Korábban már történt hasonló: a Classic Vehicle Hungary restaurált balos tükörházzal járult hozzá projektautónk, az 1997-es W140 Mercedes-Benz S420 megújulásához. Most a bal, vezetőoldali tükörház következett.
Ugyanis a bal oldalon sem volt minden rendjén: bár nem volt törött, mint anno a jobb oldali, viszont voltak rajta egész mély karcok (a polír ide már kevés lett volna), valamint a felső illesztés valami miatt nem akart a helyére kerülni, a váz ledobta permanensen a műanyag házat.
Alapvetően a gond az volt, hogy a vázra felfekvő műanyag kialakítás (fül) ki volt kopva, így egyértelműen csakis a csere segíthetett. Hamza Csaba, a Classic Vehicle Hungary vezetője utánajárt, beszerzett egy szép állapotú, törés- és repedésmentes darabot, majd színre fújták a CVH fényezőműhelyében.
A tükörház OEM száma 2108110160. Meglepő lehet, de a facelfites W140-ekre is ugyanaz való, ami a W202-re, illetve W210-re (indexmodul nélkül). Így a beszerzés relatíve egyszerűbb lehet, mert evidens, hogy bővebb lehet belőle a (bontott) kínálat, de az eredeti új esetében is igaz.
Itt még volt hézag
Itt már nincs hézag
Utána következett a polír, ami szintén remekül sikerült, így tulajdonképp egy gyári minőségű, teljesen új tükörház kerülhetett a 140-es bal oldalára.
Jól látható itt is a hézag
Itt már nem okozott problémát a tükörház belső műanyagának kopása, szinte azonnal felfeküdt a vázra. Végre a tükörállításnál sincs akadó-kattogó hang – ugyanis a korábbi verziónál a ferdeség miatt beleért a tükörlap a házba, így akadt.
Ilyen volt a tükörház
Az egész akkor derült egyébként ki, amikor Csabáék elkészültek a balos és jobbos tükörszerkezet felújításával. Az összeszerelésnél máris látszott a probléma, amit mára sikerült kiküszöbölni, így az S420 W140 egy újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy száz százalékban eredeti állapotában tündökökhessen az utókor számára.
Az ENSZ madridi klímakonferenciája előtt a müncheni központú vállalatcsoport az autógyártók közül elsőként csatlakozott a „Getting to Zero Coalition” elnevezésű világméretű szövetséghez, amelynek egyik célkitűzése, hogy belátható időn belül szénkibocsátás-mentessé tegye a nemzetközi teherhajózást.
A BMW Group újabb lépést tett a nemzetközi teherszállítmányozás hosszú távú fenntarthatósága felé vezető úton: a vállalatcsoport az ENSZ madridi klímakonferenciája előtt a több mint 80 vállalat szövetségére építkező „Getting to Zero Coalition” világméretű elköteleződéshez is csatlakozott, amellyel még tovább erősíti teljes értékláncára kiterjedő emisszió-csökkentési elköteleződését. A „Getting to Zero Coalition” elnevezésű világméretű szövetség egyik célkitűzése, hogy 2030-tól a nemzetközi vizeken kizárólag károsanyag-kibocsátástól mentes teherhajók közlekedjenek. A kezdeményezés a „Global Maritime Forum”, a „Friends of Ocean Action” és a „World Economic Form” közös partnerségeként öltött testet.
„A tengereken történő teherszállítmányozás elengedhetetlen a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának folyamatos ellátásához és az új autók pontos leszállításához. A „Getting to Zero Coalition” más-más kormányzati szereplők, óriásvállalatok és különböző iparági képviselők egyedülálló szövetsége, amely lehetőséget biztosít arra, hogy hosszú távon csökkentsük a nemzetközi vizeken zajló teherszállítmányozás károsanyag-kibocsátását” – fogalmazott Jürgen Maidl, a BMW Group gyártási hálózatát és ellátóláncát felügyelő részleg alelnöke. „Büszkeséggel tölt el minket, hogy az autógyártók közül elsőként csatlakoztunk a kezdeményezéshez, amellyel újabb lépést teszünk a hosszú távú fenntarthatóság felé vezető úton” – tette hozzá.
A BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának ellátóláncában a károsanyag-kibocsátás mintegy 50 százaléka a tengeri szállítmányozás számlájára írható. Globális szinten a nemzetközi teherhajózás termeli ki az üvegházhatású gázok hozzávetőlegesen 3 százalékát, ez az irány pedig folyamatosan emelkedik. A „Getting to Zero Coalition” részeseként a BMW Group teljes mértékben szénkibocsátás-mentessé kívánja tenni nemzetközi teherhajózását, amelyet szénmentes üzemanyagokkal, új típusú meghajtás-technológiákkal és optimalizált energiahatékonysággal érne el.
A „Getting to Zero Coalition” kezdeményezés aktív résztvevőjeként a müncheni központú vállalatcsoport ráadásul logisztikája teljes területén az alacsony emissziójú működést szorgalmazza: teljes értékláncra kiterjedő, hosszú távon fenntartható stratégiája mellett a BMW Group holisztikus megközelítésének a nyersanyagoktól mentes tömegtermelési eljárások bevezetése és az elektromos mobilitás továbbfejlesztése is része.
2006 óta például a BMW Group több mint 50 százalékkal csökkentette nyersanyag-kitermelését és új autói átlagos károsanyag-kibocsátását. Sőt mi több, a müncheni központú vállalatcsoport gyárait 2020-tól világszerte – még a Kínában üzemelő három BBA létesítményt is – kizárólag megújuló erőforrásokból kinyert energiák táplálják. 2017 óta a BMW Group európai gyárai 100 százalékban „zöld energiával” üzemelnek. Az elektromos mobilitásban rejlő lehetőségek idő előtti felfedezésével a bajor prémiumgyártó az iránymutató technológia úttörőjévé is vált, a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt pedig 2013 óta piacvezető a károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő prémium modellek mezőnyében. A BMW hálózatról tölthető modellpalettáján jelenleg tizenkét gépkocsi sorakozik, amely az autóipar legszélesebb környezetbarát portfóliója. A BMW Group célja, hogy 2021-re egymillió darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellje közlekedjen a világ útjain, miközben 2023-ra hálózatról tölthető modellpalettáját huszonöt tagúra bővíti fel.
A BMW Group hosszú távon kötelezte el magát az ENSZ környezetvédelmi tevékenységei mellett
Az ENSZ december 2-13. között tartja Madridban soron következő klímakonferenciáját (COP 25), amely előtt a BMW Group bejelentette, hogy az autógyártók közül elsőként csatlakozik a „Getting to Zero Coalition” szövetséghez. Nem véletlenül: a müncheni központú vállalatcsoport hosszú távon kötelezte el magát az ENSZ klímakonferenciáin való részvétel és a környezetvédelmi tevékenységek mellett. A BMW Group 2008 óta aktív szereplője minden egyes klímakonferenciának, idén pedig új ötletekkel és technikai betekintésekkel járul hozzá ismét a hosszú távú fenntarthatóság fejlődéséhez.
Hosszú távú elköteleződése részeként a BMW Group december 10-én és 11-én a Fenntartható Innováció Fórumának (SIF – Sustainable Innovation Forum) főszponzoraként tart előadásokat. Az SIF immár hosszú évek óta az ENSZ klímakonferenciáinak egyik legmeghatározóbb fenntarthatósági konferenciaegyüttese, amelyen a politika, az ipar, a tudomány és a társadalom neves szereplői egyaránt képviseltetik magukat és amelyen a fenntarthatóság fejlődésének kihívásai kerülnek napirendre. A kétnapos rendezvényen a BMW Group az elektromos mobilitás fejlődésének aktualitásait tárja a nagyközönség elé, bemutatva, hogy az intelligens digitális technológiák miként segíthetnek elmélyíteni a hosszú távon fenntartható mobilitást.
A vadonatúj Ford Kuga SUV a lehető legmagasabb, 5 csillagos értékelést kapta az autók törésbiztonságát vizsgáló Euro NCAP független szervezettől. A Kuga 92 százalékos eredményt ért el a felnőtt utasok védelmének tesztjén, és teljes pontszámmal teljesítette a teljes fedésű oldalütközéses vizsgálatot, illetve azt a meg keményebb tesztet, amikor az autó egy oszloppal ütközik oldalról.
A mérnökök a Kuga egész vázszerkezetében nagy szilárdságú acélelemeket alkalmaztak, és intelligens megoldásokkal fokozták az autó ütközésvédelmi teljesítményét; jó példa erre az A-oszlopban és a tető permében végigfutó ultranagy szilárdságú, 3D hengerlési eljárással készült acélidomok használata.
A Kuga vezetőjét a Ford Co-Pilot360 technológiák** segítik abban, hogy elkerülje a baleseteket és kényelmesebben, nyugodtabban autózhasson:
A Ford szakemberei a Gyalogos- és Kerékpáros-észleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszert is továbbfejlesztették, kiegészítve (Európában először) egy új Kereszteződés funkcióval, ami érzékeli, ha a vezető kanyarodás közben keresztezné egy szembejövő jármű nyomvonalát, ami ütközéshez vezethet. A rendszer ilyenkor automatikusan fékez, hogy elkerülje az ütközést, vagy mérsékelje annak súlyosságát.
A Ford fejlett Sávtartó rendszerét még tökéletesebbé csiszolja az Útpadka Érzékelés, ami felismeri a határt az aszfaltozott útburkolat és a járhatatlan felületű padka között – még akkor is, ha ez a határvonal nem egyértelmű, mert a padka kavicsos vagy füves. A rendszer finom kormányzási nyomatékkal akadályozza meg, hogy az autó lesodródjon az úttestről.
A Ford által Európában most először alkalmazott Holttérfigyelővel kiegészített Sávtartó rendszer folyamatosan figyeli, hogy a többsávos úton haladó Kuga holtterébe belép-e egy másik jármű. Ha a vezető sávváltásra készül, de a rendszer azt érzékeli, hogy eközben összeütközhet a holttérben haladó másik járművel, akkor az autó automatikus ellenkormányzással figyelmezteti az autót a sávváltási manőver veszélyére.
A Keresztirányú Forgalomfigyelő a parkolóhelyről történő kitolatás közben figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti; ha a vezető nem reagál a jelzésre, a rendszer fékez, hogy elkerülje az ütközést, vagy mérsékelje a baleset súlyosságát.
A Kikerülő Kormányzási Asszisztens a városi és országúti sebességtartományokban egyaránt működő berendezés radarral és kamerával érzékeli a Ford előtt lassan haladó vagy álló járműveket, és kiegészítő kormányzási nyomatékkal segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést.
A Rossz Irányra Figyelmeztető rendszera szélvédő mögé épített kamera és a navigációs rendszer információi alapján fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha az autópálya-felhajtón áthajt két ‘behajtani tilos’ jelzésen. A prediktív kanyarfény és jelzőtábla-felismerő világítás funkciókkal kiegészített Adaptív Fényszórórendszer immár előre, még egy kanyar, kereszteződés vagy körforgalom előtt beállítja a fénycsóva megfelelő szögét és terítését. Ha baleset történik, az Ütközés Utáni Fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus csökkentésével mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára.
Az új Kuga gyermekvédelme is kiválóan, 86 százalékos eredménnyel vizsgázott. A múlt hónapban hasonlóan jól teljesített a vadonatúj Ford Explorer Plug-In Hybrid*** hétüléses SUV is, amely az első elektromos Fordként kapott 5 csillagos besorolást a tavaly megszigorított vizsgálatsorozatban.
A Toyota idén sosem látott modellinváziót indított, egy év alatt hét újdonsággal mutatkozott be Európában, amelyek között ott volt a három világszinten is legfontosabb modellje, a Corolla, a RAV4 és a Camry legújabb generációja is, amelyek mindegyike a világ legfejlettebb, negyedik generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtását kínálja.
A mértékadó JATO elemzéséből kiderül, hogy az autóvásárlók meglehetősen pozitívan fogadták a japán autógyártó zöld modellinvázióját: míg a Corolla legújabb generációja továbbra is a világ legnépszerűbb autója, addig a vadonatúj RAV4 nem csupán a világ legkedveltebb SUV-jának de egyben a világ második legnépszerűbb autójának bizonyult, a világ legkedveltebb felső-középkategóriás szedánjának címét megőrző vadonatúj Camry pedig a világ kilencedik legkeresettebb autója lett. A vadonatúj Corolla, RAV4 és Camry az idén feltámadó sportautólegenda Supra mellett bekerült abba a 30 autóba is, amelyek közül az idei „Év Autóját” választja ki a rangos nemzetközi zsűri. A Corolla pedig az „Év Autója” döntősök, szűkített hét darabos listájára is bejutott, sokak szerint a cím egyik nagy esélyeseként.
A Toyota évek óta az egyetlen olyan autógyártó, amelynek 3 modellje, a Corolla, a RAV4 és a Camry is szerepel a világ 10 legnépszerűbb autójának listáján. Ez idén sem volt másképp, sőt, a RAV4-es egyenesen az elsőnek bizonyuló Corolla mögé, a második helyre ugrott. (Érdemes megjegyezni hogy a Toyota világ 20 legnépszerűbb autója között további két modellel, a Yaris városi kisautóval és a Hilux pickuppal is szerepel, így gyártók között egyedüliként tudhat 5 modellt a TOP20-ban). A legfontosabb visszaigazolás egy autógyártó számára kétségkívül a vásárlók döntése, ám minden esély meg van arra, hogy a japán autógyártó ezúttal egy újabb fontos szakmai elismerést is megáénak tudhat majd.
A vadonatúj Toyota Corolla lehet a 2020-as „Év Autója”?
Az “Év autója” a legrégebbi és leginkább elismert autós díj Európában. Odaítélésére 60 – a saját területükön szakértőnek számító, a kontinens minden részéből, 23 európai országból érkező újságíróból álló, két magyar tagot is magában foglaló zsűri szavazata alapján kerül sor. Az „Év Autója” zsűrijének elnöke, Frank Janssen a 7 döntős autó kihirdetésekor rámutatott a részben vagy teljesen elektromos hajtások térnyerésére és a minden korábbinál fejlettebb belső égésű hajtások előtérbe kerülésére a jelöltek között. Ennek fényében a Toyota Corolla három karosszériaváltozatban (a négyajtós Sedan, az ötajtós Hatchback és a kombi Touring Sports) és két eltérő teljesítményű környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtással is elérhető legújabb generációjának a világ legnépszerűbb autójaként komoly esélyei lehetnek a díj elnyerésére. A modell ugyanis, értékesítési volumenének köszönhetően önmagában és követendő példaként is hatalmas hatással van a közúti közlekedés környezeti lábnyomának csökkentésére. Amennyiben a nemzetközi zsűri szavazatai alapján a Corolla nyerné el a 2020-as „Év Autója” címet, úgy a harmadik Toyota volna amelyet a rangos kitüntetéssel jutalmaztak: 2000-ben a Yaris, 2005-ben pedig a részben vagy teljesen elektromos hajtások forradalmát elindító Prius hozta el a díjat. A győztes kihirdetésére egyébiránt a 2020-as Genfi Autószalon előestéjén kerül majd sor.
Pengébb, dinamikusabb, biztonságosabb – és fényalagutat fúr az éjszakába az Opel két csúcsmodellje. Világpremierjük a Brüsszeli Autószalonon lesz (2020 január 10-19.), és akkortól lehet megrendelni is.
Már első pillantásra látszik, mit nyújt az új Opel Insignia: friss dizájnja még elegánsabbá, erőteljesebb megjelenésűvé teszi. Különös mértékben járul hozzá ehhez az iránymutató LED-technikájú, karcsú fényszóró. Az új adaptív IntelliLux LED® Pixel fényszórópár mindegyike 84 LED-es, s az eddiginél gyorsabban, precízebben reagálva javítja tovább a látást. Fényárba borítja az utat, anélkül hogy más közlekedőket elvakítana, a szegmens messze legjobbjaként.
Az új Opel Insignia tele van modern csúcstechnikával: a Grand Sport limuzin és a Sports Tourer kombi biztonságát először fokozza digitális tolatókamera, amely radaralapú tolatóasszisztenssel kombinálva mutatja a mögöttes forgalmat. A portfóliót sokféle asszisztens egészíti ki, az automatikusan vészfékező és gyalogosfelismerő frontális ütközésveszély-figyelmezetéstől a vetített kijelzésig. A vezetőt és az utasokat az elsőrangú infotainment-kínálat nagy érintőképernyője és vezetőinformáló monitorja csatlakoztatja a külvilághoz. Az E-Call segélyhívó rendszer éppúgy nem hiányzik, mint a kompatibilis okostelefonok drótnélküli feltöltése a középkonzolon.
Ráadásul, könnyű szerkezetével és a teljesen megújult hajtómű-paletta gazdaságos benzin-, illetve dízelmotorjaival minden eddiginél hatékonyabb lett az Opel Insignia, sikeresen folytatva a márka csúcsmodelljeinek hagyományát. Az első generációt a 2009-es piaci bevezetéskor „Európai Év Autójává“ választották, majd az elmúlt tíz év alatt, két generációból, összesen 1,2 millió Insignia gördült le Rüsselsheim futószalagjáról.
IntelliLux LED Pixel-fényszóró: precizitás 168 LED-del
A szó legjobb értelmében fénypont az új Opel Insignia világítása. A jövőben kizárólag teljesen LED-es rendszereket alkalmaznak az Insigniában először kínált extra energia-hatékony LED-fényszórótól az új adaptív IntelliLux LED® Pixelig. Eddig 32 LED szolgálta a lehető legjobb látást, ezentúl viszont 168 darab új generációs LED ad „stadionvilágítást” – kategóriacsúcs a volumengyártóknál!
„Újabb nagy előrelépés az IntelliLux LED Pixel világítás. Pihentetőbbé és biztonságosabbá teszi a hosszú éjszakai meneteket“ – magyarázza az Opel fejlesztési főnöke, Christian Müller. „Az új fényszóró még gyorsabban, pontosabban és finomabban reagál a mindenkori forgalmi helyzetre. Mindig úgy áll be, hogy a lehető legjobb legyen az útpálya kivilágítása. Ezáltal tökéletes a látás, mások elvakítása nélkül.“
A két vezérlőkészülék – az egyik a frontkamerához, a másik a fényszóróhoz kapcsolódik – ezredmásodpercek alatt, észrevehetetlenül igazgatja a fénykévét. A folyamatosan reagáló LED-ek nagy számának jóvoltából simák az átmenetek. A szembe jövő vagy előrébb haladó járműveket „körülvilágítja”, az eddiginél pontosabb fényszegéllyel, és szélesebb is lett a fénykéve, úgyhogy a „kivágott” rész körül semmi sem marad sötét.
A fénykéve hosszúsága és iránya a menethelyzettől és a környezettől függ. A funkciók a kanyar- és rossz időjárási világítástól a városi-, országúti- és autópálya-fényig, illetve a beparkolás-segítésig terjednek. Különösen az adaptív autópálya-világítást optimalizálták: balkanyarban még jobban balra fordul a fénycsóva, így olyan távolságból lehet észrevenni jelzőtáblákat, amely korábban sötétben maradt, jobb kanyarban pedig erősebben jobbra fordul, nehogy véletlenül elvakítson szembejövőket. Az ultrakarcsú fényszórók oldalanként 84 LED-jét három sorban rendezték el. Ezekhez járul a kanyar- és a tompított-fény modulja, valamint a főfényszóró alatt a LED-es nappali menetfény.
Merész, letisztult, elegáns: új front- és fardizájn fokozza a vonzerőt
„Az új Insignia tovább viszi a merész és letisztult Opel-dizájnfilozófiát“ – mondja az Opel dizájnfőnöke, Mark Adams. „Az új front kiemeli a sportosan elegáns karaktert. Az Insignia alacsonyabbnak, szélesebbnek hat, a legapróbb részletig felmutatja a német precizitást.“
Az új, krómkeretes hűtőmaszk szélesebb lett, prominensen előreálló lamellákkal. Középen a krómlécen nagyobb Opel-villám csillog; maga a krómléc pedig egy szintbe került az eddiginél mélyebben elhelyezett LED-es menetfénnyel. Ettől, és kétoldalt alul, a légbeömlők és ködlámpák sportos kombinációjától mutatkozik az Insignia elölről szélesebbnek és mélyebbnek, stabil kiállásúnak.
Hátulról azonos képet mutatnak az Insignia Grand Sport és a Sports Tourer letisztult, cicomátlan vonalai. A kötény alól már nem kerek, hanem markánsabb, ovális kipufogóvégek látszanak ki.
A karcsú, horizontális vonalak a belső térben folytatódnak. Megfelelő pontokon felcsillanó króm hangsúlyozza ki az enteriőr nívóját.
Teljes program: új tolatókamera, tolatóasszisztens és egyebek
Zászlóshajóhoz illően sorakoztatja fel az új Opel Insignia az asszisztens- és infotainment-rendszerek teljes arzenálját. A hátrapillantást új digitális tolatókamera javítja: tolatáskor, a lökhárítóból „nézve”, éles, pontos képet vetít a kocsi mögötti történésekről az infotainment-képernyőre. A parkolóhelyről kiállást a hozzá kapható tolatóasszisztens teszi biztonságosabbá: radar-érzékelőkkel pásztáz 90 fokos szögben, jobbra-balra húsz méterig az Insignia mögött, és hangjelzéssel, illetve a monitoron megjelenő jelzéssel figyelmeztet. A kínálathoz további asszisztensek tartoznak, mint:
frontális ütközésveszély-jelzés, automatikus vészfékkel és gyalogosfelismeréssel, nyom- és sávtartó-asszisztens, holttér-figyelő, adaptív sebességszabályozó, vészfék-funkcióval, jelzőtábla-felismerés, automatikus parkolóasszisztens, vetített kijelzés – hogy az úton maradjon a tekintet.
Az Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment-rendszerek portfóliója a Multimedia Rádiótól a Multimedia Navin át a Multimedia Navi Pro-ig terjed. A csúcskészülék csatlakoztatott navigációs szolgáltatásokat nyújt, valós idejű közlekedési információkkal, online térképfrissítéssel és előrelátó navigálással; az utóbbi új jelképeket kapott, és frissebb modernebb hatású lett. Az E‑Call vészhívó funkcióval szükség esetén egy pillanat alatt lehet gombnyomással elérni a segítséget. Légzsákos vagy övfeszítős balesetkor automatikusan indít vészhívást a rendszer.
Továbbra is magas szintű az Insignia komfortja. A vezető és az első utas, kívánságra, az Egészséges Hát Munkacsoportnál tanúsított ergonomikus aktív ülésen foglalhat helyet. A kompatibilis okostelefonokat drót nélkül tölti fel menet közben a Wireless Charging. Az Insignia Sports Tourer pedig a hátsó lökhárító alatti lábmozgatásra nyitja fel vagy csukja le automatikusan a csomagtér-ajtót.
Világító- asszisztens-, biztonsági- és komfort-berendezéseinek átfogó csomagjaival, extra hatékony dízel- és benzinmotorjaival minden adottsága megvan az új Insigniának, hogy folytassa az Opel csúcstípusának sikereit.
A Goodyear OMNITRAC Heavy Duty termékcsaládját a nehéz terepen dolgozó, vegyes használatú gépjárművek számára fejlesztette ki. Az új abroncsok a korábbiaknál tartósabbak, hatékonyabbak, ráadásul jobb a futásteljesítményük és nagyobb húzóerőt biztosítanak – időjárási körülménytől függetlenül.
Az új termékcsalád kifejezetten az olyan billenőplatós tehergépjárművek és nehéz-haszongépjárművek számára készült, amelyek rövidebb távolságokat a közúti forgalomban ismegtesznek, de alapvetően az abroncsok jelentősen megterhelő burkolatlan utakon; építkezéseken, bányákban, kőbányákban teljesítenek szolgálatot. Az új abroncsokra is vonatkozik a Goodyear OMNITRAC garancia , amely a baleset következtében javíthatatlanná és használhatatlanná vált regisztrált abroncsok esetén nyújt fedezetet; a garancia továbbá biztosítja azt is, hogy annak keretében 100 százalékban újrafutózzák az abroncsokat.
„Az új OMNITRAC S és D abroncsok tavaly jelentek meg a piacon. Azokat kimondottan az olyan vegyes használatú gépjárművek számára fejlesztettük ki, amelyek javarészt közúton közlekednek. A Goodyear OMNITRAC Heavy Duty termékcsalád ezzel szemben olyan tehergépjárművekre készült, amelyek nehéz terepkörülmények között dolgoznak, ugyanakkor rövidebb távokat közúton is megtesznek. A Goodyear ORD a vállalat bevált terepabroncs-termékcsaládja, melynek összes tagja a legextrémebb körülmények között is kiváló húzóerőt biztosít” – fejti ki Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjármű-abroncs ágazatának európai marketingigazgatója.
„Innovatív termékeink teljes skálája áll vevőink rendelkezésére, és abroncsaink a közúti járművektől a legnehezebb terepkörülmények között dolgozó haszongépjárművekig minden igényt kielégítenek. Termékeink körét személyre szabható okos megoldások, valamint az elismert TruckForce hálózat szolgáltatásai egészítik ki, amelyek a Goodyear flották számára kidolgozott Total Mobility komplex szolgáltatási csomag szerves részét képezik.”
Az új OMNITRAC Heavy Duty abroncsok kialakítása lehetővé teszi, hogy azok megbirkózzanak az éles kövekkel, a nedves, sáros utakkal, a meredek lejtőkkel és a kátyúkkal, illetve nagy nyomatékot igénylő helyzetekkel is (például a hidrosztatikus hajtású járművek kormányzott kerekeinek abroncsai).
Az új OMNITRAC Heavy Duty jobb üzemanyag-hatékonyság és úttartás mellett, kiemelkedő húzóerőt biztosít a vegyes használatú haszongépjárművek számára a legzordabb körülmények között is. A DuraShield technológiával készült masszív abroncsok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak vegyes használat során és a futófelület megnyújtott hasznos élettartamát kimondottan kemény igénybevétel mellett is biztosítják. A legújabb technológia ezen abroncsok esetében azt jelenti, hogy a karkasz fizikai behatásokkal és korrózióval szembeni megnövelt ellenállóságának érdekében különleges felső övréteggel látják el őket, ami ráadásul az újrafutózhatóságot is javítja. Elődeihez – vagyis az OMNITRAC MSS II és MSD II abroncsokhoz – képest az új gumi gyorsabban kiveti magából a köveket, jobban ellenáll a sérüléseknek és a töredezésnek, fokozott úttartást és tartósságot mutat, miközben gördülési ellenállása és üzemanyag-hatékonysága a változó jogszabályokhoz igazodva legalább ugyanolyan, ha nem jobb, mint a korábbi termékeké. A 3PMSF (három hegycsúcs és egy hópihe) jelölés a jobb téli teljesítményre utal: az új abroncs megfelel a téli abroncsokra vonatkozó egyre szigorúbb előírásoknak is.
Pótkocsi abroncsok
A kitűnő futásteljesítményű, közúton és terepen egyaránt megbízható tapadást biztosító, rendkívül ellenálló és masszív Goodyear OMNITRAC MST II 385/65R22.5 és 445/65R22.5 pótkocsi abroncsok az új OMNITRAC S és D Heavy Duty termékeket egészítik ki.
Egyre kevesebb leállás – 15 százalékkal több munkaóra
Az abroncsok megfelelő karbantartása és precíz, valós idejű nyomon követése alapvető fontosságú, főleg a vegyes használatú haszongépjárművek esetében tipikusnak mondható nehéz körülmények között. Az új OMNITRAC Heavy Duty termékcsalád teljesítménye a Goodyear abroncsnyomást ellenőrző TPMS szolgáltatásával még tovább javítható, így a flottakezelők magabiztosan küldhetik útjukra a járműveiket akár a távol eső, nehezen megközelíthető célállomásokra is. A fejlett telematikának és a Goodyear különleges algoritmusának köszönhetően a megoldás képes folyamatosan figyelemmel kísérni az abroncsok állapotát és azonnal figyelmezteti a felhasználót, ha a nyomás vagy a hőmérséklet kívül kerül az elfogadható tartományon. Az abroncsok így 15%-kal több munkaórát tudnak teljesíteni, és 85%-kal csökken az azokkal kapcsolatos események száma , vagyis egyre kevesebb a leállás, és csökkennek az ezekkel összefüggő költségek is.
Egy abroncsnak is lehet több élete
A többszörös hasznos élettartamot biztosító Multiple Life Concept révén minden OMNITRAC abroncs újravágható és újrafutózható, így a flották az abroncsaikból valóban a lehető legtöbbet tudják kihozni, csökkentve az egy kilométerre számított költségeiket és szénlábnyomukat.
Összekapcsoltság
A közelmúltban megjelent Goodyear tehergépkocsi-abroncsokhoz hasonlóan az OMNITRAC Heavy Duty is rendelkezik rádiófrekvenciás azonosítással (RFID). Az abroncskezelési, nyomonkövetési rendszerek kapcsolódását az abroncsban lévő chip biztosítja. Az abroncsok oldalfalán lévő RFID-jelölés hatásosan elriasztja a tolvajokat, hiszen minden abroncs nyomon követhető.
A BMW Group debreceni gyárának építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak. Debrecen önkormányzata jelenleg a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi.
„Nagyon elégedett vagyok a gyár építésének megkezdéséhez szükséges előkészítő munkafolyamatokkal. A debreceni illetékesekkel és a magyar kormány képviselőivel professzionálisan, a szerződésekben foglaltaknak megfelelően működünk együtt” – nyilatkozta Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Az új gyárnak otthont adó Debrecen tökéletes választás számunkra. A csapatom és a magam nevében is elmondhatom, hogy nagy lelkesedéssel várjuk az építkezési munkálatok jövő tavaszi beindítását” – tette hozzá.
Amióta 2018 végén megkezdődtek a leendő gyár földterületi előkészületei, a helyszínen dolgozó munkagépek több mint 1 700 000 köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza, a mérnökök pedig mintegy 1 350 méter hosszú földalatti csőhálózatot fektettek le és hozzávetőlegesen 11 000 méternyi esővíz-elvezető árkot alakítottak ki. A területen körülbelül 200 teherautó és kamion fordul meg naponta. A környék közúti és egyéb infrastruktúra-fejlesztési előkészületei, valamint az északnyugati ipari park építkezést előkészítő munkafolyamatai a tervek szerint haladnak.
A BMW Manufacturing Hungary Kft. már az idei év végén felállítja a leendő üzem területén a 2020 tavaszán induló építkezési munkálatokhoz szükséges berendezéseket. Az építkezés a cölöpök beágyazásával és a szerkezeti alapok kiöntésével veszi kezdetét jövő tavasszal.
A BMW Group aláírta az ipari területre vonatkozó adásvételi szerződést
2019. szeptember 24-én Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere és Póser Zoltán, az EDC ügyvezető igazgatója, Dr. Palkovics László, Magyarország innovációs és technológiai minisztere, illetve Magyar Levente, miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkár jelenlétében írta alá ünnepélyes keretek között Debrecenben, a BMW Group leendő gyárának otthont adó ipari területre vonatkozó adásvételi szerződést.
A BMW Group karrierfejlesztő csapata aktív toborzási munkába kezdett
2018 őszén a BMW Group karrierfejlesztő csapata aktív toborzási munkába kezdett Magyarországon, a debreceni gyár humán erőforrást felépítő és építkezési munkafolyamatokat előkészítő munkatársai pedig már idén nyáron munkába álltak.
A debreceni gyár karrieroldalán számos további állásajánlat megtalálható. Fontos, hogy a BMW Group kizárólag a https://www.bmwgroup.jobs/hu weboldalon működtet hivatalos toborzási csatornát.
2019. július 18-án a BMW Group bejelentette, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum két oktatási intézményével karöltve Magyarországon is útnak indítja a német mintára kidolgozott duális szakképzés koncepcióját: az ötéves program innovatív oktatási környezetben, kimagasló minőségű továbbképzési szabványok és rugalmas szisztémák mentén garantálja, hogy a debreceni gyár gyakornokai tökéletesen felkészülve kezdik meg szakmai pályafutásukat. Az első oktatási év idén indul el: az ötéves szakképzésből az első kettőt a partneriskolákban, a három éven át tartó gyakorlati fejlesztést pedig a BMW Group gyárában teljesítik majd a résztvevők. A BMW Group Debrecenben dolgozó karrierfejlesztő csapata az elkövetkező hetekben aktív toborzási kampányba kezd, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye területére is kiterjeszt.
Versenyképes gyártóegység Európában
A BMW Group döntésének értelmében a jövőbeni debreceni gyáregységgel bővül majd a vállalat globális gyártóhálózata, mely követi a BMW Group kiegyensúlyozott világszintű növekedést támogató startégiáját.
Hajdú-Bihar megye székhelye tökéletes választás a bajor prémiumgyártó számára. Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, kiforrott logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága okán mutatkozott előnyösnek, a térség magasan képzett munkaerőpiaca pedig újabb kulcsfontosságú tényező. A BMW Group jövőbeni gyáregységének munkatársain felül, a beszállítói hálózat képviselői és a közvetlen szolgáltatók is számtalan munkalehetőséget kínálnak majd az északkelet-magyarországi régióban.
Az alsó-bajorországi üzem 2021-től a tisztán elektromos meghajtású és nagymértékben automatizált modellek tömegtermelésére is képes lesz.
A BMW Group mintegy 400 millió eurót invesztál be Dingolfingban működő létesítményébe, ahol a 2021-ben érkező BMW iNEXT modell is készül majd. A bajor prémiumgyártó legnagyobb európai gyára ezzel párhuzamosan a tisztán elektromos meghajtású és nagymértékben automatizált gépkocsik tömegtermelésére is felkészül.
A technológiai zászlóshajóként debütáló BMW iNEXT piaci premierjétől kezdve a dingolfingi üzem egy gyártósoron lesz képes a tisztán elektromos meghajtású, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt és a belsőégésű erőforrással hajtott modellek termelésére. „Rugalmas gyártási struktúráinknak köszönhetően üzemeink a legváltozatosabb piaci igényekhez is pillanatokon belül képesek alkalmazkodni” – mondta Milan Nedeljkovic, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. „Határozottan hiszünk abban, hogy az elkövetkező években világszerte egynél több megoldásra lesz szükségünk ahhoz, hogy maradéktalanul kielégítsük ügyfeleink mobilitási igényeit, így továbbra is eltérő típusú hajtáslánc-technológiákra rendezkedünk be” – tette hozzá. A dingolfingi gyárban készülő gépkocsik hozzávetőlegesen 10 százalékát már ma is a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal szerelt modellek adják. 2021-ben a BMW iNEXT az üzem első tisztán elektromos meghajtású négykerekűjeként érkezik meg az alsó-bajorországi üzem gyártósoraira.
A 400 millió euró befektetésével és a fejlesztési munkálatok ütemezésével a dingolfingi gyár nem csupán az elektromos mobilitás irányába, de a nagymértékben automatizált modellek tömegtermelése felé is jelentős lépést tesz. „Ahogy a járműveinkben dolgozó technológiák egyre összetettebbé válnak, a fedélzeti rendszerek integrálása terén felhalmozott szaktudásunk úgy jelent egyre nagyobb piaci előnyt számunkra. Dingolfingi gyárunk a BMW iNEXT érkezésével kiválóan példázza majd, hogy sorozatgyártásban is képes előállítani a legkomplexebb járműtechnológiai innovációkat” – fogalmazott Milan Nedeljkovic.
„A BMW iNEXT nem csupán egy új modell, hanem számos kulcsfontosságú autóipari megoldás, így főként az automatizált járművezetés új technológiai úttörője is, amely a rákövetkező években debütáló műszaki innovációk előtt is kikövezi az utat. A BMW iNEXT érkezésére felkészülő dingolfingi üzem így számos más újdonságnak is otthont ad majd” – nyilatkozta Christoph Schröder, a BMW Group dingolfingi gyárának igazgatója.
Az előkészületek gyakorlatilag mindegyik üzemi területet és tömegtermelési fázist érintik. Idén augusztusban négy héten át szünetelt a termelés Dingolfingban, hogy ez idő alatt a mérnökök feltérképezzék és lemodellezzék a BMW iNEXT fogadásához szükséges továbbfejlesztési lépéseket.
A dingolfingi létesítmény szívében található karosszéria-összeszerelő üzemet már hónapokkal ezelőtt felkészítették a BMW iNEXT érkezésére: a technológiai zászlóshajó karosszériája olyan összetett szerelési folyamatokat kíván, hogy Dingolfingban új karosszéria-összeszerelő gyártósorokat kellett rendszerbe állítani. A bajor prémiumgyártó tervezőmérnökei és karosszéria-összeszerelést végző munkatársai több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a több anyagból összepréselt elemek és a könnyűszerkezetes járműépítési alapelvek alkalmazása terén, például az új BMW 7-es sorozat tömegtermelésének köszönhetően. Az üzemet már a luxuslimuzin érkezése előtt felkészítették az acél, alumínium és szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) hármas kombinációjából álló karosszéria összeszerelési komplexitására, az iparág egyik leghosszabb fényezés-szárító kamráival felvértezve.
A BMW iNEXT számos ehhez hasonló tömegtermelési folyamatot kamatoztathat. Az újdonság a dingolfingi üzem két gyártócsarnokának egyikében lát majd napvilágot, a BMW 5-ös sorozattal, a BMW 7-es sorozattal és a BMW 8-as sorozattal közös gyártósoron. A tisztán elektromos meghajtású és nagymértékben automatizált modellek ugyanakkor – amilyen a BMW iNEXT is – számos ponton másféle gyártási eljárás szerint készülnek, mint a belsőégésű erőforrással szerelt gépkocsik. Az elektromos autók hajtásláncának összeszerelési fázisában például sok lépés kihagyható, miközben a karosszéria összeszerelése bonyolultabb és időigényesebb feladat – legyen szó akár a nagyfeszültségű akkumulátor integrálásáról, akár a nagyméretű kábelkötegek elvezetéséről. A nagymértékben automatizált járművekbe mindezeken felül sokkal több szenzort, tisztítórendszert és nagyteljesítményű számítógépet is be kell építeni. A megannyi új funkciót ráadásul speciális tesztfolyamatok vizsgálják felül, így a karosszéria-összeszerelő csarnok újragondolására és a gyártósorok kibővítésére van szükség. A háromszintes dingolfingi csarnok kibővítése már 2018 nyarán megkezdődött, az újabb és újabb gyártósorok pedig fokozatosan munkába állnak. Augusztus végén például a gyártósorok új „egyesítő” szekciója is elkészült, ahol a karosszéria és a hajtáslánc találkozik.
A BMW iNEXT érkezésének köszönhetően a BMW Group dingolfingi gyára nem csupán idő előtt sajátítja el a legkorszerűbb tömegtermelési technológiákat, de az üzem egyes munkafolyamatait is egy merőben új, harmonikus rendszerszisztéma szerint hangolja át. A létesítmény egyik csarnokában például a BMW iNEXT első tengelyének segédváza, elektromos motorjának váltóműve és első tengelye készül, a másik csarnokban pedig maga az elektromos motor és a nagyfeszültségű akkumulátor lát napvilágot. A BMW Group hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiáinak globális fejlesztőközpontjaként a dingolfingi üzem átfogó bővítésen és fejlesztésen esik át, ahol hosszú távon több mint 2 000 ember dolgozik majd a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiák alkatrészeinek előállításán.
Stefan Schmid, a BMW Group dingolfingi gyárának üzemitanács-elnöke mérföldkőként tekint a BMW iNEXT modellre az elektromos mobilitás jövőbe vezető útján és minden kétséget kizáróan vallja, hogy az alsó-bajorországi üzem hosszú távú berendezkedése meghozza a gyümölcsét. „Átfogó átalakításokat hajtunk végre létesítményünkben. A dingolfingi üzem az autógyártás élvonalában tevékenykedik, idő előtti fejlesztéseinkkel és jövőorientált gondolkodásunkkal pedig learatjuk a babérokat” – mondta.
Dingolfingban a BMW Group 31 létesítményből álló nemzetközi gyártási hálózatának egyik meghatározó létesítménye üzemel, a BMW 3-as sorozatból, a BMW 4-es sorozatból, a BMW 5-ös sorozatból, a BMW 6-os sorozatból, a BMW 7-es sorozatból és a BMW 8-as sorozatból pedig összesen naponta mintegy 1 500 darab lát napvilágot. 2018-ban az üzem hozzávetőlegesen 330 000 darab új autót állított elő. A gyár körülbelül 18 000 embernek ad munkát és 800 szakmai gyakornoknak biztosít képzési helyszínt.
Méltó utódot fejlesztett sikeres raliautójának a Peugeot. A 208 R2 helyébe lépő új 208 Rally 4 minden porcikájában vadonatúj, ugyanakkor az elődöt népszerűvé tevő koncepció nem változott.
A 2020-as évadra módosított szabályzathoz és elnevezéshez igazodva teljesen új raliautóval jelentkezett a Peugeot Sport. A Peugeot 208 Rally 4 versenyautóval szemben hatalmasok az elvárások, ám ezek teljesítéséhez meg is van minden adottsága.
A Peugeot Sport közel másfél évvel ezelőtt, 2018 nyarán kezdett hozzá a vadonatúj raliautó fejlesztéséhez. Az alapokat az akkor még szintén fejlesztés alatt álló, új generációs Peugeot 208 adta: egymással párhuzamosan öltött tehát testet a versenyautó és a közúti modell. Közös alapjuk az a szintén új fejlesztésű CMP padlólemez, amely optimalizált tömegével, mély tömegközéppontjával és kiemelkedő szerkezeti szilárdságával ideális kiindulópont egy kezes és dinamikus, jól hangolható versenyautó megalkotásához. Ezzel összhangban az autó állítható Öhlins lengéscsillapítókkal szerelt MacPherson rugóstagokat kapott; a fékek hátul 290 mm-es tárcsát és kétdugattyús nyerget alkalmaznak, elöl aszfaltra 330, murvára 290 mm-es tárcsát ajánlanak a fejlesztők, négydugattyús nyergekkel. Ez utóbbiak valamivel nagyobbak, mint az előd Peugeot 208 R2 310 / 285 mm-es első tárcsái.
A szabályzathoz igazodva nehezebb lett az autó – 1030-ról 1080 kilogrammra nőt az üres tömeg -, a teljesítménynövekedés azonban kompenzálja a jármű nagyobb tehetetlenségét. A korábbi 1,6 literes motor (185 LE, 190 Nm) helyébe a Peugeot többszörösen díjnyertes, 1,2 literes, háromhengeres turbómotorja lépett. A PureTech erőforrást nagyobb turbófeltöltővel és Magnetti Marelli motorvezérléssel tették versenyzésre alkalmassá: a motor 208 lóerőt és 290 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére. Az erőt ötfokozatú, szekvenciális Sadev versenyváltó juttatja el az első tengelyre, ahol mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű osztja el azt a két kerék között. A keréktárcsák 15 vagy 17 colos Speedline darabok.
A Peugeot 208 Rally 4 már november végén duplán is átesett a tűzkeresztségen: a Madrid-ralin 2019 ERC3-bajnokai, Efren Llarena és Sara Fernandez tették próbára, míg Franciaországban az országos aszfalt ralibajnokság zárófutamán, a Rallye du Var-on állt rajthoz a vadonatúj versenyautó. Ezek a versenyek azonban még a tesztprogram utolsó fázisához tartoznak; az FIA valamikor 2020 első negyedévében fogja homologizálni a Peugeot 208 Rally 4-est. Az előrendeléseket azonban már januártól fogadja a Peugeot Sport; az autó nettó vételára 66 000 euro (kb. 22 millió Ft). Ahogy eddig, a Peugeot Sport továbbra is az ifjú tehetségek kibontakozását kívánja elősegíteni, ezért a megrendelések során előnyt élveznek azok a pilóták, akik a francia, spanyol és portugál Peugeot 208 Rally márkakupában versenyeznek.
Negyven év tapasztalat
A Peugeot az 1970-es évek óta fejleszt strapabíró, könnyen kezelhető, gazdaságosan fenntartható versenyautókat. Az úttörő 104 ZS-től kezdve a 205 Rallye-n és a 309 GTi-n keresztül a hosszú életű 206 SX-ig és a 207 RC Rallye-ig, majd onnan a 208-as szériákig vezető út minden állomásán kemény kihívást oldottak meg a Peugeot mérnökei: olyan ütőképes, belépő szintű versenytechnológiát fejlesztettek ki, amely problémamentes kezelhetőséggel, kedvező fenntartási költségekkel és kiemelkedő tartóssággal társult. A lelkes és elhivatott, de nem feltétlenül hivatásszerűen versenyző pilóták így élményként, nem pedig teherként élhették meg a ralizást, ugyanakkor azok számára is megfelelő alapot jelentettek ezek az autók, akiket kellő ambícióval és tehetséggel ruházott fel a sors ahhoz, hogy idővel magasabb szintre lépjenek.
Ennek a hosszú evolúciós folyamatnak volt a gyümölcse a 2012-ben bevezetett, első generációs 208 R2. Ebből több mint 450 példány készült, ami nem csak a Peugeot történetének legsikeresebb raliautójává tette, hanem a kétkerék hajtású R2 géposztály legkeresettebbjévé is. Az 1,6 literes szívómotor módosított szívó- és kipufogórendszere, valamint a kétoldali változó szelepvezérlés 185 lóerőre emelte az utcai kivitelű blokk 120 lóerejét. Az utcai alapblokk fontos volt, hiszen a fenntartási költségek alacsonyan tartása megkövetelte, hogy az erőforrás kedvező fogyasztású és legfőképpen tartós legyen. A fordulatszám-kedvelő erőforrás ötfokozatú szekvenciális sebességváltója a magasabb kategóriákban rajthoz álló Peugeot 207 S2000 versenyautóból érkezett. Az eredeti 208 R2 három irányban állítható lengéscsillapítókat kapott. Az autó kormányművét hidraulikus rásegítésre szerelték át, ami versenykörülmények között pontosabb irányíthatóságot és több visszajelzést ad, mint az utcai modell kényelmes és takarékos elektromos kormányszervója.
Egyik korábbi, úgy 3 évvel ezelőtti 7-es BMW tesztünkben valahogy úgy fogalmaztunk, hogy nagyjából az autógyártás elérte csúcsát technológia, komfort, luxus szinteken. Tévedtünk, hiszen tud, tudott újat mutatni maga a márka is, maga a 7-es is. BMW 750d xDrive teszt.
Luxus, prémium: az autóipar felsőkategóriás szegmense alapvetően mindig arról szólt, hogy a már meglévő, jól bevált és megszokott formátumok, egységek hogyan fokozhatók és járathatók csúcsra. Nem titkoltan a konkurenciaharc is minden esetben előtérbe került és kerül a mai napig is, hiszen jó dolog az, ha van mire rálicitálni, vagy bizonyítani, hogy igenis van más megközelítésű profil. Ami lehet, hogy kismilliószor többet nyújt, mint az addigi elképzelés a csúcstechnológia fogalmáról jelen esetben.
A BMW 750d xDrive tesztautónk pontosan megfelelt a fentieknek. Se több, se kevesebb, mint amilyennek látnik-érezni szerettük volna, talán túlmutatva a hétköznapiság luxus-igényein; azzal együtt, hogy a formavilág jól célozza a konzervatívizmust és a jéghideg eleganciára épülő frázisokat. Nincs semmi agyongondolva, fotós szakzsargonnal élve semmi túlexponálás, csak a lényegre törő egésze annak, amit a 7-es szériának jelentenie kell a köztudatban.
Természetesen van hosszított kivitel (például a benzines M760 Li), de még így is bőségesen elegendő az a méret- és helykínálat, amelyet megkapunk alaphangon. A nemrég negyvenedik életévébe lépett prémium 7-es sorozat ismét megkapta legfrissebb ráncfelvarrását, így ténylegesen sikerült feljavítani és optimalizálni azokat a megjelenésbéli különségeket, amelyeket például a G11/12 hordoz. A hossz ismét növekedett az elődéhez képest, az orr-rész kecsesebb vonalvezetéssel büszkélkedhet, az opciós, ám a tesztautó konfigjában is szereplő lézerfényszórók keskenyebbre húzott lámpatestekben terpeszkedtek, a vesék ugyanakkor hangsúlyosabb formát kaptak.
Az alsó traktusra helyezett LED ködfények L alakzatú feles krómkeretet kaptak, hangsúlyozva a prémiumkategóriát – bár nem nagyon szükséges amúgy sem rávilágítani egy 7-es BMW esetében. Ha mattfekete, szimpla felületeket kapnánk, akkor is egyöntetűen lehetne véleményezni: autó a felső tízezerből, a felső tízezernek.
Klasszikus limuzinforma. Mivel ez egy klasszikus limuzin
Imént említettük a veséket. A BMW 750d xDrive esetében a lamellák alaphelyzetben zártak, azonban sebesség- és hőmérsékletfüggően nyitnak, adott szituációhoz mérten keringetik a levegőt. S persze óriásira nőttek. Ha alaposabban megvizsgáljuk a kiépítést, nyomban rátalálunk a rejtett kamerák optikáira, ezek az előttünk lévő és az oldalirányban felfedezhető veszélyforrásokra figyelmeztetnek menet közben.
Igazán limuzinos az összkép oldalról nézve. A BMW 750d xDrive klasszikus, félreismerhetetlen formaisága lenyűgöző, lehet rá mondani, hogy konzervatív – teljesen helytálló. Ugyanis a már jól bevált, többszörösen is bizonyított receptúra alapján jártak el ismét a bajor tervezőmérnökök: hátrafelé csapott tetővonallal, hangsúlyos motorháztető- és csomagtér egységgel domborít a G11, szigoróan körbekrómozva az oldalablakok framejeinél; a keskenyre húzott oldaltükrök megkapták az elmaradhatatlan irányjelző csíkokat, illetve a küszöb felett is láthatunk egy-egy krómberakást. S persze beölőt is az A oszlop alatt, a sárvédőlemezen: nem csak optikai sallang, tényleges hatással van az első futómű fékrendszerének hűtésére.
Hátulról még mindig 5-ösnek is nézhetjük a BMW 750d xDrive-ot, ugyanis nagy a hasonlóság a felületek kiképzése terén. Valaki egyszer hozzáfűzte egy 7-es kapcsán, hogy tulajdonképp az 5-ös széria lényegében azonos a 7-essel, mindössze annyi a tényleges különbség, hogy ha sokat utaztatunk a hátsó üléseken, akkor józanabb a 7-es mellett dönteni a nagyobb tengelytáv végett.
Nos, valamennyire ez igaz is, bár jónéhány különbség akad, ami alapvetően a helykínálatban mutatkozik meg valójában, ahogy írtuk is pár sorral előrébb. Mindenesetre a BMW 750d xDrive far-része szintén összetéveszthetetlen, jellemző a hátsó lámpatesteket összekötő krómcsík, a nagy, öblös, 515 literes csomagtér fedele, illetve a dupla ezüstös árnyalatot kapott kipufogóvégek.
Letisztult, elegáns enteriőr
Makulátlan belteret kapunk a BMW 750d xDrive esetében. Tulajdonképp nincs is olyan pont, amibe bele lehetne kötni, minek is, hiszen úgyis rácáfolna millió egy másik pozitívum. Hangsúlyozzuk: a BMW 7-es szériája jelenleg az abszolút etalon, kiváltképp, ha az enteriőrt, illetve a menettulajdonságokat és kezelhetőséget nézzük. Állítjuk mindezt úgy, hogy az eddigi több száz autótesztünk negírása során rendkívül sok tapasztalatot gyűjtöttünk más márkák hasonló kategóriába sorolható modelljeiről – így megvan a tényleges összehasonlítási alap.
Bár a BMW 750d xDrive alaphangon is rengeteg extrát tartalmaz, azért ne feledjük, hogy a konfigurálhatóság teteje már-már a csillagos ég. Mindezt pedig úgy, hogy az alap belépőszint is már közelít a 30 milliós vételárhoz, a tesztre befogott 730d árazása viszont túl is lépte annak rendje s módja szerint a bűvös 40 miliós álomhatárt. Mindennel együtt, a közel 2 millió forintot kóstáló M Packettel értve.
A BMW 750d xDrive ülései kifogástalanok, rengeteg beállítási lehetőséggel messzemenően testre szabhatók, a comb- és gerinctámasz megléte nem is kérdés, a szellőztetés-fűtés funkció is remekbeszabottan foganatosítható menet közben, vagy akár álló helyzetben is.
Az ergonómia tehát nagybetűs konkrétan, nincs olyan testalkattal rendelkező utas, aki ne találná meg a megfelelő üléspozíciót. Ha pedig hozzávesszük, hogy az ülések masszázsfunkcióval is fel lettek vértezve, teljes lehet az örömmámor, ráadásul az utastér csúcsra járatását parfümionizációs keringetéssel is fokozhatjuk (az importőr mellékelt is ehhez illat-sample csomagot).
Még hátul is, hiszen az ülő- és hátlapok itt is állíthatók, igaz, a középre helyezett könyöklő egy teljes ülőfelületet elvesz a férőhely rovására. A könyöklőbe a Samsung által jegyzett 7 col képátlós kapacitív érintőkijelzős tabletje került, ez kivehető – az elődben még rögzített darab volt. Innen elérhetjük a BMW 750d xDrive szinte összes olyan funkcióját, amellyel befolyásolhatjuk a komfortfaktort, illetve egyéb beállításokat is végezhetünk.
A BMW 7-es szériájában debütált először a kijelzős indítókulcs, a Display Key. Ez a világelső megoldás kifejezetten praktikus, ugyanis a kulcs LCD kijelzőjén keresztül távolról is figyelemmel kísérhetjük az autó státuszát, ellenőrizhetjük a beállításokat, valamint azt, hogy biztonságban tudhatjuk-e a rendszert, zárva vannak-e az ajtók, mekkora a hatótáv, és a többi. Mindezek mellett beállíthatjuk az indulás időpontját, az utasteret temperálhatjuk, valamint az automatikus beparkolást is kezdeményezhetjük innen.
Akinek nem lenne elég e számos kényelmi funkció, ne csüggedjen, kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza. A 7-es BMW-ben debütált például a szintén világelső 3D gesztúra-vezérlés is, melynek lényege, hogy a sofőr különféle kézmozdulatokkal is állíthatja a hangrendszer illetve a csatlakoztatott okostelefon különböző funkcióit.
Mi kell még a komforthoz? Természetesen a finomra hangolt, kifogástalannak mondható felfüggesztés. Ebben sem szenved hiányt a BMW 750d xDrive, ugyanis az elöl dupla keresztlengőkaros, hárul multilink futómű kifogástalanul teljesít: szinte nincs olyan úthiba (kisebb és közepes), amelyen ne haladnánk át észrevétlenül, az 1.7 tonnás, az elődéhez képest csökkentett önsúly elenyészőnek tűnik – ez igaz a menetdinamikára is, de erről majd lejjebb részletesen. A tesztautóba beépítésre került a vezetést még inkább megkönnyítő, szintén opciós elektromechanikus kanyarstabilizátor és változó áttételű kormánymű is, általuk az autó irányíthatósága hihetetlenül közvetlenné válik, minden a sofőr keze alá dolgozik.
Így a manőverezés is gyerekjáték, szűk és keskeny parkolóházakban ideális és hathatós a parkolás. Ehhez is nagy segítséget nyújt a 3D kamerarendszer, mely révén az infotainment kijelzőjén szinte minden szemszögből kitűnően kísérhető végig a BMW 730d xDrive-ot körülvevő környezet. Az optikák ugyan nagylátószöggel dolgoznak, ennek ellenére nincs halszem-effektus, ami ugye zavaró lehet a tényleges távolságok felismerésében.
Számos utasbiztonsági- és sofőrsegédrendszerrel halmozták el az új BMW 750d xDrive modellt. A tempomat például ki lett egészítve olyan sebességtartó automatikával, mely segítségével nagyobb dugókban megoldható úgy az araszolás, hogy a vezetőnek szinte egyszer sem kell közbelépnie, a fékezések aprók, de hatékonyak, ügyelve a mindenkori legoptimáélisabb távolságtartásra.
30d erőforrással is igazán uralja a helyzetet
A sorhatos, 4 turbótöltővel lélegeztetett 2998 köbcentiméteres, 4400-as percenkénti fordulatszámon kereken 400 lóerőt leadó aggregát agilitása kitűnő, a 760 Newtonméteres csúcsonyomaték 2000-es percenkénti fordulatszámtól érkezik, kitart 3000-ig; így az erőtartalékokkal sincs hiány.
Négy felnőtt személlyel a nulláról százra sprint 4.5 másodperc alatt volt kivitelezhető Sport módozatban, a társított 8 fokozatú automata ismét szuperlatívuszokban bírt teljesíteni – ennél jobb automata jelenleg nem létezik a piacon ebben a katehgóriában.
A BMW 750d xDrive gázreakciói közvetlenek, nincs késleltetés, az összkerekes xDrive hajtáslánc azonnal készenlétbe vágja magát, ha a gázpedálra lépünk.
A hangszigetelés is teljesen jó, igaz, az előző szériához képest csak minimális előrelépés történt – alapvetően nincs is nagyon hová előrelépni, hiszen az utaskabin felhajtott ablakok melletti zajszintje közel egyenlő a nullával, még bőven 100 kilométer/óra felett járva is.
Ha Eco Pro-ba kapcsolunk, a menetdinamika ugyan kicsit visszafogottabb lesz, viszont az üzemanyag-felhasználás is barátságosabbá válik. Vegyes felhasználással sikerült egy masszív 7-7.5 liter környéki átlagot betájolni, ami teljesen meggyőző, országúton 5.1, míg városban 6.7 litert rögzítettünk 100 kilométerre átlagolva. A BMW 750d xDrive-hoz 78 literes üzemanyagot társítottak, így visszafogottabb vezetéssel akár 1000 kilométer fölé is kitolhatjuk a tényleges hatótávot.
Los Angeles-ben, a Petersen Automotive Museum-ban van kiállítva az a filmes kellék DeLorean DMC-12, amely a Vissza a jövőbe trilógia mindegyik epizódjában szerepelt.
A teljes...