Egy éve éppen meghaladta a Magyarországon futó Opelek száma a félmilliót, de mára ez a szám már 515 ezer fölé emelkedett.
A bővülés zömmel a hazai eladások eredménye, hiszen tavaly csaknem 13 ezer új Opel talált gazdára. A Belügyminsztérium statisztikái szerint a népszerűségi listán a második helyezett 86 ezerrel van elmaradva az Opel mögött – az előny tehát az első helyen jelentős.
„Nagyon komoly bázist jelent a márka számára a hazai Opel autópark és azon dolgozunk, hogy továbbra – és hosszú távon – is megmaradjon az Opel vezető pozíciója a magyarországi népszerűségi listán” – mondta Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „Ha bázisról beszélünk, ki kell emelni a több évtizedes tapasztalattal rendelkező márkakereskedői- és szervízhálózatot, ez az a megbízható háttér, amely nélkül az Opel nem lehetne ilyen sikeres. Nemcsak új modellek sorával szeretnénk növelni eladásainkat és piaci részesedésünket 2019-ben, hanem szolgáltatásaink bővítésével is: az idei évtől öt év garanciát adunk minden újonnan megvásárolt Opelre.”
A 2019-es újdonságok közül elsőként a január közepén a Zafira Life kisbusz mutatkozott be a Brüsszeli autószalonon és megjelentek az első képek és információk az új Vivaro kishaszon járműről is. Mindkettő az év második felében kerül a kereskedésekbe. Haszonjármű fronton további hír, hogy az idén megújul a Movano is, tehát teljesen friss és versenyképes portfólióval – új Combo Cargo, új Vivaro és megújult Movano – kíván az Opel ebben a szegmensben sikereket elérni a magyar piacon.
Ami a személyautókat illeti, az év közepén megújul az Astra, érkezik a plug-in hybrid Grandland-X és bemutatkozik a nagyon várt új Opel Corsa, amelynek teljesen elektromos változata is lesz. A további elektromos újdonságokra sem kell sokáig várni: jövőre érkezik az új Mokka rögtön „E” változatban is, illetve elektromos hajtással bővül a Vivaro portfolió.
A hazai Lexus márkakereskedésekbe is megérkezett a vadonatúj Lexus RC. A világ vezető hibrid elektromos luxusautómárkájának népszerű kupéja látványos megújuláson esett át: az új RC továbbra is egyszerre sportos és elegáns, ám már visszaköszönnek ratja a márka zászlóshajó szupersportkupéja, az LC kupé formavilágának elemei is. Az RC megújulását ugyanis az LC kupé “még sportosabb, még kecsesebb” koncepciója ihlette, ám az utastér átdolgozott részletei is tovább fokozzák a vezetési élményt.
Az Európában 95%-ban környezetbarát hibrid elektromos autókat értkesítő, autóinak futurisztikus formavilágáról, prémium kidolgozásáról és az azokban bemutatkozó jövőbemutató technológiákról ismert Lexus arra törekszik, hogy sportos karakterű és sokoldalú autókat készítsen, amelyek erős érzelmi hatást váltanak ki az emberekből. Már az először 2014-ben színre lépő RC sportkupé is ennek a filozófiának a jegyében született, és a megújult kupéban is megtaláljuk a modell minden eddigi erényét, ám a korábbinál is magasabb szinten, hiszen az új RC felvonultatja a Lexus formanyelv legfrissebb újításait, és az LC által ihletett, kifinomult dinamizmust sugározza.
A megjelenés ugyanolyan sportos, mint eddig, ugyanakkor a részletek finom módosításai – amelyek szintén a Lexus LC ihletésére születtek – újkeletű eleganciával ruházzák fel az autót. Az utastérben a kiváló minőségű anyagoktól kezdve a kezelőszervek és műszerek tökéletes elrendezéséig minden a legtökéletesebb vezetési élményt szolgálja. Az RC aerodinamikáját, abroncsait és felfüggesztését érintő fejlesztések, a gázreakció és a kormányerők finomhangolása mind-mind az LC mögött is meghúzódó “még sportosabb, még kecsesebb” elven alapultak. Az új RC még a legkülönbözőbb körülmények között is stabilabb, mint valaha, és az ebből fakadó nagyfokú biztonságérzet, a kiegyensúlyozott menetjellemzők ideális hosszútávú túraautóvá varázsolják a kupét – kacskaringós hegyi utakon éppúgy, mint autópályán.
Az LC kupé ihlette dizájn-részletek: az új RC sportos, mégis elegáns megjelenésű, az LC kupé választékos formanyelvére épít
Az utastér finoman kidolgozott részletei tovább fokozzák a vezetési élményt. A Lexus mérnökei arra törekedtek, hogy megtartsák az RC dinamikus, kupéra jellemző arányait, úgy, hogy közben eleganciával ruházzák fel a külsőt. Ennek érdekében olyan jellegzetes stíluselemeket alkalmaztak, mint az első lökhárító új sarokidomai, amelyek lágyan ívelnek a fényszóróktól kiindulva, vagy a hűtőmaszk rácsozatának kialakítása, ami felülről lefelé fokozatosan módosul. A három ultrakompakt LED-fényforrásból álló fényszóró függőleges elrendezése és az új, L alakú helyzetjelzők szintén hozzájárulnak a modell különleges megjelenéséhez. A hátsó lökhárító sarkaihoz illesztett légkivezető csatornák stabilabb irányíthatóságot és jobb általános reakciókészséget eredményeznek. Szélesebb kiállása és alacsony tömegközéppontja révén az autó a legkülönbözőbb útviszonyok között is megőrzi kiváló tapadását. A hátsó lámpák – a Lexus kupék új átfogó stíluselemeként – az eddigieknél hangsúlyosabb L-alakú formát mutatnak.
A mélyre ültetett és stabil kiállású, kétajtós RC kupé kompakt utastere ügyesen ellensúlyozza az erőteljesen kidomborodó sárvédőket és a határozott kontúrokkal megrajzolt karosszéria alacsonyan húzódó vonalait. A kupé 4700 mm hosszú, 1840 mm széles, 1395 mm magas, tengelytávja pedig 2730 mm. Az erőteljes karakterű karosszéria kialakításához olyan fejlett préseljárásokra volt szükség, amelyek messze meghaladják a hagyományos gyártástechnológiát, és amiket ezidáig csak tanulmányautók gyártásánál alkalmaztak. Az így megalkotott, erőteljesen háromdimenziós forma folyamatosan változtatja megjelenését, ahogy körbejárjuk az autót. A lehető legpontosabb illesztésű karosszériaelemek mellett a kupé karcsú arányait két fejlett gyártási eljárással tették még tökéletesebbé: a hátsó kerékívek peremezésével és lézerhegesztéssel. Az előbbi módszernek köszönhetően jelentősen csökkenthető a lemezvastagság, akárcsak az abroncs és a kerékív közötti függőleges távolság is. Az új RC összesen tizenegy különböző fényezéssel készül majd, köztük Lobbanó Sárga és Égkék színekben is, amelyek kiválóan hangsúlyozzák az autó dinamikus karakterét. Az új RC F SPORT hűtőmaszkja ugyanolyan mintázatú, mint az összes Lexus F SPORT modellé, emellett számos, kizárólag az F SPORT kivitelekre jellemző külső és belső stíluselemmel találkozhatunk; ilyenek például a Lexus két zászlóshajója, az LS szedán és az LC kupé által ihletett 19 colos könnyűfém keréktárcsák.
Belső finomítások a vezetés élményéért
A fűtés és az audiorendszer szálcsiszolt felülete kellemes minőségi érzetet kelt, míg a középkonzol két oldalán nagyobb lett, és egyben magasabbra is került a térdpárnázás, így jelentősen javult a térérzet. A tervezők apró részletek iránti fogékonyságát mutatja, hogy a vezető jobb kezének középkonzoli támasztófelületét újraformálták, felületét pedig varrás díszíti. A Lexus kupék fontos azonosító jegyeként az LC kupéból már ismerős analóg időmérő óra is megjelent a műszerfalon. Az exkluzív, kiváló tartású sportülések az ún. “integrált habosítással” készültek, ami lehetővé teszi nagy, homorú felületek kialakítását, valamint az üléskárpit és a párnák tökéletes illeszkedését, egyszerre biztosítva a kiváló kényelmet és határozott oldaltartást. Az érintésre oldó zárakkal nyíló ajtókon át a 60:40 arányban osztva dönthető hátsó üléssort is könnyen megközelíthetjük. Az első ülés automatikusan előrecsúszik, amikor az üléstámlát a vállmagasságban lévő karral előredöntjük, majd automatikusan visszatér eredeti helyzetébe, amikor a támlát visszabillentjük.
Az ülések kontrasztos varrásai, a középkonzol gazdag díszítése és a nagyvonalúan kialakított térdtámaszok – amellett, hogy nagyban hozzájárulnak az utastér eleganciájához – még határozottabbá teszik a finom szintetikus bőr vagy félanilin bőrkárpitok által biztosított tartást.
Az RC prémium minőségű beltere a lehető legnagyobb mértékben kihasználja a színek, anyagok és világítás kontrasztjában rejlő lehetőségeket, ezzel is erősítve az autó sportos eleganciáját. A háttérvilágítás inkább felfelé irányul, lágy fénybe burkolva az utasteret, az ajtókárpitok háttérvilágításának intenzitása pedig automatikusan igazodik a környezeti fényviszonyokhoz.
Az RC F SPORT változathoz új díszítőelemek, köztük Naguri alumínium és Csiszolt Fém dekorációs elemek rendelhetők, és az ügyfelek összesen ötféle dekorcsomag közül választhatnak. A belső tér színválasztékában szerepel az LC-ből már ismert Okker és Mustársárga, amely fekete alapon finom sárga díszítésekből áll. Összesen hétféle utastéri színkombináció érhető el, beleértve az F SPORT exkluzív csomagjait.
Ha SUV, akkor BMW, ha prémium SUV, akkor pláne BMW: talán elfogultság, de az tény, hogy a bajro gyártó remekül érti dolgát, ha ezen szegmensben kell domborítani. Nem véletlen, hiszen minden “városi terepjárók” atyja az X5, ennek megfelelően kevésbé sztereotip a megfogalmazás. A BMW X4 igazi arany középutat jelenthet választásnál, hogy miért, hamarosan kiderül. Teszt.
Kicsi az X1, X2 vagy az X3? Túl böhöm az X5, az X6? Semmi gond: a jelenlegi paletta – mivel ingen sokrétű – bőségesen tartogat alternatívát mindenkinek, akik a BMW mellett teszik le voksukat, amikor is családi, vagy business célzattal választanak SUV-t a prémiumszegmensből. A BMW X4 pontosan az a méret, az a tálalás, amely közhelyesen sem kicsi, sem túl nagy, ugyanakkor minden olyasmit felvonultat, amelyet a nagytestvérek is az X modellszériában.
Nyilván megosztja a közvéleményt az X-paletta, s aki netán túlontúl hivalkodónak, fennköltnek tartaná mondjuk az X4-től felfelé eső modelleket, az minden bizonnyal megtalálja számítasait majd a tesztben is szereplő BMW X4 xDrive 25d tekintetében.
Ahogy már fentebb említettük, az autó – persze megfelelően konfigurálva – mindent tud, mint a nagyobbak, ugyanannyira elegáns, viszont kellőbben visszafogott, mellé egy adag sportosságot is szállít.
Formaviág tekintetében a BMW X4 xDrive 25d követi a tradicionális X-jelleget, oldalnézetből a masszív, terepes jelleg köszön vissza, természetesen lágyra húzott élekkel, tónusokkal és törésvonalakkal. Jelezve, hogy a robosztusság azért könnyedén emészthető lelkületet takar, igazán BMW-s hangulattal, rettentően sok prémiumos kisugárzással elegyítve. Szemből egyébként a BMW X4 xDrive 25d simán összetéveszthető a korábbi X5-tel, vagy a korábbi X3-mal; a laikusok bizonyára legyintenek ilyenkor,mondván. úgyis nagy a hasonlóság.
Ebben valamilyen szinten igazuk is van, ami ugyanakkor nem nagy baj, hiszen a márkaarculat örök, amíg a BMW BMW marad, addig nem nagyon kell számítani egetrengető változtatásokra. Bár az X3 új vesekialakítása, vagy az X5 számos újdonsült megoldása valamennyi, ám minimális változást ígér, de a tradíciók itt is megmaradnak.
Kicsit formabontó a hátsó rész. Pontosan annyira, amennyire kell
Hátulnézetből igazán fiatalos és sportos a BMW X4 xDrive 25d, ugyanis a hagyományos, két hátsó helyzetjelző közé helyezett rendszámtábla-kialakítást itt (is) elhagyták, utóbbi a hátsó lökhárító domborulatai közé került, közrefogva a dupla, krómozott kipufogóvégek által. A lámpaburák közé nemes egyszerűséggel a BMW logója került, mely egyben a csomagtérajtó nyitási funkcióit is ellátja.
Minden kétséget kizáróan a legsportosabb részlet a BMW X4 xDrive 25d-n a hatalmas, 21 colos keréktárcsák, mely optikailag remekül növeli az autó méreteit – sajnos, vagy nem sajnos, a téli időszak miatt most “csak” 19-es kerekek jutottak, de higgyék el: gyönyörű látvány így is. Bár a kaszni hossza 4.75 méter, a magasság szegmensen belül laposabbnak számító 1.6 méter, mégis egy kategóriával magasabb szintet képvisel a tesztautó. Legalábbis külcsínre, de nem meglepő módon belbecsre is.
Pazar belteret kapott a BMW X4 xDrive 25d, ami ismételten kellemes élményt nyújtott – a BMW hazai importőre mindig kiemelten figyel a részletekre, és úgy állítja össze az opciós listát minden esetben, hogy a lehető legtöbb feature rendelkezésre álljon az újságíró számára. Nos, ennél a tesztalanynál is így történt, szinte a létező összes, X4-hez rendelhető asszisztencia, sofőrsegéd, menetautomatika, biztonsági rendszer konfigurálásra került.
Minőségi prémiumanyagokból épül fel a BMW X4 xDrive 25d tesztautó beltere, tradicionális és sportosan elegáns megjelenéssel párosítva. A remek fogású kormánykerék multifunkciós gombjai pár pillanat alatt megszokhatók, az infotainment kezelése – innen is – pofonegyszerű, a középre helyezett, ma oly’ divatos táblagépre emlékeztető középkonzol jelenléte is igencsak hasznos.
Az autó beállításait szimplán módosíthatjuk innen, de nyilván a többi tekerő, kapcsoló és egyéb kezelőszerv is a kezünk alá dolgozik. A BMW-kben jól megszokott multifunkciós tárcsa ismételten kellemesen teszi dolgát, a gesztusvezérlés is viszonylag hibamentesen működött a tesztelés során.
Maximális menetkomfort
Nem árulunk el titkot akkor, amikor kijelentjük: a kényelem mindenek előtt, ha a BMW felsőbb kategória felé kacsintgató modelljeiről esik szó. A BMW X4 xDrive 25d esetében is csúcsra lett járatva a komfort, az első ülések többlépcsősen testreszabhatók, remek derék- és comtámaszokkal, jól adagolható fűtéssel, hűtéssel és szellőztetéssel. Oldaltartásuk kitűnő, csakúgy, mint az ülőlapok hossza (ez a combtámasszal értelemszerűen változtatható) és szélessége is.
Bőségesen elegendő helykínálat fogadja az utasokat a BMW X4 xDrive 25d hátsó traktusában. Nem kell kompromisszumot kötni a fejtér és térdtér végett, ráadásul három teljesen átlagos testalkatú felnőtt is minden további nélkül elfér, és utazhat akár hosszabb távok megtétele esetén is.
Remek utazóautó-alternatívát jelent az X4
Apropró, utazás. A BMW X4 xDrive 25d 525 literes csomagteret kapott, melyet igény szerint lehet bővíteni akár 1430 literig is – alaphangon is bőséges a helykínálat, így az akár 5 utas kisebb poggyászai, útitáskái is minden gondot mellőzve bepakolhatók.
Itt érdekességképp megjegyezzük, hogy az eggyel kisebb X3 esetében nagyobb csomagteret kapunk, ami szintén túlmutat saját kategóriáján. Persze vásárlásnál célszerű eldöntenünk, hogy a nagyobb jobb-e, és mennyit számít az a plusz elegancia és intenzív megjelenésfaktor, amellyel az X4 többet nyújthat.
A második generációs X4 új padlólemezt és hozzá megújult technikai alapokkal rendelkező, B47 kódnévre hallgató erőforrást is kapott. A BMW X4 xDrive 25d 2 literes sornégyes turbódízele 231 lóerőt tud mozgósítani 4400-as percenkénti fordulatszámon, míg a maximális forgatónyomaték-csúcs kereken 500 Newtonméter (2000 RPM). A 20d bőségesen elegendő az egyébként 1730 kilogram önsúllyal rendelkező kocsikszekrényhez, kellő dinamizmussal és elánnal mozgatja az autót. A nulla-százas sprint nekünk 6.7 másodperc alatt sikerült sportmódban, ami remek érték, ráadásul a karakterisztika ilyenkor ténylegesen megváltozik, és sorhatosra emlékeztető elánnal, s főként hangbravúrral kapjuk az élményeket egymás után. Ami ugyebár igencsak mosolycsalogató tényező, s pont ez az egyik fő ismérve a BMW X4 xDrive 25d-nek: a pozitív érzéseket keltő, lendületes sportosság.
Minden BMW tesztünkben külön cikkelyt kanyarítunk a ZF váltók taglalása végett, mellé ódákat zengünk a technológiáról. Most sem lesz ez másképp a tesztelt BMW X4 xDrive 25d esetében: remekbeszabott, érzetre jól elkülönített fokozatok jellemzik a nyolcgangos automata viselkedését, nincs gondolkodás, nincs megtorpanás, legyen szó bármilyen közlekedési helyzetről.
Ha előzni szeretnénk, miért is ne, a rendszer azonnal visszakapcsol kettő, vagy akár három fokozatot is szituációtól függően. Ha úgy gondoljuk, ötvennel mennénk nyugodtan, visszafogottan, nem probléma: a maximum elérhető, még optimálisan kiautózható fokozat megválasztása pillanatok alatt érkezik, így nem üvöltve, kettesben kell megtennünk útunk ezen részét. Mondjuk azért közhelyfelhanggal az hosszátennénk, hogy a jelenlegi párhuzamos modellfelhozatalban (szegmenstől függetlenül) már egyre jobbak és kiegyensúlyozottabbak az automaták, nyilván az evolúció e téren is érzékelhető.
Végeredményben jó fogyasztási értékeket produkált a BMW X4 xDrive 25d, a városi norma 6.4-7.2 liter közt alakult (vegyesen normál és eco módban), az országúti átlagérték 4.9-5.2 literrel zárt 100 kilométerre.
Árcédula
A cikkünkben is szereplő BMW X4 xDrive 25d ára jelenleg 25.8 millió forint környékén áll meg, köszönhetően a temérdek extrának. Az X4 alapára 16.5 millió forintról indul.
A 2019-es Forma-1 világbajnokságban a motorsport két legpatinásabb szereplője, a Sauber és az Alfa Romeo a 2007-es világbajnokkal, Kimi Räikkönennel és az ifjú olasz tehetséggel, Antonio Giovinazzival tér vissza a világ versenypályáira; az eddig Alfa Romeo Sauber F1-ként ismert csapat mostantól Alfa Romeo Racing néven folytatja a versenyzést.
Az Alfa Romeo márka 1910. január 24-i megalapítását követően mindössze egy évvel már képviselte magát az autóversenyzés világában, megnyerve a legelső modenai versenyt. A motorsport-legenda azóta számos nemzetközi bajnokságon, így a Forma-1-ben is győzelmek és dobogós helyezések sokaságát könyvelhette le. Az Alfa Romeo Racing autóit 2019-ben az a négylevelű lóhere embléma díszíti, amely 1923 óta látható a márka leggyorsabb modelljein.
A Sauber és a névadó támogató Alfa Romeo közötti kapcsolat 2018-ra vezethető vissza. Az elmúlt év során a csapat folyamatos fejlődésen ment át, és a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot. Az együttműködés feltételeit kiterjesztették, a Sauber tulajdonosi struktúrája és vezetése változatlan és független maradt. Az Alfa Romeo Racing csapat célja továbbra is az, hogy ambiciózus eredményeket érjen el a motorsportok abszolút csúcsát képviselő sportágban.
Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke: „Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy a 2019-es Forma-1 világbajnokságban ‘Alfa Romeo Racing’ néven vesz részt csapatunk. Miután 2018-ban együttműködésre léptünk névadó támogatónkkal, az Alfa Romeóval, csapatunk fantasztikus fejlődésen ment át technikai, kereskedelmi és sportszempontból egyaránt. Ez rendkívüli mértékben motiválta a csapat tagjait, a boxutcától a svájci központig, hiszen eredményeink híven tükrözték erőfeszítéseinket, a ráfordított kemény és kitartó munkát. Arra törekszünk, hogy csapatunk minden téren tovább fejlődjön, és az autóversenyzés, a technológia és a dizájn iránti szenvedélyünk mind magasabbra szintre emeljen bennünket” – mondta Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke.
„Az Alfa Romeo Racing egy új név, mégis hatalmas hagyományokkal bír a Forma-1-ben. Büszkék vagyunk, hogy az Alfa Romeo műszaki kiválósága és olasz stílusa a Sauberrel együttműködésben térhet vissza a motorsport csúcsára. Célunk, hogy Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival az oldalán, az Alfa Romeo és a Sauber minden eddiginél meghatározóbb szereplőként vegyen részt a bajnokságon” – fogalmazott Mike Manley, az FCA elnöke.
A magyar Ford csapat teljesítményét Európai szinten is elismerték. A Ford magyar márkakereskedői hálózata 2018-ban minden eddiginél több haszongépjárművet értékesített, és 26,8 százalékos piaci részesedésével Európa 22 országa között is az élen végzett. Kollegáink tegnap vehették át az elismerő oklevelet a Ford európai központjában.
A Ford a kishaszonjármű kategóriában 6102 eladott kishaszongépjárművel lett piacvezető 2018-ban Magyarországon, amely szegmensben 26,85 százalékos piacrészesedést könyvelhetett el, tehát tavaly minden 4. újonnan forgalomba helyezett haszonjármű Ford volt.
Külön említésre méltó a pick-up szegmens, amelyet egyértelműen a Ford Ranger ural közel 45,55%-os piaci részesedéssel, 2248 darabos értékesítéssel.
2181 darab Ford Transit és 745 megújult Transit Custom eladásával a Ford vezeti az ún. kishaszonjármű (Small CV) szegmenset is, valamint modellfrissítésen esik át szinte a teljes Ford haszonjármű paletta. Megérkezett Magyarországra a megújult Connect és Courier teher-, és személyszállító változata is.
Európában a Ford már zsinórban 4. éve az első számú haszongépjármű-márka a 20 európai piacon a 2018-as teljes évi értékesítési adatok alapján.
A Ford az elmúlt 25 év legjobb haszongépjárműértékesítését könyvelhette el, 380.900 darabot adva el 20 európai piacán 2018-ban, 8 százalékkal javítva a 2017-es eredményen. A piaci részesedés 0,6 százalékponttal, 14,1 százalékra nőtt a Ford 20 európai piacán, ami 1995 óta a legjobb eredmény.
A Ford a 2019-es évre is tartogat meglepetéseket. A haszongépjármű piacon ugyancsak izgalmas év várható a Fordnál, hisz érkezik a megújuló Ranger mellett a különleges, terep rallyra termett Ranger Raptor is.
A városi áru- és személyszállításban pedig a Fiesta Van változatának megjelenése mellett a megújuló Tranzit modellek és az ősszel érkező, környezetbarát Transit Custom PHEV segít, mely 1.0 Ecoboost motorja mellett hálózatról tölthető akkumulátora akár 50 km tisztán elektromos használatot is lehetővé tesz majd.
A kutyák sok helyen családtagnak számítanak. Ám míg a legtöbb embernek álmában sem jutna eszébe, hogy gyermekeit biztonsági öv és gyermekülés nélkül ültesse be az autóba, a kutyákkal kapcsolatban gyakran fel sem merül ilyesmi.
A Ford által nemrégiben megrendelt felmérés szerint a gazdik 32 százaléka nem törődik kedvence biztonságos szállításával. Pedig sok országban létezik erre külön előírás, és az sem titok, hogy ez nemcsak az állatok, hanem a vezető, az utasok és más közlekedők biztonságát is veszélyezteti. Egy baleset során a nem biztonságosan szállított kutyák teste kontrollálatlanul mozog az utastérben, növelve mind az állatok, mind az autó utasai és a többi közlekedő sérülésének veszélyét
Amikor Rene Berns, a Ford mérnöke a vadonatúj Focus kombin dolgozott, munkája legérdekesebb mozzanata az volt, hogy hároméves ausztrál juhászkutyája, Emil segítségével tervezhetett olyan autót, amelyben biztonságosabban utazhatnak kedvenceink.
Emil volt a tesztalany ahhoz, hogy kialakítsák a lehető legnagyobb kutyaszállító ketrecet, ami befér a Focus kombi csomagterébe. Végül sikerült egy olyan ketrecet készíteni, amiben még a világ legmagasabb kutyája, egy ír farkas is kényelmesen utazhat.
“Aki kutyát tart, az ugyanúgy gondoskodjon kedvence biztonságáról, mint a család többi tagjáéról” – mondta erről Graeme Hall, a ‘Dogfather’ becenéven is ismert kutyakiképző. “Lily kutyám mindig a csomagtérben elhelyezett ketrecben utazik, amiben kényelmesen körbefordulhat, és mindenki biztonságban van. Meggyőződésem, hogy ez a legjobb megoldás.”
A felmérés során a kutyatartók közel egyharmada mondta azt, hogy nem mindig szállítják biztonságosan az állataikat; 32 százalékuk azért nem, mert kedvencük nem szereti ezt a megoldást, 31 százalékuk szükségtelennek ítélte, mert csak rövid utakra viszi magával a kutyáját, 14 százalék pedig azért, mert az autójában nem fér el egy kutyaketrec.
A fenti válaszadók több mint egynegyede tapasztalta már, hogy a kutyájuk kidugja a fejét az ablakon (26 százalék). Néhányan arról is beszámoltak, hogy kedvencük kiugrott az ablakon, és emiatt elpusztult vagy megsérült. Többekkel az is előfordult már, hogy balesetet okoztak az utastérben zavaróan ugráló kutya miatt, vagy mert az állat véletlenül bekapcsolta az irányjelzőt, eltakarta a kilátást vagy megharapta az utasokat.
A biztosítók akár el is utasíthatják az esetleges kárigényt, ha az autós nem megfelelően szállította a kutyáját, és az is komoly veszélyt jelent, hogy egy 40 km/órás sebességű ütközésnél a helytelenül szállított kutya teste a tömegénél 40-szer nagyobb erővel csapódhat neki a többi utasnak.
Rene és kölni csapata a tetőbélés habrétegének tömörítésével, az ajtózsanér-csavarok hosszának megváltoztatásával és az ajtónyílás átformálásával sikeresen növelte meg a Focus kombi csomagterének kihasználhatóságát.
“Nagyon sokat jelent számomra, hogy bárhová megyek is, Emilt mindig magammal tudom vinni, és büszke vagyok rá, hogy ő is segített más kutyásoknak abban, hogy kedvenceiket biztonságban és kényelemben szállíthassák” – mondta Berns.
A Magyarországon már kapható a vadonatúj Focus kombi, méghozzá igazán átfogó kínálattal, amelyben ugyanúgy szerepel a stílusos Focus Trend és Titanium változat, mint a sportos Focus ST-Line, az előkelő Focus Vignale, valamint a most először kapható, SUV-karakterű Focus Active crossover kivitel is.
A Toyota 20,2 százalékkal növelte értékesítéseit a 16,7 százalékkal bővülő magyarországi személyautó és haszongépjármű piacon.
Ezzel a márka 0,2 százalékpontos növekedést elérve 7,3%-ra növelte piaci részesedését egy olyan évben, amikor csak egyetlen új modellt (Aygo) mutatott be. Idén azonban valódi modellinvázió várható a márkától, ami alaposan átrendezheti a hazai piaci viszonyokat is.
A városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, károsanyagkibocsátásmentes közlekedést lehetővé tévő öntöltő hibrid elektromos autók legszélesebb portfólióját kínáló Toyota hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autómárkája, amelynek neve egybeforrott a zöld autózással. A japán autógyártó az elmúlt években éppen környezetbarát hibrid elektromos modelljei népszerűségének köszönhetően Magyarországon is látványos sikereket könyvelhetett el, és szépen lépdelt előre a márkák rangsorában. 2018-ban 11643 új Toyota talált gazdára hazánkban, amivel a márka a hatodik legnépszerűbbnek bizonyult, mindössze 199 darabbal lemaradva az ötödik, és 693 darabbal a harmadik helyről. Miután az éves re-export adatok még nem elérhetőek, és szemben több előtte végző versenytársával a Toyotára nem jellemző az autók regisztrációja majd forgalomból kivonása és külföldi újraértékesítése, könnyen lehet, hogy a márka a valós hazai értékesítések tekintetében még előkelőbb helyen végez.
A legnépszerűbb Toyota 2018-ban Magyarországon a Yaris volt 2693 darabbal, amit az Auris (1973 db), a C-HR (1953 db), a RAV4 (1308 db), a Corolla (1206 db) és a Hilux (1079 db) követett.
Ami ugyanakkor különösen izgalmassá teszi a helyzetet, az az, hogy míg a hazai újautóeladások még mindig mintegy 63,3%-át teszik ki a flottaértékesítések (vállalatok számára történő eladások és közbeszerzések), addig a Toyota eladásai tekintetében ez az arány csupán 47,7%. Márpedig a magánvásárlók részére történő értékesítés nem csupán nagyobb profitot jelent, de ez lesz a következő évek piaci növekedésének motorja, a japán márka tehát nagyon jó kiindulási helyzetben van a további piaci előretöréshez. Ha mindehhez hozzávesszük azt is, hogy 2018-ban az Aygo volt az egyetlen új modell a márka kínálatában, 2019-ben pedig legfontosabb modelljei közül három érkezik vadonatúj generációval, akkor vélhetően nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy 2019 Magyarországon is a Toyota éve lesz.
Jön a Toyota Corolla legújabb generációja
A legnagyobb várakozás mind a magán, mind a flottavásárlók részéről kétségkívül a hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autójának bizonyuló Toyota Corolla legújabb generációját övezi, amely egyszerre váltja le a jelenlegi Corollát és Aurist. A vadonatúj Corolla ugyanis ötajtós, kombi és szedán változatban egyaránt elérhető lesz, ráadásul az első autó lesz a világon, amely két különböző teljesítményű környezetbarát hibrid elektromos hajtást kínál majd, választ adva a nagyobb teljesítményű dízelekhez szokott, ám környezetbarát alternatívát kereső vállalati felhasználók igényeire is. Az új Corolla érkezése karosszériaváltozattól függően április-májusban várható, és onnantól kétségkívül csúcsra járatja majd a márka értékesítéseit, sokan egyenesen azt várják, hogy átveszi a legnépszerűbb európai Toyota címet is az addig ezt birtokló Yaristól, és nem utolsó sorban átrendezheti az alsó középkategóriás autók hazai rangsorát is.
A világ legnépszerűbb SUV-ja is vadonatúj generációval jelentkezik Legalább ilyen horderejű újdonság a legújabb generációs RAV4 érkezése is: a kívül belül teljesen megújuló vadonatúj modell visszatér a gyökerekhez, és rendkívül meggyőző terepképességeket kínál majd, miközben szintén elérhető lesz hozzá a világ legfejlettebb környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtása. A SUV kategóriát megteremtő, és azóta a világ legnépszerűbb SUV-jának bizonyuló RAV4 új generációja minden bizonnyal nem csupán megőrzi, de végképp bebiztosítja majd a modell első helyét a hazai D SUV szegmensben.
Újra kapható lesz Magyarországon a Toyota Camry
Környezetbarát hibrid elektromos hajtással tér vissza 14 év után Európába és így Magyarországra a világ legnépszerűbb felső-középkategóriás szedánja, a Toyota Camry is. A vadonatúj Camry érkezése nem véletlenül tartja lázban a bejelentés óta a hazai vásárlókat, különös tekintettel a vállalati flottavásárlókra. Az Avensisnél lényegesen nagyobb és elegánsabb modell (nem véletlen, hogy az Avensis kombi utódjának a Toyota az Auris Touring Sportsnál jóval nagyobb vadonatúj Corolla Touring Sports modellt szánja) a környezettudatos vállalati középvezetők ideális választása lehet (a felsővezetők vélhetően inkább a Toyota prémium márkájának vadonatúj luxuslimuzinja, az ES, vagy a zászlóshajó LS mellett teszik majd le a voksukat). A Camry érkezésével így a Toyota várhatóan ismét markáns jelenlétet tudhat majd magának a felső-középkategóriás szegmensben.
Visszatér a sportautólegenda
Vélhetően nem ez az exkluzív modell lesz az, amely csúcsra pörgeti majd az értékesítési darabszámokat, ám az autórajongók szívét kétségkívül megdobogtatja a legendás Toyota Supra 17 év utáni visszatérése, amely nyári érkezésekor minden bizonnyal drasztikusan megnöveli majd a Toyota szalonokba ellátogatók számát.
„Legendás sportmodellünk, a Supra visszatérése mellett legfontosabb modelljeink közül három, a Corolla, a RAV4 és a Camry jelentezik idén vadonatúj generációval – olyan modellinvázió ez, amire a vállalat történetében nem sűrűn van példa. Mindezzel ráadásul tovább erősítjük a mára egyértelműen a Toyota versenyelőnyévé vált környezetbarát hibrid elektromos stratégiát, piacvezető hibrid kínálatunk az eddigi 8 modellről 10 modellre bővül, és a mára értékesítéseink közel felét kitevő hibridek aránya várhatóan még tovább nő majd eladásainkban” – avat be Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.
„A márkák hazai rangsorában 2018-ban a hatodik helyen záró Toyota 7,3 százalékos piaci részesedést szerzett, a harmadik hely megszerzéséhez pedig elég volt 7,75 százalékos piaci részesedés, ami azt jelenti, hogy mindössze 0,45 százalékpont választ el bennünket a dobogós helyezéstől. Idén egyetlen új modell, a viszonylag kisméretű szegmensben szereplő Aygo bemutatásával 0,2 százalékponttal tudtuk növelni piaci részesedésünket, így minden esélyünk meg van arra, hogy az idei modellinvázió révén a Toyota egyike legyen Magyarország legkelendőbb autómárkáinak” – mutat rá a szakember.
Egy biztos: hosszú évek óta a Toyota az egyetlen olyan autómárka, amely a Corolla, a RAV4 és a Camry révén világ 10 legnépszerűbb autójából hármat is a magáénak tudhat. Ez a három modell érkezik idén vadonatúj generációval amely nemcsak világszinten biztosíthatja be még inkább a Toyota elsőségét, de a hazai piacon is olyan helyezést hozhat a márka számára, amire korábban még nem volt példa.
Az ’egyszerű környezetbarát, high-tech luxusautó márkából’ igazi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus mára a nemzetközi dizájnvilág, a gasztronómia vagy épp a kultúra számos területén képviselteti magát meggyőző sikerrel.
Különösen igaz ez a filmek területére, ahol a kezdő filmesek támogatása mellett a Lexus az elmúlt években kiváló érzékkel nyúlt bele az igazi blockbusterekkel folytatott együttműködésekbe is. Utóbbiakra kiváló példa a Fekete Párduc című Marvel film, amely valósággal berobbant a köztudatba, számos rekordot beállítva.
Talán még a Marvel stúdió és a Lexus sem számított arra az elsöprő sikerre, amely a Fekete Párduc című szuperhősfilmet övezi. A gyakorlatilag azonnal kultfilmmé váló Fekete Párduc valósággal robbantott a kasszáknál: 1,35 milliárd dolláros bevételével minden idők legsikeresebb képregényfeldolgozása és szuperhősfilmje lett. Ha mindez nem lenne elég, a blockbuster 3 Golden Globe jelölést (Legjobb drámai film, Legjobb zene, Legjobb eredeti betétdal) is bezsebelt, és bár ezeket nem sikerült díjra váltani, a Fekete Párduc 7 Oscar jelölést is kapott (Legjobb film, Legjobb látványtervezés, Legjobb jelmez, Legjobb zene, Legjobb betétdal, Legjobb hangkeverés, Legjobb hangvágás) – és a szakemberek szerint egy nyolcadikat, a Legjobb vizuális effektekért járót is megérdemelte volna. Ezzel a Fekete Párduc ismételten történelmet írt, hiszen ez az első szuperhősfilm, amit a Legjobb film kategóriában Oscarra jelöltek. Az erős mezőny ismeretében vélhetően nem ez lesz az, ahol a Fekete Párduc Oscar díjat szerez, ám a többi kategóriában minden esélye meg van a filmnek arra, hogy a jelölést díjra váltsa. Hogy ez mennyire igaz, jól illusztrálja, hogy a Fekete Párduc néhány napja a hollywoodi színészcéh által odaítélt „kis Oscarnak” is tekintett SAG díj közül kettőt is elhozott, a Legjobb szereplőgárda és a Legjobb kaszkadőrmunka kategóriában. A Lexus nagyon ráérzett tehát a filmben rejlő potenciálra, amelyben egyébiránt a márka modelljei (különösen a lenyűgöző, futurisztikus formavilágú LC szupersportkupé) és jövőbemutató high-tech technológiái egészen markáns szerepet kapnak.
„A világ legzöldebbnek és leginnovatívabbnak tartott luxusautómárkájaként a prémium kidolgozású környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autói mellett az azokban bemutatkozó, az önvezető autózás előszobájának tekintett jövőbemutató technológiáiról ismert Lexus számára kézenfekvő asszociáció a filmben szereplő wakandák high-tech világa. Éppen ezért működik ez annyira jól a filmben és hatnak természetesnek a látványos autós jelenetek.” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.
Kétségtelen, hogy a Lexus, és anyamárkája, a Toyota közismerten élen jár a mesterséges intelligencia, a robotika és az autonóm autózás, valamint a jelen és a jövő környezetbarát meghajtásai, a hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás technológiák fejlesztésében. Mindez valóban kézenfekvő partnerré teszi a Lexust a filmben, a márka modelljeire jellemző többszörösen díjnyertes futurisztikus formavilág révén pedig az autók organikus részét képezik a megjelenített világnak.
A Fekete Párduc egyik leglátványosabb és legemlékezetesebb része éppen az autóüldözéses jelenet, amelyet a A CGI munkálatok vezetője, Brendan Seals ekként kommentál: „Lövedékekkel kellett megrongálnunk a Lexust, betörni a szélvédőjét, a Párduc karmának nyomait rányomni, szóval jó néhány verzióját felépítettük a kocsinak mindenféle megrongált állapotban, hogy felhasználhassuk az egész jelenetben. Az egyik legizgalmasabb snitt az volt, mikor Klaue rálő a Párducra a szonikus fegyverrel, minek hála a Lexus LC-500 száz apró darabra hullik szét.”
A sokak szerint a végül nem odaítélt Legjobb vizuális effektekért járó Oscar-jelölésre is érdemes üldözéses rész készítését a következő videó mutatja be:
A Lexus egyébiránt az USA-ban rendkívül hatékonyan aknázta ki Fekete Párduc páratlan sikerét, több, a filmben szereplő modelleket és az eredeti filmszereplőket is felvonultató reklámfilm is született, ezek közül a Super Bowl szünetében levetített változat annyira profira sikerült, hogy akár az eredeti film betétje is lehetne. A márka emellett a rangos SEMA tuning kiállításon több a Fekete Párduc által inspirált egyedi tuningváltozatot is bemutatott a Lexus LC szupersportkupéból, illetve az LS csúcskategóriás luxuslimuzinból. Az, hogy a Fekete Párducnak lesz-e folytatása, bár hivatalosan még nem erősítették meg, a siker ismeretében nem kétséges, a mostani együttműködés eredményét látva pedig csak remélni lehet, hogy a Lexus ezúttal is a film partere lesz.
Európa legrangosabb autóipari szaklapja, az Automotive News Europe a Peugeot 508 projektért felelős formatervezőt, Pierre-Paul Matteit választotta meg a 2018 egyik legkiválóbb szakemberének.
Az 1925-ben alapított Automotive News európai kiadása, a közel negyed évszázada működő Automotive News Europe idén 21. alkalommal adta át az Eurostar díjakat. Az Eurostar azoknak az autóipari szakembereknek a munkásságát ismeri el, akik az elvárásokat túlszárnyalva felülmúlták versenytársaikat. Összesen 18 kategóriában emelték ki a műszaki fejlesztés, a formatervezés, a cégvezetés, a gyártás és a többi autóipari tevékenység terén kiemelkedő munkát végző szakembereket.
A dizájn kategóriában Pierre-Paul Mattei, a Peugeot 508 projektvezető formatervezője és csapata nyerte el az Eurostar 2018 díjat. A zsűri elismeréssel szólt azokról a merész formai megoldásokról, amelyekkel a stáb képes volt elszakadni a felsőkategóriában (D-szegmens) szokásos, bevett dizájnelemektől. Az új Peugeot 508 legizgalmasabb jellemzőiként említették az elődmodellnél rövidebb karosszériát, illetve a keret nélküli oldalablakokat, amelyeknek köszönhetően az autó jelentősen alacsonyabb lehetett vetélytársainál, és különleges karakterre tett szert méretosztályában. Szintén figyelemre méltónak találták a díjnyertes i-Cockpit koncepció legújabb értelmezésével kialakított, különösen eredeti belső dizájnt: az apró kormánykereket, a nagyméretű érintőképernyőt, valamint a testre szabható, teljesen digitális, magasra emelt műszeregységet.
„A felsőkategóriás szedánok formavilágának minden szabályát felrúgtuk. Az autó nyolc centiméterrel rövidebb és hattal alacsonyabb elődjénél, ami optikailag jóval szélesebbé teszi versenytársainál, holott a valóságban nem kiemelkedően széles. Mivel a kedvező aerodinamikai teljesítmény elsődleges jelentőséggel bírt a fejlesztés során (a modell Cw-értéke 0,26), a karosszéria hátul keskenyebb, mint elöl – holott ránézésre pont fordítva gondolná az ember!” – árulta el egy korábbi interjújában Pierre-Paul Mattei, akinek már az előző generációs 508-ast is köszönhettük.
Az autó tervezése során különös gondot fordítottak a megfelelő arányok kialakítására: a mérnökökkel karöltve, a műszaki és formai elvárásokat folyamatosan egyeztetve 18 hónapon át dolgoztak ezen a területen, és csak utána fogtak hozzá a tényleges dizájn kialakításához.
„Olyan autót akartunk létrehozni, ami szinte mindenben más, mint a versenytársak, de nem öncélúan. Tudjuk, hogy a D-szegmens vásárlói gyakran használják városi környezetben autójukat – ilyen helyzetben különösen nagy előny, hogy az 508 kívül kisebb lett, hiszen jobban manőverezhető, parkolható. Ami a keret nélküli ablakokat illeti, nem a sportosság vezérelt bennünket: hagyományos ajtószerkezet esetén három centiméterrel meg kellett volna növelnünk az autó magasságát, hogy ugyanezt a kényelmes, tágas ajtónyílást megvalósíthassuk.”
A praktikum így állt a sportos megjelenés szolgálatába, és ugyanez ismétlődött meg a karosszéria kialakításánál: az aerodinamikai megfontolásokból hátrafelé erősen szűkített felső rész alatt jóval izmosabbnak hat a hátsó kerékív.
Pierre-Paul Mattei álmának megvalósításához egyébként a Peugeot-nak új gyártási technológiát kellett kidolgoznia: a hangsúlyosan domborodó karosszériaelemek miatt vadonatúj energiaelnyelő szerkezetet is ki kellett alakítani, amit csak az tett lehetővé, hogy a formatervezők az első pillanattól kezdve szorosan együttműködtek a mérnökökkel. Utóbbiak egy teljes éven át dolgoztak az autó egy másik elemén, a tető kilépő élén, ahol a kecses vonalak megőrzése mellett kellett kialakítani a csomagtérajtó mozgatásához szükséges szerkezeteket, méghozzá a szokásosnál jóval kompaktabb méretben.
A 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó érzelmekben gazdag győzelmet aratott a hétvégén megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés esővel áztatott, izgalmakkal teli futamán. „Charly Lamm azt akarta volna, hogy a végsőkig küzdjünk. Megtettük és megnyertük neki” – mondta Jens Marquardt a futam leintése után.
A BMW RLL csapat lett a január 24-27. között megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győztese, miután a heves esőzések következtében másodjára félbeszakított futam leintésekor a 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó haladt a GTLM kategóriában versenyző mezőny élén.
A második félbeszakítást követően a futam nem folytatódott, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi, a brazil Augusto Farfus, az osztrák Philipp Eng és az egyesült államokbeli Colton Herta alkotta kvartett így a rendkívül változatos összecsapás első helyezettjeként végzett. Alex Zanardi volán mögé ülésének köszönhetően a 24-es rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautót is osztatlan rajongói figyelem övezte, amelynek kereszttüzében az olasz sportfenomén és három csapattársa, az egyesült államokbeli John Edwards, a finn Jesse Krohn és az ausztrál Chaz Mostert az összetett tabella kilencedik helyezettjeként zárta a futamot.
A BMW M8 GTE versenyautó ezzel megszerezte harmadik GTLM futamgyőzelmét az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnyében. A bajor prémiumgyártó első ízben 1976-ban diadalmaskodott Daytonában, akkor a BMW 3.0 CSL modellel. Az aranyérmet további kettő követte a BMW M3 GTR versenyautóval 1997-ben és 1998-ban, majd a BMW prototípusai 2011-ben és 2013-ban is abszolút győzelmet arattak a floridai aszfaltcsíkon. A BMW RLL csapat most először állhatott fel a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára.
De Phillippi, Farfus, Eng és az IMSA-széria újoncaként debütáló Herta javarészt komplikációktól és eseményektől mentes versenyt tudhat maga mögött. Colton Herta a 64. körben megautózta a GTLM kategória leggyorsabb, 1:42,908 perces köridejét. Az éjszaka folyamán heves esőzés vette kezdetét, amelynek következtében a pályaviszonyok körről körre romlottak, mígnem hét órával a futam tervezett vége előtt biztonsági okokból félbeszakították az összecsapást. A megmérettetés mintegy két órával később, sárga zászló alatt folytatódott, amelyet a pályabírók összesen tizenhét alkalommal mutattak fel a 24-órás futam alatt. Az ismételt zöld lámpa után a BMW pilótái hibátlan vezetéssel szilárdították meg pozíciójukat az élbolyban, majd egy körrel a futam második félbeszakítása előtt Augusto Farfus átvette a vezetést a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautóval. Ez utóbbi a hétvégi megmérettetés döntő pillanatának bizonyult, a futam ugyanis a második félbeszakítás után nem folytatódott, így a BMW abszolút győzelmet ünnepelhetett.
Anex Zanardi és csapattársai már a futam első félbeszakítása előtt az élboly mögött autóztak, miután a 24-es rajtszámú versenyautót számos alkalommal ki kellett hívni a boxba. A BMW M8 GTE már a verseny kezdeti fázisában egy kettős hibát produkált: amikor az olasz kiválóság, aki 2001-ben egy versenybaleset során mindkét lábát elvesztette, átvette csapattársától a volánt, a kormányoszlop kormányt rögzítő csatlakozója és a versenyautót felemelő patronok egyszerre romlottak el. A több ezer kilométernyi, intenzív tesztelés során a versenyautó egyetlen alkalommal sem mutatott hasonló meghibásodást, a helyreállítási munkálatok így temérdek időt emésztettek fel. A BMW M8 GTE ezt követően számos kisebb baleset miatt egyre hátrébb és hátrébb csúszott, az egyik legnagyobb figyelem mégis, a kilencedik helyezés ellenére is Alex Zanardi 24-es rajtszámú versenyautóját övezte.
A 96-os rajtszámú BMW M6 GT3 versenyautóval induló Turner Motorsport a GTD kategória tizedik helyén végzett, a németországi Jens Klingmann, valamint az egyesült államokbeli trió, Bill Auberlen, Dillon Machavern és Robby Foley összesen 560 kört autózott ki a gépből.
A versenyhétvégét egy lesújtó hír árnyékolta be: Charly Lamm, a BMW Schnitzer csapat főnöke január 24-én, csütörtökön tragikus hirtelenséggel életét vesztette. A BMW RLL csapat így mindkét versenyautóra egy „Isten áldjon, Charly!” feliratú matricát ragasztott, a Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győzelmét pedig a BMW Charly Lamm emlékének ajánlja.
A BMW Motorsport igazgatójának, a BMW RLL csapat főnökének és a BMW M8 GTE versenyautó pilótáinak nyilatkozatai a Daytona-i 24-órás megmérettetés után
Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója így vélekedett „Micsoda verseny, és micsoda izgalmas győzelem – és mégis, mily nehéz napok ezek a BMW Motorsport életében. Egy ennyire eseménydús és kiszámíthatatlan futam után fantasztikus érzés volt felállni a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára. Gratulálok Connor De Phillippi-nek, Augusto Farfus-nak, Philipp Eng-nek, Colton Herta-nak és mindenkinek a BMW RLL csapatnál! Gratulálok továbbá a müncheni mérnököknek, akik egy vérbeli győztest építettek nekünk! Rendkívül büszkék lehetünk erre a győzelemre, és a 24-es rajtszámú versenyautó kilencedik helyezése ellenére is úgy vélem, hogy pilótáink ma történelmi mérföldkőhöz érkeztek. Alex Zanardi jelenléte és versenyzése valósággal felrobbantotta a lelátókat, élő legendaként küzdött Jesse Krohn, John Edwards és Chaz Mostert oldalán, és a hátracsúszások ellenére sem vesztette el lendületét és motivációját. Pontosan ez az, ami annyira különlegessé teszi őt, és pontosan ez az, amiért a rajongók imádják. Alex és csapattársai igazi győztesnek érezhetik magukat, mi pedig Charly Lamm emlékének ajánljuk ezt a győzelmet. Elvesztése éppen olyan fájdalmas ma is, mint csütörtökön volt, amikor értesültünk a hírről. Ő azt akarta volna, hogy a végsőkig küzdjünk. Megtettük és megnyertük neki.”
„Micsoda nagyszerű küzdelem! Daytonában futamot nyerni egészen különleges érzés. Ha figyelembe vesszük, hogy tavaly hol végeztünk ugyanitt, nem tudjuk nem elképesztően nagyra értékelni mindazt a munkát, amit a csapat az elmúlt időszakban véghez vitt. Szívből gratulálok a 25-ös rajtszámú versenyautó teljes csapatának! Ugyanakkor gratuláció illeti a 24-es rajtszámú versenyautó csapatát is, mert a szerencsétlen körülmények ellenére kiválóan küzdöttek” – nyilatkozta Bobby Rahal, a BMW RLL csapat főnöke.
Connor De Phillippi, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája szerint: „Ez egy igazán őrült futam volt, egyszerre száraz, nedves és hideg aszfalttal. Csapattársaim fantasztikus munkát végeztek. A versenyautó még most, 24 órával a futam rajtja után is teljesen újnak hat. Augusto kiváltképp hihetetlen munkát végzett az esőben. Tökéletesen megbizonyosodhattunk afelől, hogy a BMW M8 GTE egy végtelenül megbízható és versenyképes autó, amely minden versenykörülmények közepette helytáll. Az egész csapat nagyszerű munkát végzett. Megnyertük Daytonát, hihetetlen!”
Augusto Farfus, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó brazil pilótája ezt mondta: „Ez a győzelem egyszerűen varázslatos, különleges jelentőséggel bír számomra. Néhány nappal ezelőtt egy igen fontos embert veszítettem el. Biztos vagyok benne, hogy Charly velem volt a siker felé vezető úton, így ez a győzelem az övé. Eljött az ünneplés ideje.”
„Az utolsó néhány órát uraló feszültség szinte elviselhetetlen volt. 24 órán keresztül egyetlen hibát sem vétettünk – és ennek meg is lett az eredménye. Szárazon is képesek voltunk tartani az élboly tempóját, amit azonban Augusto az esőben véghez vitt, egyszerűen leírhatatlan. Fenomenális élmény volt nézni, büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csapattársam van. Ez a győzelem Charly-é” – magyarázta Philipp Eng, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó osztrák pilótája.
Colton Herta, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája a következő gondolatokat osztotta meg az újságírókkal: „Végtelenül látványos volt! A szó szoros értelmében ez volt az első GT versenyem – és micsoda fantasztikus véget ért! A legjobb az egészben az éjszakai élboly volt, amikor a GTLM kategória első öt helyezettje szorosan egymás mögött vonatozott és mindannyian a jobb pozícióért versenyeztünk. Aztán jött Augusto, aki hihetetlen dolgot művelt az esőben és a mezőny élére vezetett minket. Alig tudom elhinni.”
„Egy hihetetlenül intenzív futamon vagyunk túl – amelyet a BMW nyert meg. Rendkívül boldog vagyok. Összességében én is a nagy csapat tagja vagyok, így egy kicsit én is győztesnek érzem most magam. Gratulálok a srácoknak! Augusto kiváltképp hihetetlen munkát végzett. Versenyzői szempontból nézve ugyanakkor nem sikerült megvalósítanunk minden célunkat a 24-es rajtszámú autóval. Hihetetlenül sajnálom mindazokat, akik keményen dolgoztak ezen a projekten, legyen szó akár Münchenről, akár az Egyesült Államokról. A felkészülési időszakban számtalan lehetséges forgatókönyvet végigpróbáltunk, majd az első box-kiállásnál olyasmi történt, amilyen azelőtt soha korábban. De erről szól a motorsport, el kell fogadnunk. Mindazonáltal, itt Daytonában olyan rajongói élményt, csapaton belüli fogadtatást és elismerő szeretetet kaptam, amely tündérmesékbe illő. Hatalmas köszönettel tartozom a BMW Motorsportnak és a BMW RLL csapatnak, amiért megadták nekem életem egyik legnagyobb élményét” – mondta Alex Zanardi, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó olasz pilótája.
John Edwards, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:
„Az elmúlt néhány hónap, amikor Alex Zanardi és a többi csapattársam oldalán teszteltem, rendkívül különleges élmény volt számomra. Óriási megtiszteltetés, hogy egy olyan fantasztikus egyéniség mellett dolgozhattam, mint Alex – és nem csupán a versenypályán, hanem azon kívül is. A verseny sajnos csalódással ért véget számunkra, túl sok zavaró körülmény jött össze ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Csapatként azonban nagyon örülünk a 25-ös rajtszámú versenyautó győzelmének.”
Jesse Krohn, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó finn pilótája: „Kőkemény verseny volt, amelyben egyáltalán nem volt szerencsénk, és a heves esőzés sem könnyítette meg a dolgunkat. Magával ragadó volt látni, ahogy Alex minden versenykörülményben képes volt az ideális íven tartani az autót, még az extrém erős felúszásokkor is. Örülök neki, hogy a 25-ös rajtszámú versenyautónak jól jöttek ki a dolgok. A verseny előtti intenzív felkészülés meghozta a gyümölcsét, a csapat nagyon megérdemelte ezt a győzelmet.”
Chaz Mostert, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó ausztrál pilótája így fogalmazott: „Számos tényező szerencsétlen együttállása kellett ahhoz, hogy ne sikerüljön elérnünk a verseny előtt kitűzött célunkat. Mindent egybevetve azonban, a 24-órás versenyzés és az, hogy olyan különleges emberek mellett dolgozhattam, mint Alex Zanardi, John Edwards és Jesse Krohn, fantasztikus élmény számomra. Soha nem fogom elfelejteni.”
A 2020-as Honda CR-V az amerikai piacon továbbra is az egyik legnépszerűbb kompakt SUV, és nem véletlenül. A modell az ötödik generáció részeként érkezett,...