Közel egy évtized után újra repül Európában a legendás Goodyear Léghajó, amely a vállalat európai befektetési programjának keretében tér vissza. A Goodyear az utóbbi 18 hónapban frissítette a termékportfólióját, az elkötelezett partnerekre építve – a további bővülés érdekében – átszervezte disztribúciós hálózatát és egyes európai piacokon fejlesztette e-kereskedelmi csatornáit. Emellett új média-együttműködéseket alakított ki, valamint a Goodyear visszatért a nemzetközi motorsport élmezőnyébe is.
„A Goodyear Léghajó egy igazi ikon. Közel száz éve ragadja meg a fogyasztók és a rajongók képzeletét az Egyesült Államokban és szerte a világon” – mondta Mike Rytokoski, a Goodyear Europe alelnöke és marketingvezetője. „Európai visszatérését régóta vártuk – ezzel tudjuk a legméltóbb módon megünnepelni visszatérésünket a nemzetközi motorsport területére, az Eurosporttal létrejött új média-együttműködésünket, valamint termékportfóliónk új, csúcstechnológiájú elemeit.”
„A Zeppelin büszke arra, hogy tovább erősítheti és bővítheti a Goodyearrel már régóta fennálló együttműködését” – mondta el Eckhard Breuer, a Deutsche Zeppelin-Reederei GmbH vezérigazgatója. „Örömmel várjuk, hogy együttműködésünk Európára is kiterjedjen, új, nemzetközi dimenziót biztosítva kapcsolatunknak.”
Goodyear léghajó Európában: Királyi esküvők és Rolland Garros
Bár gyakrabban látni az Egyesült Államok egén jelentős sportesemények, például NASCAR-versenyek, NBA-mérkőzések és PGA-golfrendezvények során, a Goodyear Léghajó egyértelműen európai ikonnak is tekinthető. A léghajó 1972 márciusában érkezett Európába, első útjára az angliai Cardingtonnál került sor még az év júniusában. Az Európa névre keresztelt légijármű a rákövetkező 14 évben Európa légterét járta, számos kiemelkedő sport- és kulturális eseményen feltűnve, többek között az 1985-ös Német Grand Prix-n a Nürburgringen, az 1986-os French Openen a Rolland Garroson, de még két brit királyi esküvőn is látható volt 1986-os nyugdíjazása előtt.
A Friedrichshafenből induló májusi tesztrepülés 2012 óta az első alkalomnak számít, amikor Európában a levegőbe emelkedik a Goodyear Léghajó. A Goodyear Léghajó az elkövetkező hetekben Friedrichshafen térségében, illetve Németországban fog repülni. A tervek szerint légi felvételeken fog majd beszámolni a 2020-as autósportnaptár néhány még fennmaradó nagyszabású európai versenyéről.
A Goodyear Léghajó további, jelentős lendületet fog adni a Goodyear visszatéréséhez a nemzetközi versenyvilágba. A Goodyear már hivatalos gumiabroncs-beszállítója az európai Le Mans szériának és a FIA World Endurance Championship (WEC) LMP2-osztályának a 2021-es szezonban, a British Touring Car Championship (BTCC), valamint – az Eurosporttal, Európa vezető sportműsor-szolgáltatójával létrejött új médiaegyüttműködés keretében – a FIA World Touring Car Cup-nak (WTCR) és a Pure ETCR-nek, az első, csak elektromos autókat felvonultató, számos márka részvételével megrendezett túraautó-bajnokságnak is a 2020-as szezontól.
Az új BMW 4-es Coupé megérkezett, minden eddiginél egyedibb ruhát öltve, minden eddiginél sportosabb kvalitásokkal felvértezve. A kétajtós újdonság átfogó koncepciója – a jellegzetes karosszériaarányoktól kezdve, az összetéveszthetetlen stílusjegyeken át, egészen a típus-specifikus futómű-hangolásig – a legapróbb részletekig a vezetés magával ragadó élményét élteti. Az új BMW 4-es Coupé látványosan egyedibb karakter lett, mint elődmodellje, és így már messziről megkülönböztethető az új BMW 3-as limuzintól.
Az új BMW 4-es Coupé tervezési és fejlesztési munkálatainál elsődleges szempont volt, hogy a modell újraértelmezze a vezetés abszolút élményének fogalmát a prémium középkategóriában. A nóvum atletikus, egyszersmind elegáns kiállása a BMW márka kupé modelljeinek immár 90 éve íródó hagyományát folytatja tovább, a legendás elődök méltó utódjaként. Az új BMW 4-es Coupé formanyelvét úgy álmodták meg a tervezők, hogy az még tovább hangsúlyozza a modell koncepciójának középpontjában álló menetdinamikai képességeket. Az újdonság 2020 októberében ünnepli piaci premierjét, a motorpaletta csúcsán a BMW M440i xDrive Coupé modellel (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,8 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 155 – 163 gramm / km), amelynek meghajtásáról egy 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes soros hathengeres benzinmotor gondoskodik. A kezdetben elérhető erőforrások között két négyhengeres benzinmotor és egy dízelüzemű erőforrás lesz még megtalálható. 2021 márciusában a tervek szerint további két dízelmotorral bővül az új BMW 4-es Coupé portfóliója, a két soros hathengeres erőforrás erősebbik verziója ráadásul BMW M modellként érkezik meg az utakra. Az új BMW 4-es Coupé a bajor prémiumgyártó dingolfingi üzemében lát napvilágot.
Egyedülálló kisugárzás az elegancia és a sportosság exkluzív kettőse jegyében
Az új BMW 4-es Coupé a márka kétajtós modelljeinek jellegzetes stílusjegyeit és a BMW új formanyelvének összetéveszthetetlen vonásait helyezi a figyelem középpontjába. A néhány éles törésvonal és a karosszéria nagyméretű, letisztult felületei együttesen minden szögből a vezetés hamisítatlan élményét hirdetik.
Az újdonság dinamikusan elnyújtott karosszériaarányai az elődmodellhez képest jelentős mértékben megnövelt külső méretekben gyökereznek. A karosszéria 128 milliméterrel immár 4 768 milliméter hosszúra, illetve 27 milliméterrel immár 1 852 milliméter szélesre nőtt, miközben a tengelyek közötti távolság 41 milliméterrel nagyobb, 2 851 milliméter. Az új BMW 4-es Coupé magassága eközben mindössze 6 milliméterrel nőtt – immár 1 383 milliméter –, amely az új BMW 3-as limuzinhoz képest 57 milliméterrel alacsonyabb magasságot jelent. Az első és a hátsó tengely nyomtávjai ugyancsak nőttek az elődmodellhez képest: az első tengely 28 millimétert, a hátsó tengely pedig 18 millimétert, amelyek egyaránt 23 milliméterrel szélesebbek, mint az új BMW 3-as limuzin esetében.
Az új BMW 4-es Coupé frontrészének kialakítása a modell egyediségét hangsúlyozza. A BMW legendás, vese alakú hűtőrács-párját a tervezők ezúttal függőleges irányban rajzolták meg, enyhén előre döntött szögben, szinte az első lökhárító aljáig nyújtva. A bennük alkalmazott, már alapfelszereltségként hálómintás rácsozás korábban kizárólag a BMW M modellek kiváltsága volt. A középpontba állított hűtőrács-pár minden kétséget kizáróan a frontrész meghatározó stílusjegye, a középen összeillesztett oldalpárok pedig azon felül, hogy a bajor prémiumgyártó múltja előtt tisztelegnek – így többek között a legendás BMW 328 és a BMW 3.0 CSi előtt –, elvitathatatlanul modern benyomást is keltenek.
A keskenyre húzott első fényszórók egészen az első kerékjárati ívekig érnek. Az új BMW 4-es Coupé alapfelszereltségként full LED-technológiás első fényszórókat kap, amelyek az opcionális extrafelszereltség részeként BMW Laserlight lézerfény-technológiával dolgozó, adaptív LED-technológiás elemekre cserélhetők. Utóbbi része a kanyarfény és az adaptív kanyarkövető fényszóró is, amely városban és autópályán optimalizált megvilágítási tartománnyal garantálja az úttest szélének tökéletes láthatóságát. 60 km/órás sebesség fölött a BMW Laserlight lézerfény-technológia akár 550 méterre képes megnövelni a távolsági fényszóró megvilágítási tartományát és képes dinamikusan követni az út vonalvezetését.
Elegáns és lendületes oldalnézet, erőteljes hátsó kialakítás
Oldalnézetből az új BMW 4-es Coupé-t precízen megrajzolt, egyszerre feszes és elegáns vonalvezetés jellemzi. Elegánsan ereszkedő tetőív, keskeny ablaksáv, rövid túlnyúlások, karcsú oszlopok és keret nélküli ablakokkal megtervezett, hosszan elnyújtott ajtók alkotnak harmonikus egységet. Az ívelt hátsó ablak és a sportosan kidolgozott vállrész a modell erőteljes kisugárzását nyomatékosítja.
Az újdonság hátsó kialakítását ugyancsak nagyméretű, jellegzetes felületek határozzák meg. Az új BMW 4-es Coupé erőteljes kiállását keskenyre húzott, stílusosan sötétített full LED-technológiás hátsó lámpák nyomatékosítják, elegánsan megrajzolt menetfény-csíkokkal.
Utastér: vezetőre összpontosító műszerfal és két teljes értékű hátsó ülés
Az új BMW 4-es Coupé utasterének prémium hangulatát és látványosan teljesítmény-központú kialakítását vezetőre összpontosító műszerfal, letisztult felületek és elsőosztályú anyagok garantálják. A sportülések és az újratervezett, bőrözött sportkormány egyaránt a modell alapfelszereltségének része. A részletesen megtervezett műszerfal- és ajtókárpit-kialakítás, illetve a középkonzol magasra emelt elrendezése mindkét első ülésben körülöleli a bajor prémiumgyártó ügyfeleit. A hosszabbra nyúló utazások kényelmét az aktív zajcsillapítással ellátott szélvédő fokozza tovább.
A digitális műszeregység és a központi kijelző párosa eközben egy nagyméretű kijelző-csoporttá áll össze, az erőforrás indítását és leállítását végző Start / Stop gomb pedig új helyre, a középkonzol elegáns vezérlőpaneljére költözött. A típus-specifikus hátsó üléssorban két teljes értékű ülés kapott helyet, integrált fejtámlákkal, egyedülálló üléskialakítással.
Az eddigi legkorszerűbb BMW TwinPower Turbo technológia és mild-hibrid technológia a sportosabb menetdinamika és a nagyobb hatékonyság érdekében
Az új BMW M440i xDrive Coupé-t, valamint az új BMW 4-es Coupé dízelüzemű erőforrással szerelt modelljeit mild-hibrid technológiával felszerelve kínálja ügyfeleinek a BMW. A 48 Volt kapacitású indítógenerátorral és második akkumulátorral dolgozó technológia összegyűjti és újrahasznosítja a fékezéskor felszabaduló energiát, nem csupán a fedélzeti elektromos rendszerek ellátására, de a belsőégésű erőforrás terhelésének könnyítésére és a maximális teljesítmény fokozására is.
Intenzív gyorsítások közben az indítógenerátor 8 kW / 11 lóerő teljesítmény-többlettel támogatja a belsőégésű erőforrás munkáját, az utazósebességet önállóan, a belsőégésű erőforrást lekapcsolva is képes fenntartani, közreműködésével pedig minden korábbinál kényelmesebben működik a belsőégésű erőforrást be-, illetve lekapcsoló Auto Start Stop funkció.
A csúcsmodell 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotorja mellett az új BMW 4-es Coupé motorházteteje alá két négyhengeres benzinmotor és egy dízelüzemű erőforrás is megrendelhető lesz a modell piaci bevezetésekor. Az új BMW 420i Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,3 – 5,8 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 122 – 132 gramm / km) meghajtásáról egy 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor, az új BMW 430i Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,7 – 6,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 131– 141 gramm / km) meghajtásáról pedig egy 190 kW / 258 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor gondoskodik. Az új BMW 420d Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 3,9 – 4,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 103 – 112 gramm / km) és az új BMW 420d xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 4,3 – 4,6 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 112 – 121 gramm / km) orrába egy 140 kW / 190 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres dízelmotor kerül. Utóbbi – ahogyan a BMW 430d xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,2 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 146 gramm / km)* soros hathengeres dízelmotorja is – kétlépcsős turbófeltöltési technológiával dolgozik. A BMW M440d xDrive Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,7 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 158 gramm / km)* változó turbinageometriájú alacsony- és magasnyomású turbófeltöltővel garantálja a minden vezetési szituációban elérhető teljesítmény-többletet. Az új BMW 4-es Coupé mindegyik motorváltozata maradéktalanul megfelel az Euro 6d emissziós szabvány előírásainak.
Nyolcfokozatú Steptronic automataváltó alapfelszereltségként, az opcionális extrafelszereltség részeként váltófülekkel és vadonatúj Sprint funkcióval
A bajor prémiumgyártó most először a BMW 4-es Coupé mindegyik motorváltozatát nyolcfokozatú Steptronic automataváltóval kínálja ügyfeleinek, már az alapfelszereltség részeként. A technológia legkorszerűbb változata tovább optimalizált váltási karakterisztika szerint, még nagyobb belső hatékonysággal továbbítja a kerekek felé a motorból érkező teljesítményt és forgatónyomatékot.
A BMW M modellek alapfelszereltségként a nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval érkeznek meg az utakra, amely az opcionális extrafelszereltség részeként az összes modellváltozathoz elérhetővé válik a még dinamikusabb váltásokat lehetővé tevő, kormány mögötti váltófülekkel. Újdonságként mutatkozik be a palettán a Sprint funkció, amely a kigyorsításokat és az előzési manővereket maximális hatékonyság szerint működtetett motor- és váltó-karakterisztikával fokozza.
Megnövelt karosszériamerevség és típus-specifikus futómű-hangolás a letaglózó menetdinamika érdekében
Az új BMW 4-es Coupé műszaki csúcstechnológiáinak arzenálja kivétel nélkül a vezetés színtiszta élményét hivatott fokozni: a típus-specifikus karosszériaarányok, az optimalizált légellenállás, a megnövelt karosszériamerevség, az új BMW 3-as limuzinhoz képest 21 milliméterrel alacsonyabb súlypont, illetve a futómű típus-specifikus ágyazása, geometriája és hangolása. A karosszéria és a futómű-technológia súlyát intelligens anyaghasználat optimalizálja, a modell kimagaslóan agilis vezethetőségét és precíz irányíthatóságát pedig első toronymerevítők és a hátsó tengely segédváza fokozza.
Az alapfelszereltségként kínált futómű-technológia és az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető M Sport futómű-technológia egyaránt a rugóút-szinkronizált lengéscsillapítók típus-specifikus hangolású változatával dolgozik, miközben a bajor prémiumgyártó ügyfelei az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal szerelt adaptív M futóművet is választhatják a modell alá. Mindkét, opcionális extrafelszereltség részeként elérhető futómű-technológiához változó áttételű sportkormány társul. Az új BMW 4-es Coupé már alapfelszereltségként 17” méretű könnyűfém keréktárcsákon gurul le a gyártósorról. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Sport fékrendszer féknyergei eközben kék és vörös színben egyaránt elérhetők.
Az új BMW M440i xDrive Coupé és az új BMW M440d xDrive Coupé alapfelszereltségét 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák, elektronikusan vezérelt M Sport differenciálmű és 0-100 százalék között változtatható záró funkcióval dolgozó hátsó differenciálmű színesíti. Utóbbi az opcionális extrafelszereltség részeként az új BMW 430i Coupé és az új BMW 430d xDrive Coupé modellhez is elérhető, az M Sport futómű-technológia vagy az adaptív M futómű részeként.
Bemutatkozik az M Sport Pro csomag, a vezetés lélegzetelállító élményével
Az új BMW 4-es Coupé stílusjegyei és felszereltségi tételei egytől egyig az újdonság átfogó koncepciójának legfőbb esszenciáját, a vezetés magával ragadó élményét hangsúlyozzák. Az alapfelszereltség egyik izgalmas alternatívája az M Sport felszereltségi csomag, amely többek között az első lökhárítón extra méretű légbeömlőket, míg a hátsó lökhárítón még sportosabb vonalvezetést visel, M Sport futóművet és 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsákat kínál, a középkonzol két oldalán pedig térdtámaszok fokozzák az utazás kényelmét. A BMW M modellek sajátjaként érkeznek meg a palettára a Cerium Grey metál karosszéria-kiegészítők, amelyek az M Carbon külső felszereltségi csomag részeként is megrendelhetők.
A BMW történetében most először mutatkozik be az M Sport Pro csomag, amely új szintre emeli a vezetés élményét. A csomagban az M Sport felszereltségi csomag összes tétele megtalálható, 19” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltó, hátsó légterelő szárny, sportos utastéri hangzás és Harman Kardon audiorendszer kíséretében. Sőt mi több, az új BMW 4-es Coupé sportosságát már a modell piaci premierjétől kezdve széleskörű BMW M Performance kiegészítők fokozzák.
Csúcskategóriás személyre szabhatósági opciók
Az új BMW 4-es Coupé stílusát és menetkomfortját egy sor opcionális extrafelszereltségként megrendelhető kiegészítővel varázsolhatják egyedivé a bajor prémiumgyártó ügyfelei. A sportülések alapesetben szövet borítása szövet / Sensatec kárpitra, Vernasca bőrkárpitra, kibővített BMW Individual Merino bőrkárpitra vagy BMW Individual full bőrkárpitra cserélhető. Az elektromosan állítható sportülések, valamint a fűthető és hűthető ülések most először ugyancsak elérhetők a modellhez. Az opcionális extrafelszereltségek palettáján megtalálhatók továbbá a kiváló minőségű BMW Individual utastéri dekorbetétek, illetve a Sensatec-bevonatú vagy BMW Individual bőrözéssel ellátott műszerfal is.
Az új BMW 4-es Coupé alapfelszereltségének része a háromzónás automata légkondicionáló és a tároló csomag, a kiegészítő fűtés és a Welcome Light Carpet funkciót is kínáló hangulatvilágítás azonban az opcionális extrafelszereltség része. Utóbbi részeként rendelhető meg a modellhez a buktatható és elhúzható napfénytető is, amely az előző 4-es BMW-ben elérhető változathoz képest 24 milliméterrel nagyobb üvegfelületet kínál.
Az újdonság hátsó üléstámlája 40 : 20 : 40 arányban osztott már az alapfelszereltség részeként, az egyes elemek pedig a csomagtérből egyetlen gombnyomással a padló síkjába dönthetők. A csomagtér térfogata 440 liter. Az új BMW 4-es Coupé-hoz az opcionális extrafelszereltség részeként elektromosan működtethető vonóhorog is megrendelhető.
Minden korábbinál intelligensebb vezetést támogató rendszerek
Az újdonság fedélzetén a BMW 4-es Coupé előző generációjához képest jelentősebb több vezetést támogató rendszer gondoskodik a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek kényelméről és biztonságáról. A fékező funkcióval dolgozó első ütközésre figyelmeztető rendszer (Front Collision Warning with Brake Intervention), a visszakormányzó funkcióval dolgozó sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning with Steering Assistance) és a sebességkorlátozásokra figyelmeztető rendszer (Speed Limit Info) egytől egyig az alapfelszereltség része. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Driving Assistant Professional csomag eközben számos innovációt bevezet, így többek között az aktív navigációval dolgozó kormányzó- és sávtartó asszisztenst (Steering and Lane Control Assistant), amely a fedélzeti navigációs rendszer adataiból képes előre látni az úti célba vezető szükséges sávváltásokat. Ugyancsak új funkcióként mutatkozik be az Emergency Lane Assistant is, amely szükség esetén automatikusan a leállósávba kormányozza az új BMW 4-es Coupé-t.
Az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető parkolóasszisztens (Parking Assistant) tolatási segédlettel bővül, a Parking Assistant Plus csomag részeként pedig a BMW Drive Recorder is elérhetővé válik, amely 40 másodperc hosszú videókban képes rögzíteni a vezetést támogató rendszerek élő kameraképeit.
A BMW Head-Up kijelző új generációja eközben immár 70 százalékkal nagyobb kivetítési felületen jeleníti meg a vezetéshez szükséges legfontosabb információkat. A BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés részeként elérhető új, háromdimenziós élőképalkotás a teljes mértékben digitális műszeregységre helyezi és digitálisan körbenézhetővé teszi a jármű 360⁰-os környezetét, így a vezető könnyedén áttekintheti az adott forgalmi szituációt, illetve a vezetést támogató rendszerek állapotát és javaslataikat.
Új digitális szolgáltatások: BMW Maps, BMW Intelligens Személyi Asszisztens, okostelefon-integrálhatóság és távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések
Az új BMW 4-es Coupé széleskörű alapfelszereltségének része a BMW Live Cockpit Plus műszerfal-elrendezés is, amely a BMW iDrive járművezérlő rendszer legkorszerűbb változatát, érintés-érzékeny, 8,8” képernyő-átmérőjű központi kijelzőt, fekete keretbe foglalt, 5,1” képernyő-átmérőjű digitális műszeregységet, multimédia- és navigációs rendszert, kettő USB-csatlakozót és fedélzeti WiFi kapcsolatot kínál. A beépített SIM kártya, a 4G LTE kapcsolat és az ugyancsak alapfelszereltségként beszerelt Connected Professional csomag eközben olyan digitális szolgáltatások használatát teszi lehetővé, mint a BMW TeleServices, az Intelligens Segélyhívó (Intelligent Emergency Call), a veszélyes forgalmi szituációkra is figyelmeztető, valós idejű forgalmi információk (RTTI – Real Time Traffic Information), a távolról vezérelhető szolgáltatások (Remote Services) és a Concierge Services.
Az újdonságban a BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója dolgozik, amely az innovatív digitális szolgáltatások mellett intuitív járművezérlést is lehetővé tesz. A kijelzőkön megjelenő tartalmak teljes egészében személyre szabhatók, a vezető pedig – a vezetési szituáció függvényében – az érintés-érzékeny központi kijelzőn keresztül, a BMW iDrive vezérlőtárcsájával, a kormány multifunkciós gombjaival, hangutasításokkal és a BMW Gesztusvezérléssel is működtetheti a jármű számos funkcióját. Az új BMW 4-es Coupé alapfelszereltségének ráadásul a kibővített funkciókat kínáló BMW Intelligens Személyi Asszisztens is része.
Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés eközben a 12,3” képernyő-átmérőjű műszeregység és a 10,25” képernyő-átmérőjű központi kijelző párosát kínálja fel a bajor prémiummárka ügyfeleinek. A teljes mértékben digitális műszeregység elegendő teret biztosít ahhoz, hogy megjelenítse a navigációs rendszer aktuális térképrészletét, a vezetést támogató rendszerek információit és a jármű 360⁰-os környezetét.
Az új BMW 4-es Coupé digitális szolgáltatásainak egyik leginnovatívabb újítása a BMW Maps felhőalapú navigációs rendszer, amely rendkívül gyors és precíz útvonaltervezést tesz lehetővé, percre pontosan kiszámított érkezési idővel. A technológia sűrűbben frissíti a valós idejű forgalmi információkat, az úti cél beállítását pedig szabadon választott szóhasználat teszi könnyebbé.
A BMW Live Cockpit Plus és a BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés optimalizált okostelefon-integrálhatóságot is kínál. Az Apple CarPlay előkészítés mellett az új BMW 4-es Coupé-ban az Android Auto is elérhető. A távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade) a távolból kínálnak típus-specifikus tartalmakat és frissítéseket, így például a vezetést támogató rendszerek funkcióinak kibővítését.
Az új BMW 4-es Coupé elérhető modellváltozatai:
BMW 420i Coupé
Motor: soros négyhengeres benzinmotor
Hengerűrtartalom: 1 998 ccm
Maximális teljesítmény: 135 kW / 184 lóerő percenkénti 5 000 – 6 500 főtengely-fordulat között
A dinamikus vezethetőség hagyományosan nem tartozik a Toyota Hiace erősségei közé. Egy japán tuningmester szerint azonban csak megfelelő futóműre van szükség, és máris örömünneppé válik minden fuvar.
Eiji Daito korábbban Nissan Silvia átépítéseivel szerzett nevet magának japán tuningkörökben, amikor azonban szervizkocsit választott, számára sem volt kérdés, hogy egy Toyota Hiace-re bízza az alkatrészek és anyagok szállítását. Az évek során azonban eszközölt néhány átalakítást a 2005-ben vásárolt furgonon, saját ízléséhez és igényeihez igazítva annak képességeit.
A TotalCreate E.PRiME műhely tulajdonosa elsőként a futóművet javította fel. Lecserélte a lengéscsillapítókat, erősebb első torziós rugókat épített be, a hátsó laprugókat pedig leültette. Ezt követték a keményebb kanyarstabilizátorok, valamint az egyedi gumibakok. Persze hiába kanyarodunk gyorsan, ha utána nem tudunk megállni, ezért egy második generációs Subaru Impreza STi első és hátsó Brembo fékjeit szerelte be. Már az első fékek is komoly átalakítást igényeltek, hátul viszont gyárilag dobfékek dolgoztak, így a teljes rendszert a semmiből kellett felépítenie.
Az rögtön látszik, hogy a gyöngyházfehérre fújt, 20 colos (!) keréktárcsák nem gyári darabok, ahogy eredetileg a 225/35R20 méretű NittoNT555 abroncsokat sem furgonokhoz tervezték. A kerekek helyigényéről a kerékdob tíz milliméteres szélesítésével gondoskodott az alkotó. A megjelenést a Hiace európai kiviteléhez tervezett első és hátsó kötények, egyedi készítésű küszöbtoldat, tükörházba integrált irányjelzők, valamint módosított első és hátsó lámpatestek teszik teljessé.
A futómű és a külső dizájn harmonikus egységébe simul bele az utastér is: állítható támlájú Bride versenyülések, perforált bőr váltókar és Alcantara ajtópanelek fogadják a vezetőt. Már csak a motortuning van hátra, de úgy tűnik, ezt tudatosan kerüli Eiji Daito. Inkább meghagyja eredeti állapotában a 2.7 literes, négyhengeres 2TR-FE benzinmotort, hiszen a furgont elsősorban munkaeszköznek tekinti, így a megbízhatóság mindennél fontosabb.
A kipufogót azért lecserélte egy középen kivezetett, dupla végcsövű rendszerre (a 160 lóerős motorteljesítmény nem változott), a differenciálművet pedig részlegesen önzáró egységgel váltotta ki. Persze később még meggondolhatja magát: ebben az esetben érdemes megnéznie egy másik tokiói tuningmester V6-os Toyota Hiace átépítését.
A MINI Countryman a hagyományokkal átitatott brit prémiumgyártó legnagyobb és legsokoldalúbb modellje, amelynek legújabb nemzedéke készen áll rá, hogy meghódítsa az utakat. Az autó formanyelve átfogó finomításokkal gazdagodott, minden korábbinál jellegzetesebb karakterré emelve az új MINI Countryman-t. Oliver Heilmer, a márka vezető formatervezője az újdonság kisugárzásáról, az egyedi stílusjegyek fontosságáról és a jövőbeni MINI modellek alapelveként meghatározott „letisztultságról” mesél.
Az új MINI Countryman felettébb praktikus, sportosan dinamikus és kiválóan használja ki a rendelkezésére álló teret. Miként látja a modell jelentőségét a MINI márka szemszögéből?
Oliver Heilmer:„A Countryman a MINI aktuális modellpalettájának legnagyobb tagja. Egy tökéletes családi autó, kivételesen magas fokú hétköznapi funkcionalitással – és a MINI jellegzetes egyéniségével. Szellemiségét tekintve ugyanakkor kalandvágyó is, akivel szívesen indulsz útnak korábban fel nem fedezett tájakra. Mindazonáltal, méretei ellenére továbbra is egy hamisítatlan MINI, amely az ötletes megoldások sokszínűségét hozzávetőlegesen kicsi alapterületen váltja valóra. Az új MINI Countryman esetében számtalan stílusjegyet alkalmaztunk, amelyekkel ezt a remek karaktert helyezzük előtérbe. Ezen elemek körül ugyanakkor szándékosan letisztult felületeket alkalmaztunk, hogy ezzel kiemeljük az egyedi stílusjegyeket és az új MINI Countryman érzelmekben gazdag karakterét.”
Ha kívülről nézzük, miből látjuk, hogy ez az új MINI Countryman?
Oliver Heilmer:„Megannyi jellegzetes részletet alkalmaztunk a MINI Countryman új formanyelvén, amelyekkel a modell korszerűségét, kiegyensúlyozottságát és határozottságát nyomatékosítjuk. Minden olyan jegyet, amelytől a Countryman igazi MINI, még erősebben kihangsúlyoztunk. Szemből nézve a modell már egészen messziről felismerhető: a fényszórók egyszerűnek tűnnek, mégis csúcstechnológiát képviselnek, miközben megőriztük a szögletesen lekerekített formát, amely még a MINI modellcsaládján belül is abszolút egyedinek számít. A két fényszórót egy nagyméretű hűtőrács köti össze, amelyet króm vagy az újdonságként alkalmazott Black Line keret szegélyez.
Szemből nézve azonban a leglátványosabb változtatást a lökhárítón eszközöltük. A korábbi nemzedék esetében itt a vízszintes elrendezést helyeztük előtérbe, most azonban a masszív kisugárzás és a függőleges vonalak dominálnak. A szélső légbeömlők immár függőlegesek és jelentős mértékben megnőttek, a karosszéria színe pedig minden korábbinál nagyobb felületen köszön vissza. Az első lökhárító fényezett részei elegáns keretbe foglalják az új kialakítás leglényegesebb pontjait.
Hátulnézetből a vadonatúj hátsó lámpák tűnnek fel azonnal, amelyek egyedülálló kialakításukkal a csúcstechnológia mentén értelmezik újra a brit zászló motívumait. A leglátványosabb részlet itt a lámpát borító üvegbura, amely a brit zászló motívumai mentén, háromdimenziós formában emelkedik ki a síkból, lekövetve ezzel a lámpatest fénydizájnját. Az üvegbura sötét árnyalata ugyanakkor a modell magabiztosságát és exkluzivitását nyomatékosítja.
Az új MINI Countryman hátsó lökhárítójának leginkább meghatározó eleme a karosszériavédő sáv – kiváltképp az ALL4 csomag részeként –, amelyre még erőteljesebb hangsúlyt fektettünk. És akárcsak az első lökhárító esetében, itt is a függőleges elrendezés dominál: a lökhárító széleibe helyezett lámpák ugyancsak függőlegesen állnak.
Az autó egyik legkülönlegesebb részlete mégis az új keréktárcsa-garnitúra, amely kizárólag az ALL4 csomag részeként elérhető. Ezek a modern keréktárcsák kéttónusú fényezéssel érhetők el az új MINI Countryman alá, ahol erőt és határozott fellépést garantálnak. A küllők sötétszürkére fényezett és szálcsiszolt felületeinek találkozása rendkívül modern benyomást kelt, miközben az új MINI Countryman egyedi részleteire helyezi a hangsúlyt.”
Mennyire fontosak a részletek az összhatás szempontjából?
Oliver Heilmer: „A részletek rengeteget tesznek hozzá az autó egészéről kialakult képhez. Már csupán az apró részletek megváltoztatásával is képes vagy egy teljesen új modell benyomását kelteni. Valójában a részletek árulják el egy autóról, hogy melyik korban született. Vegyük például a fényszórókat: ezek az elemek nem csupán az autó arcát határozzák meg, de rengeteget elárulnak az adott kor technológiai fejlettségéről is. Vagy ott vannak a króm felületek: a króm hosszú időn keresztül a MINI meghatározó felületkezelési eljárása volt. A Black Line stílusjegyek bevezetésével azonban az új MINI Countryman érdekes alternatívát mutat. Ez utóbbi a MINI összes króm elemét magasfényű feketére cseréli, amelyekkel az egész karosszéria sportosabb és modernebb benyomást kelt – különösen az új karosszériafényezési árnyalatként kikevert Sage Green metál fényezéssel párosítva.”
Idén már a jellegzetesen egyedi stílusjegyekkel felvértezett, tisztán elektromos MINI is az utakon gurul. Visszaköszön majd eme stílusjegyek valamelyike a plug-in hibrid MINI Countryman-en is?
Oliver Heilmer: „A MINI Cooper SE Countryman ALL4 két világ egyediségét ötvözi: a töltőnyíláson ott a jellegzetes „E” jelzés, a hűtőrácson pedig a Cooper S modellek kiváltságaként ismert „S” betű – mindkettő Electric Yellow színben, így a plug-in hibrid MINI Countryman hálózatról tölthető génjei azonnal feltűnnek. A zéró emissziójú mobilitás lehetőségére az utastérben is tettünk utalásokat, és noha a teljes mértékben digitális műszeregység a hajtáslánc-technológia kiforrottságát és innovatív karakterét nyomatékosítja, a hajtáslánc-specifikus elemek semennyire nem árnyékolják be a modell koncepciójának harmóniáját. Az első és legfontosabb, hogy meggyőzzük ügyfeleinket arról, hogy a MINI-t válasszák – a márkát, az életérzést, az élményt. A hajtáslánc-technológia milyensége csak ezután következik a fontossági listán.”
Milyen utastéri változtatásokat eszközöltek az új MINI Countryman-ben?
Oliver Heilmer:„A Countryman a MINI modellcsaládjának legfiatalabb tagja, amely modern utastéri hangulatot áraszt. A szellőzőrostélyok függőleges elrendezése teret engedett a teljes mértékben digitális műszeregységnek és a központi kijelzőt ölelő, újratervezett kör alakú műszerfalnak – amely az autó legendás stílusjegye. A központi kijelző környékét sokkal letisztultabban alakítottuk ki: nincsenek többé önálló kapcsolók, csak egy csúcstechnológiás érintőképernyő. Ez az egész középkonzolnak látványosabb és modernebb kisugárzást kölcsönöz.”
Mi mindent árul el nekünk a jövőről az új MINI Countryman?
Oliver Heilmer:„Az új MINI Countryman már most azt a „letisztultságot” hangsúlyozó formatervezési alapelvet képviseli, amelyet a jövőben a MINI-vel követni kívánunk. Az egyes részletek elhagyásával a megmaradó elemek nagyobb teret kapnak és még nagyobb hatást érhetnek el. Az autó karakterét helyezzük a középpontba, és az élményt, amit kínál. Az első lépés ehhez a stílusjegyek letisztítása, amelyet a funkcionalitás letisztítása követ. A lényeg, hogy minden lépésnél szem előtt tartsuk, mi a legfontosabb. Minden más hátra kerül.”
Mit várhatunk a jövőben a MINI-től?
Oliver Heilmer:„Azt szeretnénk, ha az emberek a MINI-ben elsősorban az élményt látnák. A letisztultság, a lényegtelen dolgok mellőzése kulcsfontosságú e téren. De ez nem jelenti azt, hogy bármiben is lemaradnánk vagy hogy bármit is kikerülnénk. Hiszen a letisztultság teret ad az érzelmeknek: ahelyett, hogy arra próbálunk meg válaszolni, „Mi többet csinálhatnánk még?”, arra koncentrálunk, hogy „Mi az, amire ügyfelünknek valóban szüksége van ahhoz, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki a MINI és közte?” Mint ilyen, a jövő MINI modelljeit „bajtársaknak” látjuk, és pontosan ez a fajta személyes kapcsolat az, amelyről a MINI szól: ügyfeleink önmagukat akarják viszontlátni MINI-jükben és napról napra erősebbé akarják tenni ezt a köteléket.”
Egy utolsó kérdés: hogyan állítaná össze a saját MINI Countryman modelljét? Hogyan néz ki „a tervező választása”?
Oliver Heilmer:„Személy szerint nagyon szeretem a MINI Countryman Cooper S kivitelt (maximális teljesítmény: 131 kW / 178 lóerő; gyorsulás 0-100 km/óra: 7,3 másodperc; végsebesség: 222 km/óra; átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,2 – 6,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 142 – 149 gramm / km) ALL4 csomaggal, Black Line stílusjegyekkel, Sage Green fényezéssel. Az én választásomban a Carbon Black árnyalatú MINI Yours Leather Lounge a nyerő, amely igazi figyelemfelkeltő változat. Számomra ez a modell jelenti a MINI egyediségének, kalandvágyának és terepjáró képességének egységét – az új MINI Countryman karakterének megtestesítőjeként is hívhatnánk.”
Ha már lúd, legyen kövér: mostanra mind a 4 ajtó gyári állapotok szerint, mondhatni szögegyenesen áll a helyén, mégpedig a megfelelő hézagokkal és szintbeállításokkal. Most a hátsó ajtók is felzárkóztak, így teljes az összkép.
Valamilyen okból fogva az előző tulaj az ajtók mozgatásánál, javíttatásánál tré munkát kapott: projektautónk, a W140-es S420 Mercedes-Benz ajtajai enyhén szólva szinteltérésekkel küzdöttek az A, a B, valamint a C oszlophoz képest. Eddig úgy voltunk vele, van más, nagyobb horderejű probléma (lesz is még nyilván), amit korrigálni kell, de most nekifutottunk a szintezésnek.
Előzőleg az első ajtókat raktuk szintbe, most pedig a hátsók következtek. Itt nem volt akkora szembetűnő eltérés a szélek találkozásánál, mint az elsőknél – ott megvolt a 2-3 mm eltérés is, ami egyébként körülbelül csak nagyítóval volt kivehető, fotókon egyáltalán nem is látszott, kivéve, ha makró jelleggel közeliket készítettünk egy-egy kapcsolódó részletről.
Az ajtók hézagjait több ponton kell mérni. Ehhez az A1295890321 speciális Mercedes-szersuámot használtuk, ami tulajdonképp egy szimpla hézagmérőszett, ám kifejezetten hasznos darab. Az első ajtókat az A oszlopnál, a sárvédőív felé, a tetővonalnál középen, valamint a B oszlop felé, a retesznél, míg a hátsót a tetővonalnál, a C oszlopnál, valamint a C oszlop alatti sárvédőívnél kell méricskélni.
Plusz-mínusz 0.5 mm szinteltérés elfogadott, nekünk sikerült kihoznunk az értékeket szinte nullára – nem kis munkával. Ugyanakkor örülhetünk, hogy a C oszlopi, illetve a B oszlopi retesztartók mozgatása megoldotta a gondot, nem igazán szerettük volna a zsanérokat is meglazítgatni jóval keményebb és sziszifuszibb munkával járt volna a procedúra.
A 40-es Torz került bevetésre a hátsó ajtók hézagolásánál is. A meglazítás után megvizsgáltuk a párhuzamokat: fontos, hogy a retesz modulja az oszlop (B, C) belső vonalát kövesse, ugyanis az az egyenes vonalú, a külső vonal ívelt. Az előző tulaj által választott nagyon hozzáértő korábbi műhely a külső ívet vette alapul, így a reteszek mind a négy ajtónál konkrétan ferdék voltak. Nem beszélve arról, hogy a reteszek pozícionálása sem volt megfelelő, ugyanis a kaszniba gravírozott kicsi nyílnak kell alapesetben a retesz közepénél lennie, a magasságállítás viszont az ajtók pozíciójától függ.
Esetünkben mindegyik ajtónál- mivel a reteszmodul a külső karosszériaívet követte – a fölső részek kijjebb voltak a kelleténél (ráadásul nem is voltak középen a modulok), ez okozta az ajtók 2-3 milliméteres szinteltérését.
A reteszmoduloknak egyébként 1 centis távot kell biztosítani a belső karosszériavonaltól. Így szinte teljesen hozható a gyári hézagérték, legalábbis projektautónk esetében. Viszont mindegyik ajtónál egyenlően megvolt az 1 centiméter, a gravírozott nyilak pedig 2-2 centinél állnak, ugyanis a modulok 4 centiméter szélesek.
Nyilván most az ajtók nehezebben csukódnak, mivel új pozíciót vettek, vesznek fel, a szigeteléseknek alkalmazkodniuk kell az új méretezéshez. A nehezen csukódás alatt nyilván nem azt kell érteni, hogy izomból kell bevágni az ajtókat, mindössze határozottság szükséges. Aztán ha a softclose funkciót is megjavítjuk, még ennyi kompromisszumot sem kell kötnünk.
Kezdetektől fogva látszódott 1997-es Mercedes-Benz W140 S420 projektautónál, hogy alapvetően az első ajtók nincsenek szintben a B oszloppal. Úgy 2-3 mm eltérést lehetett látni, de azt is csak alapvetően a megfelelő fényviszonyok mellett (és nagyon közelről maximum).
Mivel próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a W140 bálna-projektből, ezért most sort kerítettünk az első ajtók szintezésére. Alaposan körbejártuk a szituációt, mielőtt nekikezdtünk a folyamat megvalósításához: nyilván adott (volt) egy szimplább, és egy kevésbé szimplább képlet.
A legegyszerűbbnek tűnő megoldást maga az ajtók B oszlopra integrált reteszének pozicionálása jelentette. Keményebb dió a zsanérok állítgatása (2 darab), oda azért már kell legalább egy emelő, amivel mozgatható a meglazított ajtó mindaddig, amíg megfelelő pozícióba nem kerül. Enyhén időigényes a feladat, és nem kevésbé türelemjáték-kategória.
Persze az egyszerűbb megoldás sem volt pár perces munka: legelőször is egy T40-es fejjel felszerelt kulccsal meglazítottuk a B oszlop (mindkét oldalon) reteszét. A problémát alapvetően az okozta, hogy a retesz nem volt középre pozícionálva a B oszlop kis nyilaihoz képest, jóval – pont 2-3 milliméterrel – kifelé volt szerelve a kelleténél.
Viszonylag hosszas állítgatás után sikerült eltalálnunk azt a státuszt, amelyben az ajtó még jól csukható, viszont fel is fekszik rendben a felületre; nincs lépcsőzetes eltérés a hátsó ajtóhoz képest – vagy legalábbis kevesebb, mint 1 milliméter. Ezt mértük is minden esetben, mindenhol: az ajtók találkozási pontjainál – B oszlop, tetővonal, alsó ívek, A oszlop.
Rengeteget nyom a latba küllem tekintetében, ha nem úgy néz ki – némi túlzással – mintha rosszul záródna, vagy csak félig-meddig lenne csukva az ajtó. Nincs jelenleg sziluett, fals árnyékvetés, és ami még lényeges: a sebességgel erősödő menetszél-átfújás is megszűnt varázsütésre, egyik pillanatról a másikra. Mindez a jobb szigetelés következtében, mivel jobban felfekszik a felületre most mindkét első ajtó.
Gyanítjuk, hogy mindezt a hátsó ajtóknál is elvégezzük, tehát ott is lesz korrekció, mert szinteltérési hibák ott is akadnak. Apróbb mértékben (maximum 2 mm lehet sarcra), de jelentős lehet a változás.
Mindig találunk apró hiányosságokat projektautónk, az 1997-es évjáratú Mercedes-Benz W140 S420 kapcsán. Most épp a polleinszűrőház csavarjainál kutakodtunk – azaz már korábban is feljegyeztük a beszerzendők listájára, hogy összesen két csavar hiányzik a szórásból. A középső, hosszabb, valamint egy felső, rövidebb verzió.
A középső fő-tartó csavart sikerült is pótolnunk. Újfent Ámon Palinál kopogtattunk, és szerencsénkre talált is egy faceliftes W140-hez passzoló darabot. Mint megtudtuk tőle, az 1995 után gyártott W140-eknél teljesen más az idevaló, passzoló csavar menete, egyáltalán nem mindegy, hogy mit választunk és hogyan.
Sajnos ezzel még nem teljes az összkép, mivel a polleinszűrőház felső peremének egy csavarja szintén hiányzik. Csak hogy a dolog ne legyen szimpla, a perem csavarjai rövidebbek, tehát nem egyformák; legalábbis a középső hosszú verziótól igencsak eltérnek.
Mindenesetre már ez is bőven félsiker, úgyhogy örülünk természetesen. A hiányzó csavart a helyére tettük, így (még) emberibb küllemet nyert a W140-es M119-es motorterének egyik meghatározó, műanyag burkolatokat felsorakoztató része.
A Ford új motor- és felszereltség-változatokkal bővítette az új Puma kínálatát, így az SUV-ihletésű kompakt crossover vásárlói minden eddiginél szélesebb palettáról választhatnak.
A Puma erőforrásai között most jelenik meg először a Ford 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízele, ahogy a hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automata sebességváltó is új tétel, emellett pedig már a luxuskivitelű Puma ST-Line Vignaleis szerepel a kínálatban.
A Ford mintegy 200 millió eurós beruházással fejlesztette fel a romániai Krajovában működő üzemét, hogy itt gyárthassa a Puma modellt; ezzel a befektetéssel a vállalat 2008 óta összesen 1,5 milliárd eurót invesztált a létesítménybe.
Átfogó motorkínálat
A Puma új, 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotorja vonzó ajánlat lesz azoknak, akik sokat autóznak, hiszen a hatfokozatú manuális sebességváltóval párosított erőforrás NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 3,8 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 118 g/km és 4,5 l/110 km).
Opcióként egy új hétfokozatú automata sebességváltó is megrendelhető a 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost benzinmotorhoz, amelynek így az NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 110 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,9 l/100 km (WLTP: 137 g/km és 6,0 l/110 km). A modern sebességváltó több váltóáttétele és simább váltásokat biztosító kettős tengelykapcsolós kialakítása optimális üzemanyag-fogyasztást, finom működést és remek menetdinamikát eredményez.
A Puma-vásárlók tavaly év vége óta ez elsők közt tapasztalhatták meg a Ford takarékos, 48 voltos mild hibrid technológiájának előnyeit. A Puma EcoBoost Hybrid modellváltozat kétféle teljesítménnyel kapható, és a hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt változatok a következő értékeket kínálják:
A 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 97 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,3 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
A 155 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,4 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
A hatfokozatú manuális sebességváltós, 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost változat NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 103 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 131 g/km és 5,7 l/110 km), míg a 95 lóerős, 1,0 literes EcoBoost kivitel NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 102 g/km, és üzemanyag-fogyasztása 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján 129 g/km és 5,7 l/110 km).
Fényűző Puma ST-Line Vignale
A Puma ST-Line modellváltozatra épülő Puma ST-Line Vignale prémium stílust és minden eddiginél több extrát kínál. Az egyedi részletek közt olyan tételek szerepelnek, mint a felső hűtőrács selyemfényű alumínium rácsozata és kerete, az ébenfekete alsó légbeömlő, a hátsó lökhárító alsó részének fényezése és a nagyméretű hátsó légterelő. Az autó alapfelszereltségét LED fényszórók, Windsor bőrülések, Manacor bőrborítású kormánykerék, prémium B&O hangrendszer és Ford KeyFree rendszer gazdagítják.
A Puma vásárlói már eddig is sokféle kivitel (Trend, Titanium, Titanium X és ST-Line X) közül választhattak, amelyek olyan innovatív technológiákat tartalmaznak alapáron, mint a FordPass Connect modemen* keresztül működő Vészhelyzet Előrejelzés vagy a praktikus Ford MegaBox, amiben állítva is kiválóan elhelyezhetők akár 115 cm magas, instabil dolgok (például szobanövények vagy golftáskák).
A Ford a hónap elején már bemutatta az új Ford Performance Puma ST modellt is, ami az év végén jelenik meg a márkakereskedésekben.
Az autó kisugárzásának magával ragadó hangulata, a finom részletektől ragyogó utastér tökéletessége, a környezetbarát jövő hatékonyságának testközeli érzése, valamint a vezetést támogató rendszerek, a járműkapcsolati megoldások és a járművezérlő funkciók innovációinak csúcstechnológiája egytől egyig az új BMW 5-ös sorozat sportos, hatékony és progresszív pozícióját hivatott bebiztosítani az üzleti prémium szegmensben.
Az új BMW 5-ös limuzin és az új BMW 5-ös Touring egyaránt elérhető lesz plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával, a négy- és hathengeres motorokkal szerelt modellváltozatok hatékonyságát pedig egy 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia fokozza tovább. Az utastér legfőbb újítása a 12,3” képernyő-átmérőjű központi kijelzővel büszkélkedő kijelző- és járművezérlő rendszer, a BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója pedig a BMW Intelligens Személyi Asszisztens jövőbe mutató szolgáltatásait is a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek kezébe adja. Az új BMW 5-ös sorozatban számos innovatív vezetést támogató rendszer hozza egy lépéssel közelebb az automatizált járművezetés korszakát, így például az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant), amely már aktív navigációra és az autópályák leállósávjainak automatikus megkülönböztetésére is képes.
A BMW modellpalettájának legtradicionálisabb tagja előtt járműtechnológiai innovációk egész sora kövezi ki a sikertörténet újabb fejezetéhez vezető utat. A BMW 5-ös limuzin és a BMW 5-ös Touring aktuális generációjából világszerte több mint 600 000 darab talált gazdára, az új BMW 5-ös sorozat piaci bevezetése pedig 2020 júliusában veszi kezdetét. Mindkét karosszériaváltozat elsősorban a BMW dingolfingi gyárában lát majd napvilágot, az új BMW 5-ös limuzint azonban a bajor prémiumgyártó Grazban működő partnere, a Magna Steyr is gyártja párhuzamosan. A limuzin hosszított tengelytávolságú karosszériaváltozata eközben kizárólag a kínai piacra készül, a BMW Brilliance Automotive senjangi gyárában.
Szemet gyönyörködtető kisugárzás: magával ragadó hangulat és rendhagyó sportosság
A BMW 5-ös sorozat formavilágát mindig is a sportos vonalvezetés és a letisztult felületek harmóniája határozta meg, az új nemzedék érkezésére azonban mindezt még inkább előtérbe helyezték a tervezők. A végeredmény szemet gyönyörködtető kisugárzás, amely a finom részletek, a magabiztos kiállás és a rendhagyó sportosság egységében gyökerezik.
A dizájnerek a BMW legendás, vese alakú hűtőrácsát mindkét irányban szélesebbre rajzolták, miközben mélyebben a lökhárító felé húzták és egyetlen kerettel látták el. A fényszórók vékonyabb fénykontúrt viselnek, amelyek modern benyomást keltenek és méltó módon kötik össze a múltat a jelennel. Fényszórónként kettő „U” alakú – vagy az opcionális extrafelszereltség részeként „L” alakú – nappali menetfény világít egymás mellett, amelyek egyszerre precíz és modern fényszóró-technológiáról árulkodnak. Az új, full LED-technológiás első fényszóróknak már az adaptív kanyarfények is részei, miközben az opcionális extrafelszereltségek közé a mátrix funkcióval dolgozó, elvakítás-mentes BMW Selective Beam intelligens távolságifény-asszisztens is felkerült. Sőt mi több, az új BMW 5-ös sorozat motorváltozataihoz a BMW Laserlight lézerfény-technológia is megrendelhető. Mindkét, opcionális extrafelszereltségként elérhető első fényszóró-pár esetén a nappali menetfény külső fénycsíkja funkcionál irányjelzőként. Az 5-ös BMW új nemzedékének erőteljes megjelenését hátulnézetből új, fekete betétekkel ellátott, „L” fénymotívummal dolgozó hátsó lámpák fokozzák. Az innovatív világítótestben a menetfények és a féklámpa fényei közös mintát alkotnak, amely a háromdimenziós külső lencséken megtörve látványos fényhatást kelt. Az új BMW 5-ös sorozat összes modellváltozata trapéz alakú kipufogóvégeket kap, a felszereltségi szinttől és a motorváltozattól függetlenül.
M Sport csomag, BMW Individual Air Performance keréktárcsa-garnitúra és M Sport különkiadás fokozza az új BMW 5-ös sorozat exkluzivitását
Újratervezett, sportosra formált aerodinamikai megoldásaiknak köszönhetően az M Sport csomag tételei jelentős mértékben fokozzák az új BMW 5-ös sorozat frontrészének és hátsó kialakításának erőteljes kiállását. A modell exkluzivitását új karosszériafényezési árnyalatok és BMW Individual Air Performance keréktárcsák emelik új szintre.
A vadonatúj könnyűfém felnik – amelyeket az alacsonyabb saját tömeg és a jobb légellenállás szempontjait szem előtt tartva fejlesztettek ki a mérnökök – az új 5-ös BMW alatt ünneplik világpremierjüket. Az új nemzedék piaci premierjét ráadásul világszerte egy 1 000 darabban limitált, Donington Grey metál fényezéssel ellátott M Sport különkiadás harangozza be, amelynek exkluzivitásai között lesznek az M Sport csomag tételei és a típus-specifikus BMW Individual Air Performance keréktárcsák is.
Finom részletektől ragyogó utastér: 12,3” képernyő-átmérőjű központi kijelző és új felszereltségi opciók
Az új BMW 5-ös sorozat fényűzően tökéletes utasterét olyan finom részletek uralják, mint például az alapfelszereltségként 10,25”, az opcionális extrafelszereltség részeként azonban 12,3” képernyő-átmérőjű központi kijelző, a középkonzol újrarendezett vezérlőpaneljei és az alapfelszereltségként kínált bőrözött sportkormány, amelynek multifunkciós gombjait ugyancsak újratervezték. Az új BMW 5-ös limuzin és az új BMW 5-ös Touring széleskörű alapfelszereltségének része továbbá a kibővített funkciókkal dolgozó automata légkondicionáló is.
Az opcionális extrafelszereltségek között eközben olyan tételek sorakoznak, mint a rendkívül széles tartományban állítható BMW M multifunkciós ülések, az új utastéri dekorbetétek és az ülések Sensatec bevonata.
Eleinte ötféle plug-in hibrid modell, a BMW eDrive hajtáslánc-technológia a BMW 5-ös Touring modellben is bemutatkozik
2020 őszétől a négyhengeres benzinmotorral dolgozó, legkorszerűbb BMW eDrive hajtáslánc-technológia nem csupán a BMW 530e limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,7 – 1,8 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,7 – 14,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 39 – 42 gramm / km) és a BMW 530e xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 15,9 – 16,4 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 – 49 gramm / km) kiváltsága lesz, hiszen a palettára a BMW 530e Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,9 – 2,1 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,9 – 15,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 43 – 47 gramm / km) és a BMW 530e xDrive Touring (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,3 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 15,9 – 16,9 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 52 gramm / km) is megérkezik. A benzinmotor 135 kW / 184 lóerő, míg az elektromos motor 80 kW / 109 lóerő maximális teljesítményre képes. Intenzív rendszerterhelés esetén a maximális rendszerteljesítmény 215 kW / 292 lóerő, az alapfelszereltségként kínált XtraBoost teljesítménynövelő funkciónak köszönhetően. A nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátor egyetlen feltöltésével a BMW 530e Touring 58 – 62 kilométert, a BMW 530e xDrive Touring pedig 53 – 56 kilométert képes megtenni tisztán elektromos meghajtással.
2020 őszén az 5-ös BMW plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modelljeinek portfóliója az új BMW 545e xDrive limuzinnal bővül (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,4 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 15,3 – 16,3 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 54 gramm / km), amelyben a 80 kW / 109 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motor egy 210 kW / 286 lóerő maximális teljesítményű, soros hathengeres benzinmotorral dolgozik együtt, 290 kW / 394 lóerő maximális rendszerteljesítményt hívva életre. Az új BMW 545e xDrive limuzin az energiatároló egység egyetlen feltöltésével 54 – 57 kilométer tisztán elektromos hatótávolság megtételére képes. A BMW eDrive Zones funkciót a bajor prémiumgyártó az összes plug-in hibrid 5-ös BMW-hez alapfelszereltségként kínálja: az egyedülálló digitális szolgáltatás automatikusan átállítja a hajtásláncot tisztán elektromos meghajtásra, amint a jármű az egyes nagyvárosok teljes mértékben emisszió-mentes „zöld zónáiba” érkezik.
48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia az összes négy- és hathengeres modellben
A forradalmi mild-hibrid technológia – amelyet a bajor prémiummárka első ízben a BMW 520d és a BMW 520d xDrive modellpárosában mutatott be 2019 őszén – mostantól az 5-ös BMW összes négy- és hathengeres motorral szerelt modellváltozatában fokozza a menetteljesítményt és a menetkomfortot, miközben csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Az extrém erős, 48 Volt kapacitású indítógenerátorral dolgozó mild-hibrid technológia a fékezéskor felszabaduló energiát egy második akkumulátorba táplálja vissza, amellyel nem csupán a fedélzeti elektromos rendszert látja el, de gyorsuláskor csökkenti a belsőégésű erőforrás terhelését és növeli a maximális teljesítményt is.
A mild-hibrid technológia 48 Volt kapacitású indítógenerátora 8 kW / 11 lóerő azonnali teljesítmény-többlettel képes fokozni a benzinmotor maximális teljesítményét, amellyel a kigyorsítások és az előzések menetdinamikája egyaránt nő. A technológia az állandó sebesség fenntartásakor is képes levenni a terhet a belsőégésű erőforrásról, amellyel még tovább csökkenti a modell üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. Az erőforrást indító és leállító Auto Start / Stop funkció pedig minden korábbinál kényelmesebben működik az indítógenerátor közreműködésével.
Továbbfejlesztett hajtáslánc- és futómű-technológia
A 390 kW / 530 lóerő maximális teljesítményre képes V8-as benzinmotorral szerelt BMW M550i xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 9,7 – 10,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 221 – 229 gramm / km) mellett az új BMW 5-ös sorozat motorpalettáján még háromféle benzines és háromféle dízelüzemű erőforrás sorakozik, amelyek tökéletesen lefedik a 135 kW / 184 lóerő és a 250 kW / 340 lóerő közötti teljesítmény-tartományt. A benzinmotorok közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszere megnövelt befecskendezési nyomással dolgozik, amely nagyobb hatékonyságot eredményez, a dízelüzemű erőforrások mindegyikében alkalmazott kétlépcsős turbófeltöltési technika pedig hosszabban tartó, intenzívebb tolóerőt garantál. Mindegyik motorhoz alapfelszereltségként társul a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó, a belépő szintű benzinmotoron kívül pedig mindegyikhez alapfelszereltségként vagy az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás.
Az agilitást és a menetdinamikát, illetve a menetkomfortot kifinomult futómű-technológiák hivatottak hatékonyan tovább fokozni. Az opcionális extrafelszereltségek palettáján M Sport futómű, adaptív M futómű és BMW Professional adaptív M futómű is megtalálható, utóbbi aktív borulásgátló rendszerrel felszerelve. 3 km/órás sebesség alatt a jármű manőverezhetőségét a legkorszerűbb aktív hátsókerék-kormányzás (Intagral Active Steering) is segíti, amely ilyenkor az első kerekekkel ellentétes irányba forgatja a hátsó kerekeket. A tengelyek végeire az M Sport fékrendszer alapesetben kékre fényezett féknyergeinek alternatíváiként vörös féknyergek is elérhetők lesznek.
Minden korábbinál intelligensebb vezetést támogató rendszerek
Az új BMW 5-ös sorozathoz elérhető vezetést támogató rendszereket úgy fejlesztették ki a mérnökök, hogy azok a hosszabbra nyúló utazások alkalmával tovább fokozzák a kényelmet, kedvezőtlen vezetési körülmények közepette pedig növeljék az utazás biztonságát. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető Driving Assistant csomagban például már olyan sávelhagyásra figyelmeztető rendszer dolgozik (Lane Departure Warning), amely a forgalmi sáv elhagyása esetén nem csupán figyelmezteti a vezetőt, de az aktív kormányzó asszisztens segítségével vissza is kormányozza az autót a sávba. Az új Driving Assistant Professional csomag részeként megrendelhető kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant) pedig immár aktív navigációra is képes: a technológia a fedélzeti navigációs rendszer adataiból képes előre látni az úti célba vezető szükséges sávváltásokat, amelyeket a játszi könnyedséggel működtethető sávváltást segítő asszisztens (Lane Change Assistant) is segít. Új funkcióként mutatkozik be az úgynevezett „automatikus leállósáv-megkülönböztetés”, amely szükség esetén automatikusan a leállósávba kormányozza az autót.
A parkolóasszisztens (Parking Assistant) innovációinak sora a tolatási segédlettel gazdagodik, amely a parkolást megelőző 50 méteren megtett összes kormánymozdulatot eltárolja, hogy tolatáskor milliméterre pontosan ugyanazt a mozdulatsort ismételhesse meg visszafelé. Az új BMW Drive Recorder eközben lehetővé teszi a bajor prémiumgyártó ügyfelei számára, hogy tetszésük szerint rögzítsék a jármű fedélzeti kameráinak képét. Az ugyancsak új, háromdimenziós élőképalkotás a központi kijelzőre helyezi és digitálisan körbenézhetővé teszi a jármű 360⁰-os környezetét, amellyel a vezető könnyedén áttekintheti az adott forgalmi szituációt, illetve a vezetést támogató rendszerek állapotát és javaslataikat.
Új digitális szolgáltatások: BMW Maps, BMW Intelligens Személyi Asszisztens, okostelefon-integrálhatóság és távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések
Az új BMW 5-ös sorozatot alapfelszereltségként BMW Live Cockpit Plus műszerfal-elrendezéssel kínálja ügyfeleinek a gyártó, az opcionális extrafelszereltség részeként azonban a BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés is megrendelhető. Mindkettő a BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziójával működik, egy sor extra digitális szolgáltatással felvértezve. Azon túl, hogy percre pontosan képes kiszámolni az úti célba érkezés idejét és minden korábbinál sűrűbben frissíti a valós idejű forgalmi információkat (RTTI – Real Time Traffic Information), a felhőalapú BMW Maps azt is lehetővé teszi, hogy a bajor prémiumgyártó ügyfele saját szóhasználata szerint állítsa be az utazás úti célját. Az új BMW 5-ös sorozat alapfelszereltségének ráadásul a kibővített funkciókkal dolgozó BMW Intelligens Személyi Asszisztens is része.
A szintén alapfelszereltségként kínált okostelefon-integrálhatóság immár az Android Auto-val és az Apple CarPlay előkészítéssel is kompatibilis, a távolról is feltelepíthető rendszeres szoftverfrissítések (Remote Software Upgrade) pedig a távolból kínálnak kibővített típus-specifikus tartalmakat és frissítéseket.
Közismert, hogy a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert Toyota még az autóiparban is kimagasló összeget fordít éves szinten a kutatási és fejlesztési költségekre, nem véletlen, hogy rendre a Lexus prémium autómárkát is jegyző japán autógyártó jegyzi be a legtöbb szabadalmat minden évben.
Ennek természetesen meg is van az eredménye, a Toyota ugyanis vezető fejlesztőnek számít a részben vagy teljesen elektromos meghajtások területén épp úgy, mint a robotikai fejlesztések, vagy épp az önvezető technológiák fejlesztése tekintetében. A koronavírus okozta gazdasági lassulás nem befolyásolta a vállalat fejlesztési stratégiáját: a 2020 áprilisától 2021 márciusáig tartó üzleti évben 9,565 milliárd eurót szán K+F területre a Toyota, ami 10%-al nagyobb összeg mint a most véget ért üzleti évben.
A Lexus luxusautómárkát is jegyző Toyota az elmúlt években folyamatosan növelte a fejlesztésre szánt költségvetését, az erre a területre hagyományosan a legtöbbet áldozó autógyártó ugyanis ebben látja a biztosítékát annak, hogy sikerrel vegye a részben vagy teljesen elektromos meghajtások és az egyre fejlettebb önvezető technológiák mind szélesebb körű térnyerésének köszönhetően gyökeresen átalakuló iparági környezet jelentette kihívásokat. A Toyota K+F költségvetése két éve még éves 8,2 milliárd euró volt, ez tavaly közel 8,7 milliárd euróra nőtt, idén pedig közel 9,6 milliárd eurót tervez elkölteni erre a területre a vállalat. Ezzel a Toyota a 2018/2019-es és a 2019/2020-as japán üzleti évben is árbevételének 3,5%-át és nyereségének 42,5%-át fordította fejlesztésekre, a most áprilisban elkezdődött 2020/2021-es üzleti évben ugyanakkor az autógyártó várakozásai szerint K+F költések aránya a tervezett éves bevételek 4.6%-ára és a várt éves profit 220%-ára nő majd. Ez jól mutatja a Toyota elkötelezettségét a fejlesztések ütemének fenntartása mellett: a japán autógyártó egy olyan évben is 10%-al növeli a K+F tevékenységre fordított költségvetését, amikor nyeresége a koronavírus hatására akár 80%-al is csökkenhet a koronavírus hatásai miatt. Mindez természetesen jelzi azt is, hogy a Toyota egy esetleges rövidtávú negatív piaci hatás miatt nem változtat fejlesztés alapú stratégiai elképzelésein, amelynek a környezetbarát meghajtások és az önvezető technológiák fejlesztése jelentik a legfontosabb pilléreit.
A Honda idén is kiemelt szereplője lesz a Goodwoodi Sebességfesztiválnak, ahol 2026. július 9. és 12. között a márka legújabb autói, motorkerékpárjai és legendás...