Főoldal Blog Oldal: 134

Peugeot Boxerrel a fél világ körül

Az emberek többsége azért vágyik világ körüli utazásra, hogy elmeneküljön a szürke hétköznapok, a mindennapi problémák elől. Winkler Gábor épp ellenkezőleg: azért szeretett volna utazni, hogy minél több időt tölthessen családjával. Vettek tehát egy Peugeot Boxert – de a többit mondja el ő…

Egyszer olvastam egy újságcikket: egy családról szólt, akik nekivágtak a világnak. Út közben maguk tanították a gyerekeket, és minden percet együtt töltöttek. Úgy éreztem, ezt mi is kipróbálhatnánk. Mindig is lakóautósok voltunk, sok kisebb kirándulás, nyaralás volt a hátunk mögött, azt tehát tudtuk, hogy a műfajt alapvetően ismerjük és szeretjük. Eredetileg későbbre terveztem volna a kalandot, de akárhány pedagógussal, pszichológussal beszéltem, mindenki azt javasolta, ne vegyem ki közösségből a gyerekeket: lehetőleg még azelőtt induljunk útnak, hogy beleszoknánk az iskolába.  A fiam ekkor volt ötéves, a lányom három, úgyhogy hozzáfogtunk az előkészítéshez– kezdi a mesélést Gábor, akivel vírusbiztos távolságból, telefonon beszélgettünk különleges kalandjukról. Ha nem hangsúlyozta volna az imént, mennyire családcentrikus, akkor is kiderült volna: az interjúval párhuzamosan kisfia aktuális LEGO- projektjében vett részt dolgos beszállítóként és tanácsadóként.

Miután a legfontosabbat tisztáztuk – azaz, hogy az utazás nem csak nekünk, felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is élmény lesz –, már csak két lépés volt hátra. Megszerveztük, hogy kivehessünk egy-egy év fizetés nélküli szabadságot – szerencsére mindkettőnket támogatott a munkahelyünk –, és nekiláttunk a tervezésnek. Az nyilvánvaló volt, hogy lakóautóval utazunk: tudtuk, hogy azzal több mindent tudunk megnézni, és kényelmesebben lehet haladni. Az is kezdett körvonalazódni, hogy az amerikai kontinenst választjuk, ahol összefüggő, kiépített úthálózat visz északról egészen a Tűzföldig. Az interneten rengeteg olyan forrást találtunk, ahol épp úton levő lakóautósok számoltak be a régióban aktuálisan uralkodó állapotokról, és megállapítottuk, hogy a hírekben sokkal rosszabb lehet a helyzet, mint a valóságban. Erre később majdnem rácáfolt az élet, de ekkor beértem annyival, hogy a feleségem és az itthon maradó nagyszülők is nyugodt szívvel bólintottak rá a pánamerikai kalandra.  

Én ekkorra már annyira beleéltem magam az utazásba, hogy időközben az új autónk is összeállt a fejemben. A korábbi lakóautónkkal szerzett tapasztalatok alapján aprólékosan megterveztem a belső kialakítást, ami nem volt egyszerű, mert a ruhák, a használati tárgyak és a rengeteg játék mellett négy kerékpárt is el kellett tudnunk helyezni a belső térben. Mi bicikli nélkül nem megyünk sehova, de ha kívül szállítjuk őket, folyamatosan aggódhatunk, hogy leszakadnak, megsérülnek, ellopják őket. Éppen ezért nem jöhetett szóba az sem, hogy Amerikában, helyben béreljünk lakóautót – ilyen egyedi elvárásokra senki nincs felkészülve.

2018 novemberében tehát besétáltam a Peugeot-hoz, és megrendeltem a létező leghosszabb, legmagasabb Boxert. A modellválasztásban két dolog motivált: egyrészt az európai lakóautó-építőknek hatalmas tapasztalata van ezzel a típussal, másrészt, amikor felmértük a lehetőségeket, a gyerekek egyértelműen kijelentették, hogy nincs vagányabb dolog, mint oroszlános autóval utazni. Az építéshez 2019 februárjában fogtunk hozzá, és minimális változtatásokkal sikerült is megvalósítani az eredeti elképzeléseket. Szó szerint az utolsó pillanatra készült el az autó: kipróbáltuk, aludtunk benne egyet, és már vittem is Belgiumba, ahol hajóra tettem, két hét múlva pedig mindannyian indultunk utána, repülővel.

Szimbolikusnak éreztük, hogy éppen a függetlenség napján, július negyedikén érkeztünk meg az Egyesült Államokba, és kezdtük meg a magunk függetlenné válását. Ez Amerikában sokkal könnyebben megy, mint Európában. Mifelénk túl sok az ember, szinte sehol nem lehet úgy megállni, hogy ne legyünk láb alatt valakinek, vagy mások ne zavarjanak bennünket. A tengerentúlon viszont hetekig táborozhat az ember anélkül, hogy másokkal találkozna. A Boxert kifejezetten önellátásra terveztük, nagy ivóvíz-tartállyal, vízszűrővel, a tetején napelemekkel, így elvileg nem volt szükség arra, hogy kempingben aludjunk. 

A vízumunkból adódóan három hónapunk volt az Egyesült Államokra és Kanadára – utóbbit egy terepkerékpáros verseny miatt iktattuk közbe, amin elindultam. Miután megvolt a verseny, majd sikeresen lezajlott a műtét is, ahol rendbe hozták a futamon megsérült lábamat, bebarangoltuk az USA-t. Lementünk a nyugati parton, majd be a sivatagba, egészen Colorado államig. Tucatnyi nemzeti parkban jártunk, a civilizációt csak annyi időre érintettük, hogy időnként feltöltsük készleteinket. 

Észak-Amerika nyugodt kiszámíthatósága után egészen más világ várt ránk Mexikóban, de hogy mennyire, azt nem sejtettük. Beiktattunk egy látogatást egy közeli Peugeot márkaszervizben, egyrészt, mert ekkora igénybevétel mellett illik gondját viselni a járműnek, másrészt egy titokzatos hibaüzenet miatt – erről majd később mesélek. Így kerültünk Culiacán külvárosába 2019. október 17-én, azon a napon, amikor a helyi kábítószer-kartell nyílt háborút indított a kormány ellen. Néhány száz méteren múlt, hogy kijussunk a városból, a fegyveresek blokádokat állítottak, és lezárták az autópályát. Öt-hat órán át álltunk a tűző napon, de a lakóautóban bőven volt vizünk, ételünk és mozgásterünk.

Ettől a valóban veszélyes incidenstől eltekintve Mexikó csodálatos élményeket tartogatott számunkra. Rendkívül barátságos emberekkel találkoztunk – helyiekkel és más lakóautósokkal egyaránt –, kerültük a turisták által látogatott helyeket, inkább eldugottabb csodákat kerestünk fel. Két hónap után keltünk át Guatemalába, ahol egy működő vulkán láva-tűzijátékkal kápráztatott el bennünket, majd gyorsan átsuhantunk a Mexikónál is rosszabb közbiztonságú El Salvadoron, Hondurason és Nicaraguán. Costa Rica gyönyörű és rendezett, és ennek megfelelően drága is. Ám nem csak ezért nem időztünk itt hosszan, hanem mert tudtuk: ha decemberre nem jutunk el Kolumbiába, nem tudunk végigmenni Dél-Amerikán (a Tűzföldről eddigre már letettünk, hiába ígértünk pingvineket a gyerekeknek.)

Végül karácsonyra értünk Kolumbiába, ahol megismerkedtünk a helyi magyar konzullal – ennek később még nagy jelentősége volt. Elképesztő élmények vártak itt ránk. Vulkánok oldalában, 4000 méteren aludtunk, kakaóbab- és kávéültetvényeket kerestünk fel. Rendkívül barátságos, közvetlen, optimista emberek a helyiek: egyikük elvitt minket a birtokán elterülő őserdőbe, és megmutatta, melyik növény mire használható. Két hónap múlva, Ecuadorban találkoztunk a szüleimmel: utánunk repültek, autót béreltek, és két héten át együtt utaztunk. 

Ekkor kezdtek el gyülekezni a viharfelhők. Korábban is figyelemmel kísértük a világ híreit, tudtunk a kínai járványhelyzetről, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Aztán egyre riasztóbb hírek érkeztek Európából, majd Latin-Amerikában is megjelent a koronavírus – épp Dél-Ecuadorban, ahol mi is voltunk. 

Találkoztunk egy német lakóautós családdal, akiket még hetekkel korábban ismertünk meg, velük tervezgettük, hogy hogyan tovább. Végül a kolumbiai magyar konzul riasztott: igyekezzünk átjutni Chilébe, Argentínába, még mielőtt lezárják a határokat, mert ott jobb az egészségügy, mint északabbra. Öt napon át vezettük éjjel-nappal, és szó szerint az utolsó órákban léptünk ki Peruból. 

Ekkor ismét megjelent az autóban a rejtélyes hibaüzenet, amelyről később kiderült, hogy egy méretes kátyú miatti ütődés eredményezte. Amíg a megrendelt alkatrészre vártunk, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a vírus miatt nem tudunk az eredeti terv szerint haladni. Nem csak az országhatárokat zárták le, hanem a nemzeti parkokat is, így semmi látnivaló nem maradt, ráadásul így az az (akkor még logikusan hangzó) elképzelés sem működött, hogy meghúzzuk magunkat valahol másfél-két hónapra, és megvárjuk, hogy lecsengjen a járvány. Amikor aztán kiderült, hogy az utasbiztosításunk apró betűs részében az állt, világjárvány esetén nem fedezik az orvosi ellátást, eldöntöttük, hogy hazajövünk.

Innentől nem sok örömöt tartogatott az utazás – illetve a srácok élvezték, mert boldogan elvoltak német útitársaink hasonló korú gyerekeivel. Találtunk egy hajót, amire felfért volna a Peugeot, feltéve, hogy 24 órán belül odaérünk. 2400 kilométert vezettünk le egy huzamban, majd a kikötőben bezárt irodák fogadtak: pénteken délután Chilében nem dolgoznak a vámhivatalnokok. Borulni látszott minden, pánikban összerakott tervünk, pedig ekkorra már megvolt a londoni repülőjegyünk – mint később kiderült, a miénk volt az utolsó előtti járat, ami a teljes zárlat előtt elhagyhatta az országot. A járvány okozta fejetlenség miatt azonban a hajó is két napos késéssel indult csak útnak, így nagy nehézségek árán a Boxer is feljutott a fedélzetre. A menetrend szerint május végére érkezett volna Németországba a kocsi, ám a pandémia miatt több hetet csúszott a szállítás – pont időben, hogy Európában már enyhítsenek a korlátozásokon, így végül júniusban kimehettem a kikötőbe, és hazahozhattam az autót.

Itthon az első utam a Peugeot márkaszervizbe vezetett, hiszen 10 hónap alatt 40 ezer kilométert tettünk a vadonatúj autóba, és eközben csak a borzalmas minőségű utakon gyorsan kopó gumikat cseréltük, no meg az olajat, előírás szerint. Meglepő, de a közép-amerikában rossz minőségű gázolaj sem kottyant meg az autónak. Itthon aztán az is kiderült, mi okozta a rejtélyes hibaüzeneteket. Legjobb igyekezetünk ellenére sem tudtunk kikerülni minden kátyút – még Mexikóban egy akkorát döccent az autó, hogy a motor is leállt. Akkor azt hittük, csak az ütközésérzékelő szenzor hibásodott meg, de a jelek szerint az AdBlue tartály töltöttségét ellenőrző érzékelő is károsodott a csattanásban. Ennek következménye volt, hogy bár hatalmas kalandok árán egy kamionszervizből sikerült szereznünk AdBlue-t (személyautókban arrafelé ismeretlen ez az adalékanyag), a vezérlés minduntalan megálljt akart parancsolni a motornak. 

Ettől eltekintve az autó és a szervizhálózat is csillagos ötösre vizsgázott: összesen négy alkalommal jártunk Peugeot márkaszervizben Latin-Amerikában, és mind a négyszer ingyen kiszolgáltak bennünket, noha az európai garancialevelet elvileg nem kellett volna elfogadniuk (legalábbis ezt állították.) A Boxer egyetlen egyszer makacsolta meg magát: egy hosszú, meredek szerpentinen kellett volna lemennünk, amikor nem indult be a motor. 30 perc után sikerült csak útra kelnünk, és a hegy alján derült ki, hogy pont ezen a félórán múlt, hogy megúsztunk egy borzalmas balesetet a völgyben… 

És hogy ezek után terveznek-e Gáborék hasonló túrát a jövőben? Természetesen, de egyelőre maradnak Európán belül, időben és távolságban egyaránt rövidebb utakra készülnek. Az elmaradhatatlan kérdéssel zárjuk a beszélgetést: mit tanácsol azoknak, akik kedvet kaptak egy lakóautós expedícióhoz?

A legfontosabb a felkészülés. Nem az útvonalra gondolok, az úgyis adja magát, hanem az autóra. A legjobb, ha maga építi a lakóautót az ember, vagy ha ez nem lehetséges, legyen ott végig, amíg készül – én is ezt tettem –, hogy tudja, mi hova került, hogy lehet megjavítani. Míg a Peugeot végig hibátlanul működött, a lakórésszel voltak problémáink: kiégett egy inverter, beragadt egy ablak, leszakadt egy lépcső. Egy több hetes, hónapos utazás során ezeket magunknak kell tudni megszerelnünk. Ami magát az utazást illeti, ezek után azt mondom, Európában nem érheti komoly baj az embert, itt elég ellazulni és élvezni az utat; odafigyelést csak az egzotikus helyek igényelnek. 

És a legfontosabb: oroszlános autóval kell menni, úgy az igazi.

Háromnegyed éves eredmények: a Toyota letarolta a hazai újautó-piacot

Az év első három negyedévében egyetlen márka sem növelte nagyobb mértékben piaci részesedését, mint a Toyota. Sőt, a piaci szereplők egy része mintha behúzta volna a kéziféket.

Idén minden tizedik, Magyarországon eladott új személygépkocsi Toyota volt, derül ki a Datahouse részletes elemzéséből. A 2020. január-szeptember közötti időszakot ezzel a hazai piac második legerősebb márkájaként zárta a japán autógyártó, épp csak elmaradva a listát változatlanul, de meglehetősen ingadozó teljesítménnyel vezető Suzuki mögött. Érdekesség, hogy miközben a Suzuki mindenki másnál többet veszített piaci részesedéséből (-7,3 százalékpont), a Toyota épp ellenkezőleg, rekord mértékű növekedésről (+3,1 százalékpont) számolhatott be.

Helyezés (2019. helyezés)Márka2020. jan. – szept.2019. jan. – szept.Változás %2020. jan. – szept. piaci rész %2019. jan. – szept. piaci rész %Változás (százalék-pont)
        
1. (1.)Suzuki9 35620 391-54,1%10,4%17,7%-7,3%
2. (5.)Toyota8 9937 94713,2%10,0%6,9%3,1%
3. (2.)Ford7 92410 342-23,4%8,8%9,0%-0,2%
4. (7.)Dacia7 6287 0937,5%8,5%6,2%2,3%
5. (4.)Škoda7 4159 133-18,8%8,2%7,9%0,3%
6. (6.)Volkswagen7 2997 656-4,7%8,1%6,7%1,4%
7. (8.)Kia4 5575 453-16,4%5,1%4,7%0,4%
8. (9.)Renault4 1115 395-23,8%4,6%4,7%-0,1%
9. (10.)Fiat4 0283 9851,1%4,5%3,5%1,0%
10. (3.)Opel3 9189 446-58,5%4,3%8,2%-3,9%
11. (12.)Mercedes3 4553 3094,4%3,8%2,9%0,9%
12. (11.)Hyundai3 3403 862-13,5%3,7%3,4%0,3%
13. (14.)BMW2 5362 785-8,9%2,8%2,4%0,4%
14. (17.)Peugeot1 9091 7548,8%2,1%1,5%0,6%
15. (13.)Nissan1 8252 978-38,7%2,0%2,6%-0,6%
16. (20.)Volvo1 5551 5321,5%1,7%1,3%0,4%
17. (–)Citroën1 470n.a.n.a.1,6%n.a.n.a.
18. (–)Jeep1 467n.a.n.a.1,6%n.a.n.a.
19. (15.)Audi1 4522 025-28,3%1,6%1,8%-0,2%
20. (16.)Honda1 1501 787-35,6%1,3%1,6%-0,3%

Ugyanez igaz a darabszámokra is: a Suzuki kevesebb mint kétharmad annyi autót (-54,1%) adott el az első három negyedévben, mint egy évvel korábban, míg a Toyota 13,2 százalékkal többet. Mindezt úgy, hogy a piac időközben jelentős mértékben, közel 22 százalékkal zsugorodott – ennek tudható be a piaci részesedések drámai mértékű változása. Míg a két japán márkát tavaly még öt helyezés és 8,7 százalékpont (!) választotta el egymástól, ma már mindössze 0,4 százalékpont a Suzuki előnye. 

A piac egészét tekintve jól látható a koronavírus-járvány ellen tavasszal bevezetett megszorító intézkedések drámai hatása: a 2018. és 2019. között is tapasztalt tavaszi-nyári forgalomemelkedés elmaradt, ehelyett áprilisban és májusban 50 százalékot meghaladó mértékű volt a gyengülés; január és szeptember kivételével általános volt a vásárlói kedv nagymértékű csökkenése.

Hónap20202019Változás 2019/2020. %
    
január10 1149 716  4,1%
február11 07711 229-1,4%
március11 47713 394-14,3%
április6 18212 421-50,2%
május6 47114 213-54,5%
június10 35413 575-23,7%
július12 04515 285-21,2%
augusztus10 92315 618-30,1%
szeptember11 4499 65418,6%
    
Összesen90 092115 105-21,70%

Miközben a céges vevők még kivárnak, a magánvásárlók körében egyértelműen nyerő márka a Toyota: négy szegmensben is dobogós, ezen belül kettőben az abszolút első helyen áll a Toyota releváns típusa. A darabszámok mögötti zárójelben található szám a kivonás nélküli darabszámot jelzi.

A miniautóknál a Toyota Aygo január óta vezeti az eladási listákat, és ez szeptemberben sem változott. A modell egyébként a céges eladásokban is jól áll, szeptemberben és az év első kilenc hónapjában egyaránt.

CégesModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Fiat 500282 (107)Fiat 5002404 (192)
2Volkswagen UP!24 (24)Volkswagen UP!97 (92)
3Toyota Aygo11 (11)Toyota Aygo50 (48)
MagánModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Toyota Aygo42 (41)Toyota Aygo327 (325)
2Kia Picanto35 (35)Kia Picanto208 (207)
3Fiat 50030 (30)Fiat 500304 (302)

Hasonló a helyzet a Toyota Yarisszal, amely nemcsak a magánvásárlók körében hódít, hanem a céges eladásokból is jócskán részesedik: ennek köszönhetően összességében ez volt a szeptemberben legnagyobb számban eladott kisautó.

CégesModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Opel Corsa75 (71)Renault Clio1032 (314)
2Toyota Yaris64 (64)Volkswagen Polo535 (113)
3Volkswagen Polo49 (21)Opel Corsa433 (364)
MagánModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Toyota Yaris216 (215)Toyota Yaris1651 (1645)
2Suzuki Swift59 (59)Renault Clio1253 (1252)
2Opel Corsa53 (53)Dacia Sandero685 (683)

Az alsó-középkategóriában a céges ranglistán és a magán ügyfelek körében egyaránt a Corolla volt a harmadik legkeresettebb kompakt modell szeptemberben; az autó az év első kilenc hónapjára vetítve a vásárlók második számú kedvence volt.

CégesModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Suzuki SX4 S-Cross359 (188)Škoda Octavia3107 (2747)
2Skoda Octavia340 (294)Toyota Corolla1620 (1566)
3Toyota Corolla165 (163)Suzuki SX4 S-Cross1539 (679)
MagánModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Suzuki SX4 S-Cross314 (309)Suzuki SX4 S-Cross1903 (1881)
2Kia Ceed103 (103)Toyota Corolla1091 (1088)
3Toyota Corolla86 (86)Kia Ceed632 (632)


Sokakat meglepett a Toyota Camry sikere: az elsőkerék-hajtású, hibrid nagyautó a szegmens legnépszerűbb típusa volt a magánvásárlók körében.

MagánModellForgalomba helyezés 2020.09.ModellForgalomba helyezés 2020.01-09.
1Toyota Camry10 (10)Toyota Camry97 (97)
2Mazda Mazda67 (7)Mazda Mazda686 (82)
3Alfa Romeo Giulia7 (7)Volkswagen Passat63 (63)

Említést érdemel még a prémium kategóriákban a Lexus sikere: a Lexus ES300h az év eddigi szakaszának második legkedveltebb privát nagyautója, a Lexus LS pedig szeptemberben holtversenyben vezette a céges luxusautók eladásait. 

Pótlásra került az A1296900014 tartó az 1997-es Mercedes-Benz S420 W140-esen

Újabb apró részelemet pótoltunk a 140-es S420 Mercedesen. Konkrétan az A1406930014-es cikkszámú csomagtérpadló szíjhoz tartozó A1296900014 tartót pótoltuk a Mercibolt.hu segítségével.

Ez a kicsi nyílás a csomagtérfedél belső részén, az elakadásjelző háromszögtől jobbra található, az alsó részen. Itt a kárpit és maga a fémfelület találkozik, kicsi, téglalap alakú megoldással. Ebbe is bele lehet ügyeskedni a csomagtérpadló szíjat, de ahhoz, hogy megtartsa a nyitható műanyag padlórészt, el kell forgatni 90 fokban. Ez pedig nem túl előnyös az anyagfáradás szempontjából, főként, hogy az A1406930014-es tétel beszerezhetetlen újonnan (Ámon Pali bontójában viszont anno pont találtunk egyet).

Az A1296900014-es cikkszámú tartókeret két részből áll, maga a bepattintható műanyag, illetve benne egy rögzítő rész. Célszerű úgy behelyezni a kialakításba, hogy a rögzítőt kiszedjük, majd a műanyag patentek működési elve szerint dugjuk vissza, miután a helyére pattintottuk magát a keretet.

Összességében T-alakzatot kell mutatnia a tartónak, értelemszerűen állított T-t (nem fektetettet). A szíjat így könnyedén, vízszintes véggel gyönyörűen a helyére lehet illeszteni, és a tartó kialakításának köszönhetően fixen áll, tartva magát a pótkerékvályú fedelét, és rajta a takarókárpitot is akár.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Pattex Crocodile Power epoxy ragasztót használtunk az 1997-es Mercedes-Benz S420 W140 csomagtérkárpit korrekciójához

A legjobb teszt nyilván az, amikor élesben és gyakorlatban sikerül kipróbálni valamit. Valami olyat, ami tényleg hasznos: a Henkel által forgalmazott Pattex Crocodile Power epoxy ragasztó beváltotta a hozzá fűzütt reményeket, ugyanis ezt a terméket választottuk projektautónk, a 97-es évjáratú Mercedes-Benz csomagtérkárpit korrekciójához.

Ugyanis a kárpit kétoldali eleméről hiányzott az U-alakú szegély, amely a csomagtartó fedelének zsanérjait öleli körbe mindkét felfogatásnál. Ezek az U-alakú szegélyek nagyjából beszerezhetetlenek már, legalábbis új, gyári verzióban – a Mercibolt.hu például ez esetben nem tudott segíteni, ugyanis külön nincsen ilyen alkatrész, csak egyben szállítják a kárpit elemekkel.

Ámon Pál Mercedes bontója jelentette a megoldást, sikerrel jártunk, be is szereztük a két szükséges, bal- és jobb oldali darabot. Itt megjegyeznénk, hogy az 1995, tehát az első nagy facelift előtti modellek esetében a csomagtérajtó zsanérjai vékonyabbak, ezáltal a műanyag burkolatuk is az; ebből következik, hogy a szegélyek is keskenyebb átmérővel bírnak. Első körben Pali ilyet talált, de hála az égnek, tudott keríteni utána szélesebb, nekünk megfelelően passzentosakat.

Így minden egyben volt ahhoz, hogy korrigáljuk a 140-es kárpitjának hiányosságait. Mivel az egész hátsó belső burkolat épp ki volt szedve (Hamza Csabáék a CVH-nál ugyanis egy jelentős karosszériamunkát hajtottak végre az autó hátsó részén – erről is hamarosan részletesen beszámolunk), kapóra jött a kárpit-munka az összeszerelésnél.

Mivel a Henkel épp kiküldte szerkesztőségünknek legújabb ragasztó üzletág-fókusztermékét, a Pattex Crocodile Power-t, nem is volt kérdés, mivel ragasszunk. Masszív, erős, gyorsan kötő ragasztóra volt szükség. Pontosan olyanra, mint amilyennek a csatolt tájékoztató anyag hirdette:

  • Gyors ragasztás a leredukált köszönhetően – az egész intervallum, amíg a kötés megszilárdul, 1 percet vehet igénybe
  • Egyenetlen felületeken is remek kötés – a Mercedes csomagtérkárpitja pont ilyen, ráadásul filc- és textil szerű, rugalmas anyag
  • Nagyobb igénybevétel sem jelent gondot a Pattex Crocodile Power-nek, kül- és beltéren egyaránt használható

Nekiláttunk a ragasztásnak. Először a szegélyek belső felületét kentük át vékonyan, amennyire csak hozzá tudtunk férni a belső sínszerű szakaszokhoz. Utána a kárpit felületei következtek, szintén vékonyan, de ügyelve arra, hogy minden részletre jusson a ragasztóanyagból.

Bár figyelmesen ragasztottunk, kis felesleg felkerült a szegélyek széléhez, ami nagyjából azonnal meg is kötött. Nem okozott problémát, ugyanis egy tompa csavarhúzóvéggel sikerült eltávolítani a úgy 80 százalékban a szennyeződéseket, de ezen még lesz mit finomítani. A bal oldali U-szegély egyik végződését nem kapta el annyira a attex Crocodile Power, amennyire szerettük volna (úgy 3 milliméteres felületen, kívül), de ez egyelőre nem okoz gondot.

Ragasztás és összeillesztés, tartás után hagytunk száradásra 2 napot. Nyilván sok a két nap, de egyszerű a magyarázat: nem volt időnk foglalkozni a kárpitokkal, így legalább ténylegesen megköthetett az anyag. Így is lett, nagyjából sziklaszilárd végkifejletet kaptunk: a kárpitok helyükre illesztése során sem ugrott ki a helyéről egyik szegély sem. Valószínűleg előbb repedne-törne el maga a műanyag ív, mintsem elengedje a ragasztást, de az is lehet, hogy a kárpitburkolat szakadna ki a ragasztás mentén.

Biztosak vagyunk benne, hogy még több ízben fogjuk használni a Henkel Pattex Crocodile Power ragasztócsalád termékeit. A kétkomponenses, cikkünkben is szereplő Pattex Crocodile Power epoxy ragasztó kitűnő ilyen jellegű munkákhoz, ezt most gyakorlati jelleggel is sikerült bebizonyítania. A W140-es Mercedes projektautónk pedig újabb lépést tett a végső, teljes megújulás irányába – ezúttal a belső csomagtér burkolatok terén.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Continental Egymásért Alap: az új nemzetközi adományozási platform segít összefogni a fenntartható koronavírus-segítséget

A Continental alkalmazottai világszerte összefognak a koronavírus-járvány terjedésének és következményeinek megfékezése érdekében, és számos kezdeményezésen keresztül nyújtanak testre szabott segítséget. A vállalat munkatársai az elmúlt hónapokban innovatív koncepciókat dolgoztak ki és saját ötleteiket valósították meg, mellyel hozzájárultak az egészség és a közjó védelméhez. A fenntarthatóság és a veszélyhelyzeti  segítségnyújtás támogatása érdekében a Continental létrehozta a For One Another, vagyis Egymásért Alapot, a DSZ – International Giving Foundation-nel együttműködésben.

A Continental technológiai vállalat által létrehozott Egymásért Alap egy nemzetköziadományozási platform, amely a Covid-19 járvány hatásaira reagálva támogatja a koronavírus-járvány elleni védekezést, a válság társadalmi következményeinek fenntartható enyhítését világszerte számos országban, beleértve Magyarországot is.

A Continental Egymásért Alap a közvetlen pénzbeli támogatás mellett a munkatársainak is lehetővé teszi, hogy egyénileg és átlátható módon segítsék az általuk kiválasztott nonprofit szervezeteket, köztük az Unicef Magyarországot. Június végéig, az első adományozási hullámban az Unicef számára összegyűjtött összeget a szervezet helyi egysége a legkiszolgáltatottabb, nehéz helyzetben lévő gyermekek megsegítésére fordította.

Az UNICEF Magyarország gyermekek ellátását végző intézményekkel (bentlakásos gyerekotthonokkal, anyaotthonokkal, gyerekkórházakkal, kórházi gyermekotthonokkal, iskolákkal, nehéz helyzetben lévő gyerekekkel foglalkozó civil szervezetekkel) vette fel a kapcsolatot és igényeiknek megfelelően védőfelszereléseket, tartós élelmiszert, számítástechnikai cikkeket, játékokat, higiéniás termékeket juttatott el számukra a koronavírus járvány alatt. 

„A koronavírus helyzet páratlan nehézségek elé állította a gyerekeket, családokat és az értük dolgozó intézmények munkatársait. Reméljük, hogy partnereinkkel közösen egy kicsit könnyíthettünk a koronavírus által leginkább sújtott fiatalok életén. Köszönjük a Continental és munkatársai felajánlását és örömmel dolgozunk tovább a gyerekek jóléte és biztonsága érdekében“ – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.  

A technológiai vállalat legalább ez év végéig működteti az adományozási platformot, hogy az alkalmazottai, de a vállalaton kívüli személyek is folytathassák az adományozást a kiválasztott non-profit szervezeteknek, tizenegy országban.

“Szolidaritásunknak folytatódnia kell – a határokon és a munkahelyeken túl is. Közösen hozzájárulhatunk a válság negatív hatásainak enyhítéséhez és sok ember megélhetésének javításához. A nonprofit szervezetek szerte a világon mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék az embereket egyéni szükségleteiknek megfelelően, amelyek a válság miatt jelentősen súlyosbodtak. Munkatársaink egyéni adományozásai által fenntartható módon segíthetünk másoknak, ebben a rendkívüli válságban. A Continental Egymásért Alapba való minden egyes hozzájárulás számít“- nyilatkozta Sarah Frachet, a magyarországi Continental vállalatcsoport országos HR vezetője.

1997 Mercedes-Benz S420 W140: a motorházfedél szintezése

Újabb szintezést vittünk véghez az 1997-es évjáratú S420 Mercedes projektautónk kapcsán.

Korábban az ajtókat hoztuk szintbe, mivel lényeges és jelentős eltérések voltak tapasztalhatók a kasznihoz képest. Ez viszonylag egyszerű folyamat volt, és megérte minden pillanat foglalkozni a kérdéssel, zongorázni lehet a különbséget a korábbi, és a mostani látvány közt.

Hasonlóan az ajtókhoz, a motorházfedél és a sárvédőelemek közt is volt jelentős szinteltérés. Először a motorházfedél tartó zsanérjaira gyanakodtunk, mert ugyebár azok képesek egy idő után megadni magukat, meglazulnak, megnyúlnak a felfüggesztéseknél.

Így, mielőtt a zsanérok cseréje mellett döntöttünk volna, megnéztük, érhető-e el jelentős változás a motorházfedelet tartó zsanérok felfogatásánál található 3-3 csavar meglazításával, majd a motorházfedél szintbe illesztésével. Mivel maga az S420 motorházfedele igencsak súlyos, nehéz, ezért a mutatvány többemberes volt – már csak azért is, mert nagy kárt okozhatunk a fedélnek, ha például kibillenne a helyéről, miközben tartjuk.

A három darab csavar meglazítása után – mindhárom felfogatási pontnál – felfelé toltuk a motorházfedelet, majd’ ütközésig. Második-harmadik nekifutásra sikerült is a beállítás, de úgy tűnik, még 1-2 millimétert fogunk finomítani a réseken.

Ugyanakkor a motorházfedél szintezését további – egyszerűbb – módokon is ki lehet vitelezni. A motorházfedél lámpák feletti részénél található 1-1 gumis végű állítóbak, valamint a hűtőmaszk illesztéseinél, az első lökhárító felfogató csavarjain szintén 1-1 gumis állítóbak. Ezek méretezésével kiküszöbölhetőek az apróbb eltérések, azonban az S420-on jelenleg mind a 4 állító csavar be van rohadva, úgyhogy ezeket cserélni fogjuk a közeli jövőben.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Új helyszínre költözik a Zöld Autószerviz: már javában zajlik az új műhely építése

Még kell néhány hét azért, viszont utána megváltozik minden. Persze teljesen jó értelemben véve: új telephelyen folytatja működését a Zöld Autószerviz.

Folyamatosan hírbe hozzuk az Autóaddikt.hu hasábjain Szerdai Gábor vállalkozását, a Zöld Autószervizt. Munka- és persze baráti kapcsolatunk évtizedekre nyúlik vissza; számos közös együttműködünk, projektünk volt már, s lesz is a jövőben. Az biztos, hogy 2021-ben már az új környezetben, remek feltételek mellett megvalósuló Zöld Autószervizben fogjuk tudni figyelemmel kísérni a cég munkáját, mindennapjait.

Szerdai Gábor elmondta, hogy az új szerviz létesítésének alapvetően egyetlen oka volt: a fejlődés. Nem kérdéses, hogy a jelenlegi (és eddigi) kapacitást kinőtte a vállalkozás, valamint testre szabott, egyéni megközelítésű épületre, szerelőcsarnokra volt szükség.

Az új Zöld Autószerviz telephelye nem messze a jelenlegitől, szintén a XVI. kerületben található. Modern, több állásos szerelőműhely-struktúrával, nagyobb befogadó kapacitással, valamint maximalizáltan környezettudatos elképzelések szerint kerül kivitelezésre. Az építkezés jól halad, mondhatni, a nagyja megvan már, viszont még vannak hátra jelentős munkálatok.

Az új Audi A3 Sportback 40 TFSI e akár 78 kilométert is képes megtenni elektromos hajtással

Akár 78 kilométer tisztán elektromos hatótáv (NEDC) és 150 kW (204 LE) rendszerteljesítmény: az Audi bemutatja A3 Sportback 40 TFSI e modelljét (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30). A hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerű kompaktmodell károsanyag-kibocsátás nélkül is közlekedhet, magasfokú gazdaságosság mellett kínál sportos menetteljesítményeket és az új A3 sorozat minden erényét felsorakoztatja.

Új A3 Sportback 40 TFSI e modelljével (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) folytatja járművei elektromossá alakításnak offenzíváját az Audi. Az A6, A7, A8, Q5 és Q7 sorozat hálózatról tölthető (Plug-in Hybrid) hibridmodelljei már megérkeztek a nemzetközi (mivel nálunk még nincs A8, A7) piacra, s most a kompaktmodellek következnek, a sort pedig – nagysikerű elődje, az A3 Sportback e-tron koncepcióját átvéve, illetve továbbfejlesztve – az Audi A3 Sportback 40 TFSI e nyitja. Röviddel ezután egy erősebb változat is megjelenik, amely inkább sportos tulajdonságait emeli ki.

TFSI-motor + elektromos hajtás– motor, erőátvitel és akkumulátor

A hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) kompaktmodell belsőégésű motorjaként egy 1.4 TFSI erőforrás szolgál. E négyhengeres, benzines aggregát teljesítménye 110 kW (150 LE), s az 1550 és 3500 percenkénti fordulatszám közötti tartományon 250 newtonméter maximális forgatónyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére. Az elektromos hajtás feladatát egy elődjéhez képest megnövelt teljesítménysűrűségű, állandó gerjesztésű szinkronmotor vette át, 80 kW teljesítménnyel és 330 newtonméter maximális forgatónyomatékkal. A korábbi konstrukcióhoz hasonlóan a hatfokozatú S tronic sebességváltó házába építve működik, ám még könnyebb és kompaktabb konstrukció.

Az 1.4 TFSI erőforrás és az elektromos motor együttesen 150 kW (204 LE) rendszerteljesítményt produkál, a rendszer forgatónyomatéka pedig ekkor átmenetileg a 350 newtonmétert is elérheti (boost). A kompakt plug-in hibridmodell álló helyzetből mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás tempóra, s a gyorsítás egészen 227 kilométer/óráig tarthat, az NEDC-ciklus szerint pedig 1,5-1,4 liter üzemanyagot igényel 100 kilométerenként (szén-dioxid-kibocsátás: 34-30 g/km). Hatfokozatú S tronic sebességváltó továbbítja a két motor teljesítményét az első tengelyre. E kettős tengelykapcsolós váltómű elektromos olajszivattyúval rendelkezik, amely átmenetileg leállított TFSI-erőforrás mellett is biztosítja az olajellátást és a fokozatváltásokat.

A lítiumion-akkumulátor a hátsó ülések közelében, az A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) padlózata alatt kapott helyet, s összesen 96 prizmacellájában 13,0 kWh energiát tárolhat – csaknem 48 százalékkal többet, mint elődje. A nagyfeszültségű akkumulátor kialakítása változatlan maradt, az előrelépést továbbfejlesztett cellakémiával sikerült elérni. Az akkumulátor hőmérsékletét önálló hűtőkör szabályozza, amely szükség szerint a légkondicionáló berendezéshez is csatlakoztatható, az ügyfelek így magasabb külső hőmérséklet mellett is közlekedhetnek elektromos hajtással.

Előtérben a gazdaságosság – a hajtásrendszer-menedzsment

A hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) kompaktmodell hajtásrendszer-menedzsmentjét a gazdaságosság jegyében alakították ki. Mínusz 28 Celsius fok felett az autó minden esetben elektromosan indul, az EV gombbal pedig a vezető előtérbe is helyezheti az elektromos hajtást. Az NEDC-szabvány szerint akár 78 kilométert (WLTP: akár 67 kilométer) közlekedhet, vagyis a mindennapi útvonalak nagy részét megteheti nulla károsanyag-kibocsátással, csaknem 20 kilométerrel többet, mint az előző modellel. A tisztán elektromos végsebesség 140 kilométer/óra, kis sebességeknél pedig az úgynevezett Akusztikai jármű-figyelemfelkeltő rendszer (Acoustic Vehicle Alert System) törvényileg előírt elektromos hangja szólal meg.

Az A3 PHEV-modell hibrid üzemmódjában a két hajtásrendszer intelligensen osztja meg a munkát. Az MMI kezelési rendszeren keresztül két specifikus üzemmód is választható. A „Battery hold” üzemmódban az akkumulátor épp rendelkezésre álló töltöttségi szintjét őrzi meg a rendszer, míg a „Battery charge” választásakor a lehető legnagyobb töltést kapja az akkumulátor.

Az A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) hajtásrendszer-menedzsmentje jelentős mennyiségű adatot dolgoz fel, amelyeket a navigációs rendszer, a különböző érzékelők és a vezetői segédrendszerek szolgáltatnak. Gázelvételre a legtöbb menethelyzet során – a gazdaságosság jegyében – a leállított TFSI-motorral biztosított szabad gördülést választja a rendszer, vagyis az autó „vitorlázik”.

„dynamic” menetprofil és S menetfokozat – sportos hibrid-élmény

A szériafelszereltséghez tartozó Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszerrel a vezető – a comfort, efficiency, auto, dynamic vagy individual menetprofil választásával – igény szerint alakíthatja a hajtásrendszer, valamint olyan főegységek, mint a szervokormány és az S tronic sebességváltó karakterét. A dynamic profil aktiválásával és az S tronic sebességváltó S menetfokozatának kapcsolásával a hibrid hajtásrendszer sportos képességeit is megmutatja. Ha ekkor a vezető a gázpedált ütközésig nyomva (kickdown) teljes gázt ad, akár tíz másodpercen át a maximális megemelt forgatónyomatékszint is rendelkezésére áll (boost). Gázelvételre az elektromos gép a fékezési és motorfék-fázisok alatt energia-visszatáplálás (rekuperáció) üzemmódjára vált. Az ekkor produkált lassulás valódi „egypedál-érzést” (One-Pedal-Feeling) közvetít.

Fékezéskor mintegy 0,3 g lassulásig az elektromos gép önállóan látja el a lassítás feladatát, a mindennapok ügyfélüzeme során adódó fékezési folyamatok túlnyomó részét lefedve. A hidraulikus kerékfékek csak akkor lépnek működésbe, ha a vezető erősebben lép a fékpedálra, az átmenet pedig szinte észrevétlenül zajlik, s a rekuperáció továbbra is aktív marad. Fékezéskor az elektromos gép akár 40 kW teljesítménnyel táplálhat vissza energiát.

Az A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) határozott dinamikával ötvözi színvonalas menetkényelmét, amelyhez igényes négykaros hátsó kerékfelfüggesztései is kiváló alapként szolgálnak. Az elektromos fékrásegítő intenzív és közvetlen lassulásokról gondoskodik. A 16 col peremátmérőjű, különleges kialakítású könnyűfém keréktárcsák a szériafelszereltséget bővítik, kívánságra pedig 17 vagy 18 colos kerekeket is szállít az Audi.

Töltés otthon és útközben – teljes feltöltés valamivel több mint négy óra alatt

Alapkivitelében az Audi hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) kompaktmodellje az otthoni garázsban használható hálózati töltőkábellel érkezik. Az A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) töltése ekkor legfeljebb 2,9 kW teljesítménnyel zajlik, s valamivel több mint négy órát igényel a teljesen lemerült akkumulátor feltöltése. A díjmentes myAudi App használatával az ügyfelek a távolból is vezérelhetik a töltést és az előzetes légkondicionálást. Alacsony külső hőmérséklet mellett elektromos fűtőelemek melegítik a belteret, míg hőségben az elektromos légkondicionáló berendezés hűti. A nyilvános töltőállomásokon úgynevezett 3-as típusú (Mode 3) kábellel tölthető az autó. Útközben különösen kényelmes a töltés az e-tron töltőszolgáltatással (e-tron Charging Service), amely Európa legtöbb országára kiterjed és egyetlen kártyával nagyjából 150 ezer töltőponthoz biztosít hozzáférést.

Jellegzetes Audi A3 – élvezetes vezetés magasfokú mindennapos használhatóság

A 4,34 méter hosszú A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) a modellsorozat minden tagjára jellemző módon a vezetés intenzív élvezetével és magasfokú mindennapos használhatósággal szolgál. Külső megjelenése sportosan expresszív stílusú. Kívánságra az Audi Matrix-LED fényszórókat is kínál, amelyek digitális nappali menetfényének 15 LED-szegmensből álló pixelmezője E-alakú fénygrafikát állít elő – a hálózatról tölthető hibridhajtás (Plug-in Hybrid) szimbólumaként.

A progresszív dízájn az utastérben is folytatódik, mégpedig kompakt kialakítású sebességváltó-kapcsolóval (Shifter), markáns ajtókilincsekkel és a műszerfal nagyméretű Black Panel felületével. A kínálat újdonságai az újrahasznosított PET-palackokból készült üléskárpitok, amelyeken kontrasztárnyalatú díszvarrások szolgálnak stílusjegyként. A csomagtartó a hátsó üléstámlák helyzetétől függően 280 és 1100 liter közötti térfogatot kínál, kívánságra pedig kényelmesen, egyszerű lábmozdulattal nyitható és csukható, elektromos mozgatású csomagtérajtó is rendelhető.

Az A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) kezelési koncepciója hibridspecifikus funkciókkal és kijelzőkkel bővült. A digitális kombinált műszeregység – vagy az extrafelszerelésként rendelhető Audi virtual cockpit – powermeter-kijelzője a rendszer teljesítményéről, a hajtásrendszer pillanatnyi állapotáról, a fékezési és motorfék-fázisok alatti energia-visszatáplálás (rekuperáció) működéséről, az akkumulátor töltöttségi szintjéről és a rendelkezésre álló hatótávról tájékoztat. A 10,1 col képátlójú központi MMI-képernyő az energiaáramlásokat jeleníti meg.

Intelligens és sokoldalú – hálózati kapcsolatok és felszereltség

Mint minden új A3, a kompakt plug-in modell is a moduláris infotaiment-koncepció harmadik generációjával a fedélzetén érkezik, amelyet elődjénél tízszer nagyobb számítási teljesítmény jellemez és minden connectivity-feladatot LTE Advanced sebességgel hajt végre, mindemellett WLAN-hotspotot is tartalmaz. Az MMI Navigációs rendszer plusz útvonalvezetése rugalmas és intelligens, s a Google Earth műholdképeivel, a forgalmi helyzetre vonatkozó előrejelzésekkel, illetve számos európai nagyváros háromdimenziós modelljével is szolgál.

Az Audi connect online-szolgáltatásai között szerepelnek az Audi-flotta kollektív intelligenciáján alapuló Car-to-X szolgáltatások is, amelyek figyelmeztethetnek a veszélyes helyekre és bizonyos városokban segíthetnek parkolóhelyet találni az út mentén. A jármű és a felhasználó okostelefonja közötti hálózati kapcsolat a myAudi App használatával, az Apple Car Play vagy az Android Auto segítségével jöhet létre. Az Audi phone box az autó antennájára csatlakoztatja és induktív úton töltheti is a készüléket. Az Audi connect kulcs Android operációs rendszerű okostelefon számára is biztosíthat jogosultságot az autó nyitására és zárására.

Az alapfelszereltség igen széles körű, s a már említett megoldások mellett LED-fényszórókat, bőrbevonatú multifunkciós kormánykereket és kétzónás automatikus légkondicionáló berendezést is tartalmaz. Kívánságra Szélvédő-kijelző (Head-up Display), integrált fejtámlákkal kiformált sportülések és panoráma-üvegtető is rendelkezésre áll. A vezetői segédrendszerek közül az Audi pre sense front, a Sávelhagyás-figyelmeztetés (Lane Departure Warning), a Bekanyarodás-asszisztens (Turn Assist) és a Kikerülés-asszisztens (Swerve Assist) egyarántaz alapfelszereltség részét képezik, míg az extrafelszerelésként kínált berendezések között az Adaptív sebességszabályzó (Adaptive Cruise Assist) játszik főszerepet, mivel számos menethelyzetben támogathatja a vezetőt a kormányzás, a gyorsítás és a fékezés során.

Az A3 Sportback 40 TFSI e (üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km)*: 1,5-1,4; elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km)*: 13,8-13,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km)*: 34-30) értékesítése számos európai piacon 2020 őszén veszi kezdetét.

Stabil értékesítési növekedéssel zárta 2020 harmadik negyedévét a BMW Group

A müncheni központú vállalatcsoport világszerte összesen 675 680 darab új autót adott el idén júliusban, augusztusban és szeptemberben, amellyel harmadik negyedéves viszonylatban 8,6 százalékos értékesítési növekedést könyvelhetett el. A BMW Group tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozatai iránt eközben mintegy másfélszeres kereslet mutatkozott.

A BMW Group a júliusi, augusztusi és szeptemberi hónapot érintő harmadik negyedévben összesen 675 680 darab új autót adott át ügyfeleinek világszerte, amely 8,6 százalékkal több, mint a 2019 hasonló időszakában értékesített mennyiség. Ahogyan az várható volt, a vállalatcsoport január és szeptember közötti értékesítési teljesítményét nagymértékben meghatározta a koronavírus-járvány, így ez idő alatt a BMW Group világszerte 12,5 százalékkal kevesebb, szám szerint összesen 1 638 316 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt adott el.

„Erőteljes modellpalettánknak köszönhetően évről évre képesek voltunk növelni eladásainkat az esztendő harmadik negyedévében, és ezen még a koronavírus-járvány elhúzódó hatásai sem változtattak” – fogalmazott Pieter Nota, aki a BMW AG igazgatótanácsának tagjaként egy személyben felel a BMW, a MINI és a Rolls-Royce márkák értékesítési hálózatáért, globális marketingjéért és ügyfélszolgálati részlegeiért. „Kifejezett örömünkre szolgál, hogy hálózatról tölthető modelljeink iránt eközben mintegy másfélszeres ügyfélérdeklődés mutatkozik, amellyel az elektromos mobilitás piaci növekedésünk legfőbb motorjává lépett elő. 2020. január 1-je óta ügyfeleinknek körülbelül 10 000 darab tisztán elektromos meghajtású MINI modellt adtunk át, amely jól mutatja, hogy a zéró emissziójú vezetési élmény mekkora értéket képvisel” – tette hozzá Pieter Nota.

A harmadik negyedév értékesítési sikertörténetét az erőteljes modellpaletta tagjai vezénylik

Idén júliusban, augusztusban és szeptemberben a BMW összesen 9,8 százalékkal több új autót értékesített világszerte, mint 2019 hasonló időszakában. Szám szerint ez 585 336 darab modellt jelent. A bajor prémiumgyártó eladási mutatóinak jelentős lendületet adott az első BMW 2-es Gran Coupé bevezetése, a megújult BMW 5-ös sorozat piaci premierje és az immár négyféle hajtáslánc-technológiával megrendelhető, új BMW X3. A január és szeptember közötti kilenc hónapban a BMW a koronavírus-járvány miatt globálisan 11,3 százalékkal kevesebb új autót értékesített, mint egy évvel korábban.

2020 első három negyedévében a MINI 208 144 darab új autót adott el világszerte, amely kereken 20 százalékos csökkenést jelent, noha a harmadik negyedév értékesítési mutatói éves viszonylatban 1,9 százalékos gyarapodásról számolnak be.

Rolls-Royce Motor Cars 2 651 darab luxusautót értékesített az év első kilenc hónapjában, amely 28,5 százalékkal kevesebb, mint a 2019 hasonló időszakában eladott mennyiség. A modellpaletta tagjait övező töretlen érdeklődésről azonban a második és harmadik negyedév közötti 54 százalékos értékesítési növekedés tesz tanúbizonyságot. Az egyre több ügyfélmegkeresés és az egyre több megrendelés rendkívül erős negyedik negyedévet és éves zárást vetít előre. Az új Rolls-Royce Ghost szeptemberben ünnepelte világpremierjét, az első tulajdonosok pedig az esztendő utolsó negyedévében vehetik át luxusautójukat.

A január és szeptember közötti időszakban 5,4 százalékkal kevesebb, 129 599 darab új robogót és motorkerékpárt értékesített a BMW Motorrad. A harmadik negyedév ebből 52 892 darab kétkerekűvel vette ki a részét, amely az előző év hasonló időszakához viszonyítva 20,9 százalékos növekedési eredmény.

Az elektromos mobilitás, mint a piaci növekedés legfőbb motorja

A BMW Group 2020 januárja és szeptembere között világszerte 116 381 darab hálózatról tölthető BMW és MINI modellt értékesített, amely kereken 20 százalékos fejlődés. A vállalatcsoport júliusban, augusztusban és szeptemberben összesen 54 719 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellt adott el, amely 46,6 százalékkal múlja felül a 2019 hasonló időszakában produkált értékesítési teljesítményt.

A BMW X2, a BMW 3-as sorozat és a BMW 5-ös sorozat plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt, új modellváltozatai Európában és világszerte egyaránt a BMW Group iránymutató pozícióját nyomatékosítják a hálózatról tölthető prémium modellek mezőnyében. A tisztán elektromos meghajtású BMW iX3 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 17,5 – 17,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) piaci bevezetése ráadásul már az év vége előtt megkezdődik.

2021-ben a BMW Group tovább folytatja hálózatról tölthető modellpalettája szisztematikus bővítését: érkezik a tisztán elektromos meghajtású BMW i4 és a technológiai zászlóshajóként debütáló BMW iNEXT. A müncheni központú vállalatcsoport célja, hogy 2030-ra több mint hétmillió darab hálózatról tölthető modellje guruljon a világ útjain, kétharmad részük ráadásul tisztán elektromos meghajtással. 2023-ra a BMW Group huszonöt tagúra bővíti fel hálózatról tölthető modellpalettáját, rajta a BMW 7-es sorozat, a BMW X1 és a BMW 5-ös sorozat következő nemzedékének tisztán elektromos meghajtású modellváltozatával. Ezen modelleket – ahogyan már most a BMW X3 modellt is – a bajor prémiumgyártó ügyfelei 48 Volt kapacitású indítógenerátorral szerelt mild-hibrid technológiával dolgozó benzines és dízelüzemű erőforrásokkal, plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával és tisztán elektromos meghajtással is megrendelhetik majd.

A BMW Group elektromos mobilitás terén elért értékesítési sikertörténetéből a MINI modelljei is kiveszik a részüket. A tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) rendkívüli népszerűségnek örvend a brit prémiumgyártó ügyfeleinek körében, amelyet a január és szeptember között értékesített mintegy 10 000 darab új modell is igazol.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a főbb régiókban

Németország

A 2020 júliusa és szeptembere közötti három hónapban a BMW Group 85 579 darab új autót adott el hazai piacán, amely 12,1 százalékos értékesítési növekedést jelent. A január óta eltelt kilenc hónapban 201 865 darab új BMW modell kelt el Németországban, a 2019 hasonló időszakához viszonyított 16 százalékos visszaesés a koronavírus-járvány számlájára írható. A hálózatról tölthető modellek iránt ugyanakkor mintegy 44 százalékkal intenzívebb érdeklődés mutatkozik, amely az összes eladott új autó hozzávetőlegesen 12 százalékát jelenti.

Európa

Január óta a BMW Group összesen 648 107 darab új BMW és MINI modellt adott el az öreg kontinensen, amely 19,7 százalékos csökkenés. Az esztendő harmadik negyedéve azonban 7,1 százalékos értékesítési emelkedéssel zárt, amely szám szerint 275 618 darab új autót jelent. A tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellek iránt ez idő alatt 85,1 százalékkal több megrendelés érkezett, mint egy évvel korábban. Európában a koronavírus-járvány okozta piaci sajátosságok és teljesítmények régiónként változnak.

Amerika

Tengerentúli értékesítéseit a BMW Group a harmadik negyedév tekintetében 17 százalékos, míg egész éves viszonylatban 25,7 százalékos csökkenéssel zárta. A 99 052, illetve 251 154 darab új autó azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány leginkább az amerikai kontinensen okozott nehézségeket. Az Egyesült Államokban ugyanakkor a BMW a vártnál is intenzívebb ügyfélérdeklődéseket regisztrált az esztendő harmadik negyedévében, amely a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt újdonságok 28,2 százalékos értékesítési növekedésében is tetten érhető.

Kína

Kínában a BMW Group 559 681 darab új BMW és MINI modellt adott el a január és szeptember közötti kilenc hónapban, amely 6,4 százalékos javulást jelent. A biztató második negyedév után Kína 31,1 százalékos értékesítési fejlődéssel zárta 2020 harmadik negyedévét, szám szerint 230 612 darab új autóval. Szeptember végéig a hálózatról tölthető modellek iránti érdeklődés 7,4 százalékkal, 20 713 darab új autóra nőtt.

A BMW és a MINI globális értékesítési eredményeinek összefoglaló táblázata

 2020. harmadik negyedévEgy évvel ezelőtthöz képest2020. január – szeptemberEgy évvel ezelőtthöz képest
Európa275 618+7,1%648 107-19,7%
Németország*85 579+12,1%201 865-16,0%
Ázsia288 370+24,9%704 523+3,0%
Kína230 612+31,1%559 681+6,4%
Amerikai kontinens99 052-17,0%251 154-25,7%
Egyesült Államok78 634-15,7%199 571-24,6%

A BMW Group értékesítési eredményei 2020 első kilenc hónapjában

 2020. harmadik negyedévEgy évvel ezelőtthöz képest2020. január – szeptemberEgy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók675 680+8,6%1 638 316-12,5%
BMW585 336+9,8%1 427 521-11,3%
MINI89 253+1,9%208 144-20,0%
Hálózatról tölthető* ¹54 719+46,6%116 381+20,0%
Rolls-Royce1 091-9,5%2 651-28,5%
BMW Motorrad52 892+20,9%129 599-5,4%

*Előzetes értékek

1A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompaktot, a vadonatúj BMW i3s modellt, a BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster modellpárost, a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE modellt, a plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellt és a BMW iPerformance paletta tagjait egyesítő, hálózatról tölthető portfólió

Lexus versenyterepjáró szigorúan hölgyeknek

Egy kompresszoros, emelt futóművű Lexus LX luxusterepjáróval vághat neki a Rebelle-rali címvédő párosa az idei túraversenynek.

A Lexus motorsport-tevékenysége eddig jobbára a pályaversenyzésre és a driftsportra korlátozódott, most azonban a terepraliban is kipróbálják magukat – méghozzá a legjobbakkal együttműködve.

A márka észak-amerikai képviselete független specialisták bevonásával különlegesen felkészített luxusterepjárót épített a Rebelle-rali tavalyi győztesei, Rachelle Croft és Taylor Pawley számára. A címvédő páros tavaly egy csaknem szériakivitelű Lexus GX 460 volánja mögött vágott neki Észak-Amerika első, kizárólag női csapatok számára kiírt terepralijának, idén pedig az egy méretosztállyal nagyobb Lexus LX 570-est választották – ám ezúttal szó sincs gyári állapotról.

A 2020. október 8–17. között, több mint 2000 kilométeres távon zajló Rebelle-ralira épített autó, a Lexus J201 Concept leglátványosabb és legfontosabb módosítása a futóművet érinti. A szabad hasmagasságot megnövelték, méghozzá négy fokozatban: elöl 51-122 milliméter, hátul 25-104 milliméter tartományban módosítható az autó legalacsonyabb pontja és a talaj közötti távolság.

A lengőkarokat és a távtartókat is kicserélték, és hogy biztosra menjenek, masszív védőelemekkel óvják a terepváltót, az üzemanyagtartályt és a motorblokkot az alulról érkező sérülésektől, míg a küszöbök védelméről megvilágított Lexus felirattal ellátott, speciális méhsejt-mintázatú csúszásvédelemmel felszerelt fellépők gondoskodnak.

Bár a Rebelle-rali nem az abszolút sebességről, hanem a kitartásról, a tájékozódásról, a hatékony együttműködésről szól, a tervezők úgy döntöttek, nem hagyják alapállapotában az 5.7 literes, V8-as benzinmotort.
A tetőlemez szintjébe emelt sznorkelen keresztül lélegző erőforrás teljesítményét egy Magnuson TVS1900 kompresszor segítségével a gyári 383-ról 550 lóerőre (+44%) emelték, a forgatónyomaték 546-ról 746 Nm-re (+37%) nőtt; ehhez a teljesítményhez elengedhetetlenek a speciális, belső hűtésű féktárcsák és versenyhasználatra méretezett fékbetétek.

A differenciálművek sűrített levegős rendszerrel, gombnyomással zárhatók, a 17 colos offroad keréktárcsákra szerelt, 33 colos (285/70 R17) terepabroncsokban a fedélzeti kompresszor segítségével bármikor villámgyorsan a terepviszonyok függvényében módosítható a nyomás. Ez utóbbi két rendszer kezelésére, a LED-es terepvilágítás be- és kikapcsolására, valamint az akkumulátor töltöttségének ellenőrzésére egy speciális okostelefonos alkalmazás szolgál.

Mindkét lökhárítót lecserélték; elöl 4,5 tonna teherbírású csörlőt helyeztek el, és mentési pontokat alakítottak ki, a hátsóra a komplex tetőcsomagtartó-rendszerhez vezető létra mellett két kihajtható tárolóelemet rögzítettek: az egyikre a pótkereket, a másikra két darab, egyenként 19 literes vizes kannát szereltek.

A csomagtartóban speciális fiókos tárolórendszer, egyedi alumínium bőröndkészlet, valamint két kutyaitató tálka (!) kapott helyet.

Adósok vagyunk még a Lexus J201 Concept elnevezés eredetével: a Lexus belső terminológiájában az LX modellsorozat URJ201 kódjellel ismert. A J201 tehát amolyan bennfentes összekacsintás – azok, akiknek mond valamit a kód, pontosan tudják, miről van szó, egy ízig-vérig terep-versenyautóról.

LEGFRISSEBB

New York utcáin már környezettudatos taxiké a főszerep

0
A New York-i taxik története és jelenlegi állapota sokszínű, változatos képet mutat a város közlekedési kultúrájáról. Napjainkban a taxik főként két színben jelennek meg:...

TESZTJEINK