Főoldal Blog Oldal: 296

Különleges autócsodákkal és programokkal várta látogatóit a VI. Volkswagen-találkozó

A 2016-os évhez hasonlóan ezúttal is több ezer autó, s az ideálisnak nem nevezhető időjárás ellenére 10 000 vendég érkezett a Volkswagen-találkozóra az ország minden részéből, amit hatodik alkalommal rendezett meg a Porsche Hungaria a Hungaroringen. Számtalan program várt az érdeklődőkre, a legszerencsésebb vendég pedig 138 forintért vihette haza végül a Volkswagen Golfot a Das WeltAuto játékán.

Van, aki heteken, hónapokon, sőt, akár éveken át dolgozik Volkswagenjén annak érdekében, hogy egyszer végre kiállíthassa autóját a Volkswagen-találkozón, amit évről évre ősszel rendez a márka hazai importőre a Hungaroringen. Ezúttal szeptember 23-án került sor a hatodik összejövetelre, amin oldtimer, youngtimer, gyári állapotú vagy éppen tuning négykerekűek sorakoztak fel típusonként külön-külön helyszínen. A szokásoknak megfelelően a Paddockot a szakmai zsűri által kiválasztott háromszáz legszebb Golf foglalta el, a Bogarak és Transportek – az összes többi léghűtéses és haszonjármű modellel – a Hippifaluban kaptak helyet, míg a többi típus rajongói (Passat, Polo, Jetta/Bora/Vento, Scirocco/Corrado) klubonként csoportosultak autóikkal.

Idén is számtalan programmal készültek a szervezők: a kisebbeket kreatív workshop és alkotóház, valamint játszóház és arcfestés várta, a hölgyek a szépségműhelyben és mobil masszázs során frissülhettek fel, valamint aromaterápiás foglalkozáson és stílustanácsadáson is részt vehettek. Egész nap üzemelt a gokart-, és a vezetéstechnikai pálya is, utóbbin oktatásra is jelentkezhettek az érdeklődők. Volt autófestés, Greenbox fotózás, autós szimulátor, itt tétje is volt a kőrözésnek: a tizenkét leggyorsabb látogató beülhetett pár körre a gyári csapat által hozott Golf R és Golf GTI Performance modellek egyikébe. A Volkswagen Driving Experience Team ismét látványos bemutatókat tartott, a Paddock részen található boxukban a látogatók betekintést nyerhettek a TCR versenyek világába az ott kiállított GTI TCR modelleknek köszönhetően. A Volkswagen gyár jóvoltából Magyarországra érkezett két különleges hibrid autó is: a Golf GTE Performance Concept és a Golf GTE Variant ImpulsE, emellett pedig a nagyszínpadon megtekinthető volt az új Polo is.

A Hippifaluban szintén rengeteg gyerekprogram színesítette a rendezvényt, a felnőttek Touaregekkel, Amarokokkal, Tiguannal off-roadozhattak az erdőben, beülhettek a mobil off-road pályán cikázó Amarokba, vagy éppen benevezhettek a Bullimpiára, a Transporterekkel vívott látványos és szórakoztató versenyre.

A nap egyik legizgalmasabb pontját a Wellhello koncert utáni eredményhirdetés jelentette, ekkor derült ki ugyanis, hogy ki, hány forintért viheti haza a VI-os Golfot. Mint ismert, az a látogató nyerhette meg a kocsit, aki eltalálja azt a legkisebb egész számot, amire senki más nem tippelt a golflicit.hu oldalon. A szabály azt is kikötötte, hogy a nyertest telefonon értesítik, akinek a helyszínen kell tartózkodni az eredményhirdetés során. A kiírás végül egy Pest megyei településről érkező játékosnak kedvezett, aki 138 forintos ajánlatot tett a kocsiért, ez az összeg bizonyult ugyanis végül a győztes tippnek.

A Volkswagen-találkozó ezúttal is a Hippifaluban zárult, ahol Zacher Gábor tartott a hippik drogfogyasztási szokásairól egy izgalmas előadást, majd filmvetítés és egy óriási tábortűz búcsúztatta a napot. A rendezvényen összesen tízezer látogatót regisztráltak a szervezők, ami azt mutatja, hogy a rajongókat a borús időjárás-előrejelzés, és egy kis eső sem tántorította el attól, hogy kilátogassanak a mogyoródi versenypályára. A Volkswagen tulajdonosok fanatizmusát, a márka iránti töretlen lelkesedést és elköteleződést jövőre egy hasonlóan nagyszabású rendezvénnyel szeretné meghálálni a Porsche Hungaria.

Szélsőséges időjárásban bizonyított az új Jeep Compass

Magyarországon is bemutatkozott a vadonatúj Jeep Compass. A Hármashatár-hegy lankáin, folyamatosan szakadó esőben és szokatlanul hideg időben vezettük a kompakt terepjárót.

 

A barátságtalan időnek alapvetően örültünk, ugyanis így tudtuk testközelből megismerni leginkább a Jeep Compass menettulajdonságait, képességeit. Bár a masszív és mindent átfogó terepezés elmaradt, viszont az összkerékhajtás nyújtotta stabilitást, aktív vezetést segítő technológiákat gyakorlatban tudtuk tesztelni.

Minden adott volt tehát a komplex menetpróbához, ami a Jeep Compass-hoz a leginkább illett: sok eső, még több nedves és csúszós útfelület, sár, szél, s még sorolhatnánk. Az autó remekül viselkedett, és bőségesen elegendő nyomatékot produkált a 2 literes MultiJet gázolajos (ezzel a motorvariációval vezettük az autót), hozzá meglepően alacsony átlagfogyasztási értékeket mutatott a fedélzeti számítógép kijelzője.

A modell legendás, kategóriaelső terepképességeket, modern és hamisítatlan Jeep formatervet, kiemelkedő közúti alkalmasságot, a nyitott tetős autózás élményét, valamint fejlett, felhasználóbarát fedélzeti technológiákat és biztonsági funkciók gazdag választékát kínálja.

Az új modell, a kompakt szabadidőjármű szegmens, azaz a világ egyik legfontosabb, rendkívüli ütemben növekvő piaci kategóriájának kínálatát gyarapítja, amelynek globális éves eladásai a várakozások szerint 2020-ra csaknem 20 százalékos növekedéssel elérhetik a 7,5 milliós darabszámot. A vadonatúj Compass a Jeep modellkínálat meghatározó tagjaként jelent meg az európai piacokon, lehetővé téve, hogy a márka versenyképes ajánlattal válaszoljon a piac kihívásaira, a vásárlók igényeire.

Hogy az EMEA térségben felmerülő, változatos ügyféligényeknek maradéktalanul megfeleljen, a Compass egy benzin- és két dízelmotorral, összesen öt különböző hajtáslánc-kombinációban rendelhető. A modell négyféle felszereltségben választható. A Sport, a Longitude, és a Limited változatok már megérkeztek. Utóbbi a legkifinomultabb, leggazdagabb technológiai tartalmat kínáló, legbőkezűbben felszerelt csúcsmodell. A későbbiekben pedig piacra lép a kategória legkiválóbb, Trail Rated terepalkalmasságát kínáló, maximális offroad elvárások kielégítésére alkalmas Trailhawk változat is.

„A Compass bevezetésével teljessé válik a Jeep európai portfoliója, amely így valamennyi szabadidőjármű szegmenst lefed, hozzájárulva a márka rendkívül sikeres terjeszkedéséhez Európában. A Compass révén új szintre léphet márkánk, amely így igazán vonzó ajánlattal áll európai vásárlói elé. A Jeep legendás terepalkalmasságát karakteres formatervvel és a legkülönfélébb olyan felhasználóbarát technológiákkal kombinálja, amelyek biztonságos és kényelmes mindennapi vezetési élményt kínálnak” – hangsúlyozta Alberto de Aza, a FCA CEE ügyvezető igazgatója.

Karakteres, modern, hamisítatlan Jeep formavilág prémium jellemzőkkel és nyitott tetős szabadságérzettel

A vadonatúj Jeep Compass egyedülálló, modern esztétikumához határozott kiállás társul. A vadonatúj szabadidőjármű azonnal Jeepként azonosítható, köszönhetően az olyan hagyományos formai megoldásoknak, mint a hetes osztású hűtőrács, vagy a trapéz alakú kerékívek. A Jeep formatervezői azonban nem érték be ennyivel. A legendás hűtőrácsot fényes fekete háttér előtti, különálló króm elemekkel frissítették fel. A fényszórókeretek fekete körvonalat kaptak, ami még karakteresebbé teszi a vadonatúj Jeep Compass megjelenését.

A csapott tetővonal és az izmos kerékdobok lenyűgöző megjelenést kölcsönöznek az autónak. A Jeep márkára jellemző, teljesen körbefutó üvegfelület és az opcionális fekete tető egyedi, prémium hatást biztosít. A külön rendelhető, dupla-paneles napfénytető, maximális üvegfelületet és a lehető legnagyobb fejteret biztosítva garantálja a Jeep márkától elválaszthatatlan, nyitott tetős vezetési élményt.

 

A Compass megjelenésének meghatározó eleme az egyedülálló LED-es zárófény. A keskeny, szögletes lámpatest a csomagtérajtóra átfutva erőteljes, prémium megjelenést kölcsönöz a modellnek, egyértelművé téve hovatartozását.

Felső kategóriás belső kialakítás prémium jellemzőkkel és technológiákkal

A vadonatúj Jeep Compass utasterét kifinomult anyaghasználat és fejlett műszaki tartalom jellemzi. A középkonzol trapéz alakú kerete jellegzetes Jeep formai elem, színében és kidolgozásában a belső tér kiviteléhez igazodik. A középkonzolon kapott helyet a Uconnect rendszer 5,7, vagy 8,4 colos érintőképernyője.

A padlókonzolon érhetők el a Jeep Compass funkcionális elemei, köztük a sebességváltó, a Selec-Terrain kezelőszervek, az elektromos rögzítőfék, a motor start-stop rendszer (ESS) kapcsolói, a klíma és hangerőszabályozó gombok, valamint a hordozható médialejátszó készülékek tárolórekeszben elhelyezett csatlakozó- és töltőportjai. A vezető előtti műszeregységben átgondolt kialakítású, 3,5 vagy 7,0 colos LED tájékoztató kijelzőt találunk. A színes 7 colos képernyőn megjelenő információkat a vezető akár menet közben is átkonfigurálhatja.

Fejlett felhasználóbarát technológiák, köztük vadonatúj infotainment rendszerek

A vadonatúj Jeep Compass új mércét állít a Jeep kínálat infotainment rendszerei tekintetében. A háromféle Uconnect rendszer (UConnect 5.0, 7.0 és 8.4NAV) kommunikációs, szórakoztató és navigációs funkciói, a vezetési élményt és az utasok kényelemérzetét egyaránt javítják, ráadásul mindezt a kategória egyik legnagyobb, színes LED műszeregységének segítségével. A Uconnect 7.0 vagy 8.4NAV rendszerek nagyfelbontású, kapacitív érintőképernyőjük mellett, az új Apple CarPlay és Android Auto funkciók (alapfelszerelés a Limited és Trailhawk kiviteleken) révén gondoskodnak a kihangosításról, navigációs és hangvezérelt üzenetkezelésről. Ezen rendszerek révén az ügyfelek zökkenőmentesen integrálhatják telefonjuk hangfelismerő és infotainment szolgáltatásait a fedélzeti berendezéssel.

Kategóriaelső terepalkalmasság, kétféle összkerékhajtási rendszer

A kategória legkiválóbb terepalkalmasságáról kétféle fejlett, intelligens, állandó összkerékhajtási rendszer: a Jeep Active Drive és a Jeep Active Drive Low gondoskodik. Utóbbi 20:1 arányú kúszóáttételt kínál. Mindkét rendszer a rendelkezésre álló hajtóerő akár 100 százalékát képes bármely kerékre összpontosítani. A Jeep Active Drive és Active Drive Low összkerékhajtási rendszereinek része a Jeep Selec-Terrain funkció, amely akár öt különböző üzemmódot (automata, hó, homok, sár, valamint – kizárólag a Trailhawk kivitelhez – szikla) kínálva gondoskodik a minden felszínen, időjárástól függetlenül, úton és terepen egyaránt tökéletes összkerékhajtásról.

A Compass hátsó tengelye lekapcsolható, az autó képes akár fronthajtással is közlekedni így kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást elérini. A Jeep Active Drive és Active Drive Low összkerékhajtási rendszerei szükség esetén késlekedés nélkül váltanak át elsőkerékhajtásról összkerékhajtásra.

 

Hiánytalan hajtáslánc-kínálat

A lehetséges vásárlói igények és elvárások kielégítésére, a vadonatúj Jeep Compass nem kevesebb, mint nyolcféle hajtáslánc-opciót kínál, két benzinmotorral, két dízelmotorral, valamint kétféle sebességváltóval – egy hatfokozatú kézi, és egy kilencfokozatú automata váltóval.

A Compass európai kínálatát egy benzin- és két dízelmotor alkotja. Az 1,4 literes MultiAir2 benzines turbómotor 140 lóerőt ad le 5000/perc fordulatszámon, legnagyobb forgatónyomatéka 230 Nm 1750/percnél. A start-stop rendszerrel szerelt motor hatfokozatú kéziváltóval és elsőkerék-hajtással kerül forgalomba. Az 1,4 literes MultiAir2 turbómotor erősebb változata 170 lóerőt (5500/perc) és 250 Nm nyomatékot (2500/perc) ad le. A motor kilencfokozatú automata váltón keresztül hajtja mind a négy kereket.
A dízel választék a takarékos 1,6 literes MultiJet II Stop&Start motorral indul. Ennek 120 lóerős csúcsteljesítménye 3750/percnél érhető el, a legnagyobb forgatónyomaték 320 Nm (1750/perc). A motorhoz hatfokozatú kézi sebességváltó és kétkerék-hajtás tartozik. A 2,0 literes MultiJet II Stop&Start dízelmotor 140 lóerőt (4000/perc) és 350 Nm nyomatékot (1750/perc) ad le.

A motorhoz a kilencfokozatú automata vagy a hatfokozatú kézi sebességváltó egyaránt választható, 4×2 hajtásképlettel. Ugyanezen kétliteres MultiJet II Stop&Start dízelmotor nagyobb teljesítményű, 170 lóerős kivitele kizárólag a kilencfokozatú automata sebességváltóval és 4×4 összkerékhajtással rendelhető (beleértve a Trailhawk egyedi terepáttételes üzemmódját); méltó zárásaként a vadonatúj Compass dízelmotor-kínálatának.

Több mint hetven fejlett biztonsági és vagyonvédelmi funkció

A vezető és utasai biztonsága elsődleges jelentőséget élvezett a vadonatúj Jeep Compass fejlesztése során. A modell több mint hetven fejlett aktív és passzív biztonsági, illetve vagyonvédelmi funkciót kínál, beleértve a ráfutásos ütközést gátló Forward Collision Warning-Plus rendszert és a sávelhagyásra figyelmeztető LaneSense Departure Warning-Plus funkciót. Mindkét rendszer a szériafelszereltség részét képzi az összes modellváltozaton.

A modern arzenálhoz tartozik a holttér-felügyelet és a hátsó keresztirányú forgalom-felügyelet, a ParkView tolatókamera dinamikus segédvonalakkal, a teljesen automata párhuzamos és merőleges parkolósegéd, az adaptív tempomat, az ESC menetstabilizáló elektronika elektronikus borulásvédelemmel, valamint a hét légzsák. A fokozott védelem érdekében a Compass „biztonsági cella” vázszerkezettel rendelkezik, amely több mint 65 százalékban tartalmaz nagy szakítószilárdságú acélt.

A Jeep Compass maximális, ötcsillagos minősítést ért el az EuroNCAP törésteszten
Az új Jeep Compass maximális ötcsillagos EuroNCAP minősítést ért el. Az ikonikus márka legmodernebb technológiákat csatasorba állító új modellje, minden kategóriában – felnőtt utasvédelem, gyermek utasvédelem, gyalogosvédelem és vezetőtámogató rendszerek – kedvező eredményt ért el.

Az eredmény különösen annak fényében elismerésre méltó, hogy az már a 2017-es, minden eddiginél szigorúbb EuroNCAP normák szerint született. Ami azt igazolja, hogy a Jeep Compass fejlesztése során meghatározó jelentőségű szempont volt a biztonság és a magas szintű védelem. Az új kompakt szabadidőjármű a márka legendás terepalkalmasságát felhasználóbarát megoldásokkal, valamint vezetőtámogató technológiák hiánytalan kínálatával társítja – mindezt karakteres, modern köntösben.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

Íme, az Opel Grandland X árazása

Megérkezett szerkesztőségünkhöz a vadonatúj Opel Grandland X árazását tartalmazó összesítő. Sokan érdeklődtek már elérhetőségeinken a témában, úgyhogy örömmel teszünk eleget az elvárásoknak.

Kedvező bevezető árazással érkezik az Opel Grandland X: Selection felszereltséggel 5 750 000 forintot tartalmaz az árcédula, Enjoy csomagban 6 150 000, míg Innovation megközelítéssel 6 750 000 forint.

A listaárak a következőképp alakulnak: Selection csomagban, 1.2 literes 130 lovas ECOTEC Turbo kivitellel, Start/Stop automatikával, 6 gangos manuális váltóval 6 500 000 forintot kell kifizetni a márkakereskedésben, ugyanez szintén 6 fokozatú automataváltóval 6 850 000 forintba kerül.

Enjoy pakkal 6 900 000 forint a fenti hajtáslánc manuális váltóval, míg 7 250 000 forint az automataváltós variáció.

Innovation felszereltséggel 7 500 000 forint a manuális váltóval szerelt modell, ugyanakkor az automataváltós mindössze 350 000 forinttal kerül többe, 7 850 000-ért vihető haza.

A dízelmotorral szerelt paletta is egyelőre korlátozódik egyetlen lehetőségre, ha vásárolni szeretnénk: 120 lóerős, 1.6 literes CDTI ECOTEC motor, 6 fokozatú manuális, vagy 6 fokozatú automataváltóval felvértezve – előbbi Selection kivitelben kereken 7 000 000 forintba kerül, automataváltóval nem érhető el ez a felszereltség.

Enjoy csomaggal a manuális kivitel 7 400 000 forintba kerül listaáron, az automataváltós variáns 7 750 000 forintért kelleti magát.

Innovation felszereltség esetén 8 000 000 forintot kell kifizetnünk, itt is 350 000 forint plusz költésget jelent az automataváltó felára – 8 350 000 forint a végösszeg, ha a kényelmesebb vezetés mellett voksolunk.

Elsőként Sebestyén Balázs vezette Magyarországon a Lexus LC 500 sportkupét

Az immáron közel egy éve egy környezetbarát hibrid Lexus RX crossovert vezető Sebestyén Balázs különleges élményben részesült: Magyarországon elsőként ülhetett a Lexus hatalmas várakozások övezte szupersport-kupéja, az LC 500 volánja mögé.

A nemrégiben a Forbes által a ’legértékesebb hazai hírességként’ jegyzett, immáron közel egy éve egy környezetbarát hibrid Lexus RX-el közlekedő Sebestyén Balázsnak nem mindennapi meglepetéssel kedveskedett a világ vezető prémium hibrid autógyártójaként aposztrofált luxusmárka: hazánkban elsőként próbálhatta a LC sportkupé hibrid változatát.

Annak érzékeltetésére, hogy milyen elképesztő várakozások övezte Lexus új csúcsragadozóját, amely az Aston Martin DB11-el szemben is megállta a helyét, elég ha tudjuk: a japán takumi mesterek által a Lexus legmodernebb gyárában összeszerelt különleges autócsodából az első évben mindössze 50 darabot terveztek eladni Japánban, ám mindössze egy hónap alatt 1800 darabot rendeltek belőle (azaz harminchatszorosan túlrendelték), és hasonló a helyzet Európában is. Nem kis szó tehát, hogy a korlátozott darabszámban elérhető szupersportkupé első magyarországi példányát Balázs tehette próbára.

„Balázs a mindennapokban egy környezetbarát Lexus RX crossovert vezet, ám miután kipróbálta az RC-F sportkupé V8-as benzines változatát, valamennyi beszélgetésünkkor újra és újra áradozott róla. Gondoltunk hát egyet, és felajánlottuk neki, próbálja ki új csúcsmodellünk, az LC szupersportkupé hibrid változatát, amelyben elsőként mutatkozik be a világ legmodernebb hibrid hajtása, a Lexus Multi Stage Hybrid rendszere: a V6-os benzinmotorral kombinált villanymotor 4,7 másodperc alatt repíti az autót 100 km/órás sebességre, 250 km/órás végsebesség, és mindössze 6,4 literes átlagfogyasztás mellett, miközben károsanyag-kibácsátása egy kis városi autóénak felel meg. Kíváncsiak voltunk, vajon ezek után is kitart-e amellett, hogy egy sportautó azért csak egy V8-as motorral az igazi” – meséli mosolyogva Kárpáti László, a Lexus magyarországi felelős vezetője.

Az új LC egyébiránt elérhető V8-as benzines motorral is, amelynek teljesítménye, ha lehet, még brutálisabb: 4,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 270 km/óra, amiért persze magasabb átlagfogyasztással és károsanyagkibácsátással kell fizetnünk. Bármelyik motorváltozatról is legyen szó, az autó nem csupán az egyik legszebb vonalvezetésű, legelegánsabb, és legprémiumabb belső kidolgozású, de egyben a legmeggyőzőbb menetteljesítményt kínáló modell is a kategóriában, amely méltán vált a japán luxus márka zászlóshajójává, és gyakorlatilag születése pillanatában legendává.

Mindezt Balázs reakciója is megerősíti: „Azért nem mondom, hogy nem próbálnám ki a V8-as változatot is, de bevallom elakadt a szavam. Sosem gondoltam, hogy egy hibrid autó ilyen elképesztő teljesítményre, ilyen igazi élményautózásra képes. És hát, Te jó ég, gyönyörű! Privilégiumnak érzem, hogy én próbálhattam ki elsőként Magyarországon, de azért kicsit most irigylem azt, aki elsőként tudhatja majd ezt az autót a sajátjának” – fogalmaz lelkesen Balázs.

„Hiába, most már egyértelmű számomra, hogy kell az embernek egy robosztus, de környezetbarát SUV a mindennapokra, és egy különleges, szívet megdobogtató sportautó a különleges alkalmakra. Na jó, nem bánom, utóbbi is lehet hibrid” – teszi hozzá mosolyogva a népszerű rádiós.

Újra lesz Toyota Celica?

Meg nem nevezett forrásból kiszivárgott hírek szerint a Toyota az elmúlt hetekben szabadalmaztatta a Celica modellnevet Észak-Amerikában és ugyanerre készül Európában is. Még nem tudni, milyen jellegű modell kapja a legendás nevet.

Folyamatosan érkeznek a jó hírek azok számára, akik hiányolják az egykor oly hangsúlyos sportosságot a Toyota termékkínálatából: a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott, növelt teljesítményű hibrid termékpaletta, a sportos almárka visszatéréséről szóló hírek és természetesen a hamarosan reflektorfénybe kerülő, új Supra ígérete mellett újabb reménysugár csillant meg a rajongók számára: a Toyota észak-amerikai irodája a napokban levédette a Celica típusnevet, amelyhez a márka legnagyobb ralisikerei fűződnek.

A Celica 1970-ben született, közvetlen és frappáns válaszként a Ford Mustangra. A szedán alapokra épülő sportautó 36 év alatt hét generációt élt meg, és minden idők egyik legnépszerűbb Toyota modelljévé vált. A korai hátsókerekes időszak után, utolsó húsz évében (a negyedik generációtól kezdve) elsőkerék-hajtású platformra szerelték, illetve 1986 és 1999 között összkerékhajtással is gyártották. A kabrióként is kínált, generációról generációra markáns arculatváltáson áteső Celica mindazonáltal nem utcai, hanem rali versenyautóként vált halhatatlanná.

A Celica már 1972-ben részt vett a Rali Világbajnokság (WRC) futamain, tíz évvel később pedig bajnokságot nyert. A Celica GT-Four (1988-1997) és Carlos Sainz elválaszthatatlan párost alkottak, de az ő két egyéni bajnoki címe mellé Juha Kankkunen és Didier Auriol is szerzett egyet-egyet. 1994 és 1997 között a Pikes Peak nemzetközi hegyi felfutón Rod Millen Celicája sem talált legyőzőre; az általuk beállított rekordot tíz éven át megközelíteni sem tudták.

Kérdés, hogy a Celica visszatérését mi motiválja, és hol találna magának helyet a Toyota jelenlegi modellpalettáján. A hátsókerék-hajtású GT86 és a hamarosan érkező Supra között nem feltétlenül férne el egy elsőkerék-hajtású modell; valószínűbb, hogy a Celica a Corolla/Auris család sportos (esetleg hibrid?) oldalhajtásaként találhat magának piacot.
Mindez jelenleg csupán spekuláció, ám annak tükrében, hogy a Toyota fokozott igyekezettel igyekszik visszatérni a sportos személyautók piacára, nagyon valószínű, hogy nem csupán archiválni szerették volna a Celica nevet, hanem annak múltjához méltó felhasználásra törekednek a Toyota illetékesei.

[TESZT] Škoda Superb 2.0 TDI 4×4 DSG SportLine – megtestesült kifinomultság

Jót tett a masszív facelift a Škoda Superb-nek, ez vitathatatlan: a korábban egyébként már jól bevált forma- és stílusvilág mára még több dinamizmust és lendületet sugall. Nem titkoltan sportosabb az összkép, pláne, ha a SportLine felszereltséget választjuk konfigurálásnál. Teszteltük a legsportosabb optikával felvértezett gázolajos modellt.

Hol van már az az idő, amikor a Škoda egyet jelentett a 120-assal, vagy még korábbra visszanyúlva a 100-assal, az 1000MB-vel, vagy akár a korai Octavia-val vagy Felicia-val? Nos, azóta sok víz lefolyt a Dunán, Mláda Boleslav ontja a jobbnál jobb és persze egyre kifinomultabb koncepciókat. Ezek többsége javarészt meg is valósul, testet is ölt – az egyik ilyen irány a Superb, a márka zászlóshajója.

Nincs sok hibalehetőség, ha az új Škoda Superb-t vizsgáljuk. Formavilág tekintetében továbbra is a szolidan visszafogott, konzervatív részletek köszönnek vissza, számos olyan hamisítatlan cseh stílusjeggyel, amely maga a Škoda, vagy inkább maga a Škoda Superb. A facelift révén a frontrész arculata változott meg alapvetően, megújult a lámpatestek karakterisztikája, az egész hangulat kissé élcesebb, maszkulinabb lett. A hűtőmaszk külleme is masszívabb megjelenéssel ruházza fel az új Škoda Superb-t, a vonalvezetés sarkosabb, még szimplább.

Igazán konzervatív, ugyanakkor jól ismert formavilág

Oldalnézetből nem sok minden változott első blikkre, a kiegyenesített ívek ismét visszaköszönnek, ez leginkább a C oszlop zárása előtt tűnik szembe az övvonal tekintetében.

Természetesen az Škoda Superb is rengeteg fénytörés-vonallal rendelkezik, ezek leginkább az oldalvezetés felületein látszanak a leginkább, de bőségesen kapott a kaszni belőlük elöl és hátul is; a tetőív viszont relatíve még akár gömbölydedebbnek is jellemezhető a többi felületre jellemző kockásított fazon ellenére.

Ha SportLine, akkor egyértelműen 235/40 R19-es gumik, a hozzájuk tartozó felnik mintázata-dizájnja emeli a sportosság maximumát. Ültetett jelleget is kapunk, nyilván ez is egyértelműen oldalnézetből látszik leginkább, csakúgy, mint a küszöbök szpoilerezése az oldalajtók végződéseinél, vagy a küllemet kiemelő krómcsík-berakások, és egyéb olyan részletek, amelyek kiemelik a Superb egyediségét és sajátosságát.

Az új Škoda Superb hátulnézetből is markáns, itt némi Audi-hátszél érezhető azért a kivitelezés tekintetében: a helyzetjelzők rajzolata húzott szempárra emlékeztet, remekbeszabottan körül ölelve a rendszámtáblahely kiképzését, megnyújtva az egész hátsó traktust vizuális értelemben. A dupla kipufogóvégeknek tűnő ezüstdíszítés szintén illusztris, jól feldobja a látványt, ami ugye nem utolsó szempont, ha mondjuk hátulról közelítünk az új Škoda Superb SportLine-hoz.

Business casual

Megszokott módon a Škoda Superb beltere leginkább lényegretörőnek, konzervatívnak jellemezhető leginkább. Igaz, a sportos felszereltségnek megfelelően itt-ott belefutunk ennek megfelelően olyan részletekbe, amelyek megpróbálják kizökkenteni a stílusvilágot a megszokott kerékvágásból: a csapott alsó ívű kormánykerék, a krómmal díszített műszerfal-kialakítás, a fa hatású betétek az ajtók kárpitozásán, valamint a sportosabbra vett ülés-kialakítások is mind ezt támasztják alá.

Sportos ülések ide, vagy oda: a Škoda Superb kifejezetten kényelmes, komfortos. Az ülő- és hátlapok tömöttsége megfelelő, közepesen kemény, jól tartanak kereszt és hosszirányban is; hosszabb távolságok megtétele sem jelent gondot – akár öt felnőtt utasnak.

Alapvetően az utaskabin hátsó része érdemel extra dícséretet, ugyanis gigászi lábtér, fejtér, válltér áll rendelkezésre. Elsőre az Audi ötlik itt is be, magasabb kategóriák, ez már-már A8 szint, talán még az L betűt is oda lehetne biggyeszteni némi túlzással. A tengelytáv majd’ 3 méter – 2841 milliméter pontosan.

Azzal együtt, hogy az új Škoda Superb hossza nem éri el az 5 métert (4861 milliméter), a tervezésnél arra is kínosan ügyeltek, hogy a csomagtartó óriási lehessen/maradhasson.

Jelen esetben is 625 literes kapacitásról beszélünk, s ha úgy akarjuk, akár 1760 literesre is bővíthetünk az osztott, dönthető ülések hajtogatásával.

Ereje teljében a hajtáslánc

2 literes, soros hengerelrendezésű CR turbótöltött dízelmotort kapott a nálunk járt SportLine felszereltségű Škoda Superb tesztautó. A maximális teljesítmény 190 lóerő 3500-4000 közti RPM tartományban, az elérhető legnagyobb forgatónyomaték pedig kereken 400 Newtonméter, mely 1750-től már rendelkezésre is áll, s egészen 3250-ig ki is tart. A turbónyomás egyenletesen épül fel, a duplakuplungos DSG észrevétlenül teszi a dolgát, precízen pakolgatja a fokozatokat a mindenkori közlekedési környezet szerint.

Állandó összkerékhajtás is került a Škoda Superb tesztautóba, ennek gyakorlati hasznát a rendelkezésre álló 1 hét alatt nem igazán tudtuk átérezni, mivel száraz, napos időjárásunk volt, s maximum könnyed terepre (földút, salakos út) vittük a kocsit. Tény viszont, hogy hiperstabil kanyarokban, nem érezhető sem alulkormányozottság, sem felülkormányozottság, még akkor sem, ha kicsit porosabb-homokosabb a kanyarvételezett útfelület.

2017 Škoda Superb 2.0 TDI 4×4 DSG specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1968 cm³

Maximális teljesítmény: 190 LE @ 3500-4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 1750-3250 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, hatfokozatú DSG automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4861 mm

Szélesség: 1864 mm

Magasság: 1468 mm

Tengelytáv: 2841 mm

Első gumik mérete: 235/40 R19

Hátsó gumik mérete: 235/40 R19

Tömeg, üresen: 1540 kg

Megengedett össztömeg: 2245 kilogram

Csomagtartó mérete: 625 liter, 1760 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 66 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 230 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.6 s (gyári), 7.4 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.9 l/100 km

Országúti: 4.2 l/100 km

Vegyes: 5.2 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.3 l/100km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 131 g/km

Bővebb információ a Škoda magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
 

Az év abszolút győztese a Toyota C-HR a britek szerint

A brit autóvásárlók első számú és legfontosabb tanácsadó oldala, a Parkers.co.uk megválasztotta az idei év legfontosabb újdonságait. Az abszolút győztes a Toyota új modellgenerációjának első képviselője, a C-HR lett.

Évente több mint 24 millió online olvasó fordul tanácsért, tapasztalatokért, tényekért vagy benyomásokért a Parkers.co.uk internetes oldalhoz, az autóvásárlók első számú nagy-britanniai információforrásához.

Mint annyi más kiadvány, a Parkers is összeállítja a maga Év Autója listáját, ám ezt nem kategóriánként, hanem a potenciális vásárlók életének különböző fázisaihoz igazítva teszi. Így megválasztják a legjobb első autót, a napimádók ideális választását, a legbiztonságosabb használt járművet és így tovább.

Összesen 16 egyéni kategóriában hirdetnek győztest, valamint megválasztják az év abszolút legjobb újdonságát is. Ez utóbbi idén – egyben a kisméretű családi autó kategória győztese – a Toyota C-HR lett.

„Örömünkre szolgált, hogy az idei, rendkívül erős mezőnyben egy olyan érdekfeszítő modellt hirdethettünk győztesnek, mint a Toyota CH-R. A C-HR tökéletes példája annak, hogyan lehet egy maradéktalanul funkcionális családi autót izgalmas részletekkel, átgondolt megoldásokkal és intelligens formavilággal úgy megfűszerezni, hogy az túlzás nélkül új fejezetet nyisson a piacon” – indokolta a végső döntést a Parkers szerkesztője, Keith Adams.

„A szerkesztőség minden tagja imádta a kis Toyota vezethetőségét, és a jelek szerint ezzel nem voltunk egyedül: a fiatal vásárlók, akik éveken át messziről elkerülték a Toyota márkakereskedéseit, egyre nagyobb figyelmet szentelnek a márkának.”

A Toyota C-HR, amely hibrid hajtásláncának takarékosságával, utasterének kiváló minőségével és az általa kínált vezetési élménnyel nagyon is meglepte a szerkesztőket, rangos ellenfeleket utasított maga mögé a küzdelemben. A kisméretű családi autók mezőnyében a Škoda Fabia kombi és a Volkswagen Golf végzett mögötte a dobogón, míg az abszolút első helyért olyan, nagy presztízsű modellekkel szemben állt helyt, mint a Škoda Kodiaq (legjobb hétszemélyes autó), a SEAT Ibiza (legjobb első autó) vagy éppen a BMW 5 Touring (legjobb nagy családi autó). A végső győzelmet az indoklás szerint élvezetes vezethetőségével, futurisztikus, mégis praktikus megjelenésével, kedvező költségű motorválasztékával és hosszú garanciális időtartamával vívta ki a C-HR.

A Toyota két további típusa is dobogós helyezést ért el a megmérettetésen: a Legjobb adrenalin-fokozó autók között a brutális Ford Focus RS és a luxuskategóriás McLaren 570S mellett jutott éremhez a Toyota GT86, míg a Toyota Prius két akkumulátoros villanyautóval, a Renault Zoéval és a Volkswagen Golf GTE-vel osztozott a Legkiválóbb öko-autónak járó elismerésen.

Mindössze 35 másodpercen múlt a 44. BMW Berlin Marathon újabb világrekordja

A csapadékos időben megrendezett hosszútávfutó-versenyen a férfiak mezőnyében Eliud Kipchoge, míg a nők között Gladys Cherono diadalmaskodott, 2:03:32, illetve 2:20:23 órás időeredménnyel. A BMW Laufsport márkanagykövete, Anna Hahner ötödikként érkezett be a célba, amellyel azonnal kvalifikálta magát a jövő évi Atlétika Európa-bajnokságra.

2015 után 2017-ben is a legendás kenyai hosszútávfutó, Eliud Kipchoge nyerte meg a BMW BERLIN MARATHON-t, mindössze 35 másodperccel lemaradva a Dennis Kimetto által 2014-ben beállított, 2:02:57 órás világrekordtól. A harminckét esztendős olimpiai bajnok lenyűgöző párbajt vívott az első maratonját futó Guye Adola-val, mígnem végül az utolsó egy kilométeren eldöntötte a küzdelmet és 2:03:32 órás időeredménnyel szakította át a Brandenburgi kapu árnyékában kifeszített célszalagot. Az etióp reménység, aki 2:03:46 órás időeredménnyel érkezett be a célba, nem kevesebb, mint 37 kilométeren át vezette a férfiak mezőnyét, Eliud Kipchoge több éves versenytapasztalata azonban az utolsó kilométereken kifizetődött. A szeptember 24-i megmérettetés két másik nagy reménysége, az etióp Kenenisa Bekele és a kenyai Wilson Kipsang idő előtt feladta a versenyt.

A 44. BMW BERLIN MARATHON női versenyét 2015 után ezúttal is mindvégig Gladys Cherono uralta, aki a 42,195 kilométer hosszú versenytáv mentén felsorakozott mintegy egymillió néző gyűrűjében végül világklasszisnak számító, 2:20:23 órás időeredménnyel érkezett be a célba. Sőt mi több, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián elszenvedett ínszalag-szakadása utáni, közel egy éven át tartó lábadozása után a bajor prémiumgyártó futósport-elköteleződéseit összefogó „BMW Laufsport” márkanagykövete, Anna Hahner is kiváltképp sikeres visszatérést ünnepelhetett Németország legnagyobb volumenű egynapos sporteseményén, hiszen ötödik helyezést érő 2:28:32 órás időeredményével azon nyomban kvalifikálta magát a 2018-as Atlétika Európa-bajnokságra.

„Hetvenezernél is több indulójával, több mint egymillió nézőjével és a világ legjobb hosszútávfutóinak kimagasló teljesítményével a BMW BERLIN MARATHON idén is a világ egyik legnagyobb futófesztiválja volt. A BMW nevében ezúton is szeretnék gratulálni Eliud Kipchoge és Gladys Cherono győzelméhez. Mindketten kivételes sportteljesítményről tettek tanúbizonyságot, amellyel megkoronázták a milliónyi ember rajongását élvező eseményt. A BMW BERLIN MARATHON idén újabb magasságokba érkezett, így szeretném külön megköszönni az SSC EVENTS GmbH hatékony támogatását és a több mint 5 500 önkéntes segítségét” – nyilatkozta Stefanie Wurst, a BMW Németország marketingigazgatója, aki hozzátette: a vasárnapi esemény a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó közreműködéséhez is kiváló apropót kínált.

A BMW idén sorozatban hetedik alkalommal állt névadó szponzorként és kizárólagos autóipari partnerként Németország legnagyobb volumenű egynapos sporteseménye mellé, a berlini megmérettetés gördülékeny lebonyolítását egy több mint félszáz járműből álló flotta segítette. A felvezető autóként dolgozó BMW i3s tisztán elektromos prémium kompakt (kombinált energiafogyasztás: 14,3 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) mellett az esemény időmérő autói a BMW i8 plug-in hibrid sportautók voltak (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 gramm / km), miközben a BMW i8 biztonsági autó mellett tizenkettő BMW C evolution tisztán elektromos robogó (kombinált energiafogyasztás: 9,0 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) is pályára gurult. A szervezők és a VIP-résztvevők kényelmes közlekedéséről mindezeken felül egy 40 darab járműből álló flotta gondoskodott.

A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt nem csupán a BMW BERLIN MARATHON hivatalos felvezető autója, hiszen számos más, a bajor prémiumgyártó támogatását élvező németországi hosszútávfutó-versenyen is a mezőny élén gurul. Ilyen az április 9-én megrendezett LIPCSEI MARATHON, az április 23-i Haspa Marathon Hamburg, valamint az október 1-jére kitűzött kölni RheinEnergieMarathon, az október 8-i MÜNCHEN MARATHON és az október 30-án megrendezendő Mainova Frankfurt Marathon is.
A BMW mindezeken felül számos világhírű hosszútávfutó-verseny autóipari partnere, így többek között a tokiói és a sanghaji maraton, a BMW Dallas Marathon, a BMW Oslo Marathon és a Bécsi Városi Maraton támogatója.

A vasárnapi BMW Berlin Marathon világklasszis mezőnyét a BMW i3s vezeti fel

Németország legnagyobb volumenű egynapos sporteseményére a bajor prémiumgyártó egy több mint félszáz járműből álló flottával készül. A 44. BMW BERLIN MARATHON negyvenkét kilométerén a világ legjobb hosszútávfutói állnak rajthoz: a kenyai Eliud Kipchoge, a szintén kenyai Wilson Kipsang és az etióp Kenenisa Bekele is újabb világrekordra tör.

2017. szeptember 24-én Németország fővárosa immáron negyvennegyedik alkalommal rendezi meg a nemzetközi hosszútávfutás leggyorsabb 42 kilométerét. A BMW BERLIN MARATHON az elmúlt évek során nem kevesebb, mint tíz sport-világrekord megszületéséhez járult hozzá, amellyel párhuzamosan mára Németország legnagyobb volumenű egynapos sporteseményévé érett. Névadó szponzorként és kizárólagos autóipari partnerként a BMW idén sorozatban hetedik alkalommal áll a rendezvény mellé, amely a mintegy hetvenezer indulón túl évről évre több mint egymillió nézőt csábít el. A BMW BERLIN MARATHON a bajor prémiumgyártó futósport-elköteleződéseit összefogó „BMW Laufsport” csúcspontja, amelynek most vasárnapi fordulóján a vadonatúj BMW i3s tisztán elektromos prémium kompakt (kombinált energiafogyasztás: 14,3 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) tölti be a hivatalos felvezető autó szerepét.

„Mindig nagy öröm látni, amint a több tízezer induló és az egymillió néző a teljesítmény és a kitartás ünnepével tölti meg Berlin utcáit” – mondta Peter van Binsbergen, a BMW Németország értékesítési- és marketingvezetője. „Az esemény hivatalos felvezető autójaként érkező BMW i3 és a BMW i8 plug-in hibrid sportautó kettőse a hosszú távon fenntartható, környezetbarát mobilitás jövőképét vetíti előre. A BMW i divízió modelljei a hatékonyság és a teljesítmény úttörő egységének szimbólumai – és éppen ez jellemzi a hosszútávfutókat is” – tette hozzá.

A berlini közönség lelkes rajongása mellett a BMW BERLIN MARATHON indulóira ideális versenyfeltételek is várnak, amely a támogatóként közreműködő SCC EVENTS GmbH tökéletes szervezésének köszönhető. A nagyszabású rendezvény gördülékeny lebonyolításából a BMW is kiveszi a részét: a felvezető autóként dolgozó BMW i3s tisztán elektromos prémium kompakt mellett az esemény időmérő autói a BMW i8 plug-in hibrid sportautók lesznek (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 liter/100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 gramm/km), miközben a BMW i8 biztonsági autó mellett tizenkettő BMW C evolution tisztán elektromos robogó (kombinált energiafogyasztás: 9,0 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm/km) is pályára gurul majd. A szervezők és a VIP-résztvevők kényelmes közlekedéséről mindezeken felül egy 40 darab járműből álló flotta gondoskodik majd.

A BMW BERLIN MARATHON negyvenkét kilométerén rendre világklasszis sportolók állnak rajthoz, és ez most vasárnap sem lesz másképp: a nézők a világ három legjobb hosszútávfutóját is az indulók között üdvözölhetik. A kenyai Eliud Kipchoge, aki a 2015-ös BMW BERLIN MARATHON-t és a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiát is megnyerte, ezúttal a kenyai honfitársa, Dennis Kimetto által 2014-ben beállított világrekord megdöntéséért érkezik Berlinbe. A stopper akkor 2:02:57 óránál állt meg. Eliud Kipchoge mellett egy másik kenyai legenda is visszatér Németország fővárosába: Wilson Kipsang 2013-ban, a 40. BMW BERLIN MARATHON-on futotta meg a sportág akkori világcsúcsát, 2:03:23 órára javítva honfitársa, Patrick Makau korábbi, 2:03:38 órás időeredményét. Tavaly Kipsang tíz másodperccel megjavította saját világrekordját, ez azonban akkor csak a második helyre volt elegendő az etióp Kenenisa Bekele mögött. A 2016-os győztes idén is visszatér Berlinbe.

A 44. BMW BERLIN MARATHON-on hat világklasszis hosszútávfutó nő is rajthoz áll, egytől egyig 2:24 óra körüli korábbi időeredménnyel. A legendás szextettet a kenyai Gladys Cherono vezeti, aki 2:19:25 órás időeredményével a 2015-ös BMW BERLIN MARATHON abszolút női győzteseként állhatott fel a dobogó tetejére. Rajthoz áll még a háromszoros berlini győztes Aberu Kebede (2010-ben, 2012-ben és 2016-ban győzött, legjobb időeredménye 2:20:30 óra), valamint három etióp sportoló: Amane Beriso (a 2016-os dubai hosszútávfutó-verseny második helyezettje), Gulume Tollesa (a 2015-ös frankfurti maraton győztese) és Meseret Mengistu (a 2015-ös párizsi hosszútávfutó-verseny első helyezettje). A lelkes nézők a vasárnapi indulók között üdvözölhetik még a 2017-es prágai maraton aranyérmesét, a kenyai Valary Aiyabei-t, illetve a „BMW Laufsport” két márkanagykövetét, Anna és Lisa Hahner-t is. Anna Hahner (legjobb időeredménye 2:26:44 óra) egy súlyos sérülést követő hosszú lábadozás után tér most vissza a mezőnybe.

Széleskörű futósport-elköteleződésével a BMW Németország összesen több mint 175 000 indulóhoz és több millió sportszerető nézőhöz jut el közvetlenül. A bajor prémiumgyártó számos világhírű hosszútávfutó-verseny autóipari partnere, így többek között a tokiói és a sanghaji maraton, a BMW Dallas Marathon, a BMW Oslo Marathon és a Bécsi Városi Maraton támogatója.

A Lexus LS sportváltozata október végén érkezhet

Nem kevesebb, mint két nappal ezelőtt az Instagramon megjelent egy japán autós szaklap címlapjáról készült fotó, amin a hivatalosan még nem megerősített Lexus LS F látható végleges változatában.

Azt nem sikerült pontosan kideríteni, hogy melyik magazinról van szó (nagy eséllyel a Best Car címoldala látható a fotón). Annyi azonban biztosnak tűnik a kiszivárogtatott információk szerint, hogy az október végén nyíló Tokiói Autószalonra időzíti sportos zászlóshajójának bemutatását a Lexus. A fényképeket egy rajongó készítette a megjelenés előtt álló magazinról; ez ugyan még nem hivatalos kép, de az autó nagyon szériaközelinek tűnik fotón.

Régóta rebesgetett titok, hogy hamarosan érkezik az LC F, a Lexus új generációs padlólemezre épülő túrakupéjának lehengerlő teljesítményű, dinamikus hangolású sportverziója. A legújabb hírek szerint azonban a kétajtós csúcsverzió hajtáslánca a márka luxuslimuzinjába, az LS-be is bekerülhet.

A japán sajtó kész tényként hajlamos kezelni, hogy az LC F (és ezek szerint az LS F is) egy új fejlesztésű 4,0 literes, V8-as turbómotort kap majd, amely akár 590 lóerős és 680 Nm nyomatékú is lehet. Ezzel az LS F méltó ellenfele volna a Mercedes-AMG S 63 (585 LE) sportmodellnek (a BMW egyáltalán nem, az Audi pedig az A8 generációváltása miatt pillanatnyilag nem tud részt venni csúcsmotorizált luxusmodellek küzdelmében.)

A Lexus korábban bejelentette, hogy az október 27-én nyitó Tokiói Autószalonra valami nagy meglepetéssel készül. Azt már márciusban írásba adták, hogy ez nem az LC F lesz – de hogy a lehulló lepel alól az LS F bukkan elő, vagy valami egészen más modellel (ha egyáltalán modellel) készül a márka, egyelőre még nem tudni.

Az LS F bemutatása azért is lenne mérföldkő a Lexus történetében, mert az LS luxusszedán eddigi pályafutása és négy korábbi generációja során egyszer sem készült radikálisan sportos hangolású változat a modellből. Bár több típus is megrendelhető volt feljavított fékrendszerrel, áthangolt felfüggesztéssel, gyorsabban kapcsoló sebességváltóval, érdemi teljesítménynövelést egyik korábbi modellhez sem kínált a gyár.

LEGFRISSEBB

A Nissan LEAF karcsú aerodinamikai dizájnnal, lenyűgöző hatótávolsággal és csúcstechnológiával tér...

0
A vadonatúj Nissan LEAF mérföldkövet jelent annak az ikonikus autónak az evolúciójában, amely egykor mindent elindított. Az úttörő elektromos jármű új generációját képviselve a vadonatúj...

TESZTJEINK