Főoldal Blog Oldal: 224

Jól áll a zöld szín a Lexus LC Inspiration-nek

A következő modellévre újabb limitált szériával jelentkezik a Lexus LC. A különkiadáshoz egy gyönyörű exkluzív árnyalatot kevert ki a gyártó. Mindössze száz darab készül abból a Lexus LC Inspiration kiadásból, amely idén ősszel kerül az észak-amerikai márkakereskedésekbe.

Az exkluzív kupé legnagyobb látványossága a Nori-zöld fényezés és az azzal nemes kontrasztot alkotó belső színvilág. Az autó Európában is elérhető – kicsit kevesebb titokzatossággal, de gazdagabb választékkal.

Ezüst, fekete vagy fehér: a világszerte eladott autók több mint 50 százalékát ezen három árnyalat valamelyikében rendelik meg a vevők. Ha a szürkét is idesoroljuk, a részarány meghaladja a 70 százalékot. Ez, persze, nem feltétlenül a végfelhasználók ízlését tükrözi, inkább arról lehet szó, hogy a flottakezelők, bérautó-szolgálatok és egyéb, jelentős autóparkot vásárló ügyfelek ezekkel a visszafogott, semleges, egyáltalán nem megosztó tónusokkal igyekeznek javítani a járművek esélyeit a használtpiacon.

Az ínyencek persze igyekeznek különleges színeket választani autójukhoz: sárgát, pirosat, kéket. Ezeknél a színeknél is ritkábban alkalmazza az autóipar a zöldet – Észak-Amerikában száz autóból kettőt-hármat, a világ más piacain ennél is kevesebbet rendelnek –, noha az autóiparon kívül ez egyike a legkedveltebb színeknek világszerte. Az autógyártás azonban beskatulyázta a zöldet: a versenyautókhoz illő British Racing Green, illetve a terepjárók körében kedvelt katonai tónusok mellett nemigen jut esélyhez az elegáns luxusautók szegmensében.

A Lexus dizájnereit talán pont ez a kihívás motiválta, amikor az LC kupé új Inspiration különkiadásához egy különleges tónus, a Nori-zöld mellett döntöttek. A nori egy ehető tengeri moszatfajnak a VIII. század óta használatos japán elnevezése, így egyszerre kötődik a Lexus kulturális hagyatékához, a környezeti fenntarthatósághoz és az ínyencséghez. A márka egyébként korábban csupán egyszer (az UX crossover esetében) használta ezt a ragyogó, telt tónusokat sötétebb, fenséges árnyalatokkal kombináló színt, ám a fényezés – amely az átlagosnál nagyobb mica-szemcséknek köszönhetően egyszerre hat csillogóan elegánsnak és robusztusnak – ha lehet, még jobban áll az LC-nek, mint a kompakt szabadidőjárműnek. Az LC Inspiration egyedi karosszériaszínéhez nyeregbarna tónusú félanilines bőrkárpitozás, sötétbarna Alcantara ajtópanelek, valamint a műszerfalon és a kormánykeréken barna öltésekkel varrott fekete bőrfelületek társulnak.

A 2020-as modellévre megkomponált Lexus LC Inspiration kétségtelenül a modell személyiségének arisztokratikus vonásait hangsúlyozza, szemben az idei, 2019-es LC Inspiration kiadással, amely Flare-sárga fényezéssel és szénszálas elemekkel okozott felzúdulást a szegmensben. Ahogy akkor, a műszaki paramétereken most sem változtatott a Lexus: a kupét kizárólag az 5.0 literes V8-as benzinmotorral kínálják; a 477 lóerős erőforrás 4,7 mp alatt gyorsítja 100 km/h sebességre az autót.

Egészen más a helyzet Európában, ahol a modell idén ősztől a 3.5 V6-os benzinmotorra épülő, 359 lóerős hibrid hajtáslánccal is megvásárolható lesz. Ezért cserébe csekély áldozat, hogy Inspiration helyett egyszerűen Limited Edition néven kerül forgalomba az autó, illetve hogy különleges zöld színét a valamivel földhöz ragadtabb Terrane-khaki fantázianéven jegyzik. Szintén fontos és piacbarát eltérés – emlékezzünk csak a legnépszerűbb autós színekre –, hogy Európában fekete (Graphite Black) és ezüst (Sonic Titanium) színben is elérhető lesz a lézergravírozott küszöbbetétekkel és 21 colos könnyűfém keréktárcsákkal vonzóbbá tett limitált széria.

Opel Corsa evolúció 6 felvonásban, 37 év alatt

Kezdetben vala az Opel Kadett. Ez a kiskocsi széles társadalmi rétegeket, mobilizált akkor, amikor még fényűzésnek számított az autózás.

A Kadettel már 1936-ban kínált az Opel egy felnőtt kocsit, megfizethető árért. A Kadett A és B modellel vett villámrajtot a villámos márka a gazdasági csoda hatvanas és hetvenes éveiben – verzióról verzióra növekedve a kompakt osztály felé.

Ezáltal viszont hiány keletkezett Rüsselsheim klasszikus belépőmodellje alatt. Eljött az ideje egy új, igazi kiskocsinak – és megszületett az Opel Corsa! Az új „kicsike” 1982-es indulása óta folyamatosan fejlődve lett az Opel üdvöskéje. Máig jóval több, mint 13,6 millió példányban gurult le a futószalagról. Világpremierjével a 2019-es Frankfurti Autószalonon (közönségnapok szeptember 12-22.) már a hatodik fejezetet nyitja meg históriájában a kisautók bestsellere, az új Opel Corsa. Szokás szerint sok olyan technikát hoz magával, amelyeket csak magasabb járműkategóriákból ismertek a vevők, és felkészült a jövő kihívásaira is, hiszen először jelenik meg tisztán elektromos hajtással.

Első felvonás: 1982 – 1993

Az Opel Corsa A zömök 3,62 méteres hosszúsággal, rekordgyanús 0,36-os légellenállási alaktényezővel és a raliautókat idéző, vagányul kidomborodó kerékívekkel debütált. Vezető formatervezője Erhard Schnell, sportos, jó kiállású kiskocsit tervezett, amely elcsábítja a ház urát is. Fénypontnak a 100 lóerős Corsa GSi számított; de megjelent az első dízel is a géptető alatt. Eleinte csak kétajtós lejtős- és lépcsőshátú készült, ám 1985-től már a népszerű ötajtós bővítette a kínálatot. A Corsa A, ünnepelt közönség-kedvencként, 3,1 milliós szériában készült.

Második felvonás: 1993 – 2000

Az egyes számú Corsa sikere ellenére úgy döntöttek Rüsselsheimben, hogy utódját a nők kedvenceként pozícionálják. Hideo Kodama eszerint látott munkához, sokkal kerekdedebb, lágyabb Corsát tervezett, amelynek csinos, elkerekedett fényszóró-szemei az örök kisgyerekes-érzelmeket keltették fel. A Corsa B tíz centiméterrel hosszabb lett, utastere jóval tágasabb, mint az előzőé. Blokkolásgátlója, oldalütközés-védelme és frontlégzsákjai új biztonsági standardot képviseltek a kategóriában. Egyes piacokra kombit, kisplatós áruszállítót és lépcsőshátút is kínált az Opel, a lejtőshátú mellett. A benzinmotorok már befecskendezősek és katalizátorosak, a GSi-ben már 16 szelep járta táncát, a dízel pedig turbót kapott. Világsiker lett a második Corsa, túl is lépte a négymilliós határt.

Harmadik felvonás: 2000 – 2006

Hűen a „győztes csapaton ne változtass” mondáshoz, megint Hideo Kodama kapott megbízást a Corsa C tervezésére. Vonalvezetése tudatosan igazodott a sikeres elődéhez. Újra nőtt tíz centivel a hosszúság, szélesebb lett a nyomtáv, és megnyúlt a tengelytáv. Ez jelentősen növelte a férőhelyet. Először horganyozták a teljes karosszériát. Modern négyszelepes ECOTEC benzinmotorok és új, közvetlen befecskendezésű turbódízel fejtettek ki nagy teljesítményt, kis fogyasztással és csekély légszennyezéssel – valamennyi hajtómű megfelelt az Euro 4 kipufogási szabványnak. Értékesítési sztár lett a Corsa C is, 2,5 millió gazdára talált.

Negyedik felvonás: 2006 – 2014

Akárcsak a Corsa B esetében, optikailag külön utakra lépett a három- és az ötajtós: az előbbi erősen kupészerű, és a sportos érdeklődésű vevőknek felel meg, mint anno a Corsa A. Az ötajtós viszont teljes értékű, tágas családi jármű. A Corsa D már súrolja a négy métert, pontosan 3999 milliméterre növekedett. Az Opel ecoFLEX-technikájával bevonult a Start/Stop-rendszer és a nagy hatékonyságú hajtómű; az 1.3 CDTI ecoFLEX kombinált fogyasztása mindössze 3,3 liter gázolaj volt, ami 88 g/km CO2-kibocsátásnak felel meg. A Corsa negyedik generációjából 2,9 millió kelt el.

Ötödik felvonás: 2014 – 2019

A dinamikus, praktikus és stílusos Corsa E is bestseller lett, máig eladott kereken 1,2 millió példánnyal. Az ötödik nemzedék is a spanyol Zaragoza üzemben készül, illetve a három- és az ötajtós Eisenachban is. Először lépi túl a „kicsike” a négy métert, 402 centin belül kínál sok komfortot és csúcstechnikát. Fűthető kormánykerék, ülésfűtés és klímaautomata éppúgy magától értetődő a kínálatban, mint a követési távolságot kijelző frontkamera, a jelzőtábla- és sávtartó asszisztens. A Corsa vezetőjét és utasait hétcolos, színes érintőképernyőjű, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis IntelliLink infotainment-rendszer köti össze a külvilággal. A kiskocsi sportos csúcsmodellje eleinte a 152 kW/207 LE teljesítményű Corsa OPC volt, majd a Corsa GSi, 110 kW/150 lóerővel.

Hatodik felvonás: 2019-től először elektromos

A 6-os számú Corsával a jövő felé indul az Opel. A legfiatalabb kiskocsi-generáció ugyanis, amely az idei Frankfurti Autószalonon ünnepli világpremierjét, először lesz kapható akkumulátoros villanyautóként. Valódi fénypontja az adaptív, vakításmentes IntelliLux LED® mátrixvilágítás, amelyet most először kínál az Opel a kiskategóriában. Ehhez számos modern vezetőtámogató berendezés járul, mint a frontális ütközésveszélye figyelmeztető rendszer, automatikus vészfékezéssel és gyalogosfelismeréssel, illetve radaros, automatikus sebesség-asszisztens, amely még biztonságosabbá és ellazítóbbá teszi a vezetést. 4,06 méterével továbbra is példásan kezes, áttekinthető és praktikus ötszemélyes autó a Corsa. Kupészerű tetővonala 48 milliméterrel alacsonyabb a típuselődénél – a fejmagasság csorbítása nélkül. A vezető 28 milliméterrel mélyebben ül, és az alacsonyabb súlyponthelyzet egyaránt előnyös a menettulajdonságok és a vezetési élmény szempontjából. Az új Corsa direktebb és dinamikusabb lett – hogy még élvezetesebb legyen a volánja mögé ülni.

Különleges terepkalandot kínál a Lexus egy amerikai szálloda vendégeinek

A szállodák – egy-két kivételtől eltekintve – világszerte hasonló, sablonos szabadidős programokkal szórakoztatják vendégeiket. Egy észak-amerikai hotel azonban – a Lexusszal együttműködésben – életre szóló élményt ígér.

Az amerikai Great Smoky Mountains hegységben működő Blackberry Mountain butikhotel különleges Lexus Off-Road kalandot kínál vendégeinek.
Tóparton csónakázás, dombságban biciklizés, erdő mellett gombászás: a szállásadók rendszerint a helyi adottságokhoz igazodó szabadidős programokat kínálnak vendégeiknek – a kötelező minigolf és lovaskocsikázás mellett. Az észak-amerikai Great Smoky Mountains hegységben fekvő Blackberry Mountain butikhotel rendkívüli természeti adottságainak köszönhetően a lovaglástól kezdve a koronglövészetig változatos kalandokkal csábítja a vendégeket. A szálloda tulajdonosa, Mary Celeste Beall szerint azonban voltak még tartalékok a környezetben, így felvette a kapcsolatot a Lexusszal, és közösen kidolgoztak egy teljesen egyedülálló programcsomagot.

A hotelhez tartozó, 21 négyzetkilométeres birtokon, a természeti környezetbe illeszkedve professzionális offroad-pályákat alakítottak ki, amelyeken kezdők és haladók egyaránt próbára tehetik saját maguk, illetve az új generációs Lexus GX képességeit. A hat állomáson sziklatömbökre vagy farönkökre kaptathatnak fel, meredélyeket küzdhetnek le, félelmetesnek tűnő, de teljesen biztonságos lejtőkön kúszhatnak le, vagy kipróbálhatják, milyen érzés terepjáróval libikókázni – természetesen mindezt egy tapasztalt offroad-szakember irányítása és felügyelete alatt.

Egy-egy feladat között meseszép környezetben autózhatnak, vagy megpihenhetnek, élvezve a lélegzetelállító kilátást. A kilencven perces túra során akár ketten is a volán mögé ülhetnek, és hogy igazi családi élménnyé tegyék a tesztet, három utas is a résztvevőkkel tarthat. A túravezető a terepjárózás alapismeretein kívül a környékről, illetve a Lexus GX legfontosabb tulajdonságairól és funkcióiról is mesél az utasoknak, így a program végeztével minden téren tájékozottabbnak mondhatják magukat a vendégek.

„A Lexus és a szálloda közötti együttműködés révén vendégeink testközelből ismerkedhetnek meg gyönyörű természeti környezetünkkel” – mondta Mary Celeste Beall. „Mindig élmény olyan partnerrel dolgozni, aki hozzánk hasonlóan a kompromisszumoktól mentes minőségre törekszik, és emlékezetes élményekkel szeretné megajándékozni ügyfeleit. A Lexus offroad-program révén vendégeink új aspektusból ismerhetik meg a hegyet.”

A Blackberry Mountain szálloda a Lexus Hotel Partnerprogram legújabb tagjaként kiemelt ajánlatokkal várja a márka ügyfeleit, de természetesen azokat is tárt karokkal fogadják, akik más autóval közlekednek. Ha valakinek nincs kedve első kézből megtapasztalni az idei évre megújult GX 460 szabadidőjármű képességeit, akkor is részesülhet a Lexus kényelmében: a szálloda ingyenesen kölcsönözhető Lexus modelleket biztosít számukra, amelyekkel aszfaltúton járhatják be a környéket.

Kategóriájának egyik legbiztonságosabb tagja a 2019-es Lexus NX

A Lexus kompakt középkategóriás szabadidőjárműve megkapta az észak-amerikai közlekedésbiztonsági szervezet legmagasabb szintű minősítését.

Nincs biztonságosabb középkategóriás crossover a Lexus NX-nél: ez derült ki az észak-amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, az IIHS átfogó vizsgálatából, amelyben a típus 2019 januárja után épített példányait vetették alá tüzetes vizsgálatnak.

Ahhoz, hogy egy autó megkaphassa az IIHS Top Safety Pick (kb. legbiztonságosabb választás) minősítést, legalább „jó” eredményt (a négyszintű ranglistán ez a legmagasabb fokozat) kell elérnie a vezető oldali csekélyátfedéses ütközés, a félátfedéses ütközés, az oldalütközés, a tető beroskadása elleni védelem, valamint a fejtámlák vizsgálata során. Emellett legalább „elfogadható” minősítés szükséges az utasoldali csekélyátfedéses ütköztetés során, kiemelkedően kell teljesítenie a balesetmegelőzés terén, továbbá legalább „elfogadható” első világítással kell rendelkeznie.

A Top Safety Pick+ ezzel szemben egyetlen területen sem engedélyez „elfogadható” teljesítményt: utasoldali kisátfedéses karambolban is maximálisan helyt kell állnia, illetve világításának is „jó”-nak kell lennie, ami a megvilágított terület, a maximális távolság, valamint a vakításmentesség követelményeiből áll össze.

A 2019 januárja után gyártott Lexus NX-ek az összes vizsgált fő területen az adható legmagasabb eredményt kapták. Ekkortól gyártották ugyanis olyan szerkezeti merevítő elemekkel az autót, amely maximális védelmet nyújt az első utasnak csekélyátfedéses frontális ütközés esetén. A végső értékelést alkotó, több tucat részeredményt vizsgálva egyetlen sem volt az idén vizsgált középkategóriás szabadidőjárművek közül, amely kevesebb pontban kapott volna „jó”-nál alacsonyabb minősítést, mint az NX, illetve, amely felszereltségi szinttől függetlenül biztosít „jó” minősítésű megvilágítást. A 2019-es év során eddig Top Safety Pick+ besorolást elnyert középkategóriás szabadidőjárművek (7 típus) között egyetlen sincs tehát, amely magasabb szintű védelmet nyújtana a legkülönbözőbb veszélyhelyzetekben, mint a Lexus NX.

Hankook Ventus Prime 2 K115 235/60 R16 100W gumiabroncsokat kapott az 1997-es Mercedes-Benz W140 S420

Megkapta végleges 235/60 R16-os méretezésű Hankook Ventus Prime 2 gumiabroncsait a 97-es W140 Mercedes-Benz S420 projektautó.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Hankook magyarországi képviseletének köszönhetően a 97-es Mercedes W140-ünk remek technológiát képviselő Ventus Prime 2 ballonos abroncsokat kapott.

Annyira persze nem vészes (mai szemmel legalábbis) az összkép – féltünk tőle, hogy túlzottan “páncélautós” lesz inntentől az autó jellege.

Egyáltalán nem lett az, sőt: az előző 17-es felnikhez képest a 16-os gyári kerekeken sokkal elegánsabb és tekintélyt parancsolóbb lett az összhatás.

Nem véletlen, hogy ez a típus/modell gyárilag a 16-os méretezést kapta, ugyanis a kaszni méreteihez és arányaihoz egyöntetűen ez a kiállás passzol leginkább.

Ugyanakkor nyilván létezett gyári AMG vagy Lorinser kivitelben is a W140, ott alkalmaztak 17-es, sőt, 18-as megoldásokat is. Viszont hangsúlyozzuk: ott gyári, nem utángyártott replika-jellegű felnikkel voltak szerelve egyes modellek, nyilvánvalóan a szinkron optimálisabb volt a futómű és a felnik közt.

Véleményünk szerint a W140 limuzin klasszikus protokollautó, konzervatív jelleggel. A sportos küllem kimondottan vacakul áll neki, értve ezalatt a különböző légterelők felszerelését, az indokolatlan ültetéseket, valamint az utólag felokoskodott Koppány kipufogóvégeket. Nyilván léteznek kulturált, esztétikailag hibátlan sportos darabok, ezek a tiszteletteljes kivételt képezik.

A CL-széria, vagy az SL-széria (utóbbi: R129) viszont kimondottan igényli a sportosságot, hiszen maga a tálalás és a küllem megköveteli. De ez már egy teljesen más téma, egyszer majd visszatérünk rá.

Tehát a projektbálnánk boldogan hasítja a levegőt új papucsaival. A 16-os Hankook Ventus Prime 2 abroncsok remek szolgálatot tesznek, tettek már az első nagyjából 100 megtett kilométeren, érezhetően kisímult az autó rugózása, komfortérzete így már gyári 100 százalékot képvisel.

Összevetve: ha 235/60 R16 abroncsban gondolkodunk W140 gyári 16-os felnihez, kitűnő választás lehet a Hankook Ventus Prime 2, ugyanis remekül hozza, emeli ki az autó karakterisztikáját. Mind gyakorlatban, mind pedig vizuálisan.

A Hankook Ventus Prime 2 gumiabroncsok szakszerű felnikre helyezését a Classic Vehicle Hungary végezte.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle Hungary, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Eredeti, autentikus gyári felnik a 97-es W140 Mercedes-Benz S420-on, a helyreállítást a Classic Vehicle Hungary végezte

Korábbi cikkeinben már említettük, hogy folyamatos felújítást kapó 1997-es évjáratú W140-es Mercedes S420 eredeti gyári, 15 lyukú 1404011002-es számú felnigarnitúrát kap.

A Mercedes-Benz W140 & SL R129 Hungary Facebook csoportban végül sikerült egy kissé leharcolt garnitúrát találnunk, ezt be is szereztük. Alapvetően esztétikai problémák voltak a felnikkel, de sem repedés, sem hegesztés, sem durvább padkanyom nem volt rajtuk.

Első útunk a beszerzés után Hamza Csaba műhelyébe, a Classic Vehicle Hungary-hoz vezetett, hiszen mindennemű karosszériamunkát, esztétikai és egyéb restaurálást ők végeznek a bálnán folyamatosan.

Nehéz volt a nyári időszak közepén profi homokszórással foglalkozó embert találni, de végül Csabáék megoldották ezt a kérdést is. A felnik az Iron Blasting Kft-hez kerültek, ők szintén remek munkát végeztek. A cég honlapja: homokfujas.eu

A homokszórás megtörtént, már akkor kellemesen nézett ki a fél-végeredmény, azonban szükség volt nyilvánvalóan egy teljes csiszolásra, fényezésre, majd lakkozásra is.

Ezt a folyamatot viszont már ténylegesen Csabáék végezték, ugyanazzal a fényezőműhellyel, akik korábban az S420 jobb első sárvédőelemén intézték a rozsdafoltok korrekcióját, valamint a motortértető hűtőmaszk-kereténél is közreműködtek.

Miután a csiszolás, illetve maga az előkészítés megtörtént, jöhetett a várva-várt fényezés, illetve a lakkozás.

Fontos kitétel volt nyilván, hogy a gyárival egyező színárnyalat szülessen – mintaként az autó eredeti, még korai, 90-es évek végi Continental ballonos abronccsal szerelt pótkerekét használtuk.

Remek lett a végeremény, mind a fényezés, mind pedig a lakkozás tekintetében. Pár nappal ezelőtt a MerciBolt révén hozzájutottunk a szintén gyári porvédő felnikupakokhoz is (ez nem volt a felnikhez), ezek is a helyükre kerültek. Az árnyalatok itt is megegyeztek, a kupakok remekbeszabottan épültek bele környezetükbe.

Sarkalatos kérdés volt még a kerékcsavarok mérete. A 16-os gyári 15 lyukú felnik ET51-esek, a korábban fenn lévő 17-esek valamivel vastagabbak voltak – okozott is fejfájást, vajon rendben lesznek-e a csavarhosszok.

Mielőtt felkerültek volna a gyári felnik, Csabával tettünk egy próbát: a pótkerékbe illesztettünk egy kerékcsavart. Szerencsénk volt: tökéletesen passzolt.

Így hát rendben felkerült mind a négy eredeti, gyári 16-os 1404011002 OEM számú felni a W140-re, a Hankook által biztosított Ventus Prime 3 abroncsokkal.

Így már ténylegesen kezd visszaállni a gyári katalógusfotók szerinti állapot, jelenleg úgy 90-92 százaléknál járunk a külsőt illetően. Még hátravan a gyári, alvázszám- és évjárat alapján passzoló/kompatibilis hátsó lámpaburaszett beszerzése és felrakása. Bízunk benne, hogy erre is hamarosan sor kerülhet – a probléma az, hogy a gyári eredeti horroráron kapható, bontott meg nagyon ritkán akad, ami szép és megfelelő állapotú.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle Hungary, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Frankfurti Nemzetközi Autószalon 2019: bemutatják az új Volkswagen T-Roc Cabriolet modellt

Az új T-Roc Cabriolet világpremierjével a Volkswagen új színt hoz a SUV kategóriába. A nyitott tetejű változat a népszerű crossover modellsorozatot bővíti, és új stílust hoz a bővülő SUV-piacra. Az új T-Roc Cabriolet hivatalos bemutatóját szeptember 12–22. közt a Frankfurti Autószalonon (IAA) tartják, piaci bevezetésére 2020 tavaszán kerül sor.

A T-Roc Cabriolet – mely az első crossover kabrió a kompakt osztályban – a bámulatosan extrovertált dizájn, a szabadidő autókra jellemző magas üléspozíció, a nagyfokú rugalmasság és a kabrió egyedi vezetési élményének különleges kombinációját kínálja.

Puha tető: A Bogár és a Golf hagyományait követve a T-Roc Cabriolet is a klasszikus puha tetővel érkezik. A hagyományokhoz hűen teljesen automatikus tető mindössze kilenc másodperc alatt nyílik, és az autó teteje 30 km / h sebességig menet közben is nyitható illetve zárható,. A puha tető zárása és nyitása elektromechanikusan történik.

Biztonság az utolsó részletig: A T-Roc Cabriolet utasait jól védi a borulás elleni védelem mely egészen a hátsó ülések mögötti vonalig meghosszabbítható. Meghatározott oldalirányú gyorsulási érték felett, vagy a jármű túlzott dőlése esetén a másodperc tört része alatt a hátsó fejtámlák felfelé mozdulnak. Ezenkívül a T-Roc Cabriolet-et megerősített szélvédő kerettel és egyéb szerkezeti átalakításokkal építették meg a maximális biztonság érdekében.

„Always on” és a digitális műszerfal. Az opcionálisan elérhető új generációs információs és szórakoztató rendszerrel (MIB3) a T-Roc Cabriolet állandó online kapcsolattal rendelkezik, ezáltal teljesen új szolgáltatásokat és funkciókat kínál. Az új rendszer online csatlakozási egységgel rendelkezik, melyhez integrált eSIM is tartozik. Ez azt jelenti, hogy a Cabriolet a kívánt esetben állandóan online kapcsolatban lehet, miután a járművezető regisztrálta a Volkswagen rendszerben.

Az információ az infotainment rendszer akár 8 collos képernyőjén jelenik meg. Ha ezt az opcionálisan rendelkezésre álló Active Info Display-jel és annak 11,7 collos képernyőjével kombinálva használják, akkor teljesen digitális “pilótafülke jelleg” alakulhat ki – ez a digitális műszerfal, az úgynevezett „Digital-Cockpit”.
Style és R-Line felszereltségi csomagok: A T-Roc Cabriolet-nél a „Style” és az „R-Line” felszereltségi szintek közül is választhatunk. A Style-felszereltségi csomag a dizájnra és az egyéniségre összpontosít. Az R-Line csomag pedig határozottan sport-orientált felszereltségként foglalja magában a T-Roc számára opcionálisan kínált R-Line külső és belső felszereltségi csomagjainak elemeit. A sportos karaktert tovább hangsúlyozzák az olyan jellemzők, mint a ködlámpa, a sportosra hangolt futómű és a progresszív kormányzás sebességfüggő kormányművel.

Hatékony TSI-duó: Két hatékony benzines turbómotor, a 85 kW / 115 LEés a 110 kW / 150 LE teljesítményű erőforás érhető el az elsőkerék-hajtású T-Roc Cabriolet-nél. Alapkivitelben az 1,0 literes, 85 kW teljesítményű háromhengeres motorral hat fokozatű kézi sebességváltó kapható; míg a nagyobb 1,5 literes, 110 kW teljesítményű négyhengeres motorhoz opcióként hét sebességes duplakuplungos sebességváltó is rendelhető.

1997 Mercedes-Benz W140 S420: hátsó légbefúvó-szellőztető lamellák megújulása

Azaz a hátsó légbefúvó-szellőztető lamellák állítógombjának (?) pótlása. Kicsi, krómcsíkberakásos kupak, jobb oldal.

Ugyanis a minap észrevettük, hogy a hátsó ülésssorral szemközt, a kardánalagút feletti dupla lamellamodul jobb állítópöcke hiányzik. Nem nagy ügy, de akkor is. Bántja a szemet, nem nyújt teljességet a beltér kapcsán, ráadásul a légbefúvás állítása is nehézkes így.

Nehézkes ilyesmit beszerezni, mert alapvetően nincs nagyon külön, utángyártott szintén nincs (és nem is annyira jó választás). Talán egyben, az egész modul, az meg úgy totálban horrorisztikus árazással.

Mielőtt állandó beszállító partnerünket, a Merciboltot hívtuk volna az ügyben, tettünk egy próbát Ámon Pali bontójánál.

Így nézett ki első nekifutásra…

Lőn csoda: találtunk is megfelelőt, teljes modul formájában. Egyelőre magát a modult nem cseréltük ki, mivel felesleges lett volna; inkább kipattintottuk a megfelelő részeket, konkrétan a kupakokat. Így párban kicseréltük mindkettőt, s visszaállt itt is az eredeti állapot.

…majd ez lett a végeredmény.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle Hungary, Zöld Autószerviz, MerciBolt.hu, Hankook Tire Magyarország

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

A Nemzetközi Mini Találkozó az év legnagyobb születésnapi partiját hozta

A MINI rajongói idén a nagy-britanniai Bristolban rendezték meg az éves eseménynaptár hagyományos fénypontjának számító Nemzetközi Mini Találkozót, ahol a klasszikus Mini első legyártott példánya, a tömegtermelésben napvilágot látott tízmilliomodik MINI és a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE együtt ünnepelte a márka fennállásának hatvanadik évfordulóját.

A legközelebbi családtagok körében megünnepelt születésnapok kiemelkednek a többi közül. Érzi ezt a MINI is, amelynek hatvanadik születésnapjára több ezer márkarajongó látogatott el augusztus 8-11. között a nagy-britanniai Bristolba. És noha a Nemzetközi Mini Találkozó évről évre a brit prémiumgyártó eseménynaptárának fénypontja, a dicső múlt, a magával ragadó jelen és az innovációkban gazdag jövő közötti szimbiózis még soha nem képviseltette magát olyan erősen, mint idén: a rajongó tömeggel az 1959-es évjáratú, valaha készült legelső klasszikus Mini, a márka fennállásának hatvanadik jubileumára készített MINI 60 Years Edition (amelynek egy példánya épp a tömegtermelésben napvilágot látott tízmilliomodik MINI modellként gurult le a gyártósorról) és a közeli jövő hírnökeként érkező, tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) is együtt ünnepelt.

A Nemzetközi Mini Találkozót első ízben 1978-ban hívták életre a klasszikus Mini német rajongói. Az elmúlt négy évtizedben az esemény a nemzetközi klubélet és a márka iránt rajongó közösség legnagyobb éves rendezvényévé nőtte ki magát. A találkozót évről évre más-más európai országban hívják össze a szervezők, látványos járműbemutatókkal, hatalmas alkatrészvásárral, a legkülönfélébb kiegészítők csereberéjével, szabadidős tevékenységek széles tárházával, élő zenével, szórakoztató vetélkedőkkel és ízig-vérig fesztivál hangulattal.

A rajongók számára sosincs olyan, hogy „túl messze”. Sokan közülük akár ezer kilométert is levezetnek a hagyományosan négynapos kikapcsolódás helyszínére, ahol a gondosan megőrzött klasszikus Minik a legmodernebb MINI modellekkel karöltve pózolnak a kameráknak. A találkozónak minden ötödik évben Nagy-Britannia ad otthont, így nem lehetett ez másként idén, a márka fennállásának hatvanadik jubileumán sem.

A 2019-es esztendő kiváló alkalmat kínált a MINI-nek arra, hogy visszatekintsen az elmúlt hatvan évre és eszerint határozza meg a jövőbe vezető irányt. A jubileumra kidolgozott MINI 60 Years Edition – amelyet pár hónapja már megrendelhetnek a brit prémiummárka rajongói – modern köntösbe csomagolva kelti életre az elmúlt hatvan év esszenciáját, hiánytalanul tisztelegve az elmúlt évtizedek brit hagyományai előtt. A különkiadás exkluzív kialakítása és felszereltsége az egyedi stílus, a prémium minőség és a sportos menetteljesítmény harmóniáját idézi, 2019 novemberében pedig a márka első tisztán elektromos meghajtású négykerekűjének sorozatgyártása is megkezdődik. 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motorjával és padlólemezbe süllyesztett nagyfeszültségű akkumulátorával a MINI Cooper SE a vezetés márkára jellemző, gokartos élményének merőben új dimenzióját váltja valóra. A háromajtós MINI műszaki alapjaira megtervezett újdonsággal az idei Nemzetközi Mini Találkozó közönsége találkozhatott először élőben. A MINI Cooper SE a brit prémiumgyártó otthonában, Oxfordban készül majd.

Az oxfordi gyár ezúttal a Nemzetközi Mini Találkozó szempontjából is fontos helyszínként működött közre, a MINI hatvanadik születésnapja alkalmából ugyanis egy hatvan modellből álló konvoj utazott a gyárból egészen Bristolba. A konvoj elején a valaha készült legelső klasszikus Mini gurult, amelyet az elmúlt hat évtized különböző évjáratú autói követtek sorban, megszületésük időrendjében. A felvonulást a tízmilliomodik legyártott MINI-ként elkészült MINI 60 Years Edition zárta, életre szóló élménnyel ajándékozva meg a rajongókat.

Frankfurti Nemzetközi Autószalon 2019: az új Astra, új Corsa, Corsa-e és új Grandland X plug-in hybrid premierje

Izgalmas és sokrétű az automobilizmus! Ezt mutatja fel világpremierjeivel az Opel az idei Frankfurti Nemzetközi Autószalonon. Debütál az új generációs Opel Corsa, a Grandland X hibrid és az új Opel Astra – tökéletesen kielégítve mindenféle felhasználási profilt. Az új Opel Corsa nemcsak kis fogyasztású, klasszikus hajtóművekkel érkezik, hanem, első ízben, akkumulátoros villanyautó Corsa-e változatban is – méghozzá 330 kilométert elérő tisztán elektromos hatótávval, WLTP1 szerint mérve.

Második világpremierként összkerékhajtással látható az új Grandland X Hybrid4 a 11.0-s csarnok D31-es Opel-standján. A konnektoros hibrid 1,6-os benzines turbómotort két villanymotorral kombinálva fejt ki 300 lóerőt elérő rendszerteljesítményt. Fogyasztása WLTP2 szerint mérve 1,6 l/100 km, CO2-emissziója 37 g/km (NEDC3: 1,6 l/100 km, 36 g/km CO2; súlyozott, kombinált; ideiglenes adatok).

A harmadik az új Opel Astra. Kimagasló aerodinamikával, komplett új motornemzedékkel és szintén újonnan fejlesztett váltóművekkel állítja fel a hatékonyság és a csekély emisszió mércéjét. Elődjéhez képest 21 százalékkal csökkent a CO2-kibocsátás. (Ötajtós Astra 1.2 Direct Injection Turbo, 96 kW/130 PS, NEDC4-fogyasztás: városban 5,3-5,2 l/100 km, országúton 3,9-3,8 l/100 km, kombinált 4,4-4,3 l/100 km, 101-99 g/km CO2). Ezzel a kompakt osztály élvonalát képviseli minden idők leghatékonyabb Astrája.

Végül, de nem utolsó sorban az új Opel Zafira Life is Frankfurtban lép először a nyilvánosság elé. Ami az első generációval 1999-ben elkezdődött, épp húsz évvel később teljesen újonnan fejlesztett negyedik modellnemzedékkel folytatódik: új dimenziókba lép a Zafira Life – háromféle hosszúsággal, flexibilis, akár kilenc személyes utastérrel, nívós komforttal és asszisztensekkel.

„Az IAA alkalmával megmutatja az Opel, miként alakul az automobil jövője. Nálunk a vevő áll középpontban, az igényeivel. Ezért nem egyetlen csapáson haladunk, hanem komplett hajtómű-portfóliót kínálunk, az iránymutató villamos- és hibridhajtóműtől az extra-hatékony belsőégésűekig. Valamennyi új modellünk a legmodernebb technikát kapta – és máris megrendelhető“ – invitál Michael Lohscheller vezérigazgató a Frankfurti Autószalon Opel-standjára.

Sportos, stílusos, takarékos – és először elektromos az új Opel Corsa

Az új, 4,06 méter hosszú Opel Corsa modernebb, dinamikusabb és hatékonyabb, mint valaha. Különösen gazdaságos benzin- és dízelmotorjainak teljesítményskálája 55 kW/75 LE és 96 kW/130 LE közötti. (NEDC5-fogyasztás városban 5,4-3,7 l/100 km, országúton 4,1-2,9 l/100 km, kombinált 4,6-3,2 l/100 km, 105-85 g/km CO2; WLTP6-fogyasztás: kombinált 6,4-4,0 l/100 km, 144-104 g/km CO2). Emellett a bestseller hatodik generációja először foglal magában akkumulátoros-elektromos változatot is: a Corsa-e akkuja 50 kilowattórás, teljesítménye 100 kW/136 LE, hatótávja eléri a 330 kilométert (WLTP)1. Valamennyi hajtómű-opcióban közös az élvezetes vezetés, a takarékos fogyasztás és a példás emisszió, egészen a Corsa-e nulla károsanyag-kibocsátásáig.

A sportos összbenyomáshoz illik a következetes súlycsökkentés – a legkönnyebb Corsa alatta marad az ezer kilónak – és a vezető alacsonyabb pozíciója, nem kevésbé a finoman hangolt futóművel járó precíz kormányzás, nagyfokú aktív és passzív biztonság. Az új Corsába olyan technika és asszisztensek vonulnak be, amelyet csak magasabb osztályú járművekből ismertek a vevők. Valódi fénypont az adaptív, vakításmentes IntelliLux LED® mátrixvilágítás, amelyet először kínál az Opel a főáramú kiskategóriában. A Corsa további újdonsága a szenzoros oldalvédelem, a 180 fokos panoráma-tolatókamera, az automatikus parkolóasszisztens és szériában a frontális ütközésveszélyre figyelmeztetés, automatikus vészfékezéssel és gyalogosfelismeréssel, valamint az intelligens sebességszabályozó és a sávtartó asszisztens.

A Corsa vezetőjét és utasait a lehető legjobban csatlakoztatja és szórakoztatja az új infotainment-kínálat: multimédiás rádió, Multimedia Navi hétcolos színes érintőképernyővel, Multimedia Navi Pro csúcskészülék tízcolossal, illetve a Corsa-e teljesen digitalizált vezetőhelye. Kívánságra kapható a Corsához az új „Opel Connect“ telematikai szolgáltatás, élő navigációval, segélyhívás közvetlen elérésével és sok egyéb funkcióval.

Töltés, indulás: az új, összkerékhajtású Opel Grandland X Hybrid4

Az új Corsa-e mellett az Opel villanyautós offenzívájának másik terméke az összkerékhajtású, szupermodern konnektoros hibrid Grandland X Hybrid4. WLTP-minősítésű, 147 kW/200 LE teljesítményű, 1,6 literes benzines, négyhengeres turbómotorját speciálisan hibrid járműhöz hangolták. Az egyenként 80 kW/109 LE kifejtésére képes két villanymotort 13,2 kilowattos lítiumion-akku táplálja. Az első elektromos, nyolcfokozatú automatán át dolgozik rá a fronthajtásra, a másodikat a hátsó hídba integrálták, és ez teszi kiváló útfogású 4×4-essé a Grandland X Hybrid4-et.

A vezető, preferenciáinak és a körülményeknek megfelelően négyféle menetmód, elektromos, hibrid, összkerékhajtás és sport közül választhat. Az első automatikusan állítja be a leghatékonyabb hajtásmódot. Városban egyszerűen az elektromost kell választani, ekkor akár 52 kilométert is megtehet az autó a WLTP-menetciklus szerint, nulla emisszióval (NEDC3: 65 kilométer). A bármilyen talajon legjobban kapaszkodó harmadik mód aktiválja az elektromos hátsókerék-hajtást. Még hatékonyabbá teszi a Grandland X Hybrid4-et a regeneratív fékezés energia-visszanyerése.

21 százalékkal kevesebb CO2-t bocsát ki a leghatékonyabb Opel Astra

Komplett új motorgenerációval és sebességváltókkal állítja fel az Opel Astra a csekély emisszió új standardját. Modern háromhengeres benzin- és dízelmotorjai élénk dinamikáról és komfortos, csendes utazásról gondoskodnak. A rezgéseket ellenirányban forgó kiegyensúlyozó tengely fojtja el a motorblokkban. A kompakt háromhengeres benzines turbó 1,2 és 1,4 liter lökettérfogatú. 81 kW/110 LE – 107 kW/145 LE teljesítménye és 195 – 236 newtonméteres nyomatékmaximuma hatékonysággal ötvözi az élvezetes autózást. (NEDC7-fogyasztás városban 6,4-5,2 l/100 km, országúton 4,2-3,8 l/100 km, kombinált 5,0-4,3 l/100 km, 116-99 g/km CO2; WLTP5-fogyasztás: kombinált 6,2-5,2 l/100 km, 142-119 g/km CO2; ideiglenes adatok). Már az alapmotorokhoz is hatfokozatú a sebességváltó. A kis fogyasztáshoz és a nagyfokú komforthoz hozzájárul az új, fokozatmentes automata, valamint a lágyan kapcsoló, csökkentett súrlódású kilencfokozatú automatikus váltómű is.

Hasonlóan kiváló az Astra aerodinamikája: 0,26-os alaktényezővel mind az ötajtós, mind a Sports Tourer a kompakt kategória legáramvonalasabb autói közé tartozik. Ezáltal lett az új modell a kapható járművek egyik legjobbja, ugyanakkor minden idők leghatékonyabb Astrája. Egyedül az aerodinamikai tökéletesítések kilométerenként 4,5 grammal szorították le a CO2-kibocsátást.

Nem kevésbé példás az új Astra komfortja, vezetőtámogatása és tájékoztató-szórakoztató rendszere sem. Az új frontkamera kisebb az eddiginél, és gyorsabb processzorral jobban teljesít, akárcsak a Multimedia Navi Pro infotainment-rendszerhez kapható digitális tolatókamera. Az autó mögötti közlekedés monitorképe tisztább és élesebb, sötétben kontrasztosabb lett. Nem hiányozhat az intelligens, vakításmentes IntelliLux LED® mátrixvilágítás sem. Kompatibilis okostelefonokat induktívan tölt fel a Wireless Charging. Az utasteret pedig a Bose kívánságra beépített csúcsszintű hangrendszere varázsolja koncertteremmé. Hidegben előnyös az Astrához először rendelhető fűthető szélvédő.

Csúcsformában a nagyterű: az új Opel Zafira Life

Már húsz éve érvényes, hogy a szép, flexibilis és hatékony nagyterű autó neve Zafira. Így marad a 2019-es IAA után is – jön a negyedik modellgeneráció, az Opel Zafira Life. Mégpedig rögtön háromféle hosszúsággal – a „Small“ 4,60 méteres, a „Medium“ 4,95, a „Large“ pedig 5,30 – és mindegyik akár kilencszemélyes. Különösen praktikussá teszi, hogy a legtöbb változat maximum 1,90 méter magas, így behajthat mélygarázsokba, ami nemcsak szállodai jármű esetében fontos, hanem magánautósoknak is, akik korlátozás nélkül szeretnének parkolni.

Vonzó az új autó kis fordulóköre, kezes viselkedése és két szenzorvezérlésű tolóajtaja, amelyek egyetlen láblendítéssel nyithatók kívülről. A szegmensben egyedülálló ez a komfortmegoldás. A Zafira Life poggyásztere már az „S“ változatban is 3.600 literes, sőt az „L“-é maximum 4.900. A kényelmet akár nyolc bőrülés fokozhatja. Mindezt megkoronázza a Lounge-kivitel mozgatható asztala, nagy lábtere és 48 centis hátsó ülésszélessége.

A tetszés szerint átrendezhető belső tér és a kényelem mellett jó pontokat szerez a Zafira Life sokféle technikája, amelyek jóvoltából ellazítóbb és biztonságosabb az utazás. A modern vezetőtámogató- és infotainment-rendszerek között van vetített kijelzés, kamera- és radaralapú intelligens sebességasszisztens, továbbá IntelliGrip elektronikus kipörgésgátló. Meg lehet nézni a küllemét is: laza megjelenés a jellegzetes Opel-arccal, eltalált arányokkal és rövid túlnyúlásokkal. Kétrészes panoráma-üvegtető és a csomagtér-ajtó külön nyitható üvege teszi teljessé a hatást.

LEGFRISSEBB

[TESZT] EAFC 2 in 1 Portable Jump Starter – több, mint...

0
A hordozható indítássegítők néhány év alatt az autósok egyik leghasznosabb vészhelyzeti eszközévé váltak. Az EAFC 2 in 1 Portable Jump Starter azonban nem elégszik...

TESZTJEINK