Főoldal Blog Oldal: 136

[TESZT] Ford Puma ST X – méregzöld méregzsák

Csakis zöldben, ST-zöldben a Ford Puma ST-t. Ugyanis az ST-zöld létező fogalom, egy létező jelző. Bár az RS is volt zöldben. amolyan almazöldben anno, akkor, amikor még a Volvo-féle 5 hengeres 305 lovas benzinmotor hajtotta. Azóta elég sokat változott a világ, manapság egy ST kategóriás – jelen esetünkben Puma – sorhármas, de azért 200 lóerős. Teszteltük.

Alapjaiban véve a küllem jól határozza meg a Ford Puma ST X lényegiségét, a szalagcímben/felvezetésben említett színárnyalat egyszerre utalhat a sportos agilitásra, valamint még egy fontos tényezőre: a környezettudatosságra. Mert bármilyen furcsa, a Ford Puma ST X környezettudatos szemlélettel készült, annak ellenére, hogy piszok jól domborít gyakorlatban. Nagyjából minden téren.

A küllem magáért beszél, teljesen uniszex, mindkét nem számára teljesen emészthető. Nincs az, hogy ez egy kisautó, nincs az, hogy feminim maga a jelenség; minden egybe lett gyúrva a Ford Puma ST X-ben ahhoz, hogy univerzálisan legyen közkedvelt. És az is, hiszen az eladások e területén a Fordnak optimálisak, annak ellenére, hogy nem kevés szkeptikusság övezte az autó korai dizájnterveinek bemutatását szakmai berkekben.

Némi áthallással, de rettentően sportosan

Legyen sportos a küllem? Hajazzon a Cayenne-re vagy a Cayman-ra az orr-dizájn? Miért is ne, bár inkább ne hasonlítgassunk, a Ford Puma ST X egyedi, és utánozhatatlan. Nincsen ugyanis a globális termékpalettán még egy ennyire pajkos, játékos, arcra derűt csaló mini SUV, mint ez: a hatalmas “szemek” tökélyre hangoltan fogják körbe a hangsúlyos hűtőmaszkot, majd az alsó részen lévő légbeömlőkkel nem komplikált számára harmonikus egységet alkotni. Utóbbiak matt fényezéssel, mert úgy sokkal illusztrisabb, sportosságot sugallóbb.

Jól látszik az ültetés is oldalról: az alapszintű Pumák magasabbak, érzetre is, vezetésnél pedig teljesen egyértelművé válik eme opció haszna gyakorlatban. Mindez oldalnézetből jön ki a legjobban, mint ahogyan az a furcsa kettősség is, amely egyszerre jelent hatchback és SUV jelleget. Az ajtók alsó traktusára rajzolt fénytörés-vonalak optikailag jól szélesítik a kasznit, csakúgy, mint a sárvédőívek hangsúlyossága.

Hihetetlen jól néz ki hátulról is a Ford Puma ST X, ugyanis az orr- illetve az oldalfelületeken megkezdett formaiság itt is remekbeszabottan köszön vissza. Mindenféle felesleges sallang és túlzás nélkül, hajazva a letisztult minimalista irányvonalra – két termetes lámpatest, homológ középső felület gigászi Puma-felirattal (ez az aktuális Ford stílusjegyek egyik domináns verziója ugyebár), diffúzor, valamint markáns kipufogóvég.

Sebességimádó családoknak (is)

Máris az látszik, hogy a Ford Puma ST X lehet egyszerre családi, vagy inkább családcentrikus autó, de lehet sportautó is a kihegyezetebb fajtából. Legyen hot hatch, mert ez a mostanság használt szakkifejezés, s persze az is tényleg, mert minden olyan tulajdonsággal bír, mint amilyennek a Ford ST paletta-képviselőinek lennie kell.

S ez még csak a külcsín, de milyen a belbecs? Az enteriőr hordozza a jelenkori Ford, és azon belül is az ST tulajdonségokat. Nem, középre helyezett cockpit kiegészítő analógok nincsenek – bár az inkább RS-jellemző (volt), van helyette élére álított tablet infotainment, ami minden autó nélkülözhetetlen kelléke jelenleg. A Ford Puma ST X-nek jól is áll, csakúgy, mint az alsó körívében kiegyenesített masszív fogású kormánykerék, a fémhatású műanyagberakásos váltógomb, vagy épp a sportpedálok.

Recaro, de nem fapad

Méltóan ahhoz, hogy a Ford Puma ST X egy hot hatch sportautó, természetesen az üléseket a Recaro jegyzi, hímzett feliratokkal, a fejtámla alatti részen pedig virít az ST logó. A háttámlák meglepő módon most annyira nem keskenyek, viszont kimagaslóan jól tartanak, csakúgy, mint az ülőlapok – nincs csúszkálás, csak masszív odaszegezés.

Hátul értelemszerűen az ülések lágyabbak az elsőkénél a Ford Puma ST X-nél, a férőhelyek átlagosak. Itt két közepes testalkatú felnőtt kényelmesen elutazgathat, s még a fej- és vállterek sem okoznak csalódást. a hely relatíve nagy és bőséges.

Imádjuk a Puma modellek csomagtartó kialakítását! Nyilvánvaló, hogy a Ford Puma ST X csomagtere is ugyanolyan, mint a basic modelleké, tehát 456 literes, viszont a padlót felhajtva egy hatalmas rekeszt kapunk még, ahová temérdek szállítandó dolgot még besuvaszthatunk. Praktikusság felsőfokon, kategóriájának leginnovatívabb megoldása ez.

Bődületes háromhengeres

Háromhengeres, 1497 köbcentis aggregát került a Ford Puma ST X orrába, mely kerek 200 lóerőt képes produkálni 6000-es RPM-en, hozzá combos 320 Newtonméter forgatónyomatékkal. A nyomatékgörbe 1600-nál indít, és 4000-ig kőkeményen épít felfelé, de utána sem fogy el a szufla vészesen. A hatgangos manuális váltó áttételezése rövid az első három fokozatnál főleg, a motor karakterisztikájához kitűnően lett hangolva.

Gázreakciók tekintetében is elemében a sorhármas egyötös, turbólyuk teljesítményleadásnál minimális, és 6700-nál kénytelen leszabályozni a rendszer. Viszont olyat tol ez a kicsi motor, hogy elképesztő, 4000 felett forgatva pedig egy pillanatra sem érezzük, hogy a váltások közt elfogyna az erő. Mondjuk mindehhez kissé kávédarálós a hangorkánnak nem nevezehető hatás, de hát ez van, ez a downsizing egyik velejárója ebben a kategóriában. Mindezek tekintetében kipufogóhang nem nagyon van, legalábbis olyan, mint amilyet egy ilyen jellegű, karakterű autótól elvárnánk. Viszont cserébe sziklaszilárd futóművet és felfüggesztést kapunk, amely gyakorlatilag bármilyen nehézségű kanyarból kihozza az autót.

Viszonylag alacsony fogyasztást produkélt a tesztelt Ford Puma ST X, városi használat mellett átlagosan 7.9-8.1, országúton pedig 4.8-5.1 literes értéket rögzítettünk.

Mennyiért?

Nem mérik olcsón a Ford Puma ST X-et: a belépő ár 11.5 millió forint, a tesztautó pedig 12.8 millió forintba kerül.

2021 Ford Puma ST X specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 3 hengeres turbómotor

Lökettérfogat: 1497 cm³

Maximális teljesítmény: 200 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 320 Nm @ 1600-4000 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, 6 sebességes manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4226 mm

Szélesség: 1805 mm

Magasság: 1533 mm

Tengelytáv: 2588 mm

Első gumik mérete: 225/40 R19

Hátsó gumik mérete: 225/40 R19

Tömeg, üresen: 1358 kg

Megengedett össztömeg: 1815 kg

Csomagtartó mérete: 456 liter, 1216 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 42 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.7 s (gyári), 6.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.2 l/100 km

Országúti: 4.4 l/100 km

Vegyes: 6.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: N/A l/100 km

Országúti: N/A l/100 km

Vegyes: 6.8 l/100 km

CO2 kibocsátás: 155 g/km

Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.huFacebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: HuaweiAcer Hungary

Utómunka hardver: Acer

Mercedes-Benz CLS: meghatározó stílussal, felfokozott érzelmekkel

A Mercedes-Benz CLS a modellfrissítést követően még dinamikusabb megjelenésű, mint elődje. Az új hűtőmaszk és első lökhárító párosa még erőteljesebben fejezi ki a négyajtós kupé lendületességét. A belső tér az új kárpitokkal és díszítő elemekkel, valamint az új generációs kormánykerekekkel válik még vonzóbbá. Az átfogó átalakuláson átesett kupé alapára bruttó 28.273.000 forint regisztrációs adóval.

A megújult Mercedes-Benz CLS 220 d alapára bruttó 28.273.000 forint regisztrációs adóval – ez jelenti a beszállót a négyajtós kupé világába. A kínálat másik végét a Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ képviseli: a különösen dinamikus csúcsmodell bruttó 38.840.000 forinttól érhető el, szintén regisztrációs adóval. A megújult CLS már rendelhető, az első modellek pedig júliusban érkeznek meg a márkakereskedésekbe.

A legfontosabb felszerelések áttekintése:

  • A Widescreen Cockpit esetében a központi kijelző és a műszercsoport közös egységben foglal helyet. A központi kijelző intuitív módon, érintéssel is vezérelhető.
  • Az MBUX Augmented Reality kiterjesztett valóság funkciója a grafikus navigációt a közlekedés előrejelzésekkel együtt, élőképként vetíti ki a központi kijelzőre.
  • A karosszéria megemelésére és lesüllyesztésére is képes önszintezőt a különösen gyorsan reagáló többkamrás AIR BODY CONTROL légrugózás opcióként elérhető.
  • A Vezetői Segédrendszerek PLUS csomag többek között a DISTRONIC aktív távolságtartó asszisztenst, az aktív kormányzás asszisztenst, az aktív fékasszisztenst, a kitérést biztosító kormányzás asszisztens, az aktív sávtartó asszisztenst, az aktív holttérfigyelő asszisztenst, az aktív Stop-and-Go asszisztenst, a PRE-SAFE® PLUS rendszert és az oldalsó PRE-SAFE® impulzust tartalmazza.
  • Két új díszítőelem kérhető a műszerfalra és a középkonzolra egyaránt: a nyíltpórusú barna diófa és a magasfényű szürke fabetét. 
  • Az ENERGIZING csomag akár ötféle különböző ENERGIZING komfort programot, valamint az ENERGIZING COACH funkciót foglalja magában. 
  • Az ENERGIZING Plus csomag akár hatféle ENERGIZING komfort programot kínál az ENERGIZING COACH funkció mellett. Továbbá magában foglalja az első multikontúr üléseket, az első ülések klimatizálását (fűtés és szellőztetés), a Hőkomfort csomagot, az AIR-BALANCE csomagot és az Ambiente megvilágítást.
  • Az AMG Night csomag II megrendelése esetén a Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ hűtőrácsa, hátsó Mercedes csillaga és modellfelirata fekete krómozást kap. A csomag az AMG Night csomaggal együtt érhető el.
  • Az AMG DYNAMIC PLUS csomag számos külső és belső kiegészítővel fokozza a Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ dinamikus kvalitásait. A Drift móddal rendelkező „RACE” vezetési üzemmódban különösen sportos, versenypályás menetteljesítményeket tapasztalhatunk meg.

A dízel modellek áttekintése:

  CLS 220 dCLS 300 d 4MATICCLS 400 d 4MATIC
MotorMotorszámOM 654OM 654 MOM 656
HengerekElrendezés /hengerszámS4S4S6
Lökettérfogatcm³1.9501.9932.925
TeljesítménykW/lóerő143/194195/265243/330
hozzá tartozó fordulatszám1/min3.8004.2003.600-4.200
Kiegészítő ISG teljesítménykW/ lóerő15/20
Maximális forgatónyomatékNm400550700
hozzá tartozó fordulatszám1/min1.600-2.8001.800-2.2001.200-3.200
Kiegészítő ISG nyomaték 200
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC)l/100 km4,8-5,15,5-5,86,2-6,5
Vegyes CO2-kibocsátás (NEDC)g/km128-135144-153163-172
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP)l/100 km5,5-6,45,8-6,66,7-7,4
Vegyes CO2-kibocsátás (WLTP)g/km143-167153-178175-194
Gyorsulás 0-100 km/hs7,56,45,2
Végsebességkm/h237250250
Alapárforint   

A benzines modellek áttekintése:

  CLS 350CLS 450 4MATICCLS 53 4MATIC+
MotorMotorszámM 264M 256M 256
HengerekElrendezés /hengerszámS4S6S6
Lökettérfogatcm³1.9912.9992.999
TeljesítménykW/ lóerő220/299270/367320/435
hozzá tartozó fordulatszám1/min5.800-6.1005.500-6.1005.500-6.100
Kiegészítő ISG teljesítménykW/ lóerő16/2216/22
Maximális forgatónyomatékNm400500520
hozzá tartozó fordulatszám1/min3.000-4.0001.600-4.0001.800-5.800
Kiegészítő ISG nyomaték 250250
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC)l/100 km7,0-7,38,1-8,58,7-9,0
Vegyes CO2-kibocsátás (NEDC)g/km161-168185-195199-206
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP)l/100 km7,5-8,68,3-9,29,2-9,6
Vegyes CO2-kibocsátás (WLTP)g/km171-196189-209209-219
Gyorsulás 0-100 km/hs6,14,84,5
Végsebességkm/h250250250[1]
Alapárforint   

[1] Elektronisch abgeregelt, mit AMG Driver’s Package 270 km/h

Matchbox Germany 2021: 2/12 1990 VW Transporter Crew Car, 9/12 1969 BMW 2002

Idén, 2021-ben a Matchbox tematikus kollekciókkal is erőrukkolt, egyebek mellett Németország és Nagy-Britannia tekintetében. Most a Matchbox Germany 2021 kollekció két jeles darabját mutatjuk be az Autóaddikt.hu olvasóinak.

2/12 1990 VW Transporter Crew Car

Nem hiányozhat egyetlen gyűjteményből sem az 1990 VW Transporter Crew Car. Ez egy csapatszállító kisteherautó, rövidített platóval, 112-es segélyhívószámmal és az autentikus német láthatósági csíkkal az oldalakon.

A modellt a Matchbox 2016-ban dobta piacra, majd 2017-től több színösszeállításban is beszerezhető. 2021-ben pedig a Matchbox Germany 2021 kollekciót gazdagítja.

9/12 1969 BMW 2002

Igazi oldtimer klasszikus a 69-es évjáratú BMW 2002, melyet Matchbox formában 2019-ben dobtak piacra.

Az MB1173 kódjelű modell több színben érhető el, szerkesztőségünkhöz a klasszikus kék árnyalatú fényezéssel felvértezett darab érkezett.

Együttműködő partnerek: Mattel, Acer

2023-ban a Ford új kishaszonjárművet gyárt Krajovában, a következő évben pedig már egy tisztán elektromos hajtású változat is készül

A Ford megerősítette, hogy 300 millió dolláros beruházással készíti fel a romániai Krajova üzemet egy új kishaszonjármű 2023-as gyártására. A modell kínálatában a 2024-ben bemutatkozó, tisztán elektromos hajtású változat is szerepel, ami az első olyan sorozatgyártású, tisztán elektromos hajtású autó lesz, ami Romániában készül.

“A Krajova üzem működése nagyban hozzájárul a Ford világszintű versenyképességéhez és rugalmasságához. Az, hogy az új kishaszonjármű Romániában készül majd, jól példázza eredményes együttműködésünket a helyi beszállítókkal és az itteni közösséggel, ami a Ford Krajova csapatának érdeme” – nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke.

“A tisztán elektromos modellváltozat 2024-es gyártásával Krajova lesz a harmadik európai üzemünk, ahol ilyen járművek születnek. Nemrégiben nagy összegeket invesztáltunk a Ford Kölni Villamosítási Központba és a Ford Otosan törökországi Kocaeli gyárába, most pedig újra egyértelmű jelét adjuk annak, hogy haszongépjárműveink vásárlóit egyre gyorsuló iramban szeretnénk átvezetni egy nulla károsanyag-kibocsátású Európába.”

Februárban a Ford bejelentette, hogy 2024-re teljes haszongépjármű-palettáján elérhetővé teszi a nulla károsanyag-kibocsátású hajtásláncokat, és hogy 2030-ra a Ford haszongépjárművek kétharmadát várhatóan már tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtással rendelik meg a vevők.

Az új kishaszonjármű kínálatában a Ford legmodernebb benzin- és dízelmotorjai is szerepelnek majd, köztük fejlett dízel erőforrások a nagy-britanniai Dagenham Motorgyárból és sebességváltók a szintén brit Ford Halewood Transmissions Limited vállalattól.

Ford Krajova: világszínvonal

A Ford a mostani összeggel együtt eddig közel 2 milliárd dollárt fektetett be romániai tevékenységeibe a Krajova üzem 2008-as megvásárlása óta.

Az elmúlt években a gyárat nagy mértékben modernizálták, munkába állítva több mint 600 robotot, ami tovább javította a karosszériaüzem, a présüzem, a fényező részleg, a kárpitozó üzem és a futómű részleg hatékonyságát és minőségét. A világszínvonalú autó- és motorgyár mintegy 6000 ember számára biztosít munkalehetőséget.

A Krajova üzemben 2019 októberében készült először elektromos hajtású autó (a Ford Puma mild hibrid), és a mai bejelentés egy újabb mérföldkövet jelez, hiszen itt gyártanak majd először Romániában tisztán elektromos hajtású járművet. A Puma mellett Krajovában készítik még a Ford EcoSport kisméretű SUV-t és a többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost motort is.

“Új beruházásunk Krajova jövőbe azt a reményünket is jelzi, hogy a román kormány biztosítja majd a legfontosabb fejlesztéseket a versenyképes gyártási környezet támogatásához az itteni régióban, beleértve a közlekedési infrastruktúra nagyon fontos korszerűsítését,” mondta el Rowley.

Az új jármű gyártásának kezdetéről és az autó részletesebb termékjellemzőiről a bevezetés dátumához közelebbi időpontban tesz majd közzé további információkat a Ford.

Hivatalos: cégnevet változtatott a Kia

A márka átalakulási terveinek és globális perspektívaváltásának megfelelően, a fenntartható mobilitási szolgáltatóvá való átalakulás jegyében a Kia Motors Hungary is megváltoztatta hivatalos cégnevét.

Azzal, hogy a név Kia Motors Hungary-ről Kia Hungary-re változik, a cég határozottan kifejezi a vállalat tavaly bemutatott hosszútávú átalakulási tervében (a Plan S-ben) foglaltak iránti elkötelezettségét. A cél, hogy a márka világszinten is vezető szerepet töltsön be mint fenntartható mobilitási szolgáltató. Ennek a folyamatnak fontos része az új, villamosított hajtású és tisztán akkumulátoros-elektromos modellek bemutatása éppúgy, mint új mobilitási módok és szolgáltatások bevezetése, és a speciális, úgynevezett „feladatra tervezett” járművek piacra vitele. Mindezek mellett a Kia folyamatosan alakítja egyre tisztábbá és fenntarthatóbbá gyártási, termelési folyamatait, jelentős részben tiszta energia felhasználásával és az újrahasznosítási arány növelésével.

A Kia az akkumulátoros elektromos járművek népszerűsítésére törekszik világszerte: 2026-ig összesen hét ilyen, eleve tisztán elektromos hajtásra tervezett új modell bevezetése a cél. A több szegmensben érkező friss modellek sorában éppúgy lesznek személyautók és szabadidős modellek, mint egyterűek, valamennyi közös jellemzője az iparági élvonalba tartozó technológia, a hosszú hatótáv és a gyors tölthetőség. Az alapot minden esetben a márka globális elektromos padlólemeze, az E-GMP adja. Az átalakulás izgalmas folyamata az új EV6 crossover márciusi bemutatásával már el is kezdődött.

A cégnév megváltoztatása is e folyamat fontos része, a cél, hogy a márka minél többekhez jusson el, és minél többek érdeklődését keltse fel.

Eladó Dieter Bohlen egykori W140-es Mercedes-Benz CL 600 kupéja

A mobile.de-n bukkantunk rá az egykori Modern Talking frontemberének, Dieter Bohlen-nek 1994-es évjáratú Mercedes-Benz CL 600 kupéjára. Az autót csekély 29900 eurós áron kínálják.

A 6 literes V12 motorral szerelt kupébálna presztízsét nyilván nagyban feldobja az, hogy Bohlen volt az első tulaj, még a kilencvenes évek közepén. Ha az adatok ténylegesen hitelesek, az autóban jelenleg mindössze 128 ezer kilométer van, ami egyébként hihető, hiszen a fotók alapján egy rendkívül megkínélt állapotú 140-es kupéről (CL) van szó.

Az S600 balesetmentes, s ahogy a felvezetésben említettük, összesen – Bohlen-nel együtt – 2 tulaja volt eddig. Ez már a 394 lovas (az első szériás 600-asok még 408 lőerőt tudtak, aztán a környezetvédelmi normák és szabályozások miatt lenyisszantottak 14 lóerőt a teljesítményből, így pár grammal csökkent a CO2-kibocsátás is nyilván).

Valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve az autóra ráerőltettek egy AMG packettet, lehet, ezt nem kellett volna, ugyanis így már nem annyira autentikus az S600 kupé, és nagyon valószínű az is, hogy anno Dieter Bohlen-nél még az eredeti gyári színekben tündökölt az autó.

Persze az látszik, hogy a CL600-as temérdek extrával lett felszerelve, legalábbis olyanokkal, amelyek az első facelift előtt elérhetőek voltak.

Értelemszerűen még PTS (parkolássegéd), valamint GPS navigáció nem volt még az autóban, viszont sibeda, automata klíma, elektromos tükrök, sofclose és még sok egyéb opció díszíti az extralistát.

S arra, hogy kissé custom-made az autó, más jel is utal: az extrák felsorolásánál helyt kapott még egy Lorinser-csomag is – óracsoport (?) és kipufogó.

Forrás/fotók: mobile.de

Túl az első 500 kilométeren: Nissan LEAF-tartóstesztünk első milestone-ja

Mindig ildomos valamihez – mondjuk egy számhoz – kötni az első nagy mérföldkövet. Nissan LEAF 40 kWh-tartóstesztünk első ilyen milestone-ja az 500 kilométeres megtett távolság.

Mondhatjuk, sokfelé autóztunk a LEAF-fel, és az elmúlt napok leforgása alatt máris számos tapasztalattal, s persze élménnyel gazdagodtunk. Ha olvasóink esetleg nem követték volna eddig a 40 kWh-s akkupakkal szerelt Nissan LEAF kalandjait az Autóaddikt.hu-nál, a Techaddikt.hu-nál, illetve a Napimagazin.hu-nál (pluszban még hamarosan a Szépségnapló.hu-n is), akkor érdemes az ebben a mondatban elterülő linkekre kattintani, és utólag visszaolvasni azokat.

Bízunk benne, hogy a cikkekből tényleges infót tudnak meríteni mindazok, akik Nissan LEAF vásárlásán törik a fejüket, vagy azok is, akiket csak pusztán, mint high-tech jelenség érdeli a LEAF.

Cikksorozatunkat az elkövetkezendő hetekben is folytatjuk természetesen, mindig kerítve valami olyan érdekes témakört, amely valamelyik felületünkön remekül helytáll. A témák kimeríthetetlenek, a napi helyzetszituációk pedig adják magukat – kiváltképp, ha elektromos autózásról, és konkrétan egy Nissan LEAF-ről van szó.

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, HTC, Acer

Kia épülethálók új élete

Lépten-nyomon épülethálókkal találkozunk a városban, melyek forgalmas csomópontokban és utcákon, óriási felületen hirdetik a Kia modelleket és az aktuális akciókat.

A Kia látványos módon zöldül, évről évre egyre több alternatív hajtású modellt kínál környezettudatos ügyfeleinek, ezzel is csökkentve a szén-dioxid kibocsátást.

Kreatív ötlettől vezérelve, és a környezetvédelmet szem előtt tartva a Kia két épülethálója új életre kelt: a 10,711,2 méteres, és a 14,210,2 méteres, azaz az összesen 264,68 négyzetméternyi műanyag a lebontása után sem szennyezi a környezetét, hiszen nem az enyészeté lett, hanem újrahasznosítás keretében kényelmes és praktikus táskák készültek belőlük.

A 264,68 négyzetméter műanyagból 300 darab táska készült.

A zöldülés keretében a Kia Hungary Kft. vállalati gépjárművei is lecserélődtek: a korábbi benzines és dízel modellek helyett ettől az évtől a munkatársak plug-in hybrid Kia modellekkel róják az utakat, ezáltal is csökkentve a CO2-kibocsátást.

A Mazda MX-81 születése és megújulása – 80 év olasz hatás a márka dizájnjára

Már elérhető Európa-szerte a Mazda új dokumentumfilmje, Az Idő Alakja a Youtube-on angol felirattal. A 13 perces dokumentumfilm – melyet a Mazda Italia megbízásából a Lungta Film készített – az első Mazda koncepció autó, a futurisztikus MX-81 történetét meséli el, 40 évvel annak Tokió Autószalonon történő leleplezése után.

A kisméretű, ék-alakú kupét Marc Dechamps tervezte a torinói Bertone-stúdió számára. Az MX-81 volt az első koncepció autó, melynek nevét az MX előtaggal látták el (Mazda eXperimental, tehát kísérleti modell) – s a márkánál azóta ez a rövidítés mindig a legkülönlegesebb autókat jelöli, melyek szembe mennek a konvenciókkal, új értéket hoznak létre, piaci kategóriától függetlenül.

A legtöbb prototípust bezúzzák, miután kiállították, de 2019-ben Nobuhiro Yamamoto – aki a bolygódugattyús motor és az MX-5 programmenedzsere volt 40 éven keresztül – felfedezte az MX-81-et a hirosimai Mazda-központ egyik raktárában. A koncepcióautót Olaszországba szállították, ahol a torinói SuperStile stúdió teljes körűen restaurálta, felújította Flavio Gallizio vezetésével. A helyreállítást a Milánói Dóm előtt készült, híres MX-81 fotók reprodukálásával ünnepelték meg.

Ennek apropóján készült el a dokumentumfilm is, mely az MX-81 keletkezését mutatja be, valamint a kialakuló kapcsolatot az olasz dizájn és a japán mérnöki kivitelezés között; ezáltal derül fény egy olyan együttműködésre, amely az MX-81 születése előtt 20 évvel, egész véletlenül kezdődött.

Olasz dizájn és japán technológia

1960-ban Hideyuki Miyakawa, egy fiatal autóipari újságíró Olaszországba utazott, hogy találkozzon Giorgetto Giugiaro-val – aki akkoriban a Bertone-dizájnstúdiót vezette – a Torinói Autószalonon. Ekkor találkozott későbbi feleségével is, Marisa Bassano-val, egy japán-olasz tolmáccsal, aki szenvedélyesen szerette az autókat. 1961-ben Marisa látogatást tett a Mazda hirosimai gyárában, ennek köszönhetően Miyakawa találkozott Tsunei Matsuda-val, a Mazda akkori elnök-vezérigazgatójával, és a két férfi beszélgetni kezdett a formaterv fontosságáról a japán autóiparban.

Hideyuki és Marisa közvetítőként dolgoztak a legendás olasz dizájnstúdiók (Bertone, Ghia, Pininfarina) és a japán autógyártók között. Ennek eredménye lett a Mazda és a Bertone által közösen fejlesztett, Giugiaro által rajzolt Mazda Familia és Luce, s ez folytatódott akkor is, mikor Giugiaro a Ghia-nak kezdett dolgozni – így készült az MX-81, 1981-ben.

40 éves az MX-jelölés

Az MX-jelölést több mint tucatszor használták azóta egy sor Mazda-fejlesztés esetében, koncepció- és versenyautókra egyaránt. 2010-ben Ikuo Maeda, a Mazda globális dizájn-vezetője (Matasaburo Maeda fia. Apja a Mazda vezető-tervezőjeként dolgozott az olaszokkal a Luce modell időszakában) kapta a feladatot, hogy átfogó, mindenre kiterjedő és egységes formanyelvet rajzoljon a Mazdának. Ikuo Maedának fejében még megvolt a korábbi, olasz-japán együttműködések emléke, és egy nagyon sikeres, megkülönböztető dizájnt alkotott, mely az MX-30-on, a Mazda első, teljesen elektromos autóján is észrevehető; 60 év olasz hatás a Mazda dizájnra.

Irány Esztergom: az első viszonylag nagyobb táv a 2021-es Nissan LEAF 40 kWh fedélzetén

Folyamatosan tervezzük azokat az útvonalakat, helyszínek meglátogatását, amelyek a 40 kWh-s Nissan LEAF tartósteszt során szóba jöhetnek. Első túránk úticélja Esztergom volt.

Oda-vissza minden kisebb kitérővel együtt nagyjából 100 kilométer távot jelentett a próba, és úgy tűnik, nem nagyon érezte meg a Nissan LEAF 40 kWh a távolságot. Az akkumulátor – így, 40 kWh-san is – remek, a range szintén, a hajtás pedig tud ténylegesen takarékos lenni, maradni. ECO módban természetesen.

Rengeteg emelkedő és lejtő – kíváncsiak voltunk arra, hogy a LEAF 40 kWh-s kapacitással hogyan bírja majd az átlagosnál reltíve magasabb igénybevételt a sok hegymenetet figyelembe véve.

Minden részlet kiderül cikkünkből, amely most a Napimagazin.hu-ra átkattintva olvasható.

Együttműködő partnereink: Nissan Magyarország, Nissan Solymár-Szalay Kft., Huawei, HTC, Acer

LEGFRISSEBB

Brutális teljesítmény és 300 km/órás végsebesség: ilyen őrült Cupra még nem...

0
A Cupra ismét megmutatta, hogy nem fél feszegetni a határokat: bemutatott egy olyan extrém sportautót, amely teljesítményben már a legendás Lamborghini Huracán szintjét idézi....

TESZTJEINK