Főoldal Blog Oldal: 124

[TESZT] Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC Lang (W223) – a modern luxus újraértelmezése

A Mercedes-Benz S-osztálya az iránymutató. A Mercedes-Benz S-osztálya az, amelyhez minden más autógyártó viszonyít, hozzáilleszt. Egyfajta innovációs techdemo minden S, és az adott korszak létező összes fejlesztését, megoldását integrálják a modellbe. Messzemenő tökéletesség és iránymutatás – teszteltük a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC-et.

Nyilván van, volt elhívatottság az új, W223-as kódjelű S-osztály iránt, hiszen hőn dédelgetett projektautónk is egy korai, W140-es. Anno pontosan azért választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy a 90-es évek korszakalkotó és meghatározó innovációit egybegyűjtötte a W140, s a mai napig korszerű, praktikus megoldásokat vonultat fel. Kérdés, hogy a W223 húsz-harminc év múlva mennyire lesz formabontó, vagy épp egy korszakot meghatározó jelenség, de az biztos, hogy későbbi youngtimerként, oldtimerként hasonlóan helytállhat majd, mint mondjuk a W140, vagy akár a W126.

Ugyanis a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC felvonultatja mindazt, amit a jelenkori technológiai igények megkövetelnek, mindezt csúcsrajáratott komforttal, hozzá konzervatív, ám mégis modern küllemmel. És az sem hanyagolandó, hogy a méretezés is (végre) méltó a korábbi, már fent említett bálna-paraméterekhez. Tévedés azt állítani, hogy a klasszikus W140 nagyobb, nem. Bár nagyobbnak hat a maga homológ formavilágával, pár milliméter, vagy inkább centiméter eltérés taoasztalható a W223 javára.

A jelenkor, és annak minden követelménye

No de lépjünk tovább: jelen cikkünk nem összehasonlítás gyanánt született, ilyen jellegű publikáció már készült az Autóaddikton. Sokkal inkább most az a téma, az a fontos, hogy az új, 2021-es modellévű W223 Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC mit nyújt, mit tud, mit képes produkálni.

Röviden: mindent. Kicsit bővebben: mindent is. A Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC vonalvezetése kecses, miközben ügyeltek a tervezőmérnökök arra, hogy a konzervatív, echte limuzinos formavilág megmaradjon. Meg persze a Mercedes limuzin-vonalára jellemzően meghagyták a domináns, hatalmas hűtőmaszkot, a keresztcsíkos krómrácsozattal, viszont szolídan, a jelen kor szelleméhez passzoló minimalista jelleggel. Vastag, 3 lamellából álló egység ez, ami egyébként kimondottan elegáns és letisztult küllemet kölcsönöz az orr.-résznek.

A lámpatestek szépen íveltek, korszerűen követik az aktuális trendeket. Itt máris egy technológiailag egyedülálló megoldással találkozunk: az izzókialakítás sokezernyi LED-pontból tevődik össze, így az út megvilágítása az átlagosnál jóvalta összetettebb, valamint lehetőség nyílik különböző grafikus kompozíciók, feliratok, emojik kivetítésére. Ez a funkció egyelőre nem certifikált, viszont későbbi szoftverfrissítésekkel hamarosan hozzáférhetővé válik.

Ez az igazi, nagybetűs limuzin-forma 2021-ben

Oldalról szemlélve a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC karakterisztikáját rögvest feltűnik a limuzin klasszikus értelmezése. Ez az autó ténylegesen hagyományhű e téren (is), a nagybetűs, arisztokratikus jelleg féreismerhetetlen és összetéveszthetetlen. Az oldalablakok futurisztikus vonalvezetése megszokott manapság, de valahogy a W223-nál ez is tud konzervatívan hatni, annak ellenére, hogy az övvonalak jóval magasabban vannak, mint a W140-nél, ezáltal az oldalablakok üvegfelületei keskenyebbnek hatnak.

Bár nem forradalmi, de mindenképp újításnak számít a W223 kilincs-kialakítása és megoldása. Távnyitás esetén a kilincsek szervomotorok segítségével emelkednek ki az ajtókból, de természetesen érintésre is nyílnak. A nyitást enyhén magunk felé húzva lehet elvégezni, tehát az analóg hatás azért rendelkezésre áll.

Szolidan bár, de jelen vannak az oldalsziluettnél is a krómberakások a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC-nél, alapvetően a tetőívet követik, valamint az alsó szoknyaszpojleren is találhatók. Mindehhez a tesztautó konfigurációjához tartózó keréktárcsák is remekül passzoltak, ezüst és fekete színárnyalatokkat váltakoztatva.

Hátulról a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC szintén letisztult, lényegre koncentráló. A csomagtérajtó peremén futó krómdíszt a vékonyra húzott zárófény-LED lámpatestek fogják közre, a felület itt már-már ismét a jó öreg homogenitást célozza; az alsó traktus pedig szintén krómcsíkkal lett kiemelve, a talmi-kipufogócsonk díszekkel egyetemben. Remekül fest.

Vége a Sacco-korszaknak. Kár, de így a legkorszerűbb minden kétséget kizáróan

Remekül, ahogy az egész Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC, az utolsó milliméterig. Persze lehet fanyalogni a Sacco-faneknek, hogy műanyag, meg szembemegy a tradíciókkal, és a többi. Tény, hogy az egy klasszikus csúcskorszak volt a Mercedesnél, de azt is el kell fogadni, hogy a kor előrehaladtával az igényekhez és a digitalizációhoz alkalmazkodva megy végbe az autógyártás. És ez nyilvánvalóan a Mercedes-t is érinti.

Pazar belteret villant a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC. Tulajdonképpen belekötni nem lehet (és nem is érdemes) semmibe, mivel a kifinomult elegancia itt is hatékonyan van jelen. A dizájnvilág egyöntetűen a Maybach-stílust idézi, az ülések varrása, mintázata tekintetében például. Az anyaghasználat minőségi, a luxusszintet kitűnően képviseli, az alkalmazott bőrök, műanyagok tapintása lágy. A “van benne anyag” szleng helytálló, mert tényleg össze lett sűrítve itt minden, ami szemnek, szájnak ingere. Pont úgy, ahogyan azt egy S-soztálytól elvárhatjuk kettőezerhuszonegyben.

A kormánykerék fogása rendkívüli, itt a bőrbevonat szintén lágy, selymes hatást nyújt. A kormánykerék közepére biggyesztett Mercedes-logó hatalmas, arányaiban kissé talán túlzó is, de karakteres, és kellemes hatást ad. Mivel a W223 enteriőrjében semmiféle analóg felülettel, műszerrel, egységgel nem találkozunk, ezért nem meglepő, hogy tabletek helyettesítenek mindent. A központi műszerfalat egy hosszúkás, fektetett téglalap alakú LCD, míg az infotainmentet egy gyönyörűen kialakított, hajlított panel képviseli. A W223-nál sikerült úgy tabletet integrálni középre, hogy az egyáltalán ne tűnjön zavarónak az egységesség szempontjából, tehát nincsenek kilógó, kimaradt felületek, a komplexitást nem töri meg semmi, minden vonal, ív, vagy akár görbület egységben vonul. A műanyag felületbe mélyesztett pohártartók után a középső könyöklő következik, amely több irányból nyitható, zárható, multifunkcionális tárolórekeszeket rejt, amelyek természetesen hűthetők.

Csakúgy, mint az ülések, amelyeket darabonként (most az elsőkről beszálünk) majd’ 50 szervomotor mozgat. Ezeknek a szervóknak nagy szerepók van a több opciós-programos masszásfunkciónak is, amely – mint minden egyéb kényelmi, illetve extra funkció – a központi infotainment kijelzőjén keresztül érhető el.

Hey, Mercedes

Ha megszoktuk az Apple SIRI használatát, akkor pillanatok alatt megszokjuk a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC-ben megtalálható hangvezérléses asszisztencia működését. Rengeteg opció és funkció érhető el így: hangparanccsal engedhetjük le az oldalablakokat vezetés közben – hey, Mercedes! Please open windows!, de akár az aktuális időjárásról is kérdezhetjük – hey, Mercedes! Tell me about the actual weather, please!. Masszázst is kérhetünk – hey, Mercedes! Please turn on massage function 1 (itt több profilt is be tudunk állítani és el tudjuk menteni ezeket).

Napestig írhatnánk a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC opcióiról, tudásáról, magáról a hangvezérlésről is – de most kanyarodjunk vissza a további technolóhiák taglalásához, a teljesség igénye nélkül. Nagy kedvencünk a futómű volt még, amely elöl és hátul is adaptív, s a pillanatnyi rugózást fejlett kamerarendszer segítségével állítja, szabja testre az aktuális útviszonyoknak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy a kamerák pásztázzák az előttünk lévő utat, szkennelik a felületet, és ahhoz igazítják a felfüggesztés keménységét vagy puhaságát. Így a komfortérzet maximális lesz, tesztünk során nem volt olyan – azért nyilván kisebb, nem oltári nagy kátyúkra kell gondolni – úthiba, amit ne simított volna hibátlanul az autó.

Innovációk széles tárháza – megfelelő iránymutatás

Kormányzott a hátsó kerék is az új W223-ban. Ezáltal a fordulékonyság, manőverezhetőség nagyon jó, még szűkebb városi környezetben is, továbbá a fordulókör átmérője egy kategóriával lejjebbi autókét idézi. Ne feledjük: több, mint 5 méter hosszról van szó esetünkben.

Természetesen az 50 millió forint körüli árcédulával rendelkező Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC roskadásig lett pakolva mindenféle olyan plusz kiegészítőkkel, amelyek az utazás komfortját szolgálják. A hátsó ülésekhez mindkét oldalon – mert a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC 4 személyes – egy-egy LCD kijelzőt kapunk az első ülések fejtámlájához passzintva, de van a hátsó könyöklőben is tablet, amellyel az irányítást, kivetítést el tudjuk könnyedén végezni úgy, hogy ne kelljen az elöl ülőket zavarni menet közben.

A Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC oldalablakait úgy tervezték, hogy szinte teljesen esőlepergető legyen. Ez gyakorlatban is tud működni, és nagyon praktikus, hasznos megoldás. Korábban is voltak már hasonló Mercedes-megoldások, mint például a bordázott hátsó lámpabúrák annak érdekében, hogy kevésbé szennyeződjenek sáros, csapadékos időben. Vagy gondoljunk csak a W140-nél alkalmazott csomagtérajtó kilincsre, amely nyitásnál automatikusan kipattant a helyéről, annak érdekében, hogy ne koszoljuk össze kezeinket használat során.

Ha már ismét felhiztuk a W140-et, nézzük a hangszigetelést. Ezt anno az S-osztálynál dupla rétegű üvegezéssel optimalizálták, amelynek a külső hangok beszűrődésének csökkentése mellett termodinamikai szerepe is volt. Tehát jól benn tudta tartani a meleget, vagy épp hideget, ami szintén előnyt jelentett – a W223-nál szintén speciális üvegezést kapunk, viszont nem több réteggel.

Megmaradtak azok a hagyományos elemek is, amelyektől S-osztály az S-osztály. Az ajtók kárpitjába épített ülésállító funkciógombok, a légbeömlők külleme, valamint a kormányváltó (ez nem digitális), a B oszlopon belüli akasztó kampók, a csomagtérajtó belsejére rögzített elakadásjelző háromszög – soroljuk még? Biztos lenne mit, de ajánljuk, látogassanak el olvasóink a Pappas-hoz, és tapasztalják meg, érezzék a kényegiségét. Megéri, de tényleg.

400-as, de nem négyliteres

2925 köbcentiméter hengerűrtartalmú sorhatos dízelmotort kapott a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC. Az aggregát 330 lóerőt ad le 3600-4200 RPM közt, és masszív 700 Newtonméteres csúcsnyomatékot társít mindehhez már 1200-tól. A több, mint 2 tonnás kaszni leheletfinoman indul meg gázadásra, úgy, hogy szinte csak a körülöttünk mozgásba jövő táj végett vesszük észre az egész procedúrát. Mondani sem kell, hogy az autó dinamikája és agilitása jeles, nincs olyan forgalmi szituáció, amelyben ne állna derekasan helyt. Miközben az autóban utazók nagyjából semmit nem érzékelnek a kinn történtekből.

Ha kell, sportos is tud lenni a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC: méréseink során 5.2 másodperces nulla-száz sprintet is ki tudtunk csiholni a 4MATIC, azaz összkerékhajtásból, ami briliáns eredmény. Így már bizonyos, hogy az S 400 d olyan S-osztály, amely ténylegesen sokoldalú célokra bevethető a protokollterülettől egészen a családos utazásokig.

Fogyasztás tekintetében egyértelműen városon kívül van elemében a Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC. Ez nem meglepő, hiszen az S-osztályt hosszú, végeláthatatlan autópályázásra optimalizálták kezdettől fogva – ennek megfelelően 90, illetve 130 kilométer/órás tempóknál 4.9-5.9, valamint 6.7-7.1 liter gázolajjal is beérte a hathengeres. Városi környezetben sem sikerült nagyon 10 liter fölé vinni a fogyasztást – 8.9-10.7 literes átlagokkal zártunk.

Mercedes-Benz S 400 d 4MATIC specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezásű hathengeres dízelmotor, turbóval

Lökettérfogat: 2925 cm³

Maximális teljesítmény: 330 LE @ 3600-4200 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 700 Nm @ 1200 ford./perc

Erőátvitel: 4MATIC összkerékhajtás, kilencfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 5179 mm

Szélesség: 1954 mm

Magasság: 1503 mm

Tengelytáv: 3106 mm

Első gumik mérete: 255/55 R17

Hátsó gumik mérete: 545/55 R17

Tömeg, üresen: 2070 kg

Megengedett össztömeg: 2770 kg

Csomagtartó mérete: 540 liter

Üzemanyagtartály mérete: 65 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.4 s (gyári), 5.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.9-10.7 l/100 km

Országúti: 4.9-5.9 l/100 km

Vegyes: 6.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 10.2-12.2 l/100km

Országúti: 5.6-6.7 l/100km

Vegyes: 8.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 175-207 g/km

Bővebb információ a Mercedes-Benz magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: HuaweiAcer Hungary

Utómunka hardver: Acer

Most hétvégén, Goodwoodban látható először menet közben a Toyota GR86

A tegnaptól vasárnapig, július 8-11 között megrendezésre kerülő 2021-es Goodwood Festival of Speed ad helyet a Toyota GR 86 dinamikus világpremierjének. Ezzel az új Toyota GR 86 a világ egyik legjobban várt sportautójaként elsőként ezen a nyáron, a Goodwood Festival of Speed aszfaltcsíkján, most hétvégén lesz látható mozgás közben.

A felfokozott várakozások övezte kupé premierjével létrejön az új mesterhármas, vagyis a TOYOTA GAZOO Racinggel közösen fejlesztett globális modelltrió, amely azt a motorsportból érkező mérnöki tapasztalatot és tervezési filozófiát hasznosítja, amely megannyi elismerést hozott a GR Supra és a GR Yaris számára. A GR 86 részvétele a július 8-tól 11-ig tartott Goodwood Festival of Speed rendezvényen korai előzetest nyújt a modellről, amely 2022-ben érkezik a márkakereskedésekbe. A modell a fesztivál „Első pillantás” bemutatójának keretében a híres goodwoodi hegyi pályán mutatja meg kivételes menetdinamikáját és kanyarképességeit, professzionális pilótával a volán mögött. A fesztivál résztvevői menet közben vehetik szemügyre az autót a Goodwood Hillen, majd közelről is megismerkedhetnek vele a First Glance Paddockban. A GR 86 elsőként idén áprilisban mutatkozott be egy online prezentáció keretében, tulajdonságait tekintve pedig a többszörös díjnyertes GT86 képességeire épít, vagyis a vezetés színtiszta élvezetét helyezi a középpontba.

Az új autó megörökölte elődje alapvető karakterét, és egy olyan sportautóként érkezik, amely a vezető parancsait élménydús, hozzáférhető és könnyen kezelhető válaszokkal jutalmazza. A modell megőrzi a klasszikus orrmotoros, hátsókerékhajtású felépítést, de új, minden eddiginél erőteljesebb, 2,4 literes négyhengeres boxermotort kap. Méretei szinte azonosak elődjével, azonban 50 százalékkal nagyobb torziós merevsége még jobb menetdinamikát és kormányzást biztosít. A súlycsökkentés is kiemelt szerepet kapott; az alumínium tető- és karosszériapanelek felhasználása a kategóriájának legkönnyebb négyüléses kupéját eredményezte (üres tömege előreláthatólag mindössze 1270 kg lesz). A TOYOTA GAZOO Racing motorsport sikerei emlékeztetnek a precízen megmunkált aerodinamikai elemek, mint például az első légbeömlők és légterelők. A futómű elöl MacPherson rugóstagokkal, hátul pedig kettős keresztlengőkaros kialakítással büszkélkedhet, a kerékjárati íveket pedig 215/40 R18-as abroncsoknak helyet adó 18 colos keréktárcsák töltik ki. Az új modell a Toyota Motor Corporation és a Subaru Corporation közös fejlesztése, amely már a két cég által 2019 szeptemberében között új üzleti és vállalkozási együttműködés keretében jött létre.

A GR 86 a Toyota GR Supra példáját követi, amely szintén a Festival of Speed keretében ünnepelhette dinamikus világpremierjét; a kétüléses kupé 2018-ban hódította meg a goodwoodi aszfaltcsíkot. A Toyota GT86 szintén korán tiszteletét tette itt, és piaci bevezetése előtt a 2012-es újdonságok egyik sztárja volt a fesztiválon. A GT86-ból világszerte mintegy 200.000 példány készült, amelyek közül számos modell a motorsport különböző ágában, így például a GT versenyzésben, a rallyban és egymárkás bajnokságokban állt rajthoz.

MINI: három szín, három tető, végtelen személyre szabhatóság – a Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés

A háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Clubman opcionális extrafelszereltségeket egyesítő palettáján egy olyan új stíluselem vált elérhetővé, amely egyedülálló a kisautók mezőnyében. A MINI oxfordi gyárának innovatív karosszériafényezési folyamata lehetővé teszi, hogy a kiválasztott négykerekű kedvencek teteje háromárnyalatú, színátmenetes fényezést viseljen, még tovább nyomatékosítva a brit prémiummárka összetéveszthetetlen, egyedi stílusát.

A MINI történetében évtizedes hagyománya van a sokszínűségnek. A tető kontraszt-fényezése először a klasszikus Mini hamisítatlan kisugárzását erősítette, a modern MINI világpremierje óta eltelt húsz évben pedig nem csupán a tető, de megannyi karosszéria-kiegészítő alkatrész végtelen színezési lehetősége gondoskodik arról, hogy az egyes MINI modellek még inkább kitűnjenek a tömegből. A Multitone Roof színátmenetes tetőfényezéssel a négykerekű kedvencek személyre szabhatósága most újabb szintre lép. A MINI oxfordi gyárának innovatív, nedves fényezési folyamata most először teszi lehetővé, hogy a háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Clubman teteje háromárnyalatú, színátmenetes fényezést viseljen.

Az innovatív tetőfényezés úttörője a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE (kombinált energiafogyasztás (WLTP): 15,2 – 17,6 kWh / 100 km; kombinált energiafogyasztás (NEDC): 14,9 – 16,9 kWh / 100 km) volt. A Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés első ízben a brit prémiummárka zöld újdonságához megrendelhető MINI Electric Collection részeként vált elérhetővé. A háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Clubman új nemzedékének világpremierje óta a Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés – amely világszerte egyedülálló a sorozatgyártásban kínált autók mezőnyében – az opcionális extrafelszereltség részeként már a három újdonsághoz is megrendelhető.

A Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés a szélvédőtől egészen a hátsó légterelő szárnyig nyúlva kínálja a San Marino Blue, a Pearly Aqua és a Jet Black árnyalatok harmonikus, egymásba tetsző átmenetét. Az egyedülálló tetőfényezési megoldás az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető panoráma üvegtetővel és tetősín-párral is könnyedén észrevehető. A három árnyalatot úgy választották ki a tervezők, hogy azok a háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Clubman szinte összes elérhető karosszériafényezési lehetőségével harmonizáljanak.

Mint ilyen, a Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés az összes karosszériafényezési árnyalattal párosítható, kivéve a Chili Red metál, a British Racing Green metál és a MINI Clubman kiváltságaként megrendelhető Indian Summer Red metál árnyalatokat.

A tető kontraszt-fényezése még inkább kiemeli a MINI jellegzetes, hármas osztását: a karosszéria, az ablaksáv és a tető szinte párhuzamos, vízszintes vonalvezetése a márka egyedülálló stílusjegye. A tetőfényezés a MINI ügyfelének személyes preferenciáit tükrözi. A fehér, a fekete és az ezüst árnyalatú tetőfényezés modellváltozattól függően, gyárilag felvitt kiegészítőként érhető el az opcionális extrafelszereltség részeként. A MINI John Cooper Works modellekhez vörös árnyalatú tetőfényezés is megrendelhető. Sőt mi több, az eredeti MINI tartozékok részeként számos különböző tetőfényezési minta – például a brit zászló motívuma vagy versenyzászló-motívum – is elérhető utólagos extraként.

A tetőfényezési lehetőségek listájának bővítését a MINI oxfordi gyárában bevezetett új, innovatív karosszériafényezési folyamat tette lehetővé. A fényezők először a halvány Pearly Aqua árnyalatot viszik fel a kiválasztott modell tetejére, majd második lépésként a San Marino Blue és a Jet Black árnyalatok következnek áttetsző stílusban, a tető szélvédőhöz közeli, illetve hátsó légterelő szárnyhoz közeli részén. A „Spray Tech” névre keresztelt új karosszériafényezési technikát a MINI tökéletesen integrálta oxfordi gyára tömegtermelési folyamatába, a folyamatosan változó fényezési körülmények miatt azonban előfordulhatnak enyhe eltérések az egyes tetők mintázatában. Mindez azt eredményezi, hogy a Multitone Roof színátmenetes tetőfényezéssel ellátott MINI modellek mindegyike már gyárilag egyedi fényezést visel.

Íme, az elektromos meghajtású BMW CE 04

Kora reggel van. A város most ébred. A garázs felé menet beszívom a még hűvös hajnali levegőt. Egy laza szabású parkát viselek, ami egyszerre divatos és praktikus. A rejtett protektorok a biztonság érzésével nyugtatnak meg. Készen állok, kezdődhet a nap.

A BMW CE 04 a garázsban vár. Futurisztikus dizájnja lenyűgöz. Az alacsonyra helyezett akkumulátor egy teljesen új geometriát ad a robogónak – korábban semmi hozzá foghatót nem láttam még. Örülök, hogy újra látom – ahogy minden nap.

Számomra ez egy új korszak jelképe – a csendes forradalomé.

Az első madarak már csiripelnek, a városi dzsungel ébredezik. A város zaja lassan fokozódik. Minden mozgásba lendül.

Az emberek mozognak – együtt és egymás mellett.

Útjuk néha összeér.

Mit hoz az új nap? Tapast a barátokkal a kis folyóparti bárban? Vagy egy modern művészeti kiállítást a múzeumban?

Először azonban találkozóim vannak az irodában. Közös munka, értekezletek, ügyfélmegbeszélések. Ilyen az élet.

Okostelefonom összekapcsolódik a robogóval, egy csuklómozdulattal pedig aktiválom a parkát.

A LED-ek felvillannak.

Csendben vagyok, de akarom, hogy lássanak. Olyan egyszerű.

Végre ismét útnak indulunk. Már reggelizés közben is erre vártam. Még a madarak se vesznek észre. Szinte teljes csendben gördülök át a városon, ismét annak részévé válva.

Az emberek megnéznek a lámpánál. Egyenes testtel, kényelmesen ülök. A képernyőn felvillan egy üzenet, okostelefonom tölteni kezdte magát a tárolórekeszben.

A lámpa zöldre vált. A robogó nyomatékának köszönhetően a mezőny élére török. Egy néma rakéta vagyok.

Olyan érzés, mint régen a Bonanza bringámon – enyém a világ, amellyel mégis kapcsolatban maradok, egy lépéssel mindenki előtt. Technológia és stílus. Vajon ez a szabadság? Igen – csak még annál is jobb. Nincsenek dugók, nem kell vadászni a parkolóhelyeket. Számomra minden perc megtakarított idő.

Gyorsulás, sebesség, kanyarok – a BMW CE 04 nemcsak legyőzi, hanem újra is értelmezi azokat. Átsiklok a forgalmon – az ülés mintha lebegne. Ennek így kell lennie. A kanyarokban szörfözés végtelenül élvezetes, hullámról hullámra.

Csodás este volt a folyóparton. Sokat nevettünk. A városi főúton nem lehet hibázni: robogóm tovasuhan, parkám pedig világít a sötétben. Jól látható vagyok és biztonságban érek célba. Halkan garázsomba gurulok, a madarak most sem vettek észre.

Jó éjszakát, város! Holnap találkozunk!

A BMW CE 04 az új városi elektromos sztárunk, ami az elektromos meghajtást érzelemmel és a motorozás élményével ötvözi. A legújabb technológiát és a legjobb akkumulátor cellákat használjuk, amelyek a BMW iX-ben is szolgálnak. Csakúgy, mint a CE 04, az összes jövőben bemutatásra kerülő városi BMW Motorrad modell is tisztán elektromos lesz.”

Oliver Zipse, BMW AG CEO

„Az új BMW CE 04 a BMW Motorrad elektromobilitási stratégiájának logikus, egyszersmind újragondolt folytatása. Az agglomeráció az élettere, ahol új mérföldkövet állít – technológia és látványos stílus tekintetében egyaránt.”

Florian Römhild, BMW CE 04 Projektmenedzser

Az új BMW CE 04 – a csendes forradalom: egy új fejezet az elektromos meghajtású, kétkerekű városi mobilitásban.

Az új BMW CE 04-gyel a BMW Motorrad tovább folytatja a városi agglomerációkat célzó, következetes elektromobilitási stratégiáját. Az eredetileg 2017-ben bemutatott BMW Motorrad Concept Link és a 2020-ban leleplezett, gyártás közeli BMW Motorrad Definition CE 04 végleges sorozatgyártásra érett változataként a BMW CE 04 egy teljesen új fejezetet nyit a kétkerekű városi mobilitásban. Elektromos meghajtásával, jövőbe tekintő dizájnjával és innovatív hálózati megoldásaival az új robogó a szállítási és a kommunikációs funkciókat a városi mobilitás egy teljesen új szintjére emeli.

Bőséges teljesítmény és hatótáv a városi és agglomerációs motorozáshoz.

42 lóerős (31 kW) legnagyobb teljesítményével az új BMW CE 04 erőteljes motorja kiemelkedő motorozási élményt kínál. A klasszikus „lámpától rajtolás” és 0-ról 50 km/órára gyorsulás versenyszámában 2,6 másodperces eredményt ér el. Még a csökkentett teljesítményű L3e-A1 járműosztályban is 31 LE (23 kW) érhető el. Mindkét változat végsebessége 120 km/óra – ami elegendő a villámgyors haladáshoz a főutakon és az autópályaszakaszokon egyaránt.

Az új BMW CE 04 akkumulátorának kapacitása 60,6 Ah (8,9 kWh), amelynek segítségével nagyjából 130 kilométeres hatótávot ér el (csökkentett teljesítményű változat: 100 km). Mindez elegendő a károsanyag-kibocsátástól mentes napi motorozáshoz a városban és környékén, vagy akár kisebb túrákhoz is munka után vagy hétvégén – teljes lelki nyugalommal.

Innovatív elektromos meghajtás folyadékhűtésű elektromos motorral.

Az új BMW CE 04 állandó mágneses elektromos motorja az akkumulátor és a hátsó kerék között, a vázban található, ahogy az ismerős lehet a BMW autókból, mint például a 225xe Active Tourerből. A BMW Motorrad kimerítő tesztek során fejlesztette ki a rekuperáció (energia visszanyerés) egy-egy speciális változatát az egyes menetprogramokhoz, amely kiemelkedő kényelmet eredményez a motoros számára. Az optimális teljesítmény és menet karakterisztika minden forgalmi helyzetben rendelkezésre áll.

Rövid töltési idők és az autókban használthoz hasonló töltési technológia.

A lítium-ion akkumulátor az integrált töltőberendezéssel tölthető hagyományos háztartási csatlakozóról, ún. wallboxról vagy nyilvános töltőállomáson. Teljesen lemerült akkumulátor esetén a töltési idő ideális esetben 4 óra és 20 perc. Az opcionálisan rendelhető (az alapfelszereltségű 2,3 kW helyett 6,9 kW teljesítményű) gyorstöltő esetében a töltési idő 1 óra 40 percre csökken, teljesen lemerült akkumulátornál. Ha az akkumulátor töltési szintje 20% és 80%-ra kerül feltöltésre, a töltési idő mindössze 45 perc az opcionális gyorstöltő használatával. Piactól függően a BMW CE 04 alapfelszereltségének része a 2,3 kW töltési teljesítményű kábel.

Az otthoni wallboxról vagy nyilvános töltőállomáson való gyorstöltéshez Mode 3 töltőkábel szükséges. Ahogy a BMW autók esetében is, a BMW Charging megoldások a BMW CE 04-hez is elérhetők – maximális rugalmasságot nyújtva a számos testre szabható, otthoni/utazás közbeni/munkahelyi töltést szolgáló programnak köszönhetően.

Fokozott menetstabilitás az ASC-nek (kipörgésgátló) köszönhetően. DTC (Dinamikus vonóerő-szabályzás) gyári opcióként.

Az új BMW CE 04 kipörgésgátló rendszerekkel is elérhető, amely a belső égésű motorral felszerelt BMW motorkerékpárok ASC rendszeréhez hasonló. Az ASC a motor nyomatékát a hátsó kerék kipörgéséhez képest korlátozza. Az opcionálisan rendelhető (DTC) még nagyobb biztonságot kínál, mivel még biztonságosabb gyorsítást tesz lehetővé, főleg döntött helyzetben.

Háromféle menetprogram („“ECO”, „Rain” és „Road”) a hatékony mindennapi használatért alapfelszereltségként. „Dynamic” menetprogram a még nagyobb motorozási élményért gyári extraként.

A BMW CE 04 kifejlesztése során a BMW Motorrad kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy a motorosok maguk választhassanak a maximális hatékonyság és a motorozás maximális élménye között. Ennek megfelelően a BMW CE 04 alapfelszereltségként háromféle menetprogramot tartalmaz: ezek az „ECO”, a „Rain” és a „Road”. A kiegészítő „Dynamic” menetprogram gyári extraként rendelhető, még agilisabb gyorsulással ruházva fel a robogót.

Stabil futómű egyrészes, acélcső fővázzal a könnyed irányítás és a magas fokú menetkényelem érdekében.

A főváz acélcsövekből épül fel. Az első kereket egy teleszkópos villa vezeti, a csúszócső átmérője 35 mm. A hátsó kerék egyágú lengőkart kapott. A hátsó futómű felfüggesztéséért és csillapításáért egy közvetlen szabályzású, teljes egészében burkolt központi rugóstag felel. Az új BMW CE 04 nagyvonalú kerékméretet kapott: elöl 120/70 R15 67H, hátul pedig 160/60 R15 56H.

Erős fékrendszer a legújabb generációs ABS-szel. A döntött helyzetben is használható ABS Pro gyári extra.

Az első dupla tárcsafékek biztos lassítást tesznek lehetővé, amit az egy darab hátsó tárcsafék támogat. A BMW Motorrad ABS az aktív biztonság magas fokát garantálja. Az opcionálisan rendelhető ABS Pro még többet kínál: egy dőlési szenzor segítségével az ABS Pro a kanyarokban is segíti a fékezést, a biztonság lehető legmagasabb szintjét kínálva.

10,25” méretű TFT színes képernyő integrált térképes navigációval a kényelmes útvonaltervezésért, alapfelszereltségként átfogó hálózati megoldásokkal.

Az új BMW CE 04 alapfelszereltsége egy 10,25 colos színes TFT képernyő, integrált térképes navigációval és hálózati megoldásokkal. Kiváló leolvashatósága, világos menürendszere és igen integrált vezérlési koncepciója az új BMW CE 04-et a robogó szegmens csúcsára emeli. Most először az 10,25 colos színes képernyő lehetővé teszi a navigációs térkép műszerfalon való megjelenítését, ezért kiegészítő képernyőkre nincs szükség.

Erős LED-es világítótestek. Adaptív Headlight Pro és világítási funkciók gyári extraként.

Az új BMW CE 04 világítása a legmodernebb LED-es technológiájú. A tompított és távolsági fényszóró mellett a hátsó lámpa, illetve az irányjelzők is LED technológiájúak, ahogy a helyzetjelző lámpák is. Az éjszaka is fokozott biztonságról adaptív Headlight Pro gondoskodik, amely gyári extra. Esetében a motoros kanyarodás közben is fokozott megvilágítást élvezhet, ami még tovább növeli az éjszakai biztonságot. A speciális világítási funkciók, mint az „Üdvözlő” és „Búcsúzófények” szintén rendelhetők, gyári extraként.

Jövőorientált dizájn és színek.

Az új BMW CE 04 dizájnjában is a városi kétkerekű mobilitás egy új, jövőbe mutató irányát testesíti meg. Innovatív stílusa érzelmeket kelt az új meghajtási technológia iránt, miközben azonnal a BMW Motorrad család tagjaként azonosítja a robogót. A modern és látványos Light White fényezést az első és oldalsó fekete elemek, illetve a „lebegő” ülés teszik még hangsúlyosabbá. A divatteremtő (teli) kerekek látványa és az oldalsó, a dizájnba integrált oldaltámasz szintén egyedivé teszi a megjelenést. Az új BMW CE 04 Avantgarde Style (gyári opció) látványos, színes kinyilatkoztatás a modern városi mobilitás mellett. Ebben a stílusban a Magellan szürke metálfényezést fekete/narancs ülés, narancs szélterelő és számos grafika egészíti ki.

Az új BMW CE 04 különlegességei:

• Névleges teljesítmény: 20 LE (15 kW). Legnagyobb teljesítmény: 42 LE (31 kW). Csökkentett teljesítményű változat: 15 LE (11 kW) vagy 31 LE (23 kW).

• Az akkumulátor kapacitása 60,6 Ah (8,9 kWh).

• Hatótávolság kb. 130 km (csökkentett teljesítményű változat: 100 km).

• Rövid töltési idők és az autók rendszerein alapuló töltési technológia.

• Fokozott menetstabilizálás az ASC (kipörgésgátló). DTC (Dinamikus Vonóerő-szabályozás) gyári extraként.

• Három menetprogram („ECO”, „Rain” és „Road”) alapfelszereltségként a hatékony napi használatra. „Dynamic” menetprogram a még jobb motorozási élményért gyári extraként.

• Stabil futómű egyrészes, acélcső fővázzal.

• Erős fékrendszer ABS-szel. ABS Pro gyári extraként.

• 10,25 colos TFT színes képernyő integrált térképes navigációval és kiterjedt hálózati megoldásokkal alapfelszereltségként.

• Erős LED-es világítóegységek. Adaptív Headlight Pro és világítási funkciók gyári extraként.

• Tárolóhelyek oldalt és elöl. Az oldalsó sisaktartó immár ülő helyzetben is használható.

• Aktív szellőztetésű mobiltelefontöltő rekesz USB-C csatlakozóval.

• Jövőorientált dizájn és színséma.

• Az opcionális felszereltségek és az eredeti BMW Motorrad tartozékok, illetve motoros felszerelések széles választéka.

A BMW Group rekordot jelentő értékesítési mutatókkal zárta az idei év első felét

2021 első hat hónapjában a müncheni központú vállalatcsoport világszerte 1 339 080 darab új autót adott el, amely amellett, hogy 39,1 százalékkal múlja felül a tavalyi esztendő hasonló időszakának teljesítményét, a koronavírus-járvány megjelenése előtti, 2019-es év megegyező mutatóját is 7,1 százalékkal túlszárnyalja.

A BMW Group fennállása eddigi legeredményesebb első féléves újautó-értékesítési eredményét könyvelhette el idén. A vállalatcsoport a 2021 januárja és júniusa közötti hat hónapban világszerte összesen 1 339 080 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt adott át ügyfeleinek, amely az előző év hasonló időszakához viszonyítva 39,1 százalékos növekedés. A BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák mellett ráadásul a BMW Group összes értékesítési piacán növekedés volt tapasztalható. A vállalatcsoport friss eladási mutatója a koronavírus-járvány betörését megelőző, 2019-es értékesítési teljesítményt is 7,1 százalékkal felülmúlja.

„Kiváló úton haladunk idei stabil, nyereséges növekedésünk felé” – mondta Pieter Nota, aki a BMW AG igazgatótanácsának tagjaként egy személyben felel a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák értékesítési hálózatáért, globális marketingjéért és ügyfélszolgálati részlegeiért. „Erőteljes modellpalettánknak, ügyfeleink világszerte érezhető, intenzív érdeklődésének és gördülékeny működési modellünknek köszönhetően 2021 első felében fennállásunk eddigi legeredményesebb első féléves értékesítési mutatóját könyvelhettük el. Az pedig külön öröm számunkra, hogy hálózatról tölthető portfóliónk eladásait képesek voltunk több mint megkétszerezni” – tette hozzá.

A BMW Group 2021 januárja és júniusa között világszerte összesen 153 267 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellt értékesített, amely a tavalyi esztendő első féléves mutatójához viszonyítva 148,5 százalékos növekedés – amely azt mutatja, hogy az elektromos mobilitás térnyerése egyértelműen a vállalatcsoport legnagyobb arányban fejlődő szegmense. A tisztán elektromos meghajtású modellek eladási számai 183,9 százalékkal (36 089 darab), a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modelleké pedig 139,4 százalékkal (117 178 darab) nőttek.

„Tovább folytatjuk modellpalettánk módszeres zöldítését, tisztán elektromos meghajtású portfóliónk pedig hamarosan két új, kulcsfontosságú innovációval bővül: érkezik a BMW iX és a BMW i4, az elektromos mobilitás új korszakának két hírnökeként. Már alig várom, hogy novemberben mindkét modellt az utakon lássam! Rendkívül nagy számban regisztrálunk előrendeléseket mindkét modellre, amely ügyfeleink elköteleződését igazolja” – fogalmazott Pieter Nota.

A bajor prémiumgyártó az elkövetkező években újabb hálózatról tölthető modelleket mutat be: a BMW 5-ös sorozat, a BMW 7-es sorozat, a BMW X1 és a MINI Countryman tisztán elektromos meghajtású változata is reflektorfénybe gurul. 2025-ig a vállalatcsoport évente átlagosan mintegy 50 százalékkal kívánja növelni zéró emissziójú új autói eladási mennyiségét, amellyel több mint megtízszerezi a 2020-ban értékesített darabszámot. A BMW Group úgy tervezi, hogy 2030-ban a tisztán elektromos meghajtású modellek már az abszolút globális értékesítés legalább 50 százalékát teszik majd ki. Az elkövetkező tíz éven belül a vállalatcsoport szeretné elérni, hogy körülbelül tízmillió darab károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő modellje guruljon a világ útjain.

A félvezetők körüli nehézségek továbbra is fennállnak

A BMW Group a félvezető komponesek elérhetősége szerint alakította át gyártási programját. A vállalatcsoport arra számít, hogy a félvezető alkatrészek ellátása továbbra is nehéz marad, így nem zárja ki, hogy ez a tényező az év hátralévő részében az értékesítésre is hatással lesz.

A BMW eladási számai több mint egyharmad arányban nőttek

BMW világszerte összesen 1 178 292 darab új autót adott át ügyfeleinek az idei év első felében, amely 39,9 százalékos gyarapodást jelent. A paletta legnépszerűbb tagja a BMW 3-as sorozat volt, amely szinte 50 százalékkal növelte eladásait (+49,1%). Mindez azt mutatja, hogy a modellsorozat immár négy évtizede íródó sikertörténete továbbra is töretlen. 33,3 százalékos növekedésével a BMW 5-ös sorozat is megerősítette pozícióját a felső-középkategória prémium szegmensében. A BMW X3, amely a márka történetében elsőként érhető el négyféle hajtáslánc-változattal, 43,9 százalékos fejlődést produkált a január és június közötti hat hónapban. A tisztán elektomos meghajtású BMW iX3* ugyancsak kimagasló értékesítési eredményt ért el.

A MINI globális eladásai majdnem egyharmad arányban nőttek

2021 első hat hónapjában a MINI világszerte összesen 157 799 darab új autót adott el, amely 32,6 százalékos fejlődés és a brit prémiummárka összes értékesítési piacát felöleli. A MINI hálózatról tölthető modelljei kiváltképp nagy népszerűségnek örvendenek az ügyfelek körében: a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE* és a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt MINI Cooper SE Countryman ALL4* együtt a márka teljes értékesítési eredményének több mint 15 százalékát adta az idei év első felében.

A BMW M GmbH az eddigi legerősebb első félévről számolt be

A nagyteljesítményű sportautókat építő BMW M GmbH világszerte összesen 83 357 darab új modellt értékesített 2021 első felében, amely a tavalyi esztendő hasonló időszakának tükrében 39,4 százalékos növekedés, egyúttal a divízió történetének eddigi legeredményesebb első féléves mutatója. A sikerhez az új BMW M3 és az új BMW M4 modellpárosa – amely márciustól érhető el –, valamint a BMW X5 M és a BMW X6 M is jelentős mértékben hozzájárult. A BMW M Performance modellek növekedési tabelláját a BMW M440i Coupé* vezeti, nyomában az új, idén márciusban bemutatott BMW M440i Cabrio*-val és a folyamatosan nagy érdeklődést élvező BMW M340i Limuzin* és Touring* párosával.

Köszönhetően annak, hogy mindegyik modelljét osztatlan népszerűség övezi, a Rolls-Royce Motor Cars idén január és június között közel megduplázta tavalyi első féléves értékesítési eredményét. A világszerte átadott 2 989 darab új luxusautó 91,6 százalékos növekedésnek felel meg. A Rolls-Royce Ghost utódjának 2020 év végi bevezetése ugyancsak nagymértékben hozzájárult ehhez a kimagasló teljesítményhez. A brit luxusautó-gyártó továbbra is optimistán tekint az év második felére.

BMW Motorrad: a kétkerekű divízió sikeres növekedési stratégiáját az eddigi legjobb első féléves mutató igazolja

2021 első hat hónapjában a BMW Motorrad világszerte összesen 107 610 darab robogót és motorkerékpárt értékesített. A 40,3 százalékos eladási fejlődés a müncheni központú vállalatcsoport kétkerekű divíziójának eddigi legjobb első féléves értékesítési eredménye, amely az első negyedév szintén rekordot jelentő mutatói után a BMW Motorrad sikeres növekedési stratégiáját igazolja. A siker hátterében az átfogó modellpaletta erős egyéniségei állnak, valamint a divízió intenzív modellfrissítési és –újítási hulláma: a BMW Motorrad az év első hat hónapjában nem kevesebb, mint nyolc új modellről rántotta le a leplet. A vadonatúj, tisztán elektromos meghajtású BMW CE 04 mai világpremierjével a BMW Motorrad a zéró emissziójú nagyvárosi mobilitás merőben új opcióját kínálva bővíti tovább portfólióját.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a főbb régiókban

A BMW Group 2021 első felében is tovább folytatta erős kínai jelenlétét: a január és június között értékesített 467 064 darab új autó 41,9 százalékos növekedést jelent. A vállalatcsoport ez idő alatt az ázsiai régió egyik kulcsfontosságú piacának számító Dél-Koreában 42 502 darab új modellt adott el, amely a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 34,6 százalékos fejlődés.

Az Egyesült Államokban a BMW Group sikeresen lovagolta meg az idei esztendő első negyedévében tapasztalt intenzív ügyfélkeresletet: január és június között a bajor prémiumgyártó összesen 183 619 darab új BMW és MINI modellt adott el a tengerentúlon, amellyel több mint 50 százalékkal (+51,8%) szárnyalta túl egy évvel korábbi teljesítményét.

Európában szintén sikeresen zárta 2021 első félévét a BMW Group: az öreg kontinensen 504 327 darab új BMW és MINI talált gazdára, amely 35,3 százalékos növekedés.

Hazai piacán, Németországban a BMW Group 141 983 darab új modellt értékesített a 2021 januárja és júniusa közötti hat hónapban, amely 22,1 százalékos fejlődést jelent. A hálózatról tölthető modellek aránya egyre nagyobb, a BMW hozzávetőlegesen már minden negyedik új autóját tisztán elektromos meghajtással vagy plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával értékesíti Németországban. A MINI teljes értékesítési mutatójának több mint 19 százalékát itt a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE* teszi ki, amely azt jelenti, hogy a Németországban eladott új MINI modellek körülbelül 30 százaléka hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiával talál gazdára.

A BMW Group értékesítési eredményei 2021 második negyedévében és az év első felében

 2021. második negyedévEgy évvel ezelőtthöz képest2021. első félévEgy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók702 474+44,6%1 339 080+39,1%
BMW617 749+43,5%1 178 292+39,9%
MINI83 116+52,2%157 799+32,6%
Hálózatról tölthető ¹83 060+166,9%153 267+148,5%
Rolls-Royce1 609+127,6%2 989+91,6%
BMW Motorrad65 018+55,1%107 610+40,3%

A BMW és a MINI globális értékesítési eredményeinek összefoglaló táblázata

 2021. második negyedévEgy évvel ezelőtthöz képest2021. első félévEgy évvel ezelőtthöz képest
Európa265 566+74,9%504 327+35,3%
Németország*74 044+53,3%141 983+22,1%
Ázsia291 891+15,1%578 859+39,1%
Kína237 316+11,6%467 064+41,9%
Amerikai kontinens128 264+82,4%224 225+47,4%
Egyesült Államok105 901+88,3%183 619+51,8%

Továbbra is a Toyota adja el a legtöbb új autót Magyarországon

A kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon a piacvezető pozíciót a tavalyi évben megszerző Toyota 7451 új autó értékesítésével 2021 első félévében is toronymagasan, 13,2%-os piaci részesedéssel vezeti a hazai eladásokat, részesedését 1,1 százalékponttal növelve a tavalyi év azonos időszakához képest. A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeiről ismert japán autómárka ráadásul történetében először a kivonásokkal tisztított magyarországi flottapiacon is az első helyen végzett.

A Toyota szárnyalása az elmúlt két évben egészen ámulatba ejtő: a hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autómárkájának bizonyuló japán autómárka immáron nem csupán Európa második legnépszerűbb autómárkája, de stabilan a legkedveltebb márka a magyar újautóvásárlók körében is. A teljes magyarországi újautó piacon 7609 új autó értékesítésével 9,9%-os piaci részesedéssel 2021 január és június között harmadik helyen álló Toyota ugyanis a valós piaci képet torzító kivonásokkal (azokkal a Magyarországon forgalomba helyezett autókkal amelyek fél éven belül kivonásra kerülnek) történő tisztítás után továbbra is toronymagasan, 13,2%-os részesedéssel őrzi piacvezető pozícióját. A kivonásokkal tisztított személyautó piacon a Toyota 16,8%-is részesedéssel a második legkelendőbb márka, azaz minden hatodik magánszemély, aki új autót vásárol, a Toyota mellett dönt. A márka hazai történetében először ugyanakkor a flottapiacon az első félévben nem talált legyőzőre: a Toyota 11,2%-os részesedéssel bizonyult a legkedveltebb márkáknak a magyarországi cégautóvásárlók körében. A Toyota csoport prémium márkája, a hazánkban közel 100%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus mindeközben 5,6%-os részesedéssel őrzi ötödik helyét a prémium új autók piacán. A prémium autókat választó magánvásárlók körében egyébiránt a Lexus 11,8%-os részesedéssel a negyedik legkedveltebb márka, míg a flottavásárlók között 4,2%-os részesedéssel az ötödik legkelendőbb luxusautó márka. A magyarországi újautó piac zöldülését évek óta meghatározó két japán márka népszerűségére jellemző, hogy míg az idei év első hat hónapjában a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piac mindössze 7,1%-al bővült, addig a Toyota 16,8%-al, a Lexus pedig 18,9%-al növelte értékesítéseit a tavalyi év azonos időszakához képest. Az idei év első hat hónapjában a Magyarországon gazdára találó Toyoták 54,7%-át választották vállalati ügyfelek (szemben a 64,3%-os piaci átlaggal), míg a Lexus esetében ez az arány 62,8% (szemben a 82,5%-os prémium piaci átlaggal), jól látható tehát, hogy míg a magyarországi újautópiacot jelenleg még továbbra is a vállalati beszerzések dominálják, a Toyota és a Lexus kimagaslóan népszerű a magánvásárlók körében is.

Szegmens szinten is tarol a Toyota

Ha az egyes kategóriákat külön-külön vizsgáljuk, akkor is azt látjuk majd, hogy a Toyota túlzás nélkül tarol a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon: az Aygo 46,5%-os részesedéssel vezeti a miniautó szegmens értékesítéseit, a 2021-es ’Év Autója’ díjas Yaris a második legnépszerűbb magyarországi kisautó 25,8%-os részesedéssel, a Corolla a második legkelendőbb alsó-középkategóriás autó 22,8%-os részesedéssel, a C-HR a második legkedveltebb alsó-közép méretű crossover 12,7%-os részesedéssel, a RAV4-es ugyancsak a második legnépszerűbb közepes méretű SUV 21,5%-os részesedéssel, a frissen érkezett Highlander pedig szintén a második legkedveltebb nagyméretű SUV 18,5%-os részesedéssel. A Proace a harmadik legnépszerűbb közepes méretű áruszállító 11,7%-os részesedéssel, míg a Proace Verso ugyancsak a harmadik legkelendőbb közepes méretű személyszállító 14,2%-os részesedéssel. A nagycsaládos autóvásárlási program favoritjaként a Proace City Verso messze a legnépszerűbb kisméretű személyszállító 59,5%-os részesedéssel, a Hilux pedig a legkedveltebb pickup 43,3%-os részesedéssel. A Lexus NX a harmadik legkedveltebb közepes méretű prémium SUV 11,9%-os részesedéssel, míg az ES és LS egyaránt szegmensük negyedik legnépszerűbb felsőkategóriás limuzinjai.

További lendület várható az év második felében

A Toyota és a Lexus esetében egyaránt akad egy-egy nagy várakozások övezte vadonatúj modell, amely tovább repítheti a márka értékesítéseit: a sikervárományos Yaris Cross érkezésével a Toyota most először képviseli magát a kisméretű SUV-ok kategóriájában, míg a vadonatúj NX érkezése a Lexus pozícióját erősítheti még tovább a közepes prémium SUV szegmensben. A Toyota esetében emellett a megújult Camry, míg a Lexus tekintetében a megújult ES jelent majd még fontos újdonságot a kínálatban.

Minden új Nissan LEAF-hez e-Bike túra jár ajándékba

Egy év bezártság után végre szabadon! A Nissan minden új LEAF vásárlót megajándékoz egy e-bike túrával. 

A Nissanak számos olyan kezdeményezése van, mellyel népszerűsíti a zöld közlekedést. 2010-ben a világ első sorozatgyártású elektromosautó-gyártójaként egy új irányt mutatatott az iparágnak. Azóta a LEAF tulajdonosok világszerte több mint 2,4 milliárd kg lokális CO2 kibocsájtást takarítottak meg. Számos egyéb kezdeményezésben vett részt a cég annak érdekében, hogy népszerűsítse vagy elősegítse az elektromos autózást. Ilyen például a MOL-lal, az E-ON-nal és néhány más vállalattal közösen létrehozott NEXT-E töltőhálózat, amely a régió legnagyobb villámtöltő hálózata. Ezen kívül a múlt héten bejelentett egy olyan tervet, melynek köszönhetően partnereivel közösen CO2 mentesen tud legyártani évi 100.000 darab elektromosautó akkumulátort. Ami talán a legfontosabb, hogy 2023-ra minden európai személyautón kínál majd valamilyen elektromosított hajtásláncot. A vállalat szellemiségében tehát erőteljesen megjelenik a zöld közlekedés. Ezt hivatott erősíteni a mai bejelentés is, melyben egy emissziómentes kirándulásra invitálja az elektromosautó vásárlókat. Minden új LEAF vásárló jogosult egy egynapos, két főre szóló, félpanziós ellátással összekötött e-bike túrára. A túrát és a szállást az E-Tekergők Házabiztosítja a festői Bükkzsércen. A résztvevők érkezés után, Bükkzsércről indulva, erdei utakon keresztül egészen Egerig bringáznak. Ezzel jövet-menet kb. 50 km-t tesznek meg. Mivel a modern, kiváló minőségű kerékpárok elektromos meghajtással rendelkeznek, ezért nem kell gyakorlott kerékpározónak lenni ahhoz, hogy valaki teljesítse a távot. 

A szállás nemrégiben kívül-belül fel lett újítva. Hangulatosak a szobák, tágas az udvar, ahol hűsítő medence és grillvacsora várja a vendégeket a biciklizés után. A csomag része még, hogy minden szállóvendégnek feltöltik az elektromos LEAF-jét a túrázás alatt. 

A Nissannak ezzel a kezdeményezésével két célja volt. Egyrész fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy az elektromos jövő nem lesz unalmas, sőt! Számos lehetőség rejlik az e-mobilitás különböző formáiban, melyek a környezet megkímélése mellett, izgalmas közlekedési élményt is nyújtanak. Másrészt, a több mint egy éves bezártság után, szabadabb lett a világ, és ezt szerették volna megünnepelni.

További információ a https://www.nissan.hu-n, illetve az https://tekergo.eu/ oldalakon. Ez utóbbin lehet lefoglalni a túra időpontját. 

A Nissan bemutatta az EV36Zero-t

A Nissan bemutatta az EV36Zero-t – egy 1 milliárd angol fontos EV Hub-ot, mely egy világelső elektromosautó gyártó ökoszisztémát jelent.

A Sunderlandben található gyár köré épülve a Nissan EV36Zero terve felgyorsítja a vállalat karbonsemlegességhez vezető útját és egy 360 fokos megoldást hoz létre a zéró emissziós autózás érdekében.

Az átalakítási projekt elsőkörben egy 1 miliárd fontos befektetéssel indult el, melyben részt vesz az Envision AESC és Sunderland város önkormányzata is. A Nissan EV36Zero három egymáshoz kapcsolódó területet köt össze: elektromos autózás, megújuló energia és akkumulátorgyártás. Ezzel a lépéssel követendő példát mutatnak a jövő autóipara számára.

Makoto Uchida, Nissan Vezérigazgatója, a következőket nyilatkozta: “Ez a projekt része a Nissan azon erőfeszítéseinek, miszerint karbonsemlegességet szeretnénk elérni a termékeink teljes életciklusát illetően. A mi átfogó megközelítésünkben nemcsak az elektromosautók fejlesztése és termelése szerepel, hanem helyet kap a beépített akkumulátorok energiatárolásra való felhasználása, valamint ezek másodlagos célokra való alkalmazása is.”

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson, hozzátette: “A Nissan bejelentése, miszerint Sunderlandben gyártják majd új generációs elektromosautóikat az Envision AESC új gigagyárával együtt a bizalom egy jelentős kinyilvánítása az Egyesült Királyság irányába.”

“Az effajta elköteleződések hozzásegítik az országot a klímaváltozással kapcsolatos vállalások teljesítéséhez.”

A Nissan operatív vezérigazgatója, Ashwani Gupta szerint: “Ez a nap mérföldkő a Nissan, a Nissan partnerei, az Egyesült Királyság és az autóipar számára egyaránt. A Nissan az autóipar következő korszakát a teljes elektromosítás és karbonsemlegesség irányába fogja vezetni.”

A 35 éve üzemelő Nissan sunderlandi gyárának jelenleg 6200 munkavállalója van és a most bemutatott projekt 900 új munkahelyet teremt a Nissanon belül, valamint 750-et az Envision AESC vállalatnál. 

Az Envision csoport akkumulátor ágazata az Envision AESC, amely egy integrált AIoT (mesterséges intelligenciával kiegészített dolgok internete) okos technológia használatával fogja nyomon követni és optimalizálni az energiafelhasználást, a gyártást és a karbantartást az új gigagyárában, ami által a termelés sebességét olyan mértékben tudják megnövelni, mely évente 100.000 Nissan elektromosautóhoz szükséges akkumulátort képes legyártani.

Az egyesült királyságbeli üzletekért felelős államtitkár, Kwasi Kwarteng nyilatkozata szerint: “Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Nissan nem csupán megerősítette hitét Nagy-Britanniában, de nagy mértékben bővíti a gyártói kapacitását.”

Egy új generációs elektromos Crossover

Az 1 milliárd fontos beruházás részeként a Nissan 423 millió fontot invesztál egy új generációs, elektromosautó gyártásába az Egyesült Királyságban. A Nissan Crossoverek terén és a LEAF világsikerében rejlő szakértelmére építve új generációs stílust, hatékonyságot és akkumulátortechnológiát ígér, mely még elérhetőbbé teszi majd az elektromos autózásra való váltást.

Az egyesült királyságbeli gyártásból kikerülő termékeket az európai piacokra exportálják majd, ahogyan ez eddig is történt. Az új crossover a CMF-EV platformra épül majd, és a Nissan tervei szerint előreláthatólag évi 100.000 darab készül majd belőle a régió számára.

Az átalakítási projekt a Nissan teljes tőkebefektetését illetően eléri az 5 milliárd fontot, amely a következőket foglalja magába:

  • K+F-el kapcsolatos beruházás a Nissan európai Műszaki Fejlesztő Központjában (Cranfield, Bedfordshire)
  • Támogatás az egyesült királyságbeli Nissan beszállítóknak 
  • A gyárat érintő versenyképességi és környezeti újítások
  • Munkaerő képzés

Az új autóval kapcsolatos részletekről, úgy mint az árazás és a technológia, később nyilatkozik majd az Nissan. 

A következő generáció EV akkumulátorok

Az Envision AESC cég tulajdonában van az eredetileg Nissan által fejlesztett akkumulátorokat gyártó üzem, mely 2012-ben jött létre. A gyár globális központja japánban található, és jelenleg évi 600.000 darab akkumulátort gyártanak évente. A gyár nagy britanniai csapatának 9 évnyi szakértelem van a háta mögött, mely időszakban a Nissan LEAF és e-NV200 akkumulátorait gyártották. 44 országban 180.000 autó működtetéséhez szükséges cella gyártását vitték véghez, mellyel globális színvonalú minőséget, teljesítményt, biztonságot, megbízhatóságot és költséghatékonyságot tudtak elérni.

Az új EV crossover gyártásához az Envision AESC 450 millió fontot fektet be az Egyesült Királyságban az első gigagyár létrehozásába, mely továbbra is a Nissan gyár területe mellett helyezkedik el.

A hivatalos tervezési folyamat hamarosan kezdetét veszi, mely 9GWó teljesítmény jelent elsőkörben, de szó van egy jövőbeli további 1,8 miliárd fontos befektetésről is az Envision AESC részéről, mely 2030-ra akár a 25GWó kapacitást is elérheti. Az új gyárban készül majd a Nissan 5. generációs akkumulátor cellája 30%-kal nagyobb energiasűrűséggel, mely javítja a hatótávot és a hatékonyságot. Mindezeknek köszönhetően az akkumulátorok olcsóbbak lesznek, illetve az elektromosautók elérhetőbbé válnak a jövőben.

Zéróemissziós járművek és zéróemissziós gyártás

Az ökoszisztéma összehozásával a Sunderland városi önkormányzat egy 100 százalékban megújuló elektromos áramot előállító ‘mikrohálózat’ létrehozását végzi, mely évente 55.000 tonna károsanyag-kibocsátástól kíméli majd meg a környezetet.

Az első tervek szerint a meglévő Nissan szél és napelem beruházásokkal együtt akár 10 napelemfarm is készülhet, mely összesen 132 MW energiát termelne.

Egyedülálló módon, a projekt körülbelül 80 millió fontnyi befektetést jelent és egy 1 MW-os, használt Nissan EV/Envision AESC akkumulátorokból álló tárolórendszer létrehozását is magában foglalja, melyet a napsütéses órákban keletkező energia-túltermelés raktározására fognak használni a hálózati kereslet-kiegyenlítése érdekében. A Sunderland városi önkormányzat további befektetéseket eszközöl majd a szóbanforgó ipari régióban, így elérve a korábban említett 1 milliárd fontnyi teljes beruházást.

Hibátlan állapotú, mindössze 115 kilométert futott Lexus LFA-t árvereztek el rekordközeli áron

Használt autó ritkán van közelebb az új állapotához, mint az alábbi 2012-es Lexus LFA, amelyen az idő múlását szinte csak a motorra tapadt porréteg mutatja. Pontosabban az sem nagyon, mivel az elmúlt tíz évben szinte végig egy patika tisztaságú autószalonban várta új gazdáját, aki végül 808 ezer dollárért vásárolta meg a ritka modellt.

Egy amerikai autó-árveréseket összegző honlapon, a bringatrailer.com-on tűnt fel nemrég egy igazi ínyencség, a világ talán legjobb állapotú „használt” Lexus LFA-ja. A gyöngyház sárga (5B0) fényezésű szupersporautó különlegességét jól mutatja, hogy mindössze 11 nap alatt ment fel az ára 600 ezer dollárra (177 millió forint), és onnan is volt feljebb. Egy nappal a július 2-ig tartó licit vége előtt már 710 ezer dolláron, azaz 210 millió forinton állt a licit. Végül, – mindössze húsz perccel a licit vége előtt – egy ennél jelentősen magasabb, 808 ezer dolláros (231 millió forint) ajánlat lett a befutó.

Annak idején az Egyesült Államokban eleinte nem is értékesítette a Lexus a típust, csak lízingelni lehetett két évre (és utána vásárolhatta meg ugyanaz a személy), amire azért volt szükség, hogy kiszűrjék azokat, akik anyagi haszonszerzéstől hajtva, kizárólag továbbadási céllal akartak hozzájutni a limitált szériás ritkasághoz. Később a megmaradt példányokat felajánlották megvételre néhány kiemelt Lexus márkakereskedés tulajdonosának, akik közül sokan éltek is az egyszeri lehetőséggel. 

Bob Rohrman, a Palatine-ben (Illinois állam) lévő Lexus of Arlington tulajdonosa is így tett, 388 ezer 900 dollárt (115 millió forint) fizetett 2012-ben a sárga LFA-ért, amely krémszínű bőr belsővel és az összes létező extrával fel van szerelve. Az autó különlegessége, hogy a Brembo gyártmányú karbon-kerámia féktárcsák elöl hat-, hátul négydugattyús féknyergeit az autóval megegyező színre fújták le még a Motomachi gyárban.

A szakértők szerint ilyen állapotú LFA valószínűleg nincs még egy a világon, talán csak a gyári múzeumban. Eddigi életét ez az autó ugyanis a Lexus of Arlington márkakereskedés bemutatótermében töltötte, ahol természetesen a központi helyet foglalta el. A szalon tulajdonosának legféltettebb büszkesége közúton csupán egy-két alkalommal járt, és ott is csak a gazdája és testvére vezették, most mindössze 72 mérföld (115 km) van az órájában.https://www.youtube.com/embed/rqBidMK0wrs?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0

Érdekesség, hogy amikor újként elszállították Amerikába, már 27 mérföld (43 km) volt a kocsiban, mint kiderült azért, mert a Lexus a szúrópróba-szerű gyári minőségellenőrzésre ezt a példányt is kiválasztotta annak idején. Tehát az elmúlt közel tíz év során mindössze 72 kilométert tett meg az autó, ami nem nevezhető éppen extrém magas futásteljesítménynek.

A Lexus of Arlington saját márkaszervizben csak a kereskedés legtapasztaltabb szerelője (egy bizonyos Slack úr) nyúlhatott az autóhoz, aki a szükséges próbautakat a hatalmas főépület mögötti udvaron tette meg, a tulajdonos szerint a 72 kilométer körülbelül fele ezekből a tesztkörökből jött össze. Amikor még új volt az LFA, a szokásos, értékesítés előtti rutinellenőrzéseket is a tapasztalt szerelő végezte el rajta, ezután pedig csak a folyadékokat, főleg az 5W-50-es motorolajat cserélte benne, legutóbb 2020 végén.

Több okból sem véletlen, hogy a gyűjtők használtan is ennyire nagy összeget hajlandóak kiadni egy-egy LFA-ért: egyrészt a Lexus mindössze 500 darabot gyártott a típusból 2010 és 2012 decembere között, ami elképesztően kis szériát jelent, főleg a Lexus szintjén, továbbá a félezer példányból már sokat össze is törtek az elmúlt évtizedben. Ez a példány a 184. sorszámú, viszont teljesen érintetlen és mindössze öt darabot szállítottak ilyen színű fényezéssel Észak-Amerikába.

Másrészt nemcsak az egyik legritkább, de sokak szerint a valaha volt egyik legjobb japán autóról van szó, amelynek fejlesztésére a becslések szerint körülbelül egymilliárd dollárt költött a Toyota. Az LFA történetéről és konstrukciójának technikai részleteiről januárban hosszú cikket közöltünk a gyártás megkezdésének tízedik évfordulója alkalmából.

Kijelenthető tehát, hogy ennek a különleges LFA-nak az új gazdája nem keveset áldozott a hobbijára, de ennyi pénzt okosabban elkölteni autóra nem lehet.

A Volvo Concept Recharge a Volvo Cars tisztán elektromos jövőképének kiáltványa

A Volvo Cars megítélése szerint a villamosítás többet jelent a hajtáslánc módosításánál. A villamosítás paradigma-váltást hoz az autók tervezésében, a Volvo Concept Recharge pedig ezeknek az új generációs, tisztán elektromos Volvo modelleknek az előfutára.

A skandináv formatervezés hagyományaihoz híven a Concept Recharge a ‘kevesebbet, jobban’ filozófiáját követi. A belső égésű motorral járó, összetett mechanikus szerkezet eltávolítása például lehetővé tette a modell arányainak tökéletesítését: egyszerre nőhetett meg a belső helykínálat és javulhatott a közegellenállás. Az eredmény egy olyan autó, amely minden téren jobban támogatja a fenntartható családi életvitelt.

A Volvo első generációs elektromos járművei ugyanarra a padlólemezre épülnek, mint belső égésű motorral szerelt társaik. Így ezeknél a belső égésű hajtáslánc és az akkumulátorcsomag helyigényére egyaránt gondolva kellett kialakítani a modellek arányait és a belső teret.

Az új generációs, tisztán elektromos Volvo modellek – amelyek első képviselője egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő szabadidőjármű lesz – ezzel szemben teljesen sík padlót kapnak majd, ahogy a most bemutatott Concept Recharge tanulmányautó is.

A tervezők eltávolították a belső égésű motort, az akkumulátorcsomagot pedig a sík padló alatt helyezték el. Ez a kettős változás lehetővé tette, hogy megnyújtsák a tengelytávot, és nagyobb kerekeket szereljenek az autóra. Az eredmény: rövidebb túlnyúlások, valamint sokkal tágasabb belső tér, amelyben az első ülések közötti, nagyméretű tárolóhely is elfért.

A Concept Recharge tervezői a fent felsorolt módosítások nyomán áthelyezték a tanulmányautó üléseit, optimalizálták a tető profilját, valamint mélyebbre húzták az autó gépházfedelét. Eközben megtartották azt a magas kitekintési pozíciót, amelyet oly nagyra értékelnek a Volvo szabadidőjárművek (XC40, XC60 és XC90) vezetői. Ezek a módosítások ugyanakkor a tradicionális szabadidőjárműveknél áramvonalasabb kialakítást tettek lehetővé, ami javítja a hatásfokot, ezáltal növeli a hatótávolságot.

A tanulmányautón mutatkozik be a Volvo új formanyelve. A ‘kevesebbet, jobban’ tematikáját folytatva a tervezők minden felesleges komponenst eltávolítottak; a fennmaradó elemeket viszont rendkívül pontos kivitelezés és precíz illesztés jellemzi.

A hagyományos hűtőmaszkot egy pajzsszerű felület váltotta ki, amelyhez a Volvo ‘Thor pörölye’ lámpatest-kialakításának újszerű értelmezése társul. A lámpatestek a legújabb nagyfelbontású világítástechnológiát alkalmazó, letisztult grafikai megjelenítést alkalmazták: a szerkezet éjjel felnyílva teszi láthatóvá az elsődleges fényforrásokat.

A jellegzetes, függőleges hátsó lámpatestek szorosan kapcsolódnak a márka erőteljes formai hagyatékához, ugyanakkor olyan szárnyakkal egészítették ki azokat, melyek nagy sebességű haladáskor kitárulva még kedvezőbb aerodinamikát eredményeznek.

„A Concept Recharge tanulmányautó a leendő tisztán elektromos Volvo gépkocsik kiáltványa, egy ténylegesen újszerű gépkocsi” – mondta Robin Page vezető formatervező. „Olyan új, modern arányokat vonultat fel, amelyek egyben praktikusabb és sokoldalúbb használati értéket is eredményeznek, demonstrálva, hogy milyen formai megoldásokat tehet lehetővé az új technológia.”

A Concept Recharge belső terében is a Volvo vadonatúj formanyelve érvényesül. A sík padló több helyet és kedvezőbb üléshelyzetet tesz lehetővé az autó összes utasa számára.

A megújult, tökéletesített felhasználói élményről az új generációs, online infotainment rendszer központi eleme: a nagyméretű, 15 colos, portré formátumú érintőképernyő gondoskodik. A logikusan, ösztönösen kezelhető technológia örömteli, békés felhasználói élményt kínál.

A legmodernebb infotainment technológia szorosan kapcsolódik a skandináv formatervezés jellegzetességeivel: a letisztult vonalakkal, valamint a fenntartható és természetes anyagok széles körű használatával.

„A Concept Recharge tanulmányautó fedélzetén mintha egy hamisítatlan skandináv nappali szobában találnánk magunkat” – mondta Robin Page. „A belső tér a Volvo legújabb felhasználói élmény technológiáját szépséges, fenntartható, természetesen anyagokkal társítja. A belső tér minden eleme műalkotásnak hat, és önmagában, bútorként is megállná a helyét egy lakótérben. A legmodernebb technológiákat alkalmaztuk, ám a legkevésbé sem öncélúan. Minden esetben figyelembe vettük, hogy milyen előnyökkel jár az adott technológia használata.”

Végezetül a Concept Recharge a Volvo Cars középtávú biztonsági célkitűzéseit is szemlélteti. A jármű tetején a Luminar technológiai vállalat által fejlesztett és gyártott, a Volvo Cars biztonságos autonóm mobilitási technológiája szempontjából kulcsfontosságú LiDAR szenzor helyezkedik el, optimális pozícióban ahhoz, hogy adatokat gyűjtsön a gépkocsi környezetéről.

„A Concept Recharge modern, friss formában értelmezi újra a Volvo gazdag formai hagyományait, egyben átvezeti a vállalatot annak tisztán elektromos jövőjébe” – zárta gondolatait Robin Page. „A tanulmányautó mindazt megtestesíti, amit meglátásunk szerint ügyfeleink egy tisztán elektromos Volvótól elvárnak. Nagy izgalommal várjuk, hogy ezt a filozófiát új generációs modelleinken érvényesíthessük.”

LEGFRISSEBB

A Stellantis új korszakot nyit: forradalmi fejlesztések és stratégiai irányváltás az...

0
A globális autóipar egyik legnagyobb szereplője, a Stellantis legfrissebb bejelentése ismét rávilágít arra, hogy a vállalat határozott lépésekkel halad a jövő mobilitása felé. A...

TESZTJEINK