Főoldal Blog Oldal: 375

Bővíti a Toyota hajtáslánc-részegység és benzinmotor gyártását, a helyszín: Lengyelország

A Toyota lengyelországi motorgyára mintegy 150 millió Eurós beruházás keretében 2018 végén kezdi meg a hybrid hajtáslánc-részegység gyártását, emellett a gyártási portfóliójában 2017-ben és 2019 végén új benzinmotorok is megjelennek.

toyota-gyartosor-lengyelorszagban-autoaddikt

A Toyota bejelentette, hogy 2018 végén megkezdődik a hybrid hajtáslánc-részegység gyártása a Toyota Motor Manufacturing Poland (TMMP) walbrzychi üzemében, emellett pedig két új benzinmotor – 2017-ben egy 1,5 literes, 2019 végén pedig egy 2,0 literes erőforrás – jelenik meg a Toyota Motor Industries, Poland (TMIP) Jelcz-Laskowicei üzemének portfóliójában. Az új projektek beindítása összesen mintegy 150 millió eurós beruházást jelent azon a több mint 950 millió eurón felül, amit a Toyota 2002 óta fektetett be lengyel gyártási tevékenységeibe.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy további benzinmotorokkal és a hybrid hajtáslánccal bővíthetjük gyártásunkat Európa szívében, azaz itt Lengyelországban, a TMIP és a TMMP üzemeiben, amelynek munkatársai kiemelkedő szakértelemről tettek tanúbizonyságot, és kiváló minőségű termékeket készítenek” – fogalmaz Johan van Zyl, a Toyota európai elnök-vezérigazgatója. “A fenntartható növekedést szem előtt tartva a Toyota mindig a helyi hozzáadott értékre törekszik, és a piaci trendekhez igazodik.”

A TMMP-nél készülő hybrid sebességváltó-differenciálmű egység a Toyota hybrid hajtásláncának fontos része, és az 1.8 ZR benzinmotorhoz csatlakozik majd. Ez a hybrid erőforrás működik minden, Európában forgalmazott Toyota Auris és Auris Touring Sports Hybrid modellben, és ez hajtja majd az új Toyota C-HR crossovert is. Az Aurishoz készülő hybrid sebességváltó-differenciálmű egységet jelenleg Japánban gyártja a Toyota. A gyártás mellett néhány, a termeléssel kapcsolatos anyagvizsgálati kutatás-fejlesztési funkció is a TMMP feladata lesz.

A Toyota egyik fontos megkülönböztető terméke az európai piacon a hybrid hajtás. A Toyota Motor Europe célkitűzése, hogy az általa értékesített autók között a jelenlegi 31 százalékról 2020-ig 50 százalékra növelje a hybridek arányát.

“Arra törekszünk, hogy tovább erősítsük jelenlétünket Lengyelországban” – avat be Eiji Takeichi, a Toyota Manufacturing Poland elnöke. “A hybrid részegységek gyártása biztosítékot jelent a jövőre nézve – mind munkatársaink, mind pedig a helyi közösség számára.”

A TMIP termékeinek sorában a jelenlegi 1,4 és 2, literes dízelmotorok mellett két benzinmotor is megjelenik majd. Az 1,5 literes benzines egység összeszerelése 2017 februárjában kezdődik (ez az erőforrás a Toyota Yarisba kerül), a 2,0 literes benzinmotor gyártását pedig 2019 végén kezdi meg az üzem.

“Igaz ugyan, hogy a TMIP jelenleg csak dízelmotorokat gyárt, ám az európai piac egyre inkább igényli a benzines, hybrid és elektromos autókat” – magyarázza Kazunori Masuoka, a Toyota Motor Industries Poland elnöke. “Ebből következik, hogy fontossá vált termékskálánk diverzifikálása, és persze a benzinmotorok gyártásához szükséges szaktudás fejlesztése is.”

FIA Rallycross világbajnoki címet kapott Mattias Ekström

Mattias Ekström az Esteringen szerzett ötödik helyével már szezon közben bebiztosította magának a FIA Rallycross Világbajnokságának bajnoki címét. A 2016-os szezon utolsó előtti versenyén részt vevő svéd úgy állt rajthoz, hogy a párhuzamosan zajló hockenheimi DTM finálét kihagyta, amely eddig egyszer sem fordult elő 16 éves DTM karrierje során.

mattias-ekstrom-audi-fia-rallycross-2016-autoaddikt

„Azt hiszem, ez motorsportos karrierem legjobb napja” – nyilatkozta Ekström, majd így folytatta: „Annyi csodás pillanatot élhettem át az Audi Sporttal a DTM-ben, de ez a mostani valóban különleges. A nulláról indultunk három évvel ezelőtt. 2013 októberében még semmink sem volt. Csupán néhány ember tudja elképzelni azt, amit a csapatom és én alkottunk azóta. Nyilvánvalóan óriási hálával tartozom a munkaadómnak, az Audi Sport csapatának. A vezetők engedélyezték, hogy versenyezzek itt az Esteringen, bebiztosítva ezzel az esélyemet a bajnoki cím elnyerésére. Nem lehettünk biztosan a sikerben, éppen ezért különösen hálás vagyok nekik a lehetőségért. Remélem, hogy a bajnoki cím elnyerésével sikerült mosolyt csalnom az arcukra.”

A világbajnoki cím elnyerésével Ekström újra bebizonyította, hogy ő a világ egyik legsokoldalúbb autóversenyzője. 2001 óta az Audi Sport Team Abt Sportsline színeiben összesen 177 DTM versenyen állt rajthoz, amelyeken 22 győzelmet aratott és begyűjtött két bajnoki címet is (2004 és 2007). Ezzel Ekström a DTM történetének legsikeresebb Audi pilótája. Karrierje során a 38 éves versenyző négyszer állhatott fel a Bajnokok Tornája (Race of Champions) dobogójának legfelső fokára. 2005-ben a Tom Kristensennel alkotott csapatuk diadalmaskodott, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben pedig az egyéni versenyben végzett az élen, többek között olyan legendás versenyzők előtt, mint a hétszeres Forma-1 világbajnok Michael Schumacher. Versenyzői karrierje során sikerrel szerepelt a Svéd Túraautó Világbajnokságban (Swedish Tourinc Car Championship – STCC), a Rali Világbajnokságban (World Rally Championship – WRC), a NASCAR és az ausztrál V8 Supercars sorozatban is.

A világbajnoki cím elnyerése az Audi Sport számára is különleges jelentőséggel bír, hiszen a Rallycross Világbajnoki cím a Forma-1, a WRC, a WEC és a WTCC mellett egyike az öt FIA világbajnoki elismerésnek. A World Endurance Championship (WEC) megbízhatósági versenyein legutóbb 2012-ben és 2013-ban ünnepelhettek győzelmet az Audi csapat pilótái. Egyéni Audi versenyző bajnoki címének 32 évvel ezelőtt örülhettek utoljára, 1984-ben ugyanis Ekström honfitársa, Stig Blomqvist nyerte a Rally Világbajnokságot. „Stig bajnoki címét a quattro hajtással nyerte. A WEC sorozatban az Audi R18 e-tron quattro igen sikeresen szerepelt és most én is hozzátehetek egy fejezetet ehhez a sikertörténethez az Audi S1 EKS RX quattro versenyautóval elért bajnoki címemmel.” – tette hozzá Ekström.

A rallycross tulajdonképpen a svéd versenyző vérében van. Édesapja, Bengt az 1980-as és 1990-es Európa Bajnokságon versenyzett, utóbbit pedig az előkelő harmadik helyen zárta. „Kisfiúként mindig ott voltam ezeken a versenyeken, de valahogy nem igazán vonzott ez a sportág” – nyilatkozta Ekström. „A rallycrosst túl piszkosnak találtam, én inkább a tiszta és rendezett dolgokat kedvelem.” Ekström és a rallycross viszonya 2013-ban változott meg, amikor vendég versenyzőként részt vehetett a Rallycross Európa Bajnokság höljesi futamán. „Másodikként végeztem és teljesen magával ragadott a verseny hangulata. Hazafelé menet azon gondolkodtam, hogy 2014-ben visszatérek és győzni fogok. Majd hozzáláttam az ötlet megvalósításához, amelyben barátaim, partnereim és régi társaim segédkeztek.”

Az EKS 2014. június 14-én született meg. Egészen pontosan 857 nappal ezelőtt Ekström először állt rajthoz a Rallycross Világbajnokságon 560 lóerős Audi S1 EKS RX quattro versenyautójával. Három héttel később a svéd pilóta már a dobogó legfelső fokán állt a hazai futamnak számító höljesi versenyen, valóra váltva ezzel az egy évvel korábbi célját. 2015-ben megismételte sikerét Höljesben, az évad végén pedig hatodik helyen végzett a pilóták versenyében. Az idei szezon nagyszerűen indult Ekström számára. Az évad elején begyűjtött sorozatban három győzelmet, köztük egy igen emlékezetes kettős diadalt, amelyet csapattársával, Toomas Heikkinennel aratott a DTM sorozat első fordulójával együtt megrendezett versenyen a Hockenheimringen. Ezzel elindult a bajnoki cím felé vezető úton, amelyet Barcelonában egy további győzelem, majd a norvégiai Hellben és a lettországi Rigában egy dobogós helyezés követett.

Az Esteringen megszerzett ötödik helye után Ekströmöt már senki sem taszíthatja le az első helyről a szezonzáró futamon az argentin Rosarioban. A csapatok versenye azonban még mindig nyitott, így november 26-27-én Ekström és Heikkinen várhatóan nagy harcot vív majd a 17 ponttal mögöttük álló második Peugeot Hansen gyári csapattal.

A Ford Transit a világ leginkább kelendő globális áruszállítója

A földkerekség flottavásárlói és kereskedői világszerte egyre nagyobb számban választják munkájukhoz a Fordot, s ezáltal a Ford Transit modellcsalád mára a bolygó legnagyobb darabszámban értékesített áruszállítójává vált.

ford-transit-usa-autoaddikt

2015-ben a Ford Transit volt a legnagyobb eladásokat produkáló áruszállító-család a világon; az újautó-értékesítéseket regisztráló IHS Markit adatbázisa szerint a 2015-ös év végéig közel 400 ezer darab ilyen haszongépjármű kelt el.

“Folyamatosan arra összpontosítunk, hogy vezető pozíciót szerezzünk a világ teherautó-, áruszállító- és haszongépjármű-piacán” – nyilatkozta Raj Nair, a Ford globális termékfejlesztésért felelős alelnöke és műszaki vezetője. „Míg más gyártók regionálisan forgalmazzák haszongépjárműveiket, a Ford kifejlesztette globális haszongépjármű-családját, amit a helyi igényeknek megfelelően módosít az egyes piacokon.”

A Transit több mint 50 éves múltra tekint vissza Európában, és az IHS Markit adatbázisa szerint 1984 óta a szegmens legkeresettebb járműve az Egyesült Királyságban. Az elmúlt 25 hónap során a Ford 10,8 százalékról 12,9 százalékra növelte részesedését az európai haszongépjármű-piacon.

A teljes egészében megújított és kibővített Transit kínálat (Transit, Transit Custom, Transit Connect és Transit Courier) iránti folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően a Ford 18 éve először piacvezető haszongépjármű-márkává vált Európában.

2016 első háromnegyed évében a Transit Custom európai értékesítése 89.800 darab volt, ami 23 százalékos növekedést jelentett az elmúlt év azonos időszakához képest, a Transit pedig 17 százalékos (64.800 darab) növekedést produkált ugyanebben az időszakban.**

“A Ford több mint 247.000 haszongépjárművet értékesített 2016 első háromnegyed évében (ami 18,6 százalékos növekedést jelentett az elmúlt év azonos időszakához képest), és e siker alapját a Transit-modellek képezik” – mondta el Hans Schep, a Ford Európa haszongépjárművekért felelős vezérigazgatója. “A vadonatúj, erős Ford EcoBlue dízelmotorokkal hajtott Transit és Transit Custom immár még nagyobb szállítókapacitást kínál, méghozzá alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás és csekélyebb üzemeltetési költségek mellett.”

A Transit sikere az USA áruszállító-piacán is első helyre röpítette a Fordot; szeptemberben a teljes méretű áruszállítók amerikai piacán a márka 40 százalékos részesedést tudhatott magáénak – és ez az érték már 2015-ben is 36 százalék volt. A Transit iránti erős keresletnek köszönhetően a Ford – a vállalat által közzétett adatok szerint – olyan erős évet zár az amerikai áruszállító-értékesítésben, amire 1978 óta nem volt példa. Az iparágban regisztrált értékesítési adatok alapján a Transit még Amerika legkelendőbb minivan-modelljének eladásait is felülmúlja.

Az USA-ban és Mexikóban továbbra is növekedésre lehet számítani az 1-3 kategóriájú áruszállítók piacán – erről számol be az NTEA, a régió haszongépjármű-ipari szövetsége, amelynek előrejelzése szerint az iparág 2016-os értékesítési eredményei 10 százalékkal múlják felül a 2015-ös eladásokat.

A China Insurance Information Technology Company adatai szerint a Transit Kínában is piacvezető lett a kisméretű buszok és az áruszállítók szegmensében, és ezt a pozícióját előre láthatóan 2016-ban is megőrzi.

Magyarországon a Transit modellcsalád népszerűsége és piacvezető pozíciója évek óta töretlen, 2016 első háromnegyedévében az amerikai autógyártó haszonjármű családja 3021 darabbal, közel 20 százalékos piacrészesedéssel vezeti a magyarországi hasznjármű eladási listát.

A Ford hosszú sikertörténete

A Ford haszongépjárműveinek diadalmenete 1965. augusztus 9-én kezdődött, amikor az angliai Langley üzem gyártósoráról legördült az első Transit. Az 50. születésnapját nemrégiben ünneplő modell gyorsan Európa kedvencévé vált.

Kínában a Ford 1995 augusztusában lépett együttműködésre a Jiangling Motors Corporation vállalattal, és az első kínai Ford Transit 1997 decemberében készült el. A vadonatúj Transit Kombi gyártása szeptemberben kezdődött.

Eddig több mint 8 millió Transit és Transit Custom készült, és az elmúlt fél évszázad során a kezdetben egyetlen modellből álló kínálat komplett haszongépjármű-termékcsaláddá fejlődött. Ha az elmúlt 50 év alatt legyártott Transitokat egymás mögé állítanánk, a kocsisor körbeérné a Földet. A Ford értékesítési és gyártási statisztikái szerint a világon minden 180 másodpercben megvásárolnak egy új Transitot.

A Transitban bemutatkozik a Ford EcoBlue dízelmotor

A Ford idén mutatta be az új Transit és Transit Custom modelleket, amelyekben a legmodernebb Ford EcoBlue dízelmotor-technológia nagyobb teljesítményt biztosít, miközben az üzemanyag-fogyasztás akár 13 százalékkal csökkent, az alacsony fordulatszám-tartományban rendelkezésre álló forgatónyomaték pedig 20 százalékkal nőtt.

Az új modellekben kifinomult vezetősegítő rendszerek is rendelkezésre állnak:

  • A szegmensben elsőként alkalmazott Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer szükség esetén vészfékezéssel mérsékli a frontális ütközések vagy a gázolások súlyosságát, illetve segítségével a vezető akár teljesen meg is előzhet bizonyos ütközéseket
  • A továbbfejlesztett Elektronikus Stabilitásvezérlés tovább javított funkciói révén fokozza a jármű menetstabilitását extrém helyzetekben. Jó példa erre az Oldalszél Stabilizálás, amely a jármű egyik oldalán aktiválja a fékeket, hogy csökkentse egy váratlan oldalirányú széllökés hatását, s így a kijelölt nyomvonalon tartsa az autót

A Transit és a Transit Custom vásárlói egy új, hatfokozatú automata sebességváltót is megrendelhetnek, és a Transit kínálatában a fejlett összkerékhajtás mellett a modern SYNC 3 csatlakozási rendszer is szerepel.

Bekerült az AUTOBEST 2017 döntőjébe a Toyota C-HR

A nagy presztízsű európai AUTOBEST 2017 szavazás döntősei közé került a nagy várokozás övezte, a rendkívül látványos dizájnt a környezetbarát hybrid technológiával, és jövőbemutató aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel ötvöző vadonatúj kupé crossovere, a kategóriateremtő Toyota C-HR.

toyota-c-hr-hybrid-autoaddikt

Az AUTOBEST szervezet 2001-ben alakult azzal a forradalmian újszerű elképzeléssel, hogy megnevezze az európai piac ‘legjobb autóvételét’. Az AUTOBEST nyertese az az autó, amely a legjobb ajánlatot jelenti az európai vásárlók számára. Az értékelés legfontosabb szempontjai a vételár, a szervizhálózat, az alkatrészellátás és a szolgáltatások rugalmassága, emellett pedig a dizájn és az új technológiák is sokat nyomnak a latban. Az AUTOBEST szavazási rendszere átlátható, és egy 13 szempontból álló mátrix alapján dől el, hogy melyik autó nyer.

Az AUTOBEST zsűrijét 31 európai ország autós újságírói alkotják, s az általuk képviselt országok számát tekintve ez a világ legnagyobb független autóipari zsűrije. A Párizsi Autószalonon történt bejelentést követően mindegyik zsűritag leadta szavazatát az AUTOBEST 2017 döntőseire és a többi kategóriára, a zsűri ugyanis az autóipar legújabb törekvéseit is figyelemmel kíséri. Befektetések, új autóipari munkalehetőségek az emberek számára, alapítványi felajánlások a környezetbarát autók és technológiák fejlesztésére, a különböző európai régiók támogatása – a döntnökök mindezt gondosan ellenőrzik és értékelik. Mindezek eredményét nyolc díjjal értékelik a következő kategóriákban: MANBEST, COMPANYBEST, ECOBEST, DESIGNBEST, TECHNOBEST, SAFETYBEST, SMARTBEST és SPORTBEST.

A Toyota látványos, forradalmi technológiákat felvonultató modellje, a C-HR mellett a Citroën C3, a Kia Niro, az új Peugeot 3008, és a SEAT Ateca került be a döntősök közé. Ez az öt autó fog megküzdeni a ‘Best Buy Car of Europe in 2017’, azaz a ‘2017-es Év Legjobb Autóvétele’ kitüntető címért. Azt, hogy a döntőbe kerülni már önmagában sem kis elismerés, az is mutatja, hogy öt döntős autógyár használhatja hogy az AUTOBEST 2017-es döntő szavazását felvezető kommunikációs és hirdetési kampányaikban a ‘European AUTOBEST 2017 Finalist’, vagyis az ‘AUTOBEST 2017-es Európai Döntőse’ emblémát. A 31 fős zsűri a következő hetekben állítja össze végső értékelését és számlálja össze a szavazatokat, és december 15-én hirdet eredményt. November 23/24-én az AUTOBEST európai zsűrijének tagjai a Milánó mellett fekvő Vairano próbapályán tesztelik majd az öt döntős modellt.

“Az AUTOBEST arról ismert, hogy itt készül az autós média néhány legkomolyabb és legösszetettebb tesztje. Az elmúlt évek során az autóipar is felfigyelt összehasonlító tesztjeink kiváló minőségére, kiemelkedő szervezésünkre és a zsűritagok rendkívül professzionális szemléletére” – fogalmaz Ilia Seliktar, az AUTOBEST zsűrijének elnöke.

A díjátadó ünnepségre 2017 februárjának első felében kerül sor. Az AUTOBEST Díjátadó Gáláján minden évben számos nagyvállalat csúcsvezetői vesznek részt – így ez az egyik olyan, évente megrendezett európai esemény, ahol a piaci vetélytársak örömmel ülnek egy asztalnál. Az AUTOBEST Díjátadó Gála immár 16 esztendeje évről évre egyre grandiózusabb; kezdetben mindez még csak egy remek vacsorát jelentett egy ötcsillagos helyen, mára viszont európai gálává nőtte ki magát, ahol világszínvonalú művészeti produkciók és gourmet menüsorok várják az AUTOBEST vendégeit. A 2016-os díjátadó helyszíne a Teatro Vetra (a korábbi Versace) volt Milánóban. Azok az európai vásárlók, akik szeretnének részt venni a gálán, jelentkezhetnek az AUTOBEST-nél, és sorsolással dől el, hogy ki lehet ott az ünnepségen.

„Nagy megtiszteltetés és egyben nagyszerű visszajelzés számunkra, hogy vadonatúj, kategóriateremtő, a látványos, futurisztikus dizájnt a legújabb hybrid technológiával, aktív biztonsági és vezetéstámogató, valamint szórakoztató-elektronikai rendszerekkel ötvöző modellünket, a C-HR-t nem csupán ügyfeleink részéről övezi rendkívüli várakozás, de az ‘AUTOBEST 2017-es Európai Döntőse’ cím révén az egyik legrangosabb szakmai plénum is elismeri. Bízunk benne, hogy egyszerre sportos és környezetbarát modellünk a novemberi összehasonlító teszt során még nagyobb hatással lesz a zsűri tagjaira, épp úgy, mint azt a márkakereskedéseinkben kipróbáló ügyfeleinkre” – mutat rá Varga Zsombor, a Toyota és a Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

Valós időben, online vállalhatjuk a rendező szerepét Jude Law új Lexus-reklámfilmjében

Magyarországon is rendkívül népszerű Jude Law. A színész közreműködésével készült Lexus RX reklámfilm sikerén felbuzdulva a filmsztár és a Lexus ezúttal egy világon ténylegesen egyedülálló kampányban működik együtt, amelynek keretében a nézők valós időben, online küldhetnek instrukciókat a színésznek az új Lexus film forgatása során.

lexus-rx-jude-law-autoaddikt-5

A digitális világban most először a nézők is rendezhetnek: Hollywood egyik legnépszerűbb férfi színésze, Jude Law, és a Lexus közösen mutatnak be egy élő adásban közvetített, improvizáción alapuló produkciót, amelynek helyszíne a londoni színházi világ, és amelynek kiindulópontja a Lexus RX luxus crossover vezetőülése. A színpadi legenda és filmsztár egyetlen éjszakára visszatér Londonba, hogy egy ‘utazás’ főszereplője legyen. A sajátságos kaland során Law a Soho utcáit járja, méghozzá a rendező és a nézők valós idejű narratívája alapján, hatalmas színészi rutinjára támaszkodva. Mindeközben különféle utasításokat kap, és ezeknek megfelelően egy sor gasztronómiai, zenei és művészeti eseményeken kell részt vennie.

A nézők élő adásban követhetik a produkciót, és szavazhatnak arról, hogy a lehetséges változatok közül melyik irányban haladjon tovább a történet. Az élő közvetítés narratívájának alapját az ‘RX Életérzés’ képezi – vagyis az a különleges luxus-életstílus, izgalom és csillogás, amit érzékletesen testesített meg a 2016-os Lexus RX legutóbbi televíziós reklámja, amelynek ugyancsak Jude Law volt a főszereplője.

Aki követni szeretné az eseményt, és instruálni Jude Law-t, annak nem kell mást tennie, mint jövő hétfőn, október 24-én 18:30-kor ellátogatnia a https://www.lexus.eu/rxlive oldalra.

https://youtu.be/12boP35oDbg

“A kifinomult eleganciát a dinamikus vonalvezetéssel, lenyűgöző teljesítménnyel és a környezetbarát hybrid technológiával ötvöző luxus crossover, a sajtó által a szabadidőautók etalonjaként is emlegetett, hazánkban is hihetetlenül népszerű RX épp úgy meghódította az európai prémium szegmens vásárlóit, mint ahogyan Jude Law filmjei és színészi játéka révén a nagyközönséget.

toyota-varga-zsombor-autoaddikt

Éppen ezért méltán volt népszerű az a reklámfilm, amely Jude Law főszereplésével, a Lexus RX révén, és némi finom humorral megfűszerezve mutatta be Hollywood csillogását” – nyilatkozta Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Toyota és Lexus márkák PR kommunikációjáért felelős vezetője, majd hozzátette: „A Lexus és a színészlegenda ugyanakkor ezúttal még ennél is tovább megy: egy a világon egyedülálló kampány révén bárki online, valós időben vehet részt az új Lexus film forgatásán, Jude Law-t instruálva, amire a mindennapokban csak a legnagyobb hollywoodi rendezőknek van lehetősége. Reményeink szerint e különleges élmény révén még többen ismerik meg a Lexus által képviselt életérzést és még többekhez kerülnek közel a márka értékei, no és nem utolsó sorban a lenyűgöző Lexus RX.”

[TESZT] BMW 330e – tisztán és hatékonyan

Egyre többször futunk bele az elektromos autózás tényébe, gyakorlatába jártunkban-keltünkben. Mára szinte az összes jelentős autómárka előrukkolt valamiféle koncepcióval, amely felkarolja napjaink egyik legfontosabb fejlesztését – természetesen a bajor gyártó is próbál úttörő szerepet betölteni e téren. Sikerül is nekik, ahogy a mellékelt ábra mutatja – most a BMW 330e-t vesézzük ki.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-001

Viszonylag rövid idő leforgása alatt fejlesztette csúcsra a BMW az e-palettát, legyen szó akár teljes értékű, tisztán elektromos hajtást kapott alternatívákról, akár a hibrid-vonalról. Természetesen a plug-in hibrid vonal is adja magát, talán a legfontosabb képviselő e téren a nagyobb rétegeket megcélzó BMW 330e.

Alapvetően jó ár-érték aránnyal, univerzális praktikummal férhető hozzá az autó, kíváncsian várjuk egyébként, hogy a hazai forgalmazó hogyan alakítja majd árképzését az e-autózást érintő változások végett – megírjuk nyomban, ha van fejlemény. Elég az hozzá, hogy a BMW 330e 13 millió forint alatt férhető hozzá alapfelszereltséggel, ami kifejezetten sok extrát tartalmaz annak rendje s módja szerint – a tesztelt modell viszont kis híján 20 millió forintot kóstált minden kiegészítőjével egyetemben.
Persze a gyakorlati felhasználáshoz bőségesen elegendők az alapok a BMW 330e esetében, ráadásul ez a koncepció leginkább a fenntartható fejlődésről, környezettudatosságról szól.

Pontosan ugyanaz, de nyilván csak külső szempontjából

bmw-330e-teszt-autoaddikt-002A BMW 330e küllemre szinte teljesen megegyezik bármely hétköznapibb társával, kívülről a menetirány szerinti bal oldalon, az A oszlop alá elhelyezett elektromos töltőnyílás árulkodik mindössze az eltérésekről, valamint a 330e felirat is sejtet valamiféle pluszt. Nagyjából ennyi, a 3-as limuzin kaszni részleteit taglalni felesleges, megtettük már korábban jónéhány kapcsolódó BMW tesztünkben.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-003A BMW 330e enteriőrje – legalábbis, ami a tesztelt modellt illeti – minden földi jóval felszerelt, prémium anyaghasználattal, ízlésesen megválasztott kárpitozással hívogatja az utasokat, s persze a kíváncsiskodó sofőrt. Az egész felület egyezhet bármely 3-as szériás verzióval, a különbség a váltókar alatti e-Drive kapcsoló tekintetében keresendő. Itt – hasonlóan más gyártók modelljeihez – tisztán elektromos hajtásra válthatunk, amennyiben engedi a töltöttségi szint.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-005

Sajnos a BMW 330e nem közvetít infót a pillanatnyi töltöttségi szintről, 20-30 kilométerrel érdemes számolnunk út- és terepviszonyoktól függően. A 8 sebességes automata ZF váltórendszer házába integrált 88 lóerő teljesítményű elektromos szinkronmotor gyönyörű városi haladást garantál, masszív gyorsításokat lehetővé téve, felruházva az autót valamivel több, mint 6 másodperces 0-ról 100 kilométer/órára gyorsítással.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-019
Vitathatatlan, hogy a BMW 330e előnyei a városi-elővárosi közlekedésben keresendők, viszont remek érzés, hogy tudjuk: a hatótáv bizony bőven hozza a hagyományos üzemanyaggal operáló autókét. Ugyanis a társított 41 literes tank tökéletes kiegészítője a hajtásláncnak.

Ismérvek

bmw-330e-teszt-autoaddikt-011Remek BMW 330e-tulajdonság az, hogy a társított akkumulátorban mindig rendelkezésre áll annyi tartalék töltöttség, hogy esetenként, dugóban történő araszolásnál a villanymotor működésbe léphessen. Ez alapvetően a fékerő-visszatáplálásnak, valamint a 2 literes, 184 lóerőt mozgosító sornégyes benzinmotor által táplált generátornak is köszönhető. Persze ne számítsunk arra, hogy a benzines hajtás visszatáplálja úgy az akkut, hogy azt ne kelljen egyáltalán töltögetni – ez még a jövő zenéje egyelőre.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-013

Ha tudjuk előre, hogy az országúti, vagy elővárosi, folyamatos haladást biztosító útszakasz megtétele után sokat fogunk szobrozni a városi lámpáknál, netán dugóba is kerülhetünk, spórolhatunk az akkumulátor töltöttségével.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-015

Mégpedig úgy, hogy Save módba kapcsolunk, ilyenkor a BMW 330e háttérbe szortítja a tisztán elektromos profilt, elraktározva energiát ahhoz, hogy később még költséghatékonyabban közlekedhessünk.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-016

Ha sportos stílusra vágyunk, a BMW 330e e téren is elemében van. Ahogy említettük feljebb, a 6 másodperc körüli sprint egészen lenyűgöző, méréseink amúgy 6.2 másodpercet hoztak, 1 tizeddel elmaradva a gyárilag megállapított értéktől.

Sok előny, de nincs sok hátrány. A BMW 330e igazán élhető

bmw-330e-teszt-autoaddikt-018Intenzív gázpedál-kezelésénél az elektromotor együttműködik a benzinessel, segítve egymás „munkáját”, az összteljesítményre ilyenkor nyugodtan lehet 252 lóerőt számolni – összeadva a benzinmotor 184, illetve a villanymotor 88 lóerős teljesítményét.
Nagy előny még a zöld rendszám megléte, ha BMW 330e-t választunk. Mint minden tiszta elektromos üzemben minimum 30 kilométert megtenni képes autó esetében, itt is jár e tulajdonképpeni kiváltság, mely révén Budapesten, valamint számos hazai nagyvárosban is ingyenesen parkolhatunk, viszont egyelőre a buszsávokat sem tisztán elektromos, sem pedig hibrid hajtású járművekkel nem használhatjuk a KRESZ ide vonatkozó módosításáig.

bmw-330e-teszt-autoaddikt-004

2016 BMW 330e specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű, soros négyhengeres benzinmotor turbóval, valamint az automataváltóba integrált elektromos szinkronmotor

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 184 LE @ 6500 ford./perc (benzinmotor), 88 LE @ 2500 ford./perc (elektromos szinkronmotor), összteljesítmény: 252 LE

Maximális forgatónyomaték: 290 Nm @ 1350-4250 ford./perc (benzinmotor), 250 Nm @ 0-2500 ford./perc (elektromos szinkronmotor), összesen: 420 Nm

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 8 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4633 mm

Szélesség: 1811 mm

Magasság: 1429 mm

Tengelytáv: 2810 mm

Első gumik mérete: 225/50 R17

Hátsó gumik mérete: 225/50 R17

Tömeg, üresen: 1660 kg

Megengedett össztömeg: 1195 kg

Csomagtartó mérete: 370 liter

Üzemanyagtartály mérete: 41 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.9 s (gyári), 8-8 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.2 l/100 km

Országúti: 4.3 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 2 l/100 km

Országúti: 2 l/100 km

Vegyes: 2 l/100km

CO2 kibocsátás: 49 g/km

Bővebb információ a BMW hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Együttműködő partnereink: ASUS, Acer Hungary, SonyCanon, Camera Kft.
Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Üzleti együttműködési lehetőségeket vizsgál a Toyota és a Suzuki

A Toyota és Suzuki bejelentette, hogy megvizsgálják a potenciális együttműködés lehetőségeit a környezetvédelmi, biztonsági és információ-technológiai területeken.

toyota-rav4-hybrid-teszt-autoaddikt-010

A járműipar körül soha nem látott módon gyors és drasztikus változások mennek végbe. Mint ilyennek, az iparágnak muszáj lépéseket tennie nem csak a hagyományos autóipari K+F területén, hanem olyan fejlett technológiák esetében is, mint a környezet, a biztonság és az IT. Mivel a K+F tevékenységet különálló vállalatok vezetik, ezért egyre fontosabb lesz a többi vállalattal való együttműködés pl. az infrastruktúrafejlesztés, vagy az új iparági szabványok létrehozása során.

A Suzuki eddig elsősorban a kisautókra összpontosított és következetesen finomította technológiáját azért, hogy versenyképes árú autókat fejlesszen, a haladó és jövőbemutató technológiák kutatásának területén a vállalat előtt ugyanakkor még fejlődési lehetőségek állnak. A Toyota mindeközben élen jár környezetvédelem, a biztonság és az IT területén végzett fejlesztések tekintetében, a szabványosítás és a más cégekkel történő kooperáció terén azonban még értékes tapasztalatokat szerezhet. A Toyota és a Suzuki ezekre alapozva elkezdte kiaknázni az együttműködésben rejlő lehetőségeket, és hisznek benne, hogy ez mindkét cégnek megoldást jelenthet a saját kihívásaira. Ez az egyeztetés azon az előfeltételen alapszik, hogy a két vállalat továbbra is független és egymás, valamint minden más cég tisztességes versenytársa marad. A Toyota és a Suzuki nyitott lesz más vállalatokkal történő együttműködésre is az iparági szabványosítás terén.

„A Toyota az iparág vezető vállalata és a legmegbízhatóbb cég, ami aktívan dolgozik számos fejlesztésen és a jövő technológiáin. Meg vagyok róla győződve, hogy cégünk képes hasznos és eredményes tárgyalásokat kezdeményezni a Toyotával a partnerségről szóló elképzelések megvitatása érdekében. Ennek lehetőségéről először a Toyota tiszteletbeli elnökével, Shoichiro Toyodával beszéltem, és nagy örömömre Akio Toyoda elnök úr is érdeklődést mutatott az ötlet iránt. Folytatjuk a tárgyalásokat a Suzuki jövője érdekében” – fogalmaz Osamu Suzuki, a Suzuki elnöke.

„Ahogy a járműipart körülvevő környezet drasztikusan változik, úgy van szükségünk a válaszadás képességének fejlesztésére a siker érdekében. Amellett, hogy minden vállalat önállóan végzi K+F tevékenységét kiemelt jelentősége van a hasonló célokat megfogalmazó partnerekkel való együttműködésnek. Mi mindig nyitottak vagyunk az új partnerekkel való együttműködés lehetőségére, ami hozzájárul a valaha volt legjobb autók készítéséhez és az egész autóipar fejlesztéséhez” – teszi hozzá Akio Toyoda, a Toyota elnöke.

„A technikai verseny, ahogy az informatikában és egyéb kapcsolódó területeken, sosem látott sebességű, és drasztikus változásokkal jár. Kiemelt fontosságú számunkra, hogy kordában tartsuk környezetterhelésünket és energiafelhasználásunkat, csakúgy, mint hogy megerősítsük azon szándékunkat, hogy tovább növeljük vásárlóink baleseti és vagyonbiztonságát. Kívánatos, hogy folytassuk K+F tevékenységünket az olyan jövőbemutató, előre haladó technológiák terén, mint az önvezető autók. Azonban ezeken a területeken is korlátozottak a K+F lehetőségek, amit egy-egy vállalat el tud végezni. Az erőforrásaink hatékony felhasználásra is nagy figyelmet kell fordítanunk, továbbá tudatosítanunk kell, hogy a más vállalatokkal való együttműködés jelentősége növekszik az infrastruktúra használatában és az iparági szabványok megalkotása terén is” – fejti ki Akio Toyoda.

 „A Toyota eddig nem volt igazán erős az együttműködések és szövetségek területén. Tradicionálisan a Toyota mindent saját erőből oldott meg, állított elő, azonban a minket körülvevő világ radikális változásai cégünket is arra ösztönözik, hogy változzunk. Ez az a kihívás, amivel a Toyotának mostantól meg kell küzdenie. Mi a Toyotánál a szebb jövő érdekében dolgozunk, kezdeményezéseinken keresztül segítjük előmozdítani a hidrogén alapú társadalmat, ahogy a K+F tevékenységgel a mesterséges intelligencia és a robotika területén. Ezek a területek azok, ahol mi is együttműködünk más vállalatokkal a K+F-ben. Ugyan még csak félúton járunk, hiszem, hogy mindannyiunkat előre viszi, ha megértjük a partnerség fontosságát a szabványosítás területén” – mutat rá Toyoda.

„Kaptunk egy felvetést a Suzkitól az együttműködés lehetőségét illetően a jövő technológiái, pl. az IT területén. Őszinte javaslatot tettek, és megérve azt, hogy a Toyota milyen kihívásokkal áll szemben, ahogy azt korábban én is jeleztem, azt gondoltuk, a két vállalat közötti szoros kapcsolattal lehetőség nyílik az üzleti együttműködésre is, segítve megfelelni a kor kihívásainak. Eltökéltek vagyunk, hogy közösen aknázzuk ki a lehetőségeinket. Mi mindig nyitottak vagyunk az olyan új együttműködési lehetőségek előtt, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy jobbnál jobb autókat készítsünk és folyamatosan fejlesszük az iparágat. A Toyota egyik leányvállalata a Daihatsu. Ez a márka jelenti a feltörekvő piacokra szánt kis- és kompakt autóink központját. Ennek az alapján folytatjuk a megbeszéléseket a partnerségi lehetőségekről a Suzukival, miközben figyelembe vesszük a vonatkozó szabályokat. Végezetül egy aktuális gondolat, amiért most itt állunk Osamu Suzuki elnök úrral. Ő egy nagyszerű vezető, aki régi és megbecsült szereplő az iparágban. Továbbá, a Suzuki és a Toyota cégek is Enshu környékéről származnak és hasonló megalapításuk története is. Ezért ez a jövőbeni együttműködés számomra érzelmi kérdés is. Őszintén remélem, hogy lehetséges együttműködésünk segíteni fogja az egész autóipar jövőbe mutató útjának építését” – foglalja össze a világ vezető autógyártója, a Toyota elnöke.

Kiváló harmadik negyedévet zárt Európában a Hyundai

2016 első kilenc hónapját tekintve európai jelenlétének legkiválóbb teljesítményét nyújtja idén a Hyundai: az európai autógyártók szervezete, az ACEA által kiadott legfrissebb adatok szerint a márka 386 480 autót adott el.

hyundai-eladasok-2016-harmadik-negyedev-autoaddikt

2016 első kilenc hónapjában 8,8 százalékkal növelte eladásait a vállalat, miközben a piac csupán 7,7 százalékkal erősödött, igazolva, hogy az ügyfelek egyre nagyobb arányban döntenek a Hyundai mellett. Idén júliustól szeptemberig összesen 124 813 autót adott el a Hyundai Motor; ez minden idők legkiválóbb harmadik negyedéves teljesítménye Európában.

A vállalat eladásai szeptemberben 3,9 százalékkal nőttek (51 490 db eladott autó) 2015 szeptemberéhez képest. Különösen erős volt a szeptemberi forgalom Olaszországban (+24,1%), Franciaországban (+17,1%), Nagy-Britanniában (+9,9%) és Spanyolországban (+20,8%), előmozdítva a Hyundai Motor európai összteljesítményét. A Hyundai növekedésének mértéke ezeken a piacokon egytől egyig felülmúlta az országos piaci fejlődést.

„Fiatal, erőteljes modellkínálatunkat egyre több európai ügyfél találja ellenállhatatlannak. Jelenleg az Európában eladott autóink több mint 90 százalékát helyben, a Hyundai európai létesítményeiben fejlesztik, tesztelik és gyártják” – mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója.

Csak 2015-ben a Hyundai modellek 80 százaléka újult meg. Ami 2016-ot illeti, az i10 modellfrissítésével, valamint a harmadik generációs i30 leleplezésével a Hyundai Motor a teljes európai piac legfiatalabb modellflottájával rendelkezik. A modellkínálat megújítását célzó stratégia is hozzájárult az értékesítési számok szembeötlően nagy léptékű növekedéséhez. Az egészséges növekedésből különösen kivette a részét a szabadidőjárművek családja; a Tucsonból például több mint 140 ezer darab talált gazdára a modell első évében.

Az i10, az i20 és az i30 továbbra is igen kelendőek. Az új generációs i30 valóságos mérföldkő a Hyundai Motor számára; a modell kulcsszerepet játszik azon ambíciók megvalósításában, hogy a Hyundai legyen az első számú ázsiai márka Európában. Intelligens, örömteli alternatíva azok számára, akik vonzó formatervet, takarékos és dinamikus közlekedési eszközt, valamint teljes körű biztonsági szolgáltatási csomagot keresnek. Az autó minőségét és megbízhatóságát az iparágban teljességgel egyedülálló, ötéves, kilométer-korlátozás nélküli gyártói garancia szavatolja.

Bejelentették a Nissan GT-R NISMO árazását

A NISMO a GT-R széria legkívánatosabb csúcsváltozataként november 1-jétől rendelhető, a Nissan ez alkalomból most először közölt hivatalos árakat.

nissan-gt-r-nismo-2017-arazas-autoaddikt-1

A GT-R széria csúcsát képviselő GT-R NISMO egy közúton is használható, nagy teljesítményű versenyautó, amiben a japán szupersportkupé legendás örökségére építve még tökéletesebbre csiszolták az ikonikus formatervet és a csúcs modern technológiát.

A 3,8 literes V6-os TwinTurbo motor 600 lóerős teljesítményt ad le – ez 30 LE-vel több, mint a széria bármely más modellváltozatában. A motor a GT3-as kategória versenyautóiban használt, nagyobb átmérőjű, jobb töltőlevegő-áramlást biztosító turbófeltöltőt kapott, a motor teljesítményét hat fokozatú, váltófülekkel kapcsolható duplakuplungos sebességváltó juttatja el a négy kerékre.

A GT-R NISMO ára 184 950 euró Németországban és Franciaországban, illetve 149 950 font az Egyesült Királyságban – Európában ezek az országok a modell legfontosabb piacai. Más országokban az árak kis mértékben eltérhetnek a fentiektől.

A GT-R alapváltozatához hasonlóan a GT-R NISMO is friss arculattal, és az ehhez tartozó, drámai hatású új lökhárítókkal érkezik. A súlycsökkentés érdekében azonban ennél a változatnál ez szénszálas anyagból készült. A csúcsra járatott motor hatékonyabb hűtését a megnövelt méretű, nagyobb mennyiségű levegőt beszívó, sötét króm felületű V alakú hűtőmaszk segíti elő.

Az autó átdolgozott formaterve még jobban elősegíti a karosszéria körüli légáramlásokat, valamint komoly leszorítóerőt is generál, emellett a még jobb aerodinamikai tulajdonságok érdekében a kerekek körüli levegőáramlást is biztosítja. A GT-R NISMO nagyobb leszorítóerőt generál, mint a Nissan bármely egyéb eddigi modellje, ami kivételesen magas stabilitást kölcsönöz az autónak nagy sebességnél.

Megnőtt az összkerékhajtásos GT-R NISMO teljesítménye is, ami részben az alapmodellnél számottevően merevebb karosszériaszerkezetnek köszönhető. Ez tette lehetővé a tervezőcsapat számára, hogy még tovább finomítsák a NISMO lengéscsillapítóinak, rugóinak és stabilizátorainak beállításait. A megnövelt leszorítóerő és az egyéb fejlesztések eredményeként minden idők legdinamikusabb GT-R NISMO-ja született meg.

Ezt igazolják a NISMO szlalompályán elért eredményei, illetve a nagyobb kanyarsebességek is – a korábbi változathoz képest mindkét esetben közel 2 százalékos javulás tapasztalható. Az új GT-R NISMO nagyobb erejével együtt is kiegyensúlyozottabb elődjénél, és olyan autóvá fejlődött, ami egyaránt élvezhető kisebb, kanyargós utakon és a versenypályákon is.

nissan-gt-r-nismo-2017-arazas-autoaddikt-2

Az új GT-R egyik legfőbb vonzereje a prémium színvonalú, kifinomult kidolgozottságú beltér, és ez alól a NISMO változat sem kivétel. Az újratervezett műszerfal, a kormánykerék és a középső kartámasz is csúcsminőségű Alcantara® bőrkárpitozást kapott. Emellett csak ebben a modellváltozatban találhatók meg a vörös Alcantara® betétekkel ellátott, szénszálas vázú, bőrborítású Recaro® versenyülések.

Új eladási rekordot állított fel a BMW szeptemberben

2016 kilencedik hónapjában világszerte nem kevesebb, mint 237 973 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek a vállalatcsoport, amellyel 1 746 638 darabra nőtt az egész éves eladási mutató. A BMW és a BMW Motorrad értékesítési sikertörténete mellett szeptemberben a MINI és a Rolls-Royce is történelmi mérföldkőhöz érkezett.

bmw-i3-rex-teszt-autoaddikt-019

A BMW Group az előző szeptemberi eredményekhez képest kétszámjegyű globális értékesítési növekedéssel zárta az idei év kilencedik hónapját, amely új szeptemberi rekordot, a vállalatcsoport hosszú távú értékesítési gyarapodása szempontjából pedig újabb fontos állomást jelent. A világszerte eladott 237 973 darab négykerekű 10,5 százalékos értékesítési fejlődésnek felel meg, amellyel a BMW Group 2016-os eladási mutatója az egy évvel ezelőtti számok tükrében 6,2 százalékkal 1 746 638 darabra nőtt, a vállalatcsoport fennállásának legsikeresebb első háromnegyed évét eredményezve.

„A BMW Group ismét kimagasló értékesítési növekedést ért el szeptemberben, amelyből a vállalatcsoport mindegyik modellpalettája kivette a részét” – mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „A prémium járműveink iránt mutatkozó kereslet világszerte mindegyik szegmensben nő, miközben az elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modelljeink is népszerűbbek, mint valaha. Globálisan kiegyensúlyozott értékesítési növekedésre építő vállalati stratégiánk hosszú távú sikernek bizonyul, miközben továbbra is a gazdasági nyereségesség fenntartása az egyik legfőbb szempontunk” – tette hozzá Dr. Ian Robertson.

2016 szeptemberében a BMW nem kevesebb, mint 197 419 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek világszerte, amely 9,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbi eredményhez képest. A kilencedik havi eladások élén a BMW X modellcsalád tagjai állnak: a BMW X1-ből 21 412 darab (161,9 százalékos növekedés), míg a BMW X3-ból 15 596 példány talált gazdára (12,9 százalékos gyarapodás), de az 5 732 darabban elkelt BMW X4 (15,9 százalékos fejlődés) és a 15 979 alkalommal értékesített BMW X5 is kimagasló eredményt könyvelhetett el (17,6 százalékos javulás). 6 000 darabot is túlszárnyaló szeptemberi mutatójával a BMW 7-es sorozat eközben több mint megháromszorozta egy évvel ezelőtti értékesítési eredményét, a kereken 6 210 darab eladott modell 237,5 százalékos fejlődést jelent. A bajor gyártó értékesítési mutatója az idei év első háromnegyed évében ezzel 1 479 936 darabra nőtt, amely kereken 6 százalékos gyarapodás a 2015 januárja és szeptembere között tapasztalt számok tükrében.

A BMW elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatai hónapról hónapra egyre feljebb ívelő értékesítési trendet mutatnak, kiváltképp Európában és az Egyesült Államokban. A január és szeptember között eltelt kilenc hónapban több mint 40 000 darab BMW i és BMW iPerformance modellt értékesített a gyártó, amelyekből több mint 7 000 példány a szeptemberi hónapban talált gazdára.

Az idei év kilencedik hónapjában eladott 40 164 darab négykerekűjével a MINI 16,1 százalékos szeptember havi növekedést könyvelhetett el. „Ez volt az első alkalom, amikor a MINI értékesítési mutatója egyetlen hónap alatt átlépte a 40 000-t, és ezen kimagasló eredmény újfent a márka iránt mutatkozó egyre növekvő keresletet nyomatékosítja” – nyilatkozta Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, BMW Motorrad és Rolls-Royce márkákért felelős tagja. „Legnépszerűbb járműveink a MINI modellcsalád legújabb tagjai, az új MINI Cabrio és az új MINI Clubman, s mindez a márka sikeres átalakítását igazolja” – tette hozzá Peter Schwarzenbauer. Az idei év első kilenc hónapja után a MINI globális értékesítési mutatója az előző év hasonló időszakának tükrében 7,2 százalékkal magasabban, 264 077 darabon áll.

A Rolls-Royce Motor Cars mindeközben története eddigi legsikeresebb harmadik negyedéves értékesítési eredményét jelentette be, 12,7 százalékkal szárnyalva túl az előző év hasonló időszakában produkált számokat. Az egyre intenzívebb ügyfél-érdeklődés a Rolls-Royce mindegyik modellpalettáját érinti, különös tekintettel a Dawn, valamint a Black Badge Wraith és a Black Badge Ghost luxusautókra. A január és szeptember között eltelt kilenc hónapban a brit gyártó 2 625 darab modellt adott át ügyfeleinek, amely a 2015-ös mutató tükrében 0,8 százalékos javulást jelent. Ezen eredmény tökéletes párhuzamot alkot a vállalatcsoport előzetesen kijelölt értékesítési stratégiájával, amelynek köszönhetően a Rolls-Royce továbbra is erős 2016-os eredményre számít.

Az öreg kontinensen csak szeptemberben nem kevesebb, mint 121 583 darab BMW és MINI modell talált gazdára, amely 12,1 százalékos kilencedik havi növekedésnek felel meg. A régió két legdinamikusabb gyarapodást produkáló országa Németország és a Nagy-Britannia: amíg az előbbiben elkelt 28 891 darab négykerekű 13,2 százalékos javulást jelent, addig a szigetországban eladott 45 714 darab új BMW és MINI modell kereken 12 százalékos fejlődésnek felel meg. A többi európai ország ez idő alatt ugyancsak közel hasonló mértékű értékesítési növekedést könyvelhetett el. A január és szeptember között átadott 806 917 darab négykerekű 10,4 százalékos abszolút javulást jelent az öreg kontinensen.

A vadonatúj BMW és MINI modellek értékesítése szeptemberben 16,5 százalékkal 71 237 darabra nőtt Ázsiában, amelyből 49 204 példány csak Kínában talált gazdára (19,6 százalékos fejlődés). 2016 kilencedik hónapjában Japán is kétszámjegyű értékesítési növekedést ért el, ahol a 8 531 darab eladott BMW és MINI modell 12,7 százalékos gyarapodásnak felel meg. Az idei év első háromnegyed évében a BMW Group összesen 548 014 darab négykerekűt adott át ázsiai ügyfeleinek, amellyel 9,2 százalékkal szárnyalta túl a 2015 hasonló időszakában produkált eredményt.

A vállalatcsoport az amerikai kontinensen eközben 2,7 százalékkal kevesebb modellt adott el idén szeptemberben, mint egy évvel ezelőtt, összesen 38 258 darabot. Az Egyesült Államokban ez a szám 29 413 darab, amely 5,2 százalékkal marad el a 2015 szeptemberében tapasztalt mutatótól. Mexikóban azonban tovább folytatódott a vállalatcsoport értékesítési fellendülése, az év kilencedik hónapjában eladott 3 223 darab BMW és MINI modell 18,1 százalékos javulást jelent. A tengerentúlon ezzel 337 079 példányra nőtt a vállalatcsoport idei évben eladott négykerekűinek száma, amely az egy évvel ezelőtti számok tükrében 6,5 százalékos abszolút csökkenés.

A BMW Motorrad szeptemberben is tovább folytatta értékesítési gyarapodását, a 12 215 darab kétkerekű 10,2 százalékkal szárnyalja túl az előző év kilencedik hónapjában tapasztalt eredményt. A bajor gyártó kétkerekű divíziója idén eddig összesen 116 044 darab robogót és motorkerékpárt értékesített világszerte, amely 3,2 százalékos abszolút eladási növekedésnek felel meg.

A BMW Group értékesítési eredményei 2016 szeptemberében és az év első kilenc hónapjában

2016. szeptember Egy évvel ezelőtthöz képest 2016. január – szeptember Egy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók 237 973 +10,5% 1 746 638 +6,2%
BMW 197 419 +9,4% 1 479 936 +6,0%
MINI 40 164 +16,1% 264 077 +7,2%
Rolls-Royce
Motor Cars
390 +15,4% 2 625 +0,8%
BMW Motorrad 12 215 +10,2% 116 044 +3,2%

LEGFRISSEBB

Legendás filmek, ikonikus autók – mutatunk tizet belőlük

0
Ghostbusters – Ecto-1 A Ghostbusters 1984-ben megjelent klasszikusában az Ecto-1, a fehér, látványos Cadillac ambulancia, a szellemirtók hivatalos járműve lett. A tetőn elhelyezett eszközök, az...

Visszatért a Ferrari Testarossa

TESZTJEINK