AutóAddikt Újdonságok A Ford Puma kibővülő kínálata mindenki számára biztosít alternatívát

A Ford Puma kibővülő kínálata mindenki számára biztosít alternatívát

A Ford új motor- és felszereltség-változatokkal bővítette az új Puma kínálatát, így az SUV-ihletésű kompakt crossover vásárlói minden eddiginél szélesebb palettáról választhatnak.

A Puma erőforrásai között most jelenik meg először a Ford 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízele, ahogy a hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós automata sebességváltó is új tétel, emellett pedig már a luxuskivitelű Puma ST-Line Vignaleis szerepel a kínálatban.

A Ford mintegy 200 millió eurós beruházással fejlesztette fel a romániai Krajovában működő üzemét, hogy itt gyárthassa a Puma modellt; ezzel a befektetéssel a vállalat 2008 óta összesen 1,5 milliárd eurót invesztált a létesítménybe.

Átfogó motorkínálat

A Puma új, 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotorja vonzó ajánlat lesz azoknak, akik sokat autóznak, hiszen a hatfokozatú manuális sebességváltóval párosított erőforrás NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 3,8 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 118 g/km és 4,5 l/110 km).

Opcióként egy új hétfokozatú automata sebességváltó is megrendelhető a 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost benzinmotorhoz, amelynek így az NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 110 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,9 l/100 km (WLTP: 137 g/km és 6,0 l/110 km). A modern sebességváltó több váltóáttétele és simább váltásokat biztosító kettős tengelykapcsolós kialakítása optimális üzemanyag-fogyasztást, finom működést és remek menetdinamikát eredményez.

A Puma-vásárlók tavaly év vége óta ez elsők közt tapasztalhatták meg a Ford takarékos, 48 voltos mild hibrid technológiájának előnyeit. A Puma EcoBoost Hybrid modellváltozat kétféle teljesítménnyel kapható, és a hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt változatok a következő értékeket kínálják:

  • A 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 97 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,3 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)
  • A 155 lóerős, 1,0 literes EcoBoost Hybrid NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 99 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,4 l/100 km (WLTP: 126 g/km és 5,5 l/110 km)

A hatfokozatú manuális sebességváltós, 125 lóerős, 1,0 literes EcoBoost változat NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 103 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján ugyanez 131 g/km és 5,7 l/110 km), míg a 95 lóerős, 1,0 literes EcoBoost kivitel NEDC-ciklusban mért legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 102 g/km, és üzemanyag-fogyasztása 4,5 l/100 km (a WLTP szabvány alapján 129 g/km és 5,7 l/110 km).

Fényűző Puma ST-Line Vignale

Puma ST-Line modellváltozatra épülő Puma ST-Line Vignale prémium stílust és minden eddiginél több extrát kínál. Az egyedi részletek közt olyan tételek szerepelnek, mint a felső hűtőrács selyemfényű alumínium rácsozata és kerete, az ébenfekete alsó légbeömlő, a hátsó lökhárító alsó részének fényezése és a nagyméretű hátsó légterelő. Az autó alapfelszereltségét LED fényszórók, Windsor bőrülések, Manacor bőrborítású kormánykerék, prémium B&O hangrendszer és Ford KeyFree rendszer gazdagítják.

A Puma vásárlói már eddig is sokféle kivitel (TrendTitaniumTitanium X és ST-Line X) közül választhattak, amelyek olyan innovatív technológiákat tartalmaznak alapáron, mint a FordPass Connect modemen* keresztül működő Vészhelyzet Előrejelzés vagy a praktikus Ford MegaBox, amiben állítva is kiválóan elhelyezhetők akár 115 cm magas, instabil dolgok (például szobanövények vagy golftáskák).

A Ford a hónap elején már bemutatta az új Ford Performance Puma ST modellt is, ami az év végén jelenik meg a márkakereskedésekben.