Főoldal Blog Oldal: 290

Új autót, egyszerűen: itt a Škoda Relax bérleti program

A Škoda és a Porsche Lízing elsőként vezette be Magyarországon a Nyugat-Európában és a szomszédos országokban már nagy népszerűségnek örvendő privát bérleti konstrukciót, amivel mindazokat az előnyöket magánemberként vagy egyéni vállalkozóként is élvezheti, melyek eddig csak cégek számára voltak elérhetőek.

A Škoda Relax bérleti programmal 3 évig, havi 59.900 Forintért juthat egy 75 lóerős Škoda Fabia Ambition 1.0 MPI modellhez. Így egy tervezhető, fix havi bérleti díjért cserébe akár 3 évente új autóba ülhet. A Škoda Relax bérleti program tartalmazza az autó használati díját, a kötelező szervizek költségeit, a CASCO, a baleset- és az éves kötelező biztosítást, a forgalomba helyezés díját, egy négyévszakos gumiszettet, valamint MOL üzemanyag-feltöltőkártyát, amely kedvezményes tankolást biztosít a MOL kutakon.

A program legfőbb előnyei, hogy akár 0 Ft kezdő befizetéssel elindítható, nem szükséges hozzá hitelt felvenni, a szerződés kifutásakor semmilyen felelősség, fizetési kötelezettség nem terheli az ügyfelet, sőt, a futamidő végén nem kell autója értékesítésével foglalkoznia, csak újraindítja a programot, és új autóba ülhet.

Németh János, a Škoda márkaigazgatója elmondta: a Škoda Relax bérleti program extra felszereltséggel is elérhető, a Škoda Relax Plusz programban például nem négyévszakos abroncsot kap, hanem az autóhoz külön téli és nyári abroncsok cseréjét és tárolását is fedezi a program. Hozzátette azt is, a Škoda Relax SUV program kereteiben belül már a Karoq és Kodiaq modellek is elérhetők, előbbi havi 109.936, utóbbi havi 152.953 Forintért.

Tágasabb, kényelmesebb és fejlettebb az új Honda CR-V

A helykihasználás hatékonyságát illetően 1995-ös bemutatkozása óta etalonnak számít kategóriájában a CR-V.

Vadonatúj változata, ami az év második felében érkezik az európai piacra, a korábbi nemzedékek népszerűségére épít, azaz továbbra is praktikus és kényelmes koncepciójával hat a vásárlókra.

Az új modell padlólemeze jelentősen eltér a kifutó generációétól, a kerekek közelebb kerültek az autó sarkaihoz, a szabad hasmagasság és a tengelytáv pedig kereken 40 mm-rel gyarapodott. Emellett nőtt az autó szélessége is (+35 mm), így válhatott még szellősebbé a belsőtér, méghozzá anélkül, hogy a Honda mérnökei hosszabbá tették volna a karosszériát.

Még nagyobb és kényelmesebb

A kabin méretnövekedése számokban is jól kifejezhető: elöl például 5 mm-rel nagyobb lett a fejtér, hátul, csípőmagasságban pedig 16 mm-rel szélesebb hely várja az utasokat. Ráadásként 50 mm-rel megtoldották az első és hátsó utasok közötti távolságot, és karcsúbb üzemanyagtartályt alkalmaztak, így a hátsó lábtérnél is 50 mm-nyi többletet könyvelhetünk el.

A kényelmesebb használat érdekében a hátsó ajtók 6°-kal tágasabbra nyithatók. Ez a megoldás nemcsak a ki- és beszállást könnyíti meg, hanem a gyerekülések beszerelését, valamint nagyobb tárgyak bepakolását is. További újdonság az új, „becsomagolt” küszöb, ami csökkenti annak kockázatát, hogy az utasok összekoszolják ruházatukat ki- és beszállásnál.

Kategóriaelső méretű csomagtér és vadonatúj, hétszemélyes változat

Az új CR-V benzines változatai a modell történetében először hétszemélyes utastérrel is megvásárolhatók. A lehajtható harmadik üléssor felnőttek számára is bőséges helyet kínál, ugyanis a második üléssor 150 mm-es tartományban mozgatható előre és hátra.

A csomagtartó befogadóképességét illetően szintén kategóriaelső a modell, és rakodópereme is elismerést érdemel, hiszen minden eddigi CR-V nemzedékénél nagyobb. Az új, egy mozdulattal dönthető, 60/40 arányban osztott hátsó üléstámla, valamint a két helyzetben rögzíthető csomagtérpadló révén gyorsan és könnyen alakítható ki hatalmas, síkpadlós raktér.

Ha a hátsó üléseket lehajtjuk, az ötszemélyes verziónál 1830, a hétszemélyesnél 1800 mm hosszú tárgyakat helyezhetünk be, ami nem kevesebb, mint 250 mm-es növekedés az elődmodellhez mérten. Elismerésre méltó a beltér magassága is, akár 19,5”-os vázméretű hegyi kerékpárt is szállíthatnak a büszke tulajdonosok, és az is roppant hasznos, hogy igény esetén az alaphelyzetnél mélyebbre tehető a csomagtérpadló.

Kényelmi és technikai fejlesztések teljes sora

A most bemutatkozó CR-V-t vizsgálva megannyi újítást fedezhetünk fel.

Elöl-hátul nagyobbak lettek például az ajtózsebek, így teljes méretű tabletek befogadására is alkalmassá váltak, ezért feljebb kerülhettek az ajtókárpitokba épített hangszórók. Új a háromféleképpen használható, okostelefon és kistáska tárolására is alkalmas középbox is, amivel még praktikusabbá vált a CR-V.
A gazdagabban felszerelt modellváltozatoknál – Elegance felszereltségi szinttől – további ínyencségek várják az utasokat. Ilyen többek között a telefonok, tabletek és egyéb mobileszközök töltését szolgáló, dupla USB-aljzat a hátsó üléseinél, no meg az Executive szinthez kínált, motoros mozgatású csomagtérajtó, aminek nyitási magasságát is meghatározhatja a tulajdonos.
Az új Honda CR-V első, 1.5 VTEC TURBO motorral felszerelt példányai 2018 őszén érkeznek a kereskedésekbe, míg az ötüléses hibrid 2019 elejére várható.

Visszatér a KAMAZ a magyar piacra

Ismét forgalomba kerülnek a hazánkban a rendszerváltás előtt rendkívül népszerű KAMAZ tehergépkocsik.

A KAMAZ magyarországi partnereként a Duna Autó Zrt. forgalmazza a már európai szabványoknak megfelelő, EURO 6-os motorokkal és korszerű technikai tartalommal rendelkező, új generációs teherautókat. A teljes termékpalettából 10 európai homologizációval rendelkező modell válik elérhetővé utcai és nehézterep kivitelben a magyar piacon.

A KAMAZ Oroszország egyik legnagyobb járműgyártó vállalata, mely több mint 40 éves legendás múltra tekint vissza, ugyanis az első teherautó 1976-ban gördült le a gyártósoráról. Fennállásától 2018 áprilisáig 2 252 000 tehergépkocsit gyártott le. Nehéztehergépkocsi-gyártásban a világ 10 legjelentősebb vállalatai közé tartozik. Éves gyártókapacitása 71 000 jármű. Legnagyobb résztulajdonosai a Rostec Corporation és a Daimler AG vállalat. Sikerének titka, hogy ma már a világ legnevesebb gyártóinak eredeti, tartós és kiváló minőségű komponenseit használják a KAMAZ tehergépkocsikban, akárcsak a nyugati gyártmányokban. Illetve, hogy dinamikusan fejlődik – folyamatosan új járműcsaládokkal és új modellekkel bővíti a termékportfólióját.

A KAMAZ Magyarországon is óriási hagyományokkal rendelkezik: kategóriájában szinte egyeduralkodóként számos platós és billenőplatós változata volt használatos a nehéz- és építőipar szinte minden területén. A bemutató helyszínétől 10 méterre volt 1970 óta az ország KAMAZ központja, vagyis a Volán Vállalat Kamaz telephelye és az a szerelőműhely, ahol az ország 600 Kamaz teherautóját szervizelték.

„Akár sorsszerűnek is tekinthető, hogy közel 40 évvel később ugyanerre a telephelyre tér vissza a megújult KAMAZ. Mert ez már nem az a Kamaz… Emlékszem, itt mindig 2-300 állt belőlük a telephelyen, és amikor az a többszáz Kamaz egyszerre elindult, fekete füst borította be a környéket. Ma már sokkal korszerűbb motorokkal készül, de teherhordó képessége akkor is fantasztikus volt és most is az. Azok az autók hordták el a metróépítés során a metróalagutak összes kiszedett földjét” – emlékszik vissza Ormos István, a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója, aki az egykori Volán Vállalat műszaki vezetője volt.

A KAMAZ a tradicionálisan robosztus kivitel és az „árkon-bokron-átmegy” tulajdonságok mellett ma már modern, 290 és 320 lóerős EURO 6C angol Cummins motorokkal és ZF váltókkal felszerelve tér vissza Magyarországra. Az európai piacra szánt járművek összeszerelése az Európai Unió területén belül, Litvániában történik. Szívós, jó minőségű, időtálló teherautók, melyek továbbra is komoly árelőnnyel bírnak a nagynevű gyárak termékeivel szemben, ráadásul alacsony üzemeltetési költségekkel. Kimagasló teljesítményű nehéz-teherautói könnyen karbantarthatóak és megbízhatóan helyt állnak a legnehezebb időjárási, közúti és terepviszonyok között is. A KAMAZ termékpaletta különösen erős off-road kivitelekben, nehezen megközelíthető helyeken történő munkavégzésben, így különösen érdekes lehet a bányaipar, erdő- és mezőgazdaság, fakitermelés, építőipar, közművek számára a különböző hajtásképletekkel: 4×2 4×4, 6×4, 6×6.

„A KAMAZ szerethető, masszív és időtálló teherautó, kiváló terepjáró-képességgel. Meggyőződésem, hogy egy új Kamaz a korszerű Cummins motornak, a megerősített alváznak és futóműnek köszönhetően teherbírásban és teljesítményben felveszi a versenyt a nyugati versenytárakkal, ugyanakkor sokkal gazdaságosabb a fenntartása. Csodálatos és megbízható autók ezek, sikertörténet lesz”– tette hozzá Ormos István, a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója.

Bármilyen időjárást képes szimulálni a Ford új, korszerű környezeti tesztközpontja

A forró levegő úgy vibrál, ahogy a sivatagban szokott, alig pár méternyi távolságban viszont olyan hideg van, hogy hóembert lehetne építeni, miközben a szomszéd szobában ötös erősségű hurrikán tombol. Íme, a Ford Időjárás-gyára, nézzük is a részleteket.

A Ford új, korszerű Környezeti Tesztközpontjában közös tető alatt átélhető a világ összes időjárása, ami lehetővé teszi a mérnökök számára, hogy a legkíméletlenebb körülmények között teszteljék a fejlesztés alatt álló járműveket – legyen az akár az apró Ford KA+, akár a kéttonnás Ford Transit –, és a nap bármely szakában olyan időjárási körülményeket állítsanak elő, amilyenre éppen szükségük van.

A legmagasabb alpesi csúcsnál, a Mont Blanc-nál is nagyobb magasságok, 250 km/órát meghaladó szélsebességek, havazás, vakító napsütés, eső… ezek mind egyetlen gombnyomásra szimulálhatók az európai autóipari legfejlettebb környezeti tesztközpontjában.

A futballpályányi területen a mérnökök immár a világ bármely részére jellemző időjárásban autózhatnak – akár szaharai forróságra, akár szibériai hidegre, akár Costa Rica fullasztóan párás levegőjére van szükségük.

„A kíméletlen szimulációs tesztek hatalmas választéka lehetővé teszi, hogy a Ford-tulajdonosok magabiztosan vezessenek, hiszen jól tudják, hogy járművük bármely időjárási zónában megállja a helyét” – mondta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztésért felelős alelnöke. „Ha ellátogatunk ennek az épületnek a négy sarkába, az olyan élmény, mintha a világ négy sarkát látogatnánk végig, és mérnökeink ezt is teszik minden nap és minden órában, hogy továbbra is olyan járműveket fejlesszenek, amelyek saját kategóriájuk legjobbjai.”

A 70 millió eurós beruházással létrehozott tesztközpontban működik az első olyan autóipari szélcsatorna, amelyben szimulálható a Mount Everest északi alaptáborának megfelelő 5200 méteres magasság, és egyben az első, ahol ilyen sokféle körülmény imitálható egyetlen helyen. A létesítményben emellett vannak termek, amelyek -40 fok alá hűthetők, illetve +55 fokig fűthetők, méghozzá akár 95 százalékos páratartalmú levegővel. A hőmérsékleti szélsőségeknek köszönhetően a Kölnben működő John Andrews Termékfejlesztési Központ egyszerre a legforróbb, leghidegebb és legnedvesebb hely Európában, sőt egyben Nyugat-Európa legmagasabban fekvő helyszíne is.

Az immár teljes kapacitással működő létesítményben a mérnökök tíz különböző járművel tudnak egyszerre dolgozni. A tesztek egyaránt kiterjednek a kényelemre, a biztonságra és a tartósságra, illetve az elektromos rendszerek, a fékek vagy a klímaberendezés működésére, az utánfutó-vontatásra, az utastér fűtésére és a forgalmi dugók idején előforduló helyzetekre. A mérnökök tanulmányozzák az erős széláram hatását a külső alkatrészekre, és ellenőrzik, hogy a jármű mennyire bírja az esőt és havazást – beleértve azt is, hogy különböző hőmérsékleteken milyen gyorsan jégteleníthető a szélvédő.

„A Ford Európa számára fontos beruházásnak számít a Környezeti Tesztközpont, ami segít majd a vállalatnak, hogy még sikeresebben fejlesszen járműveket a globális piacokra,” mondta el Bakaj.

A Ford összes járművét ebben a létesítményben tesztelik, ahol rendelkezésre áll három klimatikus szélcsatorna, egy nagy magasságú laboratórium, valamint négy, állítható hőmérsékletű tesztkamra, melyek közül egyben a levegő páratartalma is változtatható.

Az 1. számú szélcsatorna a forró/hideg környezeti tesztelésre szolgál. Az erős napsütés 28 darab, 4000 wattos égőkkel működő spotlámpa segítségével szimulálható, hogy a mérnökök ellenőrizhessék, milyen gyorsan hűthető le az utastér. A szélcsatornában az autó belső rendszereiből származó zaj is mérhető különböző sebességek, hőmérsékletek és páratartalom mellett, így még precízebben beállíthatják a fűtési rendszer, illetve klímaberendezés által keltett zajt.

A 2. számú szélcsatorna is alkalmas a forró/hideg környezeti tesztelésre. Ebben a szélcsatornában esőt és havazást is elő tudnak állítani, hogy vizsgálhassák az időjárás hatását a látási viszonyokra, a motor indítására, illetve az utastér felfűtéséhez szükséges időre.

A 3. számú szélcsatorna egy nagy magasságot szimuláló laboratórium, ahol a járművek akár 120 km/órás szélsebességig, illetve 5200 méteres magasságig tesztelhetők. A nagy magasságú hidegindítási és tartóssági tesztek révén garantálható, hogy a járműben használt folyadékok nem repesztik szét a csöveket a nagyobb belső nyomás miatt. A világszerte értékesített Fordok több mint felét 1000 méternél magasabban fekvő területeken használják.

„Látjuk, hogyan működnek az ablaktörlők sarkvidéki hőmérsékleteken és hogyan változik a motor teljesítménye extrém hidegben vagy forróságban, de még azt is megmérhetjük, mennyi hó hull a vezető fejére, amikor kinyitja az autó ajtaját. Ez a hely egy mérnök álma” – vélekedett Michael Steup, a Ford Európa Környezeti Tesztközpontjának projektmenedzsere.

A létesítmény összesen 11 megawatt áramot használ fel, ami elegendő lenne egy 2400 lakosú település ellátására. Az összes felhasznált áram környezetbarát és megújuló forrásból származik. A RheinEnergie vállalat tanúsítvánnyal rendelkező, fenntartható, skandináv forrásból származó áramot szállít a városban működő összes Ford-létesítmény ellátására.

Az izgalmas kölni tesztközpont mellett a Ford egyéb tesztlétesítményeket is működtet Európában, például Belgiumban a Ford Lommel Próbapályát, ahol kátyús tesztutakon, erős oldalszélben, illetve sós, vagy iszapos fürdőben, sártengerekben is kipróbálhatók az autók.

Dízelmotor nélkül jön az új Volvo S60

A még idén nyáron bemutatkozó, új Volvo S60 szedán lesz az első dízelmotor nélkül kínált Volvo, megerősítve a Volvo Cars belső égésű motorokon messze túlmutató, hosszú távú piaci elkötelezettségét.

A 2019-től piacra lépő új Volvo modellek mindegyike megvásárolható lesz mild hibrid, plug-in hibrid vagy elektromos meghajtású változatban. Ez az autóipar legteljesebb körű villamosítási stratégiája; a Volvo Cars 2017 júliusában, a hagyományos autógyártók között elsőként kötelezte el magát a teljes körű elektromos átállás mellett.

„A jövőnk elektromos, a továbbiakban nem fejlesztünk új generációs dízelmotorokat” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „Fokozatosan kivezetjük kínálatunkból a kizárólag belső égésű motorral szerelt típusokat; a teljes körű villamosítás felé vezető úton a benzin-elektromos hibrid modellek jelentik a köztes állomást. Az új S60 ennek a vállalásunknak a következő fázisa.”

A villamosítási stratégia megerősítéseként a Volvo idén márciusban bejelentette, hogy 2025-re globális eladásainak 50 százalékát tisztán elektromos járművek fogják kitenni. A 2018. év Pekingi Autószalonon tett bejelentés erőteljes szereplőként pozicionálta a Volvót Kínában, a világ első számú elektromosautó-piacán.

Az új S60 prémium középkategóriás sportszedán a Volvo saját fejlesztésű SPA átméretezhető padlólemezére épül, ugyanarra, amelyre a díjnyertes új 90-es és 60-as modellcsaládok tagjai. Az S60 kombi fivérét, a V60-ast idén mutatták be Stockholmban.
Az új S60 kezdetben négyhengeres Drive-E benzinmotorokkal, valamint kétféle plug-in hibrid benzin-elektromos hajtáslánccal lesz elérhető. Jövőre követik ezeket a mild hibrid változatok.

Az új S60 gyártása idén ősz végén veszi kezdetét a Volvo Cars vadonatúj gyártóüzemében, a Dél-Karolina állambeli Charleston közelében. Az új S60 kizárólag itt készül majd, így a teljes észak-amerikai piacon kívül Charleston látja majd el az összes tengerentúli exportpiacot is.

Érdekesség: egyetlen Lexus LC-n 300 milliárd festékszemcse található

A napokban elkezdték forgalmazni a Lexus LC pár hónapja bemutatott, különleges kék fényezésű kivitelét. A mögötte álló tudományos és technológiai tartalomhoz képest igazán jutányos áron kínálják.

Morphic Blue néven erősen limitált szériával bővítette az LC kupé kínálatát a Lexus ausztrál importőre. A lépés nem volna különösebben lényeges, ha a különkiadás csak ezen a piacon lenne elérhető, ám ugyanarról a speciális fényezésű modellről van szó, amelyet Észak-Amerikában Inspiration, Japánban és Európában pedig Structural Blue néven terveznek bevezetni, így záros határidőn belül kontinensünkön is elérhető lesz a különleges modellváltozat.

Ezért is jó tudni, hogy a speciális fényezést, amely az azúrlepke (Morpho peleides) szárnyához hasonló árnyalatot kölcsönöz az autónak, a kategórián belül nem mérik túl drágán: Ausztráliában 2625 ausztrál dollár, azaz 544 ezer forint a széria felára. A prémium autók világában ennél jóval költségesebb fényezési opciók is léteznek, különlegesebb azonban aligha. A Morphic Blue ugyanis 15 évnyi kutatás eredményeként jött létre, gyártása nyolc hónapon át tart, és valójában egyáltalán nem tartalmaz kék pigmentet, ahogy a névadó lepke szárnya sem: az utóbbit borító mikroszkopikus szemcsék kizárólag egy meghatározott hullámhosszúságú fényt vernek vissza, minden egyebet szétszórnak, ezért tűnik valószínűtlenül kéknek a pillangó.
Ez a tudományos felfedezés ihlette a Lexus természettudósokból, mérnökökből, dizájnerekből és vegyészekből álló kutatócsoportját az új fényezés megalkotásában. Az anyag parányi, gondosan megszerkesztett méretű és alakú szemcséi megannyi apró tükörként verik vissza a fényt, méghozzá a szokásosnál jóval többet: míg egy átlagos festékanyag a ráeső fénynek csupán ötven százalékát tükrözi vissza a szemünkbe, a Lexus csodafestékénél ez az arány megközelíti a száz százalékot.

Amikor végeznek a 12 lépésből álló fényezéssel, és az autó átesett a minőség-ellenőrzés húsz (!) kötelező fázisán, a karosszériát összesen 300 milliárd ilyen parányi szemcse borítja – mindegyikük a milligramm ezredrészét nyomja. Ezek árnyékban sötétnek hatnak, ám közvetlen fényben szinte felrobbannak. A hét rétegű fényezés felvitele még a Lexusnál megszokotthoz képest is különösen aprólékos munka; naponta mindössze két autóval végeznek a Motomachi gyártóüzem szakemberei. Ehhez képest igazán jutányosnak hangzik az ár – gondoljunk csak bele: minden egyes forintunkért több mint félmillió nanoszemcsét kapunk –, bár arra egyelőre nincs garancia, hogy Európában is hasonló árfekvésben kerülnek forgalomba a „lepke-Lexusok”.

[TESZT] Volkswagen Multivan T6 Bulli70 TDI DSG 4Motion – hagyományőrzés felsőfokon?

Ha jók az emlékeink, még egy korábbi Volkswagen Találkozón (anno Golf-találkozó) ismerkedtünk az akkor még viszonylag kezdeti koncepció-szinten leledző Volkswagen Multivan “Bulli”-val. Azóta a tanulmányból valós, kézzel fogható modell lett, mely egyik jeles példánya szerkesztőségünknél járt teszten.

A Volkswagen Multivan Bulli70 a mára legendává lett T1 Transporter 70 éves jubileumát ünnepli, egyfajta limitált szériás modellként. Gyűjtők, fanatikusok előnyben: igazán látszik, és egyben elmondható, hogy a jelenség rendkívül egyedi, és egyben hatásvadász is – persze szigorúan jó értelemben.

Miben is különbözik első blikkre a Volkswagen Multivan a hagyományosan konfigurálható Multivanektől? Elsősorban a színösszetétel (fehér-arany, illetve fehér-piros – az utóbbiak, arany és piros árnyalatok ténylegesen egyedi keverésből születtek), valamint a retró, tükrös felnik terén. A küllem nagyjából ennyi pluszt és különbözést hordoz, no meg persze az elmaradhatatlan Bulli70 plakettet az A oszlop alá, az első sárvédőívek fölé helyezve; egyedi matricázással nyakonöntve a hátsó, felnyíló csomagtérajtó szélvédőjén.

Így máris megvan a recept ahhoz, hogy a Volkswagen Multivan Bulli70 rendkívül egyedinek hasson, kitűnjön a tömegből: forgalomban előzékenyen be is engedik, megadják neki az előnyt, a járdákról elismerő pillantásokat kapunk a gyalogosok irányából. Sajnos oldtimer T1 vagy T2 tulajokkal nem találkoztunk a rövid tesztidőszak alatt, pedig biuztosra vesszük, hogy a siker e téren sem maradt volna el.

Minden megvan tehát ahhoz, hogy a Volkswagen Multivan Bulli70 hódítson? Alighanem, bár véleményünk szerint a külsőt picit fel lehetett volna még dobni további, belevaló retrós hangsúlyt kapó részletmegoldásokkal.

Ezzel együtt, ha körbesétáljuk az 5006 milliméter hosszú kasznit, elégedettségünknek alapvetően semmi sem szabhat gátat, maximum a magasra húzott árazás (erről majd a cikk végén ejtünk szót bővebben).

Megkapjuk a luxust minden területen

Beltér tekintetében (is) pazar a Volkswagen Multivan Bulli70. Bár aki vezetett már Multivant, illetve ült ilyenben, tudja, mire számíthat, ami a minőség- és komfortérzetet jelenti.

Tulajdonképp egy teljes értékű tárgyalószobát kapunk a vezetőállás mögé integrálva, kettő 360 fokban forgatható, és horizontálisan széles távon mozgatható fotellel, valamint egy háromszemélyes fix rögzítésű ülésegyüttessel. Mindehhez egy szintén hosszirányban tologatható, tetszőleges magasságra beállítható kompakt összecsukható körasztalkát is kapunk, amely alapállapotban úgy néz ki, mint egy gaming PC háza (meg is jegyeztük egymás közt viccesen, hogy a 2018-as modellévű Multibvanekben már ilyesmi opció is létezhetne).

Kényelmes, komfortos az utazás a Volkswagen Multivan Bulli70 hátsó traktusában, a vezető- és utasülésével áttellenben befordított két fotel minden állásban stablian és fixen tart, a menetiránnyal ellentétes utazás sem von le az élményfaktorból. A kompakt kisasztal is viszonylag stabilan áll menet közben, felülete kicsit csúszós, de például egy laptopot simán képes megtartani (nem árt azonban kiemelt figyelemet szentelni rá, nehogy mégis baj történjen).

Elöl szintén fejedelmi kényelmet kapunk, kevéske haszonjárműs áthallással. Érezhető, hogy a Volkswagen Multivan Bulli70 futóműve teljesen személyautósra lett hangolva, de a kialakítás miatt elengedhetetlen, hogy ne találkozzunk erőteljesebb visszaütésekkel az első kerekek irányából, ha például kátyus útszakaszokon autózunk.

Emellett a Volkswagen Multivan Bulli70 vezethetősége remekbeszabott, a kilátás pazar, a kormánymű kiemelten precíz. Így nem meglepő, hogy a menettulajdonságok vezetés közben a csúcsra járódnak, meglepően jó fordulékonysággal és manőverezhetőséggel.

204 lóerő leadására képes, soros TDI motort kapott a tesztelt Volkswagen Multivan Bulli70. A maximális teljesítmény 4000-es percenkénti fordulatszámon érkezik, hozzá 450 Newtonméteres csúcsnyomaték társul, 1400-2400 RPM tartományban. A hajtáslánchoz társított hétfokozatú duplakuplungos DSG automataváltó kitűnően teszi dolgát, gondolkodás nélkül rakosgatja szorgosan a fokozatokat mindig az aktuális menetviszonyok függvényében. Tehát nincs megtorpanás, késlekedés, a fokozatok tartománya mindig megfelelőnek tűnt.

Ebből adódóan a motorkarakterisztika is visszafogott, ha kell, megjön az erőtartalék, és kirobbanó erővel mozdul előre az egyébként 2.195 tonnás önsúllyal bíró kocsiszekrény.

Fogyasztás terén sem szálltak el az értékek, ami szintén a meglepetés erejével hatott: városi környezetben 8.1, országúton 5.9 literes átlagokat rögzítettünk 100 kilométerre.

Mindez mennyiért vihető haza?

Elsőre nem tűnhet túl csalogatónak a Volkswagen Multivan Bulli70 árcédulája, ugyanis a tesztelt modell pár tízezer forint híján súrolta a 30 milliós értéket. Azonban ha úgy közelítünk, hogy a Bulli70 egy teljes értékű, limitáltnak definiálható gyűjtői, egyben megismételhetetlen darab, akkor máris eloszlanak az ellenérzések: vannak, voltak és lesznek legendák – ez a kisbusz pedig masszívan erősíti ezt a vonulatot.

2018 Volkswagen Multivan T6 Bulli70 TDI DSG 4MOTION specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres dízelmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1968 cm³

Maximális teljesítmény: 204 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 450 Nm @ 1400-2400 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, hétfokozatú DSG automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 5006 mm

Szélesség: 1904 mm

Magasság: 1970 mm

Tengelytáv: 2650 mm

Első gumik mérete: 225/45 R18

Hátsó gumik mérete: 225/45 R18

Tömeg, üresen: 2195 kg

Megengedett össztömeg: 3090 kg

Csomagtartó mérete: 610 liter, 5800 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 199 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.1 s (gyári), 10.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.1 l/100 km

Országúti: 5.1 l/100 km

Vegyes: 6.1 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.5 l/100km

Országúti: 6,1 l/100km

Vegyes: 6.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 172 g/km

Bővebb információ a Volkswagen magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. 
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Tízszeresére növelné hidrogén üzemanyagcellás autói mennyiségét a Toyota

Az abszolút zöld, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia egyik vezető fejlesztőjeként a Toyota az üzemanyagcella-kötegek és a hidrogén üzemanyagtartályok sorozatgyártásával 2020 után tízszeresére tervezi növeli a hidrogénnel működő autók mennyiségét.

A vállalat Honsha üzemében újonnan felhúzott épület ad majd otthont az üzemanyagcellák sorozatgyártásának, míg az autógyártó Shimoyama üzemében új gyártósor áll munkába a nagy nyomású hidrogén üzemanyagtartályok gyártására. Ezzel a Toyota már időben készül a hidrogén üzemanyagcellás elektromos autók iránti, az iparági elemzők által prognosztizált felpörgő keresletre. A technológiával, és a hidrogénnel, mint a jövő meghatározó környezetbarát energiahordozójával kapcsolatban egyébiránt épp a napokban tartottak konferenciát Budapesten is, kormányzati és piaci szereplők részvételével.

A Mirai elnevezésű hidrogén üzemanyagcellás személyautó mellett technológiával hajtott buszt, teherautót és targoncát is kínáló Toyota az iparági elemzőkhöz hasonlóan úgy véli, hogy a 2020 utáni időszakra ugrásszerűen megnő az üzemanyagcellás járművek (FCEV-k) iránti globális kereslet; a várható növekedés a jelenlegi évi 3000 darab helyett legalább 30.000 darabot jelent majd. Erre előkészülve a vállalat két új üzem tervét jelentette be: egy vadonatúj épület létesítését a Toyota egyik mostani üzeme közelében, ahol jelenleg is üzemanyagcella-kötegeket készítenek, valamint egy új gyártósor létesítését egy már most is működő üzemben a nagy nyomású hidrogén üzemanyagtartályok sorozatgyártására. Az üzemanyagcella-köteg az a szerkezet, ami hidrogénből és oxigénből állít elő elektromos áramot az FCEV-k emissziómentes hajtásához, az üzemanyagtartály pedig az ehhez szükséges hidrogén tárolására szolgál. Mindkét részegység esetében létfontosságú a nagy sorozatú gyártás megoldása, hiszen ez a záloga a költségek csökkentésének és az értékesítés folyamatos növelésének.

A gyártóüzemek bővítése

Az üzemanyagcella-kötegek előállításának felpörgetésére a Toyota átköltözteti a gyártás folyamatát a jelenlegi helyszínről (a Toyota Cityben működő Honsha Üzem egyik épületéből) egy vadonatúj, nyolcszintes hi-tech üzembe, ami a vállalat legelső, 1938-ban létesített autógyára közelében áll. A nagy nyomású hidrogén üzemanyagtartályok egy új, kifejezetten erre tervezett gyártósoron készülnek majd, ami a Miyoshi Cityben működő Shimoyama üzemben áll munkába. Ezeket a tartályokat eddig a Honsha Üzem gyártotta kis sorozatszámban. A Toyota hidrogén üzemanyagtartályai extra vastagságú karbonszálból készülnek, és a legerősebb erőhatásoknak is ellenállnak.
Az új létesítmények várhatóan a gyártási folyamat CO₂-kibocsátását is jelentősen csökkentik majd, ahogyan azt a 2015. októberében közzétett Toyota Környezetvédelmi Kihívás 2050 kezdeményezései, többek közt a Nulla CO₂-kibocsátású Gyárak Kihívás is megfogalmazza. Az új hidrogén üzemanyagtartályokat készítő gyártósor kiépítése most kezdődik Shimoyamában, az üzemanyag-cellákat gyártó új üzem külső munkálatai pedig már befejeződtek, és a kivitelezők jelenleg az épület belső kialakításán dolgoznak. A két létesítményben várhatóan 2020 környékén kezdődik meg a termelés, ezért további részletek e dátumhoz közeledve várhatók.

Az FCEV-értékesítés kiterjesztése több országra és régióra

Technológiaként az üzemanyagcella már bevált megoldásnak számít, ami megérett a nagyobb léptékű gyártásra és értékesítésre. Ennek első lépését a Toyota tette meg sorozatgyártású üzemanyagcellás szedánja, a Mirai piaci bevezetésével 2014 decemberében. Az autó gyártási és értékesítési volumene évről évre növekszik: 2015-ben körülbelül 700 darabot tett ki, 2016-ban 2000 darabot, legutóbb pedig, 2017-ben mintegy 3000 darabra rúgott. Ám annak érdekében, hogy a hidrogénhajtású, nulla károsanyag-kibocsátású járművek igazán széles körben elterjedjenek, 2020-ig könnyen elérhetővé kell tenni ezeket az autókat. A Toyota célja, hogy erre az időszakra már 30.000 darabra növeli az FCEV-k éves szintű eladásait.

A Mirai jelenleg tizenegy piacon kapható: Japánban, az USA-ban és kilenc európai országban (magyarországi bemutatása az első hazai hidrogén kút üzembe állása után várható, erre a szakpolitika 2020-as céldátumot határozott meg). A Toyota egy olyan piaci környezet kialakításán dolgozik, ami lehetővé tenné, hogy a jövőben az FCEV-k még több országban és régióban megjelenhessenek. Ennek érdekében jelenleg is folynak a Mirai bemutató tesztjei Ausztráliában, Kanadában, Kínában és az Egyesült Arab Emirátusokban; e projektek során a Toyota felméri az FCEV-k iránti helyi igényeket, és támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a hidrogén infrastruktúra fejlesztését célozzák. A japán piacon a Toyota legalább havi 1000 ilyen autó eladását tűzte ki célul 2020 környékére. A Japánon belüli értékesítési régiók száma (amelyek jelenleg négy nagyváros környékét jelentik) is nőni fog, hogy egyre több vásárló élvezhesse a Mirai használatának előnyeit.

Ami a haszongépjárműveket illeti, a Toyota 2017 februárjában megkezdte az üzemanyagcellás autóbuszok értékesítését Tokióban, nemrégiben pedig bemutatta e buszok végleges változatát, a Sora modellt. Sok elemző egyébiránt úgy tartja, hogy a technológia elterjedését az első hidrogén kutakat rentábilissá tevő tömegközlekedési és autómegosztó szolgáltatók hidrogén meghajtásra történő átállása pörgetheti majd fel különösen a kezdeti időszakban. A Toyota célja, hogy a 2020-as Tokiói Olimpiai és Paralimpiai játékok idején már legalább 100 ilyen busz fusson a város útjain. A Toyota tovább bővíti majd FCEV-termékkínálatát, és a költségek leszorításával még vonzóbbá teszi ezeket a járműveket. Emellett a Toyota együttműködik a Toyota Csoporttal és más vállalatokkal a hidrogénszállító infrastruktúra kifejlesztésén és egy alacsony szénkibocsátású hidrogénbeszállítói lánc kiépítésén. Az ilyen és hasonló kezdeményezések révén a vállalat aktívan hozzájárul a hidrogénalapú társadalom megvalósításához.

A Volvo Cars száműzi az egyszer használatos műanyag eszközöket irodáiból, üzemi étkezdéiből és rendezvényeiről

A Volvo Cars 2019 végével világszerte száműzi irodáiból, üzemi étkezdéiből és rendezvényeiről az egyszer használatos műanyag eszközöket.

Ez a döntés összhangban áll a vállalat azon döntésével, hogy aktívan támogatja az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ‘Tiszta tengerek’ kampányát, egyben megerősíti azon célkitűzését, hogy a lehető legteljesebb mértékben visszaszorítsa globális tevékenységeinek szénlábnyomát.

A prémium autógyártó több mint 20 millió darab, egyszer használatos műanyag eszközt – poharat, ételtároló edényt és evőeszközt – vált ki fenntarthatóbb alternatívákkal, például biológiailag lebomló anyagokból – papírból, papírpépből vagy fából – készült tárgyakkal. Ez a vállalat összes munkavállalójára vetítve éves szinten fejenként több mint 500 darab műanyag eszközt jelent.

Az átállást fokozatosan hajtják végre. 2018 végére a cég minden globális rendezvényéről – például a modellbemutatókról –, valamint a Volvo Cars Kínában, Belgiumban, Egyesült Államokba, Svédországban és Malajziában működő irodáiból és étkezdéiből száműzik az egyszer használatos műanyag tárgyakat.

2019 folyamán az összes vezérképviselet száműzi tevékenységének minden aspektusából az egyszer használatos műanyagokat, beleértve a helyi rendezvényeket.

„A műanyagok jelentette környezetszennyezés elleni harcban, a közönség figyelmének a felhívásában kulcsfontosságú szerep vár a privát szektor szereplőire. Nem várhatunk a kötelező érvényű törvényi szabályozók megjelenéséig” – mondta Lisa Emelia Svensson, az ENSZ környezetvédelmi programjának óceánokért felelős igazgatója. „A következő 10-15 évben az előrejelzések szerint csaknem duplájára nő a világ műanyag-termelése. Ennek egy része pedig a világtengerekben végzi, ha nem teszünk ellene már ma. Üdvözöljük a Volvo Cars azon döntését, hogy nemet mondott az egyszer használatos műanyagokra; nagyszerű látni, hogy a vállalat jó példával jár elöl.”

A Volvo Cars becslései szerint már a program 2018-as bevezetési fázisában több mint 140 tonnányi egyszer használatos műanyagot válthatnak ki plasztikmentes alternatívákkal.

„A műanyag szennyezés korunk egyik legsürgetőbb környezetvédelmi problémája” – mondta Stuart Templar, a Volvo Cars fenntarthatóságért felelős igazgatója. „Komolyan vesszük saját felelősségünket. Szerepet kell vállalnunk ennek a globális problémának a megoldásában.”

A vállalat nem mostani döntésével kezdte meg a küzdelmet a műanyag szennyezés ellen: a cég tavaly októberben jelentette be, hogy 300 000 euróval támogatja a Volvo Ocean Race vitorlás verseny tudományos kutatási programját. A 2018/19-es regattán induló számos hajót olyan érzékelőkkel szereltek fel, amelyek a világtengerek legtávolabbi pontjain rögzítenek adatokat a vizek állapotáról, így a tengerek mikroplasztik-szintjéről is.
A támogatáshoz a V90 Cross Country Volvo Ocean Race egyedi modellek értékesítéséből is hozzájárul az autógyártó. Az autó maga is megoldást kínál a problémára: szőnyegbetétei abból az Econyl nevű anyagból készültek, amelyet 100 százalékban újrahasznosított műanyagokból, többek között a tengerfenékről felszedett halászháló-maradékokból állítanak elő.

A Volvo Cars kiemelt feladatának tekinti, hogy visszaszorítsa termékeinek és tevékenységeinek környezeti hatását. A vállalat még 2017-ben, az autóiparban elsőként jelentette be, hogy 2019-től minden újonnan bevezetett Volvo modell elérhető lesz részben vagy teljesen elektromos hajtáslánccal. Ezen stratégiájának megerősítéseként a Volvo idén tavasszal bejelentette, hogy 2025-re globális eladásainak 50 százalékát tisztán elektromos járművek fogják kitenni.

Ami gyártótevékenységeit illeti, a Volvo Cars arra törekszik, hogy 2025-re teljes mértékben klímasemleges vállalatként működjön. Idén januárban a svédországi Skövdében működő motorgyár a vállalat üzemei közül elsőként vált klímasemlegessé.

Bemutatkozott az új Citroën C5 Aircross

A Citroën bemutatja az új C5 Aircross SUV európai változatát, és ezzel folytatja a SUV-piacon indított nemzetközi offenzíváját.

Az új zászlóshajó, a legutóbbi Citroën modellekkel szoros rokonságot mutató C5 Aircross egy határozott és egyedi karakterrel bíró, új generációs SUV, mely maximálisan szem előtt tartja az ügyfelek elvárásait. A kivételesen gazdag személyre szabási kínálatnak köszönhetően harmincféle külső kombináció közül lehet választani. A Citroën Advanced Comfort® program jegyében fogant új C5 Aircross SUV a szegmens legkényelmesebb és legsokoldalúbban variálható tagja. A progresszív hidraulikus ütközőelemekkel (Progressive Hydraulic Cushions) ellátott felfüggesztésnek és az Advanced Comfort üléseknek köszönhetően a C5 Aircross-ban ülve a Citroënre jellemző fedélzeti kényelem új élményét tapasztalhatjuk meg. Egyedülálló variációs lehetőségek állnak rendelkezésre a dönthető, illetve összecsukható, sínen csúszó 3 teljes értékű hátsó ülés, valamint az 580–720 l térfogatú kategóriagyőztes csomagtartó jóvoltából.

A csúcstechnológiával felszerelt ultramodern modell húszféle vezetőssegítő rendszert kínál, köztük a Highway Driver Assist névre hallgató, második szintű autonóm vezetési rendszert és a kalandosabb utakhoz tervezett, lejtmenet-szabályozóval kiegészülő Grip Control funkciót. A Rennes-La Janais-i üzemben gyártott új C5 Aircross SUV európai és nemzetközi forgalmazása 2018 végén kezdődik. 2019 végén a modell a Citroënek közül elsőként kap egy Plug-In Hybrid PHEV változatot is.

A Citroën tovább folytatja a SUV szegmensben indított nemzetközi offenzíváját: az eddig több mint 70 000 példányban értékesített, rendkívül sikeres C3 Aircross, a Kínában bevezetett és immár 35 000 példányban elkelt C5 Aircross és a Pekingi Autószalonon április végén leleplezett C4 Aircross után most útjára bocsátja a C5 Aircross európai forgalmazásra szánt változatát.

Felismerve azoknak az ügyfeleknek az igényeit, akik nem akarják többé feláldozni a praktikus szempontokat a megjelenés oltárán, a Citroën új módon közelít a világpiaci összeladások közel egynegyedét kitevő, világszerte népszerű SUV-szegmenshez. A márka a vonzó sziluetthez a fedélzeti kényelem eddig nem tapasztalt élményét társítja. A Citroën ezzel az egyedülállóan kényelmes modellel saját, egyedi arculatának érvényre juttatása mellett az ügyfelek valós igényeit kifejező SUV-ok egy új generációját indítja útjára.

ÚJ C5 AIRCROSS: EGY KARAKTERES SUV

Az erős egyéniséggel rendelkező, különleges új C5 Aircross SUV kívül-belül energiát és magabiztosságot sugároz. A 4,5 m hosszú modell erőtől duzzadó, robusztus, ám cseppet sem agresszív külsejével valami teljesen újat képvisel a szegmensben. Ezt erősítik az erőteljes grafikai elemekkel – pl. Airbump® betétek – tűzdelt, lendületes formák, a 720 mm átmérőjű nagy kerekek, a 230 mm-es hasmagasság vagy a hangsúlyos tetőcsomagtartó rudak. Az utasokat védelmezően körülölelő utastérben a tágasság érzése dominál. Nagy szerepe van ebben a vízszintes vonalak uralta műszerfalnak, a magasra helyezett, jó kilátást biztosító kagylószerű üléseknek, a széles középkonzolnak és a meleg hatású anyagoknak. A legújabb Citroën modellekhez hasonlóan a C5 Aircross a személyre szabási lehetőségek gazdag tárházát kínálja: a 7 karosszériaszínnel, a választható fekete színű tetővel és a 3 színcsomaggal – melyek az első lökhárítón, az első ajtók alján elhelyezett Airbump® betéteken és a tetőrudak alján visszaköszönő színfoltokkal operálnak – összesen harmincféle külső kombináció alakítható ki. Az utastérben öt belső stílusvilág közül lehet választani: az egymást kiegészítő színek és anyagok összjátéka a laza elegancia jegyében minden esetben világos és meleg hangulatú enteriőrt hoz létre.

ÚJ C5 AIRCROSS: A SZEGMENS LEGKÉNYELMESEBB ÉS LEGJOBBAN VARIÁLHATÓ SUV-JA

A Citroën Advanced Comfort® program elveit követő új C5 Aircross SUV kimagasló kényelmével és helykínálatával hívja fel magára a figyelmet. A Citroën védjegyének számító, mindenre kiterjedő kényelem megteremtésében két fontos újítás is szerepet játszott: a progresszív hidraulikus ütközőelemekkel® ellátott felfüggesztésnek és az Advanced Comfort üléseknek hála hatékonyabb az útegyenetlenségek szűrése és egészen kivételes a menetkényelem – a csábításnak egyetlen utas sem tud ellenállni. A C5 Aircross – a Citroën egyterűek világában szerzett tapasztalatait kamatoztatva – egyedülálló variációs lehetőségeket kínál a dönthető háttámlájú, összecsukható, sínen csúszó 3 teljes értékű hátsó ülés, valamint az 580–720 l térfogatú kategóriagyőztes (Best in Class) csomagtartó jóvoltából.

ÚJ C5 AIRCROSS: EGY CSÚCSTECHNOLÓGIÁS, ÚJ GENERÁCIÓS SUV

A 12,3”-os digitális TFT műszercsoporttal és 8”-os kapacitív érintőképernyővel felszerelt új C5 Aircross SUV a korral lépést tartva húsz új generációs vezetéssegítő rendszert – köztük a a Highway Driver Assist névre hallgató második szintű autonóm vezetési rendszert – és hat fejlett csatlakoztatási technológiát alkalmaz. Az utóbbiak közül külön említést érdemel a vezeték nélküli, indukciós okostelefon-töltés és a ConnectedCAM Citroën®. A hatékony és nagyteljesítményű (130–180 lóerős) benzin- és dízelmotorokkal, valamint EAT8 automata sebességváltóval felszerelt C5 Aircross 2019 végére a Citroën modellek közül elsőként alkalmaz majd Plug-in Hybrid PHEV hajtásláncot.

Az új C5 Aircross SUV európai forgalmazása 2018 végén kezdődik. A jármű Franciaországban, a Rennes-La Janais-i üzemben készül.

„Büszkeséggel tölt el, hogy bemutathatom a rennes-i üzemünkben gyártott és hamarosan a világ mintegy 92 országában forgalmazott új C5 Aircross SUV-ot. Ez a Citroën nemrégiben megújult kínálatát betetőző új generációs SUV a márka különleges ismertetőjegyeit – design, kényelem és variálhatóság – a kiemelten fontos SUV-szegmensben is érvényre juttatja. Az új C5 Aircross SUV-ban a Citroën új zászlóshajóját üdvözölhetjük, mely kulcsszerepet játszik a márka nemzetközi előretörésében” – fogalmazott Linda Jackson, a Citroën vezérigazgatója.

MERÉSZ, KIFEJEZŐ DESIGN

Az új C5 Aircross SUV a legújabb Citroën modellek stílusát követi: erős és határozott, ugyanakkor cseppet sem agresszív személyiségével, valamint a márka védjegyének számító gazdag személyre szabási kínálatával újraértelmezi a szegmensben megszokott normákat. Felépítése és méretei (4,50 m hosszú, 1,84 m széles, 1,67 m magas, 23 cm hasmagasságú) alapján a kompakt SUV-ok jellegzetes képviselője. 720 mm átmérőjű, nagy kerekeire sportos stílusú 17”, 18” és 19” felniket kínál.

A széles, impozáns orr-rész magán viseli a jellegzetes Citroën jegyeket: a tekintélyes méretű hűtőrácsba illeszkedő márkaemblémát és a két szinten elrendezett, csúcstechnológiás Full LED világítótesteket. A nappali menetjelző, illetve az irányjelző lámpákat magukban foglaló felső fényforrásokat a Citroën logó szárainak meghosszabbításaként egészen az autó széléig húzódó krómcsík övezi, az alsó lámpák pedig ugyanígy a hűtőrács vonalát követik, ami kifejező, mai tekintetet kölcsönöz az autónak. A hosszú és magas motorháztető hangsúlyos formákkal dolgozik és a modell robusztus, strapabíró jellegét hangsúlyozza, az oldalsó légbeömlőktől pedig még szélesebbnek hat a karosszéria. Az orr-részt a legutóbbi Citroën modellek – a C3, a C3 Aircross, a C4 Cactus és a Berlingo – mintájára az autó karakterét erősítő színfoltok dobják fel. Az erős vizuális hatást kiváltó grafikai elemek mára a Citroën modellek megkülönböztető jegyévé váltak.

Oldalnézetből a hangsúlyos formák uralta sziluett fölött a fényes fekete szélvédőkeret és a hátsó háromszögablakok jóvoltából gyakorlatilag 360°-ban körben futó üvegfelülettől szinte lebegni látszik a tető. Az ablaksávot még hangsúlyosabbá teszi a „C” betűt formázó krómkeret, amely alapján a belső helykínálatról is fogalmat alkothatunk. A stílusos kétszínű tetőcsomagtartó rudak eredeti stílusjegyként alapvetően meghatározzák az autó oldalnézeti képét, és hatásukra még légiesebbnek és kifinomultabbnak hat a tető. A SUV-ok kötelező kellékeinek számító kerékdobvédőket és alsó karosszériavédő elemeket kiemelik a különleges színfolttal tarkított grafikus Airbump® betétek, amitől még modernebb és karakteresebb lesz az autó megjelenése.

A szinte függőleges, széles hátsó rész tágas belsőt és méretes csomagtartót ígér. A négy-négy 3D LED-modult magában foglaló, domború hátsó lámpákat is igényes műszaki és grafikai megoldások jellemzik. Az ezer közül is felismerhető egyedi világítótestek csak úgy vonzzák a tekintetet, és szélesebbnek tűnik tőlük az autó. A lökhárítóba beépített „kopoltyúk” és a csomagtérajtó fölé nyúló spoiler még inkább ráirányítják a figyelmet az áramvonalas sziluettre. A hátsó lökhárító két oldalán a széles krómozott kipufogóvégek pedig szintén erőt, eleganciát és magabiztosságot sugároznak.

BIZTONSÁGOT ÉS KÉNYELMET SUGÁRZÓ JELLEGZETES SUV-BELSŐ

Az új C5 Aircross SUV ajtajai kényelmes beltérre nyílnak: a magas vezetési pozíciónak köszönhetően a vezető tökéletesen uralja az utat, a tágas és igényes enteriőr pedig a gépjármű külső megjelenésével összhangban biztonságérzetet ad. Ugyanezt sugallja az utastér vízszintes vonalak köré szerveződő grafikus kiképzése is: a műszerfal teljes hosszában végighúzódó hőformázott betét és a háttámlák felső részén végigfutó egyedi és rafinált színes sáv. A C5 Aircross egyértelműen prémium kivitelű beltere a stílus, a minőség és a laza elegancia mintaképe.

A letisztult, plasztikus kiképzésű műszerfalon a finom bevonatot tagoló dupla szellőzők a SUV izmos vonalaira helyezik a hangsúlyt. A modell egyik legfőbb jellegzetessége az impozáns méretű robusztus műszerfal, melynek minden pórusából kényelem és a kaland ígérete árad. A vezető felől a puha tapintású műszerfalba simuló műszercsoport egy paraméterezhető 12,3”-os digitális TFT kijelzőből áll, mely háromféle grafikát kínál, és a nagyobb kényelem és biztonság érdekében a kívánt vezetési információkat a vezető látómezejében jeleníti meg. A központi kezelőszervekkel ellátott, alul-felül csapott, vastag kormányt fényes fekete, illetve selyemfényű krómelemek díszítik, egyes változatokon pedig kétszínű bőr borítja. Középen a szellőzők és a 8” kapacitív típusú érintőképernyő (melyhez érintőtechnológiás vezérlők tartoznak) tökéletesen integrált egységet alkotnak, amely tovább erősíti a műszerfal robusztus és modern jellegét.

A SUV-ban központi szerepet játszó magas és széles középkonzol ránézésre és tapintásra is kellemes, puha anyagok felhasználásával készült. Speciálisan nyíló könyöktámaszában egy nagyméretű hűtött tároló kapott helyet. Ezen kívül két hátulról megvilágított pohártartó és az okostelefonok vezeték nélküli töltését lehetővé tevő felület is kialakításra került benne.

A tipikus Citroën színeket és anyagokat az igényes és rafinált megoldásokra vágyó SUV-vásárlók igényeihez igazítottuk. A felhasznált anyagok szemre és tapintásra egyaránt kellemesek, amit a vezetőnek és az utasoknak a könyöktámaszokon, a középkonzolon vagy a műszerfalon bőven van alkalmuk megtapasztalni. Az új C5 Aircross SUV – attól függően, hogy az ügyfél kifinomult vagy inkább laza hangulatra vágyik – a szövettől a nappabőrig a felhasznált anyagok széles skáláját kínálja. A finom, meleg hatású anyagoktól kivételesen puha Advanced Comfort ülések nagyban hozzájárulnak az utasok jó közérzetéhez. A tervezők az utazás világából és a bőrdíszműiparból merítettek ihletet. Az először a C4 Cactusnál alkalmazott, majd az egyes kategóriáknak megfelelően más és más formát öltő gondolat az új C5 Aircross SUV-ban az újratervezett elegáns ajtófogantyúkban és az első utassal szemben elhelyezett műszerfali pántban jut kifejeződésre.

GAZDAG SZEMÉLYRE SZABÁSI LEHETŐSÉGEK: 30 KÜLSŐ KOMBINÁCIÓ, 5 BELSŐ STÍLUSVILÁG

Az új C5 Aircross SUV a C3 Aircrosshoz, a C4 Cactushoz és az új Berlingóhoz hasonlóan lehetőséget kínál az egyedi kialakításra: a modell személyre szabásához összesen harmincféle külső kombináció áll rendelkezésre:

 A 7 karosszériaszín közül az időtlen hófehér, Perla Nera fekete, platinaszürke és acélszürke, az élénk vulkánpiros vagy a rafinált Tijuca-kék és gyöngyházfehér is tökéletesen passzol az autó egyéniségéhez. Még dinamikusabb és egyedibb lesz az autó megjelenése, ha a fenti árnyalatokhoz Perla Nera fekete tetőt választunk.
 A még karakteresebb és elegánsabb megjelenés érdekében 3 színcsomag is szerepel a kínálatban: Silver, White és Red. A művészien adagolt eloxált kontrasztszínek az első ajtók alján elhelyezett Airbump® betéteknél, az első lökhárító alsó részén és a tetőcsomagtartó rudak alján hívják fel magukra a figyelmet.
 További személyre szabási lehetőségeket kínál a stílusos, prémium megjelenésű 4 könnyűfém keréktárcsa: 17” ELLIPSE, 18” kéttónusú, gyémántcsiszolt fekete SWIRL, 19” kéttónusú, gyémántcsiszolt fekete ART és 19” fekete ART keréktárcsa.

Az utastér személyre szabásához az új C5 Aircross SUV ötféle – kifejezetten az európai vásárlók igényeihez igazított – elegáns és otthonos hangulatú stílusvilágot kínál:

  • A szériakivitelt letisztult, visszafogott dizájn jellemzi: a szürke műszerfalhoz és középkonzolhoz kvarcszürke szövet üléskárpitok társulnak, melyeket a háttámlák felső részén halványszürke csík díszít.
  • A Wild Grey stílusvilág élénkebb, dinamikusabb összhatást biztosít: a kavicsszürke, illetve a bőrhatású fekete szövettel bevont ülések háttámláját díszítő csík narancssárga, a középkonzol és a műszerfal pedig szürke színű.
  • A Metropolitan Beige stílusvilág világos színeivel és kifinomultságával a tágas utastér mellett teszi le a voksát. Az üléseket szürke színű szemcsés bőr- és szövetkárpit borítja, a háttámla tetején sötétszürke csíkkal, a műszerfal és a középkonzol pedig szürkésbézs árnyalatúak.
  • A Metropolitan Grey stílusvilág ugyanannak a színnek a különböző árnyalataival ér el kifinomult hatást: a grafitszürke szemcsés bőrrel, illetve szövetkárpittal bevont ülések háttámláját halványszürke csík díszíti, a középkonzol és a műszerfal pedig szintén szürke árnyalatú.
  • A Hype Brown stílusvilág igazi felső kategóriás megközelítést képvisel: ezt halványszürke alcantaracsíkkal feldobott barna nappabőr, illetve bőrhatású fekete szövetkárpitokkal, barna középkonzollal, műszerfallal és műszerfedéllel, valamint rendkívül elegáns kétszínű fekete/barna bőrkormánnyal éri el.

„Az új C5 Aircross SUV-val a Citroën jellegzetes stílusjegyeit átemeltük a SUV-ok világába, és egy olyan karakteres modellt hoztunk létre, amelyik kivétel nélkül minden piacon vonzó. Az új C5 Aircross erőteljes karakterével, teljesen egyedi, modern sziluettjével elüt a többi SUV-tól. A SUV-ok valamennyi megkülönböztető jegyét magán hordozza, de mindezt a Citroën stílusában. Jó példa erre a szegmensben kiemelt szerepet játszó középkonzol, melynek vízszintes vonalait hangsúlyoztuk” – mondta Alexandre Malval, a Citroën stílusigazgatója

A SZEGMENS LEGKÉNYELMESEBB ÉS LEGJOBBAN VARIÁLHATÓ SUV-JA

A tervezés valamennyi szakaszában kulcsszerepet játszó Citroën Advanced Comfort® programnak megfelelően az új C5 Aircross SUV megalkotásakor kitüntetett figyelmet kapott a testi-lelki jó közérzet és a praktikus szemlélet. Kihasználva a PSA-nál már bevált, könnyű és hatékony moduláris EMP2 padlólemez kínálta lehetőségeket, a C5 Aircross kiváló kényelmi jellemzőkkel ajándékozza meg az ügyfeleket. Ehhez olyan kizárólagos Citroën újítások is hozzátartoznak, mint az Európában először az új C4 Cactuson bevezetett progresszív hidraulikus ütközőelemekkel® ellátott felfüggesztés vagy az Advanced Comfort ülések.

REPÜLŐ SZŐNYEG EFFEKTUS A PROGRESZIV HIDRAULIKUS ÜTKÖZŐELEMEKKEL ELLÁTOTT FELFÜGGESZTÉS JÓVOLTÁBÓL

Az új C5 Aircross SUV valamennyi Európába szánt változatán progresszív hidraulikus ütközőelemekkel ellátott felfüggesztéssel rendelkezik, mely hallatlanul kényelmes, és a „repülő szőnyeg” hatáson keresztül jelentősen hozzájárul az utasok jó közérzetéhez és a dinamikus és élvezetes vezetéshez.

A progresszív hidraulikus ütközőelemekkel (Progressive Hydraulic Cushions®) ellátott felfüggesztés – melyet mint innovatív megoldást a Citroën jövőbeni modelljein is alkalmazni kíván – a márka futóművek gyártása terén szerzett szakértelméről tanúskodik. A rugózási kényelem közel 100 éve beleivódott a márka génjeibe, és az évek során az ügyfelek hozzászoktak és ragaszkodnak a semmihez sem hasonlítható Citroën kényelemhez. Az új C5 Aircross SUV-on alkalmazott technológia a Citroën autósportban szerzett tapasztalatait kamatoztatja. A hidraulikus ütközőelemeknek köszönhetően hatékonyabb az ütközések elnyelése, különösen amikor a gépjármű talajt fog. A technológia bevezetése, tesztelése és kipróbálása az 1994-es Párizs–Dakaron győztes ZX modellekhez fűződik. A jelenleg a C3 WRC-n használt újfajta hatékony felfüggesztés stabilitást és masszivitást kölcsönöz az autóknak. A márka hosszú évek tapasztalatára és mérnökei szaktudására támaszkodva fejlesztette ki ezt az újfajta felfüggesztési rendszert az útegyenetlenségek még tökéletesebb szűrése érdekében, az ügyfelek által olyannyira kedvelt Citroën felfüggesztési beállítások megtartásával.

Az új típusú felfüggesztési rendszer fejlesztése során a Citroën 20 szabadalmi bejelentést nyújtott be. A rendszer működési elve egyszerű. Míg egy hagyományos felfüggesztés egy lengéscsillapítóból, egy rugóból és egy mechanikus ütközőből áll, addig a Progressive Hydraulic CushionsTM rendszerbe két hidraulikus ütközőelem van beépítve a két végállásnál, a ki- és berugózott állapotnak megfelelően. A felfüggesztési rendszer az igénybevételtől függően így két ütemben működik:

  • Kismértékű be- és kirugózásnál a rugó és a lengéscsillapító együtt szabályozza a függőleges mozgásokat, anélkül, hogy szükség lenne a hidraulikus ütközőelemek igénybevételére. Az ütközőelemek alkalmazása azonban lehetővé tette a mérnökök számára, hogy szabadabban kezeljék a gépkocsi kilengését, ami olyan érzetet kelt, mintha az autó egy „repülő szőnyeghez” hasonlóan átsuhanna az úthibák felett.
  • Nagymértékű be- és kirugózásnál a rugó és a lengéscsillapító együtt dolgozik a hidraulikus ütközőelemekkel. Ezek fokozatosan lassítják a mozgást, megakadályozva ezzel a kemény ütközéseket a végállásoknál. Egy hagyományos mechanikus ütközővel ellentétben, amely elnyeli az energiát, de annak egy részét visszaveri, a hidraulikus ütközőelem elnyeli és szétszórja az energiát. Így nincs visszapattanó hatás.

ADVANCED COMFORT ÜLÉSEK – MINTHA CSAK EGY MOZGÓ SZALONBAN UTAZNÁNK

Az új C5 Aircross SUV ránézésre is kényelmes, széles ülései kivételes utazási élményt és kimagasló kényelmet ígérnek. Magasított helyzetükből adódóan remek kilátást biztosítanak, jól tartanak, és olyan kellemes komfortérzetet nyújtanak, hogy az embernek egyenesen az a benyomása támad, hogy a kinti zajoktól elzárva egy fotelben üldögél. A Kínában forgalmazott változathoz képest újdonság, hogy az Advanced Comfort ülések mind a négy opciós stílusvilág (Wild Grey, Metropolitan Beige, Metropolitan Grey és Hype Brown) esetén rendelkezésre állnak, és a fejlesztéseknek köszönhetően összességében még magasabb komfortszintet kínálnak:

  • A vizuális komfort jegyében az ülések jól látható, 15 mm vastag felső szivacsréteget kaptak. Az új C5 Aircross SUV ezzel a márka olyan legendás modelljeiről vesz példát, mint a CX vagy a Xantia, és vitathatatlan stílusjeggyé emeli az üléseket, melyek hatását a márka legújabb modelljeinek (pl. C4 Cactus) formanyelvéből ismerős díszöltések és grafikus elemek csak még tovább erősítik.
  • Az ülésekkel való első érintkezés is nagyobb élményt nyújt: a vastagabb (+15 mm) szivacsrétegtől még puhábbnak és stabilabbnak érezzük őket.
  • A hosszú utakon fontos dinamikus komfortról egy speciálisan strukturált, vastagabb felületi szivacsréteg és az első ülésekben alkalmazott nagy sűrűségű belső mag gondoskodik. Az újfajta habszivacs hosszú távon is optimális kényelmet nyújt, sokórányi vezetés után sem süpped be, és több év múltán sem öregszik el.
  • A kényelmes testtartást szolgálják a széles, jól tartó ülőlapok és háttámlák, az állítható magasságú első ülések és a függőleges és vízszintes irányban is állítható első fejtámlák. A vezetőülésen 8 tárolható elektromos beállítás áll rendelkezésre
  • Az első ülések az ülésfűtés funkción felül egy továbbfejlesztett többpontos masszázsrendszerrel is rendelkezhetnek, mely működéséhez a háttámlában elhelyezett 8 légpárnát hívja segítségül. Ez tovább növeli az utasok jó közérzetét, akik a stresszesebb helyzetekben is úgy érezhetik, hogy egy valóságos védőburok veszi őket körül. A vezető és az első utas egymástól függetlenül 5 különböző program közül választhat, melyek a deréktáji, hát- és vállmasszázs különböző kombinációit nyújtják.

A SZEGMENS LEGSOKOLDALÚBBAN VARIÁLHATÓ SUV-JA ÉS LEGNAGYOBB CSOMAGTERE

Egy másik különbség a kínai piacra készült változathoz képest, hogy az új C5 Aircross SUV hátul három önálló – dönthető háttámlával ellátott, sínen csúszó és összecsukható – üléssel rendelkezik, és ennek köszönhetően a szegmens legjobban variálható SUV-ja lett. A különleges kialakítású, speciális párnázattal ellátott ülések amellett, hogy rendkívül kényelmesek, számos más előnnyel is rendelkeznek:

  • Az egyforma széles üléseken ugyanolyan kényelmesen utazhat mindhárom hátsó utas, a középen ülőt is beleértve.
  • Az ülések helyzetén hosszanti irányban 150 mm-t lehet állítani, attól függően, hogy az utasteret vagy a csomagteret szeretnénk növelni.
  • A háttámlák dőlésszöge – 19 és 26,5° között – öt fokozatba állítható.
  • Az ülések összecsukásával a két különböző helyzetbe állítható padlónak köszönhetően teljesen sík padlófelület alakítható ki.

Rekordméretű csomagterével (melynek térfogata megtartott hátsó ülések esetén kalaptartó alatt mérve 580–720 l, padlóra hajtott második üléssor esetén tető alatt mérve pedig akár 1630 l) az új C5 Aircross a szegmens legnagyobb csomagtartójával rendelkező SUV-jának számít. A széles (1017 mm) nyílásnak és a szögletes kialakításnak köszönhetően – a csomagtartó hossza 999 m (a hátsó ülések lehajtása esetén 1907 mm), kalaptartó alatti magassága 583 mm – a nagyobb tárgyak elhelyezése sem okozhat gondot. A még könnyebb hozzáférés érdekében a csomagtartó ajtaja elektromosan, lábmozdulattal nyílik: elég egy láblendítés a hátsó lökhárító alá, és már nyílik is az ajtó.

A fedélzeti kényelem szempontjából a tárolóhelyek is rendkívül fontosak. Az új C5 Aircross SUV különböző funkciójú, ötletes és praktikus tárolóhelyeket kínál. A középkonzol könyöktámasza alatt egy 1,5 literes palack elhelyezésére alkalmas, nagyméretű hűtött tárolórekesz található, az előtte kialakított nagyméretű tárolóban pedig a nagyobb okostelefonok is vezeték nélkül tölthetők.

A KÜLSŐ ZAJOKTÓL ELZÁRT UTASTÉR

A szigetelő réteggel ellátott, dupla vastagságú, rétegelt első ablakok kiváló hangszigetelést biztosítanak. A gördülési és aerodinamikai zajok kiküszöbölésének köszönhetően az utasok a világ zajától távol, valóságos védőburokban érezhetik magukat. A tervezők a motorblokk hangszigetelésére is kiemelt figyelmet fordítottak.

Az új C5 Aircross SUV egyebek mellett speciális levegőminőség-érzékelő rendszerrel (Air Quality System) van felszerelve. Az automata légkondicionáló rendszerben egy nagy hatásfokú aktív szenes szűrő található, mely a külső részecskéket szűri, és ezzel kiválóan tisztítja az utastér levegőjét és védi az utasokat a külső szennyeződésektől. Ha az érzékelő szennyezettnek találja a külső levegőt, az AQS rendszer automatikusan igazít az utastéri levegőkeringetés módján.

FÉNYBEN FÜRDŐ BELSŐ

A körben futó ablaksáv hatalmas üvegfelülete mellett az új C5 Aircross SUV egy nagyméretű (1120 mm x 840 mm) panoráma napfénytetővel is rendelkezik. A tető nyitott és zárt állapotában is kivételesen világos, kellemes légkörű utastérben minden utazás különleges élményt tartogat. A napfénytető és a fényviszonyok további szabályozását lehetővé tevő sötétítő a becsípődésgátló funkcióval is ellátott két elektromos vezérlővel egyszerűen működtethető.

„ A Citroën az új C5 Aircross bemutatásával felgyorsítja nemzetközi termékoffenzíváját. Ez az új generációs SUV tökéletesen kifejezi a márka indentitását : merész dizájn, referenciaértékű kényelem (progresszív hidraulikus ütközési elemekkel ellátott felfüggesztés, Advanced Comfort ülések és egyedülálló variálhatóság).”
Xavier Peugeot, a Citroën termékigazgatója

EGY CSÚCSTECHNOLÓGIÁS, ÚJ GENERÁCIÓS SUV

20 LEGÚJABB GENERÁCIÓS VEZETÉSSEGÍTŐ TECHNOLÓGIA

Az új C5 Aircross SUV számtalan élenjáró vezetéssegítő technológiát használ: 20 különböző funkció szolgálja a biztonságos vezetést és a fedélzeti kényelmet és könnyíti meg a mindennapi vezetést a legkülönfélébb helyzetekben.

A biztonságos vezetést szolgáló technológiák: egy lépéssel közelebb az önvezető autóhoz

A szélvédő felső részén elhelyezett kamera és az első lökhárítóba beépített radaros érzékelő mellett az új C5 Aircross SUV számtalan vezetéssegítő rendszerrel van felszerelve, melyek komoly előrelépést jelentenek az önvezető autó felé.

 Active Safety Brake: az ütközések elkerülésére szolgáló rendszer érzékeli és elemzi a gépkocsi környezetében található fix és mozgó akadályokat (gyalogosok, gépjárművek), és ütközés veszélye esetén automatikusan lefékezi a gépjárművet.

  • Post-Collision Safety Brake: az ütközés utáni vészfékező rendszer közvetlenül baleset után nem hagyja elszabadulni az autót, hogy csökkentse a másodlagos ütközések bekövetkeztének kockázatát. A rendszer működésbe lépéséhez nincs szükség információ-visszacsatolásra. A biztonsági rendszer a légzsákok kinyílásakor az ESP-n keresztül kezdeményezi a gépjármű lefékezését.
  • Aktív holttérfigyelő rendszer: a külső visszapillantó tükrökbe beépített jelzőlámpa felgyulladásával figyelmezteti a vezetőt a gépkocsi holtterében tartózkodó járművekre. Ha a gépjármű sávtartó asszisztens funkcióval is rendelkezik, és a vezető az irányjelző bekapcsolása mellett mégis sávot készül váltani az adott oldalon, az ütközés elkerülése érdekében a rendszer a kormányra hatva igyekszik a gépkocsit az eredeti sávban tartani.
  • Sávtartó asszisztens: a rendszer felismeri az útburkolati jeleket, folyamatosan elemzi a látott képet és az aktuális helyzetet. Ha azt érzékeli, hogy a gépjármű indexelés nélkül készül elhagyni a sávját, a vezető riasztása mellett korrigálja a gépjármű menetpályáját. Ha a vezető ragaszkodik a megkezdett sávelhagyáshoz, a kormány határozott megmarkolásával megakadályozhatja az automatikus korrekciót.
  • Adaptív sebességszabályozó Stop & Go funkcióval: a rendszer érzékeli, ha a gépkocsi előtt egy másik jármű halad, és ügyel a vezető által előzetesen beállított biztonságos követési távolság megtartására. Ha kell, a gázpedálra, illetve a fékekre hatva teljesen meg is állítja a gépjárművet, és a vezető beavatkozása nélkül automatikusan újraindítja a gépkocsit. 30 km/h és 180 km/h között az utazósebesség beállítása mellett a gépjármű sebességének és a követési távolságnak a felügyeletét, valamint a kanyarok túl gyors bevételének a megakadályozását is lehetővé teszi.
  • Ütközésveszély-jelző: 30 km/h sebesség fölött figyelmezteti a vezetőt, ha fennáll a veszélye, hogy összeütközik az előtte haladó gépjárművel. A riasztás közvetlenül a vészfékező rendszer működésbe lépése előtt történik.
  • Coffee Break Alert: a rendszer figyelmezteti a vezetőt, ha ideje szünetet tartania. A riasztás kétórányi – 70 km/h fölötti sebességgel megtett – út után lép életbe.
  • Éberségfigyelő rendszer: a figyelem lankadása esetén figyelmezteti a vezetőt. A rendszer a menetpálya útburkolati jelekhez képest mutatott eltéréseiből következtet a vezető éberségi állapotára. A funkció különösen gyorsforgalmi utakon, 65 km/h sebesség fölött hasznos.
  • Kibővített táblaolvasó rendszer sebességkorlát-ajánlással: a rendszer felismeri a sebességkorlátozó táblákat és a műszercsoporton kijelzi az információt a vezetőnek. Az érték elmentésével felülírható a sebességszabályozó, illetve -korlátozó eredetileg beprogramozott sebességértéke. A rendszer a sebességkorlátozások kezdetét és végét jelző táblák mellett egyes útjelző táblákat (pl. stoptábla, behajtani tilos tábla, előzni tilos tábla) is képes felismerni és kijelezni, és ezzel hozzájárul a szabályosabb és biztonságosabb közlekedéshez.
  • Highway Driver Assist: a Stop & Go funkcióval rendelkező adaptív sebességszabályozót és a sávtartó asszisztens funkciót kombináló rendszer meghatározott vezetési helyzetekben félautomata módon irányítja a vezetést. Miután a vezető beállítja az utazósebességet és 30 km/h sebesség fölött bekapcsolja a sávtartó asszisztenst, a rendszer megjegyzi a gépkocsi forgalmi sávban elfoglalt helyét (a vezető vezetési szokásainak megfelelően a sáv közepén, inkább bal vagy jobb oldalon). A vezetőnek innentől kezdve nem kell a sebesség és a menetpálya felügyeletével foglalkoznia, mivel a gépjármű átveszi tőle ezt a feladatot. A főleg gyorsforgalmi utakon és autópályákon hasznos rendszer jóvoltából a vezető részlegesen felszabadul a vezetés kényszere alól, egyedül az útra kell figyelnie. A hatályos törvényeknek megfelelően a kormányt – aktív vezető módjára – végig fognia kell (akkor is, ha a kormányzás feladatát nem neki kell ellátnia). A sávtartó asszisztens kikapcsolásával, a kormányra gyakorolt nyomatékkal vagy a fékre lépve a vezető természetesen bármikor visszaveheti az irányítást.
  • Adaptív fényszóró: az országúti és a tompított fényszórók közötti automatikus átkapcsolással a nyugodt és biztonságos éjszakai vezetést szolgálja.

A fedélzeti kényelem növelésére szolgáló technológiák

  • Szabad kezes nyitó- és indítórendszer: a gépjármű kireteszeléséhez elég, ha valamelyik első ajtókilincs mögé nyúlunk vagy a csomagtartó nyitásvezérlőjéhez közelítjük a kezünket. A motoros működtetésű csomagtérajtó elektromosan, lábmozdulattal nyílik, illetve zárul: elég egy láblendítés a hátsó lökhárító alá, és már nyílik is az ajtó.
  • Elektromos rögzítőfék: a motor leállításakor a rögzítőfék automatikusan bekapcsol, a gépjármű elindításakor pedig automatikusan kiold. A rögzítőfék a középkonzolon lévő vezérlőkarral bármikor manuálisan is behúzható, illetve kiengedhető.
  • Park Assist: ez az aktív parkolássegítő berendezés a járdaszegéllyel párhuzamos (ki- és beállás), illetve arra merőleges (beállás) parkoláskor is igénybe vehető, és a könnyebb, nyugodtabb és biztonságosabb parkolást szolgálja. A vezető kérésére automatikusan megkeresi a parkolásra alkalmas helyet és biztonságosan bekormányozza az autót (ill. elvégzi a kiálláshoz szükséges manővereket). A vezetőre csak a gázadás és a fékezés feladata hárul.
  • Tolatókamera Top Rear Vision funkcióval: a kamerának köszönhetően hátramenetbe kapcsoláskor az érintőképernyőn azonnal megjelenik a gépjármű mögötti terület képe az akadályok távolságát jelző különböző színű segédvonalakkal, valamint a gépkocsi hátsó környezetének 180°-os felülnézeti képe.
  • 360°-os kamerarendszer: az alacsony sebességnél végrehajtott manővereket segítő kamerarendszer hátramenetbe kapcsoláskor automatikusan bekapcsol, de manuálisan is működésbe hozható. A rendszer 360°-os felülnézeti képen jeleníti meg a gépjárművet és közvetlen környezetét. A látott kép a gépjármű mozgásával párhuzamosan folyamatosan frissül, és a végrehajtott manőver típusától függően más-más nézetre vált.

A mindennapi vezetést a legkülönfélébb helyzetekben megkönnyítő technológiák

  • Lejtmenet-szabályozó funkcióval ellátott Grip Control rendszer: a nehéz terepen történő haladást segítő rendszer az intelligens technológiának köszönhetően mindenféle útburkolaton optimális meghajtást tesz lehetővé. Az ESP vezérlőegységébe integrált továbbfejlesztett kipörgésgátló funkció szabályozza a meghajtott első kerekek kipörgését, és különböző üzemmódokon keresztül alkalmazkodik az adott terepviszonyokhoz. Az automatikus működésű Standard üzemmód mellett a középkonzolon található forgókapcsolóval a következő lehetőségek közül lehet választani: Homok, Terep, Havas út és ESP OFF. Az új C5 Aircross SUV így sokoldalúan használható, és az útviszonyoktól függetlenül mindenféle úttípushoz képes alkalmazkodni. A Grip Control rendszerhez kapcsolódó lejtmenet-szabályozó funkció meredek lejtőn is képes alacsony sebességen tartani a gépkocsit. Segít megőrizni a menetpályát és megakadályozni a gépjármű megcsúszását, illetve elszabadulását, amikor – előre- vagy hátramenetben – lejtőn lefelé halad. Ezzel az új funkcióval tökéletesen a vezető uralma alatt tartható az autó: a rendszer nagyon kis sebességen (3 km/h) tartja a gépjárművet, és ezzel nagyobb kontrollt és biztonságot nyújt a stresszes helyzetekben. A két funkció bármely kerékméret esetén és nyári gumiknál is rendelkezésre áll. Használatuk a helyi viszonyoknak megfelelő, illetve az opciósan kínált 18” Mud & Snow gumiabroncsokkal a leghatékonyabb.
  • Visszagurulás-gátló: az emelkedőn, illetve lejtőn történő indítás megkönnyítése érdekében a rendszer a fékpedál felengedését követően megakadályozza a gépjármű nem kívánt elmozdulását. A funkció kb. 3º-nál nagyobb lejtésszög esetén 2 másodpercre egy helyben tartja a gépkocsit.
  • Statikus kanyarfény: a kormány elfordítási szögétől függően a tompított világítás mellett a jobb vagy bal oldali ködfényszóró is bekapcsol, hogy akár 75°-os szögben is be legyen világítva a gépkocsi megfelelő oldalán a tér. A rendszer 40 km/h sebesség alatt működőképes.
  • Vontatmánystabilizáló: a vontatóeszközzel (gyári opció) felszerelt modellváltozatok egy utánfutó-stalibilizálóval vannak ellátva. Az ESP-t kiegészítő funkció csökkenti az utánfutó esetleges kilengését, illetve a kritikus határ alá csökkenti annak sebességét. Ahogy az utánfutó elektromos csatlakozóját a vontató járműre köti, a rendszer felismeri az utánfutót. Az ESP érzékelőit használó vontatmánystabilizáló szükség esetén az első kerekek felváltott fékezésével aktívan csökkenti az utánfutó kilengését. Az esetek többségében ez elegendő is a kilengés megszüntetéséhez és a veszély elhárításához. Nagyfokú kilengés esetén a rendszer csökkenti a motornyomatékot, és a kritikus sebességtartomány minél gyorsabb elhagyása érdekében a vontató jármű mind a négy kerekét lefékezi.

6 CSATLAKOZTATÁSI TECHNOLÓGIA A SAJÁT DIGITÁLIS ESZKÖZÖK ÉS AZ AUTÓ KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓ BIZTOSÍTÁSÁRA

A C5 Aircross SUV felhasználóbarát, csúcstechnológiás rendszerekkel biztosítja az utasok digitális eszközei és a gépjármű közötti kommunikációt és ezáltal a folyamatos online jelenlét, a kapcsolattartás, a navigáció és a kikapcsolódás lehetőségét.

  • 8”-os érintőképernyő: a hangfelismerő funkcióval rendelkező, ujjheggyel kezelhető, kapacitív típusú képernyő az új C5 Aircross SUV valóságos irányító központja: a beállítandó gépjármű-paraméterek mellett a média-, telefon-, klíma- és navigációs funkciók is innen érhetők el.
  • Mirror Screen funkció: az Android Auto, Apple Car Play™ és MirrorLink® protokollal működő funkció jóvoltából a gépjárműre csatlakoztatott okostelefon egyes alkalmazásai az érintőképernyőről biztonságosan vezérelhetők.
  • Citroën Connect Nav: a legújabb generációs online 3D navigációs rendszerhez (célpiactól függően) olyan internetalapú szolgáltatások kapcsolódnak, mint a TomTom Traffic, amely valós idejű forgalmi információkkal szolgál, helymeghatározást tesz lehetővé, tájékoztat a töltőállomások és parkolók árairól, a várható időjárásról vagy a közelben található szolgáltatóegységek elhelyezkedéséről. Várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd a veszélyes területek opció is.
  • CITROËN Connect Box SOS és assistance csomaggal: helyzetbeméréssel egybekötött sürgősségi és assistance telefonhívás. A célpiactól függően, előfizetés nélkül éjjel-nappal igénybe vehető, ingyenes szolgáltatás lehetővé teszi a megfelelő segélyszolgálatok automatikus vagy az „SOS” (sürgősségi), illetve a „Citroën” (assistance) gombbal történő riasztását.
  • Vezeték nélküli okostelefon-töltés: a berendezés számos okostelefon vagy más Qi szabványú eszköz indukciós töltését teszi lehetővé a középkonzolban e célból kialakított tárolórekeszbe integrált töltőállomásnak köszönhetően. A vezeték nélküli áramátvitel a mágneses indukció elvén alapul. A funkcióval számos okostelefon kompatibilis, köztük a Samsung Galaxy S6, S7 és S8 vagy az iPhone 8 és X.
  • ConnectedCAM Citroën®: a belső visszapillantó tükör talpába beépített, GPS-szel ellátott, full HD kamera a gépjármű multimédiás rendszerétől teljesen függetlenül működik. A kamera által készített fotók a16 GB-os memóriakártyán tárolhatók, és az adatok wifin keresztül egy okostelefonra továbbíthatók. A kamerával a gépkocsiból látottakról pillanatfelvételek és videók készíthetők, melyeket e-mailben vagy a közösségi oldalakon azonnal megoszthatunk. Az eszköz egyébként folyamatosan veszi az utat a szélvédő előtt, és baleset esetén automatikusan elmenti a videofelvételeket.

NAGYTELJESÍTMÉNYŰ, HATÉKONY MOTOROK AZ ÉLVEZETES VEZETÉS SZOLGÁLATÁBAN

Az új C5 Aircross SUV motorválasztékában található legújabb generációs Euro 6.2 motorok a mindennapos utakhoz, a hétvégi kirándulásokhoz és a hosszabb nyaralásokhoz egyaránt ideálisak. A nagyteljesítményű és hatékony erőforrásokhoz hatfokozatú kézi váltó vagy rendkívül hatékony és kényelmes EAT8 nyolcsebességes automata váltó társulhat:

  • 2 benzinmotor: PureTech 130 S&S 6 seb. és PureTech 180 S&S EAT8,
  • 3 dízelmotor: BlueHDi 130 S&S 6 seb., BlueHDi 130 S&S EAT8 és BlueHDi 180 S&S EAT8.

2019 végére a C5 Aircross SUV lesz az első Plug-In Hybrid PHEV hajtásláncot alkalmazó Citroën gépjármű, mely radikálisan alacsony CO2-kibocsátással és ZEV üzemmódban 60 km-es hatótávval rendelkezik.

ÚJ EAT8 AUTOMATA SEBESSÉGVÁLTÓ: MÉG HATÉKONYABB ÉS ÉLVEZETESEBB MŰKÖDÉS

Az új C5 Aircross SUV-on a Shift and Park by wire vezérlésű, legújabb generációs nyolcfokozatú EAT8 (Efficient Automatic Transmission) automata sebességváltó is elérhető, melyet a japán Aisin céggel közösen tervezett és fejlesztett ki a márka. A mindennapos használatban a rugalmas nyomatékváltó tényleges kényelmet biztosít indításnál éppúgy, mint a parkolási manővereknél.

Ez az új automata sebességváltó még hatékonyabb és élvezetesebb működést garantál:

 Az EAT6-hoz képest akár 7%-kal alacsonyabb fogyasztás érhető el a két plusz váltási fokozatnak, a BlueHDi 180 motoron a Stop & Start funkció 20 km/h-ig történő kiterjesztésével elérhető jobb hozamnak és a súly- és méretcsökkenésnek köszönhetően (amely akár 2kg-os előnyt is jelenthet az EAT6-hoz képest).
 A váltó használatát irigylésre méltó komfort jellemzi: a motor és a váltó közötti optimális összhangnak és a két plusz fokozattal kiküszöbölt fordulatszám-ugrásoknak köszönhetően még nagyobb a sebességváltási kényelem.

A Shift and Park by wire névre keresztelt új automataváltó-vezérlés ergonomikus kialakítású elektromos kezelőszervének használata egyszerű és magától értetődő. A kormányon rendelkezésre álló kapcsolók segítségével manuálisan is lehet lépegetni az – ettől függetlenül – automata váltó fokozatai között. Biztonsági szempontból említést érdemel, hogy a Park funkció a motor leállásakor automatikusan működésbe lép.

LEGFRISSEBB

Vége lehet a Honda–Nissan együttműködés álmának? Egyre mélyebb válságba kerül a...

0
Alig néhány hónappal azután, hogy a Honda és a Nissan történelmi jelentőségű egyesüléséről szóltak a hírek, a japán autóipar egyik legnagyobb terve teljesen összeomlott....

TESZTJEINK