megfelelően gazdaságos és jól használható járművek egész palettáját kínálja vevőinek.” – folytatja Maeda.

A Toyota Gyártási Rendszer a hatékony fejlesztés kulcsa

A széleskörű elektrifikációról szóló válasza után Maeda úr arra is kitért, hogyan tartható fent a kutatás-fejlesztés hatékonysága az egyre komolyabb kihívások közepette.

„Ez a fajta széleskörű és átfogó fejlesztés nagyon erőforrás-igényes, ezért úgy gondolom, fejlesztési alapegységeink méretét a lehető legkisebbre kell alakítanunk. Ehhez a digitalizáció és a Toyota Gyártási Rendszer különösen fontos segédeszköz. Termékfejlesztési folyamatainkban rengeteg fejlesztőmérnök vesz részt, így az információ is sokféle módon, sok irányban áramlik. A Toyota Gyártási Rendszer kiválóan alkalmas az ilyen folyamatok megszervezésére is. A rendezett információáramlás annak megértését is segíti, hol és hogyan segítheti a digitalizáció a folyamatok hatékonyságának növelését. Tavaly maga Toyoda elnök úr bátorította az irodákban dolgozó fejlesztő kollégákat a rendszer megismerésére, és arra, hogy a rendszert ne csak a termelésben, hanem már a fejlesztésben is alkalmazzák. Így a Toyota Gyártási Rendszer szellemisége immár nem csak a gyártósorokon érvényesül, alkalmazásával és a digitalizáció révén minden egyes fejlesztési folyamat egyszerűbbé tehető. A digitalizáció teszi lehetővé a fejlett számítógépes szimulációk alkalmazását is. Az ilyen szimulációs ciklusok számának növelésével számos fejlesztési alaplépés összevonható. A fejlesztési alapegységeket ilyen módon zsugorítva már jelentősen egyszerűbb a teljes elektrifikált kínálat előállítása, amely egyre közelebb visz bennünket teljes karbonsemlegességhez.” – mutat rá Maeda.

Még a Toyota sok dolgozója is úgy gondolja, hogy a Toyota Gyártási Rendszer használata csak a gyártásban fontos. Tavaly óta azonban, egy kezdeményezés eredményeként a rendszer immár a termeléssel közvetlenül összefüggésbe nem hozható munkaterületeken is terjed.  A gazdasági eredményekkel foglalkozó korábbi összejövetelen Maeda azt is kifejtette, hogy a Toyota sikeresen, a korábbi Toyota modellekhez képest 30 százalékkal csökkentette Subaruval közös, tisztán elektromos hajtású,“bZ4X” nevű modelljének gyártás-előkészítési idejét, és a következő hasonló szerkezetű modelleknél további 10 százalékos csökkentés a cél.

“A gyártás-előkészítés idejének lerövidítése egyben azt is jelenti, hogy a fejlesztés kevésbé forrásigényes, és kevesebb fix költséggel is jár. Ezzel a módszerrel akkor is rugalmas maradhat a fejlesztési folyamat, ha gyorsan és drasztikusan változó fogyasztói igényekhez, vagy szabályozói környezethez kell igazodnunk.” – árulja el Maeda. 

A Toyota által évek alatt kifejlesztett és tökéletesített Toyota Gyártási Rendszer tehát kulcsfontosságú a jövő fejlesztései szempontjából is. A folyamatos fejlesztés révén a márka fokozatosan, több megközelítési mód egyidejű használatával jut egyre közelebb a széndioxid-kibocsátás nélküli működéshez.

Ezek a leginkább problémamentes fiatal használt autók 2021-ben

A brit What Car? autós magazin megvizsgálta, hogy az egyes típusok milyen arányban mennek át fennakadás nélkül első műszaki vizsgájukon. Azt gondolnánk, ez nem kihívás, de micsoda tévedés: vannak autók, amelyek már háromévesen nagy százalékban cserben hagyják gazdájukat.

Nagy-Britanniában a vásárlástól számított 36 hónap leteltével esedékes a személygépkocsik első műszaki vizsgája, avagy ahogy a szigetországban nevezik: a MOT vizsga (az elnevezés a Ministry of Transport betűszava, és bár ma már máshogy hívják a közlekedésért felelős minisztériumot, a név rajta ragadt a vizsgálaton).

Ahogy a világon mindenütt, a műszaki vizsga nem csupán a konstrukció megbízhatóságára, tartósságára világít rá, de arra is, hogy az adott autót milyen gondosan tartották karban. Ez jelentős egyéni eltéréseket eredményezhet, a brit What Car? magazin azonban 745 ezer (azaz közel háromnegyed millió) anonim MOT-vizsgálat eredményét vizsgálta meg és elemezte ki, így arról is képet kaphatott, hogy egyes márkák tulajdonosai jellemzően mennyire törődnek autójukkal – típusonként átlagosan 1157 egyedi gépkocsi eredményeihez fértek hozzá.

A szaklap a hatalmas adathalmaz alapján összeállította az 50 legsikeresebben teljesítő típus, illetve a 10 leggyakrabban pótvizsgára utasított modell listáját. Az előbbiek között a leggyengébben teljesítő modell is 88 százalékos biztonsággal teljesítette az elvárásokat, ugyanakkor a bukásgyanús típusok közül volt, amelynél ez az arány alig haladta meg a 70 százalékot.

A Top 50- es lista élmezőnyében, a tíz legjobban teljesítő modell között két Lexus, az RX aktuális generációja, valamint az első szériás NX szerepel. Az előbbi a kilencedik a rangsorban, átlagosan 91,95 százalékos magabiztossággal suhant át a vizsgákon, míg az NX épp csak lemaradt a dobogóról: 93,82 százalékos sikeraránya a negyedik helyre volt elég. Ezzel egyébként a 2014-től gyártott Lexus NX a legjobban teljesítő japán személyautó. Ráadásul a vizsgáztatott NX-ek futásteljesítménye a legnagyobb volt az élbolyban, így még csak azt sem mondhatjuk, hogy kímélő életmódjuknak köszönhetik jó kondíciójukat.

Első MOT teszt sikeres teljesítési aránya (%)

Modellsikeres teljesítés aránya (%)Átlagos futásteljesítmény (km)
1. Hyundai Ioniq (2017-)96,18%36 540
2. BMW i8 (2014-2020)95,97%34 976
3. Porsche Boxster (2012-2016)94,10%35 789
4. Lexus NX (2014-)93,82%52 153
5. Porsche 911 (2012-2019)93,72%32 959
6. Porsche Cayman (2013-2016)92,94%37 367
7. Porsche Macan (2014-)92,91%51 953
8. Mazda MX-5 (2016-)92,62%26 386
9. Lexus RX (2016-)91,95%44 603
10. Mazda CX-3 (2015-)91,91%41 274

Forrás: What Car?

A lista további négy helyén is szép számmal szerepelnek Toyota és Lexus típusok: a most nyugdíjba vonuló Toyota GT86 az abszolút ranglista 41. helyén áll, 88,89 százalékos sikeraránnyal és tekintélyes 57 729 kilométeres átlagos futásteljesítménnyel. Kettővel előzi meg a 2013 óta gyártott Lexus IS, amely 88,96 százalékos teljesítményével a 39. helyre kvalifikálta magát, méghozzá úgy, hogy átlagos 78 ezer 688 kilométeres futásteljesítménye az egyik legmagasabb a teljes mezőnyben.

Szintén a középmezőnyt erősíti az előző generációs Lexus RX (2009-2016). Az átlagosan 79 ezer 440 kilométert futott autók 89,11 százaléka számára nem jelent kihívást a műszaki vizsga. A 2014 óta gyártott Toyota Aygo a 32. legstabilabban teljesítő típus, amely városi kisautóként nem halmozza a kilométereket (átlagos futásteljesítménye 37 ezer 219 km), viszont 89,56 százalékban fennakadás nélkül megy át első műszaki vizsgáján. Közvetlenül az Aygo előtt az aktuális Toyota Prius áll a lista 31. helyén; a 89.67 százalékos sikerarányt 78 ezer 835 kilométeres átlagos futás mellett éri el a hibrid szedán. Sikere különösen értékes, hiszen a típust a szigetországban is gyakran használják taxiként.

Ezek az eredmények javarészt egybevágnak annak a széles körű felmérésnek a következtetéseivel, amelyet tavaly szilveszterkor közölt a What Car? magazin: ezek szerint a Toyota Aygo a piac abszolút legmegbízhatóbb típusa, amelyen 12 hónap alatt nulla, azaz nulla meghibásodást tapasztaltak tulajdonosaik. Ugyancsak hasonló megállapításra jutott tavaly a német autóklub, az ADAC is, aki szerint a Toyota Aygo az abszolút legmegbízhatóbb modell az A-szegmensben.

Szintén kiemelkedően jól szerepelt a felmérésen a kifutó Toyota Yaris, a Lexus NX, az új Toyota RAV4 (amely még túl fiatal ahhoz, hogy vizsgáztatni kelljen) és az aktuális Lexus RX: mind a négy típus 99 százalékot meghaladó megbízhatósággal büszkélkedhet. A tavaly év végi felmérésen egyébként a Lexus bizonyult a legmegbízhatóbb márkának, a Toyota bronzéremmel zárta a megmérettetést.

[TESZT] Jeep Wrangler Rubicon – tradíciók márpedig vannak

Nehezn találni az autógyártásban még egy annyira kultikus, egyedi megközelítésű és ezzel párhuzamosan összetéveszthetetlen járművet, mint a Jeep Wrangler. Na jó, a Willys is az, de már értelemszerűen nem gyártják mai, korszerűbb mivoltában. Sárga színben, 2 literes benzinmotorral szerelten érkezett az Autóaddikt szerkesztőségéhez tesztre a Jeep Wrangler Rubicon.

Tehát egyedi és félreismerhetetlen, összetéveszteni mással nem lehet a Jeep Wrangler Rubicon-t. Alapvetően azért, mert a Jeep nem nyúlt a formavilághoz, nem nyúlt a jól bevált és szimpla megoldások alkalmazásához. Egész egyszerűen korszerűsítésen esik át folyamatosan a Wrangler; olyan, mintha egy 1962-ben gyártott modellt pofoztak volna ki úgy, hogy az a mai kívánalmaknak és igényeknek megfeleljen.

Formavilág tekintetében a kockafazon dominál. Teljes egészében kocka, derékszögekkel, kemény sarkokkal, minimális ívelésekkel. A front rész máris kultikus Jeep-imázst hordoz, ez lehetne máris a Willys: kerek lámpatestek (a kerekeken kívül ez az egyedüli kerekded kialakítás minden túlzás nélkül!), 7 lamellából álló függőleges rácsozattal, amelyek tulajdonképp vonalak, vagy ha pontosabbak szeretnénk lenni: álló téglalapok.

Ennél letisztultabb forma nem nagyon létezik

Homogén. Ez a legjobb jelző a Jeep Wrangler Rubicon-ra, és ez a szellemiségf tükröződik az egész kialakításon. Miért is? Természetesen azért, hogy a lehető legegyszerűbb legyen az autót használni a legkülönbözőbb helyzetekben, környezetekben. Egyszerű legyen szerelni. Egyszerű legyen az eligazodás a műszerek közt. Bár utóbbi azért rengeteget változott egy korai modellhez képest, nem kevésbé a motor, vagy a vezérlés-hajtás, de ez is természetes.

A gépháztető két patenttal záródik, amelyeket kívülről tudunk ki- és bepattintani. Nem zárható, ez mai szemmel eléggé furcsa, anno nyilván nem volt annyira fontos ez, főleg az USA-ban, ahol pár évtizeddel ezelőtt még természetes volt az is, hogy a leparkolt autóban benne hagyja a sofőr a kulcsot, az ajtók tárva-nyitva, ha convertible, akkor a tető le van hajtva, és a többi.

Fully customisable

Apropó, convertible: a Jeep Wrangler Rubicon kicsit eltúlozva néhány mozdulattal lenyitható tetejűvé, amilyan kabrióféleséggé alakítható. A tetőmodul könnyűszerkezetes, és a csomagtartóban mellékelt célszerszámokkal szedhető szét kisebb részekre, azonban a tárolás már macerásabb – főként, ha menet közben vagyunk. Tehát ha lenyitott tetővel szeretnénk krúzolni, akkor hatékonyan kell időjárás-előrejelzést figyelnünk, mert nagyon nem mindegy, hogy elkap-e az eső, vagy sem. Bár a Jeep Wrangler Rubicon alapvetően a nomád feelingről szól, amibe azért belefér egy-két szélsőségesebb napszak.

Oldalról jön ki a legjobban a Jeep Wrangler Rubicon klasszikus fazonja, a csőrös orr-kialakítás, a hangsúlyos, karosszériától elkülönülő sárvédőelemek, a kocka ablakok, s maga az élces vonalvezetés. Ez az igazi és egyetlen klasszik dzsip-fazon. Gyerekkorunkban maga volt a terepjáró fogalma a dzsip, és Matchbox-gyűjteményünkben is akadt egynehány, ugyebár.

Hátulnézetből ismét klasszikus a hatás, kicsit jobbra tolva a külső részre szerelt pótkerékkel, a kocka tetővel, kiugró löjhárítójűval a Jeep Wrangler Rubicon ismételten szemet gyönyörködtető. Már akinek tetszik ez a formaiság, mi oda vagyunk érte. Ennek még autó formája van, hagyományos értelemben véve.

Vissza a múltba, modern tálalással

Érdekes egységet alkot a Jeep Wrangler Rubicon beltere. Puritán, de mégis minőségi, letisztult és egyszerű, de mégis összetett. A feljebb említett kettősség remekül visszaköszön a hangulat révén, a teljesen merőleges szögben álló központi műszerek megmaradtak analógok, informatívak és remekül közvetítenek. A középkonzol azért modern, olyan, mint amilyet minden huszonegyedik századi modern autóban láthatunk valamilyen formában. Természetesen az infotainment tud mindent, amit kell, 8.4 col képátlós LCD kijelzőjével korszerű, mobileszköz párosítás terén is optimális a sebesség, a Google CarPlay nem hoz latency-t, konfigurálható fél perc alatt.

Átlagos méretű üléseket kapott a Jeep Wrangler Rubicon, az ülő- és hátlapok jól tartanak, kényelmesek még hosszabb távok esetén is. A fejtér nem túl nagy sem elöl, sem hátul, a komfortérzet fapados inkább, de ezek mind növelik a Jeep-es tradicionális terepjárós élményfaktort. Az üléspozíciók értelemszerűen magasak, a szélvédő majd’ az orrunknál, annyira közel van, viszont pár mozdulattal ki is vehető akár. Ez ismét egy klasszikus eleme a Wrangler-nek, és üdvözlendő, hogy ezt is megtartotta a gyártó.

Minden, amitől terepbarát a Jeep Wrangler Rubicon

Elöl-hátul önzáró differenciálmável rendelkezik a Jeep Wrangler Rubicon, de egy igazi, nem talmi 4×4 hajtáshoz bizony ez kell. A módválasztó karja teljesen manuális kialakítással küldi a hajtást a kerekekre, lehet simán hátsókerékhajtással, összkerékkel, vagy felezővel is közlekedni. Ennyi, nincs túlbonyolítva, nem is kell, gyakorlatban így tud mindent az autó.

Fanyalogni egyébként nem érdemes, amikor a tesztelt Jeep Wrangler Rubicon hajtáslánca kerül górcső alá. A tesztautóba egy 1995 köbcentis sornégyes benzines turbómotor került beépítésre, amely 5250 RPM-en 272 lóerő leadására képes. Mindehhez 400 Newtonméter forgatónyomaték is társul, amely elkél, ha terepes környezetben használjuk a Wranglert.

Egyértelmű, hogy a Jeep Wrangler Rubicon nem egy sebességbajnok, nem is száguldásra lett tervezve. Ezzel együtt autópályatempó mellett is viszonylag komfortos tud maradni, ha nem vesszük figyelembe a szél- és futóműzajt (ez leginkább a 25.5 centiméter széles 17-es BF Goodrich Mud-Terrain T/A gumiabroncsoknak köszönhető. Ahogyan az is, hogy a kormányzás már alacsonyabb sebességtartományokban is imbolygós, ha pedig oldalszéllel találkozunk 100 kilométer/óra felett, aktív ellenkormányzás javallott.

Kivittük természetes élőhelyére

Tesztjeink során nem nagyon volt olyan terepviszony, amelyet ne gyűrt volna le a Jeep Wrangler Rubicon. Persze nem vittük hónaljig érő sárba-mocsárba, nem feszegettük a terepszögek felső határait, inkább egy hétköznapibb terepes túrára vetettük be – kátyúk, némi sárral, kijárt, ám megkeményedett-kiszáradt nyomvályúk, kisebb kövek-szikladarabokkal tarkított egyenetlen terepviszonyok tekintetében.

Nem volt érezhető a dízel hiánya, vagy az alacsony köbcentis négyhengeres benzines jelenlétének bármilyen hátránya a Jeep Wrangler Rubicon-nál, viszont azért egy V6 vagy még inkább V8 verzióval simán kibékültünk volna. Jó az agilitása, jó a reakcióideje, nyilvánvalóan direktebb is, mint egy szívó V-motor esetében, de a bugyborékoló háttérhang hiányzott például akkor, amikor egy masszívabb, árokszerű medren küzdöttük át magunkat.

Meg persze az alacsony, 1000 RPM környéki masszív nyomaték, ezt a motort azért forgatni kell, hogy megjöjjön a lendülete.

Városi környezetben, terepezéssel karöltve a 2 literes benzines 11.3-14.4 liter üzemanyagot kért. Tekintettel a futóműre, abroncsokat beleértve, valamint a 2.1 tonnás üres tömegre teljesen reális és korrekt ez az érték. Permanens 90-es tempónál 6.7-8.1 literes átlagok jöttek ki domborzati viszonyoktól függően.

Árcédula

A cikkben szereplő Jeep Wrangler Rubicon listaára 21.5 millió forint környékén áll meg.

2020 Jeep Wrangler 2.0 Rubicon specifikációk

Motor

Motortípus: sornégyes turbós benzinmotor

Lökettérfogat: 1995 cm³

Maximális teljesítmény: 272 LE @ 5250 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 3000 ford./perc

Erőátvitel: kapcsolható összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4882 mm

Szélesség: 1894 mm

Magasság: 1848 mm

Tengelytáv: 3008 mm

Első gumik mérete: 255/55 R17

Hátsó gumik mérete: 545/55 R17

Tömeg, üresen: 2103 kg

Megengedett össztömeg: 2574 kg

Csomagtartó mérete: 548 liter, 1059 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 81 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 159 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.6 s (gyári), 7.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.8 l/100 km

Országúti: 4.8 l/100 km

Vegyes: 4.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 12.0 l/100km

Országúti: 8.1 l/100km

Vegyes: 10.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 213 g/km

Bővebb információ a Jeep magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: HuaweiAcer Hungary

Utómunka hardver: Acer

[TESZT] Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition – méltón ünnepelni az évfordulót

Tavaly, 2020-ban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a Mazda. Ennek örömére piacra is dobtak egy speciális portfóliót, 100th Anniversary Edition plakettekkel. Elsőként a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition-t teszteltük.

A Mazdánál mindig is értettek ahhoz, hogy lehengerlő formatervvel villantsanak a nagyközönség irányába. Persze ez nem volt nyilván mindig így, a Honda például egy időben – jó 10-15 évvel ezelőtt – intuitívabb módon hozta a tálalást. Mára ez megváltozott teljesen, s a jó ideje bevált formaterv, no meg a vonalvezetés megmaradt. Ugyanakkor modernebb is lett, emészthetőbb, követve a mai kor igényeit és elvárásait.

Aki Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition-t vásárol, nyilvánvalóan tisztában a fentiekkel. Ilyen autót az választ, aki a mai szemmel egyedibb műszakibb megoldások mellett különcködni akar japán autójával. Mert a 3-as Mazda (és a többi aktuális modell is a palettán) valamilyen szinten kilóg a sorból, pozitív értelemben.

Minden ismérvét hordozza

Formaterv. Az egyedi, évfordulós limitált szériás Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition alapvetően a korábbi modell formavilágát és szellemiségét hordozza, konkrétan ugyanaz; a leghangsúlyosabb nyilván a hűtőmaszk, valamint a maszkba olvadó front lámpatestek rajzolata révén. Tehát ettől a “lemazdásabb” a 3-as, kecses íveléssel, sportosra hangolt küllemmel azonnal megszerethető. Első ránézésre.

Oldalnézetből már-már hot hatch-érzete támad a szemlélődőnek: csapott, hosszú orr-vonal, magasra húzott övvonalak, ejtett hátsó ívvonal a B oszloptól; rövid fenék. Mindezt úgy, hogy a letisztultság érzete megmarad, sallangmentes kivitellel. Lehet ez egyszerre dinamizmust sugalló irány, de lehet sportosan elegáns is. Ugye, hogy mennyire sokrétű. és mégis kompakt a Mazda3 G150 Skyactiv?

Kétszer négy LED pontunk van mindkét oldalon a Mazda3 G150 Skyactiv-nál, hátulnézetben. Dupla krómmal futtatott kipufogóvég – fő a sportosság mikéntje, ahogyan utaltunk is már rá. Nagyjából ennyi – és itt köszön vissza a jó öreg mazdás puritanizmus, amely igazán jellemző a márkára. Úgy pontosan, ahogyan láttatni enged, és látni-érezni szeretnénk a körítést.

Egyedi színkompozíció

Egy jó színárnyalat is sokat nyom a latba, nincs apelláta. Tesztelt Mazda3 G150 Skyactiv-unk a tradicionális vörös színben érkezett szerkesztőségünkhöz, ez az a tónus, amellyel alapvetően nem lehet melléfogni. Tehát személyes véleményünk szerint ez a szín áll tulajdonképpen a legjobban a 3-as Mazdának, tükrözve hűen azt a szellemiséget, mely jegyében tervezték.

Minimalizmus

A beltér igazán puritán és visszafogott a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition-nél, ami nem feltétlenül jelent hátrányt. Sőt: a sportos elegancia tökéletes összhangban van a kifinomult anyaghasználattal, és egy kifejezetten élhető, funkcionalitásban gazdag környezetet hoz létre. Természetesen az évfordulós pakett részeként számos egyedi – alapvetően színárnyalatok terén keresendő – megoldást kapunk. Az ülések megfelelően sportos jellegűek, ami az oldaltartásban játszik nagyrészt szerepet, de nem megy a komfort rovására. Bár a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition nem kényelem tekintetében a legerősebb, ezzel együtt nincsen ok panaszra akkor sem, ha épp egy hosszabb távú kirándulást kivitelezünk az autóval.

Viszont a férőhely szűkössége miatt hátul kettő átlagos testalkatú felnőtt némi kompromisszum árán fér el: a fejterek és lábterek korlátozottak, valamint a ki- és beszállás is nehézkes lehet. Csodák nyilván nincsenek, a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition a kompakt szegmenst képviseli, ennek megfelelően korlátozottak a paraméterek.

Kategóriáján belül kicsinek mondható a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition csomagtere. A 327 literes pakolórész akár 1019 literig is bővíthető, viszont ez esetben a hátsó ülések előrehajtogatásával kell számolnunk értelemszerűen.

Optimálisan hangolt hajtáslánca teszi teljessé az élményt

A tesztautóba sornégyes, 2 literes benzines szívómotor került, amely 180 lóerőt produkál kereken 6000-es percenkénti fordulatszámon. A Mazda bőszen kitart a szívómotorok fejlesztése mellett, turbó nincs, és egyelőre úgy néz ki, hogy nem is lesz. Ezt kimodottan szeretjük a Mazda szellemiségében szintén: gyakorlatban is látszik, hogy nem baj egyáltalán, ha egy alapkoncepció szembe megy a trendekkel, elvárásokkal.

Maga a Skyactiv technológia is Mazda-fejlesztés természetesen. Magas, 13:1 sűrítési aránnyal dolgozik a rendszer, köszönhetően az egyedileg hangolt technológiájú direkt befecskendező rendszernek. Ráadásként a konkurensek által alkalmazott részecskeszűrő is elhagyható volt, és így is sikerült teljesítenie a hajtásláncnak az Euro 6d normatívát.

Aki azt gondolja, hogy manapság csakis turbótöltött benzines erőforrásokkal lehet remek gyorsulást, nyomatékleadást elérni, nagyot téved: a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition 224 Newtonméter forgatónyomatékot ad le 3000 RPM-en, ami jelentős érték, s gyakorlatban is megteszi hatását. A remekül hangolt 6 gangos manuális kéziváltó pedig ideális kiegészítője a hajtásláncnak, nem találkoztunk olyan forgalmi-közlekedési szituációval, amelyben ne teljesített volna maradéktalanul az egész rendszer.

A mai éra jellemző megoldása a mild-hybrid rendszer. A Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition is kapott ilyet, amely alapvetően egy start-stop automatikára hajazó indítómotort jelent – ez egyben egy generátor is – ez táplálja a társított 48 Voltos akkumulátort is. Mindehhez hengerlekapcsolás-funkciót is társított a Mazda, így ténylegesen alacsony szinten tartható a fogyasztás.

Szívómotoros sportos karakterisztika mellé egy hasonlóan sportos jellegű futómű dukál: a Mazda3 G150 Skyactiv jellemzően feszes úttartással bír, de pontosan annyira, ami még a tűrésköszöbön belül helyezkedik el. Nem rázza ki az ember lelkét még mostohább útviszonyok közt sem, viszont ne várjunk kilengő, bólogatós kátyú-kisimításokat sem. Az arany középútnál kicsit feljebb, inkább a sportfutőművek kategóriája felé kacsintgatva helyezkedik el, masszív kanyarstabilitással ás úttartással.

Fogyasztás és árcédula

Nagyon nem lehet melléfogni a fogyasztással sem: a Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition 5.8 litert kért 100 kilométerre átlagolva városi körülmények közt, míg folyamatos országúti haladás mellett írd és mondd 4.7-5.2 literes átlag jött ki. Meggyőző, igaz?

A tesztmodelként is bemutatottl Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition 10.45 millió forintos alapárazással várja vásárlóit.

2020 Mazda3 Skyactiv-X180 100th Anniversary Edition specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres szívómotor, közvetlen befecskendezéssel

Lökettérfogat: 1998 ccm

Maximális teljesítmény: 180 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 224 Nm @ 3000 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4460 mm

Szélesség: 1795 mm

Magasság: 1440 mm

Tengelytáv: 2725 mm

Első gumik mérete: 215/45 R18

Hátsó gumik mérete: 215/45 R18

Tömeg, üresen: 1411 kg

Terhelhetőség, össztömeg: 1929 kg

Csomagtartó mérete: 327 liter, bővíthető 1019 literig

Üzemanyagtartály mérete: 51 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 214 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.2 másodperc (gyári), 8.5 (mért)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.8 l/100 km

Országúti: 4.7 l/100 km

Vegyes: 6.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.0 l/100 km

Országúti: 5.1 l/100 km

Vegyes: 5.8 l/100km

CO2 kibocsátás: 124 g/km

Bővebb információ a Mazda hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Facebook: ITT

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer Hungary

Utómunka hardver: Acer

Ez sorozatban negyedszer, összesen nyolcadszor a legjobb hazai Toyota márkakereskedés

A világszinten és Magyarországon is piacvezető Toyota nem csupán autóinak kimagasló minőségét, de ügyfelei legmagasabb szintű kiszolgálását is alapértéknek tartja, ami kétségkívül hozzájárul ahhoz, hogy a Toyota rendszerint a megbízhatósági és ügyfélelégedettségi felmérések élén végez. Éppen ezért a Japán autógyártó minden évben kitünteti a legemlékezetesebb ügyfélélményt biztosító európai Toyota márkakereskedéseket: idén 44 márkakereskedés kapott elismerést az ügyfelek kiemelkedő kiszolgálásáért. A 2021-es Ichiban díj odaítélése során nagy szerepet kapott, hogy a márkakereskedések milyen innovatív megoldásokat dolgoztak ki a lehető legemlékezetesebb ügyfélélmény megteremtésére a járvány idején. A magyarországi díjazott idén is a Toyota Koto Autóház lett, amely sorozatban negyedszer, összesen pedig immáron nyolcadik alkalommal kapta meg a rangos elismerést, amellyel európai szinten is egyedülállónak bizonyult.

Az Ichiban japánul azt jelenti: “Első Számú”. Ez a neve annak az díjnak, amivel a Toyota a hivatalos Toyota márkakereskedéseket jutalmazza, ha a legmagasabb szinten vívják ki ügyfeleik megbecsülését. Idén 32 európai ország 44 márkakereskedése vehette át a rangos Ichiban díjat. Minden évben több mint 2500 európai márkakereskedés vetélkedik azért a kitüntetésért, hogy a 44 Ichiban-győztes egyike lehessen, bebizonyítva elkötelezettségét az ‘Ügyfél az Első!’ szemlélet lehető legmagasabb szintű megvalósítása iránt. A legjobb magyarországi Toyota márkakereskedésnek idén is a Toyota Koto Autóház bizonyult, amely  sorozatban negyedszer, összesen pedig nem kevesebb, mint nyolcadik alkalommal (2009, 2012, 2015, 2016, 2018, 2019, 2020, 2021)  végzett az élen. Az ezzel európai szinten is egyedülállónak bizonyuló Toyota Koto Autóház 1992 óta, azaz közel három évtizede szolgálja ki a Toyota ügyfeleket Kaposváron, 2006 óta pedig már Nagykanizsán is (a két márkakereskedés 2016-ban esett át teljeskörű megújuláson). A több mint 5000 aktív ügyféllel rendelkező, 2018-ban Kaposváron egy Lexus márkaszerviz megnyitására is jogot kapó márkakereskedés neve így már kitörölhetetlenül összeforrott a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálással.

“Ez a 44 Toyota márkakereskedés igazán komoly erőfeszítéseket tett az ügyfelekért, így alaposan rászolgáltak az elismerésre. Ezekben a nehéz időkben is állhatatosan szolgálták ki ügyfeleinket, kiváló szolgáltatásokat és remek ügyfélélményt nyújtva. Emellett a közösség iránti elkötelezettségüket is bebizonyították, segítve a járvány ellen küzdő szervezeteket. Gyorsan igazodtak az új helyzethez, az új körülményekhez igazítva munkájukat és az ügyfelekkel folytatott együttműködést – mind a valós, mind a digitális környezetben.” – avat be Didier Gambart, a Toyota európai értékesítésért, marketingért és ügyfélélményért felelős alelnöke.

A koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepséget a tavalyi évhez hasonlóan idén is virtuálisan rendezték Toyota európai központjában, Brüsszelben,  az eseményhez pedig digitálisan csatlakoztak a legjobbnak bizonyult Toyota márkakereskedések, akiknek Matt Harrison, a Toyota európai elnök-vezérigazgatója fejezte ki elismerését. A díjakat a márkakereskedések a napokban kapták meg fizikai formában is a Toyota egyes országokért felelős vezetőitől.

“A Toyota márkakereskedések kulcsfontosságú partnereink és márkánk nagykövetei, mi pedig továbbra is folytatni szeretnénk velük a közös munkát, hogy a kihívásokat lehetőséggé változtassuk.  Vállalati szintű Beyond Zero küldetésünk egyik alappillére az emlékezetes ügyfélélmény, ezért azon kell dolgoznunk, hogy ügyfeleink az autó teljes élettartama alatt úgy érezzék: értéket kapnak. Így válhat a Toyota sikeres mobilitási vállalattá.” – fogalmaz Matt Harrison annak kapcsán, hogy a Toyota márkakereskedők fontos szerepéről a vállalat kereskedelmi tevékenységében.

„A Koto Autóház közel három évtizede kötelezte el magát a Toyota és a márka ügyfélközpontú üzleti filozófiája mellett. Ez az elmúlt időszakban a járványhelyzet okozta sosem látott kihívások idején még inkább felértékelődött. Töretlenül hiszünk abban, hogy az ügyfelek elégedettségének kulcsát a felkészült, elkötelezett és lojális munkatársak, és az ő munkájuknak elismerése, megbecsülése jelenti, még a nehéz időszakokban is. Fontosnak tartjuk, hogy  kollégáink tisztában legyenek munkájuk hozzáadott értékével vállalatunk sikereivel. A számukra biztosított folyamatos képzések és fejlődési lehetőség nem csupán ennek a több évtizedes elhivatott munkának az elismerése, de egyben annak záloga is, hogy munkatársaink az iparágban dolgozó legfelkészültebb szakemberek között legyenek, ezt, és az általuk képviselt stabilitást és állandóságot pedig az ügyfeleink bizalmukkal hálálják meg. Ennek az ügyfélbizalomnak a megtestesülése az, hogy európai szinten is egyedülálló módon idén sorozatban negyedszer, összesen pedig nyolcadik alkalommal vehettük át az Ichiban kiválósági díjat. Azon leszünk, hogy ezt a következő évtizedekben is megszolgáljuk.” – fogalmaz a vállalat nyolcadik Ichiban díja kapcsán Tóth László, a Koto Autóház tulajdonos-ügyvezetője. 


„Jelzésértékű, hogy a Toyota épp abban az időszakban vette át a piacvezető pozíciót Magyarországon, és maradt nem csupán a legkelendőbb autómárka a világon, de lett egyben ismét a világ legnagyobb autógyártója, amikor az ügyfelek legmagasabb színvonalú kiszolgálása, és az ezzel kapcsolatos kreatív megoldások a pandémiának köszönhetően különösen felértékelődtek. Ez, párosítva minden idők legsikeresebb környezetbarát Toyota és Lexus modellportfóliójával lehetővé tette a Toyota számára, hogy a Toyota még ebben az időszakban is növekedni tudott és immáron másfél éve őrzi hazai piacvezető pozícióját. Az Ichiban díjat idén sorozatban a negyedik, összesen pedig a nyolcadik alkalommal kiérdemlő és ezzel történelmet író Koto Autóház ügyfélközpontú megközelítése még a Toyota kimagaslóan sikeres és elkötelezett hazai márkakereskedői hálózatán belül is példaértékű. Az elismerés a Koto Autóház minden munkatársának közös sikere, az ő kimagasló munkájukat és elkötelezettségüket dicséri, a mostani példa nélküli piaci helyzetben pedig különösen büszkék lehetnek az idei év legjobb magyarországi Toyota márkakereskedése címre.” – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe Magyarországért felelős igazgatója.

Bemutatkozott az új Peugeot 308 SW

A Peugeot büszkén mutatja be a vadonatúj Peugeot 308 SW-t, amely önálló karosszériaváltozatként érkezik a kínálatba. Stílusa kifejező, profilja lendületes, hátsó része kifinomult. Hatékony és ultramodern, de nem hagyja figyelmen kívül a kompakt kombik szegmensének alapkövetelményeit és az ebből a szegmensből választó ügyfelek alapvető elvárásait.

 Az új PEUGEOT 308 SW igazi szemet gyönyörködtető modell, amely az alábbiakat kínálja:

  • Tágas utastér: a modell hossza 4,64 m, tengelytávja 2,73 m.
  • Hatékonyság: az új PEUGEOT 308 SW semmit sem bíz a véletlenre, aerodinamikája optimális (Cx=0,277, SCx=0,618), következésképpen CO₂-kibocsátása és üzemanyag-fogyasztása alacsonyabb.
  • Számos tárolóhely, amelyek vezérlő elve egyértelműen a kellemes utazási élmény és a praktikum. A hatalmas középkonzol tágas helyet biztosít a vezető és az első utas mindennapi használati tárgyainak.
  • A mindennapos használathoz szükséges modularitása 2. üléssor három részre osztható (40/20/40), és a csomagtartóból elérhető fülekkel könnyen lehajtható. 
  • Motoros csomagtérfedél (amelynek köszönhetően a csomagtér akkor is könnyen hozzáférhető, ha mindkét kezünk tele van), és kétállású csomagtérpadló.
  • Kellő pakolási kapacitás mindenféle professzionális és szabadidős tevékenységhez: a csomagtér térfogata alapból 608 liter, teljesen lehajtott üléspaddal pedig 1634 literig bővíthető.

Az új Peugeot 308 SW-t a folyamatosan tökéletesített Peugeot i-Cockpit® legújabb  generációjával látták el. Teljesen új élmény, még több ergonómiával, dizájnnal, élvezetes vezethetőséggel, prémium minőséggel és interaktív megoldásokkal:

  • Integrált kezelőszervekkel felszerelt, fűthető, új kompakt kormánykerék.
  • 3 dimenziós digitális műszeregység szemmagasságban, 10 colos digitális műszeregységgel
  • Innovatív, 10 hüvelykes, nagy felbontású központi érintőképernyő a PEUGEOT új i-Connect® Advanced intuitív és digitális infotainment rendszerével, amely az okostelefonok világát idézi.
  • A hagyományos klímavezérlőpanelt helyettesítő i-toggle kapcsolók. Minden i-toggle gomb teljes mértékben konfigurálható, azaz a központi képernyő egy adott funkciójának parancsikonjaként használható. 
  • 4 USB C aljzat, vezeték nélküli tükrözés és két telefon egyidejű Bluetooth-on keresztüli csatlakoztatásának lehetősége. 

A még nagyobb biztonság érdekében az új PEUGEOT 308 SW a félautonóm vezetéstámogató rendszerek legújabb generációjával, a Drive Assist 2.0 csomaggal érkezik (amely az év végén lesz elérhető). A rendszer a Stop and Go funkcióval ellátott adaptív sebességtartó automatika (EAT8 automata sebességváltóval társítva) és a sávtartó asszisztens mellett három új funkcióval egészül ki, amelyek elsősorban a gyorsforgalmi utakon hasznosak: félautomata sávváltáselőzetes sebességajánlás és a kanyarsebesség adaptálása.

Az új PEUGEOT 308 SW többféle motorral, nevezetesen plug-in hibrid (HYBRID 225 e-EAT8, HYBRID 180 e-EAT8), benzines (PureTech 110 S&S BVM6, PureTech 130 S&S BVM6 és PureTech 130 S&S EAT8) és dízel (BlueHDi 130 S&S BVM6 és BlueHDi 130 S&S EAT8) változatokkal készül.

A piac és az ügyfelek

Az új Peugeot 308 SW a C-szegmens kombi modelljei közé tartozik, azaz egy olyan piacra érkezik, amelyen a Peugeot már évtizedek óta sikeresen jelen van. Bár a kategória modelljei számára az SUV-k közvetlen kihívást jelentenek, maga a szegmens 2010 óta változatlanul erős, az európai kereslet továbbra is komoly, és az értékesítési előrejelzések az elkövetkező évekre vonatkozóan stabilak.

A C szegmensben a kombik vásárlói köre a legfiatalabb és egyben a legdinamikusabb is. Általában aktív, gyermekes vagy gyermek nélküli párokról van szó, akik nagyon ragaszkodnak a stílusos formákhoz, intenzíven használják autójukat (azaz ők utaznak a legtöbbet). Nagyon igényesek, számos elvárást támasztanak az autóval szemben stílus, vezetési élmény és technológia tekintetében, miközben nem mondanak le a tágasságról és a kényelemről sem.

Ebbe a környezetbe érkezik az új PEUGEOT 308 SW, amely minden igényt kielégít, minden ügyfél (70%-ban professzionális felhasználók, 30%-ban magánszemélyek) elvárásaival találkozik és készen áll arra is, hogy új vásárlókat hódítson meg. Az új PEUGEOT 308 SW a kínálat csúcsán helyezkedik el, koncepciója a következő kulcstémákon alapul: dizájn, hatékonyság, technológia és modularitás.

INTENSE – intenzív design

Az új PEUGEOT 308 SW esetében a legnagyobb stilisztikai kihívás az volt, hogy karakteres legyen és vágyakozást keltsen, de közben kínáljon kiváló pakolási térfogatot. A felépítés optimalizálása tette lehetővé, hogy a belső tér veszélyeztetése nélkül nagyon lejtős tetőt tervezzenek, és növeljék a hátsó rész kialakításához rendelkezésre álló anyagfelületet. 

Az új PEUGEOT 308 SW így erős személyiségű autó lett, a funkció szolgálatában álló stílus megtestesülése. Úgy tervezték, hogy csábító legyen, vonzza a tekintetet, de elsődleges hivatása a pakolhatóság, a helykínálat és a praktikum maradjon. A tengelytáv 55 mm-rel hosszabb, mint a limuziné, ami karcsúbbá teszi a sziluettet, egyben a hátsó tér előnyére válik.

Az új PEUGEOT 308 SW farrésze az új Peugeot 308 mélységében megformált oldalsó lemezének stílusát viszi tovább, mely markáns fénytörést hoz létre, így az autót szinte a talajhoz nyomja, és ez a modell vonalvezetésének kulcsa.

Az oldalablakok kialakítása, nevezetesen az, hogy az ablak felső élének lejtése nagyobb, mint a tetőé, megváltoztatja a fém és üvegfelület arányát, ami a szegmensben különleges, dinamikus sziluettet kölcsönöz az új PEUGEOT 308 SW-nek.

A hátsó részen az ötajtós változat ultravékony, full LED-es lámpáit látjuk, de az összekötő fekete sáv nélkül. Az új PEUGEOT 308 SW ehelyett arra törekszik, hogy a karosszéria érzékelhető „tömegét” növelje, különösen a csomagtérajtónál, amelynek feladata, hogy tükrözze a minél nagyobb térérzetre való törekvést, és felhívja a figyelmet a bőséges csomagtérre.

A limuzinhoz hasonlóan a kombi hátsó részét is úgy tervezték, hogy a légáramlás vonalai segítsék a jobb aerodinamikai hatékonyságot. A sárvédő különösen impozáns, aerodinamikai légterelőként működik az oldalfal alsó részén, megtörve az ajtók felől érkező légáramlást.

Az új PEUGEOT 308 a PEUGEOT új logóját viseli, az emblémát körülölelő hűtőrács rajza pedig kifejezetten a logó kiemelésére szolgál: a rácsvonalak mind egy irányban, az új címerpajzs felé mutatnak.

Formatervezési és technológiai újításként a vezetést segítő rendszerek érzékelői a logó mögött kaptak helyet (az orrkúp a radarhullámokkal kompatibilis indiumból készül), így a hűtőrács egyedül a márkaemblémáé. A rendszámtábla az orr-rész legaljára került.

Az első fényszórók már a belépő szinten is LED-technológiával készülnek. A cizellált, finom vonalú világítótestek nagyban hozzájárulnak az új PEUGEOT 308 SW dinamikus karakteréhez. A fényszórók az első lökhárítón horog alakú nappali fényekben folytatódnak. Ez az új fény arculati elemként is remekül illeszkedik a PEUGEOT új stílusához, éjjel-nappal első pillantásra felismerhetővé teszi a modellt.

A GT és GT Pack felszereltségi szinteken eddig alkalmazott Full LED fényszórók ennél is tovább mennek: a PEUGEOT Matrix LED Technology nagyobb hatékonyságot és biztonságot nyújt a mindennapokban.

A hátsó fényszórók is megkapják a Full LED technológiát, és természetesen megmarad a három oroszlánkarom is, amely a márka modern, egyedi ismertetőjegye.

Az új PEUGEOT 308 SW 7 színben lesz kapható:

– Avatar kék

– Elixír piros

– Gyöngyházfehér

– Hófehér

– Artense szürke

– Platinaszürke

– Perla Nera fekete

PERFECT FIT – természetesen jól tervezett 

Az új PEUGEOT 308 az EMP2 (Efficient Modular Platform) padlólemez megújult változatára épül, amely többféle meghajtás hordozására is alkalmas, köztük a 100%-ban elektromos meghajtáséra is. A bevezetés időpontjában kétféle plug-in hibrid változat lesz elérhető.

A platform új szerkezeti elemeket kapott, melyek révén még hatékonyabb, még biztonságosabb lett, illetve még inkább szolgálja a vezetés kényelmét és örömét.

Az ötajtós változathoz képest az új PEUGEOT 308 SW tengelytávja 2,732 m-re nő (+55 mm), a 2. sorban 129 mm térdhelyet biztosít, és a csomagtér maximalizálása érdekében a csomagtartó térfogata is megnőtt.

Az új PEUGEOT 308 SW hosszabb, alacsonyabb és karcsúbb, mint az elődmodell:

  • hossza 4,64 m (+6 cm),
  • a nyomtáv változatlan: 1,559 mm / 1,553 mm
  • a szélvédő erősebben lejt és hátrafelé hosszabban nyúlik el,
  • 20 mm-rel alacsonyabb lett, magassága 1,44 m.

A hátsó túlnyúlás 21 cm-rel hosszabb, mint az ötajtós változaté, ami tökéletesen kiegyensúlyozottá teszi a hátsó részt, melynek hangsúlyos elemei:

  • az új dizájn szerint kialakított lökhárító,
  • mély, tágas csomagtér.

Az új PEUGEOT 308 SW méretei tökéletesen megfelelnek a szegmens vásárlóközönsége által támasztott elvárásoknak, és lehetővé teszik, hogy a piacon az egyik legjobb csomagtartó-megoldást kínálja. A belsőégésű változatok kétállású padlója kiemelkedően praktikus és moduláris.

A belső égésű motorral szerelt változatoknál a csomagtartó térfogata a kalaptartó alatt mérve:

  • alacsony padlóállás mellett 608 liter, a szőnyeg alatt további rakodóhelyekkel. 

A kétállású padló további tárolóhelyeket kínál az üléstámlák mögött.

Hogy még praktikusabb legyen, az új PEUGEOT 308 SW alapfelszereltségként 3 részes üléspadot (40/20/40) kínál. Az üléspad mindhárom része azonnal összecsukható, mégpedig a csomagtartó oldaláról könnyen hozzáférhető két kezelőszerv segítségével.

Ez a moduláris üléssor az ügyfél igényeitől függően az alábbiak szerint konfigurálható: 

  • a jobb oldali üléstámla önmagában is lehajtható,
  • a középső üléstámla lehajtásával hosszú helyet kapunk síléc vagy egyéb hosszú tárgy szállításához,
  • a bal oldali és a középső üléstámla együttesen is lehajtható,
  • a jobb oldali és a középső üléstámla együttesen is lehajtható,
  • mindhárom üléstámla lehajtásával a csomagtér térfogata az alábbiak szerint alakul:
    • belsőégésű motoroknál, leengedett csomagtérpadló mellett 1634 liter, illetve további tárolóhelyek a szőnyeg alatt. 

Lehajtott üléstámla mellett 1,85 m-nél hosszabb tárgyak szállítása is lehetséges.

A mindennapi praktikum érdekében a csomagtérben a csomagtér jobb oldalán 12 V-os csatlakozó, LED-világítás, két tárolóháló és csomagrögzítő kampók találhatók. 

csomagtértakarót egy kézzel, a központi fogantyú felfelé történő megnyomásával könnyen ki lehet nyitni, ezt követően a takaróponyva magától, könnyen feltekeredik. 

A belsőégésű motoros változatoknál a csomagtértakaró ponyva a szőnyeg vagy a padló alatt is elrejthető.

csomagtérfedél motorizált, hogy megkönnyítse a hozzáférést akkor is, ha mindkét kezünk tele vanA csomagtér automatikusan nyitható: 

  • a lábnak a lökhárító alá irányuló rúgó mozdulatával,
  • a távirányító gombjának megnyomásával,
  • a hátsó ajtó külső kezelőszervének megnyomásával,
  • a műszerfalon lévő nyomógomb megnyomásával.

PERFECT FIT, azaz hatékonyság: 

Az új PEUGEOT 308 SW aerodinamikai mutatói kiemelkedőek: a Cx 0,28, az SCx pedig 0,62 m². Minden látható és kevésbé látható karosszériaelem (lökhárítók, légterelők, diffúzor, oszlopok, visszapillantók, alvázborítások stb.) komoly optimalizáláson estek át. Még a kerekek kialakításának is a hatékonyabb aerodinamika és a jobb teljesítmény volt a célja. Mindennek köszönhetően a modell CO2-kibocsátása 2 grammal csökkent elődjéhez képest.

Az új PEUGEOT 308 SW gumiabroncs-választéka 16, illetve 18 collos méretekből áll. Az A és A+ osztályú abroncsok igen hatékonyak, ugyanakkor nem fosztják meg a használót a márkától megszokott vezetési élménytől és menetteljesítménytől.

A fejlesztési folyamat során a hatékonyság volt a fő szempont. Az új platform maga is hozzájárul ahhoz, hogy az új PEUGEOT 308 SW üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása minden eddiginél alacsonyabb lett.

A rázkódás kiszűrésére, a karosszéria szilárdságának növelésére új szerkezeti elemeket vetettek be a fejlesztők. Ennek hála, az új PEUGEOT 308 SW kiemelkedő vezetési élményt nyújt, példás úttartással, prémium kényelemmel, rendkívül kellemes vezethetőséggel és – a 10,68 méteres fordulókörnek köszönhető – könnyed városi manőverezhetőséggel.

PERFECT FIT – azaz barátságos és kényelmes környezet

Az új PEUGEOT 308 SW üléseit úgy alakították ki, hogy tökéletes kényelmet nyújtsanak és kiemeljék a felhasznált anyagok minőségét: kevert szálú szövet, jól szellőző horgolásszerű kialakítás, alcantara, dombornyomott bőr és színes nappa bőr anyagok.

A GT változatokban a kárpitot adamit színű díszvarrás egészíti ki a műszerfalon, az ajtók belső felületén és a középkonzol párnázott felületein.

Egyes változatokon szériafelszereltségként, máshol opcióként az első ülések AGR (Aktion für Gesunder Rücken) megkülönböztető jelzést kaptak, amely az ülések ergonomikus kidolgozását és a sokoldalú beállítási lehetőségeket ismeri el. Az ülések egyes változatainál akár 10 féle elektromos beállítási lehetőség és 2 beprogramozott üléspozíció is elérhető.

Mindkét első ülés rendelhető 8 ponton működő masszázsfunkcióval, többféle masszázsprogrammal és természetesen ülésfűtéssel.

Bővül a kapcsolódási lehetőségek köre is: az Allure szinttől felfelé 2 USB csatlakozó áll rendelkezésre (töltésre, ill. töltésre és adatátvitelre) a középkonzol hátsó részén.

A csúcstechnológia az új PEUGEOT 308 SW üvegfelületein is megjelenik:

  • teljes felületén fűthető szélvédő,
  • megnövelt vastagságú első és hátsó ablakok,
  • hangszigetelő burkolattal ellátott első oldalablakok (verziótól függően),
  • Allure szinttől felfelé keret nélküli belső visszapillantó tükör, a hibrid változatoknál kék LED-del, amely kifelé jelzi, ha az autó teljesen kibocsátásmentesen halad.

Teljesen megújult a légkondicionáló rendszer, minden utas nagyobb kényelmére. Különösen a hátul utazók járnak jól, hiszen a középkonzol hátsó részén új légbeömlő nyílások kaptak helyet.

Az új PEUGEOT 308 SW az utastér levegőminőségére is ügyel: az AQS (Air Quality System) berendezés folyamatosan ellenőrzi az utastérbe jutó levegő minőségét, és szükség esetén aktiválja a légcserét. A GT változatokban ezt a szolgáltatást a Clean Cabin funkció egészíti ki, amely kiszűri a szennyező gázokatés mikrorészecskéket. Az utastér levegőjének minőségéről a központi érintőképernyőn kaphatunk információt.

Az új PEUGEOT 308 SW vadonatúj Premium FOCAL® hifi rendszerét az audióberendezések francia specialistájával, a Focallal együttműködésben fejlesztette ki a márka. A közös fejlesztés több mint 3 évig tartott.

A Premium FOCAL® hifirendszer 10, exkluzív szabadalommal rendelkező technológiával készült hangszórót tartalmaz:

  • 4 TNF fordított dóm alumínium magassugárzó, 
  • 4 Polyglass membrános középsugárzó 165 mm-es TMD (Tuned Mass Damper) felfüggesztéssel, 
  • 1 Polyglass középsugárzó,
  • 1 háromutas ovál Power Flower™ mélynyomó. 

Ezek az eszközök egy új, 690 wattos, 12 utas, D osztályú erősítőhöz csatlakoznak, és ARKAMYS digitális hangprocesszor kezeli őket.

A Peugeot és a Focal fejlesztői közösen határozták meg az egyes hangszórók pontos helyét is, azért, hogy minden utas tökéletes hangzást élvezhessen.

A hangzás az utastér egészében jó térérzetet biztosít, a hangok tiszták és teljesek, a basszusok mélyen és telten szólnak.

TECHNO SPIRIT – új PEUGEOT i-Cockpit®

A PEUGEOT i-Cockpit® a márka genetikai örökségének részévé vált, újabb generációi mindig egyre sokoldalúbbak és modernebbek. Az új PEUGEOT 308 SW is hoz újdonságot e téren, mind ergonómiában és minőségben, mind pedig dizájnban és technológiában: érkezik az i-Connect® Advanced elnevezésű modern, intuitív és interaktív tájékoztató és szórakoztató elektronikai rendszer.

Az új, kompakt kialakítású kormánykeréken helyet kaptak azok az érzékelők, amelyek a vezető kezének, fogásának jelenlétét érzékelik a vezetést segítő rendszerek használata közben.

Az ergonomikus, opcióként fűtéssel is rendelhető kormánykeréken az alábbi funkcióvezérlők találhatók meg:

  • rádió, 
  • médiarendszer,
  • telefon,
  • vezetést segítő rendszerek.

A szemmagasságban elhelyezett digitális műszerfal része – az Active Pack felszereltségi szinttől kezdve – a 10 collos digitális kijelző. A GT változat kijelzője három dimenziós megjelenítéssel rendelkezik. A digitális kijelző teljes egészében személyre szabható, többféle információcsoport megjelenítésére alkalmas (TomTom navigáció, rádió és média, vezetést segítő rendszerek, energiaáramlás stb.). A beállítások között a bajuszkapcsoló segítségével könnyedén válthatunk.

Az új PEUGEOT 308 SW műszerfala úgynevezett „high-vent” kialakítású, ami azt jelenti, hogy a ventillátor beömlő nyílásai pontosan az utasok elé kerültek, így a vezető és az utasok számára egyaránt optimális szellőztetést biztosítanak.

E kialakítás következtében a szériafelszereltségként elérhető 10 collos központi érintőképernyő a digitális műszerfalhoz képest kicsit lejjebb, a vezetőhöz közelebb kapott helyet, továbbra is a műszerfal szerves részeként.

Az új PEUGEOT 308 SW-ben – az Allure felszereltségi szinttől kezdve – virtuális i-toggle vezérlőegység található, amely a klíma konzol eddigi helyére került. A központi kijelző és a vele párhuzamosan elhelyezkedő új vezérlő kettőse nyitott könyvre hasonlít, így a szegmensben páratlan módon nemcsak technológiai, hanem esztétikai pluszt is adnak az utastérnek.

Minden egyes i-toggle segítségével egyetlen gombnyomással érhetjük el például a klímabeállításokat, a telefon kontaktlistáját, egy adott rádióállomást vagy egy kiválasztott alkalmazást – mindezt egyéni beállítások eredményeként.

Az új PEUGEOT 308 SW i-Cockpit® műszerfala továbbra is „driver oriented”, azaz a vezető felé tájolt, így még ergonomikusabbá teszi a vezetést, ugyanakkor ügyel arra, hogy az utas se érezze kizárva magát az élményből. Ugyanilyen kialakítást kapott a középkonzol, amely szintén nyitott az utas felé. A belső stílus tervezésekor kifejezett cél volt az, hogy a teret egyenlően osszák el az első sorban helyet foglalók között.

Az új klímablokk kompakt kialakításának nagy nyertese a középkonzol, ahol sok hely szabadult fel. A vezető oldalán ívben sorakoznak rajta a dinamikus vezetéshez szükséges vezérlőgombok:

  • új, kompakt váltókapcsoló, amellyel a 8 fokozatú automata váltóval szerelt változatokban választhatjuk meg a sebességfokozatot (Reverse, Neutral, Drive), 2 gombbal pedig parkolófokozatba, illetve a manuális sebességváltásra kapcsolhatunk, 
  • vezetésimód-választó – motorváltozattól függően – amellyel az Electric, a Hybrid, az Eco, a Normal és a Sport mód között válthatunk.

A középkonzol íve egészen a vezeték nélküli telefontöltőnek kialakított kis helyig húzódik. A konzol teljes további része a praktikus tárolásé:

  • két nagy méretű pohártartó,
  • két USB C csatlakozó (töltésre, illetve töltésre és adatátvitelre),
  • több, összesen 34 liternyi tárolóhely,
  • könyöklő.

Az új PEUGEOT 308 SW ezzel a kínálattal új a legjobbak között van a szegmensben.

Az utastér dizájnja az anyagok sokszínűségére és gazdagságára épít. A 8 különböző színt kínáló ledes hangulatvilágítás a központi kijelző mögött kapott helyet, és dekorelemként végighúzódva megvilágítja még az ajtókat is, amelyek – változattól függően – lehetnek párnázottak, szövettel vagy Alcantara®-val borítottak, illetve alumíniumfelületekkel díszítettek.

TECHNO SPIRIT – PEUGEOT i-Connect és i-Connect Advanced 

Az új infotainment rendszer mindenkinek ízlése és elvárásai szerint nyújtja az okostelefonok és a modern autók technológiájának legjavát. Összesen akár 8 különböző személy is eltárolhat magának különböző beállításokat, megjelenítési módokat, hangulatokat, így mindenki tökéletesen ergonomikusan, mindennapi szokásaival összhangban vezethet.

mirroring funkció vezeték nélkül is működik, a Bluetooth rendszerhez pedig egyszerre akár két telefon is csatlakoztatható.

A nagy felbontású, 10 collos központi kijelző teljes egészében, könnyedén személyre szabható: a widgetekkel és a gyorsgombokkal több ablak is megjeleníthető egyszerre, köztük nagyon egyszerű a váltás, a reakcióidő a tabletekével azonos.

Könnyen lapozhatunk a különböző menük között balról jobbra, az értesítések között fentről lefelé, 3 ujjal egyszerre érintve a képernyőt pedig az alkalmazások gyűjtőoldalára jutunk.

A „Home” gombbal bármelyik pillanatban könnyen visszatérhetünk a főoldalra, csakúgy, mint egy okostelefonon.

A kijelző tetején állandó sávban láthatjuk a külső hőmérsékletet, a klíma aktuális beállítását, az aktuális widgetet, a mobilhálózathoz történő csatlakozással kapcsolatos adatokat, az értesítéseket és a pontos időt.

A technológiai élmény a PEUGEOT i-Connect Advanced, azaz a hatékony és kiváló teljesítményű TomTom fedélzeti navigáció használatával válik teljessé. A könnyebb leolvashatóság érdekében a térkép a kijelző teljes felületét elfoglalja, frissítése pedig „over the air”, azaz mobilhálózaton keresztül történik.

Nagyobb biztonságot és kényelmet is jelent a mindennapokban az, hogy az „OK PEUGEOT” funkciónak köszönhetően hangfelismeréssel és természetes hangvezérléssel irányíthatjuk a multimédia rendszer valamennyi szolgáltatását. 

A tájékoztató rendszernek része az autó kezelési útmutatója és különböző tájékoztató videók is; az autó így segít a helyes használatban, illetve válaszol a felmerülő kérdésekre.

TECHNO SPIRIT – a vezetést segítő rendszerek 

Az új PEUGEOT 308 SW-ban a legújabb generációs vezetéssegítő rendszerek teljesítenek szolgálatot, melyek mind a márka szaktudásának legjavát nyújtják:

Az év végén bemutatkozó Drive Assist 2.0 csomag újabb lépést jelent a félautonóm autózás felé. Az EAT8 automata váltóval szerelt változatokban megtalálható, Stop and Go funkcióval bővített adaptív tempomat és a sávtartó automatika mellett 3 olyan új szolgáltatást is kínál, amelyeknek osztottpályás utakon vehetjük hasznát:

  • Félautomata sávváltás: 70 és 180 km/h sebesség között felajánlja a vezetőnek az előtte haladó lassabb jármű megelőzését, majd az eredeti sávba történő visszatérést.
  • Sebességajánlás: a sebességkorlátozó táblák értelmében felajánlja a vezetőnek a sebesség módosítását (gyorsítást vagy lassítást).
  • Sebesség módosítása kanyarban: a kanyar ívétől függően módosítja a sebességet, egészen 180 km/h-es sebességig.

Az új PEUGEOT 308 SW szériafelszereltségként vagy opcióként olyan új felszereltségi elemeket kínál, melyek jobbára csak a felsőbb szegmensekben találhatók meg:

  • Motorizált, kéz nélkül is nyitható csomagtérfedél,
  • Nagy hatótávú holttér-figyelő (75 méter),
  • Hátrameneti akadályjelző (hátrameneti fokozatban hangjelzéssel figyelmeztet a közelben található veszélyre),
  • Új, nagy felbontású, 180°-os tolatókamera beépített kameramosóval,
  • 360°-os parkolósegéd 4 kamerával (elöl, hátul és kétoldalt),
  • Kulcs nélküli zárás-nyitás-indítás,
  • Fűthető szélvédő teljes páramentesítő funkcióval, kormányfűtés,
  • „E-call+” segélyhívó, amely jelzi az autóban utazók számát és azt is, hogy az autó az út melyik oldalán található,
  • Külső visszapillantók automatikus lebillentése hátramenetbe kapcsoláskor.

Az új PEUGEOT 308 – felszereltségi szinttől függően – természetesen továbbra is teljes kínálatát nyújtja a vezetés kényelmét és biztonságát növelő rendszereknek:

  • Adaptív sebességtartó automatika állóra fékező (Stop & Go) funkcióval (EAT8 automata váltós modellekhez), állítható távolságajánlással az előttünk haladóhoz képest,
  • Adaptív sebességtartó automatika 30 km/h-re fékező funkcióval (manuális váltós modellekhez), állítható távolságajánlással az előttünk haladóhoz képest,
  • Automatikus vészfék (7 km/h sebesség felett, egyes változatokban 140 km/h sebességig éjjel-nappal érzékeli a gyalogosokat és a kerékpárosokat),
  • Aktív sávtartó asszisztens korrigáló funkcióval,
  • Éberségfigyelő, amely 65 km/h átlagsebesség felett, hosszú utakon figyeli az apró kormánymozdulatokat, ezáltal a vezető éberségét,
  • Intelligens távolsági fényszóró-vezérlés,
  • Kibővített táblafelismerő rendszer (STOP, behajtani tilos, előzni tilos, előzési tilalom vége stb.),
  • Árnyékolóval ellátott nyitható panorámatető,
  • Tér- és nyitásérzékeléssel ellátott riasztó, teljes központi zár
  • Elektromos kézifék minden változatban.

PERFECT FIT, a motorválaszték

A Power of Choice koncepciója nagyon fontos a márka számára, ezért az új PEUGEOT 308 kétféle tölthető hibrid motorral kerül forgalomba:

  • HYBRID 225 e-EAT8 / kétkerék-meghajtással / egy 180 lóerős (132 kW) PureTech motor és egy 81 kW-os elektromos motor alkotja, e-EAT8 automata váltóval társítva / akár 26 g/100 km C0₂-kibocsátással és 59 km elektromos hatótávval (WLTP protokoll szerint, hivatalos jóváhagyás alatt álló adat),
  • HYBRID 180 e-EAT8 / kétkerék-meghajtással / egy 150 lóerős (110 kW) PureTech motor és egy 81 kW-os elektromos motor alkotja, e-EAT8 automata váltóval társítva / akár 25 g/100 km C0₂-kibocsátással és 60 km elektromos hatótávval (WLTP protokoll szerint, hivatalos jóváhagyás alatt álló adat),

A lítiumion akkumulátor kapacitása 12,4 kWh, teljesítménye 102 kW. Kétféle töltési lehetőség elérhető hozzá, amelyek minden élethelyzethez, minden töltési lehetőséghez alkalmazkodnak: szériafelszereltségként egy 3,7 kW-os egyfázisú, illetve opcióként egy 7,4 kW-os egyfázisú töltőberendezés.

A várható töltési idők az alábbiak szerint alakulnak:

  • 7,4 kW-os Wall Box (32 A): egyfázisú, 7,4 kW-os töltőkábellel teljes töltés 1 óra 55 perc alatt,
  • megerősített aljzatról (16 A): egyfázisú, 3,7 kW-os töltőkábellel teljes töltés 3 óra 50 perc alatt,
  • szabványos aljzatról (8 A): egyfázisú, 3,7 kW-os töltőkábellel teljes töltés 7 óra 5 perc alatt.

Az új PEUGEOT 308 a következő, alacsony (akár 117 g/km) CO₂-kibocsátású belsőégésű motorokkal érhető el. A motorok az érvényben lévő WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicules Test Procedures) eljárás szerint megfelelnek a legújabb EURO6 normáknak.

3 hengeres, 1,2 literes benzinmotorok:

  • PureTech 110 S&S BVM6 (6 fokozatú manuális váltóval),
  • PureTech 130 S&S BVM6 (6 fokozatú manuális váltóval),
  • PureTech 130 S&S EAT8 (8 fokozatú automata váltóval)

4 hengeres, 1,5 literes dízelmotorok:

  • BlueHDi 130 S&S BVM6 (6 fokozatú manuális váltóval),
  • BlueHDi 130 S&S EAT8 (8 fokozatú automata váltóval).

A PEUGEOT ökoszisztéma:

A PEUGEOT szándéka, hogy segítse ügyfeleit az elektromos autózásra történő átállásban, ezért különleges szolgáltatásokat is kínál, melyek több alapelvre épülnek:

PEUGEOT Easy-Charge* – avagy hogyan könnyítsük meg ügyfeleink számára a különböző töltési lehetőségekhez való hozzáférést:

  • töltési megoldások otthonra vagy az irodába – e szolgáltatás része a többféle berendezés (megerősített aljzat, Wall Box, Smart Wall Box stb.), illetve az előzetes felmérés (melynek során szerződött partnerünk szakértője megtervezi a kiépítendő elektromos hálózatot) és a berendezés telepítése is.
  • nyilvános töltési lehetőségek, a Free2Move révén, amely hozzáférést nyújt az Európában működő több mint 220 ezer töltőállomáshoz, valamint töltőpont is ajánl a távolság, ill. a töltés sebessége és ára szerint. 

PEUGEOT Easy-Care – avagy hogyan segítsük ügyfeleinket abban, hogy alaposan megismerjék és így magabiztosan használják autójukat:

  • Új digitális demonstrációs eszközök, amelyek a PEUGEOT honlapjain segítik az elektromos autózással való ismerkedést.
  • Garancia- és Assistance szerződések, amelyek beépíthetők az autó finanszírozási szerződésébe, így komplikációmentes autóhasználatot tesznek lehetővé.
  • Igazolás az akkumulátor kapacitásáról, amelyet átvizsgáláskor állít ki a szerviz, és amely megkönnyíti az autó később eladását azzal, hogy hitelt érdemlően bizonyítja az akkumulátor aktuális kapacitását.
  • 8 év vagy 160 ezer km garancia az akkumulátorra, a kapacitás 70%-áig.

A MyPeugeot® mobilalkalmazásban és az autó központi kijelzőjén elérhető:

  • Az utastér hőmérsékletének beállítása azonnal vagy időzítve, amely azon felül, hogy igen komfortos megoldás, elősegíti a hatótáv optimalizálását (hiszen indítás után a motor hamarabb éri el az ajánlott üzemi hőmérsékletet) és az akkumulátor optimális hőmérsékletének elérését is.
  • Az akkumulátor töltésének ellenőrzése, beprogramozása, elindítása vagy időzítése

*A szolgáltatások elérhetősége piaconként változó lehet

A PEUGEOT új logóval fejezi ki egyéniségét és karakterét, az új PEUGEOT 308 pedig az első modell a kínálatban, amely az új címerpajzsot viseli. A korszakokon átívelő, a francia életérzést és szakértelmet megtestesítő márka új fejezetet nyit történelmében, amelyet mindig is a jelen megélésében és a globális minőség létrehozásában szerzett tapasztalat jellemzett. A cél nem is lehet más, mint olyan márkával szolgálni az ügyfeleknek, amely ma és a jövőben is minden igényüknek megfelel.

Az új PEUGEOT 308 SW forgalmazása Európában 2021 végén kezdődik. A modell a franciaországi Mulhouse-ban készül.

Toyota Hilux: garanciális átalakítással, saját egyedi igények szerint

Magyarország (és nem mellesleg a világ) legkedveltebb pickupja, a legendás elnyűhetetlenségéről és kategóriaelső offroad képességeiről ismert Toyota Hilux a egyértelműen dominálja szegmense értékesítéseit: a modell mintegy féle éve bemutatott legújabb generációja a hazai pickup értékesítések mintegy 48%-át jegyzi. Ebben kétségkívül fontos szerepe van az új 204 lóerős, 500 Nm forgatónyomatékú 2,8 literes erőforrásnak is. A Toyota azonban még inkább igyekszik a sláger-pickup vásárlóinak kedvében járni, és mostantól a piacon egyedülálló módon professzionális offroad átalakító csomagokat kínál a modellhez, amelyet így tulajdonosaik még inkább saját igényeikre szabhatnak.

A Toyota Hilux hagyományosan Magyarország legnépszerűbb pickupja, az új generáció megjelenésével pedig immár nem minden harmadik, hanem minden második hazai pickup vásárló dönt Toyota legendás modellje mellett. A pickup felhasználók köre ugyanakkor rendkívüli változatosságot mutat, a professzionális, munkacélú felhasználástól az életmód felhasználókig. Éppen ezért egy modern pickuppal szemben már nem csupán az az elvárás, hogy kompromisszummentesen ötvözze a kiváló terepképességeket, a rakodó és vontató kapacitást és a megbízhatóságot  személyautós belső térrel és országúti vezetési élménnyel, hanem az is, hogy minél inkább személyre szabható legyen a végső felhasználás céljának megfelelően. Ezt a sokszínű felhasználási célok miatt a gyári tartozékok és opciók csak részben tudják teljesíteni, éppen ezért hozhat még a korábbiaknál is nagyobb népszerűséget a Hilux számára a Toyota a piacon egyedülálló döntése, amelynek eredményeképp az autógyártó a Murczin Offroad Technics Kft.-vel együttműködve olyan egyedi offroad és vadász csomagokat kínál a vadászat, a terepjáró túrák, a mezőgazdasági munkálatok, az erdészeti munkák, stb., amelyek felhasználási célra szabottan, a márkakereskedésekben beépítve és ezáltal a gyári garanciát megőrizve segítik ezen területek munkafolyamatait. 

Természetesen a pickup vásárlók eddig is dönthettek úgy, hogy egyedi igényeik szerint átalakíttatják az általuk megvásárolt autót egy erre szakosodott cégnél, arra azonban, hogy vadonatúj autójukat már az általuk választott átalakítással, érvényes műszaki vizsgával vehessék át a márkakereskedésben, a gyári garanciát is megőrizve (és az egyedi kiegészítőkre is 3 éves jótállást kínálva) egyedi ügyfelek esetében mindezidáig nem volt példa. A kiegészítőkre vonatkozó jótállás feltétele a csörlő (a vadfelhúzót is beleértve), a LED lámpák és munkalámpák esetében az évi egyszeri karbantartás. Bizonyos Hilux gyári felszereltségek esetében egyes tartozékok az alapfelszereltség részét képezik (pl. sárvédő szélesítés, hátsó platóajtó teleszkóp), ezekben az esetekben ezek ára levonásra kerül a csomag árából. Az említett felhasználási területek igényeinek minél szélesebb körű kielégítése érdekében a Toyota hat különböző csomagot dolgozott ki a vadonatúj Hiluxhoz.

A Ford mérnöknői szüleik példáját követve lelkesítik a jövő nemzedékeit

 Bár Carla Fernández de Liger még csak egy kétéves kislány, de ha a családi tradíciók tartósnak bizonyulnak, akkor belőle is mérnök lesz.

Édesanyja, Nerea Fernández de Liger és férje, Carlos mindketten mérnökök, akik a Ford spanyolországi Valencia üzemében ismerték meg egymást, és máig is ott dolgoznak. Éppúgy, mint Nerea apja, José és anyja, Maria, aki az első női mérnökök egyike volt a spanyol autógyárban.

Nerea édesanyja sajnos 2020-ban elhunyt. Életútja erősen inspirálta a lányát, hiszen azt igazolta: nem határozhatja meg valaki pályaválasztását, hogy férfinak vagy nőnek születik. Így lett végül Nereából az anyagbeszerzési és logisztikai szakértő a Ford Valencia gyárában, ahol az anyja is dolgozott.

A Ford német, spanyol és brit üzemeiben minden évben számos programot indítanak, arra bátorítva a lányokat, hogy válasszanak mérnöki, műszaki szakmákat. Ezek a programok még a karantén ideje alatt is folyamatosan működtek, természetesen online.

Ma, a Mérnöknők Nemzetközi Napján a Ford azokat köszönti, akik családjuk nyomdokaiba lépnek – annak eredményeképpen, hogy a vállalat ösztönző programjai miatt kedvet kaptak a mérnöki pályához.

“Amikor elkezdtem mérnöknek tanulni a Ford Oktatási Központban, az apám reggel mindig elvitt oda, tanítás után pedig értem jött, hiszen a központ közel volt a munkahelyéhez. Akkoriban kicsit feszengtem emiatt a többiek előtt, de ma már büszkén emlékszem vissza erre,” mesélte Nerea, a Ford Európa szállítmányozási supervisora. “A Forddal kapcsolatos emlékeim közül talán azt kedvelem a legjobban, amikor a szüleim nyugdíjba mentek, és a búcsúztató partijukon láthattam, milyen bensőségesen köszön el tőlük a Ford közössége.” 

Az egész család

Nerea azon Ford-mérnöknők egyike, akik küldetésüknek tekintik, hogy inspirálják a nők következő nemzedékét. Íme néhány nő, akik a szüleik példáját követve váltak a Ford mérnökeivé:

Alexandra Walker, hajtáslánc-minőségi igazgató az Egyesült Királyságban

“A nagyapám már a ’40-es években is a Ford-üzemben dolgozott Lemington Spa-ban, az édesapám pedig mérnököket oktatott, és rengeteg Ford-alkalmazott került ki a keze alól. 33 évvel ezelőtt nyaranként a Ford futóműgyárában, Swansea-ben gyakornokoskodtam, és hosszú ideje magam is aktívan részt veszek azokban a kezdeményezésekben, amelyek célja, hogy kedvet csináljunk a lányoknak a mérnöki szakmához.”

Daniela Arts, gyártásszervező mérnök Németországban 

“Gyermekkoromban gyakran jártam a Ford-gyárban, és az apám mindig örömmel mutatta meg nekem az üzemet és az autókat. Mindenképpen a Fordnál szerettem volna dolgozni, és nem is pályáztam másik állásra. Felvettek a do2technik tanulmányi programba, ahol az oktatás mellett munkatapasztalatot is szerezhettem, és tudtam, hogy a program végén elhelyezkedhetek a Fordnál. Így is lett.”

Kathrin Ruegenberg, karosszériatervező mérnök Németországban

“Az apám a Fordnál volt, és emlékszem, mennyire élveztem az ottani családi rendezvényeket. Diákkoromban édesapám rengeteget segített nekem a tudományos és műszaki tantárgyak elsajátításában. Amikor el kellett döntenem, hová menjek szakmai gyakorlatra, az apám arra biztatott, hogy a Fordot válasszam, mert itt rengeteg szakterületbe belekóstolhatok. Hamar megtetszett a mérnöki pálya, és a do2technik program végig is vezetett az oda vezető úton.”

Laura Florentin Dobreanu, termékminőségi mérnök Romániában

“A szüleim mindketten mérnökök voltak; édesapám a krajovai Olcit-gyárban dolgozott, amiből később Ford-üzem lett. Nekem és a bátyámnak teljesen természetes volt, hogy szüleink példáját követve mi is mérnökök legyünk, hiszen mindkettőnket érdekelt a tudomány és a matematika. Jelenleg a minőségbiztosítási részlegnél dolgozom, ahogy annak idején az apám is.”

Laura Tudela Oltra, mérnöktanuló Spanyolországban 

“Az apám 20 éves korában kezdett dolgozni a Fordnál, és otthon is volt egy műhelyünk. Amikor az éjszakai műszakba volt beosztva, gyakran együtt töltöttük a délutánokat, kerékpárokat javítva és gépeket bütykölve. Jelenleg a vezérműtengely-megmunkáló részlegnél dolgozom, mellette pedig ipari elektronikát és automatizálás-tervezést tanulok, hogy idővel a Ford mérnöke lehessek.”

Mihaela Dana Toma, folyamattervező mérnök Romániában

“Gyermekkoromban mindent megjavítottam otthon, például én cseréltem ki a tömítést a szivárgó lefolyóban. Még édesanyám vasalóját is darabokra szedtem és összeraktam, mert kíváncsi voltam, hogyan működik. Később már édesapámnak is segíthettem autókat javítani, utána pedig – az ő nyomdokain járva – magam is mérnök lettem a Ford krajovai gyárában.”

Molly Starkes, mérnöktanuló az Egyesült Királyságban

“A Ford rengeteg kezdeményezést indít az Egyesült Királyságban: például középiskolás lányokat hív meg látogatóba a gyáraiba. Tizenévesen én is részt vettem egy ilyen programon, és 16 éves koromban ez inspirált arra (amellett, hogy az apám is a Fordnál dolgozott), hogy a Ford mérnöke legyek. Jelenleg a mérnöki fokozat megszerzéséért tanulok a Warwick Egyetemen.”

Kedvet csinálni a lányoknak a mérnöki pályához

A Ford minden mérnöknőt igyekszik ösztönözni, függetlenül attól, hogy korábban volt-e valamilyen kapcsolatuk a vállalattal.

“Autóipari mérnöknek lenni izgalmas munka, és igyekszünk ezt széles körben tudatosítani, hogy egyre több női mérnök dolgozzon a Fordnál, javítva ezzel a cég sokszínűségét. A Mérnöknők Nemzetközi Napján olyan példaképeket szeretnénk bemutatni, akik jól példázzák, hogy a nők szívesen választják a Fordot munkahelyüknek,” mondta el Sarah Haslem, a Ford Európa Women of Ford szervezetének elnökségi tagja.

Németországban minden áprilisban megrendezik a Lányok Napját, ami idén online zajlott a 13 évesnél idősebb iskolások részvételével. A program a Frauen in Technik (Nők a Technológiában) kezdeményezés fontos része, ami magában foglalja a nyári és az őszi szünetre szervezett gyakorlatokat a lányok számára, a nekik fenntartott helyeket a mérnöki gyakorlati ismeretek megszerzésére, a Do2 programot, ami mentorálást kínál a lányoknak a gyakornoki munka megkezdése előtt, és a pályaválasztást segítő rendezvényeket a régió iskoláiban.

A Ford romániai Krajova üzemében a nemek megoszlásának aránya közel 50 százalékos. A Ford of Spain jelenleg éppen egy technológiai és innovációs versenyt készít elő, ami a mérnöki pályára irányíthatja a lányok figyelmét.

Az Egyesült Királyságban a Ford női mérnökei 2015 óta minden évben megszervezik a Mérnöknők Napját, több mint 100 lányt invitálva meg a környékbeli iskolákból, hogy részt vehessenek az üzemi túrákon, a beszélgetéseken, és megismerhessék a mérnökök munkáját. Mindezt további kezdeményezések egészítik ki, többek közt az iskolákban elindított általános mérnöki alapprogram és az egyetemi hallgatók mentorálási programjai.

“Itt nem csupán arról van szó, hogy a mérnöki szakmára biztatjuk a lányokat. Mérnöknőinket arra bátorítjuk, hogy legyenek tisztában eredményeik értékével – ahogyan azzal is, hogy nőként mi mindent teszünk hozzá az autók tervezéséhez és gyártásához – másféle nézőpontokat alkalmazva, vagy éppen jobb együttműködő készséggel dolgozva,” magyarázta el Friederike Philipsenburg, a Ford Európa Mérnöknői Testületének tagja (akinek édesapja szintén a Fordnál dolgozott). 

A Magyar Suzuki tavaly 65 százalékban hibrid autókat gyártott

Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában 2020-ban összesen 112 475 db jármű gördült le a gyártósorról. A teljes gyártás 87 százalékát exportra értékesítették 123 ország számára. A vállalat tavaly, a koronavírus miatti nehézségek ellenére is 11,55 százalékos részesedéssel vezette, ezzel ötödik éve uralja a hazai újautó eladásokat.

A Magyar Suzuki 1.656,7 millió euró nettó árbevétellel zárta a 2020-as évet. A pandémia 362 millió forintos többletköltséget jelentett a cégnek. A Suzuki Csoport 2050-re karbonsemleges üzemekkel és termékportfólióval szeretne jelen lenni mindenhol a világon, a Magyar Suzukinál is ebbe az irányba indulnak el.

Zöldült a teljes gyártási paletta

Összesen 112 475 autót gyártottak az esztergomi gyárban, 111 047 autót értékesítettek (79 879 db Vitara, 31 168 db SX4 S-CROSS), míg az itt gyártott modellek 87 százalékát – 96 441 db – exportra értékesítették a világ 123 országába. A Magyar Suzuki 2019. decemberében megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását, a gyártás több mint 65 százaléka már hibrid gépjármű volt 2020-ban. A vírushelyzet okozta hathetes leállás, illetve a belföldi és külföldi korlátozó intézkedések következtében hozzávetőlegesen 30 százalékkal csökkent a termelés 2020 során az előző évhez képest. A társaság 2020-as belföldi értékesítéséből származó nettó árbevétele 242,8 millió euró, az exportértékesítésből származó nettó árbevétele pedig 1.413,9 millió euró volt. A tervek szerint az idén 143 000 Suzukit szerelnek össze Esztergomban. A magas átoltottság hatására és a járvány lecsendesedésével a Magyar Suzuki termelése 2022-re visszaállhat a pandémia előtti pályára.

A Suzukik hibrid változatban is a magyarok kedvenc újautói lettek

Az idén 30 éves Magyar Suzukinak 2020-ban is sikerült, megtartani ötödik éve tartó piacvezető szerepét: 14 783 db magyarországi regisztrált újautóval, 11,55 százalékos piaci részesedéssel zárta az elmúlt esztendőt. A magyarok legkedveltebb újautó modellje ismét a Vitara lett, 6 882 darabot regisztráltak belőle 2020-ban január 1-je és december 31-e között. A Magyar Suzuki 2020. januárjától már hibrid meghajtású gépkocsikat értékesít az uniós piacokon, így Magyarországon is. Nem véletlen, hogy a tavaly elkészült 3,5 milliomodik hazai gyártású Suzuki is éppen egy hófehér hibrid Vitara volt.

A teljes személyautó piac TOP 3 modellje között a Suzuki SX4 S-CROSS foglalta el a képzeletbeli dobogó második fokát. Összesen 5 578 kelt el a legnépszerűbb, alsó-középkategóriás újautóból Magyarországon 2020 év végéig. A két közönségkedvenc hazai gyártású Suzuki a szakma elismerését is kivívta: az Év Magyar Autója verseny első díját 2020-ban az SX4 S-CROSS nyerte el, a Vitara pedig ezüstérmet szerzett. Az elmúlt évben a Magyarországon összesen forgalomba helyezett személyautó – 128 031 db – 11,55 százaléka Suzuki volt.

Négy-, illetve kétkeréken és vízen is jelentős teljesítmény

A Suzuki nem csak az autóipari szegmensben, hanem a motor és hajómotor kategóriában is erősítette pozícióját. A Magyar Suzuki összesen 34 346 motort és 6 647 hajómotort értékesített a hazai és a külföldi piacon 2005 óta. A Suzuki hajómotor üzletág 2017 óta a közép-kelet-európai régió központja és 644 értékesített hajómotorral piacvezető Magyarországon. A divízió 1893 hajómotort exportált 2020-ban Észtországba, Lettországba, Litvániába, Fehéroroszországba, Csehországba, Szlovákiába, Romániába, Szerbiába, Montenegróba, Bulgáriába és Albániába. 

A Magyar Suzuki motorkerékpár-üzletága immár hatodik éve a legnagyobb piaci részesedésű disztribútor Európában a Suzuki csoporton belül. A vállalat 479 darab motorkerékpárt helyezett forgalomba tavaly Magyarországon. A V-Strom 650 kalandmotor nemcsak saját kategóriájában, hanem a modellek abszolút versenyében is megőrizte tavalyi dobogós helyét: 163 forgalomba helyezéssel a második legnépszerűbb motorkerékpár volt 2020-ban Magyarországon.

A COVID alatt erősödött a Suzuki csapat

A Magyar Suzuki, munkatársainak egészségi állapota, illetve a zavartalan termelés érdekében kiemelt figyelmet fordított a biztonságos munkavégzésre és a fokozott higiéniai előírások betartására. Az óvintézkedések bevezetése, a vírus ellen használt eszközök (maszkok, gyors- és PCR tesztek), illetve a cégen belül kialakított hivatalos oltópont összesen 362 millió forint többletköltséget jelentett a vállalatnak, amely mindenki számára biztosította a leállás idejére is a teljes fizetését. A munkatársak átlagosan 12 százalékos béremelést kaptak tavaly, az elmúlt négy évben pedig, az Üzemi Tanáccsal egyeztetve a fizikai dolgozók fizetése 65 százalékkal, az irodai munkatársak bére pedig 43 százalékkal emelkedett. A munkavállalók három alkalommal, júniusban és szeptemberben fél havi munkabérnek, decemberben pedig jelenlét és teljesítmény alapon egy havi munkabérnek megfelelő év végi bónuszt kaptak. 2020-ban a saját munkaerőállomány erősítése volt a cél. 

Digitalizáció, robotizáció

Tavaly sikeresen folytatódott Esztergomban a 2016-ban indult, és számos Ipar 4.0-ás fejlesztési elemet tartalmazó, a versenyképesség fokozását célzó konzorciális Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) projektjeinek megvalósítása. A robotizáció továbbra is hangsúlyt kap a fejlesztések terén, a cél a gyártás minél nagyobb mértékű digitalizálása. A tavalyi beruházások az új emissziós laborra, a festőüzem robotizációjának fejlesztésére fókuszáltak. A jövőben egyre több kollaboratív robot kap helyet az üzemben, amely tovább növeli a gép és ember gördülékeny együttműködését.

Úton a karbonsemlegesség felé

A világpiaci trendekkel összhangban a Suzuki Csoport 2050-re karbonsemleges üzemekkel és termékportfólióval szeretne jelen lenni mindenhol a világon, a megvalósítás mikéntjét az anyavállalat minden esetben a leányvállalataira bízta. A Magyar Suzukinál elindult a „Zöldebb üzem, zöldebb autók” belső program, hogy a Magyar Suzukira szabva, az esztergomi cég üzemegységenként megtalálja és beépítse a CO2-kibocsátást csökkentő technológiákat a gyártási folyamatba és az autókba. 

LEGFRISSEBB

A Stellantis új korszakot nyit: forradalmi fejlesztések és stratégiai irányváltás az...

0
A globális autóipar egyik legnagyobb szereplője, a Stellantis legfrissebb bejelentése ismét rávilágít arra, hogy a vállalat határozott lépésekkel halad a jövő mobilitása felé. A...

TESZTJEINK