Főoldal Blog Oldal: 147

Majd’ 1 millió euróért kelt el egy 1985-ös évjáratú Peugeot 205 B-csoportos raliautó

Egy párizsi aukción 977 ezer euróért, azaz nagyjából 352 millió forintért cserélt gazdát egy 1985-ös gyártású Peugeot 205. Nem átlagos városi kisautóról van szó persze, hanem a márka kétszeres világbajnok B-csoportos rali versenyautóinak egyik példányáról, amelynek ráadásul rendkívül kalandos a története.

Több világcsúcs is megdőlt a február elején, Párizsban megtartott autós árverésen, amelynek fő attrakciója egy különleges gyűjtemény volt: a Lohéac-i autós múzeum több mint négyszáz kincséből ezúttal hét makulátlan állapotú B-csoportos raliautó került kalapács alá. A motorsport-történelem egyik legfélelmetesebb, egyben legnagyszerűbb időszakának mementói között ott volt a kétszeres rali világbajnok Peugeot 205 Turbo 16 Evolution 2 egyik példánya, 1985-ből. 

Az autó nem tesztpéldány, és nem fejlesztési prototípus volt, hanem éles bevetésre küldött versenyautó, a 19 darab Evolution 2 modell egyike. A világbajnok Timo Salonen 1986 februárjában ezzel a C209-es sorozatszámú autóval állt rajthoz a Svéd-ralin. Ugyanazon év májusában Bruno Saby ült a volánja mögé, és meg is nyerte a Korzika-ralit, bár ez utóbbinak sem ők, sem a Peugeot Talbot Sport csapat többi tagja nem tudott örülni. Ezen a versenyen veszítette ugyanis életét Henri Toivonen és Sergio Cresto; tragikus balesetük közvetlenül vezetett a B-csoport 1987-es megszüntetéséhez.

Ezt követően a fennmaradt Peugeot 205 Turbo 16 Evo 2-esek különböző utakon jártak tovább. A C209-es a Valeo tesztflottájába került, ahol a beszállító automata tengelykapcsolóinak fejlesztésében használták. Hamarosan ismét csatarendbe állították azonban: az 1987-es szezon végén a Peugeot Finland vásárolta meg a ralikrossz EB-ben versenyző Matti Alamäki részére. 

Alamäki azt követően igazolt át a francia márkához, hogy a Peugeot versenyzője, Seppo Niitymäki egy 205 T16-ossal (a C204-es sorozatszámú példány) elorozta előle a bajnoki címet. Bölcs döntésnek bizonyult a márkaváltás, Alamäki ugyanis egymás után háromszor lett Európa-bajnok a 205-össel. Ezt követően megvásárolta magának az autót, hogy sikereinek záloga örökké vele lehessen, az élet azonban közbeszólt…

Amikor a nyolcvanas évek végén a Lohéac-i múzeum tulajdonosa úgy döntött, létrehozza azt a bizonyos B-csoportos gyűjteményt, amelynek egy része most aukcióra került, a Peugeot központi szervezetén keresztül szerzett egy T16 Evo 2-est. Ezt az autót azonban szállítás közben, egy útszéli bisztró elől trélerrel együtt ellopták. 

A kétségbeesett kurátor ekkor fordult Alamäkihoz, akit egy év alatt sikerült rábeszélnie, hogy adja el nekik az autót. A finn versenyző garázsában az eredeti rali alkatrészeket is megtalálták, ami megkönnyítette a 205-ös eredeti pompájának (azaz az 1986-os korzikai futamon használt állapotának) helyreállítását. Nem csak eredeti színeit kapta vissza (a ralikrossz bajnokságban pirosra festve versenyzett), hanem a Bruno Saby és navigátora, Jean-François Fauchille által használt kagylóüléseket, valamint az akkor használatos 239 FWH 75 rendszámot is.

A motor a versenyeken alkalmazott, hengerenkénti fojtószelep helyett egyetlen, központi fojtószelepet kapott, ám ettől eltekintve ugyanúgy tökéletesen eredeti állapotú, mint az autó minden eleme. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jelen állapotában működőképes volna: az elmúlt harminc évben motorját csak elvétve indították be, és ilyenkor sem tett meg egyetlen métert sem. Az új tulajdonos egy tökéletes, múzeumi állapotú autóhoz jutott, ám ha vezetni is szeretné, teljes körű felújításra lesz szükség.

A C209-es sorozatszámú Peugeot 205 T16 Evo 2-ért a díjakkal és jutalékokkal együtt 977 440 eurót fizettek a február elején megrendezett Artcurial Parisienne aukción: ez új világcsúcs a típus történetében. A jelek szerint a ralitörténelem legnagyobb rajongói vehettek részt az árverésen, mert két további B-csoportos versenyautóért is rekord összeget fizettek: egy 1988-es Audi Sport Quattro S1 egyenesen minden idők legdrágább raliautójaként vonul be az árverések történelemkönyvébe, de Renault 5 Maxi Turbóért sem fizettek még soha ennyit aukción.

Audi Sport Quattro S1 (1988)2 016 600 euro
Peugeot 205 Turbo 16 Evolution 2 (1985)977 440 euro
Lancia Delta S4 (1986)810 560 euro
Renault 5 Maxi Turbo (1985)667 520 euro
Lancia 037 (1985)548 320 euro
Ford RS200 (1986)381 440 euro
MG Metro 6R4 (1985)244 360 euro

A Toyota a 21. századi leginnovatívabb autógyártók élén

A legnagyobb brit lízingpiaci elemző szervezet a LeaseFetcher összeállította a leginnovatívabb vállalatok rangsorát. Az európai és észak-amerikai szabadalmi hivatalokhoz 2001 és 2020 között benyújtott kérelmek száma alapján pontosan következtethetünk arra, melyek azok az autógyártók, amelyek nem csak létező technológiákkal kápráztatják el ügyfeleiket, hanem vadonatúj találmányokkal, érdemi fejlesztésekkel mozdítják elő a technológia és az autóipar fejlődését.

Az önvezető, hálózatba kapcsolt, környezetüket nem csak figyelni, de arra reagálni is képes járművek ma már nem a jövő távoli álmát, hanem a jelen egyre gyorsabban fejlődő valóságát testesítik meg. Napjainkban magától értetődő, hogy összetett hibrid hajtásláncok gondoskodnak a lehető legtakarékosabb, legkifinomultabb utazási élményről, a fedélzeti rendszerek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül frissítik magukat, miközben magukat az autókat nagy szakítószilárdságú acélok teszik egyszerre könnyűvé és merevvé. Húsz évvel ezelőtt azonban álmodni sem mertünk ezekről a technológiákról – az pedig, hogy egyszer a vásárlók széles rétegei számára is elérhetővé válnak, végképp meghaladta a képzelőerőnket.

Rengeteget fejlődött az ezredforduló óta a világ, az autóipar pedig hatványozottan részesült ennek a gyümölcseiből. Nem mindenki járult azonban hozzá egyforma mértékben ehhez a haladáshoz, amiről a két évtized alatt benyújtott szabadalmi kérelmek száma és aránya tanúskodik a legpontosabban. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) adatbázisát átvizsgálva a LeaseFetcher lízingpiaci elemző szervezet összeállította a leginnovatívabb vállalatok rangsorát. A rendelkezésre álló adatokat több szempont szerint is megvizsgálták, így a vállalatok kutatási és fejlesztési tevékenységeinek hangsúlyát, valamint egyes részterületeken mutatott aktivitását is mérni tudták.

Összességében – korábbi, hasonló kutatások következtetéseivel összhangban – a Toyota jegyezte a legtöbb szabadalmat az elmúlt két évtized során. Hetente 273 (azaz munkanaponként közel 55) kérelemmel fordultak a szabadalmi hivatalhoz, ami 2001 és 2020 között jóval több mint negyedmillió bejegyzést jelentett – bő kétszer annyit, mint a második legaktívabb autógyártó eredménye.

A tisztán elektromos hajtástechnológiai innovációk terén ugyan hajszállal konkurense mögé, második helyre szorult a Toyota, ám a hibrid és hidrogén technológiák terén senki nem veszi fel vele a versenyt. 

Az elektromos technológiák (beleértve a részben vagy teljesen villamosított hajtáslánc-technológiákat is) terén szintén a Toyota vezeti a mezőnyt; a vállalat minden kilencedik szabadalma (11,47%), azaz 32 702 egyedi bejegyzés ezen a területen született. Egymaga több hibrid szabadalmat jegyeztetett be, mint a sorban utána következő három márka, illetve nagyobb számú üzemanyagcellás innovációt regisztrált, mint a rangsorban mögötte álló öt (!) vállalat együttvéve.

Ami az autonóm mobilitási (azaz önvezető) technológiákat illeti, a Toyota a kezdetektől fogva konzervatív, óvatos megközelítéssel állt a kérdéshez, és tudatosan lassabb ütemben vezeti be megoldásait a piacon, mint számos más márka. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volna piacvezető ezen a téren is, még ha előnye nem is olyan elsöprő, mint a hajtástechnológiák terén. További érdekes infografikák a mellékelt képgalériában vagy az alábbi címen érhetők el.

BMW Group: 50 év méltó megünneplése

A BMW Group kultúra iránti elkötelezettségének félévszázados múltját a világ minden tájáról büszke, boldog és reményteli üzenetek köszöntik.

Ólafur Elíasson-tól, Cao Fei-től és Stefan Sagmeister-től kezdve, Jonas Kaufmann-on, Sir Simon Rattle-n, a Müncheni Filharmonikusokon és a Teatro dell’Opera di Roma operaházon keresztül, egészen Esther Mahlangu-ig és Victoria Siddall-ig: a napokban a BMW Group végtelenül sokszínű üzeneteket kap a világ minden tájáról, a nemzetközi kulturális szcéna legnevesebb képviselőitől, akik egytől egyig a vállalatcsoport hosszú távú és változatos, immár félévszázados kultúra iránti elkötelezettségét köszöntik. A modern- és kortárs művészet, a klasszikus zene, a jazz és a hangzás, valamint az építészetés a formatervezés területein útnak indított több mint száz kezdeményezésével a BMW Group immár kereken 50 éve a nemzetközi kulturális élet meghatározó szereplője.

Minden Gerhard Richter három nagyméretű festményével kezdődött: 1971-ben Eberhard von Kuenheim, a BMW AG igazgatótanácsának akkori elnöke arra kérte fel a művészt, hogy a vállalatcsoport újonnan épülő müncheni központjának előcsarnokába készítsen három festményt. A „Rot”, „Gelb” és „Blau” névre keresztelt munkák azóta is az 1973-ban megnyitott, Karl Schwanzer építészt dicsérő, négy hengert formáló épület előcsarnokát díszítik. A három festmény együttese azon átfogó társadalmi felelősségvállalás szimbolikus magjaként díszeleg, amely tucatjával indított útnak olyan interkulturális párbeszédeket, amelyek meglehetősen távol húzódnak a vállalatcsoport fő profiljától.

„A kultúra a változások mozgatórugója, hiszen a jövőbe vezető utat legtöbbször a művészi bátorság jelöli ki. A BMW innovációi is ilyenek. És noha a funkció más, a mögöttes tartalom egy és ugyanaz. Az innovációk felé vezető ösvény felfedezése mindig is a BMW működésének szerves része volt, legalább annyira, mint a vállalatcsoport kulturális kreativitásban való kiteljesedése” – fogalmazott 1984-ben Eberhard von Kuenheim, a BMW AG igazgatótanácsának akkori elnöke.

„A legmeghatározóbb társadalmi változások esetén kiváltképp igaz, hogy a tetteket az egyének értékrendjei vezérlik. Az aktív vállalati jelenlét is pontosan ilyen: tevékenységeit az alapvető értékek határozzák meg. Mit is adhatnánk vissza a társadalomnak, amely megannyi üzleti sikerhez segített minket? Büszkén mondhatom, hogy a BMW Group elkötelezett az őszinte véleménynyilvánítás és az interkulturális párbeszédek mellett – miközben mindvégig garantálja az abszolút alkotói szabadságot –, amelyek mentén számos hosszú távon fenntartható partnerséget ápol” – tette hozzá Maximilian Schöberl, a BMW Group vállalati és kormányzati ügyekért felelős részlegének igazgatója, egyszersmind a Spielmotor München e.V. igazgatótanácsának elnökhelyettese.

Az egyes vállalatok kulturális szerepvállalásainak főbb irányvonalait az interkulturális párbeszédek létrejöttét segítő tapasztalatok és találkozások, illetve alapvetések határozzák meg. Széleskörű és sokszínű partnerhálózatának köszönhetően a BMW Group kultúra iránti elkötelezettségével is segít összekötni a világ különböző pontjain élő embereket – mind fizikailag, mind gondolatban. Aktív vállalati jelenléte részeként a BMW Group mindig is kulcsfontosságú tényezőként tekintett a fenntartható társadalmi szerepvállalásra, amely, ahogyan a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is működése egyik alappillére.

A BMW Group kultúra iránti elkötelezettségének 50 éve, avagy ötvenévnyi találkozás

Az elmúlt fél évszázadban a BMW Group a világ leghíresebb kulturális intézményeivel lépett partnerségre, azon kölcsönös tisztelet és kíváncsiság égisze alatt, amely kulturális elkötelezettségével a kulturális szcéna megbízható szereplőjévé emelte. A BMW Group hálás köszönettel osztja meg a világ minden tájáról érkezett üzenetekből álló videóit, amelyeket az évben folyamatosan közzétesz közösségimédia-felületein.

Marc Spiegler, a tavalyi évben 50. évfordulójához érkezett Art Basel művészeti kiállítás nemzetközi igazgatója gratulációját fejezte ki, nagy reményekkel várva a 2021-es dupla évfordulót. „Most, hogy magunk mögött hagytuk a 2020-as évet, együtt ünnepelhetjük az elmúlt 50 évet” – fogalmazott. Jeff Koons a következő szavakból álló üzenettel köszöntötte a márkát: „Élő – élettelen, belül – kívül, test – jármű, DNS – BMW”. Kate Bryan, a Soho House gyűjteményigazgatója a BMW Art Cars kollekció apró hasonmásait készítette el és szállt velük versenybe, Hans Ulrich Obrist pedig egy sirállyal fejezte be gratuláló üzenetét, miután Cao Fei is egy mennybéli madárszerű teremtménnyel zárta az övét. Hannah Weiss jazzénekes a „Congratulations” című számot énekelte el, Okuyama Hoseki pedig csak azért szakította félbe a munkáját Japánban, hogy elküldje kívánságait a bajor márkának.

A végtelenül hosszú listát az összes kulturális szektor legfontosabb egyéniségei színesítik, művészektől és zenészektől kezdve, formatervezőkön, kurátorokon és galériatulajdonosokon át, múzeumigazgatókig, gyűjtőkig és versenyautó-pilótákig.

A BMW Group kultúra iránti elkötelezettségének 50. évfordulójához gratulált többek között: Antoniu-Theodor Andreescu (zenész), Richard Armstrong (a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum igazgatója), Margarita Balanas (csellista), Anton Belov (a moszkvai Modern Művészetek Garázsmúzeumának igazgatója), a Berlini Biennálé, Geoff Blackwell (a Blackwell & Ruth elnök-vezérigazgatója és alapítója), Cassy Britton (DJ), Kate Bryan (a Soho House & Co gyűjteményigazgatója), Astha Butail (művész), Alexandra Catiere (művész), Leelee Chan (művész), Maike Cruse (a berlini Gallery Weekend igazgatója), Simon Denny (művész), Chris Dercon (a francia Réunion des musées nationaux et du Grand Palais des Champs-Élysées elnöke), Ken Done (művész), Ólafur Elíasson (művész), Augusto Farfus (versenyautó-pilóta), Cao Fei (művész), Simon Fox (a Frieze művészeti kiállítás elnök-vezérigazgatója), Alex Galmeanu (fényképész), Francesca Gavin (író és kurátor), Nadine Ghaffar (az Art D’Egypte alapítója és igazgatója), Venke és Rolf A. Hoff (a KaviarFactory alapítói), az India Art Fair, Jonas Kaufmann (operaénekes), Jeff Koons (művész), Bose Krishnamachari (a Kochi-Muziris Biennálé Alapítvány elnöke), Marcel Lazăr (zenész), William Lim (építész és gyűjtő), Esther Mahlangu (művész), a Mazaccio & Drowilal (együttműködő művészduó), Trevyn és Julian McGowan (a Southern Guild alapítói), Zubin Mentha (karmester), Dominique Meyer (a milánói Teatro alla Scala operaház elnök-vezérigazgatója), Andra Mihai (művész), Paul Müller (a Müncheni Filharmonikusok ügyvezető igazgatója), Hans Ulrich Obrist (a Seprentine Galleries művészeti vezetője),Hoseki Okuyama (művész), Shwetal A. Patel (a Kochi-Muziris Biennálé alapító tagja), Sabin Penea (zenész), Madalina Ioana Petre (zenész), Georgie Pope (az Independent Collectors kurátora), Hervé Poulain (a BMW Art Cars kollekció kiötlője és pilótája), Prateek és Priyanka Raja (az Experimenter alapítói), Carlo Ratti (a Carlo Ratti Associati alapító partnere), Sir Simon Rattle (a Londoni Szimfonikus Zenekar zenei igazgatója), Magnus Resch (művészeti vállalkozó), Robin Rhode (művész), Stefan Sagmeister (tervező), Philipp Schiepeck (zenész), Matthias Schulz (a Berlini Állami Operaház igazgatója), Victoria Siddall (a Frieze Fairs nemzetközi igazgatója), Roman Sladek (zenész), Marc Spiegler (az Art Basel művészeti kiállítás nemzetközi igazgatója), Julia Stoschek (a Julia Stoschek Alapítvány igazgatója), Szántó András (művészeti tanácsadó), a Teatro dell’Opera di Roma operaház, Christoph Wiesner (a francia Le Recontres d’Arles igazgatója), Lu Yang (művész), Gary Yeh (az ArtDrunk alapítója), Samson Young (művész) és Vanessa Zerahn (Independent Collectors).

Lexus LC kabrió: a világ kedvenc női luxusautója 2021-ben

A Nemzetközi Nőnapon átadták a 2021. év Világ Női Autója díjakat. A Lexus LC Convertible a legjobb luxusautónak járó elismerést vehette át, elsőként helyezve fel a márkát ennek az egyedülálló globális elismerésnek a dicsőségtáblájára.

Idén 11. alkalommal adták át a Világ Év Női Autója (Women’s World Car of the Year, WWCOTY) díjakat. A 2009-ben alapított díj hangsúlyozottan nem a „női autókról” szól, az elbírálás szempontrendszere nem a közhelyes „női értékeket” követi: a végső döntésben a biztonság, a minőség, a vételár éppúgy szerepet játszik, mint a formaterv, az egyszerű vezethetőség vagy a környezeti lábnyom. Nőivé az a tény teszi a programot, hogy zsűrijét a világon egyedülálló módon kizárólag hölgyek alkotják. Az ötven szakújságíró Argentínától Vietnámig, Chilétől Marokkóig 38 nemzet – köztük Kurcz Erzsébet révén Magyarország – képviseletében rangsorolja az év legkiválóbb újdonságait.

A díjra elvileg bármely, 2020 során bevezetett modellújdonság jogosult volt, de a zsűri tagjai természetesen szigorú elvárásokat támasztottak a jelöltekkel szemben. Az idén bevezetett, új szabályrendszer szerint először kategóriánként három-három döntőst választottak ki, majd ezek közül jelölték meg a szegmens legkiválóbbnak tartott újdonságát. Ahogy a zsűri közleményében fogalmazott: „Az autóknak nincs nemük, és teljesítményüket nem befolyásolják sztereotípiák. A nyertesek tehát egész egyszerűen a világ legkiválóbb autói.”

Idén kilenc kategóriában osztottak aranyérmet, a luxusautók között pedig a Lexus első vászontetős kabrió modelljére, az LC 500 Convertible-re esett a választás. Ahogy a spanyol Marta Garcia, a szervezet ügyvezető elnöke fogalmazott: „A Lexus LC 500 Convertible varázslatosan őrült álomautó, méltó bárki bakancslistájára. Minden porcikáját áthatja a klasszikus sportautókból áradó szenvedély, azt a kort idézve, amikor sem turbófeltöltőre, sem egyéb trükkökre nem volt szükség ahhoz, hogy belehabarodjunk egy autóba.”

A zsűri többi tagja sem szűkölködött a bókokkal: az izraeli Anat Daniel szerint a „japán autók sportosságát fényűzéssel ötvöző, semmihez sem fogható, feledhetetlen modell” egyik legnagyszerűbb értéke a zseniális erőforrás; míg a dél-afrikai Charleen Clarke az autó „zseniális vezethetőségét” magasztalta.

A 2019 elején leleplezett formatanulmány nyomán egy évvel később bemutatott szériaváltozat szinte teljes egészében megőrizte azokat a részleteket és stíluselemeket, amelyekkel a koncepciójármű annak idején lenyűgözte a világot. A vászontető LC kabrió csupán egyféle motorral kapható – de micsoda motorral!

Az eredetileg a Lexus vérpezsdítően izgalmas sportmodelljei számára kifejlesztett 5.0 literes, nyolchengeres szívómotor igazi kettős személyiséggel bír. Egyfelől 270 km/h-s végsebességet és öt másodperces gyorsulást biztosít 0-100 km/h-ra, másfelől a tízfokozatú automata sebességváltóval társítva kifinomult, pihentető, felszabadító utazási élményt kínál, a vezető pillanatnyi kedvétől és döntésétől függően. Az autó minden részletét a végletekig kidolgozták, a tető mozgató mechanizmusától a huzat- és zajmentes utazást engedélyező, optimális aerodinamikáig.

Európa kedvenc szabadidőjárműve a Peugeot 2008

Kiválóan indította az évet a Peugeot: a márkák eladási rangsorában és a legnépszerűbb személyautók között egyaránt a második helyen áll, városi crossovere pedig a legkeresettebb szabadidőjármű volt januárban a kontinensen.

Sikeresnek mondhatja 2020-as tevékenységét a Peugeot, szinte minden régióban jobban teljesített a piaci átlagnál, így legfontosabb értékesítési területein növelni tudta piaci részesedését. A siker két fő oszlopa a márka két legújabb típusa: a 208-as városi kisautó és a 2008-as B-SUV volt. Most, 2021 elején ugyanezek a modellek adtak lendületet a Peugeot további fejlődéséhez a JATO Dynamics legfrissebb adatai szerint. 

Noha a márka eladásait az új 208-as vezeti, a 2008-as testvérmodell volt az, amelyik rekordokat ért el 2021 januárjában. A frissen bevezetett városi crossover 78 százalékkal növelte eladásait azon a piacon, amely átlagosan 26 százalék mínuszban zárta 2021 első hónapját. 

Eredménye annál is szebb, mert a szabadidőjárművek kategóriája minden eddiginél nagyobb, 44 százalékos piaci részesedést ért el az év első hónapjában. 

A valamivel több mint 386 ezer eladott szabadidőjármű 36 százalékát – azaz a teljes európai újautó-piac közel 16 százalékát! – tették ki a kisméretű crossoverek, a Peugeot 2008 azonban nem csak saját méretosztályában nem talált legyőzőre, de a nagyobb szabadidőjárművek között sem volt olyan, amelyiket többen választották volna januárban. 

A modell egyébként tavaly október óta folyamatosan ott volt a piac tíz legnépszerűbb típusa, illetve három legnépszerűbb szabadidőjárműve között. A típus sikerében továbbra is érdemi szerep jut az e-2008 tisztán elektromos változatnak – nem meglepő, hiszen 2020-ban másfélszer annyi (147%) hálózatról tölthető autót adtak el Európában, mint 2019-ben, miközben az összeladások ugyanebben az időszakban 24 százalékot zuhantak, és negyedszázados mélyponton álltak meg. 

2020 decemberében csaknem négyszer akkora volt az elektromos járművek piaci részesedése Európában (24%), mint egy évvel korábban (6,3%), így megalapozottan mondhatjuk, hogy azok a modellek tudtak – és tudnak ma is – érdemi sikereket elérni, amelyek rendelkeznek tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtáslánccal.

Így van ezzel a Peugeot 2008 fivére, a 208 városi kisautó is, amely januárban az abszolút ranglista második helyén nyitotta az új évet. Ugyanez volt a helyzet a Peugeot egészével is, amely az összeladások 7,3 százalékát megszerezve a második legkeresettebb márka volt Európában. 

A Peugeot európai eladásaiból nagyságrendileg 10 százalékkal képviseltetik magukat a hálózatról tölthető modellek. Ez is igazolja, hogy a márka a lehető legjobbkor vezette be plug-in hibrid és tisztán elektromos típusait, amelyek iránt nem csak a kezdeti időszakban, hanem azóta is folyamatosan jelentős érdeklődést mutat a piac.

Az új Volvo XC60 minden eddiginél fejlettebb lesz

A Volvo Cars több ponton megújítja ikonikus középkategóriás szabadidőjárművét, az XC60-ast. A modell többek között megkapja a Volvo új Android alapú, integrált Google alkalmazásokat és szolgáltatásokat kínáló infotainment rendszerét, és ezzel a Volvo Cars legkeresettebb típusa az eddigieknél is nagyobb tudásra tesz szert.

Az ösztönösen kezelhető, új generációs infotainment rendszer soha nem látott mértékű személyre szabhatóságot és felülmúlhatatlan kapcsolódási lehetőségeket biztosít, amit a vadonatúj Digitális szolgáltatások csomag bevezetése emel még magasabb szintre.

A Digitális szolgáltatások csomag központi eleme a Google alkalmazások és szolgáltatások* elérhetősége, a hangvezérléssel használható Google Asszisztenstől kezdve a kategória legjobb navigációs élményét nyújtó Google Térképen át a Google Play áruházig, amelyen kifejezetten autós használatra fejlesztett alkalmazások széles köréhez biztosít hozzáférést.

A Digitális szolgáltatási csomag megrendelésével az ügyfelek a csomagban foglalt összes szolgáltatáshoz és funkcióhoz hozzáférhetnek. A szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges hardver eleve rendelkezésre áll az autóban, a csomag pedig a használathoz elengedhetetlen adatkapcsolatot is tartalmazza**.

A Volvo Car Group az első olyan vállalat, amely a Google-lel együttműködésben Android alapú, integrált Google alkalmazásokat és szolgáltatásokat kínáló infotainment rendszert fejlesztett. Az éveken át tartó, szoros együttműködés eredményeként megvalósított rendszert elsőként a tisztán elektromos Volvo XC40 Recharge modell kapta meg.

A Volvo a jövőben folyamatosan vezeti be modellkínálatában ezt az Android alapú infotainment rendszert; a sort a bevezetése óta töretlenül népszerű XC60, majd az S90 és V90 nyitják meg.

Az XC60 több mint tíz éve képviseli megbízhatóan a Volvo márkát a piac egyik legerősebb, legnépesebb, legfontosabb szegmensében. A típus 2009 óta a Volvo Cars legkeresettebb gyártmánya, amelyből 2020 végéig több mint 1,68 millió*** darabot adtak el világszerte.

A tavalyi év során csaknem 200 ezer XC60 talált gazdára; a modell a Volvo Cars éves összeladásainak közel 29 százalékát tette ki. Ami a piaci részesedést illeti, Európában az XC60 vezette a középkategóriás prémium szabadidőjárművek rangsorát, de a modell globálisan is kategóriája öt legkeresettebb típusa közé tartozik.

A 2018-ban a Világ Év Autójának megválasztott Volvo XC60 az elmúlt tíz év során számtalan díjban és elismerésben részesült szerte a világon, legyen szó formatervezésről vagy a biztonságról.

Az XC60 a Volvo Cars legújabb fejlett vezetőtámogató rendszerét (ADAS) is megkapja. Ez a modern, méretezhető aktív biztonsági rendszer radarok, kamerák és ultrahangos érzékelők egész seregét alkalmazza.

A biztonsági platform a legkülönfélébb aktív biztonsági rendszerek fejlesztését és alkalmazását teszi lehetővé, a közlekedés más résztvevőit észlelő technológiáktól kezdve az autonóm vészfékező és ütközés-elkerülő funkciókig. A rendszer részét képező Pilot Assist funkció pedig az állóra fékezéstől kezdve az autópályán történő haladásig széles sebességtartományban biztosít hatékony, gyengéd vezetőtámogatást.

Az XC60 lemezei alatt véghez vitt módosításokkal párhuzamosan a Volvo tervezői az autó megjelenését is finoman aktualizálták: többek között átrajzolták a hűtőmaszkot és a lökhárítókat, valamint új karosszériaszín és keréktárcsa opciókat vezettek be.

A testre szabhatóság terén még több lehetőséget teremtenek az újonnan bevezetett beltéri anyagok, a fényűző bőrmentes kiviteltől kezdve a City Weave szövetkárpitozásig.

A 2020. modellévi XC60 május végével kerül gyártásba.

Globális mérföldkőhöz érkezett a Nissan e-POWER technológiája

A Nissan áttörést jelentett be a motorhatékonyságot illetően a mai napon, ugyanis 50% termikus hatásfokot értek el a fejlesztési félben lévő következő generációs e-POWER rendszerükkel.

A Nissan e-POWER rendszere egy beépített benzinmotor segítségével látja el az e-POWER hajtáslánc akkumulátor csomagját elektromos energiával. A Nissan legújabb motorfejlesztést illető megközelítése világvezető szintre emelte a mércét, maga mögött hagyva a jelenlegi autóipari átlag 40 százalékos termikus hatásfokát, ezáltal lehetővé téve a jármű szén-dioxid kibocsátás további csökkentését.

A 2050-re kitűzött, teljes termékéletciklusra vonatkozó karbonsemlegességre való törekvéssel a Nissan célja, hogy a kulcspiacokon kínált új gépjárművek 100%-át elektromosítsa 2030 elejéig” – mondta Toshihiro Hirai, a Hajtáslánc és az Elektromos Autó Mérnöki Divízió Szenior Alelnöke. „A Nissan elektromosítási stratégiája előmozdítja az e-hajtásláncok és az elektromos járművek számára készült nagy-teljesítményű akkumulátorok fejlesztését, melyben az e-POWER egy másik fontos, stratégiai pillért képvisel.

Egy elhivatott hozzáállás a megnövelt hatékonyság irányába

A hagyományos belsőégésű motorral rendelkező járművek erőt és teljesítményt igényelnek egy olyan motortól, mely a terhelés és sebesség (fordulatszám) széles skáláján dolgozik.

Ez az alapvető követelmény azt jelenti, hogy a hagyományos motorok nem képesek folyamatosan az optimális hatékonyságukkal teljesíteni. A Nissan e-POWER rendszer azonban egy beépített elektromotort használ, melyet kizárólag egy generátor üzemmódban működő belsőégésű motor hajt. A belsőégésű motor csak a leghatékonyabb tartományában működik, és menedzseli az elektromos áram termelését, illetve az akkumulátor töltöttségét. 

Ezen koncepció mentén, valamint az akkumulátor technológia és az energiamenedzsment technikák fejlődésével a Nissan képes volt a termikus hatásfok jelenlegi szinteken túlmutató tökéletesítésére. A következő generációs e-POWER rendszer kifejlesztése a hatékonyságnak ezen útján halad tovább.

A STARC koncepció

Ahhoz, hogy az 50%-os termikus hatásfokot elérjék, a Nissan kifejlesztett egy ’STARC’ nevű elképzelést. Ez az angol Strong, Tumble and Appropriately stretched Robust ignition Channel szavakból ered, ami magyarul erős, forgó-mozgó és megfelelően túlhúzott, robusztus gyújtócsatornát jelent. 

Az elképzelés lehetővé teszi a termikus hatásfok javítását a hengeren belüli üzemanyagáramlás (a levegő-üzemanyag keverék áramlása, ami a hengerbe szívódik) megerősítése és a gyújtás által, megbízhatóan elégetve egy jobban higított levegő-üzemanyag keveréket magas sűrítési aránynál.

Egy hagyományos motor esetében számos korlátozás létezik a levegő-üzemanyag keverék hígítási szintjének a változó vezérlési terhelésre adott válaszának kontrollálását illetően, olyan különböző működési feltételek közötti kompromisszumokkal, mint a hengeren belüli üzemanyagáramlás, a gyújtás módja és a sűrítési arány, mely feláldozhatja a hatékonyságot a teljesítmény oltárán.

Azonban egy optimális fordulatszámmal és terheléssel működő elektromos áram előállítására hangolt motor lehetővé teszi a termikus hatásfok drámai javulását.

A belső tesztelések során a Nissan 43%-os termikus hatásfokot ért el az EGR1 hígítási módszert használva és 46%-ot hagyományos belső égés2 esetén egy többhengeres motor alkalmazásával. Az 50%-os szintet a motor rögzített fordulatszám és terhelés alatti működése esetén érték el, hőveszteség újrahasznosító technológiákkal kombinálva.

A Nissan e-POWER Rendszer

Az e-POWER rendszert először 2016-ban, Japánban mutatták be a Nissan Note-tal. Alapját a Nissan LEAF-ben is használt, tisztán elektromos motor hajtotta technológia adja, melyet az azonnali nyomaték-leadás, magas hatékonyság és izgalmas vezetési élmény jellemez. A rendszer magában foglal egy benzinmotort áramgenerátorral, egy invertert, egy akkumulátort és egy elektromotort.

A hagyományos hibrid rendszerekkel ellentétben az e-POWER a beépített belsőégésű motor elektromos áram előállítására való kizárólagos használatát teszi lehetővé. A kerekek meghajtását kizárólag az elektromotor látja el. 

2020. december végén a Nissan bemutatta a teljesen új Note-ot a japán piacon. A vadonatúj Note kizárólag az e-POWER rendszerrel elérhető és máris 20.000 darabot rendeltek belőle az ügyfelek.

Az e-POWER Európában a vadonatúj Qashqaiban debütál egy másik, szintén hatékony Mild Hibrid rendszerrel kiegészítve a motorpalettát. 

2021 februárjában az első, az év első két hónapját tekintve a második a személyautók hazai piacán a Toyota

Az újonnan eladott autók magyarországi forgalomba helyezésére vonatkozó, február végi – kivonások utáni – adatok elemzése alapján a Toyota összes kulcsfontosságú típusa a legjobbak között végzett kategóriájában az időszakban. Ezzel a márka megőrizte dobogós pozícióját a személy- és könnyű haszongépjárművek piacán, valamint továbbra is fölényesen vezeti a hazai hibrid eladásokat.

A hibrid piac 37 százalékát tudhatta magáénak, és az öt legnépszerűbb típusból négyet jegyzett a Toyota 2021 első két hónapjában, derül ki a magyarországi eladásokat elemző Datahouse adataiból. A japán gyártó idén eddig összesen 1105 öntöltő hibrid modellt értékesített Magyarországon, csaknem háromszor annyit, mint az ezen a téren második helyen álló márka. A legnépszerűbb Toyota hibrid a Corolla, 335 eladott példánnyal; ezt követi a RAV4 (287 db), a C-HR (216 db) és a Yaris (178 db). A prémium szegmenseben pedig 52 eladott autóval a Lexus NX300h bizonyult Magyarország kedvencének öntöltő hibrid modelljének.

Ami a teljes járműállomány forgalmát illeti, a Magyarországon értékesített és forgalomba helyezett gépjárművek közül a személyautók viszonylatában a második, a könnyű haszonjárművek piacán pedig a harmadik helyen zárta az év első két hónapját a Toyota; ezzel összességében a második legnépszerűbb márka volt az országban. Februárban egyetlen márka sem helyezett több autót forgalomba Magyarországon, mint a Toyota: a sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a márka könnyű haszongépjármű részlege hajszálpontosan megduplázta az eladásait az előző év februárjához képest; a Toyota a privát vásárlók (+131%) és a céges ügyfelek (+92%) körében egyaránt hatalmasat nőtt 2020 első két hónapjához viszonyítva.

Ami az egyes kategóriákat illeti, a Toyota Aygo, a Yaris és a Corolla az összesített (privát+flottavásárlások) második helyen zárták az év első két hónapját. A márka szabadidőjárművei saját méretosztályuk legnépszerűbb képviselői közé tartoztak az időszakban; a RAV-4 kategóriájában az első, a C-HR a második, a Highlander a harmadik helyen végzett. A haszonjárművek között a legtöbb típus a magánvásárlók körében ért el dobogós helyezést. A Toyota Proace City Verso és a Toyota Hilux azonban összesítésben is kategóriája legkeresettebb típusaként zárta az év első két hónapját.

Ami a prémium szegmenst és a Lexus teljesítményét illeti, a márka elsősorban a magánvásárlók körében aratott sikert. A privát eladásokat tekintve a Lexus ES felső kategóriás szedán méretosztályának élén állt februárbana Lexus NX a második, a Lexus UX pedig a harmadik legnépszerűbb közép-, illetve kompakt kategóriás szabadidőjármű volt a magánügyfelek körében. Kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően az NX az összesítésben is jól szerepelt: a szegmens harmadik legkeresettebb típusának bizonyult január és február során.

Fényes jövőt jósolnak a harmadik generációs Toyota Aygo-nak

A Yaris alapjaira épül a Toyota Aygo újgenerációs modellje – dióhéjban ezt a következtetést vonhatjuk le a Toyota március elején kiadott hivatalos közleményéből. Ezzel azonban még koránt sincs vége a lehetőségeknek.

Hamarosan harmadik generációjába lép a Toyota városi miniautója, a kontinensen népszerű Aygo, méghozzá ugyanazt a moduláris padlólemezt felhasználva, amelyre a 2021. év európai autója, a Toyota Yaris is épül.

Az Aygo 2005 óta szolgálja ki Európa legkisebb sorozatgyártású szegmensét, és bár a méretosztályban egyre csökkennek az eladások, a Toyota újra és újra megerősítette, hogy számos versenytársával ellentétben továbbra is lát fantáziát a jócskán négy méter alatti járművek gyártásában. Ahogy Johan Van Zyl, a Toyota európai elnök-vezérigazgatója másfél évvel ezelőtt fogalmazott, az Aygo fontos belépési pont a Toyota világába a fiatalok számára, ezért jelentősége túlmutat a konkrét eladott darabszámokon.

Ugyanakkor rendkívül árérzékeny szegmensről van szó, ahol nemcsak előny, de létszükséglet a méretgazdaságosságban rejlő lehetőségek kiaknázása. Ennek az eszköze az a TNGA-B padlólemez, amelyet 2019 őszén mutatott be a Toyota, mint az új generációs Yaris alapját adó architektúrát.

A minden irányban módosítható méretű, moduláris platformot alkalmazza a hamarosan gyártásba kerülő Yaris Cross városi szabadidőjármű, valamint a legújabb hivatalos hírek szerint az Aygo utódja is. Ez a három típus évente félmillió példányban készülhet majd a kolini üzemben, ami gazdaságossá teszi a gyártásukat.

Arról egyelőre nem született hivatalos döntés, hogy a Toyota változtat-e a modell elnevezésén. Másfél évtizeddel ezelőtt előzmények nélküli modellként jelent meg az A-szegmensben az Aygo, így semmi nem köti a Toyota kezét. Ugyanakkor éppen a típus rendkívüli népszerűsége miatt szinte kizárt a névcsere, ráadásul a vadonatúj platformnak köszönhetően az új modell a Toyota globális miniautó-kínálatának nemcsak legkisebb, de legmodernebb tagja is lesz. Annak viszont a hírek szerint – éppen az árérzékenység miatt – nincs realitása, hogy a Toyota Európán kívüli piacain is bevezesse az Aygo jelenlegi gyártóüzemében, a Cseh Köztársaságban készülő utódot.

A Toyota a TNGA-B platform grafikáival illusztrálta a hivatalos közleményt; ezeken jól felismerhető a Yarisnál rövidebb orr és a rövidebb tengelytáv, amely szinte teljes egészében a hátsó lábteret kurtítja. A hátsó felfüggesztés megőrzi a Yarisnál alkalmazott, csavarrugós konfigurációt, ugyanakkor a tárcsafékeket egyszerű dobra cserélik. A legfontosabb különbség azonban a hibrid akkumulátorcsomag hiánya. Míg ugyanis a Yaris kizárólag benzin-elektromos hajtáslánccal készül, a költségérzékeny Aygo nem kaphat kombinált erőforrást.

Éppen ennek okán azonban felmerül egy harmadik lehetőség: a tisztán elektromos hajtás. Noha erre semmi nem utal a hivatalos kommunikációban, erős érvek szólnának az akkumulátoros modell mellett. A szegmens a közelmúltban több olyan termékkel is bővült, amelyek a városi közlekedés csekély napi futásteljesítményéhez igazodó, ésszerűen korlátozott akku-kapacitással, ebből adódóan pedig megfizethető áron kerülnek forgalomba.

Ahogy a Toyota C-HR BEV/Lexus UX 300e városi szabadidőjárművek példája is mutatja, a TNGA platformok minden további nélkül alkalmasak nagy kapacitású akkumulátorcsomagok helytakarékos befogadására. A Japánban már forgalmazott C+Pod mikrojármű pedig mindössze 2,5 méteres karosszériája dacára 150 kilométeres hatótávolságot lehetővé tevő akkumulátort kaphatott, ráadásul a modellt mindössze 4,5 millió forintnak megfelelő összegért forgalmazzák.

[TESZT] Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 – olasz szellemiség környezettudatos szemlélettel

Egész biztos, ha a Maserati márkanév eszünkbe jut, sportos, ferraris szellemiségű, pezsdítően olasz eszménykép ereszkedik szemeink elé. Azonban ha a hibrid hajtáslánc jut eszünkbe, nem biztos, hogy azonnal a Maserati-ra asszociálunk. Pedig 2021-ben már ilyen is van: Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 teszt.

Nagyon örültünk annak, amikor is pár év kihagyás után újra felvehettük a kapcsolatot a Maserati márka magyar importőrével, a Maserati Wallis-szal. Ugyanis kiemelkedően jó emlékek fűzték az Autóaddiktot a márkához, jó volt anno a Gran Turismo-val megkapó hangorkán közepette túrázni, remek volt az elsők közt kipróbálni az akkor debütáló Levante-t, vagy épp próbára fogni az aktuális Quattroporte modellt. Volt akkor is Ghibli, persze, és a Levante-hoz hasonlóan, az is akkoriban jelent meg a márka felhozatalában.

Néha el kell térni a megszokottól

Tévedés azt hinni, hogy néhány éve még a Maserati nem “siklott félre” a jól bevált és kikövezett útiránytól. Eleve a négyajtós limuzin nem a konkrét Maserati-vonal, bár de, mivel mindig is a modellkínálatban volt (legalábbis a 80-as évek végétől) a Quattroporte. Mindehhez még hozzájött az is, hogy a Ghibli dízel hajtáslánccal is elérhető volt – ez ám az igazi szentségtörés, nem? Ízlés és nézőpont kérdése, az biztos, hogy remekbeszabott alternatívát jelentett, s mint luxuslimuzin – sportos luxuslimuzin – még így is megállta a helyét.

A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 nem titkoltan a dízel verziót váltja 2021-ben, alkalmazkodva a szigorodó WLTP-szabályokhoz, nyilván. MHEV, tehát lágy hibrid, ami annyit tesz, hogy az elektromos rásegítés tulajdonképp alibiből van jelen, de olyannyira, hogy nagyon nagy adaggal rátesz a teljesítményre. De tényleg.

Viszont először kezdjük a külcsín taglalásával. Az autó formavilága kiváló, a márka tradicionális és jelenlegi trendjének elemei és részletei is felfedezhetők; a front lámpatestek ívelése felfelé nyúlik, ls annyira remekül olvad a gigantikusan hangsúlyos hűtőmaszk vonalvezetésébe, hogy az már mesteri. Itt természetesen megtaláható az elmaradhatatlan szigony-embléma, a rácsozás csak függőleges lamellákból áll, és a felső részen hangsúlyos krómberakás is felfedezhető. Mint ahogyan az egész autó tekintetében is: sok a krómezüst, így hamisítatlan a prémiumhatás. Nem, nem így a helyes, luxushatás. Ez a megfelelő kifejezés.

A tálalás remek

Persze attól, hogy Ghibli, meg MHEV, attól még sportos maga a jelenség. A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 esetében (is) hatalmas beömlők teszik teljessé az összképet, az autó marcona külsejét mindez méginkább felnagyítja, rengeteget hozzátéve az itáliai tálaláshoz. A recept tökéletes, nem is kell nagyon fokozni.

Oldalnézetből aztán eloszlanak a kételyek, miszerint a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 sportautó. Itt már nyilvánvalóan érződik a tapintható szedán-fazon, bár azt is játszi könnyedséggel tárja elénk a Ghibli: lágy ívelések, vonalvezetés, számtalan fénytörést előidéző szinteltérés-vonallal, rajzolattal. Valahogy az egész úgy stílusos, hogy közben megmarad minimalistának, engedve a márka arculatát teljes mértékben érvényesülni.

Hátulnézetből is dögös természetesen a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4, van azért Quattroporte-áthallás (van az egész autó fizimiskáját tekintve, naná), a kasznihoz képest vékony hatást keltő hátsó lámpabúrák, valamint a középre helyezett Maserati-felirat mind egységesítik a jól passzoló stílust. Hatalmas dupla kipufogóvégek nyomatékosítják, hogy itt bizony belevaló, vad teljesítményhez tartozó koncertet is kapunk, ha odalépünk a gázpedálra.

Sajnos nem így van, a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 ugyanis nem erről szól. Sokkal inkább a környezettudatosságról, viszont ahhoz kiváló teljesítményarányt párosítva.

Mindent csakis környezettudatosan!

Nincs V8, de még V6 sem. Illúzióromboló? Az, de ettől még minden a helyén van, ugyanis a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 egy mindössze 2 literes sornégyes benzinmotort kapott, melyhez 330 lóerő, illetve 450 Newtonméter nyomatékcsúcs társul. A menettulajdonságokat tekintve nem érzi az ember, hogy egy 2 literes motor dolgozik az autó orrában, maximum a hangja tudathatja mindössze – már megint az a fránya hang! Az autó a nulla-százas sprintet gyári adat szerint 5.7 másodperc alatt futja meg, ez méréseink szerint is hasonló értéket tett ki – 5.5 másodpercet rögzítettünk a tesztek során. Mindazonáltal a menettulajdonságok meggyőzőek, egy ilyen kategóriás autóhoz méltóak. A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 adaptív futóműve atomstabil, még komfortmódban is, a sodrából nem igazán lehet, lehetett kihozni a – hála az égnek – hátsókerékhajtás ellenére sem.

A fékek brutálisan fognak, ezek a Maserati által fejlesztett saját darabok. Érezni lehet, hogy a fékrendszer jóval erőteljesebb teljesítményt is ki tud, tudna szolgálni, így kapunk némi plusz biztonságérzetet is az autó vezetése közben.

Mindent megad, hogy luxuskörnyezetben autózhassunk

Minőségi anyagokból épül fel az enteriőr. Természetesen bőr mindenütt, ez konkrétan “Nero kék varrással” verzió volt a tesztautóban. Mindehhez “Nero alcantara” tetőkárpit járt, a kettő elegye jól megadta a belső hangulatot, luxusérzetet. Az összhang tehát jó, és feledtet némi műanyagos érzetet egy-két részegység anyaghasználatát tekintve, de jelenleg nagyon ritka az olyan autó a szegmensben is, ahol ne találnánk hasonló kialakításokat, arányokat.

Sportosra hangolt üléseket kapott a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4, a puhaság-keménység jól balanszíroz, úgy 50-50 százalékon áll. Optimálisan tartanak, masszívabb kanyarvételezéseknél is olyan érzetet kapunk, mintha egyenesen haladnánk – ez persze a feljebb említett futómű-stabilitásnak is köszönhető nagyban. Hátul is eltalált lábterek, térdterek és fejtér várja az utasokat, az ülő- és hátlapok itt is maximalizálják a sportos komfort fogalmát.

A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 gyárilag előirányzott 7.1-7.5 literes gyári átlagfogyasztását majd’ 1 literrel felül is múltuk. Méréseink szerint városi környezetben 8.8-9.3, míg országúti viszonyok közt 5.3-5.9 literes átlag jött ki 100 kilométerre.

Árazás

A tesztben szereplő Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 43.4 millió forint, míg az alapár 33.1 millió forint az importőr információi szerint.

2021 aserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 specifikációk

Motor

Motortípus: soros 4 hengeres dízelmotor turbóval + 48V hibrid rendszer

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 330 LE @ 5750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 450 Nm @ N/A ford./perc

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 8 fokozatú automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4971 mm

Szélesség: 1945 mm

Magasság: 1461 mm

Tengelytáv: 2998 mm

Első gumik mérete: 235/50 R18

Hátsó gumik mérete: 235/50 R18

Tömeg, üresen: N/A kg

Megengedett össztömeg: N/A kg

Csomagtartó mérete: N/A liter, N/A literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: N/A liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 255 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.7 s (gyári), 5.8 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.1.9.9 l/100 km

Országúti: 5.9-6.3 l/100 km

Vegyes: 8.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: N/A l/100km

Országúti: N/A l/100km

Vegyes: 7.1-7.5 l/100km

CO2 kibocsátás: 111 g/km

Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Huawei, Acer Hungary

Utómunka hardver: Acer

LEGFRISSEBB

George Russell diadala Ausztriában: óriási csatában nyerte meg az Osztrák Nagydíjat

0
George Russell folytatta remek formáját a 2026-os Forma–1-es Osztrák Nagydíjon, és a pole pozícióból rajtolva megszerezte idei második futamgyőzelmét. A Mercedes brit pilótája végig...

TESZTJEINK