Újabb szinteltérés-problémát oldottunk meg a 97-es évjáratú Mercedes-Benz W140 S420 projektautón. Ezúttal az irányjelző (index) búráját pozícionáltuk a helyére.
Korábban a W140-es ajtó-illesztéseit raktuk rendbe, most újabb nekifutással a vezetőoldali indexbúrát állítottuk be rendesen a helyére. Ugyanis – mint utóbb kiderült – nem volt rendesen, száz százalékosan a helyére pattintva.
Az irányjelző búrákat rendkívül egyszerű kivenni a helyükről. Ez akkor fontos például, ha izzót kell cserélni, vagy netán teljesen új barát kell beszerelni egy karambol vagy egy nem kívánt repedés után.
A motortértet felnyitása után kipattintottuk a helyéről a fényszóró-takaró műanyag fedelet, s az üreges kialakításban kitapogattuk (lámpa segítségével) az indexbúra dupla kapcsát. Dupla, mivel két füle van a végződésnek, egy rövidebb, valamint egy hosszabb. A metódus szimpla szintén: a két fület egymás felé nyomva enyhe kattanás után elengedi a lámpabúra a felfogatást, eééentartással óvatosan kiemelhető. Vigyázni kell ugyanakkor, hogy a kábelezés ne sérüljön, szakadjon, ezért szükséges a másik kezünkkel tartani az alkatrészt.
Konkrétan nálunk – ahogy fentebb is leírtuk – az irányjelző órája nem volt pontosan a helyére pattintva. Nyilván a gumitömítés és ellensúlyoz, tehát kell némi erőkifejtés ahhoz, hogy szimmetrikusan, saját szögében a helyére kerüljön a búra; ráadásul arra sem árt figyelni, hogy a hűtőmaszk felé eső részeken – kettő illesztő-toldás – megfelelően a sínekbe illeszkedjenek.
Miután visszacsúsztattuk a helyére az indexburát, enyhe kattanás jelezte, hogy ténylegesen a helyére került, immár véglegesen, Egyértelmű, egy a kábelezésre nagyon kellett vigyázni a visszahelyezésnél, ugyanis egy felgyűrődés, repedés, szakadás vagy épp törés végzetes lehet az elektromos rendszer, valamint a világításrendszerűnk tekintetében.
A világ kedvenc pickupja, a január és május közötti kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon is 36,7%-os piaci részesedéssel első helyen álló Toyota Hilux új generációval debütál idén ősszel. A modell kívül-belül megújult: a robosztus dizájn még erőteljesebb, hatásosabb kiállást és tekintélyt parancsoló, presztizst jelentő megjelenést ad a modellnek, miközben a vadonatúj, 2,8 literes motor még jobb teljesítményt biztosít országúton és terepen egyaránt, amihez továbbfejlesztett műszeregység és multimédia technológia társul. A kínálat csúcsán álló Invincible modellváltozat tökéletes a kettős célú felhasználásra, kemény munka és szabadidős célokra egyaránt.
Az új Toyota Hilux remekül egyesíti az ütős dizájnt, az új 2,8 literes motor erejét, a kiváló országúti és terepteljesítményt, valamint a személyautós kényelmet és a gazdag felszereltséget, ez pedig kifejezetten vonzó az olyan – egyre népesebb – vásárlóréteg számára, amely vegyes használatra vagy csupán szabadidős célokra keres pickupot. A Hilux-kínálat csúcsán álló új ‘Invincible’ változat egyéni stílust és prémium szintű felszereltséget kínál, ám az autó közben szemernyit sem veszít keménységéből és robusztusságából, nem beszélve a Minőség-Tartósság-Megbízhatóság (QDR) hármasáról, ami a világ kedvenc pickupjává avatta a Hiluxot. 1968-as bemutatkozása óta a megállíthatatlan Hilux újra meg újra bebizonyítja legyőzhetetlenségét, meghódítva az Északi-sarkot, Izland vulkánjait és az Antarktiszt, 2019-ben pedig győzelmet aratva a Dakar Rallyn (2020-ban az első helyről éppen csak lemaradva a második helyet hozta el). A modell 1 tonnás teherbírása és 3,5 tonnás vontató képessége ezentúl a négykerékhajtású változatok mindegyik felépítményéhez (szimplakabinos, extrakabinos és duplakabinos) rendelkezésre áll.
Robosztus, presztizst sugalló dizájn és high tech megoldások
A hűtőrács és a lökhárító új, merész és erőteljes karakterével a formatervezők látványosan átalakították a Hilux orr-részét, ami így határozottabb kiállást kölcsönöz a pickupnak, és még inkább megerősíti azt a benyomást, hogy ez a kemény, robusztus gép bárhová képes eljutni. Az új stílust még izgalmasabbá varázsolják az újonnan tervezett első és hátsó LED lámpatestek, a csiszolt felületű és feketére fényezett 18 colos könnyűfém keréktárcsák, valamint az új (Érzéki Vörös II, Sötétkék és Oxid Bronz) karosszériaszínek. Az utastér leginkább szembeszökő változása a műszeregység új kialakítása, illetve a 8 colos infotainment képernyő, amit mechanikus gombokkal és forgótárcsákkal szereltek fel, mert ezek minden vezetési helyzetben egyértelműbben kezelhetők. A továbbfejlesztett multimédia rendszer gyorsabb szoftvert kapott, és a képernyője is hamarabb reagál, az okostelefonok integrálását pedig az Apple CarPlay® és az Android Auto™ rendszerek könnyítik meg. A bőséges felszereltségi listán olyan tételek szerepelnek, mint a kulcs nélküli nyitás és nyomógombos motorindítás, a műholdas navigáció, az automatikus klímarendszer, az első-hátsó parkolássegítő szenzorok, és persze egy 9 hangszórós JBL Premium hangrendszer, ami 800 wattos, 8 csatornás erősítőt és CLARi-Fi technológiát is kínál. A Hilux exkluzivitását rengeteg tartozék fokozza, amelyekkel a vásárlók még inkább a saját üzleti vagy szabadidős igényeikhez formálhatják autójukat. Ilyen a műanyag bukócső, a motoros mozgatású alumínium platótakaró roló, a platóhátfal-zár, a keménytető vagy a platóra épített 12 voltos elektromos csatlakozó.
Meggyőző hajtáslánc
Az új Hilux hajtáslánc-kínálatában most megjelenik egy új, még erőteljesebb, 2,8 literes, 204 DIN lóerős* dízelmotor, ami saját szegmensében rendkívül versenyképessé teszi a Toyota pickupját. Az 500 Nm* forgatónyomatékú erőforrás mindössze 10,0 másodperc* alatt gyorsítja a Hiluxot álló helyzetből 100 km/órára (vagyis 2,8 másodperccel rövidebb idő alatt, mint a jelenlegi 2,4 literes blokk), miközben átlagos üzemanyag-fogyasztása 7,8 l/100 km*, CO₂-kibocsátása pedig 204 g/km*. A kettős célú és szabadidős igényeket legmagasabb szinten kielégítő új, 2,8 literes motor az extrakabinos és duplakabinos kivitelekhez lesz megrendelhető, és a vonóerőt hatfokozatú manuális vagy hatfokozatú automata sebességváltó továbbítja a négy kerékhez.
Az új Hilux tervezői arra törekedtek, hogy az autó legendás off-road képességeinek megőrzése mellett is tovább finomítsák az országúti menetkényelmet. Az extrém terepviszonyok között kifejezetten hasznos, hogy a Hilux azon kevés autók egyike, amelyek még mindig masszív alvázra épülnek, és így hatásosan állnak ellen az erős csavaró erőhatásoknak. A jármű kényelmét és vezethetőségét tovább javítják a futómű és a szervokormány fejlesztései. A felfüggesztésben elöl és hátul is áthangolt lengéscsillapítók találhatók; ez, valamint a laprugók megújult formája és az áttervezett bekötési pontok simább rugózást biztosítanak, miközben a talajegyenetlenségek vagy a kátyúk okozta ütések kevésbé érezhetők az utastérben. A Hilux eddig is hibátlan terepképességeit most még tökéletesebbre csiszolja egy új elektronikus funkció, ami a részben önzáró mechanikus differenciálmű működését utánozza (a kétkerékhajtású modellekben); a motor alapjáratának 850-ről 650 1/perc értékre csökkentése; a precízebb reakciókkal működő gázpedál; a továbbfejlesztett VSC rendszer; illetve az új kerékelfordulás-jelző rendszer.
Legyőzhetetlen: az Invincible felszereltség
A Hilux-sorozat csúcsmodelljeként kínált, extrakabinos és duplakabinos kivitelben kapható Invincible modellváltozatot kifejezetten a kettős célú és a szabadidős használatra alakította ki a Toyota, hogy a vásárlók egyaránt élvezhessék a pickup szállító kapacitását, kifinomult stílusát és a legmagasabb szintű felszereltség kényelmét. Az exkluzív hűtőrács és első lökhárító, a kartervédő, a sárvédő-szélesítés, a külső kilincs, a keréktárcsa és a platóhátfal dizájnja kifejezetten az Invincible változathoz készült. Ami az utastér kialakítását illeti, az Invincible változat alapja a High felszereltség, amit exkluzív műszeregység, illetve fekete metálfényezésű és feketére krómozott betétek egészítenek ki, sőt még az intelligens kulcs kialakítása is egyedi. A duplakabinos kivitelben ‘tiszta kék’ fény világítja meg az első és hátsó ajtókárpitokat, és a különleges enteriőrt kéttónusú, perforált bőr üléskárpitok teszik teljessé.
*Korellált NEDC ciklusban, a végső homologizáció előtt.
A hajózásban használható hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánc fejlesztésébe fogott a japán Yanmar vállalat. Az emissziómentes erőforrás a Toyota Mirai technológiáján alapul.
A közlekedés és az ipar különböző területein egyre szélesebb körben alkalmazzák a hidrogént, mint energiahordozót, és az üzemanyagcellát, amely a hidrogénből CO2-kibocsátás nélkül képes elektromos energiát előállítani. Most egy japán hajtáslánc-specialista, az ipari, mezőgazdasági, vízi és telepített erőforrások fejlesztésében élen járó Yanmar csatlakozott a technológia iránt aktívan érdeklődő ipari szereplőkhöz, fejlesztéseiben pedig alapvetően támaszkodik a Toyota kutatásaira és eredményeire.
Az 1912-ben, Oszakában alapított Yanmar közel kilencven éves tapasztalattal bír a legkülönfélébb léptékű és felhasználási célú erőforrások fejlesztése terén, és bár a vállalat jelenleg hét iparágban tevékenykedik, mégis a hajtásláncok számítanak elsődleges kompetenciájának. A vállalat folyamatosan fenntartható megoldások kidolgozására és megvalósítására törekszik, így például a közelmúltban megalkották a cseppfolyós földgázzal (LNG) is működtethető dízelmotort.
A következő logikus lépés a nem fosszilis alapú üzemanyagokkal működő hajtásláncok fejlesztése, így a cég most bejelentette, hogy hajózási célú hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánc megalkotásába fog. Az elhatározás tökéletesen egybevág a Nemzetközi Tengerhajózási Szövetség (International Maritime Organization) azon célkitűzésével, hogy a vízi közlekedésben az évszázad végére nullára csökkentsék az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátását.
Hogy minél gyorsabban megvalósíthassa elképzeléseit, a Yanmar együttműködési megállapodást írt alá a Toyota Motor Corporation vállalattal. Ennek értelmében a Toyota Mirai gépkocsihoz kifejlesztett üzemanyagcellás technológiákat – többek között a nagynyomású hidrogén üzemanyag-tartályokat – felhasználva hozzák létre saját emissziómentes hajtásláncukat.
A Yanmar egy olyan, kimagasló hatótávolságot nyújtó modulban gondolkodik, amely könnyen beépíthető meglévő hajótestekbe. Ennek tesztüzeme már a 2020. pénzügyi év vége (azaz 2021. március 31.) előtt megkezdődhet.
A hidrogén üzemanyagcella új felhasználása önmagában is izgalmas lehetőségeket teremt a technológia méretgazdaságosságának javítására, a hidrogén üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztésére. A Yanmar elképzelése szerint azonban a hajózásban szerzett tapasztalatok alapján egyéb területekre is kiterjesztené frissen szerzett kompetenciáját, így a mezőgazdaságtól az ipari felhasználáson át az áramfejlesztésig számos új szegmensben vethetné meg a lábát a hidrogén üzemanyagcella technológia.
A Toyota Mirai a világ első sorozatgyártású, szabadon megvásárolható hidrogén üzemanyagcellás szedánjaként jelent meg 2014-ben. A típus minden téren továbbfejlesztett, második generációs változata az idei évben mutatkozott be, az új Miraiból a Toyota évente akár 30 ezer darabot készül gyártani, tízszer annyit, mint az elődmodellből.
A Hyundai Motor bejelentette az új, 2021-es modellévű Hyundai Santa Fe-t. A Hyundai szabadidőjármű zászlóshajójának továbbfejlesztett változata prémium minőségű fejlesztésekkel, valamint új hibrid és plug-in hibrid hajtásláncokkal lép színre. A modell a Hyundai első olyan, Európában forgalmazott típusa, amely a vállalat vadonatúj, harmadik generációs járműplatformjára épül, és ezáltal jobb menetteljesítményeket, kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és fokozott biztonságot kínál.
Mindezen módosítások bevezetése egybevág a Hyundai legrégebb óta gyártott szabadidőjármű-családjának huszadik születésnapjával. Az Európában 2001 óta elérhető, középkategóriás szabadidőjármű mindig is kényelméről, tágas helykínálatáról, gazdag felszereltségéről és funkcionális belső kialakításáról volt híres. A most alkalmazott frissítések révén az új Santa Fe még fényűzőbb minőséget kínál ügyfeleinek. A típus most először rendelhető hibrid és plug-in hibrid hajtásláncokkal; ezen kívül az új Santa Fe merész, karakteres formanyelvet, valamint új technológiai és biztonsági megoldások széles skáláját alkalmazza.
„Az új Santa Fe ár-érték arányát prémium jellemzők és vonzó megjelenés teszi még erőteljesebbé” – mondta SangYup Lee, a Hyundai formatervezési központ nemzetközi igazgatója, a vállalat ügyvezető alelnöke. „A Santa Fe oldalfalait, illetve orrát és farát összekötő, határozott vonalak olyan robusztus, mégis kifinomult megjelenést kölcsönöznek a modellnek, amely tökéletesen igazodik a szabadidőjármű-vásárlók ízléséhez. Ezen túlmenően számos olyan funkciót és szolgáltatást vezettünk be, amelyek egy határozottan családcentrikus, ugyanakkor élvezetesen vezethető szabadidőjárművet eredményeztek.”
„Az új szolgáltatások és funkciók széles skáláját felvonultató, új Santa Fe hamisítatlan prémium járműként folytatja pályafutását” – mondta Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke. „A modell újfent azt demonstrálja, hogy a Hyundai meghallgatja ügyfelei kívánságait, és folyamatosan a legmodernebb funkciókkal és szolgáltatásokkal igyekszik kielégíteni elvárásaikat. Ez érvényes a modell hajtáslánc-kínálatára is. Az új Santa Fe bevezetésével a Hyundai összes szabadidőjárműve elérhető részben vagy teljesen elektromos hajtásláncokkal, a hibrid megoldásoktól egészen az üzemanyag-celláig.”
Merész, új formaterv teremt karakteres megjelenést
Az új Santa Fe robusztus megjelenését kifinomult személyiséggel párosító külső formaterve egyedülállónak számít a szabadidőjárművek piacán. A lenyűgöző orrkialakítást páratlanná teszi a jellegzetes, széles hűtőmaszk, amely magában foglalja a lámpatesteket is. A rácsozat hangsúlyozottan térbeli mintázata kihangsúlyozza a modell robusztus karakterét. A különleges, szembeötlő T-alakú LED-es nappali fények semmihez sem fogható fényrajzolatot teremtenek, egyben irányjelzőként is szolgálnak.
A lökhárító alsó részén robusztus védőlemez fogja közre az alsó légbeömlőt, optikailag alátámasztva az elsődleges hűtőmaszkot. Az autó erőteljes megjelenését az orr sarkaiban elhelyezett, függőleges légbevezető nyílások teszik teljessé: ezek egyrészt javítják a karosszéria légellenállását, másrészt kihangsúlyozzák a robusztus, vertikális kiállást.
Az új Santa Fe karakterét szélesebb kerékív-toldatok, valamint új rajzolatú könnyűfém keréktárcsák (köztük egy 20 colos opció) teszik még határozottabbá. Hátul vízszintes tájolású, elnyújtott rajzolatú lámpatestek szélesítik optikailag a fart. A két lámpatestet piros fényvisszaverő sáv köti össze. A harmonikus, kifinomult megjelenés érdekében a dizájnerek a hátsó lökhárító kialakítása során nyugodtabb, igényesebb formavilágra törekedtek. Ez újfent kihangsúlyozza a jármű szélességét és izmos kiállását. Az új Santa Fe külső formaterve a Hyundai prémium minőségét tükröző érett, magabiztos személyiségről tesz tanúbizonyságot.
Új Luxury csomag fokozza a prémium hatást
Az új Santa Fe az első Hyundai modell, amelyhez a kifinomult hangulatot még tovább fokozó, opciós Luxury csomag rendelhető. A csomag exkluzív 20 colos keréktárcsát, továbbá matt fekete helyett fényezett kivitelű első és hátsó lökhárító-kötényt, valamint oldalsó borítást tartalmaz.
Új, prémium beltéri opciók
Az új Santa Fe utastere tágasabb és kényelmesebb az elődmodellénél, valamint több praktikus megoldást tartalmaz. Minden alkatrész puha tapintású, prémium kidolgozást kapott, ami a fényűzés új szintjére emeli az autót. Megújult a műszerfal alsó felének kialakítása, új a középkonzol, és új a 10,25 colos audio-vizuális navigációs (AVN) érintőképernyő. Az elektronikus vezérlésű sebességváltó kezelőgombjainak is otthont adó új, lebegő középkonzol lendületes ívvel csatlakozik a műszerfalhoz. Az új Santa Fe elsőként kapja meg a Terrain Mode üzemmód-választót: a középkonzolon elhelyezett tárcsával kényelmesen választhatjuk ki a kívánt üzemmódot.
A középre rendezett gombok egytől egyig ösztönösen, ergonomikusan használhatók. A vezetőülésből minden könnyen elérhető. A pohártartó használaton kívül befedhető, míg a középkonzol alatt további tárolófelület található. Az utastér új, prémium részleteit a 12,3 colos, teljes egészében digitális műszeregység koronázza meg.
Takarékosabb, új villamosított hajtásláncok
A Hyundai legkeresettebb városi szabadidőjárművei, a Kona Electric és Hybrid modellek után a márka európai crossover zászlóshajójára is kiterjeszti villamosított hajtáslánc-kínálatát. Az új Santa Fe az első olyan Hyundai modell Európában, amely megkapja az új ‘Smartstream’ hibrid és plug-in hibrid hajtásláncokat. Az új Santa Fe hajtáslánc-választékáról a közeljövőben adunk közre részletesebb információt.
Új platform a jobb menetteljesítményekért és a fokozott biztonságért
Az új Santa Fe az első olyan Hyundai modell az európai piacon, illetve az első olyan Hyundai szabadidőjármű világszerte, amely az autógyártó vadonatúj, harmadik generációs járműplatformjára épül. Az új platform számottevő előrelépést tesz lehetővé a menetteljesítmények, a vezethetőség, a takarékosság és a biztonság terén.
Az új platform légáramlást szabályozó rendszere hatékonyabb légcserét tesz lehetővé a motortérben, elősegítve a hőeloszlást. Ezzel fokozható a jármű alsó szerkezetének stabilitása. A jármű stabilitását tovább javítja, hogy a platformon alacsonyabban helyezkednek el a nehéz komponensek: így csökken a tömeg, és mélyebbre került a tömegközéppont. A modell aerodinamikai jellemzői is javultak: a légellenállás csökkentése kiváló üzemanyag-fogyasztást, teljesítmény-kifejtést és menetdinamikát eredményez.
A kormányösszekötők csatlakozási pontjait az első kerekek középvonalához közelebb helyezték el, mely dinamikusabb irányíthatóságot eredményez. A zaj- és rezgéscsillapítást pedig rezgéseknek kitett pontokon és alkatrészeken megerősített hangelnyelő anyagok használatával sikerült javítani.
Az új platformból adódó, modern fejlesztések az ütközésvédelem terén is számottevő előrelépést tettek lehetővé. Az erőhatásokat több csatornán elvezető szerkezetnek, a forrón sajtolt elemeknek, valamint az ultra nagy szakítószilárdságú acéllemez alkalmazásának köszönhetően a platform hatékonyabban képes elnyeli az ütközés energiáját, miközben az utascella a lehető legcsekélyebb mértékben deformálódik.
Az új Santa Fe 2020 szeptemberétől lesz kapható Európában.
Az Opel Magyarország hat autót nevezett be az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója 2021 versenyre.
A Magyar Év Autója 2021 díjért a kisautó kategóriában az Opel Corsa indul, a családi autók kategóriában a márkát a Crossland X képviseli, szabadidő-autók között a Mokka, a kishaszonjárművek között a Vivaro mérettetik meg, az Év Zöldautója 2021 díjért pedig két modell, a Mokka-e és a Vivaro-e indul.
Corsa
Sikeres bevezetésen van túl a Corsa hatodik generációja. A kisautó, ahogy elődjei, sikerre ítéltetett: a könnyűszerkezetes építési mód jóvoltából kereken tíz százalékkal sikerült csökkenteni az elődmodellhez képest az Opel bestseller súlyát, amelyből 1982 – azaz az első generáció – óta 14 millió talált gazdára. A 4,06 méter hosszú Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Opel Corsa modernebb, dinamikusabb és hatékonyabb, mint valaha. Különösen gazdaságos benzin- és dízelmotorjainak teljesítményskálája 75-130 lóerő közötti. Immár elektromos változatban is elérhető.
Crossland X
Az Opel legkisebb szabadidő-autója 2020-ban megújul és sokkal inkább a családi autó jellemzőivel ruházzák fel. A kívül zömök és kompakt, belül annál tágasabb és különlegesen variálható, mutatós kétszínű fényezésű és laza megjelenésű Crossland X telitalálat a SUV-B-szegmensben.
Mokka, Mokka-e
Még idén indul a nagysikerű Mokka sorozatgyártása, az első modellek jövő év elején várhatók. Egyelőre csak álcázott próbakocsikról tudunk, amelyeken nem látszik a végleges dizájn. A modell teljesen új konstrukció, a márka rendkívül hatékony CMP padlóvázára épül. A járműfejlesztőknek a lehető legnagyobb rugalmasságot engedi meg ez a moduláris építőszekrény, egyaránt fogadhat tisztán akkumulátoros-elektromos, vagy belsőégésű motoros hajtóművet. Nagyszilárdságú acélok felhasználásának is köszönhető, hogy a jármű tömege kicsi, a karosszéria szilárdsága viszont nagy lett. Az új Mokka akár 120 kilogrammal könnyebb az elődjénél – szinte azonos tengelytávval és gumimérettel. Az elektromos Mokka-e akkumulátorai mélyen helyezkednek a padlóvázban, miáltal alacsonyabb a súlypont, és további 30 százalékkal nő a karosszéria merevsége – mindkét tényező a kiváló menetdinamika lehető legjobb előfeltételeit teremti meg.
Vivaro, Vivaro-e
Az Opel Vivaro új generációs platformon kínál testre szabott ajánlatokat: készül zárt Cargo furgon, duplafülke hat személyig, fülkés alváz és kombi, ezenkívül először kapható kettő helyett háromféle hosszúság (4,60, 4,95 és 5,30 méter). Maximum 6,6 köbméteres raktérben akár 1400 kilogramm hasznos terhet vihet el – 200-zal többet az eddiginél. Vontatóként is erősödött az új Vivaro: az utánfutó 2500 kilós lehet, fél tonnával nehezebb, mint korábban. Csak magasságával szerénykedik, legtöbb variánsa 1,90 méteres, így behajthat mélygarázsokba, bevásárlóközpontokba, hogy az üzlethez közel rakodhasson.
A kompakt új Vivaro a perfekt városi áruterítő, amely immár teljesen elektromos változatban is rendelhető. A Vivaro-e háromféle hosszúságban és többféle karosszéria-változatban készül, így munkaeszközként a legmagasabb igényeket is kielégíti – a hagyományos hajtású furgonokhoz képest is kompromisszumok nélkül, WLTP szerinti 330 kilométert elérő hatótávval. Az új elektromos furgon éppolyan variálható és flexibilis, mint bármelyik egyéb Vivaro is. Maximális teherbírása alig marad el az összehasonlítható hagyományos könnyű haszonjárművekétől: a Vivaro-e 1275 kilogrammot képes elvinni, majdnem annyit, mint a Cargo S kétliteres dízelmotoros testvére.
Év Magyar Autója díjak
Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2021 „legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a „legjobb” és „legzöldebb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyar Év Autója 2021 díjat, amelynek birtokosa lesz a zsűri döntése alapján kategóriájában (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a magyar piacon a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója 2021 díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek közül a „legzöldebb” autót két kategóriában (villanyautók és plug-in hibridek). Kiosztják az Év Beszállítója 2021 díjat, amely a magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóipari vállalatok közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Az összes nevezett autó közül a közönség szavazata dönti el, hogy melyik modell kapja a Közönségdíj 2021 díjat.
A Volvo Cars a közelmúltban két értékes új taggal: Claudia Braunnal és Thomas Stovicekkel bővítette nemzetközi formatervezői csapatát.
Claudia Braun a Daimler Benztől igazolt át a Volvo Cars-hoz, ahol a vállalat szín- és anyagtervezésért felelős alelnökeként dolgozik majd. Ezen szerepében a Volvo és Polestar márkák típusainak színvilágát, valamint beltéri anyaghasználatát érintő stratégiai döntésekért lesz felelős.
Claudia Braun régóta foglalkozik prémium autóipari formatervezéssel. A Daimlernél a Mercedes, AMG és Maybach márkák színeinek és burkolatainak a meghatározásával foglalkozott, azt megelőzően pedig a Porschénál töltött be kulcsszerepet a színek és beltéri felületek tervezése terén.
A korábban a Facebooknál dolgozó Thomas Stovicek két évvel ezelőtt csatlakozott a Volvo Cars-hoz; a közelmúltban bízták rá a Volvo Cars felhasználói élmény (UX) és interakció dizájn részlegének vezetését.
Ezen beosztásban ő felügyeli az ügyfél és a Volvo márka, illetve a vállalat között létrejövő minden digitális interakciót, a fedélzeti kezelőfelületektől kezdve a Volvo Cars weboldalain át a mobiltelefonos alkalmazásokig. A Volvo Cars hamarosan megújuló weboldalának áttervezését már Mr. Stovicek irányította.
„A Volvo a világ legstílusosabb, leginkább fenntartható márkája. Tökéletesen megfelel a fenntartható skandináv formatervezésről, a felelősségteljes életvitelről alkotott elképzeléseimnek.” – mondta Claudia Braun.
„Rendkívüli öröm számomra, hogy a Volvo Cars-nál dolgozhatok.” – tette hozzá Thomas Stovicek. „Az autóipar alapvető átalakuláson megy át; az új technológiák és folyamatok révén új termékeket és szolgáltatásokat kínálhatunk ügyfeleinknek, illetve lehetővé válik a folyamatos fejlődés. Megváltoznak az emberek autókkal szemben támasztott elvárásai.”
A Volvo Cars formatervezési részlege, amely az elmúlt években a modellkínálat megjelenésének átformálásával megfiatalította a Volvo márkát, most a vállalat részben vagy teljesen elektromos (illetve hosszú távon az autonóm) gépjárművek felé forduló érdeklődése által teremtett, jövőbeli formatervezési lehetőségekre összpontosít.
A részleg fontos szerepet játszott abban, hogy a Volvo az elmúlt évtizedben a világ egyik meghatározó prémium autómárkájává vált.
A Volvo új formanyelvét a 2014-ben bemutatott, felső kategóriás szabadidőjármű, az XC90 vezette be. Ez a modell határozta meg a későbbi új 90-es, 60-as és 40-es modellszériák hangvételét, amelyek moduláris SPA, illetve CMA padlólemeze hamisítatlan prémium karosszéria-arányokat tesz lehetővé.A modellkínálatban megtalálható mindhárom szabadidőjármű rangos Év Autója díjakat nyert el Észak-Amerikában, Ázsiában és Európában, demonstrálva a Volvo új formanyelvének sikeres mivoltát.
Közel egy évtized után újra repül Európában a legendás Goodyear Léghajó, amely a vállalat európai befektetési programjának keretében tér vissza. A Goodyear az utóbbi 18 hónapban frissítette a termékportfólióját, az elkötelezett partnerekre építve – a további bővülés érdekében – átszervezte disztribúciós hálózatát és egyes európai piacokon fejlesztette e-kereskedelmi csatornáit. Emellett új média-együttműködéseket alakított ki, valamint a Goodyear visszatért a nemzetközi motorsport élmezőnyébe is.
„A Goodyear Léghajó egy igazi ikon. Közel száz éve ragadja meg a fogyasztók és a rajongók képzeletét az Egyesült Államokban és szerte a világon” – mondta Mike Rytokoski, a Goodyear Europe alelnöke és marketingvezetője. „Európai visszatérését régóta vártuk – ezzel tudjuk a legméltóbb módon megünnepelni visszatérésünket a nemzetközi motorsport területére, az Eurosporttal létrejött új média-együttműködésünket, valamint termékportfóliónk új, csúcstechnológiájú elemeit.”
„A Zeppelin büszke arra, hogy tovább erősítheti és bővítheti a Goodyearrel már régóta fennálló együttműködését” – mondta el Eckhard Breuer, a Deutsche Zeppelin-Reederei GmbH vezérigazgatója. „Örömmel várjuk, hogy együttműködésünk Európára is kiterjedjen, új, nemzetközi dimenziót biztosítva kapcsolatunknak.”
Goodyear léghajó Európában: Királyi esküvők és Rolland Garros
Bár gyakrabban látni az Egyesült Államok egén jelentős sportesemények, például NASCAR-versenyek, NBA-mérkőzések és PGA-golfrendezvények során, a Goodyear Léghajó egyértelműen európai ikonnak is tekinthető. A léghajó 1972 márciusában érkezett Európába, első útjára az angliai Cardingtonnál került sor még az év júniusában. Az Európa névre keresztelt légijármű a rákövetkező 14 évben Európa légterét járta, számos kiemelkedő sport- és kulturális eseményen feltűnve, többek között az 1985-ös Német Grand Prix-n a Nürburgringen, az 1986-os French Openen a Rolland Garroson, de még két brit királyi esküvőn is látható volt 1986-os nyugdíjazása előtt.
A Friedrichshafenből induló májusi tesztrepülés 2012 óta az első alkalomnak számít, amikor Európában a levegőbe emelkedik a Goodyear Léghajó. A Goodyear Léghajó az elkövetkező hetekben Friedrichshafen térségében, illetve Németországban fog repülni. A tervek szerint légi felvételeken fog majd beszámolni a 2020-as autósportnaptár néhány még fennmaradó nagyszabású európai versenyéről.
A Goodyear Léghajó további, jelentős lendületet fog adni a Goodyear visszatéréséhez a nemzetközi versenyvilágba. A Goodyear már hivatalos gumiabroncs-beszállítója az európai Le Mans szériának és a FIA World Endurance Championship (WEC) LMP2-osztályának a 2021-es szezonban, a British Touring Car Championship (BTCC), valamint – az Eurosporttal, Európa vezető sportműsor-szolgáltatójával létrejött új médiaegyüttműködés keretében – a FIA World Touring Car Cup-nak (WTCR) és a Pure ETCR-nek, az első, csak elektromos autókat felvonultató, számos márka részvételével megrendezett túraautó-bajnokságnak is a 2020-as szezontól.
Az új BMW 4-es Coupé megérkezett, minden eddiginél egyedibb ruhát öltve, minden eddiginél sportosabb kvalitásokkal felvértezve. A kétajtós újdonság átfogó koncepciója – a jellegzetes karosszériaarányoktól kezdve, az összetéveszthetetlen stílusjegyeken át, egészen a típus-specifikus futómű-hangolásig – a legapróbb részletekig a vezetés magával ragadó élményét élteti. Az új BMW 4-es Coupé látványosan egyedibb karakter lett, mint elődmodellje, és így már messziről megkülönböztethető az új BMW 3-as limuzintól.
Az új BMW 4-es Coupé tervezési és fejlesztési munkálatainál elsődleges szempont volt, hogy a modell újraértelmezze a vezetés abszolút élményének fogalmát a prémium középkategóriában. A nóvum atletikus, egyszersmind elegáns kiállása a BMW márka kupé modelljeinek immár 90 éve íródó hagyományát folytatja tovább, a legendás elődök méltó utódjaként. Az új BMW 4-es Coupé formanyelvét úgy álmodták meg a tervezők, hogy az még tovább hangsúlyozza a modell koncepciójának középpontjában álló menetdinamikai képességeket. Az újdonság 2020 októberében ünnepli piaci premierjét, a motorpaletta csúcsán a BMW M440i xDrive Coupé modellel (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 – 163 gramm / km), amelynek meghajtásáról egy 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes soros hathengeres benzinmotor gondoskodik. A kezdetben elérhető erőforrások között két négyhengeres benzinmotor és egy dízelüzemű erőforrás lesz még megtalálható. 2021 márciusában a tervek szerint további két dízelmotorral bővül az új BMW 4-es Coupé portfóliója, a két soros hathengeres erőforrás erősebbik verziója ráadásul BMW M modellként érkezik meg az utakra. Az új BMW 4-es Coupé a bajor prémiumgyártó dingolfingi üzemében lát napvilágot.
Egyedülálló kisugárzás az elegancia és a sportosság exkluzív kettőse jegyében
Az új BMW 4-es Coupé a márka kétajtós modelljeinek jellegzetes stílusjegyeit és a BMW új formanyelvének összetéveszthetetlen vonásait helyezi a figyelem középpontjába. A néhány éles törésvonal és a karosszéria nagyméretű, letisztult felületei együttesen minden szögből a vezetés hamisítatlan élményét hirdetik.
Az újdonság dinamikusan elnyújtott karosszériaarányai az elődmodellhez képest jelentős mértékben megnövelt külső méretekben gyökereznek. A karosszéria 128 milliméterrel immár 4 768 milliméter hosszúra, illetve 27 milliméterrel immár 1 852 milliméter szélesre nőtt, miközben a tengelyek közötti távolság 41 milliméterrel nagyobb, 2 851 milliméter. Az új BMW 4-es Coupé magassága eközben mindössze 6 milliméterrel nőtt – immár 1 383 milliméter –, amely az új BMW 3-as limuzinhoz képest 57 milliméterrel alacsonyabb magasságot jelent. Az első és a hátsó tengely nyomtávjai ugyancsak nőttek az elődmodellhez képest: az első tengely 28 millimétert, a hátsó tengely pedig 18 millimétert, amelyek egyaránt 23 milliméterrel szélesebbek, mint az új BMW 3-as limuzin esetében.
Az új BMW 4-es Coupé frontrészének kialakítása a modell egyediségét hangsúlyozza. A BMW legendás, vese alakú hűtőrács-párját a tervezők ezúttal függőleges irányban rajzolták meg, enyhén előre döntött szögben, szinte az első lökhárító aljáig nyújtva. A bennük alkalmazott, már alapfelszereltségként hálómintás rácsozás korábban kizárólag a BMW M modellek kiváltsága volt. A középpontba állított hűtőrács-pár minden kétséget kizáróan a frontrész meghatározó stílusjegye, a középen összeillesztett oldalpárok pedig azon felül, hogy a bajor prémiumgyártó múltja előtt tisztelegnek – így többek között a legendás BMW 328 és a BMW 3.0 CSi előtt –, elvitathatatlanul modern benyomást is keltenek.
A keskenyre húzott első fényszórók egészen az első kerékjárati ívekig érnek. Az új BMW 4-es Coupé alapfelszereltségként full LED-technológiás első fényszórókat kap, amelyek az opcionális extrafelszereltség részeként BMW Laserlight lézerfény-technológiával dolgozó, adaptív LED-technológiás elemekre cserélhetők. Utóbbi része a kanyarfény és az adaptív kanyarkövető fényszóró is, amely városban és autópályán optimalizált megvilágítási tartománnyal garantálja az úttest szélének tökéletes láthatóságát. 60 km/órás sebesség fölött a BMW Laserlight lézerfény-technológia akár 550 méterre képes megnövelni a távolsági fényszóró megvilágítási tartományát és képes dinamikusan követni az út vonalvezetését.
Elegáns és lendületes oldalnézet, erőteljes hátsó kialakítás
Oldalnézetből az új BMW 4-es Coupé-t precízen megrajzolt, egyszerre feszes és elegáns vonalvezetés jellemzi. Elegánsan ereszkedő tetőív, keskeny ablaksáv, rövid túlnyúlások, karcsú oszlopok és keret nélküli ablakokkal megtervezett, hosszan elnyújtott ajtók alkotnak harmonikus egységet. Az ívelt hátsó ablak és a sportosan kidolgozott vállrész a modell erőteljes kisugárzását nyomatékosítja.
Az újdonság hátsó kialakítását ugyancsak nagyméretű, jellegzetes felületek határozzák meg. Az új BMW 4-es Coupé erőteljes kiállását keskenyre húzott, stílusosan sötétített full LED-technológiás hátsó lámpák nyomatékosítják, elegánsan megrajzolt menetfény-csíkokkal.
Utastér: vezetőre összpontosító műszerfal és két teljes értékű hátsó ülés
Az új BMW 4-es Coupé utasterének prémium hangulatát és látványosan teljesítmény-központú kialakítását vezetőre összpontosító műszerfal, letisztult felületek és elsőosztályú anyagok garantálják. A sportülések és az újratervezett, bőrözött sportkormány egyaránt a modell alapfelszereltségének része. A részletesen megtervezett műszerfal- és ajtókárpit-kialakítás, illetve a középkonzol magasra emelt elrendezése mindkét első ülésben körülöleli a bajor prémiumgyártó ügyfeleit. A hosszabbra nyúló utazások kényelmét az aktív zajcsillapítással ellátott szélvédő fokozza tovább.
A digitális műszeregység és a központi kijelző párosa eközben egy nagyméretű kijelző-csoporttá áll össze, az erőforrás indítását és leállítását végző Start / Stop gomb pedig új helyre, a középkonzol elegáns vezérlőpaneljére költözött. A típus-specifikus hátsó üléssorban két teljes értékű ülés kapott helyet, integrált fejtámlákkal, egyedülálló üléskialakítással.
Az eddigi legkorszerűbb BMW TwinPower Turbo technológia és mild-hibrid technológia a sportosabb menetdinamika és a nagyobb hatékonyság érdekében
Az új BMW M440i xDrive Coupé-t, valamint az új BMW 4-es Coupé dízelüzemű erőforrással szerelt modelljeit mild-hibrid technológiával felszerelve kínálja ügyfeleinek a BMW. A 48 Volt kapacitású indítógenerátorral és második akkumulátorral dolgozó technológia összegyűjti és újrahasznosítja a fékezéskor felszabaduló energiát, nem csupán a fedélzeti elektromos rendszerek ellátására, de a belsőégésű erőforrás terhelésének könnyítésére és a maximális teljesítmény fokozására is.
Intenzív gyorsítások közben az indítógenerátor 8 kW / 11 lóerő teljesítmény-többlettel támogatja a belsőégésű erőforrás munkáját, az utazósebességet önállóan, a belsőégésű erőforrást lekapcsolva is képes fenntartani, közreműködésével pedig minden korábbinál kényelmesebben működik a belsőégésű erőforrást be-, illetve lekapcsoló Auto Start Stop funkció.
A csúcsmodell 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotorja mellett az új BMW 4-es Coupé motorházteteje alá két négyhengeres benzinmotor és egy dízelüzemű erőforrás is megrendelhető lesz a modell piaci bevezetésekor. Az új BMW 420i Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,3 – 5,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 122 – 132 gramm / km) meghajtásáról egy 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor, az új BMW 430i Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,7 – 6,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 131– 141 gramm / km) meghajtásáról pedig egy 190 kW / 258 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor gondoskodik. Az új BMW 420d Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 3,9 – 4,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 103 – 112 gramm / km) és az új BMW 420d xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,3 – 4,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 112 – 121 gramm / km) orrába egy 140 kW / 190 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres dízelmotor kerül. Utóbbi – ahogyan a BMW 430d xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 146 gramm / km)* soros hathengeres dízelmotorja is – kétlépcsős turbófeltöltési technológiával dolgozik. A BMW M440d xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,7 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 158 gramm / km)* változó turbinageometriájú alacsony- és magasnyomású turbófeltöltővel garantálja a minden vezetési szituációban elérhető teljesítmény-többletet. Az új BMW 4-es Coupé mindegyik motorváltozata maradéktalanul megfelel az Euro 6d emissziós szabvány előírásainak.
Nyolcfokozatú Steptronic automataváltó alapfelszereltségként, az opcionális extrafelszereltség részeként váltófülekkel és vadonatúj Sprint funkcióval
A bajor prémiumgyártó most először a BMW 4-es Coupé mindegyik motorváltozatát nyolcfokozatú Steptronic automataváltóval kínálja ügyfeleinek, már az alapfelszereltség részeként. A technológia legkorszerűbb változata tovább optimalizált váltási karakterisztika szerint, még nagyobb belső hatékonysággal továbbítja a kerekek felé a motorból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot.
A BMW M modellek alapfelszereltségként a nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval érkeznek meg az utakra, amely az opcionális extrafelszereltség részeként az összes modellváltozathoz elérhetővé válik a még dinamikusabb váltásokat lehetővé tevő, kormány mögötti váltófülekkel. Újdonságként mutatkozik be a palettán a Sprint funkció, amely a kigyorsításokat és az előzési manővereket maximális hatékonyság szerint működtetett motor- és váltó-karakterisztikával fokozza.
Megnövelt karosszériamerevség és típus-specifikus futómű-hangolás a letaglózó menetdinamika érdekében
Az új BMW 4-es Coupé műszaki csúcstechnológiáinak arzenálja kivétel nélkül a vezetés színtiszta élményét hivatott fokozni: a típus-specifikus karosszériaarányok, az optimalizált légellenállás, a megnövelt karosszériamerevség, az új BMW 3-as limuzinhoz képest 21 milliméterrel alacsonyabb súlypont, illetve a futómű típus-specifikus ágyazása, geometriája és hangolása. A karosszéria és a futómű-technológia súlyát intelligens anyaghasználat optimalizálja, a modell kimagaslóan agilis vezethetőségét és precíz irányíthatóságát pedig első toronymerevítők és a hátsó tengely segédváza fokozza.
Az alapfelszereltségként kínált futómű-technológia és az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető M Sport futómű-technológia egyaránt a rugóút-szinkronizált lengéscsillapítók típus-specifikus hangolású változatával dolgozik, miközben a bajor prémiumgyártó ügyfelei az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal szerelt adaptív M futóművet is választhatják a modell alá. Mindkét, opcionális extrafelszereltség részeként elérhető futómű-technológiához változó áttételű sportkormány társul. Az új BMW 4-es Coupé már alapfelszereltségként 17” méretű könnyűfém keréktárcsákon gurul le a gyártósorról. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Sport fékrendszer féknyergei eközben kék és vörös színben egyaránt elérhetők.
Az új BMW M440i xDrive Coupé és az új BMW M440d xDrive Coupé alapfelszereltségét 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák, elektronikusan vezérelt M Sport differenciálmű és 0-100 százalék között változtatható záró funkcióval dolgozó hátsó differenciálmű színesíti. Utóbbi az opcionális extrafelszereltség részeként az új BMW 430i Coupé és az új BMW 430d xDrive Coupé modellhez is elérhető, az M Sport futómű-technológia vagy az adaptív M futómű részeként.
Bemutatkozik az M Sport Pro csomag, a vezetés lélegzetelállító élményével
Az új BMW 4-es Coupé stílusjegyei és felszereltségi tételei egytől egyig az újdonság átfogó koncepciójának legfőbb esszenciáját, a vezetés magával ragadó élményét hangsúlyozzák. Az alapfelszereltség egyik izgalmas alternatívája az M Sport felszereltségi csomag, amely többek között az első lökhárítón extra méretű légbeömlőket, míg a hátsó lökhárítón még sportosabb vonalvezetést visel, M Sport futóművet és 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsákat kínál, a középkonzol két oldalán pedig térdtámaszok fokozzák az utazás kényelmét. A BMW M modellek sajátjaként érkeznek meg a palettára a Cerium Grey metál karosszéria-kiegészítők, amelyek az M Carbon külső felszereltségi csomag részeként is megrendelhetők.
A BMW történetében most először mutatkozik be az M Sport Pro csomag, amely új szintre emeli a vezetés élményét. A csomagban az M Sport felszereltségi csomag összes tétele megtalálható, 19” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltó, hátsó légterelő szárny, sportos utastéri hangzás és Harman Kardon audiorendszer kíséretében. Sőt mi több, az új BMW 4-es Coupé sportosságát már a modell piaci premierjétől kezdve széleskörű BMW M Performance kiegészítők fokozzák.
Csúcskategóriás személyre szabhatósági opciók
Az új BMW 4-es Coupé stílusát és menetkomfortját egy sor opcionális extrafelszereltségként megrendelhető kiegészítővel varázsolhatják egyedivé a bajor prémiumgyártó ügyfelei. A sportülések alapesetben szövet borítása szövet / Sensatec kárpitra, Vernasca bőrkárpitra, kibővített BMW Individual Merino bőrkárpitra vagy BMW Individual full bőrkárpitra cserélhető. Az elektromosan állítható sportülések, valamint a fűthető és hűthető ülések most először ugyancsak elérhetők a modellhez. Az opcionális extrafelszereltségek palettáján megtalálhatók továbbá a kiváló minőségű BMW Individual utastéri dekorbetétek, illetve a Sensatec-bevonatú vagy BMW Individual bőrözéssel ellátott műszerfal is.
Az új BMW 4-es Coupé alapfelszereltségének része a háromzónás automata légkondicionáló és a tároló csomag, a kiegészítő fűtés és a Welcome Light Carpet funkciót is kínáló hangulatvilágítás azonban az opcionális extrafelszereltség része. Utóbbi részeként rendelhető meg a modellhez a buktatható és elhúzható napfénytető is, amely az előző 4-es BMW-ben elérhető változathoz képest 24 milliméterrel nagyobb üvegfelületet kínál.
Az újdonság hátsó üléstámlája 40 : 20 : 40 arányban osztott már az alapfelszereltség részeként, az egyes elemek pedig a csomagtérből egyetlen gombnyomással a padló síkjába dönthetők. A csomagtér térfogata 440 liter. Az új BMW 4-es Coupé-hoz az opcionális extrafelszereltség részeként elektromosan működtethető vonóhorog is megrendelhető.
Minden korábbinál intelligensebb vezetést támogató rendszerek
Az újdonság fedélzetén a BMW 4-es Coupé előző generációjához képest jelentősebb több vezetést támogató rendszer gondoskodik a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek kényelméről és biztonságáról. A fékező funkcióval dolgozó első ütközésre figyelmeztető rendszer (Front Collision Warning with Brake Intervention), a visszakormányzó funkcióval dolgozó sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning with Steering Assistance) és a sebességkorlátozásokra figyelmeztető rendszer (Speed Limit Info) egytől egyig az alapfelszereltség része. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Driving Assistant Professional csomag eközben számos innovációt bevezet, így többek között az aktív navigációval dolgozó kormányzó- és sávtartó asszisztenst (Steering and Lane Control Assistant), amely a fedélzeti navigációs rendszer adataiból képes előre látni az úti célba vezető szükséges sávváltásokat. Ugyancsak új funkcióként mutatkozik be az Emergency Lane Assistant is, amely szükség esetén automatikusan a leállósávba kormányozza az új BMW 4-es Coupé-t.
Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető parkolóasszisztens (Parking Assistant) tolatási segédlettel bővül, a Parking Assistant Plus csomag részeként pedig a BMW Drive Recorder is elérhetővé válik, amely 40 másodperc hosszú videókban képes rögzíteni a vezetést támogató rendszerek élő kameraképeit.
A BMW Head-Up kijelző új generációja eközben immár 70 százalékkal nagyobb kivetítési felületen jeleníti meg a vezetéshez szükséges legfontosabb információkat. A BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés részeként elérhető új, háromdimenziós élőképalkotás a teljes mértékben digitális műszeregységre helyezi és digitálisan körbenézhetővé teszi a jármű 360⁰-os környezetét, így a vezető könnyedén áttekintheti az adott forgalmi szituációt, illetve a vezetést támogató rendszerek állapotát és javaslataikat.
Új digitális szolgáltatások: BMW Maps, BMW Intelligens Személyi Asszisztens, okostelefon-integrálhatóság és távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések
Az új BMW 4-es Coupé széleskörű alapfelszereltségének része a BMW Live Cockpit Plus műszerfal-elrendezés is, amely a BMW iDrive járművezérlő rendszer legkorszerűbb változatát, érintés-érzékeny, 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelzőt, fekete keretbe foglalt, 5,1” képernyő-átmérőjű digitális műszeregységet, multimédia- és navigációs rendszert, kettő USB-csatlakozót és fedélzeti WiFi kapcsolatot kínál. A beépített SIM kártya, a 4G LTE kapcsolat és az ugyancsak alapfelszereltségként beszerelt Connected Professional csomag eközben olyan digitális szolgáltatások használatát teszi lehetővé, mint a BMW TeleServices, az Intelligens Segélyhívó (Intelligent Emergency Call), a veszélyes forgalmi szituációkra is figyelmeztető, valós idejű forgalmi információk (RTTI – Real Time Traffic Information), a távolról vezérelhető szolgáltatások (Remote Services) és a Concierge Services.
Az újdonságban a BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója dolgozik, amely az innovatív digitális szolgáltatások mellett intuitív járművezérlést is lehetővé tesz. A kijelzőkön megjelenő tartalmak teljes egészében személyre szabhatók, a vezető pedig – a vezetési szituáció függvényében – az érintés-érzékeny központi kijelzőn keresztül, a BMW iDrive vezérlőtárcsájával, a kormány multifunkciós gombjaival, hangutasításokkal és a BMW Gesztusvezérléssel is működtetheti a jármű számos funkcióját. Az új BMW 4-es Coupé alapfelszereltségének ráadásul a kibővített funkciókat kínáló BMW Intelligens Személyi Asszisztens is része.
Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés eközben a 12,3” képernyő-átmérőjű műszeregység és a 10,25” képernyő-átmérőjű központi kijelző párosát kínálja fel a bajor prémiummárka ügyfeleinek. A teljes mértékben digitális műszeregység elegendő teret biztosít ahhoz, hogy megjelenítse a navigációs rendszer aktuális térképrészletét, a vezetést támogató rendszerek információit és a jármű 360⁰-os környezetét.
Az új BMW 4-es Coupé digitális szolgáltatásainak egyik leginnovatívabb újítása a BMW Maps felhőalapú navigációs rendszer, amely rendkívül gyors és precíz útvonaltervezést tesz lehetővé, percre pontosan kiszámított érkezési idővel. A technológia sűrűbben frissíti a valós idejű forgalmi információkat, az úti cél beállítását pedig szabadon választott szóhasználat teszi könnyebbé.
A BMW Live Cockpit Plus és a BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés optimalizált okostelefon-integrálhatóságot is kínál. Az Apple CarPlay előkészítés mellett az új BMW 4-es Coupé-ban az Android Auto is elérhető. A távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade) a távolból kínálnak típus-specifikus tartalmakat és frissítéseket, így például a vezetést támogató rendszerek funkcióinak kibővítését.
Az új BMW 4-es Coupé elérhető modellváltozatai:
BMW 420i Coupé
Motor: soros négyhengeres benzinmotor
Hengerűrtartalom: 1 998 ccm
Maximális teljesítmény: 135 kW / 184 lóerő percenkénti 5 000 – 6 500 főtengely-fordulat között
A dinamikus vezethetőség hagyományosan nem tartozik a Toyota Hiace erősségei közé. Egy japán tuningmester szerint azonban csak megfelelő futóműre van szükség, és máris örömünneppé válik minden fuvar.
Eiji Daito korábbban Nissan Silvia átépítéseivel szerzett nevet magának japán tuningkörökben, amikor azonban szervizkocsit választott, számára sem volt kérdés, hogy egy Toyota Hiace-re bízza az alkatrészek és anyagok szállítását. Az évek során azonban eszközölt néhány átalakítást a 2005-ben vásárolt furgonon, saját ízléséhez és igényeihez igazítva annak képességeit.
A TotalCreate E.PRiME műhely tulajdonosa elsőként a futóművet javította fel. Lecserélte a lengéscsillapítókat, erősebb első torziós rugókat épített be, a hátsó laprugókat pedig leültette. Ezt követték a keményebb kanyarstabilizátorok, valamint az egyedi gumibakok. Persze hiába kanyarodunk gyorsan, ha utána nem tudunk megállni, ezért egy második generációs Subaru Impreza STi első és hátsó Brembo fékjeit szerelte be. Már az első fékek is komoly átalakítást igényeltek, hátul viszont gyárilag dobfékek dolgoztak, így a teljes rendszert a semmiből kellett felépítenie.
Az rögtön látszik, hogy a gyöngyházfehérre fújt, 20 colos (!) keréktárcsák nem gyári darabok, ahogy eredetileg a 225/35R20 méretű NittoNT555 abroncsokat sem furgonokhoz tervezték. A kerekek helyigényéről a kerékdob tíz milliméteres szélesítésével gondoskodott az alkotó. A megjelenést a Hiace európai kiviteléhez tervezett első és hátsó kötények, egyedi készítésű küszöbtoldat, tükörházba integrált irányjelzők, valamint módosított első és hátsó lámpatestek teszik teljessé.
A futómű és a külső dizájn harmonikus egységébe simul bele az utastér is: állítható támlájú Bride versenyülések, perforált bőr váltókar és Alcantara ajtópanelek fogadják a vezetőt. Már csak a motortuning van hátra, de úgy tűnik, ezt tudatosan kerüli Eiji Daito. Inkább meghagyja eredeti állapotában a 2.7 literes, négyhengeres 2TR-FE benzinmotort, hiszen a furgont elsősorban munkaeszköznek tekinti, így a megbízhatóság mindennél fontosabb.
A kipufogót azért lecserélte egy középen kivezetett, dupla végcsövű rendszerre (a 160 lóerős motorteljesítmény nem változott), a differenciálművet pedig részlegesen önzáró egységgel váltotta ki. Persze később még meggondolhatja magát: ebben az esetben érdemes megnéznie egy másik tokiói tuningmester V6-os Toyota Hiace átépítését.
A MINI Countryman a hagyományokkal átitatott brit prémiumgyártó legnagyobb és legsokoldalúbb modellje, amelynek legújabb nemzedéke készen áll rá, hogy meghódítsa az utakat. Az autó formanyelve átfogó finomításokkal gazdagodott, minden korábbinál jellegzetesebb karakterré emelve az új MINI Countryman-t. Oliver Heilmer, a márka vezető formatervezője az újdonság kisugárzásáról, az egyedi stílusjegyek fontosságáról és a jövőbeni MINI modellek alapelveként meghatározott „letisztultságról” mesél.
Az új MINI Countryman felettébb praktikus, sportosan dinamikus és kiválóan használja ki a rendelkezésére álló teret. Miként látja a modell jelentőségét a MINI márka szemszögéből?
Oliver Heilmer:„A Countryman a MINI aktuális modellpalettájának legnagyobb tagja. Egy tökéletes családi autó, kivételesen magas fokú hétköznapi funkcionalitással – és a MINI jellegzetes egyéniségével. Szellemiségét tekintve ugyanakkor kalandvágyó is, akivel szívesen indulsz útnak korábban fel nem fedezett tájakra. Mindazonáltal, méretei ellenére továbbra is egy hamisítatlan MINI, amely az ötletes megoldások sokszínűségét hozzávetőlegesen kicsi alapterületen váltja valóra. Az új MINI Countryman esetében számtalan stílusjegyet alkalmaztunk, amelyekkel ezt a remek karaktert helyezzük előtérbe. Ezen elemek körül ugyanakkor szándékosan letisztult felületeket alkalmaztunk, hogy ezzel kiemeljük az egyedi stílusjegyeket és az új MINI Countryman érzelmekben gazdag karakterét.”
Ha kívülről nézzük, miből látjuk, hogy ez az új MINI Countryman?
Oliver Heilmer:„Megannyi jellegzetes részletet alkalmaztunk a MINI Countryman új formanyelvén, amelyekkel a modell korszerűségét, kiegyensúlyozottságát és határozottságát nyomatékosítjuk. Minden olyan jegyet, amelytől a Countryman igazi MINI, még erősebben kihangsúlyoztunk. Szemből nézve a modell már egészen messziről felismerhető: a fényszórók egyszerűnek tűnnek, mégis csúcstechnológiát képviselnek, miközben megőriztük a szögletesen lekerekített formát, amely még a MINI modellcsaládján belül is abszolút egyedinek számít. A két fényszórót egy nagyméretű hűtőrács köti össze, amelyet króm vagy az újdonságként alkalmazott Black Line keret szegélyez.
Szemből nézve azonban a leglátványosabb változtatást a lökhárítón eszközöltük. A korábbi nemzedék esetében itt a vízszintes elrendezést helyeztük előtérbe, most azonban a masszív kisugárzás és a függőleges vonalak dominálnak. A szélső légbeömlők immár függőlegesek és jelentős mértékben megnőttek, a karosszéria színe pedig minden korábbinál nagyobb felületen köszön vissza. Az első lökhárító fényezett részei elegáns keretbe foglalják az új kialakítás leglényegesebb pontjait.
Hátulnézetből a vadonatúj hátsó lámpák tűnnek fel azonnal, amelyek egyedülálló kialakításukkal a csúcstechnológia mentén értelmezik újra a brit zászló motívumait. A leglátványosabb részlet itt a lámpát borító üvegbura, amely a brit zászló motívumai mentén, háromdimenziós formában emelkedik ki a síkból, lekövetve ezzel a lámpatest fénydizájnját. Az üvegbura sötét árnyalata ugyanakkor a modell magabiztosságát és exkluzivitását nyomatékosítja.
Az új MINI Countryman hátsó lökhárítójának leginkább meghatározó eleme a karosszériavédő sáv – kiváltképp az ALL4 csomag részeként –, amelyre még erőteljesebb hangsúlyt fektettünk. És akárcsak az első lökhárító esetében, itt is a függőleges elrendezés dominál: a lökhárító széleibe helyezett lámpák ugyancsak függőlegesen állnak.
Az autó egyik legkülönlegesebb részlete mégis az új keréktárcsa-garnitúra, amely kizárólag az ALL4 csomag részeként elérhető. Ezek a modern keréktárcsák kéttónusú fényezéssel érhetők el az új MINI Countryman alá, ahol erőt és határozott fellépést garantálnak. A küllők sötétszürkére fényezett és szálcsiszolt felületeinek találkozása rendkívül modern benyomást kelt, miközben az új MINI Countryman egyedi részleteire helyezi a hangsúlyt.”
Mennyire fontosak a részletek az összhatás szempontjából?
Oliver Heilmer: „A részletek rengeteget tesznek hozzá az autó egészéről kialakult képhez. Már csupán az apró részletek megváltoztatásával is képes vagy egy teljesen új modell benyomását kelteni. Valójában a részletek árulják el egy autóról, hogy melyik korban született. Vegyük például a fényszórókat: ezek az elemek nem csupán az autó arcát határozzák meg, de rengeteget elárulnak az adott kor technológiai fejlettségéről is. Vagy ott vannak a króm felületek: a króm hosszú időn keresztül a MINI meghatározó felületkezelési eljárása volt. A Black Line stílusjegyek bevezetésével azonban az új MINI Countryman érdekes alternatívát mutat. Ez utóbbi a MINI összes króm elemét magasfényű feketére cseréli, amelyekkel az egész karosszéria sportosabb és modernebb benyomást kelt – különösen az új karosszériafényezési árnyalatként kikevert Sage Green metál fényezéssel párosítva.”
Idén már a jellegzetesen egyedi stílusjegyekkel felvértezett, tisztán elektromos MINI is az utakon gurul. Visszaköszön majd eme stílusjegyek valamelyike a plug-in hibrid MINI Countryman-en is?
Oliver Heilmer: „A MINI Cooper SE Countryman ALL4 két világ egyediségét ötvözi: a töltőnyíláson ott a jellegzetes „E” jelzés, a hűtőrácson pedig a Cooper S modellek kiváltságaként ismert „S” betű – mindkettő Electric Yellow színben, így a plug-in hibrid MINI Countryman hálózatról tölthető génjei azonnal feltűnnek. A zéró emissziójú mobilitás lehetőségére az utastérben is tettünk utalásokat, és noha a teljes mértékben digitális műszeregység a hajtáslánc-technológia kiforrottságát és innovatív karakterét nyomatékosítja, a hajtáslánc-specifikus elemek semennyire nem árnyékolják be a modell koncepciójának harmóniáját. Az első és legfontosabb, hogy meggyőzzük ügyfeleinket arról, hogy a MINI-t válasszák – a márkát, az életérzést, az élményt. A hajtáslánc-technológia milyensége csak ezután következik a fontossági listán.”
Milyen utastéri változtatásokat eszközöltek az új MINI Countryman-ben?
Oliver Heilmer:„A Countryman a MINI modellcsaládjának legfiatalabb tagja, amely modern utastéri hangulatot áraszt. A szellőzőrostélyok függőleges elrendezése teret engedett a teljes mértékben digitális műszeregységnek és a központi kijelzőt ölelő, újratervezett kör alakú műszerfalnak – amely az autó legendás stílusjegye. A központi kijelző környékét sokkal letisztultabban alakítottuk ki: nincsenek többé önálló kapcsolók, csak egy csúcstechnológiás érintőképernyő. Ez az egész középkonzolnak látványosabb és modernebb kisugárzást kölcsönöz.”
Mi mindent árul el nekünk a jövőről az új MINI Countryman?
Oliver Heilmer:„Az új MINI Countryman már most azt a „letisztultságot” hangsúlyozó formatervezési alapelvet képviseli, amelyet a jövőben a MINI-vel követni kívánunk. Az egyes részletek elhagyásával a megmaradó elemek nagyobb teret kapnak és még nagyobb hatást érhetnek el. Az autó karakterét helyezzük a középpontba, és az élményt, amit kínál. Az első lépés ehhez a stílusjegyek letisztítása, amelyet a funkcionalitás letisztítása követ. A lényeg, hogy minden lépésnél szem előtt tartsuk, mi a legfontosabb. Minden más hátra kerül.”
Mit várhatunk a jövőben a MINI-től?
Oliver Heilmer:„Azt szeretnénk, ha az emberek a MINI-ben elsősorban az élményt látnák. A letisztultság, a lényegtelen dolgok mellőzése kulcsfontosságú e téren. De ez nem jelenti azt, hogy bármiben is lemaradnánk vagy hogy bármit is kikerülnénk. Hiszen a letisztultság teret ad az érzelmeknek: ahelyett, hogy arra próbálunk meg válaszolni, „Mi többet csinálhatnánk még?”, arra koncentrálunk, hogy „Mi az, amire ügyfelünknek valóban szüksége van ahhoz, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki a MINI és közte?” Mint ilyen, a jövő MINI modelljeit „bajtársaknak” látjuk, és pontosan ez a fajta személyes kapcsolat az, amelyről a MINI szól: ügyfeleink önmagukat akarják viszontlátni MINI-jükben és napról napra erősebbé akarják tenni ezt a köteléket.”
Egy utolsó kérdés: hogyan állítaná össze a saját MINI Countryman modelljét? Hogyan néz ki „a tervező választása”?
Oliver Heilmer:„Személy szerint nagyon szeretem a MINI Countryman Cooper S kivitelt (maximális teljesítmény: 131 kW / 178 lóerő; gyorsulás 0-100 km/óra: 7,3 másodperc; végsebesség: 222 km/óra; átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,2 – 6,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 142 – 149 gramm / km) ALL4 csomaggal, Black Line stílusjegyekkel, Sage Green fényezéssel. Az én választásomban a Carbon Black árnyalatú MINI Yours Leather Lounge a nyerő, amely igazi figyelemfelkeltő változat. Számomra ez a modell jelenti a MINI egyediségének, kalandvágyának és terepjáró képességének egységét – az új MINI Countryman karakterének megtestesítőjeként is hívhatnánk.”
A londoni taxi, közismert nevén „black cab” vagy hackney carriage, a brit főváros egyik legismertebb szimbóluma. Története a 17. századig nyúlik vissza, amikor az...